id. Frivaldszky János (frivaldszkyj@gmail.com) -- A FRIVALDI FRIVALDSZKY CSALÁD HONLAPJA. - GENEALÓGIA, TANULMÁNYOK, HÍRADÓ.

A FRIVALDSZKY FAMÍLIA HISTÓRIÁJA

 

id. Frivaldszky János:

A FRIVALDSZKY FAMILIA HISTÓRIÁJA.

A frivaldi Frivaldszky család története c., tudományos igénnyel készült könyv olvasói közül többen felvetették, hogy nehezen olvasható. Ezért született bennem ez az elhatározás, hogy egy olvasmányosabb változatát elkészítsem a mondott könyvnek. Mindenek előtt elhagytam a jegyzeteket, okfejtéseket és az aprólékosabb adatokat, s a történettudományban kevésbé jártasak számára bizonyos alapfogalmakat meg is magyaráztam. Az egyes fejezeteket bevezetéssel, összefoglalással láttam el. Az egyes személyek és ágak kapcsolatai a névmutató (www.frivaldszky.hu/nevmutato  )   és a családfa   (www.frivaldszky.hu/tablak) révén deríthetők ki a nevek melletti kód segítségével.

FRIVALDSZKYAK FRIVALDON

ŐSTÖRTÉNET: HUNYAD MEGYÉBEN.

A tatárjárás után nagyrészt elnéptelenedett Erdélybe kun eredetű kenézek vezetésével román lakosság telepedett be.  Ilyen kenézek voltak Dragun A01 és Kodocs A02, akik  Hunyad megye Hátszegi kerületében fekvő Szilvás községet és annak egész völgyét 1263-ban már birtokolták. Hogy ők testvérek voltak-e, vagy apa és fia, nem tudjuk. Ők lettek számos szilvási előnevű család ősei, de az innen messzire szakadt Frivaldszky családé is.

Három Szilvási testvér részt vett Stibor erdélyi vajda seregében 1396-ben a nikápolyi csatában, ahol kitüntették magukat. A legkisebb testvér, MihályAB1 a csata után azonban nem tért haza, hanem Stiborral maradt „szerencsét próbálni." Az ő egyik parancsnoka volt 1410-ben a lengyelek elleni hadjáratban, amelyben akaratlanul ugyan, de felgyújtották Árpád-házi Kinga kegyhelyét.  1413-ban Stibortól megkapta a Trencsén-megyei Frivald község örökletes bírói (soltészi) jogát.

A tatárjárást Hunyad-megye is megszenvedte. Magyar lakosságának zöme kipusztult, így 1241-ben a Hátszegi medence elhagyottá vált. A tatárok elvonulása után az elnéptelenedett vidéket a Kárpátokon túlról érkezett román telepesek népesítették be, aki kenézeik vezetésével érkeztek. Ezek közé tartoztak a Frivaldszkyak ősei is, az a Dragun A01 és Kodocs A02,  akiket 1263-ban említettek birtokosként azon a Hunyad-megyei Hátszeg-vidéki Szilváson, amit korábban királyi darócok (vadászok) birtokoltak.

Hátszeg-vidéken tíz román kenézség szerveződött, mindegyik völgyben egy-egy; mindegyik kenézséghez több falu tartozott. Ilyen kenézi család volt az említett szilvási is, amelynek birtokában legalább is a három (Alsó, Középső és Felső) Szilvás, a mellettük lévő Farkadin egy része és a Malomvíz melletti, távolabbi Szabadfalu volt. A családot birtokuk alapján Szilvásinak nevezték el.  A 15. sz. elejére a Hátszeg-vidék kenézei mind nemesi sorba emelkedtek, így a Szilvásiak is. A Szilvási-családban 1494-ben már 35 felnőtt férfit soroltak fel. Több más család is kiágazott a Szilvásiból, azok, akiknek földjét rokonaik pénzen váltották meg, s így nem használhatták többé a Szilvási nevet. Innen ered a Balia, Gola, Makra és Pára, valamint a már kihalt, szilvási előnevű és eredetű, s a későbbi századokban nemesi rangot kapott Csura, Cusa, Dávid, Dragota, Hán, Illyés, Málka, Prip, Radorcza, Sztojka, Szindula és Toda család, végül - nem utolsó sorban - a később báróvá lett Nopcsa család is.

A kenéz-családok többnyire kun eredetűek voltak. Kun név több is előfordult a Szilvást birtokba vevő családban is: a Kodocson kívül Kabos, de ilyen a Nopcsa-név -csa képzője is.

A Hátszeg-vidéknek a betelepüléstől kezdve önálló vajdája volt, amit a románok saját hagyományaik szerint választottak, ám a 13. sz. közepétől-végétől a vajda-választás megszűnt, ettől kezdve a királyi várnagy alá lettek rendelve. Ettől kezdve a vajda cím tiszteletbeli cím lett, egyes kenézeket hívták így, a családfőt, aki a kenézi joghatóságot ténylegesen gyakorolta. Lévén azonban ez családon belüli tisztség,  a közjog számára  érdektelen volt, így többnyire az oklevelek számára is.

A Szilvásiakkal 1396-ban került kapcsolatba  a lengyel származású főúr, Stibor (1348-1414) erdélyi vajda. Első alkalommal 1395-ben nyerte el ezt a tisztséget Zsigmond királytól, a török ellen készülő háború miatt. A király joggal bízott benne, mert Stibor győzött is Kis-Nikápolynál. 1396-ban már egy nagyobb szabású hadjáratra gyűjtött  hadat a török ellen. Hadnépei közt voltak erdélyi románok is, de csakis a hátszegi kerületből, köztük a Szilvásiak is. Stibor előbb a Fogarast is birtokló, s a törökhöz pártolt havasalföldi vajdát, Vládot  hódoltatja meg, majd Nikápoly alá ment. Itt hiába lett ő ennek a csatának a hőse, az egyesült keresztény hadak végül is vereséget szenvedtek. A csata után (1396. szeptember 28.) Stibor a Havasalföldön keresztül tért haza Erdélybe, miután a felbátorodott Vladot ismét legyőzte. A vajdai székhelytől, Curtea d'Argeştől az Olt völgyében tért haza. Alighogy Erdélybe ért, a szászföldi Szelindekben (Stolzenburgban, november 13-án, hat héttel a csata után) oklevelet adott ki három Szilvási testvérnek, Dénesnek A06, Lászlónak A07 és Mihálynak AB1, Iván A05 fiainak és unokatestvérüknek érdemeikért. Ennek az adománynak aligha lehet más oka, mint hogy a nikápolyi csatában kitüntették magukat, és Stibor megjutalmazta őket érte, még mielőtt a Szilvásiak Stibortól elválva a Maros völgyében Hátszeg felé hazatértek volna.

A három Szilvási-testvér közül azonban nem mind a három tért haza. A legkisebb, MihályAB1 még nőtlen lévén, Stibor szolgálatába lépett, "szerencsét próbálni." Sikerrel is járt. Amikor 1401-ben a királyt a bárók elfogták, és Stibor Csehországból kért részére segítséget, ehhez eladta a király részére a lengyelországi Neumarkot (Nowy Targ), MihályAB1 is részt vett ebben az akcióban, mert jutalmul a  király  megerősítette őt ősei birtokában.

Később Stibor 1404-ben nem katonai, hanem diplomáciai feladatokkal volt elfoglalva.  MihályAB1 ezalatt visszatér Erdélybe, előbb 1404 január 13-án az 1403 óta hivatalban lévő Tamási János és Szántói Jakab erdélyi vajdákkal is megerősíttette a Szilvási-birtokot, (amit a család a Stibort felváltó Marcali Miklós és Csáki Miklós vajdákkal már megtett),  majd az oklevelet Nagyszombatba vitte, ahol 1404. augusztus 25-én Zsigmond is megerősítette. Ezen az aktuson jelen volt támogatólag Stibor is. Az oklevelet ezután Mihály AB1 visszavitte Erdélybe, ahol 1405. április 14-én az erdélyi káptalannál kifejezetten az ő részére átírták.

Mihály AB1 ezt követően Stiborral együtt 1405-től 1409-ig a Felvidéken ill. Bécsben tartózkodott. 1410-ben Zsigmond Stibort Lengyelország ellen küldte. 12 ezred német, cseh és morva katona adta a hadsereget, mert magyar ember a határ utáni első településnek, Ószandecnek (Stary Sącz), Árpádházi Kinga kegyhelyének megostromlására nem vállalkozott. Stibor egyik ezredének parancsnoka Perényi Péter volt: Betörtek Lengyelországba, felgyújtották Ószandecet és Újszandec külvárosát. Hiába végeztek azonban nagy pusztítást, a lengyelek (köztük Stibor rokonai) visszaűzték őket Bártfára. 

Stibort a kegyhely - részben véletlen - megszentségtelenítése annyira megrendítette, hogy több hadi vállalkozásba már nem fogott. A Zsigmondhoz eddig is hűséges, egyébként gátlástalan zsarnok, erőszakos ember, jámbor békeszerzővé, egyházi alapítványozóvá lett.

Stibor a tannenbergi csatában (1410. júl. 15.) a lengyelek és a német lovagrend közt békét közvetített, majd 1411-ben Prágában Zsigmond és bátyja, a cseh király közt, továbbá Husz János és a prágai érsek közt. E csehországi küldetést talán leszámítva Szilvási Mihály AB1 Stiborral volt.  .Részt vett az ószandeci kalandban is, mert - mint ura is - szintén alapítást tett. Amikor 1413-ban megkapja Frivald soltészjogát, általa épített frivaldi templom eléggé különleges titulust kapott, Mária, Angyalok Királynője, tekintve hogy ilyen Mária-ünnep nem is létezik. A templom fő búcsúnapja pedig Szentháromság vasárnapja lett. A Stibor hadai által felgyújtott Ószandec híres kegyhelyének szentje, szent Kinga lelkisége központjában ugyanis a Szentháromság és Mária, az Angyalok Királynője állt.

Az élmény nemcsak Stibor, hanem Walach Mihály AB1 esetében is rendkívüli lehetett: Egy kegyhely (az ószandeci) felgyújtása egy másik kegyhely (a frivaldi) létrejöttéhez vezetett, az Angyalok Királynője titulus és a Szentháromság-vasárnapi búcsú hagyománya pedig Frivaldon a mai napig létezik, s Frivald is híres kegyhely lett. A szervitor a hadjáratban a parancsnokok egyike lehetett, ha ilyen mély - urával azonos - felelősséget érzett a tettért.

Stibor 1411 őszén Pozsonyon és Visegrádon átvonulva elfoglalta Friault és Aquileiában intézkedett Zsigmond nevében, aki 1412 elején Stibort és Brenda bíborost Szandecre küldte a lengyel királyért, akivel márciusában Lublón békét kötött. Ekkor zálogosította el a szepességi 13 várost is.  Mihály AB1 ekkor Ószandec 1410-i feldúlása után Stibor kíséretében még egyszer járhatott e helyen, s a kegyhelyet is jobban megismerhette. Stibor 1410-1414 közt ismét erdélyi vajda lett, de csak 1412 júniustól volt ténylegesen Erdélyben. Ekkor sorra látogatta a városokat, végül 1412. szeptember 27-én Hátszegen törvénynapot tartott.  Stibor második vajdasága idején körülbelül négy hónapot tartózkodott Erdélyben.

Szilvási Mihály AB1 urával együtt 1412-ben Hátszegen járt, ekkor osztozott meg testvéreivel,  járandóságát pénzben kapta meg. A földet illető, nála lévő jogbiztosító oklevelét átadta nekik. Birtokrészét, valamint az oklevelet bátyja, Dénes A06, a Nopcsák őse szerezte meg. László A07 bátyjának családja később számtalan "szilvási" előnevű családra oszlott.

Mihály AB1 tudhatott Stibor azon tervéről, hogy Erdélyből Vág-völgyi birtokára tart, ezért maga mellé gyűjtött olyan embereket, akikkel új hazájában a román pásztorgazdaságot meg tudja honosítani. Ekkor, 1412-ben nősült meg, s hozott magával nemcsak román háznépet, de feleséget is. MihályAB1 ügyeinek intézése hosszabb időbe tellett, mert csak 1413 őszén érte utol Stibort Trencsénben. Az erdélyi vajdát 1413-ban  már Budán, majd Trencsénben találjuk, hosszú távollét után visszavonulóban Vág-völgyi törzsbirtokára, hogy azt rendbe tegye. Ekkor telepítette le központi várához, Beckóhoz közel, Frivaldon szervitorát,  Mihályt AB1 is.

 Nagyon lehetséges, hogy Stibornak MihállyalAB1 tervei voltak a Vág-völgyében, pl. a Frivaldhoz viszonylag közel fekvő Vágbeszterce várnagyának szánhatta, ám Stibor három hónappal később bekövetkezett halála miatt e tervből valószínűleg nem lett semmi. Érdekes karrier szakadt itt félbe. Igen hasonló a története Walach Mihály AB1 egy földijének, a nála mintegy 15 évvel idősebb Vajknak, aki Hunyadi János apja, Hunyadi László és Mátyás király nagyapja lett. Mindezt azonban számon tartották Frivaldon is. Walach Mihály AB1 dédunokájának és soltészségben utódjának négy fia volt, akik közül az első három neve mind Hunyadi-név: László B34, Mátyás B35 és János B41.

MEGTELEPEDÉS FRIVALDON

A származása alapján Valachnak (románnak) nevezett  Mihály AB1  vezetékneve  a német alapítású Frivald megszerzésétől kezdve Frivaldszky lett. Meghonosította falujában a hegyi juhászatot. Engesztelésül a felgyújtott kegyhelyért Frivaldon szép templomot épít, amely később szintén kegytemplom lett. 

Frivald az ÉNY szlovákiai Rajecká Lesná községgel azonos (Okres Žilina), amely a D-ről É-ra folyó Rajcsánka patak egyik mellékvölgyében fekszik, Rajectől néhány km-rel D-re. Frivald Rajec "városi közerdejébe" (Freiwald) települt, távol a városi "Tanács erdejétől". A Freiwald-típusú helyneveket kizárólag olyan községek viselték, amelyeket az Odera mentén előre hatoló németek alapítottak a 12. sz. második felében. Az Odera-völgy meghosszabbításában lévő Rajcsánkánál települt Frivald 13. század eleji telepítés lehet, 15. sz. eleji temploma alól egy korábbi templomalapot és 14. sz.-i sírokat ástak ki. A község alacsonyabban fekvő részeinek helynevei ma is németek. Frivald belterülete ma is gruntokra oszlik, amely így a középkori jobbágytelkek struktúráját mutatja. A mai elnevezések szerint a község közepén a nemesi Frivaldszky-grunt, lefelé van a templomtelek és a Toman grunt, a Môc duplatelek, a Grušpal telek, majd a túloldalon visszafelé haladva: a Ziman, a Kovač (Pekny), a Rechterandris, a Zvrškov, a Ludvik, a Kozar, a Šinhanus, a Nemeček, a Slovak, a Vencil, a Hozik, majd fentről visszafelé a balparton a Školnik, a Hulin és a Jakub grunt, mellette a Frivaldszky-grunt.

Az 1380-as évek elején a rajeci uradalmat pusztulás érte. A vidék nagybirtokosai 1388-ban elkezdik újratelepítését. 1397-ben Zsigmond király e birtokokat azonban tőlük visszavette, ezzel a vidék újra élesztése megállt. Rajecet lerombolták, uradalmát pedig Lietavához csatolták, ame1y 1403-ban Stibor kezére került. A 14. sz. vége Frivald számára is válságos lehetett, tekintve, hogy temploma elpusztult. Az elakadt újjáépítési folyamatot az új birtokos, Stibor folytatta, amikor Frivaldba soltészt helyezett: 1413. okt. 22-én Trencsénben kelt oklevelében hozzájárult ahhoz, hogy hűséges, kedvelt szolgája, a nemes férfi, Michael WalachAB1, Frivald soltészjogát ("villicatum et judicium") megvegye, földet, erdőt, mezőt, cserjést 250 magyar márkáért. 

Walach Mihály ettől kezdve soltészi jogállású lett. Ez az örökletes bírói tisztség többé-kevésbé megfelelt a kenézének. A soltész jogai az oklevélben csak igen általánosan megfogalmazva szerepelnek. Az oklevél készítője nem tudott arról, hogy a kúria csupán eszmeileg létezhetett, hiszen még a falu temploma is romokban állt. A szántóföldekről sem derül ki, hogy a soltészi föld csupán a falu földjeinek mintegy harmadát tette ki. A bíróé volt ekkor még a Skolnik, Hulin, és Jakub grunt, valamint a templomtelek is. E telken építette új templomot engesztelésül az általa Lengyelországban felgyújtottért. Ami az általánosságban megjelölt jövedelmeket, hasznokat és adójövedelmeket illeti, nem derül ki ezek forrása, pedig ez a soltészlevelekben tételesen szerepelni szokott. Mint a későbbi jogvitákból látni, a soltész joga volt serfőzőt, malmot, fűrészmalmot tartani, s övé volt a halászati jog is, ezek a szokásjog alapján kerültek az új soltész birtokába. Annál feltűnőbb, hogy - ellentétben az eddigi elnagyolt részekkel,- igen részletesen foglalkozik az állattenyésztés lehetőségével A vevőt elsősorban ez érdekelte, ezért igényelte részletes körülírását.

Mihály AB1 Frivaldon ott addig szokatlan gazdálkodási hagyományt teremtett: Meghonosította az erdei juhászkodást, amely Frivald felvirágzásához vezetett. A családban később családnévként feltűnő móc népnév a románok közt vezető szerepet játszó kunok hajviseletére vezethető vissza, s a román háznép adhatta gazdáinak. Ők vették birtokba az erdőséget: velük kezdődött meg ott az erdei pásztorkodás és a fakitermelés.

Kenézi eredetű volt több olyan jogszokás is, amit Frivaldon később gyakoroltak. A frivaldi soltész-családban a soltészjogot ténylegesen gyakorló családfő pedig - mint a Hátszeg-vidéken is - a  vojvoda (vajda) címet használta.

MihályAB1 érdemét az adományozó oklevél  fidelis (hűséges) jelzője adja meg, benne MihályAB1 érdemét Stibor meg akarta hálálni. A "hála" azonban nem volt valami nagy, ha arra gondolunk, hogy Mihály a birtokot lényegében pénzen vette meg, s nem mástól, mint magától Stibortól. MihályAB1 annyi időt töltött Stiborral, hogy korábbi szülőföldjétől és családjától elszakadt. Az oklevél sem apját, sem közelebbi származási helyét nem is említi. Szüleinek  családneve is ismeretlen, de ezt ő itt nem is használhatná, mert a családnév földbirtokosi illetőséget fejezett ki, ő pedig onnan már elszármazott. Ezért Walach Mihály AB1 néven szerepel az oklevélben.

 Lietava - s vele Frivald - 1437 után ismét királyi birtok lett. Walach MihályAB1 ez idő tájt halhatott meg, a század második negyedében. Idegen volta - hatalmas támogatóját elveszítvén -  inkább hátrány mint előny lehetett környezetében. Az országos politikában szerzett jártasságát viszont Frivald felvirágoztatására tudta fordítani.

AZ ELSŐ FRIVALDSZKY SOLTÉSZOK.

Mihály AB1  fiági leszármazottjaitól több, különböző nevű család származik. A soltészjogot öröklő Frivaldszky ág a frivaldi templomot freskóval majd szárnyas oltárral  látja el. A soltészség jövedelme erre lehetőséget is ad. A Frivaldszkyak a környék soltészcsaládjaival házasodnak össze.

MihálynakAB1, tekintve, hogy későn nősült, nem lehetett sok gyereke. Csak egy fia érhetett felnőttkort, tekintve, hogy birtokát osztatlanul tudta örökíteni. Menye és - ha voltak - vejei Frivaldon kívüli felvidéki nemesi, familiárisi családokból valók lehettek. 1479-ben említették először a frivaldi bírót ("rychtarz Frivalda"), aki Zsolnán tanúskodott. Ez nem más, mint Frivaldszky Miklós B11, akit 1488-ban a Csernyánszky nemesek oklevelében név szerint is említettek.

Miklós B11 soltész  a Hunyadi családból származó király, Mátyás koronázásakor született fiának - lévén, hogy ő maga is Hunyad-megyei származású volt,  az új király nevét adta, annál is inkább, mert a király egyúttal a földesura is volt, lévén Lietava királyi vár.  Mátyás király a 15. sz. közepén a várat bástyával látta el, 1474-ben pedig Kinizsi Pálnak adta, aki a várat további bővítményekkel, kápolnával látta el. Ezek az építkezések munkát és jövedelemforrást jelentettek a soltészoknak is. A vár később a Zápolyáké lett.

Miklós B11  mint a templom kegyura, a 15. század harmadik negyedében készíttette el a frivaldi templom alakos falfestését. 1480 körül pedig a Szepességből szárnyasoltárt hozatott, amelynek központi alakja, egy Madonna-szobor máig fennmaradt. Az oltárt a Szmrecsányi Főoltár Mestere műhelye készítette, akit Jánosnak hívtak és Lőcsén dolgozott 1460-1483 közt. Nagy létszámú műhelye lehetett. Tevékenysége igen népszerű volt. Művészetének gyökerei a Mateóci Oltár Mesterén át a Dél-lengyelországi u. n. Szandeci Iskoláig nyúlnak. Az oltár elkészíttetése nem jelenthetett rendkívüli költséget, ha például egy Malompatak (Műhlenbach) vagy Szlatvin vagy Farkasfalu megengedhette magának a maguk (1900k adatok szerint is csak) 367, 258 ill. 252 lakosával. Az oltár készítésének gazdasági alapját a Kinizsi-építkezések adták, ahol a soltészoknak a zsindely-eladás komoly bevételt jelenthetett. Az oltár származási helye és időpontja arra utal, hogy Frivaldról még 1480 táján is zarándokolt a soltészcsalád engesztelésül Ószandecre.

Miklósnak B11 két fia lehetett, tekintve, hogy kétfelé osztotta soltésztelkét. Idősebbik fiának, az említett (I.) Mátyásnak B21 jutott a soltészség. A központtól távolabbit - amely a mostani Hulin és Skolnik telkeket foglalja magában - a főleg pásztorkodással foglalkozó fiának hagyta. Ennek neve UrbanB80 Valach volt, akit egy 1530 körüli állapotokat tükröző urbárium említ.

Fiának és utódának neve is (II.) Mátyás B31 volt. Rajta kívül fia lehetett még a kiscsernai Valach család őse, aki vagy a név szerint is ismert MátéB63, vagy ennek ismeretlen nevű apja. Ő pénzben kaphatta meg a járandóságát. I. Mátyásnak B21 még két lánya is volt, az egyik név szerint nem ismert lány B32 a frivaldbeli telkes Albert Ssusterhez ment feleségül, a másik lányt B33 a közeli Gajdel faluból való Pavel Sswarcz vette el. Ez utóbbi részére hasították le a megmaradt soltésztelekből a mai Jakub telket.  Pavel Sswarcz  fia vagy unokája lehet az 1615-ben említett Jakub Swarcz, akinek leszármazottjait már csak Jakubnak hívták.

Frivaldszky (II) Mátyásnak B31 első felesége talán soltészlány volt, de második felesége az 1488-ban   említett, tekintélyes Thyl Péter lánya és örököse lehetett. Tőle szállt anyai örökségként a két fiára, Jánosra B41 és Gergelyre B61 a később Muoc-nak nevezett grunt egyik fele.

(II.) MátyásB31 halála után, 1526-ban Zápolya György levelet írt a lietavai várnagynak, Tárnok Tamásnak, hogy a Frivaldszky-soltészok, Gergely B61 és Jáno sB41 közti viszályt egyengesse el. A viszály oka minden bizonnyal ez az örökség volt. Segítségre pedig azért lehetett szükségük, mert kiskorú árvák voltak, amint még bátyjaik is. A földet végül kettőjük közül az idősebbik, János B41 kapta,  az 1530k urbáriumban ő szerepel a telkesként Jan Moczendl néven. Ami a "Moczendl" név toldalékát illeti, német kicsinyítő képző - arra való tekintettel, hogy a Mathey B35 soltész öccséről van szó, akit Mocznak is neveztek. Ő volt a „nagy" Móc, öccse a „kicsi".

1535 augusztus 19-én a lietavai uradalomba beiktatták az új földesurat, a csehországi szedleci Kosztka Miklóst, a Zápolyák emberét. Ezen jelen voltak a környék falvainak „nemesei", a Pruzsinszky, Porubszky, Závodszky, Csernyánszky, Gyurcsánszky családok képviselői, a Frivaldszkyak viszont nem.  Azért voltak távol, mert nem volt rendezve köztük a soltészi utódlás. Több jel is utal arra, hogy a négy fivér közül hosszú ideig egyik sem tudta magára váltani a soltészséget. Kollektíve, felváltva gyakorolták, s ezt a hatóságok többnyire úgy ítélték meg, hogy a soltészi tisztség nincs is betöltve.

Az osztozás csak 1553-ban következett be a rajeci bíró előtt László B34 (Lászlo), (III.) Mátyás B35 (Mathey), János B41 (Ján) és Gergely B61 (Gregor) között.   

(III.) Mátyás B35 rendszeresen kereskedett az uradalommal, s így meggazdagodván tudta magára váltani a soltészséget. 1539-ben pl. eladott 12 ezer zsindelyt, a frivaldi soltész-fűrészmalom termékét. Hetente bort szállított Modrából, Szentgyörgyből, Érsekújvárról, élve a fűrészmalom-tartás és italmérés soltészi jogaival. 1543-ban három lovat adott el 2 forint 20 dénárért, később is sok zsindelyt. A családnak malma is volt, még az uraság is ebben őrletett.

1553-ban bekövetkezett osztozásban Mócz, más néven Mátyás B35, frivaldi bíró, akit az oklevél „nemzetes férfinak" nevez, az egész bírói birtokot magára váltotta. Testvéreinek, azaz bátyjának, Lászlónak B34 31 Ft-ot, öccseinek, Jánosnak B41 31 Ft-ot, Gergelynek B61 42 Ft-ot, sógorának 15 Ft-ot, a Gajdel (= Nyitrafő, Klačno)-beli bíró fiának, (Gajdliansky) Michal sógornak 15 Ft-ot - összesen 134 Ft-ot fizetett ki. Gergely B61 úgy látszik, most kapta meg az anyai részét pénzben, amit János B41 1526-ban természetben már megkapott, ezért kap 31 Ft helyett 42 Ft-ot. Két lány-testvérüknek egyenként fél rész jár, ezt férjeik vették fel. Ezen osztályos atyafiak fenntartották a visszaváltási jogot örök időkre. A rajeci bírón kívül tanúk voltak egyes frivaldiak, valamint gajdeliek: a bíró (Mihály apja) Péter, Pavel  Sswarcz, Hanus Brzko, akik atyafiak.

Az oklevélben szerepel még Pyetr B82 Syn Jurguw B81, és apja, Jurga B81 Syn Walachuv (=Valachok fia Jurga, azaz György) is,  jelentős („nemzetes") frivaldi személyek. A megjelölés egyértelműen soltészcsalád-tagságot jelent.  E Jurga a tekinthető a Kunerad községtől észak-keletre fekvő, 1015 m magas Jurgova csúcs névadójának. Ez arra utal, hogy a 16. sz. elején még az egész Kis-Fátrában egyedül a frivaldi soltészcsalád használta a hegyi legelőket.

Pyetr B82 1553-ban Gajdelre nősült, 1608-ban a Gajdelen élő zsellér Johannes B83 Mocz az ő leszármazottja. Az anyakönyv szerint a közeli Bajmócon 1700 táján élt egyebek közt Muoc János is. A szintén felső nyitrai Pravenecen, Lazanyn, stb. a 18.-19. sz.-ban pedig sok Klopan vezetéknevű személy is élt, akik szintén Gajdelről származhattak. Ezek leszármazottja az a Klopan János By1, aki újból felvette a Frivaldszky-nevet.

Mátyás B35 a 1586-i osztozásnál Mocz helyett Klopan (‘Kalapot viselő'. Klop románul ‘kalap') vezetéknéven szerepelt. Felesége nemes lány volt, tekintve, hogy fiukat agilis jelző illette meg.

A soltészcsalád valószínűleg a század elején-közepén vonta művelés alá a Huorky-magaslatot, amelyre korábban nem volt szükség. Ekkor jelentek meg északról a Kárpátok vonulatában Erdélyből elindult nomád valachok is.

1560-ban Rajec protestánssá vált, ezzel egyidejűleg Frivald is önálló "fraternitás" lett, saját önálló temploma révén. 1580-ban Rajecet és Frivaldot már mint evangélikus helységet sorolták fel.  Frivald templomának kegyura még a soltész volt, ezért Lietava ura, az evangélikus Thurzó György gróf, a későbbi nádor a 16. sz. végén, 1585 körül  a soltész családnak adott egy csere-telket a templomtelek helyett. Ezzel az uradalom patronátusa alá vonta az addig soltészi kézben lévő kegyuraságot. Ezzel megalapította meg az evangélikus egyházat a pap nélküli faluban. Mindezt Thurzó Györgynek egy 1600. január 12-én kiadott okleveléből tudjuk meg.

A Thurzók a soltésznak a templomot hordó birtokrészért cserébe adott föld Frivaldszky János B41 anyai örökrésze mellett feküdt, ezért  F. Mátyás B35  Jánosnak B41 eladta. Így alakult ki a dupla méretű Mocz birtok.

(III.) MátyásB35 nem volt a legidősebb fiú. Azért előzhette meg bátyját, Lászlót B34 a soltészségben, mert ez fiatalon Frivaldon kívülre nősült, elvette Turie község soltészének, Turskynak lányát. Közben öccse otthon kezébe vette a gazdaságot, meggazdagodott, s így magára válthatta a soltészséget. 1596-ban a falu bírája azonban "Laszlaus B34 Turcsik" volt,  nyilván unokaöccse, János BC1 provizor és akkori soltész helyetteseként, akit lietavai teendői akadályoztak. A jelek szerint a helyettes soltészi teendők ellátására egy időre visszaköltözött Frivaldra. 

Olvasni egy bizonyos "dúsgazdag" "frivaldi Frivaldszky" Istvánról is Trencsén megyében, aki egyetlen gyermekét, Margitot férjhez adta egy, a 17. sz. elején Sziléziából jött katonához, Mettal Péterhez, akit apósa 1639-ben örökbe fogadott, s azóta viseli a Mettal-család, - amely a 19. században is élt Csehországban, - a "frivaldi" előnevet. A család később, 1658-ban nemességet is kapott, amikor Mettal Péter fiainak II. Rákóczi György címeres nemesi levelet adott.  Az erről szóló forrás hitele azonban több mint kétes, ám ha mégis igaz, e "Frivaldszky" István Gergely B61 leszármazottja lehet.

A CÍMERES LEVÉL MEGSZERZŐJE.

A család egyik tagja a reformáció idején a  protestáns  Thurzó Ferenc lietavai uradalmának gazdasági vezetője (provizora) lesz, ehhez felveszi az evangélikus vallást, tisztségéhez pedig címeres levelet („kutyabőrt") kap. A Thurzók sanyargatják és kiszipolyozzák jobbágyaikat, ennek eszköze a provizor is. Ám ebben a feladatban kudarcot vall, ura börtönbe veti évekre, birtoka egy része is rámegy ura követeléseire.  

Frivaldszky JánosBC1 volt a legidősebb testvérei közt. 1570 táján a lietavai uradalom provizora (udvarbírója) lett, amely a várnagy utáni második tisztség volt. A több mint 30 községből álló uradalom gazdasági ügyeinek intézésével volt megbízva. 1571-ben már ezt a tisztséget viselte, mert a templom szentélyében egy ilyen értelmű felirattöredék olvasható.

Úgy tűnik, leginkább azért kapta meg fiatalon Lietava új urától, Thurzó Ferenctől ezt a bizalmi állást, mert példáját követve ő is evangélikus hitre tért. 1574-ben Lietava ura meghalt és özvegye a fiával, Thurzó Györggyel, a későbbi nádorral, az akkorra elkészült biccsei kastélyba költözött. Ezzel a lietavai provizor felelőssége is megnövekedett. Az uradalom ügyeiben a szomszéd uradalmakkal is levelezett: Így 1578-ban Frivaldszky Hrabovszkyhoz, sztrécsnói provizorhoz fordul, amiért Visnyové határában ennek emberei juhokat hajtottak el. 1589-ben viszont ő kapott levelet Pogrányitól lietavai jobbágyok kártételei miatt.

Frivaldszky János BC1 Frivaldon kúriát épített. Az épület kb. 10 m széles, 20 m hosszú, volt, két szintes. Az alsó szint még a 15. században épült, a felső szint árkádsora a biccsei kastélyéhoz hasonló volt. Kilian Syroth milánói kőfaragó építhette 1574 - a biccsei kastély elkészülte - után. A provisor első felesége olasz volt, akinek apja vagy bátyja az említett Kilian Syroth volt. Ő volt a várat építő olasz kőművesek közül egyedül egy rangban a provisorral, azáltal, hogy 1575-ben Zrínyi Katalintól birtokadományt kapott két testvérével Biccse mellett, majd 1647-ben nemességet is. A frivaldi kúriát az após - vagy sógor - nászajándékként építette. 

1583-ban nagykorúsították Thurzó Györgyöt. Első ténykedéseinek egyike az volt, hogy közbenjárására II. Rudolf király szeptember 13-án Bécsben Frivaldszky János BC1,  Lethava várának agilis provisora azaz udvarbírója részére címeres levelet adott ki. Thurzó azért nemesítette meg udvarbíróját, mert egy 1435. évi törvény szerint e tisztet csak nemes ember tölthette be. A levél Jánost "a nem-nemesek sorából a nemesek közé" emelte. A családnév írása a címeres levélben: Frivaldszky, ez lett e nemesi név hivatalos írásmódja. A család több ága ettől azonban eltérő helyesírású változatot használ, amelyeknek mind megvan a maguk története. Többnyire helyesírási változatok. Nem csupán ortográfiai azonban az a változtatás e néven, hogy az "értelmetlen" Fri-t Frid-re („béke") változtatva létrehozták a Fridvaldszky, majd Fridvalszky nevet, illetve, hogy a sok nehézséget okozó d-t végül végleg elhagyták. A család predikátuma egyértelműen: "frivaldi".  

A címer leírása: Négy szál búzát tartó kar, alatta nyitott várkapu.  A címer több formában létezik. Az eredeti nemesi levélen lévő címeren várkapu látszik, a címer körvonala nem pajzsszerű, inkább cartouche, paszomány-jellegű szegéssel. Körülötte takaró, fölötte nemesi koronás sisak és lefűrészelt hegyű két tulokszarv, legfelül a búzaszálakat tartó kéz megismételve, de függőleges tartásban. A tulokszarvak talán a provizor őseinek földjére utalnak, amely korábban a darócoké volt, akik a királynak  tulokszarvval adóztak. A címerben szereplő kar motívum ihletője már egyértelműbb: a lietavai vár falában lévő Kinizsi címer, amelyben szintén szerepel egy kar, amely azonban kardot tart. A kapu pedig arra utal, hogy  Lietaván a provisor két kis szobája („irodája") a kaputoronyban helyezkedett el.

A provizorlakásnak fennmaradt a leírása is: A lakás előtt átrium volt, benne vasrácsos rekesztík. A szobának vasalt tölgyajtói voltak, benne egyszerű puhafa padok és asztal, a külső szobában az ajtónál nagy élelmiszeres szekrény állt; külső fűtésű kályhák voltak benne, ólomkeretes üvegablakok. Más szobája ezen kívül a provisornak nem volt. Családja Frivaldon marad, konyhára, hálószobára nem volt szüksége.

Frivaldszky János BC1 1583k másodszor nősült. E felesége evangélikus lehetett, mert gyerekeiket jellegzetesen ószövetségi nevekre kereszteltették: DánielnekC04, JeremiásnakC05, BoldizsárnakC06 és MózesnekC07.

A nemeslevelet 1584-ben, "Boldogasszony foganása ünnepe utáni hétfőn" hirdették ki Trencsén vármegye közgyűlésén. Thurzó György 1585-ben vette át birtokait. Első teendői közé tartozott, hogy provizora ügyében intézkedett: Ennek nyomán 1586-ban Szent János fejvétele napján Rajec város bírája és a tanácsbeliek bizonyítványt adtak ki arról,  hogy nemzetes Frivaldszky Klopan Mátyás B35, frivaldi bíró a bírói telket osztatlanul fiára, Jánosra BC1 ruházta át 200 aranyért, aki nyilván az eddig összegyűjtött, évi 40 Ft fizetéséből váltotta magára a soltészséget. Az is lehet, hogy második felesége hozományát is erre fordította.  Ez az oklevél leírta a másik két testvérnek juttatott birtokot is. András B36 1586-ban apjától megkapta a fél telek nagyságú, későbbi Richterandris gruntot, azzal a feltétellel, hogyha meg akarna válni tőle, a családnak elővételi joga van rá 28 arany értékben.  MenyhértB37  szintén megkapta a maga részét, a későbbi Skolnyik gruntot, amelynek értéke azonban csak 14 Ft volt. Hogy miért kapott fele akkorát, mint AndrásB36, annak magyarázatát abban lehet keresni, hogy korábban már kaphatott egy ugyanekkora összeget, mégpedig abból a célból, hogy Rajecen megvethesse a lábát. Ő itt lett školnik, azaz  pedellus,  ahol 1684k már működött protestáns iskola. Frivaldszky MenyhértB37 Rajecen 1590 táján az urbáriumában is szerepel, mint igás állat nélküli zsellér. 1633-ban már 2 1/4 prut (virga) földdel. Úgy látszik, Frivaldon megözvegyülve benősült egy rajeci családba, frivaldi örökségét átadva fiának. Rajecen fiú-utóda nem maradt.

Az egész 1686-i ügylet hátterében azonban még továbbiaknak is kellett állniuk, amelyekről ez az oklevél nem szól: A templom-telekért Mátyás B35 megkapta testvére, JánosB41 telke melletti puszta telket Thurzótól. Ezt el kellett adnia Jánosnak B41, s a továbbiakban a két telek együtt alkotta a Mócz-gruntot. Ennek árából vehetett Mátyás B35 telket András B36 nevű fiának a Ssuster családtól, - Melichar B37 nevű fiának pedig az Urban-családtól, a korábban mindenütt kikötött visszavásárlási jogon. Mind a Mócz, mind a Ssuster, mind az Urban család atyafi volt, Jurga B81 leszármazottja. A 200 aranyból, ami még maradt, azt MátyásB35 halála után, feltehetően gyerekei örökölték. Az oklevél említi Klopan Mátyás B35 egy meg nem nevezett lányát is.

1587-ben ezután Thurzó György örökvallást adott a királyi személynök előtt arról, hogy a Frivaldon bírt és a lietavai uradalomhoz tartozó scultetiát a neki és apjának tett hűséges szolgálatokért Frivaldszky Jánosnak BC1 örökösen adományozta, telket, erdőt, legelőt, malomjoggal, fűrészmalomjoggal, halászattal stb. együtt. Thurzó itt végeredményben arról mondott le, amit a család 1413 óta birtokolt.

1592-ben Thurzó György feleségül vette Czobor Erzsébetet, méghozzá katolikus szertartással. Gyerekeik katolikus neveket kaptak - mint Imre 1598-ban - Thurzóné csak később lett protestáns. Erre az időre esett Frivaldszky János BC1 harmadik házassága is. Az új asszony feltehetőleg katolikus volt, - talán éppen Czobor Erzsébet kíséretéhez tartozott -  tekintve, hogy tőle született fiainak katolikus - nem pedig ószövetségi - neveket adott. A három legkisebb Frivaldszky-fiú: Márton C08, György C09 és János C10.

Frivaldszky JánosBC1 1596-ban - mint frivaldi nemes birtokos - 1601-ben 20 d,  1603-ban 75 d  kapuadót fizetett, juhonként 1-1 dénárt. Itt nemcsak az figyelemre méltó, hogy nemes létére adózik, de hogy juhok után. A soltészcsalád szabadságjogai közül éppen a szabad állattartást tartotta a legfontosabban kezdetek óta, ez a joguk azonban láthatólag csorbítva lett.

Az 1590-es évektől azt lehet tapasztalni, hogy Thurzó a tiszttartóit a nagyobb bevétel érdekében egyre jobban sürgette. Frivaldszky Jánosnak BC1 is többször üzent feleségén keresztül. Így 1594. február 10-én azt írta Érsekújvárról: "Ím, írtam egy levelet Gyurchanskinek és Frivaldskinek, hogy táborban való élést külgyenek". 1598-tól minden pénzt a biccsei pompás nászpalota építése emésztett föl. Ennek hátterét adja az a levél, amit Frivaldszky János BC1 1599. augusztus 18-án ír urának Lietaváról, hogy nem tudott sajtért elég pénzt szerezni azoktól a szegény emberektől, akiket ura parancsára börtönbe zárt. Miután dologidő van, kérdi, hogy mi legyen velük.  Thurzó válaszát nem ismerjük, de 1599. augusztus 22-én rövid ideig Lietaván tartózkodott, s feleségének azzal számol be e látogatásról, hogy ott nem volt jó bora. Ez pedig vád volt a tiszttartó ellen, hiszen a jó borért a tiszttartó volt a felelős. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy az uraságok a halastavak hozamával nem voltak megelégedve. 1600. november 1-én Thurzóné ez ügyben azt javasolta férjének, hogy a halastó kárát hárítsa Frivaldszkyra. Ennek eredményeképp 1601  január 1-én elcsapták hivatalából. E napon ezt írta Thurzó feleségének Lietaváról: "az itt fennvaló dolgaimat, úgy mint a Ljethavai jószágomba ma elvégezvén és az új udvarbírót helére állítván, holnap Árvában indulok." Nemcsak elcsapta a provisort, hanem korábbi vára börtönébe is vettette, és ott tartotta majdnem 3 évig, talán a nyugati őrtoronyban. Végül Thurzóné, Czobor Erzsébet járt közbe az érdekében. 1603. október 20-án ugyanis ezt válaszolta neki férje a váci szigetről: "Az Nagy Miklós komám kárát bánom s mind szánom, nem jó az kegyetlenség, nem használ ember vele. Frivaldszkyt, én édes lölköm, bátor bocsásd el jó kezességre, de ha addig adósságát mind pénzbül s mind vetésbül meg nem fizeti még Isten haza viszen, bizonyos legyen benne, hogy akasztófával fizet. Az halászatból való káromat es lássa Gyurcsánszky kivel kell megfizetni, mert én kárt nem akarok vallanom." Az említett Nagy Miklós szintén tiszttartó volt. Frivaldszky János BC1 a rajta követelt összeget  1603-ban öccsétől,  Andrástól B36. kapta meg. Ennek fejében felszabadította őt a neki járó földesúri cenzus és egyéb szolgáltatásoktól, hiszen nemesi rangra való emeltetése után testvérei  az ő jobbágyai lettek, miután földjeik a soltészség részét képezték. András B36   bátyja fogsága idején Frivald soltészbírója is volt. 

Ennek következtében, amikor 1603 decemberében Thurzó átutazott Lietaván, nem akasztatta fel volt udvarbíróját, hanem szabadlábra helyezte. 1604-ben ugyan még tartozott 4 köböl gabonával, tél idején nem tudván gabonát szerezni. Még 1603-ban, közvetlenül a kiszabadulása után, a lietavai vár irodájában JánosBC1 ideiglenes végintézkedést tett arról, amije maradt: ingóságairól, állatairól és földjeiről. A Frivaldszkyt terhelő egyik vádpont, a "halászatból" való kár ügyében Thurzó külön vizsgálatot rendelt el, hogy "mely udvarbíró idejében halasították meg az tókot", hogy eredménytelen volt a halászat. Csak 1611-re vált világossá, hogy a halászat káráért nem is a tiszttartók voltak felelősek. Thurzó egyébként a hátralévő években még jobban szidta és hajszolta embereit. Frivaldszky János BC1 utóda, az említett Gyurcsánszky rosszabbul járt. Őt Thurzó György temetése után - 1616. december 24-én halt meg - fia, Thurzó Imre lefejeztette.  

Hogy az uradalom jobbágyai mint éreztek urukkal szemben, akkor vált nyilvánvalóvá, amikor 1605 tavaszán Bocskai hajdúi betörtek az uradalom területére. A hajdúk csak a szomszédos, nem Lietavához tartozó Csicsmányt és Facskót dúlták fel,  mert Frivald és Rajec lakói a hajdúk mellé  álltak, sőt részt vettek a biccsei vár május 21.-iki felgyújtásában is. Az előzmények ismeretében ezen nem is csodálkozhatunk. Thurzó azonban ezt az 1606. novemberi bécsi béke értelmében nem torolhatta meg.

Frivaldszky János BC1 végrendelete halála előtt, 1606. május 8-án Frivaldon kelt. Az eredetileg német nyelvű okiratban megerősítette korábbi intézkedését. A földeket a nyolc fiú közt nyolc quart-ban mérte ki. Ezek értékét 100-100 ft-ban határozta meg. A malom, fűrész és serfőző hasznából is egyenlően részesedtek. Miután legidősebb fiának, TóbiásnakC03 már felnőtt gyerekei voltak, a három legkisebb testvére felnevelésére kettős részt kapott az utóbbiakéból. Fiait és menyeit békességre intve, intézkedett testvérei helyzetéről is, az oklevelet „a szeretett, nagy hatalmú Thurzó György úrnak, úrnak" gondjára bízta és pecséttel zárta. A levélből sugárzik a „szeretett" úrtól való rettegés.

INTERREGNUM (1606-1609),  A HÁROM FIÚ KÖZÖS SOLTÉSZSÉGE (1609-1653).

A provizornak, Frivaldszky Jánosnak BC1 három házasságából egy lánya és nyolc fia született. Nem tudott nekik olyan örökséget hagyni, amellyel egyikük a soltészi tisztséget magára tudta volna váltani, így a második feleségétől született fiai ezt felváltva gyakorolták, amíg csak közűlük Dániel C04  egyedül nem maradt.

Frivaldszky Jánosnak BC1 csak egy lánya volt, éppen a legidősebb gyermeke, aki olasz anyja után kapta a nevét. RosinaC02 apja végrendelete idején már nem élt, gyermekeket hagyott hátra. Örökrészét, 200 Ft-ot férjhez menetelekor kaphatta meg.

Öccse, Tóbiás C03  első és egyúttal utolsó volt e családban ezen a néven. Nevét szintén anyja miatt kapta, ennek rokonságában volt kedvelt ez az egyébként az egész vidéken ismeretlen név.  1600-ban apját segítette az udvarbíróságban, 1603-ban nemesi adófizetőként tartják számon, Thurzó Zsuzsanna esküvőjén pedig más soltészfiakkal együtt szolgálattevő volt.  Amint a királyi udvarban arisztokraták voltak - legalábbis névleg  - a szolgálattevők, a főurak udvaraiban a nemesek.

Valószínűleg házasságkötésekor, de mindenesetre még apja tönkremenetele előtt tőle 200 Ft készpénzt kapott, majd 1603-ban két quart földet, mert felnőtt gyerekei voltak, s ő gondoskodott három, kiskorú öccséről is. Apja végrendelete szerint a második földet nekik 100 ft ellenében vissza kellett juttatnia. Miután az örökhagyótól 47 ft 50 dénár maradt, már csak 52 ft 50 dénárt kell kapnia. Állatot emiatt csak egyet kapott és négy sertést. Miután TóbiásC03 apja nemesítése előtt született, ő maga nem vált nemessé. Nehezen tudta elfogadni mind társadalmi helyzetét, mind pedig a végrendeletben foglaltakat. Ezért 1606-ban megerősítését kérte Frivald birtokában, de ezt 1608-ban nem kapta, nem kaphatta meg. Rajecen is volt 1/2 virga földje - valószínűleg felesége révén, - mert ott 1608-ban összeírtak egy vezetéknév nélküli, Tobias nevű nem-nemest. Tekintettel a keresztnév egyedi voltára, őróla lehet szó. 1615-ben egy határperben ugyan „nemesi" tanúként szerepelt, ám Frivaldon 1625-ben már egyértelműen a zsellérek közt sorolták fel. Amikor öccsei elérik a nagykorúságot, vonakodik kiadni a jussukat, ezért 1625-ben Rajec magisztrátusa meginti. Úgy látszik ez kevés, mert erről 1631-ben bírói határozat is születik. Fiú leszármazottjai nem maradtak. Az apja talán ezért sem tartotta fontosnak, hogy fia nevét a nemeslevélbe beírják.

A második fiú a JánosBC1 második feleségétől született Dániel C04. 1607-ben ő látja el a Thurzó lakodalmon a három testvér közül a legtekintélyesebb feladatot: egy Visnyovszky soltésszal együtt 100 lietavai gyalognak parancsolt,  1608 márciusában illetve májusában pedig Biccse és Érsekújvár illetve Český Brod közt, - Thurzó György és neje közt - futárszolgálatot teljesített. 1609-ben Frivald soltésza volt, 1612-ben és 1614-ben újabb lakodalmakon szolgálattevő volt: bortöltő, az uraságoknak, illetve a leányasszonyoknak, miközben néki egy legény hordta a bort. 1615-ben 32 dénár kapuadót (hadiadót) fizetett, mert 32 juha volt, juhainak száma 1617 és 1621 közt 20 és 50 közt ingadozott. A kapuadót a juhok után vetették ki, juhonként 1-1 dénárt. 1625-ben ismét soltész lett. Az 1646/47-es nemességvizsgálatkor egyedül ő szerepelt a családból, de mintegy a család képviselőjeként. 1649-ben ő volt az egyetlen adófizető Frivaldszky. Halálát követően 1653 jan. 1.-én megosztoztak a 8 testvér leszármazottjai. 

A harmadik fiú, JeremiásC05 az említett 1607. évi Thurzó lakodalmon a külső ajtó előtt álló 12 fő ajtónálló parancsnoka volt, miközben neki a palotakapu őrségének vezetője parancsolt. 1613-ban Frivald soltésza volt, 1615-ben 43 dénár adót fizetett 43 juha után. 1617-18-ban már nem írták össze, valószínűleg meghalt. 1625-ben már csak özvegye élt.

1606-ban apjuk a három legkisebb gyerek nevelését bátyjukra, negyedik fiára, Boldizsárra C06 bízta,  valószínűleg ő volt a legiskolázottabb közülük. 1615-ben adófizető volt, 23 dénárt fizetett 23 juha után, 1617-ben 20 juha volt, 1618-ban 35,  1621-ben egy sem. 1618-ban és 1622-ben soltész volt. 1625 és 1649 között halt meg.

A soltészséget apjuk halála után az egyik nemesi rangú testvér sem tudta magára váltani. 1606-tól 1609-ig még kiskorúak is voltak Ekkor Richter András B36, az elhunyt soltész testvére volt továbbra is a bíró. 1609-re Dániel C04 azonban nagykorú lett, ő vette át a bíróságot, a következő évben is ő lehetett, majd 1611-re Jeremiás C05, aki közben szintén nagykorú lett. 1612-ben Dániel C04, 1613-ban Jeremiás C05 volt a bíró, 1614-ben - nagykorúvá válva - Boldizsár. 1615-ben Dániel C04 volt a bíró, 1616-ban Jeremiásra C05 került volna a sor, de meghalt. Így BoldizsárC06 következett, majd Dániellel C04 váltották egymást Boldizsár C06 haláláig, innen egyedül Dániel C04 volt a soltész. 

Az ötödik fiú, Mózes C07 nevét egy 1608-as dokumentumban a testvérei közt az elsőként sorolták fel s alá is húzták. A lietavai uradalom felosztásakor, 1609-ben pedig kiemelt személyként, mintegy a család képviselőjeként említettek. A dolog azért érdekes, mert akkor még csak kb. 17 éves volt. Kb. 15 évesen az említett 1607 évi lakodalmon már bortöltő volt, miközben neki egy drabant hordta a bort. Az 1612-belin húsvágásban és egyebekben ő volt a sáfár segítője. Tudunk a frivaldi templom részére még 1611 előtt egy általa adományozott szőnyegről is. A főúri udvarnál apród lehetett és nem is lakott Frivaldon, mint ahogy fiáról ezt valóban tudjuk is. Ő lehetett a család egyfajta szószólója a várban. 1625-ben már csak özvegye élt.

A három kisebb testvér valószínűleg azért nem lett soltész, mert katolikusnak lettek keresztelve, vagy esetleg azért, mert az ő anyjuk - apjuk harmadik felesége  - nem járult hozzá anyagilag a soltészség magukra váltásában, amint ezt a második feleségnek annak idején volt alkalma megtenni. Apjuk halálakor 1-1 lovat és 1-1 quart földet örököltek, de a háromból egyet a bátyjuktól 52 ft 50 denárért kellett visszaváltaniuk. Két évszázaddal későbbi kimutatásokból az látszik, hogy Márton C08 és György C09 utódainak vagyoni viszonyai a többiekénél jóval szerényebbek voltak. Erről a két ágról Frivaldon nincs olyan adat, hogy valaha is protestánsok lettek volna, sőt Márton ágból kerültek ki a templomgondnokok a katolikus restauráció után. Más adatok arra utalnak, hogy - mintegy kárpótlásként - a serfőzési és a malomjog jutott nekik.

A testvérek együtt voltak bírótársak. Csak az apjuk által épített házért tartoztak személyes szolgálatokkal, minden egyébtől mentesek voltak. Két vérrokonuk, (Richter) AndrásB36 és (Školnik) György B39  zsellérként lakott náluk, s csak nekik szolgáltak. Telkeik a soltészség részének számítottak - bár nem voltak határosak vele - így a lietavai uradalom urbáriumaiban nem szerepelnek. 1615-1621 közt a Richterandrisok az úrbéri szolgáltatásoktól mentes zselléreknek minősültek,  a Školnik család viszont évente 1 Ft cenzussal és 18 nap robot szolgáltatással tartozott a Frivaldszky családnak.  A soltészoknak volt malmuk, fűrészmalmuk, serfőzőjük is. (A halászat és erdőjog nem volt megemlítve, mint tárgyilag nem megtestesült jogok.)

1626-ban meghalt Thurzóné. A személyes szolgálatok az udvartartásnak a Thurzók kihaltával való megszűnése után már terhesekké váltak. Utoljára 1618-ból van adat arra, hogy Frivaldszky ilyen feladatot teljesített. E szolgálatokat a család ezért 1628. március 24-én megváltotta évi 50 Ft-ért és a báránytizedért. Ez utóbbi a pásztorkodó vlachoktól pénzben szedett szokásos adó volt, s az eddig szabad állattartás további korlátozása. 

FRIVALDSZKY GYÖRGY C15 SOLTÉSZSÉGE. (1653-1699)

Frivaldszky  Dániel C04 után  fia, György C15 lett a soltész, aki idején megtörténik a katolikus restauráció.

Dániel C04 után fia, György C15 lett a soltész az említett 1653 jan. 1-i osztozást követően. Fellépett az egyik Thurzó-örökös Révay Ferenc túlkapásai ellen: Panaszt terjesztett fel Thököly István Thurzó társbirtokos és igazgató útján III. Ferdinánd királyhoz, hogy Révay Ferenc Frivaldszky János BC1 örököseit jogosulatlan követelésekkel zaklatja. A király ezért 1654. október 3-án kelt levelében megintette Révayt. Ez nem lehetett elég, Thököly ugyanis a soltésztelket szolgálatmegváltás címén terhelő, Révayt illető 1/3-át zálogba vette 12 évre 300 tallérért, majd 1655. július 12-én Frivaldszky Györgynek C15 - a soltésznek - és unokatestvérének, MózesnekC17 haszonélvezetre átengedte, - miután ezek ezt az összeget neki készpénzben kifizették. 32 év eltelte után (1687) a megváltás véglegessé vált.

A juhtartók, - a soltészok is - a Thurzó uradalomnak az 1653-1675 évek között az uradalom harmadrészére eső 75-130 juh után évente 1-1 dénárt fizettek. Ezek szerint a század eleji 40-60 juhhoz képest a család állatállománya elérte a 3x130=390-et is. Ahogy a század elején csak az első három nemes fiú juhászkodott, lehetséges, hogy ezt a legelőjogot később is fenntartották leszármazottjaiknak.

1674-ben megtörténik a katolikus restauráció.

A soltész 1675-ben pecsétet készíttetett a község részére, középen a Frivaldszky címerrel. Ekkor még csak a helységek alig 10 %-ának volt pecsétje. A címer fölül és oldalt tagolt körvonalú pajzs alakú, körülötte takaró nincs, a kaput két félfa-oszlop jelzi, a kar felül vízszintes helyzetű.

A 17. sz. közepe óta az uraságnak is volt már egy fűrészmalma Frivaldon, a fűrészmalomjoggal rendelkező soltész konkurrenciájaként, sőt, az 1690-es években az uradalom már odáig ment, hogy kétségbe is vonta a soltészmalom tartásának jogát, ezt az úriszéken is tárgyalták. A soltészok meg tudták védeni jogaikat, mert az 1696-os urbárium szerint a soltészok  három családja  (nyilván a Dániel-, a Jeremiás- és a Boldizsár-ág) szabadon használja saját malmukat és fűrészmalmukat, de tizedet adnak bárányból, kecskéből és mézből. Ez utóbbi az uradalom új eredménye. Serfőzőről már nem esett szó, ez időközben tönkremehetett és nem építették újjá többé.

Az 1697-es nemesi közgyűlés  a soltészokat és armális nemeseket kötelezi a közterhek viselésére. 

BorbálaC25 volt GyörgyC15 soltész egyetlen leszármazottja, aki amikor meghalt, a rokonság neki is juttatott birtokot, nemcsak a férfiaknak. Férje, a Márton-ági György CO1 azonban soltészi tisztséget is meg akarta örökölni. A Jeremiás-ágiak azonban, nevezetesen id. János CY1, Simon CX1 , Illés CZ1, András C31, Dániel V11, Ferenc CZ2 és ifj. János C47 pert indítottak ellene, amit meg is nyertek az uradalmi bíróság előtt, 1702. október 9-én, az 1655. évi 54. artikulus alapján, amely az osztályos egyezségeket kötelezőeknek jelenti ki. Amikor azonban 1718-ban Ferenc CF1, Illés CZ1, Simon X12, Dániel V11 újabb pert indítottak ugyancsak ellene, hogy nem fiági leszármazott, - ugyanezen alapon - elvesztették.

FRIVALDSZKY ANDRÁS C31  SOLTÉSZSÉGE  (1700-1738).

Frivaldszky György C15 után András C31  lett választással a soltész. Tisztségét 38 év után átadta unokájának.  A Rákóczi-szabadságharcban néhány évre visszatér a reformáció. Az 1730-as években végleg megszilárdul a katolicizmus, a Frivaldszkyak sikerrel védik meg nemesi jogaikat az uradalom és a jobbágyok támadása ellen. A család ennek ellenére veszít tekintélyéből már a birtok aprózódása miatt is.

A soltész 1700-ban András C31 lett a családi egyezség következtében. Iskolázott ember volt.  

A Rákóczi-szabadságharcban 1705-ben a falu a kurucoké lett. 1705-1709 közt lutheránus lelkész foglalta el a plébániát. Ennek megfelelően 1707. március 18.-án Frivaldon protestáns egyházi vizitációt tartottak. Megemlítették benne nemzetes Frivaldszky András CN1 urat mint templomi inspektort  Ő még a katolikus restauráció (1674) idején lett éppen nagykorú, János BC1 legidősebb katolikus fiának, Mártonnak C08 idősebbik ágán, ám tisztségét a protestáns uralom alatt is megtartotta. E korból két dokumentum található a család levéltárában. Az egyik 1706. július 22-én kelt magyar nyelvű levél, amit Rákóczi az áruk közforgalmának előmozdítása ügyében adott ki, a másikat július 30-án, ebben pedig Trencsén megye rendjeit fegyveres felkelésre hívta fel. Nem lehetetlen, hogy ezek Frivaldszky Zakariás X13 révén kerültek oda, már azért is, mert az utóbbin Ráday Pál aláírása is ott van, akinek szolgálatában állt. Tekintve, hogy Frivaldon magyarul nem nagyon tudhattak, az iratokat inkább menlevélként őrizhették meg a hadak járása közepette.

1708 augusztusában Rákóczi Trencsénnél súlyos vereséget szenvedett. November 27-én már a labancoktól, a Zsolnán tartózkodó Ébergény labanc feldmarsall-leutnanttól kértek és kaptak menlevelet a következő Frivaldszkyak, személyük és földjeik  részére: András C31, János C34, György CO1, Dániel V11.

A megyei nemesi közgyűlés 1710-ben ismét elrendelte a soltészok és armális nemesek megadóztatását oly módon, hogy az adóalap a telek.  A század 20-as éveitől több évtizedes küzdelem kezdődött a család és az uradalom között. Az uradalom odáig ment, hogy kétségbe vonta a család nemességét is. A Frivaldszkyak nemességét azon az alapon vitatták el, hogy évi járadékot fizetnek az uradalomnak, valamint, hogy rokonaik és örököstársaik, a Richterandrisok is jobbágyok. Ebben partnerra találtak a jobbágyokban is, akik pedig azt követelték, hogy a soltészcsalád is vegyen részt a katonai beszállásolásban és egyéb terhekben. 

A küzdelem első menetében az uradalom ért el sikert: 1724-ben az uradalom és a megye döntése alapján lerombolták a soltészmalmot.  Ez végzetes volt a családra, mert ezzel malomjogot végleg elvesztették. Ami a nemességet illeti, csak 1738-ra, többszöri fellebbezésre tudták elfogadtatni az igazukat és elismertetni, hogy az általuk fizetett járadék szolgálatmegváltás  nem pedig cenzus (földbér), a Richterandrisok pedig nem leszármazottjai a nemesség megszerzőjének. Hiába  szólt az igazság a soltészok mellett, mégsem nyerhették volna meg a pert, ha Frivaldszky János Ca1 nem lett volna Esterházy Imre hercegprímás pozsonyi provizora, aki az ügy elintézéséhez ura közbenjárását is megkapta. A hercegprímásnak azért állt érdekében a közbenjárás, mert a provizori tisztséget csak nemes ember tölthette be.

Az 1732-i nemességvizsgálatban a családot  már elismerték nemesnek.  Az itt felsorolt személyek közül hiányzott a György-ági János C38 és fia, Illés C53, mert 1717-1730 közt ismeretlen helyen tartózkodtak, valamint "Buga" János E11 és apja, János CE1 a törvénytelen születés miatt. Ez utóbbi protestánsként halt meg, temetőn kívül temették el. Felesége Frivaldszky KatalinU11 volt. Úgy látszik, a törvénytelen, s a kúria szolgaszintjén élő férfihoz csak egy 11 évvel idősebb, koros lány ment hozzá, a rokonságból, vagyonmentésből. Leszármazottjai közt 1772-ig nincs nyoma egyházi esküvőnek, talán máshol, protestáns templomban kötötték. Amellett igen fiatal (15-17 éves) korban már gyerekeik voltak, s a férjek olykor fiatalabbak feleségüknél.

Az 1731-1733 években a plébános felújította a templomot. A Frivaldszkyak a szentélyben a valószínűleg korábban is meglévő kegyúri sediliák helyett újakat készíttettek. A család vagyoni erejéből a templomfelújításból már csak ennyire tellett. Az ülések donátorai a következők voltak: András C31, András O21, János O12, András CD1, Ferenc CF1 és János  C38.  Az 1731-ben -  a régi, megrepedt nagy harang anyagából - újraöntött harangra "Andreas Frivaldsky curator" felirat került, ami arra utal, hogy András CN1 a katolikus restauráció idején is megmaradt e hivatalában. A többszöri hitvallás-változtatás miatt azonban lelkiismereti konfliktusba kerülhetett, a halotti anyakönyvben ugyanis az a bejegyzés szerepel, hogy az utolsó kenetet nem kérte. 1730-ban halt meg, de a plébánia mégis ragaszkodott az egy évvel később elkészült harangon nevének megörökítéséhez. Utána legidősebb fia lett a kurátor.

1739-ben a megyei levéltárba is beiktatták a család nemességének bizonyítékait. 

Az 1738/39-es országos diákösszeírás idején mindössze három  Frivaldszky tanult latin iskolában: András Ec1 Pozsonyban, György E22 és János D02 pedig Privigyén. A Frivaldszky családban az iskolázottság foka korábban jelentősebb lehetett. A 18. sz. közepéig ugyanis a Frivaldról elvándoroltak - leszámítva a szomszédos Sujára, Rajecre való beházasodottakat - mind értelmiségi pályára kerültek. A 18. sz. közepétől ez teljesen megváltozik: az elvándoroltak kizárólag iparos (döntően: szűcs) mesterséggel telepedtek le Frivaldon kívül.

A FRIVALDSZKY CSALÁD ÁGAKRA BOMLIK.

A család egyes ágai önállósodnak, melléknevet kapnak. Ennek célja egyfelől a sok azonos keresztnevű személy azonosítása, másfelől a rokonsági fok tisztázása házasságkötéskor.

A család egyes ágait egymástól megkülönböztető melléknevek az 1730-as évek közepén jelennek meg az anyakönyvekben, tömegesen és következetesen csak 1769-től. Anyakönyvön kívül a melléknevek e korban még nem fordulnak elő. A melléknevek döntő többségükben valamely ősapa (Martinsky, Juricky, Eliaško), ősanya (Tužinčin, Dančin, Dorinčin) nevéből származnak.

Jeremiás c05 -ági a Tužincsin név. Az ág egyik tagjának, IllésnekCZ1 felesége a tuzsinai soltész lánya.

Boldizsár C06 ági a Dorinsky név, János c34 feleségéről, Toman Dorottyáról.

Ugyancsak János C34 leszármazottja a Betyinszky-ág, de egy házasságon kívüli kapcsolatból. Nemességét ennél fogva nem ismerték el. Az ág első tagja 1733-ban Bugo néven jelent meg az anyakönyvben, hozzá téve, hogy a kúria alsó szintjén lakott, ahol a cselédség is. Tekintve, hogy a korabeli szlovák helyesírásban a g ejtése [j] volt, a szó kiejtése buja volt. Ezt a nevet egy magyar pap adhatta csúfnévként, az ág tagjai ezért ezt nem használták. Helyette egy ideig a Dulyt, majd ezt     egy harmadik szorította ki, a Betinsky.  Kiejtve [betyinszki], illetve a helyi tájszólásban [becinszki] . Ami e nevek jelentését illeti, a Duly a cseh důl főnévből eredhetett, aminek jelentése 'bánya, völgy', ami ugyanazt jelenti, mint a román beci [becsi], amelyé 'pince, bánya, börtön'. Mindkettő a kúria pinceszintjére, s benne az ág eredetére utal.  

Márton C08 idősebbik ága a Martinsky néven szerepel. Az ifjabb ág Dancsin neve arra utal, hogy György CO1 felesége, Borbála C25 Dániel C04 unokája volt.  Az ezen ágból való két soltész halála után tovább ez az ág mint vagyontalan lesz, ezért Chudy  néven szerepel (='szegény').

GyörgyC09 idősebbik, Frivaldon maradt ágának neve Kramara. Ez 'Kereskedőt' jelent, tekintve, hogy borméréssel foglalkoztak. Az ifjabb ág neve Juricky, azaz 'György C09 -ági', majd az Eliassko azaz 'Illés C21 -ági' formában véglegesül.

A KÉT DANCSIN-ÁGI SOLTÉSZ (1739-1769).

Frivaldszky  András C31 még életében átadta a soltészséget lányától való unokájának, Frivaldszky  Dancsin  Andrásnak O21, ő pedig öccsének,  JánosnakO22.

András C31 bírótól birtokát Frivaldon unokaöccse, FerencZ12 örökölte. Fiai előtte haltak meg, sőt, még János C61 nevű unokája is, aki egy ideig mellette mint ifjabb soltész (juvenis Scultetus), - azaz kijelölt soltész-utód - tevékenykedett. Az egyre jobban idősödő vajvodának segítségre volt szüksége. Miután fiai és unokatestvéreik közt viszály volt, a vajvoda más ágakból választott előbb helyettest, Rajecről Jakabot T15 (1726-ban), később utódot magának. Lányát 1708k egy Dancsin-ágbelinek adta, s tőle való unokájának 1739-ben átadta a soltészséget. András C45 leánya, Frivaldszky Anna C60 Andrásnak O11 volt felesége.

A vojvodai tisztség Frivaldszky AndrásC31 után, 1739-1766 közt Frivaldszky Dancsin Andrásé O21 lett, de birtok nélkül. Elődje, anyai nagyapja életében vele együtt járt el, mint "ifjabb vajvoda."  Az ő idejére esett az 1754-es év nemességvizsgálata. A Buga-ágat leszámítva, az egész család minden felnőtt férfi tagját nemesnek ismerték el.

1706-ból való az első adat arról, hogy a Thurzóktól a soltészok réteket béreltek, akik juhászata az elmúlt században nagyot fejlődött, miközben legelőjoguk - amely a soltészjog része volt - csorbát szenvedett. Az 1730-as évek végén a soltészok és a falu jobbágyai bérbe vették egy újabb szerződéssel a Thurzó-uradalmi földeket a falu területén évi 200 Ft-ért. Az összeget részletben kellett fizetniük. A falu képviselői (Frivaldszky) Danissko András O21 (a Frivaldszky család részéről) és Muocz Gergely voltak, ez a falu részéről. Az uradalom eleinte a bérleti díjon felül követelte még az egyéb szolgáltatásokat is, de 1742. június 18-án Zsolnán gr. Erdődy György lietavai igazgató az ügyet megvizsgálta és megerősítette a bérlők jogait. A bérletet, mely a terhek megváltása is volt, 1750 június 23-án meghosszabbították, 1770 szeptember 30-án másolat készült róla, nyilván, mert még érvényben volt.  Ezzel leszünk egyfelől annak tanúi, hogy az eredetileg a soltészt illető legelőkre az uradalom tette rá a kezét, másfelől annak, hogy e legelőket a soltészok és a jobbágyok kezdték bérelni, megváltani, később felszántani. A Frivaldszky-család ekkor szerezte meg a Červeny Láz és a Kosariska dűlőket annak az ősi gyakorlatnak is az alapján, hogy a soltészoké a patakmelléke, keleti irányban. A művelésbe vont földek felosztása az egyes gruntok közt nyilván a soltész feladata volt, s nagysága az adott megváltási összegtől is függhetett.

1761. április 14-én a jobbágyok panaszt emeltek a soltészok ellen. A megye nemesi közgyűlése azonban május 27-én elutasította a panaszt, és a következő határozatot hozta: A nemes soltészok az erdőből építő- és tüzelőfát tetszés szerint termelhetnek, kivéve a tiltott erdőt. Minden szolgáltatástól mentesek, a tizedtől is, a soltészok és a falu közt 1726-ban a megye közbejöttével létrejött szerződés szerint.  A "tiltott" erdő nyilván a Kukla-hegy erdeje volt.

1766-ban bekövetkezett halála után öccse, Dancsin Jánosé O22   lett a vajvodai (soltészi) tiszt. JánosO22 ismeretlen helyen élt, nem Frivaldon. Már 1750-ben együtt tanúskodott 35 évesen bátyjával egy határjárásnál.  1760-ban „lietavai vajvoda" tisztségben találjuk, azaz a frivaldi Kukla-hegy urasági erdejére vigyázott két csősszel. Évi fizetését kérésére az uradalom 8 Ft-ról 20 Ft-ra emelte.  Amikor övé lett a soltészség, az úriszék 1766-ban meglepve állapította meg a falu-közösségnek ezt a kívánságát, hogy képzett bírája helyett soltésza legyen, tekintve, hogy az illető talán nem is éppen a legalkalmasabb személy. A falu azonban nem ok nélkül állt ki mellette, mert hivatalba lépésekor 1766-ban a soltészok és jobbágyok összefogásával felépítette a korábban lerombolt malmot. E soltészmalom jogát az uradalom azonban elvitatta, adóztatni kezdte.  

A két Dancsin-ági soltész idején a Frivaldszky család társadalmi helyzetében erőteljes süllyedés következett be. Jeremiás vajdai és Tuzsincsin ágaiban, Márton Martinszky ágában, valamint György Eliasko ágában kb. 1760-ig a feleségeket döntően még nemesi illetve környékbeli soltészcsaládokból (Huljak, Hricsovszky-Uhliarik, Szádeczky-Kardoss, Sujánszky, Gyurcsánszky, Csernyánszky, Jaszenovszky, Rajczy, Lieszkovszky, Zbinyovszky, Baross, Lehotszky, stb.) vették. Ettől kezdve azonban - mint a többi ágak (Boldizsár Buga és Dorinszky, Márton Dancsin, valamint György Kramara ága) is már a 17. sz. közepe óta, amióta a házastársak neve ismert - kizárólag jobbágycsaládokkal házasodtak.

1768-ban nemességvizsgálatot tartottak, de ennek iratai nem maradtak fent. Úgy tűnik, itt szereztek polgárjogot a Frivaldszky család melléknevei a hatóságok előtt, ez nyitotta meg az utat a melléknevek ezt követő anyakönyvi elfogadása előtt is. Feltehető, hogy ezt megkönnyítette az a tény is, hogy a család teljes létszámában már nem fért el a kúriában, egyes ágak tagjai külön házakban laktak.

Tanulságos, hogy a Bugo-Duly-Betyinszky ág hogyan ismertette el nemességét: Frivaldszky Duli János E11 1760-ban megszerezte Sujára származott rokona, András Y22 Frivaldon maradt birtokait, amelynek révén az 1768-as nemesi összeíráskor mint a „sujai ág leszármazottja" el tudta ismertetni nemességét. Sőt mi több, egy családfa szerint vér szerint is ebből ágból „származtatták le" magukat.   A Sujáról elköltözőben lévő FerencY24 - bátyja példáját követve - 1774. június 26-án Betyinszky Jánosnak E21 ajánlotta fel ottani javait, de az ügylet nem jött létre, mert végül ez utóbbi is elköltözött  Frivaldról.

FRIVALD UTOLSÓ SOLTÉSZA (1769-1805).

Az utolsó frivaldi soltész ismét családi megegyezéssel került tisztségébe. Változatlanul vívja a kilátástalan harcot az uradalom jogfosztó terjeszkedése ellen.

Frivaldszky Tuzsincsin János D02 volt Frivald utolsó soltésza. Apja, András CD1, bár írástudatlan, ám igazi szerző típusú ember  volt. Zálogba vette elvándorolt rokonai birtokait, a Garamvezekényben élő Ferenctől Z14 1738-ban 70 ft 66 d-ért, másik Ferenctől Z12 pedig 1762-ben 83 ft-ért. Ezek egy idő után átmentek a tulajdonába. Fiát taníttatta: az 1738/39-i tanévben Privigyére járt a piaristákhoz, de otthon lakott.  Tekintve a két hely egymástól való 30 km-es távolságát, nem nagyon szerezhetett itt alapos műveltséget. Egy általa 1773-ban kiadott nemesi igazoláson aláírása gyakorlatlan, pecsétje testvérével azonos: Pajzsa alul félköríves, benne alul kapunyílás, berácsozva, fölötte (címertani) balról benyúló vízszintes kar, búzaszálakkal, a pajzs felett sisak, körülötte takaró. A harmadik aláíró, DánielV27 írása intelligens, az okmány az ő keze írása.  

Az 1766-ban épített soltész-malom körüli vita tovább tartott. A falu 1778-ban kérte ennek adómentességét a királytól a Gyurcsánszkyak és Sujánszkyak precedensére hivatkozva, akiknek saját falujukbeli malma adómentes volt. A helytartótanács és Trencsén megye közgyűlése azonban ezt elutasította, amiatt, hogy ott régi jogról, itt viszont új malomról van szó.

1778-79-ben az uraságtól a Kukla, Široka és Vajdnar erdejét bérlő jobbágyok a soltészok jogait elvitatták, ám ők a Thurzó Györgytől kapott kiváltságaikat érvényesíteni tudták.

Ebben a korban ismeretlen okból titkolták a pecsétek létét. 1778-ban a bíró azt állította, hogy a falunak nincs pecsétje, holott az előző évben még használta az 1675-ből valót. 1785-ben ő készíttette el a község második pecsétjét, amely fákat ábrázolt, utalva a község nevében szereplő Waldra.

1781. október 24-én a Thurzó-uradalom összeírást tartott, amelyben megállapították, hogy az italmérési jog a Frivaldszkyaké. Azt is, hogy a faluban sem serfőző, sem vágóhíd nincs, de van 11 pálinkafőző üst, amiért a jobbágyok adóznak. Adóznak a jobbágyok az általuk épített malomért is.

 1790-ben a Richterandris-család három tagja (György, János és András), Frivaldszky vezetéknevet használva a megyéhez folyamodott az általuk bírt telek adómentességéért azon az alapon, hogy ők is Frivaldszky Jánosnak BC1 a provisornak örökösei. A Frivaldszky-család tagjai tanúkihallgatásakor, 1793. június 7-én azonban kiderült, hogy bár örökösei, nem leszármazottjai a nemesség megszerzőjének.

1792-ben a franciák ellen nemesi felkelést hirdettek s ennek céljaira vagyonarányos hozzájárulást róttak ki. Egy lovas katona kiállításának a költsége 800 Ft-ot tett ki. A Frivaldszky család 13 tagja a 4. ternio-ban Frivaldon összesen 160 Ft-ot adott.  

Egy 1795-i jegyzőkönyv szerint a család egyes ágainak birtokmegoszlása a Zahrada-dűlőben a következő volt: A Dornszkyaké 26 1/3 öl (orgia), Márton és György utódaié 48 öl, Jeremiás-ágiaké 29 2/6 öl,  összesen 102 1/2 öl.

Ismeretes 1799-ből egy nyugta 150 Ft-ról, a Frivaldszky család által bérelt, a Wajdnar-dűlő után fizetett uradalmi cenzusról. Ez képet ad a család egyes tagjainak vagyoni helyzetéről. A Vajdnar legeltetésre használt erdő volt. Megfigyelhető, hogy az itt szereplő személyek mind Jeremiás vagy Boldizsár ági leszármazottak, akik 200 évvel korábban a soltész vagyont kisajátították maguknak. Kivétel csak a rajeci András, akinek vagyona azonban nem frivaldi eredetű:

Dorinszky Ferenc F11                                                   28 Ft 14 d

Dániel V27                                                                  12 Ft 50 d

(Buga) Mihály E33                                                          6 Ft 26 d

Tuzsincsin József D03                                                   11 Ft 72 d

Tuzsincsin János D02                                                   37 Ft 50 d

Duli János E32 és András E23                                         6 Ft 25 d

Simunszky Gáspár Xm1                                                 4 Ft 16 d

András T37 (rajeci)                                                     35 Ft 17 d  

Simunszky András X42 és Simon X41                             8 Ft 33 d

                                                                             150 Ft 03 d.

1799. október 6-án a Frivaldszky család Frivaldon regale (közelebbről: italmérési) szerződést kötött a lietavai uradalommal. Korábban ez a jog is a soltészoké volt. Felsorolták a szerződés  jogosultjait. Itt magyarázatot kap az, hogy a Márton (Martinszky) és György (Kramara) ágainak mi volt a jövedelmi forrása, feltéve, hogy az italmérési jog a serfőzési jog utóda. A nyolc személy közül három ugyanis innen való: Kramara Ferenc CP1, Kramara György P11, Martinszky András N32.. A többi öt itt is Jeremiás és Boldizsár ágbeli: Dániel V27, (Simunszky) Simon X41, Tuzsincsin András D06,  Dorinszky András FJ1 és Galeczné (Dorinszky) Zsuzsanna F20.

Tuzsincsin János D02 intézte 1801-ben a nemesi összeírásban a Tuzsincsinok összeírását, ám nem személyesen járhatott el, mert téves adatok is kerültek bele.  Amikor 1804-ben egyezséget kötött a Dorinszkyakkal, ezt sem saját kezűleg írta alá.  Úgy látszik, betegeskedett.

A 18. sz. folyamán Frivaldon a Frivaldszky család folyamatosan hanyatlott, egyfelől a túlszaporodás, másfelől az anyagi alap összezsugorodása miatt. A jelentős jövedelmet biztosító malom- és fűrészmalomjogot elvették tőlük urasági malom és fűrészmalom építésével, ami kiszorította a soltészmalmot, s amit a soltészcsalád egy idő után már nem is tudott felújítani. A küzdelem vagy 100 évig tartott. A soltészt illető erdőjogot az első sérelem 1696-ban érte, amikor az uraság a Kukla erdejét kisajátította. A 19. sz. elejére minden erdő, rét és legelő, ami korábban a soltészé volt, már az uraságé lett. A serfőzési jogról utoljára a 17. sz. első felében hallunk. Az erdei juhászat is lecsökkent: a 17.sz. eleji több mint ezer frivaldbeli juhról a 19. sz. elején 206 juhra. Úgy látszik a juhot egyre inkább szövésre szánt gyapja miatt tenyésztették, mint bundája és sajtja miatt.  Már Thurzó György és Imre idejében elkezdtek angol juhokat behozni. Az import-állatok az erdei-hegyi rideg körülményeket kevésbé is bírták.

FRIVALDON A 19.- 20. SZÁZADBAN.

A család utóvédharcában a faluhoz leghűségesebb Dorinszky ág, majd a Rajecről visszatelepedett Simunszky ág volt a legjelentősebb.

A soltész után Dorinszky Ferenc F11 volt a legtekintélyesebb Frivaldszky Frivaldon, nagy szerző-típusú személyiség. 1791. szeptember 26-án pert indított a többi Frivaldszky - a Jeremiás ág - ellen TóbiásC03, DánielC04, MózesC07 és JánosC10 kihalt ágai javainak örökösödésének tisztázása érdekében. A Tuzsincsinok okiratokkal tudták igazolni, hogy az egyes kihalt ágak javai hogyan jutottak a birtokukba, Dorincsin FerencF11 iratai viszont egy korábbi építési munkánál megsemmisültek. A per sok fordulat után 1804. június 2-án végül „baráti, testvéri" egyezséggel zárult. A javakat úgy osztották el igazságosan, hogy 1/3 a felperesé, 1/3 Gáspár C16 és 1/3 Mózes C17 leszármazottjaié. A harmadok egyenkint 29 1/3 pozsonyi mérőt tesznek ki. A sok felet megmozgató pert mindenki aláírja.  A családnevet többféle helyesírással írják, vannak köztük írástudatlanok is.

A Frivaldszky-kúriát, amely 1782-ben a család különböző tagjai közt még 8 részre oszlott, és rossz állapotban is volt, Dorinszky Ferenc F11 magára váltotta. A munkálatok hosszan elhúzódtak. A nyolcvanas évek közepén kezdték el a bontást, ekkor régi iratokat találtak, ezek jó részét azonban Frivaldszky  DánielT39,  aki fogyatékos volt, sajttartó állványok borítására összeszabdalta. A munkák a 19. sz. legelején fejeződtek be, ebből az időből való az a vasajtó, ami másodlagosan beépítve ma is megvan. A szájhagyomány úgy tudja, hogy a Dorin úgy tudta felújítani a kúriát, hogy az egyik völgyben egy üstnyi dukátot talált. Valószínűbb, hogy ott találta a kincset, ahol a régi iratokat is. Abból ítélve, hogy a 16. sz.-ban a családban már pénzszűke volt, annyira, hogy a testvérek közül nem tudta senki sem magára váltani a soltészséget, a pénzt és az iratokat a 15. sz. egyik soltésza rejthette el, aki olyan váratlanul halt meg, hogy örököseivel nem tudta közölni az értékek helyét. 

Dorinszky Ferenc F11 vette át az utolsó soltésztól a család irattárát is. Vagyonát 1809-ben fiai örökölték: A kúriát - a nemesi öröklés szabályai szerint - a legfiatalabb fiú, IstvánFM1; az irattárat pedig a legidősebbik, FerencFG1. Tőle halálakor, 1831-ben Ferenc T72 örökölte meg a rajeci György-ágból, illetve ennek gyámja, János T54, trencséni levéltáros. Ők voltak ekkor a Frivaldszky „családfők", mintegy a vojvodák közfunkció nélküli utódai. A faluban 1805-től kezdve ugyanis soltészok helyett már választott bírók tevékenykedtek. A rajeci György-ág 1836-ben elköltözött Frivaldról. A levéltárat ekkor átadták a falunak, csak a nemeslevelet tartották meg maguknak.  Ezzel „családfő" hallgatólagos intézménye is megszűnt. Ezt a levéltárat említette 1864-ben „községi levéltárként" Uhlyarek Ferenc facskói kerületi jegyző, ahová Frivald is tartozott.  Később mint archív anyag az illetékes zsolnai főszolgabírói hivatal levéltárába, Budatin várába került. Itt 1914. január 28-án elenchust (jegyzéket) készített róla Radványi Miklós levéltáros, aki az iratokat jelenlegi rendjébe összerendezte. A fond innen egy véletlenül hozzácsapódott Bitarova-i irattal együtt az I. Világháború után került a Matica Slovenská irattárába, Turócszentmártonra - nyilván a benne lévő régi szlovák nyelvű iratok miatt - , onnan - jobb megfontolás után - jelenlegi helyére, Biccsére.

 1799-ben a lietavai uradalom - eredetileg soltészjogon járó - szeszes-ital mérési adott a Frivaldszky családnak. E jogot azonban néhány év múlva megvonta, amit a család végül 1813-ban perrel szerzett vissza. Az uradalmi tiszttartó panaszt emelt e határozat ellen, de 1815-ben ezt is elutasították.  Az ügy utóhullámai egészen 1826-ig tartottak. Frivaldszky Dorinszky Ferenc FG1 halála után, 1831-ben az uradalom a kocsmajogot végül  egy - már 1780 óta itt élő - zsidó családnak adta.

Az uradalom közben az eredetileg kizárólagosan szintén soltészi birtokban lévő erdőre is kiterjesztette a jogát. 1824-ben bérbe adta a frivaldiaknak a Vajdnar és Rybna dűlőkben az erdőt, a legelőt és a rétet három évre. Ez időből származhat az az erdő-felosztás, amely öt egyenlő részének birtokosai az 1626-os felosztás jogosultjai, illetve azok utódai voltak.

A Frivaldszky-család Frivaldon a 19. sz. folyamán lassan teljesen elvesztette jelentőségét. Az utolsó Trencsén-megyei nemesi összeírás 1824-ből való. Ebbe már csak néhány Frivaldszky tartotta fontosnak felvétetni magát, főleg a korábban innen kizárt Bugok. A nemesi előjogok az 1830-as, 40-es években fokozatosan meg is szűntek. A Frivaldon maradt ágak kezdtek egyre kevésbé különbözni a parasztcsaládoktól, mind földművelők voltak, később napszámosok. A család elkezdett deklasszálódni, ebben szerepe lehetett a kocsmatartásnak is.

Ami az egyes ágak tagjait illeti, Frivaldszky JánosDp1 és leszármazottjai hosszabb-rövidebb ideig ismeretlen helyen éltek. Anyja vezetékneve után leszármazottjai a Baross melléknevet viselték. Az ebből az ágból való Frivaldszky Józsefp22 és felesége, Uhliarik Katalin, egy jogvita kapcsán a németprónai Jakab tímárnak bőreit lefoglalta. Ezt a törvényszék 1827-ben jogtalannak ítéli. Fia, Jánosp31 Sujára költözik.

Frivaldszky Tuzsincsin Ferenc D36, aki írástudatlan volt, 1866. márc. 30-án Bernhard Flesch helyi zsidó kereskedővel szívességi rituális szerződést kötött arról, hogy ez, húsvét tartamára, április 8-ig terjedő időre "eladja" neki 1242 Ft-ért szemes terményeit, állatait t. i. mindazt, ami "megerjedhetne" s hóméc lenne. Zsidó ember húsvét idején ugyanis nem tarthat „kovászosat" a házában.

A 19. sz. közepére a népessé szaporodott Frivaldszky család vagyona elaprózódott. Jól látható a földhöz való mérhetetlen ragaszkodás, amely leginkább a Dorinskyakra volt jellemző, akik egyedül nem voltak hajlandók a faluból való elköltözés útját választani. Tagosításnak, birtokcserének nincs nyoma a telekkönyvben. Mindenfelé szétszórt apró földecskéken gazdálkodtak. Kis földdarabkákon nem tudván megélni, megélhetésük alapját bővíteni igyekeznek. Így György P31 1845-ben Rajecen urbariális telket bérel, 1 + 25/64, János P32 pedig 1 + 25/64, József D14 pedig 1+27/64 rovalót. Márton D31 1877-ben földet bérelt Rajecen Anna Koledától.

Frivaldon az 1848-as forradalmat szlovák szemmel nézték, Tuzsincsin József D18 1848-ból megőrzött egy vastag szlovák füzetet, amelyben Ferdinánd király aug. 13. és okt. 13. közti nyomtatott megnyilatkozásai voltak összegyűjtve.

1856-ban elkészült az első átnézeti kataszteri térképvázlat (croquis) a faluról. Ezen látható az erdőfelosztás eredménye: A falutól keletre és a pataktól délre fekvő erdőséget öt, kb. egyenlő részre osztották:  a Kukla hegynél volt a Thurzó közbirtokosságé, a Vajdnar a Frivaldszky-családé, a Siroka völgy a Révay-leszármazottaké. Tovább  a Lengyel-negyed  utóda Wagner birtok, végül  a Perényi-negyed jogutódja, a Pongrác-birtok volt.

A 19. századra a templom szűknek bizonyult. Ekkor elhatározta a plébánia, hogy újat építenek. Ezzel kapcsolatos Frivaldszky Ferenc D16 akciója, aki a templomépítésre gyűlő összegből 1830. jan. 1-én 100 Ft kölcsönt vett fel az egyháztól évente fizetendő kamatra, amihez a Horné Rovnén lévő kuriális földjét végrehajthatóan lekötötte. A kölcsönt 1865-ben fia, Márton D31 valamint unokaöccse, Ferenc D36 fizette vissza.  Ezért hívták családját "templomosnak" (Kostelny). 1866-ban készült el a templom.

1849, a jobbágyfelszabadítás után többen vettek maguknak korábban földesúri tulajdonban lévő egykori jobbágytelkeket. Így többen összefogva megvették a 7/8 jobbágytelek méretű  Ziman-földet Wagner Józseftől. 1857 november 20-án ennek tulajdonosai közül Frivaldszky Čierny Ádám D25 megosztozott öt Frivaldszky Kostelny Tužinčinnal: Józseffel D30, Mártonnal D31, GáspárralD17, Ferenccel D36 és Andrással D37. Mind írástudatlanok voltak, ezért Ištvanovsky Gáspár M21 írta le és tanúzta megállapodást. A Zahrady dűlőben, a hegyoldalban, Betinskyeké alatt lévő földjüket osztották el. Négy aranypénzről is szó esik, valamint a közösen birtokolt legelőről.   1904-re a föld tulajdonosainak száma már 80-ra nőtt.  

Dorinszky MátéK 31 1906-ban 48-ad magával a pedig Pongrácz-birtok egyik jogutódja volt.

A 19. sz. közepén három kocsma is volt a Frivaldszkyak, közelebbről a Dorinskyak birtokában. 1881-re az említett három házból az utóbbi kettőből  csak egy fél volt a családé, a másik fele Flesch Móré és egy Benyovszkyé.  A Frivaldszkyak  közbirtokossága 1911-ben 62 kh legelő és 118 kh erdő volt.  A népes közbirtokosság a századfordulóra azonban válságba került, 1908-ban már nem tudtak egymás közt megegyezni a legelőhasználat rendjében. 1913-ban még szerepeltek ugyan a legtöbb adót fizetők közt, de megbízottjuk már nem volt.

A Frivaldszky kúria a század elején már romos volt. A romok közt még laktak - az alsó szinten - Dorinskyak. A romokat 1920-ban bontották le, jelenleg egy új ház pincéjében látható még ½ m2 eredeti alapfal belőle. A kert másik fele a Šimunskyaké volt.   Dorinsky  György M35 fia volt az a Peter Dorinsky (1908-1988), aki a szüleivel legutoljára a kúria romjai közt lakott,  sírásó volt.  Ennek az ágnak egyes tagjai valamilyen okból a Kaplanec melléknevet viselték. A templom-környék az új templom felépültével átalakult. A régi templom keleti feléhez csatlakozó terület a "Frivaldszky családé" volt, funkciója szerint pedig a község pincéje-magtára.  Amikor a régi templomot felhagyták, a templomot tették meg  magtárnak.  A korábbi magtárat pedig megvette a község  iskola céljára a Frivaldszkyaktól. 

A vagyon szétaprózódása ellen küzdve szaporodtak a családon - olykor ágakon - belüli vagyonmentő rokonházasságok, amelyek zömmel terméketleneknek bizonyultak. A szegényebbek zsellér,- cselédsorba süllyedtek, nagy számban fordultak elő házasságon kívüli szülések is.

A mellékneveket a család tagjai csaknem kizárólag csak Frivaldon használták. A nemesi jogok megszűntével, a Frivaldszky név (=‘frivaldi') nem hordozott már kiváltságokat, sőt szószaporítássá vált, hiszen a falu minden lakosa frivaldi volt. A család tagjai ezért, amikor a 20. század közepén a személyi igazolványok bevezetésekor csak külön illeték-fizetés mellett lehetett bárkinek két vezetékneve, Frivaldon mind a mellékneveket választották. Így a jelenkorra Frivaldon Frivaldsky családnevű személyek (egy visszatelepültet leszámítva) nem maradtak. Ezek közül csak azt számítjuk a családhoz, aki a Frivaldsky nevet korábban egyáltalán használta, leszármazottjait azonban már nem.

1876-ben hozták a törvényt a cselédkönyvről. Frivaldon azonban csak 1908-tól vezettek ilyen kimutatást. 1915-ig 3 Frivaldszky váltott ki cselédkönyvet, utána már senki.  Iparossegéd, gyári munkás pedig az 1884. évi ipartörvény értelmében csak munkakönyv birtokosa lehetett.  Frivaldon ilyen kimutatást 1899-ben kezdtek vezetni. Ez évben 16, 1900-től 1918-ig évente 2-3  Frivaldszky váltott ki munkakönyvet, olykor már 13 évesek is, mindkét nemből egyaránt.

A szegénység miatt az I. Világháború előtt több Frivaldszky férfi vándorolt ki Amerikába az első Holly Jánost M31 követve. Ezek közül többen kapcsolatban maradtak egymással és Frivalddal.  A többség kinn maradt.  Voltak olyanok, akiknek korábbi óhazai kapcsolataik meg is szakadtak, habár néhányan később mégis hazatértek. A Stefan D55 és Vendel D52 esete azért érdekes, mert két alkalommal is együtt mentek ki, mindkét esetben eltorzított adatokat mondtak be az Ellis-szigeten: Privalszky vezetéknevet, nem létező Nyitranádas származási helyet és valótlan életkort. Nem tudni, mi volt ennek az oka.

Az I. világháborúban a falu 132 lakosa vett részt. Ebből 20 fő viselt valamilyen Frivaldszky-melléknevet. Elestek 20-an, köztük František és Michal D85 Tužinčin. Az elesetteknek 1939-ben emlékművet emeltek.

A 20. sz. első felében DemeterD90 Tužinčin bírói tisztséget viselt. AndrásDq1 és leszármazottjai a Šujanec melléknevet kapták. Paulaq40 1911-ben munkakönyvet váltott ki, 1939-ben a templomi Szent József zászlónál volt zászlóanya.

Ami a Simunszky-ágakat illeti, Gáspár Xm1 az idősebbik ág alapítója eredetileg Rajecen volt varga mester, 1772-ben még inas. 1790  és 1794 közt eladja földjeit és visszatér Frivaldra, a családi kúriában meglévő részesedés alapján. Ott bérbe vette harmadmagával István V31 birtokát és más birtokokat.   Ága fiaival kihalt. A másik ág alapítója, János o12 1840 táján költözött Frivaldra. A 19. sz közepén e Simunszkyak létesítettek a falu északi határában, a Hôrky-dűlőben lévő földjükön egy szent Anna-kápolnát, vagy inkább képoszlopot, amely a templom Mária születése titulusával állhat összefüggésben. E határbeli építménynél az egyik Simunszkynak,- talán Istvánnak o32 - kb. 40 éves korában, 1900 táján megjelent szent Anna. 

Ismerjük 1913-ból János o12  birtokát.  98 apró darabból állt: A 146. sz. házból, amelyhez udvar és gazdasági épületek tartozott, a többi szétszórt kis földdarabka. Az egész értéke akkor 9600 korona volt. A föld II. osztályú, a telekkönyvben térmérték  nincs  megadva.  András o34 tatarozta a nagyapja által szent Anna tiszteletére épített képoszlopot. Fia, Simon o47 Gyurcsinára költözött, András o48 kivándorolt Amerikába

Simunszky  Filip o61 rendelkezett az I. világháború után - a plébános és a tanító után - harmadikként Frivaldon rádiókészülékkel. Vállalkozó szellemű ember volt, kerékpáron megjárta Franciaországot, Belgiumot, Németországot, majd megnősült és a ‘30-as években visszatelepült Frivaldra, ott - a Frivaldszky-grunton kívül - házat szerezve. E ház pincelejáróján ma is látható az egykori Frivaldszky-kúria vasajtaja.  

FRIVALDSZKYAK FRIVALDON KÍVÜL

LELKÉSZEK ÉS ISKOLAMESTEREK LIPTÓBAN, ÉS LENGYELORSZÁGBAN, 17.-18. SZ.

A legiskolázottabb provizor-fiú - Frivaldszky  Boldizsár C06 - első fiát,  Simont CR1 kitaníttatja, híres lelkész lesz Németlipcsén, élete végén katolizál. Fiai is lelkészek lesznek, az idősebbik Lengyelországban telepszik le, itt megváltoztatja a nevét.

Fridvaldszky Simon CR1 tanulmányait Rajecen kezdte, mert ekkor még Frivaldon nem volt iskola, sőt lelkész sem. Rajecen viszont pedellus volt nagyapjának öccse, Frivaldszky Menyhért B34 , aki őt pártfogásába vette.

Az iskolát 1618-ban kezdhette el. Ekkor Ján Žitkius volt Rajecen a rektor, Ján Czaban (más néven Ján Lány) csak 1619-ben került helyére, aki ott hét évig tanított.

A gimnáziumot nem tudjuk, hol végezte el. 1626-ban azonban már Miskolcon, Okolicsányi Gáspárt korrepetálta a költészeti és szónoklati tantárgyakban. Ennek fejében tanulhatott maga is a jómódú Okolicsányi család költségén. Miskolcra is nyilván e család révén került, a református iskolába, mert ott evangélikus iskola nem volt.

1626-ban készült Simon CR1 kéziratos Logica könyve. Ez azonban nem önálló mű, ő azt csupán egybeszerkesztette, kivonatolta. Tandíj fejében másolhatta valahonnan, azért is kerülhetett a könyv végül Miskolcról Sárospatakra a református kollégiumba.

Metafizikai tanulmányait Miskolcon félig autodidakta módon végezte el, a következő években még elvégezte a hiányzó etikai, és teológiai stúdiumokat is. Hogy hol, nem tudjuk, de nem Sárospatakon. Tanulmányai befejeztével (1630) többfelé tanított.

Legelőbb a Liptószentandrás melletti Okolicsnán volt tanító (rektor), egykori pártfogói ill. tanítványa révén, lévén az Okolicsányi-családnak ez a birtoka. Majd rektor volt Szent-Iványban. Itt megismerkedik Slpényi Jakabbal, aki 1634-ben lesz itt rektor, s elveszi feleségül leányát, Splényi Zsuzsannát. Utána 1635-ben a Gömör-megyei Csetneken tanítóskodik, 1636-1639 közt Breznóbányán. Ezt követően diakónus Zólyomlipcsén 1639-1640-ben, majd lelkipásztorrá lépett elő 1640-1646 közt a Zólyom-megyei Garam-Dubován. Lelkipásztor volt Németlipcsén is 1646-tól 1673-ig. 

Németlipcsén tudott igazán kibontakozni. A híres egyházzenészt, Samuel Tranosciust 1648-ban meghívta kántornak, aki ott 5 évet töltött el. 1649-ben egy antijezsuita könyvet ajánlottak neki. Ezt a megtiszteltetést a következő húsz évben még öt hasonló követi. 1653 október 14.-én a megye összes evangélikus paróchusa a németlipcsei templomban összegyűlve egyhangúlag őt választotta az elhunyt korábbi liptói esperes (senior) helyére. A választást Illésházy György is megerősítette.

1653-ban már ingatlana is volt, amit elcserélt, egy quartaliát. 1654 június 8.-án ő és családja adományként  megkapta a szűcs telkét (Kušnerovsky placz) a városban, amely 25 éve gazdátlanul állt, 12 kventina földet,  azaz fél portányit, adókedvezménnyel.  Ha egy quartalia volt egy telek, mert négy adott ki belőle egy portát, akkor a kventina úgy látszik a telek ötödrésze volt, így felelt meg belőle 12 kb. fél portányinak.  

A városban rendkívül szerették, a nemesek is. 1655. szeptember 9.-én a nemesi közgyűlés éppen azt tárgyalta, hogy a város a Ferdinánd király által engedélyezett malmot akarja felépíteni, amikor Simon CR1 ünnepélyesen fellépett és ellene mondott, mert sértené a meglévő két malmot illetően a plébánia malomjogát. A közgyűlés ezt határozatilag tudomásul is vette. 1655 január 20-án Németlipcsén, a liptói esperesi törvényszék magisztrátusa tisztújításán elnökölt.

Tanúi vagyunk gyarapodásának: 1656-ban egy teleknyi földet vett, majd fél kventinát, 1659 április 4.-én egy kventina földet, 1660 szeptember 14.-én újabb teleknyi földet. 1660 szeptember 30.-án és 1662 július 27.-én ingatlant cserélt egy-egy teleknyi mértékben, majd ugyaneznap rétet és kertet vett.

Az egyházi malmok jövedelmét a város is élvezte. 1661-ben 60 cent (1 cent= 100 font = 56 kg) súlyú harangot öntetett, rajta a városi elöljárók neve mellett az övé is ott volt. A városháza (át)építését is neki tulajdonították. Pontosabban 1663-ban a városháza építésénél két oszlopot adományozott, miközben a bíró hálából, hogy Isten megsegítette, mindössze egyet.

Leánya, Helena R11 Johannes Andreae (más néven Kardos) helyi rektor felesége lett, aki 1652-1657 közt működött a városban, ekkor házasodtak össze. 1658-1668 közt már Thököly István házi prédikátora volt. 1668-ban Árvában lett lelkész, 1672-ben az árvai Trsztennában, majd bebörtönözték Likavába, ahonnan aranyon váltották ki. 1684-ben a Hont-megyei Rima-Brézón (Rimavská Brezova), 1695-ben Bagyanban (Baďan) volt lelkipásztor.

Másik lánya, Justina R12 pedig Matthias Petrovitzhoz ment feleségül. Ez később Alsó Kubinban lesz rektor, majd Leštinben halt meg 1713-ban. Justina R12  fiatalon meghalt. Petrovitz második felesége 1657-ben Clementis Zakariás helyi diakónus Erzsébet nevű lánya lett, fiaik, Zacharias és Elias Petrovicz, rektorok voltak a 18. sz. elején.  Zakariás apja Juraj Clementis B87 (1590-1656) bajmóci rektor, szulyói lelkész volt, nagyapja pedig Tóbiás Kleban B86, privigyei takács, a Frivaldszky-család oldalágából.

Simon CR1 1658. január 1-én keresztkomája lett az említett Erzsébetnek. Az a tény, hogy Clementis Erzsébetet a Frivaldszky család mintegy tagjául fogadja, a közös eredet miatt is történt. Zacharias Clementis hasonnevű fia amellett még Frivaldszky Simonnak CR1  tanítványa is volt Breznóban. A Petrovicz-Clementis pár egy másik gyerekét a szomszédos Dubraviczban keresztelik 1664-ben, s aki kereszteli, az az ott lelkésszé lett nagyapa. Simon CR1 felesége azonban megtámadja e keresztelés érvényességét, éspedig azért, mert a lánygyereket a szülők kérésére Johannesnek keresztelték. Évekkel később az illetők úgy  magyarázták, hogy ezt Johannának kellett érteni. Nem tudni, mi állt a dolog hátterében.

Katalin R13 nevű harmadik leányát Simon CR1 1665. május 3.-án adta férjhez Izaiaš Rotarides diakónushoz.

 1672. március 2.-án a szepesi püspök katonai segédlettel elfoglalta a templomot, és átadta egy katolikus kanonoknak. 1673. augusztus 25.-én Szelepcsényi esztergomi érsek pedig - Zólyom, Túróc és Liptó megyék 33 lelkészével együtt - Simont CR1  is a pozsonyi bíróság elé idézte. Itt 1674 május 10-én reverzálist írattak velük alá, hogy felhagynak a lelkészi tevékenységgel. Sőt, ez a Rezik által "jó embernek", a "megye legtiszteletreméltóbbjának" nevezett személye még katolizált is. Állítása szerint azért, mert visszatetszést keltett benne az az eset, amikor a kislányt fiúnak keresztelték. Bár katolizálásáért az evangélikus szerzők súlyosan elítélik, Németlipcse polgárai megbecsülését nem veszítette el.

1679. évben, amelyben a város kuruc és labanc hadak felvonulási területe volt, november 2.-án halt meg fertőző betegségben. Az egész város megsiratta, bár akkor már magánember volt, de haláláig szerette a lipcseieket. A templomba temették, a koporsót szenátorok vitték vállukon. A történetírók szerint volt olyan jelentős személy, mint maga Illésházy (IV.) György, a trencséni és liptói főispán (korábban Thököly, 1684 után a császár pártján). Figyelemre méltó, hogy a SimonrólCR1 szóló - kizárólag protestáns - források vagy méltatják emberi értékeit, de nem említik konverzióját, vagy említik, de emberi értékeit hallgatják el.

Nagyobbik fia, Fri(d)valdszky Feren cR14  1659-ben Bártfán volt diák, üdvözlő verset mondott Kray Pál diakónus esküvőjére. 1664-ben Iglón alumnus, Matthias Zarewucius helyi lelkipásztor temetésére írt 7 disztichonnyi verset. 1668-ban Eperjesen a logikai osztály tanulója volt, Pomarius Sámuel teológiai doktor megérkezésekor gr. Thököly Imrével az élén ünneplő versgyűjteménybe írt egy disztichont. Ez utóbbi helyen öccsével, Imrével R15 együtt tartózkodott. 1672-ben apja mellett Németlipcsén volt rektor.  Lányi Illés ez időben őt mint tudós "akadémikust" szónoklattal tisztelte meg.

Németlipcse temploma 1682. december 18.-án ismét az evangélikusoké lett. Ekkor Marcsek Márton lett a lelkész 1685-ig. Frivaldszky Ferenc R14 1685-ben lett a paróchus, ekor a templomot a kurucok kirabolták. A főoltárról ekkor még egy angyal is leesett. 1686-ban az árvai uradalmi prefektus és a likavai provizor a templomot végleg elvette az evangélikusoktól és FerencetR14 a városból erőszakkal száműzték.  Egyebet nem tudunk róla, csak azt, hogy házát, amelyet maga épített lelkész korában, a város 550 forintért váltotta meg 1701-ben. A Frivaldszky kúriáról még vagy 100 évig szó volt. Az adományozott telken épült ház kiváltságait 1674-ben (tehát SimonCR1 lemondásakor) Illésházy megerősítette. Sőt, - FerencR14 elmenekülése után - 1688. szeptember 20.-án Bécsben ezeket ki is terjesztette, nem Frivaldszky családnevű személyekre is. 1691. december 14.-én I. Lipót császár minderről oklevelet állított ki Simon CR1 örökösei, Joannes Horopaeus és Johannes Andreae részére, amit 1692. február 1.-én és 1694. október 4.-én a nemesi közgyűlésen kihirdettek.  Talán ekkor halt meg Ferenc R14. Horopaeus neve után ítélve (Horopaion = 'Gyógyító Hórusz') orvos lehetett, minden valószínűség szerint Katalin R13 veje.  Később, 1767-ben Kupricz-Fassant Ferenc és Pál a németlipcsei Frivaldszky-kúriát illetően két testvérnek, Petrovics Annának és Máriának, valamint férjeiknek Meskó Andrásnak és Smeskal Lászlónak eladták. Az eladók Heléna R11 vagy inkább Katalin R13 leszármazottjai voltak, a vevők pedig a keresztgyerek Petrovicnak.  

Kisebbik fiának, Frivaldszky Imrének R15 1663-ból Adamus Popradius szepesbélai diakónus esküvője alkalmából, 1668-ból pedig az említett eperjesi ünnepség alkalmából maradtak fent versei versgyűjteményekben. Ez utóbbi helyen a poétikai osztályba járt, feltehetőleg itt járta ki a gimnázium hátralévő osztályát, majd a filozófia három osztályát, valamint a teológiát is. Ha egy osztályba csak egy évig járt, 1673-ra végezte el tanulmányait.

Talán egy pár évet tanított valahol, majd 1677 téli félévében a jénai egyetemre iratkozott be, a teológiára, gratis, augusztus 17-én. Első évének végéről származik egy nyomtatásban is megjelent értekezése, amely "Slevogt Pál akadémiai értekezéseinek tizenötödike" volt. Ez úgy értendő, hogy az első, 1652-ben kiadott, hasonló című metafizikai disputát, amelynek levezető elnöke Slevogt volt, ismételten többször is lefolytatták az évek során, és az említett azóta már a tizenötödik volt, így a mű eredetiségéről szó sem lehet. - A diákok évente ünneplő versgyűjteményekkel köszöntötték végzett társaikat, ilyenekben  Imre R15 is részt vett. 1678-ban, a Michaelis tiszteletére írottban egy 52 soros hexameterrel, azzal a Palumbinivel és Klesch-sel együtt, akiknek az 1679-es, ill. az 1682-es gyűjteményt írták. Az előbbibe 28 soros, az utóbbiba 16 soros disztichont írt. Jó volna tudni, hogy neki írtak-e ilyen üdvözletet, amikor a következő évben végzett. 1682-ben még szerepel a jénai Luther Márton Kollégium hallgatóinak névsorában.  

Tanulmányai végeztével többé nem tért haza, a lengyelországi Boianowoba ment lelkésznek és professzornak 1683 elején, ahol éppen üresedés volt. Elődje Sinapius volt, Thurzó Imre házi prédikátorának fia. Talán az ő révén került oda, habár pedagógiai elveik egymástól eltértek. Sinapius nagy iskoladrámaíró volt, ezt utóda azonban nem művelte. E vidéki gimnázium tantervét nagy ambícióval alakította át az antik klasszikusok tanulmányozását, valamint a latin nyelvet és szónoklás ismeretét a középpontba állítva a humanista ideál szerint. Három tankönyvet írt, poétikáról, logikáról és retorikáról, e könyveket a közeli Leszno-ban adták ki. A poétikát latin verssel a helyi földesúr feleségének ajánlotta, aki az iskola nagy támogatója volt. Az 1680-as évek végén nevét Friedwald-ra németesítette. 1690 február 5-én egy személyiség halálára latin emlékverset írt. Úgy látszik, a kis település nem elégítette ki nagy ambícióit, ezért amikor Leszno-ban 1695-ben megürült a rektori állás, a híres Comenius alapította iskolában, ezt elvállalta, jóval kevesebb fizetésért.

Itt a tantestület rektorból, konrektorból, kántorból és orgonistából állt, akik a négy osztályt tanították. A rektor fizetése 1699-ben 80 rajnai tallér volt, szolgálati lakás is járt hozzá. Az északi háborúban 1707-ben azonban az oroszok felégették a várost, Imre R15 a tantestületben másodmagával maradt az orgonistával, sőt családjával Fraustadtba kellett menekülnie, ahol fizetés híján fél évig felesége vagyonkájából éltek. Novemberben visszatért, új iskola építésébe fogtak, 1709-ben fejezték be. 1709-1710-ben Leszno-ban pestisjárvány volt. ImreR15 1711 március 19-én anyagi szükségében kérvényezte, hogy új ablakot készítsenek a lakásába, mert az asztalos, akit előre kifizetett, pestisben meghalt.

Kérte még azt is, hogy fizetését emeljék 100 rajnai tallérra, amennyit még Bojanowo-ban kapott, ahol még 100 lengyel gulden mellékese is volt az iskolai prédikációkért. Szívesen vállalna konrektor-helyettesítést is akár heti 7-8 órában, mert különben nem marad más hátra: "äusserst krepieren". 1713-ban a tantestület három főre növekedett a konrektorral. 1719-re kántor is került. A rektor - erői fogytán - 1724-re kiérdemesült, ez alkalomból méltatták tehetségét, szorgalmát, hűségét. 1731-ben halt meg. Rektorsága alatt nem adtak elő egy iskoladrámát sem, mint előtte és utána igen, ő sem alkotott Leszno-ban egyetlen sort sem. Iskolai tevékenységének nem maradt fent emléke, még egy portréban sem, pedig a rektoroknak mind megfestették az arcképét.  Úgy látszik, Leszno-ban sem tudta megvalósítani terveit: Egyfelől mert humanista koncepciója ütközött a Komenski-pedagógia hagyományával, másfelől pedig a háborús, pestises idők miatt. Sorsa csak itthonról nézve, Rezik szerint volt szerencsés (felicissimus).

A FRIVALDDAL SZOMSZÉDOS SUJÁN 17.-19. SZ.

Frivaldszky JeremiásC05 unokája, JánosCY1  frivaldi jussát pénzben kapta meg, s Sujára házasodott.

Jeremiás C05 két fia közül Mózes C17 maradt Frivaldon, Gáspárt C16 ki tudta pénzben elégíteni. Ennek minden leszármazottja így Frivaldon kívül telepedett meg. Fiai közül Dániel CV1 és Ferenc CU1 1686 december 22-én osztoztak meg. Öccsük, János CY1 már korábban Sujára házasodott. 1690-ben még lutheránus volt, de 1728-ban már katolikusnak íratta be magát. A hattagú, fiával kétgenerációs családnak két szolgája is volt. 1734-ben is összeírták sujai lakosként. Unokája, András Y22 1742-ben a sujai soltészség 1/8-ának a birtokosa volt, 9 más személy mellett.  Az 1754-55-ös nemesség-vizsgálatkor nemesnek ismerték el. Szabómester volt.  Amikor meghalt, gyermeket nem hagyott hátra. A frivaldi birtokokat emiatt még korábban a frivaldi rokonságnak juttatta, még hozzá Jánosnak E11. - Özvegye az 1792-es nemesi felkeléskor nyomorban (miserabilis) volt, ezért mentesült a hozzájárulás fizetése alól.

János Y23, bár Suján élt, 1776-ban Lietavsky néven ismerik el nemesnek,  lehet, hogy egy időben Lietaván lakott. A Sujánszky nemesek ezért foglalhatták el  erőszakkal a Suja helységben lévő 1/8 telkét, amelynek birtokába 1793-ban helyezték vissza.  Fiát, Józsefet Y31 1804-ben Bán-nál meg akarták vámoltatni, és mert nem fizetett, elvették a lovát. Illésházy Istvántól kérte visszaadatását, nemesi adómentességére hivatkozva. Ennek fia, Pál Y32 1808-ban a nyitrai gimnázium IV. éves grammatikusa volt, Fuchs gróf érsek ösztöndíjával, magyarból és hittanból eminens osztályzattal. 1810-ben azonban már nem találjuk itt, holott ekkor kellett volna érettségiznie. Talán kivették az iskolából.  Suján élt, halála után özvegye és lánya Frivaldra költözött.

A JEREMIÁS-ÁG RAJECEN, 17.-19. SZ.

Frivaldszky Jeremiás C05 másik unokája, Simon CX1 Rajecre házasodott, és ott lietavai tiszttartó lett. E tisztségében nem volt sikeres, de kiterjedt ágat alapított.

Frivaldszky Simon CX1 1660 körül nősült be Rajecen. Ott 1670 táján 1/2 virga földdel rendelkezett. A Thurzó-közbirtokosságban az Illésházyak birtokrészén 1676-ban lietavai tiszttartó lett, dvorsky (udvarbíró, provizor), Rajecen lakott. Ilyen minőségében Zólyomból azt írta neki egy adós, hogy a búzából 3 luknót megtart a családnak, csak a többit küldi meg.  Eszerint nem lehetett keménykezű ember. Nem csoda, hogy miután 1683 májusában egy négytagú bizottság felülvizsgálta 1682-i elszámolását, leváltották. A végelszámolásig 1683-ban még törlesztő előlegeket fizetett.  Az 1676-1682. évekből nem maradt fent irat, Simon CX1 valószínűleg nem értett az adminisztrációhoz. Láthatólag nagy reményekkel indult tiszttartósága, ám ezek kevéssé teljesültek.

Vagyoni helyzetét az mutatja, hogy 1688-ban fél kötel földet vett 37 Ft-ért, 1691-ben kertet 31 Ft-ért, de 1694-ben már eladta rétjét  41 Ft-ért Gyurcsánszky Jánosnak, majd eladta házát is, 42 Ft-ért Hulják Jánosnak, 1695-ben ismét neki fél kötel földet 40 Ft-ért.  

A rajeci városi tanács tagja volt. 1696-ban ilyen minőségben írta alá az 1685-95 évekre az esztergomi érseknek kifizetett dézsmáról szóló bejegyzést. Őt követve mentek férjhez Rajecre nővérei: Anna C26, Zsófia C27, Dorottya C28, és Jusztina C29, csupa nemesekhez.

Első feleségét nem ismerjük, csak annyit tudunk róla, hogy már ő is rajeci volt.  1676 és 1690 között halt meg.  Mandel Zsófiát, a másodikat 1690-1696 között vette feleségül. Sujánszky Jánosné AnnaX11 az első házasságából való lánya. Első fia: Simon X12 varga volt, leszármazottjai is azok lettek.  1720-ban 18 1/2 pozsonyi mérő földje volt. Ekkor még a nem-nemesek közt sorolták fel, később azonban elismerték nemesnek. Lutheránus volt, de gyerekei már katolikusok. Kétgenerációs családjának két szolgája is volt.  Halála után fiai  ½ virga kertjét eladták 13 Ft-ért Andrásnak T11, majd Gáspár X23 és György X21 további kertet 53 Ft-ért.

 Rajecen 1 telek 60 hold, azaz 12 1/2 prut (virga), 1 prut pedig kb. 5 hold, azaz 2,8 ha volt.  1750 óta lehetséges volt a földesúri terhek megváltása is.

Legidősebb fiát, Györgyöt X21 bár 1732-től kezdve összeírták nemesként, 1740-ben a Perényiek-Balassák jobbágyként tartották számon a birtokában lévő 1/4 +1/8 virga jobbágyföld miatt.  György X21 gyerektelen lévén 1764-1765-ben eladta ingatlanait, 1/4 1/8 virgát Gáspár X23 öccse özvegyének, (Martinszky) Annának N11, most Kavecz Miklósnénak.  1740-ben céhelöljáró volt a varga céhben, ilyen minőségben céhlevelet adott ki.  Az említett Kavecz Miklóst, aki evangélikus volt, 1754-ben börtönben találjuk, felesége (conthoralis) a helytartótanácsnál kérelmezte szabadon bocsátását. 1755. február 22.-én már Kavecz Miklós végrendeletéről van szó.  Az özvegy élete végén - amikorra első férjétől való fia, unokái Drégelypalánkra költöztek - Frivaldra tért haza.

János X22 vagyontalan lehetett, mert az anyakönyv 1722-ben Chudy melléknevet használt vele kapcsolatban, egy ideig nem élt Rajecen; varga mester volt, mint fia, János X31 is. Az ő fia, Simon X41, majd ennek fiai különböző méretű jobbágyföldeket vesznek. Fia, János X51 úrbéri kötelezettségű telke 1846-ban így 3+24/64 rovaló lett. Az ő fia volt a híres természettudós, János X53, akit követve még két gyermeke költözött Budapestre. József X52 Rajecen maradt, 1837-ben kétségtelen nemesnek nyilvánították. A "Koczo" melléknevet viselte. 1846-ban  meghalt felesége. Ettől kezdve ismeretlen helyen élt.

AntalnakX60, János X51 öccsének úrbéri kötelezettségű telke 1846-ban 3+10/64 rovaló volt. Az ő fiai közül is többen próbáltak szerencsét Budapesten. Rajecen maradt fia, Simon X67 csizmadia volt, 1906-ban, 83 évesen visszaemlékezett Szurovi nevű plébánosra, aki 1848-ban magyar érzelmű volt.

Unokatestvérük, István X62  1846-ban összesen 3+45/64 rovaló úrbéri telket birtokolt.

SimonX41 testvére, Chudy János X43 Frivaldra települt, ottani birtokai művelésére. E melléknevét ('szegény') arra való tekintettel kapta, hogy  Rajecen nem volt földbérlete, csupán feleségének 1/8 1/16 virga földje. Ő ezt halála előtt felszabadította és eladta 1808-ban sógorának, Józsefnek X44, aki eladott belőle egy részt anyja testvérének, Kasjak Erzsébetnek.  Ez a József X44 életének nagyobb részében ismeretlen helyen tartózkodott.

János X22 öccse, Gáspár X23 1723-ban 1/2 1/8 virga földet vett. Felesége Martinszky Anna N11 volt, fiuk: József X32 további földeket szerez: 1744-ben a rajeci György-ági Jánostól T23  1/8 virga földet, majd 1745-ben, 1746-ban is, 1750-ben ezeket felszabadítja a terhek alól. Ő volt a helység jegyzője (Loci notarius)  1747-től 1771. májusáig, közben 1750 körül Forgách grófnő notarius censualis-a is Rajecen. Mostoha apjától, Kavecz Miklóstól végrendeletileg örökölt. Lévén, hogy ő volt egyúttal a jegyző is, a városi könyvben ezt bejegyzést ezért más helyi tisztségviselők hitelesítették: Hulják András juratus és Smetana János bíró. 1754-ben fiaival együtt nemesnek ismerték el. 1765-ben Drégelypalánkon találjuk, 1767-ben, 1771-ben is a György-ágbeli János T36 plébánosnál. Balassa grófnál is szolgálatban állt, ez 1770. március 8.-án JózsefX32 gyermekei részére Rajecen földet egyesített. 1774-ben csereszerződést kötött Smetana Jánossal, ez december 2.-án földet tehermentesített a részére. 1792-ben már nem élt,  árváira rótták ki a nemesi felkelés költségeit.  1801-ben fiai közül nem élt már senki a megyében, nem volt, aki az összeíráson részt vett volna.  Húga, Pavlik Andrásné Zsuzsanna X33 1755 -ben a nagynénjétől örökölt, nem hasznosított fél telkét eladta a drégelypalánki plébános rokonnak. 1769-ben földet vett haszonbérbe. 1774 -ben rétet vett unokaöccsétől, Mihálytól X47.

Frivaldszky Simunszky János Xo1 (Drégely)-Palánkon született, plébános rokonánál. 1774 november 5.-én szülei jelenlétében megvette bátyja, MihályX47 1/2 1/8 virga földjét Rajecen. Rajecen nősült, először 1786-ban, majd másodszor 1789-ben, s ott is tartózkodott 1791-ig. Ez előtt és ez után ismeretlen helyen élt, emiatt a Trencsén-megyei nemesi összeírásokban sem szerepelt, fiai sem, pedig testvérei igen. Fiai 1840 k Frivaldra költöztek, ottani birtokukra.

A 19. sz. közepén a frivaldi Károly p33 városi felügyelő volt, azaz rendőr Rajecen, nagykorú gyermekei nem maradtak.

A GYÖRGY-ÁG RAJECEN, 17.-19. SZ.

Rajecen - az előbbi ágat követve  - egy másik is letelepedett. Ez, bár sokkal kisebb esélyekkel indult, sokkal többre vitte.

Frivaldszky Illés C21 még csak alkalmilag fordult elő Rajecen. 1685-ben Rajecen Melkó Jánosné Zalusky Eszter grófnővel együtt volt keresztszülő. A különböző Frivaldszky-ágak közti házasságra az övé az első példa: 1660k elvette feleségül Frivaldszky Rozáliát C30. Lányuk, Anna C39 Rajecre ment férjhez Intribus Jánoshoz; fiuk, JánosC38, élete jó részében Frivaldon kívül élt, ahol 1733-ban Halenka (Halinás) néven említették. Ennek fia, Juricsek Illés C53 1708 táján feleségül vette Frivaldszky Annát U12. Rajecen horni mlynar volt, azaz a felső malom molnárja. Az ebben a minőségben neki járó rét negyedét azonban 1710-ben 30 Ft-ért eladta.  Ezután ismeretlen helyre költöztek 1730-ig.

A rajeci ágat megalapító Frivaldszky János CT1 ismeretlen nevű első felesége halála, azaz valamivel 1687 után nősült Frivaldról Rajecre, a már több mint 15 éve ott élő Jeremiás-ági SimonCX1 példáját követve, ám Frivaldon maradt birtokát ő sem idegenítette el. Első házasságából való gyerekeivel apósánál lakott, akinek fiatalabbik, nála 20 évvel fiatalabb, 20 év körüli lányát vette el, talán 1688-ban. E második felesége volt  Palcsics Zsófia. A városi tanács 1690-ben list rodni-t (születési bizonyítványt) adott ki neki.  1695-ben házat vett 50 Ft-ért és 20 mérő árpáért, 1697-ben ezt András T11 fiával eladta 63 Ft-ért, majd újat vett 80 Ft-ért, eladott fél kötel földet is 88 Ft-ért.  Lutheránusként halt meg 1709-ben. Palcsics Zsófia, aki katolikusként ment hozzá férjhez, özvegyen maradva saját és mostoha gyermekeit azonban katolikusnak nevelte. Igen jelentékeny személyiség lehetett, mert a családja nagyot emelkedett társadalmilag, holott ő maga vagyontalan volt. Öt gyereket szült. Igen vallásos lehetett, két fia pap lett: Közülük János T14,  rendkívüli ember volt, példájára több rokona lett pap. Másik fiától unokája és dédunokája pedig lietavai provizor.

Frivaldszky András T11 1720-ban még nem-nemesek közt írták össze 19 1/2 pozsonyi mérő földdel, ám  1734-ben már nemesnek ismerték el.  Katolikus volt, hattagú, kétgenerációs családja két szolgát tartott. Fia, József T21 1738 táján Thurzovkán élt,  amely a biccsei uradalom része volt. Előtte ismeretlen helyen tartózkodott. György T22 Rajecen élt, szintén "felső molnár" volt, - mint 1710 előtt a szintén György-ági Illés C53 is. 1720-ban nem-nemesek közt írták össze 19 pozsonyi mérő földdel.  1723-ban rétet vett 25 Ft-ért Gyurcsánszky Jánostól.  1731. március 3-án Koledától 3/4 virga földet vett Zbiňov falunál, amit az úrbér alól  is kiváltott. Miután Rajecen utóda nem maradt, halála után öccse, András T24 eladta földjeit: 1735. március 21-én, felét 62 Ft 75 d-ért, április 2-án másik felét, ugyanennyiért, június 19-én pedig a házát is 115 Ft-ért. András T24 1728-ban ismeretlen helyen tartózkodott, talán tanult, miután nem írták össze Rajecen. Elhunyt György T22 bátyja vagyonát tutor minőségben 1735-ben eladta. Ami vagyoni viszonyait illeti, 1741-ben eladott fél kertet, 1/8 virgát, 8,25 Ft-ért.  Lietavai castellanus (várnagy) lett, s az az első, ilyen minőségben, aki (1740 óta) nem a várban, hanem a faluban élt,  illetve Rajecen. Itt 1742-ben ½, 1/8   jobbágytelket bérelt a lietavai uradalomtól.  Egyes szerződésben mint juratust említik. 1761-ben 1 virga földdel növeli birtokát.

András T11 1760-ban a szintén rajeci nemes Hulják Györggyel pert indítottak egy, a sziléziai frideki uradalomban lévő Baskóban lakos, bizonyos Joannes Malis ellen. Az illető tőlük két évvel ezelőtt hitelbe leveles dohányt vásárolt. A letett ellenérték részben bajor, részben porosz pénz volt, az utóbbi azonban közben elértéktelenedett, így 175 Ft 21 krajcár káruk keletkezett. 1760. augusztus 13-án Mária Terézia elrendelte 126 Ft 5 krajcár elkobzását. Trencsén-megye 1760. december 6-án a Helytartótanácshoz fordult végrehajtásért, ez december 22-én a Kamarához, amely december 29.-én intézkedett. Trencsén-megye 1761. március 23-án újabb jelentést írt a Helytartótanácshoz az ügyben. András T24 újabb beadványt készített, amit 1763 február 21-én a megye felterjesztett. 1764. december 12.-én Mária Terézia újabb mandátumot adott ki az ügyben.  Rajec város 1766. évi tisztújításakor András T11 képviselte a Lengyel családot,  1767-69-ben Thurso bonorum provisor volt. 1769-ben jelen volt rokona, Dancsin János O22 vajvoda hagyatéki eljárásán Frivaldon.  1770-ben az uraság részéről ugyanott az úrbéri összeírásban.  1773-ban halt meg. Szabó mester is volt, 1774-ben özvegye folytatta az ipart.  

IstvánT25 nevű, kis korától ismeretlen helyen lakó testvérét JánosCa1 pozsonyi provisor vehette pártfogásába. Ezen Istvánnak T25, vagy Jánosnak T23 vagy Józsefnek T21 lehet a lánya Frivaldszky Mária T30, Szmetana Andrásné. Ennek férjét és sógorát, Szmetana Gáspárt gyerekeikkel együtt II. Lipót 1791. március 17-én megnemesítette Szmethanovics néven.  A két Szmetana-testvér Rajecen élt, jómódú emberek voltak  nyilván Szmetana János rajeci bíró  fiai. Egyik leszármazottjuk, Szmialkovszkyné Szmethanovics Karolina birtokában volt 1850 táján Frivaldon a Révayak öröksége.

Frivaldszky András T37 az előbbi András T24 fia és utóda. Iskolái elvégzése után, 1761-től Ugronovits István gróf mellett dolgozott 1764-ig, ennek haláláig, majd Ordódy Kristóf mellett 1767-ig. Ekkor a megyei tisztújításkor megyei esküdt (jurassor) volt 1770-ig, majd a lietavai uradalom provizora és perceptora lett.  1773-ban harmadmagával Lietava és Rajec vitás ügyeit intézte. Végrendeleti ügyletekben rendszeresen működött közre.  1776-ban a nemességvizsgálatkor elismerték nemesnek. Úgy tűnik azonban, - nem tudni, miért - itt nem személyesen járt el, sőt az ő ágából nem is volt senki jelen, miután őt tévesen Antal néven írták be.  1778. januárjában arra kéri Illésházy János főispánt, hogy a következő tisztújításnál jelöltesse szolgabírónak.  A jelek szerint azonban ez nem járt eredménnyel, mert maradt az uradalomnál. 1781-ben rajeci nemesként írták össze. Ez évben már valószínűleg ő járt el a nemességvizsgálatnál, testvérei nevében is. Apjuk halála után nővérével, Lieszkovszky Jánosné Annával T35 a királyi kancellária elé terjesztették frivaldbeli apai örökségük megosztásának ügyét. András T37 itt két öccsét, Istvánt T40 és Józsefet T41 is képviselte.  

1781 április 25-én András T37 Rajecen kaszálót adott el, 1781 augusztus 22.-én pedig öccsével együtt eladta apjuk után maradt házát 180 Ft-ért.  András T37 az 1782-es jobbágyösszeírásnál provisor és conscriptor volt.  1783-ban az uradalom teljes személyzetéről adatfelvételt és jellemzést készítettek részletes és közös szempontok alapján. Ezek szerint ő perceptor volt, 40 éves, 15 éve (pontosabban, mint láttuk, csak 13 éve) szolgálatban, családos, vagyona van, tevékenységében buzgó, tud latinul, magyarul, szlovákul; ért a gazdasághoz, a pénztárhoz, a mezőgazdasághoz; ájtatos keresztény életet él; szavaiban mértékletes, szolgálatában szorgalmas, felettesei felé tiszteletet és engedelmességet tanúsít, kihágásai nincsenek.  1788-1793 április közti időszakból egy fondot kitevő saját kezű, egyszerű címeres pecséttel lezárt levele maradt fent, amelyeket az uradalmi prefektus, Vietorisz György részére írt Árvába.  Ekkor már néhány éve Nagycsernán lakott özvegyen, menye birtokán.  1792-ben a franciák ellen meghirdetett nemesi felkeléshez  240 Ft-ot adott (messze a legnagyobb összeget a Frivaldszky családban) az egy lovashoz szükséges 800 Ft-hoz, 1797-ben rokonai nevében személyesen is felkelt az első lovasosztály második, 94 fős századának parancsnokaként, vice-magisteri fokozatban.  1794-ben mint egykori provizor (emeritus provisor)  pert indított Pongrác József ellen, 200 Ft-ért árendába adott mansio-ja (telke) tárgyában. Valószínűleg az összeget kérte vissza. Az ügy már 1789 óta tartott.

1804-ben pesti rokonai: József V41, András V43 és Vince V44 megbízottjaként egyezséget kötött Frivaldon a Dorinskyakkal. Később Trencsénbe költözött fiához és ott is halt meg.

Frivaldszky József T41 Splini báró hivatalnoka volt. Lányai, Anna T61 és Mária T63 1800 február 19.-én 1/4 virga földet engedtek át testvérüknek, JuliannánakT64, Szmetana Istvánnénak, ugyanaznap eladták birtokukat nagybátyjuknak, AndrásnakT37.  

Dániel T39 nőtlen ember volt. Rajecen bérmálkozott 1749-ben, majd Frivaldon élt. Fogyatékos volt. Egy 1795-i jegyzőkönyv szerint sajttartó állványok borítására szabdalt össze régi családi iratokat.

József T53 Pesten járt iskolába két évig, miközben Frivaldszky IstvánV31 pesti szenátornál lakott,  nyilván 1784 októbere, szállásadója halála előtt.

András-Károly T55 élete végén Nagycsernán élt, felesége - Sztranyavszky Borbála - birtokán. Vele ágának utolsó tagja is elköltözött Rajecről. Fia, Ferenc T72 1816-ban II. grammatikai oszt. tanuló volt, de királyi ösztöndíját később megvonták. 1817-18-ban Körmöcbányán I. humán osztályos volt, a következő évre 2. osztályú ösztöndíjat kapott Ferdinánd király alapítványából. 1820-ban II. humán osztályba járt Nagyszombatban, de felfüggesztették ösztöndíját.  Megnősült, felesége Liebhardt Erzsébet volt. Frivaldra költöztek: 1829-31 közt Frivaldon gyerekeik születtek. Nagykorúságát elérve 1829-ben kérte az 1819-ben elhunyt nagyapja végrendeletének végrehajtását. Tutora és kurátora nagybátyja, János T54 volt. 1830-ban és 1831-ben Frivald-beli porcióját kérte. FerencetT72 imbecillisnek minősítették, ez azonban többféle értelemben vett "gyengeséget" is jelenthet. 1831-ben Frivaldon a Dorinszkyaktól átvette a családi levéltárat, ezt nagybátyja vette magához. Csak néhány évig éltek Frivaldon, 1836 körül Kőporubára (Kamenna Poruba) költöztek át. Felesége nővérének férje, Benyovszky Zsigmond elfoglalta a Ferenc T72 építtette pincét Kőporubán, mert sógorától, Liebhardt Ignáctól kapta azt zálogba. Ferenc T72 ezt perelte 1847-ben.

PLÉBÁNOSOK HONT-MEGYÉBEN  ÉS MÁSUTT, 18.-19. SZ.

A rajeci György-ágból több pap is lett, az ág alapítója feleségének, a vallásos Palcsics Zsófiának hatására. Elsőként mindjárt két fia. Felkarolták a rajeci Jeremiás-ágat is, ahol szintén született két papi hivatás, habár nem Hont-megyében.

A rajeci születésű Frivaldszky Sámuel T12 pap lett, s valószínűleg ferences. 1718-ban még öccse, János T14 részére vásárolt 1/8 1/16 virga földet Rajecen és egy fából való parasztház felét. Ezt követően lépett a rendbe. 1753. ápr. 13-án már  a Hadik-ezred lelkiatyjaként szép latin nyelvű húsvéti üdvözletet írt Pozsonyba Bártfáról az Illésházy-családnak. 1750-ben a Habsburg-birodalom állandó hadseregében 110 katonalelkész volt, egy jezsuita "tábori főkáplán" és a tartományok számának megfelelően ennek 5 általános helynöke alatt. Nem voltak jól fizetve. Minden ezrednek volt saját lelkésze, az ezredparancsnok fogadta fel és bocsátotta el őket.  Hadik 1752. szept. 23.-án lett ezredtulajdonos,  lehet, hogy ekkor fogadta fel lelkészét is.

Frivaldszky János T14 bátyjától, SámueltőlT12 kapott ingatlan után  1720-ban maga is vett 1/4 1/8 virga földet, majd 1723-ban fél házat és ismét 1/4 1/8 virga földet. Ő sem   alapított végül családot, hanem bátyját követve kései hivatású pap lett. A humán tárgyakat részben Trencsénben, részben Komáromban végezte, 1725-ben lépett a bécsi Pazmaneumba. 1726-ban elvégezte a logikát, 1727-ben a fizikát a bécsi egyetem filozófiai karán, a Josephinumban, ugyanez évben baccalaureus lett, szerepelt a doktorandusok könyvében mint szlovák anyanyelvű nemes. 1730. március 25-én szentelték fel, ugyancsak Bécsben.  1732. októberétől 1736. áprilisáig káplán volt Nagyszombatban, sokszor keresztelt. 1736 április 5-én iktatta be 43 évesen Drégelypalánkon plébánosnak Esterházy Imre prímás (akinek egy másik Frivaldszky JánosCa1 volt a pozsonyi provizora). Felépítette Vece templomát kőből 1750-ben, ahol korábban csak fatemplom állt. Rokonait a környékbeli Nádas (1745), Ipolyszakállas (1752), Egeg (1758) falvakba segítette plébánosnak, sőt JánostT36 1757-ben maga mellé is vette káplánnak.

1755. febr. 22.-én Rajecen a nevében „sógora," a Jeremiás-ági József X32, helyi nótárius járt el, amikor "őkegyelmessége" 260 Ft-ért megvette a nótárius húga nem hasznosított fél telkét.  1761. febr. 4-én Zábrádi Máté beteghez hívták az Ipolyon túli Hídvégre. Visszajövet az átkelésnél sérülést szenvedett, amibe 5 nap múlva belehalt. A templom kriptájába temették. Életét gróf Nádasdy Ferenc, későbbi itteni plébános, majd kalocsai érsek írta meg a Historia Parochiaeban. Végrendelete 27 pontban fennmaradt 70 arany és kb. 300 Ft készpénzről.  Halálának történetét - bár a nevére nem emlékeznek - még 1976-ban is emlegették a faluban.

Példáját többen követték. Bátyjának unokája, Frivaldszky István T32 a Stephaneumban 1737-ben a filozófia baccalaureusa volt, 1738-ban magistere. 1738/38-ben Nagyszombatban I. éves teológus a jezsuita Stephaneumban.  A teológiát a Marianumban fejezte be 1741-ben. 1745 május 5-én Nádason (Hontianské Trstany) lett plébános. 1754-ben itt kánoni vizitációt tartottak. 1760-ban szentelték fel a község templomát, 1763. február 4-én ugyanott meghalt.  Más adat szerint ugyanakkor, de Besztercebányán.

Frivaldszky János T31 - előbbi unokatestvére - 1738/39-ben Pozsonyban járt a jezsuitákhoz retorikai osztályba. A Szent Imre szemináriumban volt bentlakó.  A Marianumban 1742-ben a filozófia baccalaureusa, 1743-ban magistere lett, 1747-ben végezte el a teológiát. 1751-ben Nagyendréden (Bars vm.) volt plébános, 1752-ben pedig Ipolyszakállason (Ipel'sky Sokolec). Itt 1754-ben kánoni vizitációt tartottak.

Frivaldszky József T33, előbbi testvére 1738/39-ben Vácott a piaristáknál volt grammatikus tanuló, rokonainál lakott. 1750-ben bentlakó volt a budai Szechenyianumban, 1755-ben már pap, Rajecen keresztelt. 1755. márc. 29-én ordinálták, okt. 25-én káplán lett Malacka melletti Gajarban, 1756 Nyéken  volt káplán, 1758. április 7-án a szintén Hont-megyei Egegen lett plébános. 1766-ban a megye által kiküldött Foglár Imrével parochiális összeírást végzett.

Előbbi unokatestvére, Frivaldszky János T36 Nagyszombatban tanult, 1752-ben filozófia baccalaureusa, 1753-ban magistere lett, 1757-ben fejezte be a teológiát. Ekkor vette őt maga mellé JánosT14 drégelypalánki plébános káplánnak, akinek utóda lett, Jankovics Ferenc érseki fiskális provizor kérelmére.  1761-ben iktatták be, ez évben kánoni vizitációt is tartottak. Vecén a templom tornya az ő műve, Hídvégen 1774-ben a fatemplom helyett kőtemplomot építtetett. A drégelypalánki templomot, amelyet 1764-ben villámcsapás ért, restauráltatta.  1792-ben kibővíti kereszthajóval és szentélyét előbbre vitte. Új temetőt létesített Nagyoroszi felé, 1776-ban. 1779-ben kánoni vizitáció szerint 20 pozsonyi mérő földje volt a plébániának. Egyházi felszereléseket szerzett be, megaranyozta a baldachint, orgonát, szószéket. Új toronyórát szereltetett fel, ezüst lámpát szerzett be. Modern parókiát épített, erre saját pénzéből 1500 rajnai forintot költött. E temetőbe temették el a nagy kereszt lábához. Utóda, gr. Nádasdy József, későbbi kalocsai érsek írta le, hogy mennyire megsiratták.  1796-ban Rajec templomát és parókiáját hatodmagával renováltatta. Erre a plébániára 200, a templomra 600 arany forintot adott. 1802-ben végrendelkezett. Sokakra hagyott: szécsényi ferencesekre, váci domonkosokra, kispapokra, világtalan asszonyra, összesen kb. 1000 Ft-ot. Rokonaira, testvéreire: András T37 provisorra 200, István T40 fiskálisra 200, Lieszkovszkyné néhai Anna T35 gyerekeire 100, néhai József T41 gyerekeire 100 Ft-ot. András T37 provizor fiának, Jánosnak T54 100 Ft-ot, néhai Katalin T42 nővére két lányára 50 Ft-ot. A Jeremiás ágbeli Frivaldszkyaknak, akik nála szolgáltak: Mária X49 gyerekeinek 100, Józsefnak Xn1 30, Mihály X47 gazdatisztnek 30 Ft-ot. Egyéb, ismeretlen fokon rokonoknak: Gyurszky Jánosné Rozáliának 100, Tersztyánszkyaknak 100 Ft. 1803-ban a végrendeletet kiegészítette: egy szolgálónak hagyott 30 Ft-ot. 1807-ben új módosítás történt: az elhunyt Rády Katalin és Frivaldszky József Xn1 összegét más kapta.  Aranymiséje alkalmából, egy évvel a halála előtt, 1807. május 27-én Szabó Pál ünnepi beszédet mondott, amely nyomtatásban is megjelent.

Mint őt nagybátyja, ő is gondjába vette rokonait. Már József X32 rajeci nótárius gyakran tartózkodik nála 1765-1771 között. Fia, Mihály X47 oda is költözik: 1774 nov. 5.-én szülei jelenlétében eladta Rajecen vagyonát öccsének, Simunszky Jánosnak Xo1, 1/2 1/8 virga földet. Ugyanannyit a szüleinek, szintén ugyanannyit özv. Frivaldszky Andrásné T24 Hulják Annának, kaszálóját pedig nagynénjének, Pavlik Andrásnénak. Talán ekkortól - 1781-től már biztosan - Drégelypalánkon lett tiszttartója plébános rokonának. Nem házasodott meg, amint bátyja, a távol tiszttartóskodó Márton X46 sem. Húguk, MáriaX49 miután férjhez ment Gaspary Mihályhoz, férjével szintén Drégelypalánkra költözött, ahol szolgáló lett a plébánosnál. Az 1782-84-87 években itt gyerekeik születtek. Egy gyermeknek azonban - ismeretlen körülmények közt, valószínűleg elmezavarban  - halálát okozta, mert 1793-ban Hont-vármegye törvényszéke gyermekgyilkosságért halálra ítélte. Fellebbezésére 1793. június 12.-én a Helytartótanács a büntetést két év börtönre változtatta, hatodnaponként kenyéren-vízen való böjtöléssel. A megye kisgyűlése intézkedést kért a rab elszállítására és elhelyezésére. A Helytartótanács 1793. augusztus 6-án egy-egy iratot küldött Hontnak, a szegedi javítóháznak és a szállításról Nógrád-, Pest- és Csongrád-megyéknek, valamint a Jász kapitányságnak.  A szegedi fenyítőházban 1793. október 30-tól 1795. október 3-ig dolgozott.  További sorsa ismeretlen, de 1802 előtt halt meg, mert a plébános ez évben már a gyerekeinek javára végrendelkezik.

 Kettejük bátyja, József-Ferdinánd Xn1  Rajecen nősült, 1791-97 közt ott is élt.  1799 január 18.-án ¼  virga földet vett Rajecen, de 1803 március 3.-án tehermentesítve ugyanezt eladta, majd  ő is Drégelypalánkon keresett menedéket plébános rokonánál, ott halt meg 1803 augusztusában.

A drégelypalánki plébánosnál szolgáló Mihály X47 és Mária X49 öccse, Ferenc X48 pap lett. 1786-ban Merenyén, 1787-ben Keszthelyen volt káplán. Mindkét helyről saját kérésére helyezték el.  1787-1792 között Tabon volt plébános.  Innen viszont az uraságok elleni prédikációs kirohanásai miatt kellett távoznia.  1792-ben a pécsi püspökség területére ment, Bölcskén egy darabig plébániavezető volt, majd Kurdon káplán. 1796-ban hivatalosan is lemondott a tabi plébániáról, ezután Drégelypalánkon János T36 plébános vette maga mellé, ott káplánkodott egy évig, majd a csanádi egyházmegyébe készült, de nem ide ment,  hanem többfelé próbálkozhatott, például a rozsnyói egyházmegyében szeretett volna kapni plébániát, mert Szányi Ferenc, 1801 óta rozsnyói püspöknek beiktatására ünnepi költeményt írt. Ez azonban nem hozott eredményt. 1803-ban Veliskovci-ban lett plébániavezető, majd ugyanaz Vaszaron, végül Beremenden segédlelkész, ahol elmezavarban halt meg.

E szerencsétlen, agglegénykedő, lelki zavarokkal küzdő testvérek unokaöccse, a szintén rajeci, de Jeremiás-ági Frivaldszky Károly X61 is pap lett. 1803-ban Vácott az I. humán osztályban I. oszt. eredményt, 1805-ben II. humán osztályban, osztályismétlés után I. oszt. eredményt ért el.  A teológiát 1812-ben végezte el. Galántán, majd Alsó Pélen lett káplán, 1818-tól a Bars-megyei Alsó-Váradon lett plébános, majd Pecsenyicen (Hont vm., Besenyőd. Ma: Batovce része). Bars vármegye juratus assessora volt 1826-1833 között.  Majd a kiérdemesült papok intézetébe került, s ő is elmezavarban halt meg.

TÖBBFELÉ A FELVIDÉKEN, 18-19. SZ.

Egyedi felemelkedési kísérletek Frivaldon túlra vivő mobilitással: szolgálat vállalás, beházasodás, tanulás révén.

A Jeremiás-ágból való Friedvaldsky Zakariás X13 1690-ben Rajecen élt,  majd katona lett. Valószínű, hogy az 1703-as nagy kuruc toborzáskor  került Ráday (I) Pál, Rákóczi diplomatája környezetébe, bizalmi emberei közé. A vallásos versek szerzőjének rokonszenves lehetett a - levele tanúsága szerint - szintén vallásos Zakariás X13, aki címerként is Luther-jelvényt ábrázoló pecsétnyomót használt. Lehet, hogy kezdetektől vele volt, mióta a Losonc melletti Gács várban 1703 végén Ráday Rákóczi híve lett. Hogy 1704-1705-ben ura diplomáciai küldetésein a svéd, a porosz, a lengyel királynál vele volt-e, nem tudni. Rákóczi két, 1706. júliusi keltű magyar nyelvű kiáltványát igen valószínűen ő hozta 1706 szeptember 7-én Frivaldra. Egy alkalommal Mikulay Mátyás alharmincados Rádaynak Besztercebányáról vele küldött 106 Ft készpénzt, valamint lószerszámot, sörétet s puskaport 5 Ft 90 értékben. Rádayt talán Losoncon érte el, ahol Esztergom megvétele után tartózkodott. Ráday 1707-ben Varsóban tárgyalt a cárral, július 3-án Ónodon, 27-én Ungváron volt. Július 15-én ZakariásX13 ismét Besztercebányán tartózkodott, ismét Mikulaytól kapott 4 Ft 50-et útiköltségre, nyugta fejében. Bizonyára megint ura után ment. 1708 január 9-én Kassáról, Rákóczi udvarából küldött Ráday utasítást Mikulaynak, hogy "Zachariás Inassának Egy Tallért adgyon Kölcségire". Mikulay ezt január 16-án adta át Fridvalszki úr említett inasának. Július 7-én Zakariás X13 Losoncról arra utasítja Ráday nevében Mikulayt, hogy vásároljon a ludányi uradalom kertésze számára kertészeti vaseszközöket és szakácskést. Ezeket a címzett július 12-én be is szerezte.  Ráday Losoncról - ahol vagy 2 hónapot betegeskedett - Rákóczi trencséni táborába ment, ahol részt vett a csatában (1708 augusztus 3.). Úgy tűnik, hogy Zakariás X13 is, és elesett a sok ezer kuruc közt: A családfa szerint ugyanis "katonának maradt".  Több hír nincs róla.

Illés CZ1 felesége a Frivaldhoz közeli, Nyitra-megyei Tuzsina soltészának lánya lehetett,  leszármazottai a "Tuzsincsin" melléknevet kapták. Frivaldon kívül élt, családjával együtt, valószínűleg Tuzsinán. Egy 1698-ban indult perben  fiával, Illéssel Z11, valamint András C31 ("Elias junior, genitor eiusdem Elias et alter Andreas") pert veszítettek bizonyos Rajzovits Vencel ellen, és végrehajtottak rajtuk 1700. szeptember 2-án 300 Ft készpénzt és 40 Ft ló-vételárat. 1718-ban Illés CZ1 másokkal együtt pereltek leány rokonaik ellen, azon a címen, hogy birtok öröklésére csak fiúk jogosultak, ám a pert elvesztik. Illés Z11 1737-ben  igazolja öccse, Ferenc Z12 nemességet. Ő  fogalmazza az iratot, az ő keze írása, övé a pecsét is. A rajta lévő címer kompozíciója emlékeztet a Frivaldszky-címerre, amelynek egy nehezen kivehető lenyomata alapján készíthették, távol Frivaldtól: Függőlegesen nyújtott nyolcszög, benne alul egy levél, ebből kinyúló száron három apró virág, felette lebegő további kettő. Korona, sisak, takaró nincs. Ez a Ferenc Z12 a Bars-megyei Garamvezekényben lakott. Talán benősült a faluba. Írástudatlan volt, ezért nem valószínű, hogy uradalmi tiszttartó lett volna. A csak 1741-től létező anyakönyvekből meg csak annyi derül ki, hogy ErzsébetZ22 , - aki valószínűen a lánya, - Bagoly Mihályné 1747-ben Zselizen gyereket szült. FerencnekZ12 fiúörököse nem volt, ezért 1762 október 10-én apjától, valamint Andrástól C31 örökölt frivaldi birtokát 83 ft-ért unokaöccsének, Tuzsincsin Andrásnak CD1 adta.  1762-ben már Léván élt,  de nem Léván halt meg.

Unokatestvére, Ferenc Z14 1738-ban Frivaldon szintén elzálogosította saját, apja Ferenc CZ2 és elhunyt testvére, Zakariás Z13 birtokát ugyancsak AndrásnakCD1 70 ft 66 dénárért. Ő írástudó volt, saját pecséttel rendelkezett.  ZakariásZ 13 Szent-Iványi János szolgálatában állt egy ideig, 1713-ban Ungvárott útlevelet kapott tőle, amelyben Koszka melléknéven szerepel. Erre a megkülönböztetésre feltehetően az említett másik Zakariás X13 miatt volt szükség. Az útlevél a Frivaldszky-levéltárban maradt fenn, tehát Frivaldba visszatért.

Frivaldszky József E31 felesége Sztupiczky Teréz volt, Sztupiczky Ferenc és Klucsay Krisztina lánya. Ennek Trencsén-megyei Klucsó-beli birtokához közel, de nem e községben laktak. 1782. április 2-án Betyinszky János E21 Frivaldon haszonbérbe adta földjét  és elköltözött, mégpedig valószínűleg fiához, Józsefhez E31. A nexus valószínűleg Tatay Anna-Mária révén jött létre, - még lesz szó róla - aki korábban János Ca1 felesége volt, de 1748-ban Sztupiczky Jánoshoz ment feleségül.  Leányaik, Anna E41, özv. Turcsányi Miklósné és Katalin E42 1815/16-ban megosztoztak nagyanyai örökségükön.

Rajecen a György-ágból való Frivaldszky János T54, András T37 provizor fia 1784-ben nyitrai alummus és konviktus diák volt, ösztöndíjért folyamodott  I. osztályú előmenetelű, II. grammatikai osztályba járó, Trencsén-megyei diákként, 3. osztályú ösztöndíjat kapott a 1786-87. tanévre.  Nógrád megyében felvették 1799. január 28-án a nemesek közé Trencsén-vármegye 1798. december 10-i bizonyítványa, valamint a felülvizsgáló prókátor tanúsítványa alapján, annál is inkább, mert nemesi jogait már régóta gyakorolta is, ahol lovas katonaként tartózkodott. Családja nem tudhatta tartózkodási helyét, mert 1802-ben nővérei - Julianna T52, Benyovszky IX. Jánosné  és AnnaT51 Zlatari Józsefné - országszerte körözték, hogy örökségéért 1803. január 3. határnapig jelentkezzék.  Ez meg is történt, 1804-ben Trencsénben megnősült és ott is telepedett le. 1810-ben már Trencsén-vármegye levéltárosa volt. Illésházy Istvánt egy alkalommal kérte, hogy elfoglaltsága miatt a második heti lovassági hadgyakorlat alól mentse fel.  A nemesi bandériumról jelentést tett.  A Frivaldszky-levéltár  igen sok darabján ott az aláírása, jelezve, hogy megfordult a kezén. E levéltár része az az 1814. július 14-i Trencsénből kelt szlovák nyelvű levele is, amit FerencT72 gyámfiához intézett, amelyben a család nemesleveléről és a község urbáriumáról adott értesítést.  1814-ben e kiskorú Ferenc T72 nevében pert indított Csetneky Pál ellen bizonyos, 1805-ben felvett 200 rajnai forint tárgyában. 1815-ben egy, csak általuk ismert személyes ügyben levelet írt Csahticba Brogyáni Gábor (1783-1850) ítélőtáblai ülnök, trencséni szolgabírónak, akivel coalitioban volt,  1819-ben Fassingl János nyitrai egyházmegyei fiskálisnak a Kvassayak nemességigazolási ügyében, 1823-ban pedig Kvassay Józsefnek (1774-1833). Hitelesített egy községi urbáriumot 1819-ben. Levéltárosi minőségben levelezett 1817-1836 években Homár Ferenc Illésházy inspektor és prefektussal, 1823-ban Csetneky József Illésházy ügyvéddel.  Egy másik, 1827-ben a gyámfiához írt levele a frivaldiak és a lietavai uradalom erdőhasználati vitájáról szólt.  Ő végezte az 1828. évi lakosság-összeírást is Rajecen.  A családi levéltárat 1836-ban Frivald községnek adta át, a nemeslevelet pedig gyámfiának. 1840-ig volt mint levéltáros hivatalban, ő volt a megyei levéltár rendezője. Leánya, Amália T71 Trencsénben volt magyar tanítónő.

A rajeci Jeremiás-ágbeli Frivaldszky József-Ferdinánd Xn1 fia, József n12 1815-ben Lietavára nősült, itt élt kb. 1830-ig. Ezután ismeretlen helyen 1843-ig, 1843-tól Alsó-Nasztyicon, ahol legidősebb fia tanító lett. Valószínűleg itt halt meg. József n22, a fia, Trencsénben lett káplán. Ferdinánd-Tamás n21 előbbi testvére 1832-ben a gyöngyösi ferences gimnáziumban IV. grammatikus osztályban I. oszt. tanulmányi eredményt ért el, majd Alsó Nasztyicon a helyi filiális iskolában kezdett tanítani. Később Zsolnán a főiskolán tanítói vizsgát is tett 1857. május 29-én. Gyerekei Budapestre költöztek.

URADALMI TISZTTARTÓK NYITRA-, TRENCSÉN-, POZSONY-, BARS ÉS HONT-MEGYÉKBEN, 17.-18. SZ.

A legbiztosabb út a felemelkedésre az uradalmi tiszttartóság vállalása látszott, de nagy kockázattal is járt.

Friwaldski János CS1,  Mózes C07 fia Nyitra-megyében volt birtokos, anyja vagy felesége révén. 1652-ben tiltakozott a nyitrai káptalannál amiatt, hogy özvegy Apponyi Balázsné Serényi Borbála a Nyitra-megyei korlátkői uradalomban lévő Leszkóban lévő állatait és ingóságait lefoglalta.  Az esetről egyéb nem tudható, mert a korlátkői uradalomból ez időből nem maradtak iratok.  Fiú leszármazottjai nem lévén 1653-ban frivaldi rokonaitól pénzt vett fel, 1654-ben végrendelkezett, 1659-ben pedig 70 évre elzálogosította - lényegében eladta - birtokát Frivaldszky Mózesnek C17 és Gáspárnak C16 Jószágigazgató volt, 1658-60 években hajtman a Lietaván is társtulajdonos Illésházyak morvaországi Brumow-beli uradalmában, ahonnan magyar nyelvű leveleket írt Illésházy (IV.) Györgynek, Illésházy Gáspár és Thurzó Ilona fiának, aki főasztalnok volt, amellett trencséni és liptói főispán, valamint feleségének, Forgách Máriának és ennek húgának, Erdődy Imréné Forgách Évának. A levelek magabiztos hangúak, kiírt írásúak. 1658-ban azt írja gr. Forgách Máriának, hogy most jött meg Rottal Jánostól, aki kijelentette, hogy nincs kedve a zálogot jegyzőkönyvileg (zápiszra) kiadni. A levél külzetén expressz-továbbítási utasítás olvasható: "Cito, cito, citissimo". 1659. november 4.-én gr. Forgách Évát tudósítja, hogy a Mindszent-napi illavai sokadalomban ura embereire bikát uszítottak és életveszélyesen megfenyegették őket. 1659. november 16.-án neki írja cseh nyelvű levelében bizonyos Zablatsky ügyvéd, hogy a helyettes komornyikkal megbeszélte, hogy amint azt elhagyja a podagra, akkor megy végrehajtani. 1660. október 23-i a legutolsó levele Illésházy Györgynek búcsúlevél-jellegű: Felveti benne, hogy egyszerre öt úr is parancsol neki, pedig két úrnak sem lehet az evangélium szerint szolgálni. Sem pénz, sem bor, sem gabona felett nem diszponálhat, ezért inkább elmegy. Jó volna, ha a társbirtokos atyafiak egymás közt meg tudnának egyezni. - Azt írja még, hogy a lovaknak való zabról nem kapott levelet, csak a grófnő utasítását. Lednicky uram küldte a két font húst, a káposztát és a kását. Nyáriné asszonyom gyapjúját nem hozták meg. A végén megjegyzi, hogy nem mindenki mondja meg az igazat.

1700-ban egy régebbi eredetű közös követelése van néhai Frivaldszky Ferenccel CU1, akivel commembrum, azaz tiszttartó-társ és frater, azaz rokon volt. Nagyobbik lánya nemes Karbatz Annától Frivaldszky MáriaS11 volt, Kertészy Jánosné. Ő magyar nyelvű, 1700. június 28. "Csithae" (‘Csitáron'?) kelt levélben teljhatalmú megbízást adott fiának, - ő maga írástudatlan volt - hogy eljárjon a Trencsén megyei Szedlinczna falubeli jószágra való porciója ügyében.  Ugyanő pert indított húga, Katalin S12, Rudnay Ferenc (Diáky Klára férje) és mások ellen 220 neuma értékű ingóságok tárgyában. Az 1700. április 22-i keltű irat nevei közt szerepel egy Andreas Billadgyi is.   E perhez tartozhat az az 1690-ből való genealógiai vázlat, amely Frivaldszky KatalinS12 7 gyerekét tünteti fel Diáky Istvántól ill. "Bedcsony" Andrástól, aki azonos lehet az említett "Billadgyi"-val. Az eredeti név talán Bellosich lehetett. Egyik lányának Rudnyánszky Ferenc volt a férje. Az említett Frivaldszky Ferenc CU1 1686. december 22-én testvérével, Dániellel CV1 megosztozott. Két lánya maradt, Katalin U11 és Anna U12. Az előbbi Frivaldszky Juricsek Illés C53 felesége lett, az utóbbi pedig Frivaldszky Buga János CE1 felesége. Ennek Anna E13 nevű lányának mellékneve, másfelől FerencE12 nevű fia révén Zsuzsa E24 nevű unokájáé is: Babcsan volt, amit azzal lehet magyarázni, hogy Ferenc CU1 felesége Babkov-beli lehetett. Nevét egy 1718-i periratból ismerjük is, Osskó Katalin volt. Férje halála után özvegyi haszonélvezeti jogon birtokolta férje frivaldi javait, leányai már nem örökölhették.

Szintén Nyitra-megye déli részén, Radosinán volt tiszttartó Frivaldszky Ferenc C37.   Társával, Birosky Jánossal a nyitrai káptalan előtt 1724-ben azt tanúsították, hogy a nyitrai püspökség uradalmában eltöltött szolgálatuk idején a trencséni Csuklasz és Dubodjel kiváltságos községekben nem szedtek tizedet.

Frivaldszky Gáspár C16 harmadik fia, György CW1 örökségét megkapván egészen fiatalon Bajmócra nősült. Legidősebb fia, GyörgyW11 iskolázott ember volt, mert a Nyitra-megyei Pálffy-uradalmi központ bajmóci vár  egyik satrapája (tiszttartója) lett. Ugyan e megjelölést az anyakönyv szerint többen is viselték, ám hogy ő volt az uradalom egészének gazdasági vezetője, az abból látszik, hogy halála után új korszak kezdődött Bajmócon: Addig semmi irat nem maradt fenn, 1690-től viszont pompásan és precízen kiállított gazdasági könyveket készített az új, pedáns német intéző.  Fia, György W21 a szomszédos Porubán élt, akinek korai halála után a család zöme ismeretlen helyre költözött. A család egyes tagjai éltek még a Nyitra-megyei Apátiban és Kanyánkán is. A családról többet nem tudunk. A Thököly-felkelés idején (1682/84) már nincs róluk anyakönyvi adat, talán máshová menekültek. 1711-1720 közt ismét nincs róluk adat. Érdekes még, hogy a bérmálásokkor egyetlen családtag sem bérmálkozott, pedig az első már 1689-ben volt, később pedig úgy 20 évenkint. Emiatt feltehető egyfajta protestáns szimpátia. Lehetséges, hogy ebből az ágból származik a pilisszenléleki ág.

Frivaldszky Dánielnek CV1 egyetlen fia Dániel V11 volt, akinek első felesége pedig Szádeczky-Kardoss Anna. Egy időben Nemeskotessón a Szádeczky-Kardoss birtokon laktak. 1699-ben Zsolnán mint perceptor készített kimutatást a kamara haszna nevű adóról. 1715-1721 közt Frivaldon élt, majd innen felesége halálával elköltözött és 1726-ban a Kiszucai kerületben lett gazdatiszt Biccsén. 1726-ban igazolta nemesi leszármazását Nagy Gáspár, ekkor vette feleségül nemes Paruczay Katalint. Lakott később Thurzófalván is. Egyik fia, István V22, sekrestyés lett Pesten. Másik fia, DánielV27 mostoha anyja, parucai Paruczay Katalin nevében, - akinek felmenői: Miklós, István, Miklós - 1759-ben két ízben is ellentmondást jelentett be a nyitrai káptalan előtt ennek Trencsén-megyei Klucho (Klucso)-beli javai ügyében. Frivaldszky Dánielt V27 1769-ben mostoha anyja, és más rokonai tutoruknak és curatoruknak (teljhatalmú megbízottjuknak) vallották a túróci káptalan előtt. A váci káptalan előtt is ilyen minőségében jár el, amikor Paruczay Ferenc hagyatékát az Esztergom megyei Alsó és Felső Arad pusztán özv. Tersánszky Józsefné Vormasztini Éva részére  eladta. Ezért Esztergomban szeptember 17-én a 300 rajnai forintot meg is kapta.  1770-ben azonban a nyitrai káptalan előtt visszavonta (revocat) ezt az özv. Tersztyánszky Józsefné Podmasztiny Éva javára szóló  adás-vételi szerződést. 

Dániel V27 zömmel Frivaldon élt. Tekintélye miatt több családi szerződést is aláírt, sőt, gyakran ő fogalmazta azokat. Pecsétje egy másik pecsét lenyomatáról készülhetett, mert a várkapu helyett méhkas-szerű idom, a kar ökléből és vállából pedig két virág lett, amely a méhkasból nő.  

A rajeci Jeremiás ágból való Frivaldszky MártonX46, József X32 fia előbb gróf Koháry Nepomuki (III.) János (1733-1800) cs. kir. kamarás ügyésze volt. Mint ilyen, bizonyos Bálint Ferenc házát Vácott 1775. április 11-én bíróilag elfoglalta, majd a házat haszonbérbe adta.  Később előbbi fiának, Koháry (II.) Miklós alezredesnek (1764-1810) lett prefektusa. A Hont-megyei "Antalon" (= Szt. Antal = Antol) lakott, itt volt a Koháry kastély és uradalmi központ. 1781. december 24-én e község lakosaival kötött szerződést írta alá.  1790 április 5-én Szentantalról az Esterházyak viski teljhatalmú megbízottjának írt.  1792-ben Szytna épületleltárát írta alá mint teljhatalmú fiskális. Frivaldi birtokát Simon X41, András X42 és Gáspár Xm1 másodfokú unokatestvéreinek adta árendába.

A sujai Frivaldszky Ferenc Y24  jogi tanulmányokat végzett. Tevékenységét latin nyelvű levelezéséből ismerjük. Márton X46, Koháry-uradalmi ügyész „testvéreként" került a Koháryak alkalmazásába. Egy 1772. március 30-án Pozsonyban kelt okmányban Pruszky Antal, Koháry (III.) János gróf (1733-1800) meghatalmazottja Ferencet Y24, Kajmell Ignácot és Tihanyi Sándort ügyvédjeinek vallotta. Egy 1772. november 18-án Esztergomban kelt levelében pedig a viski és pereszlényi jobbágyok neveit küldte meg az Esterházyaknak.  1774-ben Rajecen tartózkodott, egy gyereke itt halt meg. 1775 április 21-én már Visken találjuk, itt kelt levelében a Vácott lakó Bálint Ferenc elleni elszámolási (computualis) per és annak egy oklevele felől mondott véleményt.  Az anyakönyvekben azonban nincs nyoma, hogy Visken (Viškovci nad Ipľom) lakott volna. Az 1776-os nemességvizsgálat idején még Trencsén-megyén kívül élt, nem ismerték el ezért itt nemesnek, de 1777-ben ismét Rajecen lakott, itt halt meg ismét egy gyereke. Az 1781-es nemességvizsgálat nem tud róla; 1784 előtt, ismeretlen körülmények között megölték.

Frivaldszky János Ca1 apja korai halála után testvérének, Tuzsincsin Andrásnak CD1, elzálogosította frivaldi birtokát, majd 1720 k. onnan Pozsonyba távozott, ahol valószínűleg a jezsuitáknál tanult. 1727-1728 közt Érsekújvárott, 1721-1726 közt Bécsben tartózkodott, valószínűleg egyetemen.  Itt nagyon valószínűen támogatta őt János T14 későbbi drégelypalánki plébános, aki 1725/27-ben szintén itt tanult. 1729 április 1.-én gr. Esterházy Imre (1663-1745), hercegprímás pozsonyi uradalmának és palotájának provizora lett. A hercegprímás a család ifjabb cseszneki ágából származott, korábban pálos szerzetes volt, Rómában tanult, majd Nagyszombatban lett tanár, előbb zágrábi, utóbb veszprémi püspök, zárdák alapítója, templomok bőkezű ékesítője.

A provizor - feladatának megfelelően - évente aláírta az uradalom számadáskönyvét. Olykor kasznár és tizedszedő minőségben is. Pozsony az érsekség legkisebb uradalma volt, a 109-ből csak 4 helység tartozott hozzá. Urától 1729 december 11.-én részletes instrukciót kapott tevékenységére. 1730. február 16-án feleségül vette Nagyszombatban az ottani - 1731/32-ben összeírt, de 1753-ra már ott nem szereplő - nemesi családból való Tatay Anna-Máriát.  1733-ban egregius Frivaldszky János Ca1 és felesége kúriális birtokot kapott a csallóközi Püspökiben praediális adományként, amit a Palugyayaktól 1000 rajnai forinton és egy tucat körmöci aranyon váltott meg. 1738-ra az ő agilis tevékenysége és gazdája támogatása révén ismerték el Frivaldon a család jogait. 1743-ban Perillustris, Generosus Dominus Frivaldszky János Ca1 egy közelebbről nem ismert ügyben teljhatalmú megbízottat állított Garamszentbenedeken Ordódy, esztergomi érseki titkár személyében.  1743-ban még gyermekük született Pozsonyban. Valószínűleg 1745-ig állt Esterházy érsek szolgálatában, ennek haláláig, bár fia, József 1783-ban úgy nyilatkozik, hogy e szolgálat 18 évig (=1747-ig) tartott.

1748. október 4-én egy váratlan, nem teljesen érthető esemény történik. A Helytartótanács megtárgyalja Frivaldszky „özvegyé"-nek, Anna-Máriának panaszát, akinek 7000 Ft-ot érő antik ékszereivel a Pálffy grófok szentgyörgyi kúriájában tartózkodó zsidó Hirschl Moyses Katz állítólag megszökött. A tanács körözést rendelt el minden megyében, s hogy Saczman Máté személyleírás után nyomozzon utána.  A kiadott intézkedésben az érték már 6000 Ft volt, tartozékokkal együtt, a károsult az ékszereket megadott határidőre történő átalakításra adta. A személyleírás még itt sincs megadva. A történetről többet nem tudunk. Nem hihető, hogy neki ilyen értékű ékszerei lettek volna, talán a Pálffy grófoké volt. Az asszony amellett nem özvegy volt, hanem elvált. 1748 november 15-én Tatay Anna-Mária, korábban Frivaldszky János Ca1 felesége - most Sztupiczky Jánosé - ugyanis megjelenik Frivaldon és gyermekei megbízottjaként Frivaldon lévő minden birtokukat sógorának, AndrásnakCD1 8 aranyért és 300  rajnai ft-ért eladja.  Kérdés, hogy volt-e erre a még élő első férjétől felhatalmazása. A továbbiakból az is kiderül, hogy ezt a pénzt saját maga használta fel, - talán a kár enyhítésére - gyerekei az ügyletről nem is értesültek. Az asszony 1749-ben halt meg.

Az 1747 utáni időszakban János Ca1 úgy látszik jó pár évig nem állt alkalmazásban, hanem vagyonából élt, Püspöki-beli birtokának árából, ennek elfogytáig. A birtokot saját gyerekei nem is örökölték. Joga volt eladni e birtokot, mert saját szerzemény volt, nem esett ősiség alá. A birtokhoz "három nemesi kúria" tartozott. Cotthman 1757-ben nyújtott be kérvényt a királyi kamarához a Püspöki-beli két kúriáért.  Anton Cottman, birodalmi lovag, magyar kir. udvari tanácsos 1765 április 20-án kapott magyar indigenátust, az esküt október 5-én tette le. 1765. október 8-án bárói rangot kapott.  JánosCa1 gyerekei később (1779-ben) tiltakoztak az ellen, hogy eladta Cottman bárónak.

Így találunk magyarázatot arra, hogy a provizor miért nem szerepelt a Pozsony-megyei nemesek névsorában. A 17. századi nemesség tagjai közt  érthetően nem szerepelhetett, ugyanazért az 1731/32-es - egyébként hiányosan fennmaradt, csak a meg nem jelenteket felsoroló - összeírásban  sem. Az ezt követő időben - ha lett volna összeírás - ő is bekerült volna, méghozzá a birtokos nemesek közé. Az 1753-as fennmaradt összeírás még csak a birtoktalan nemeseket, az armalistákat sorolja fel,  az 1754 évi katalógus  viszont már minden nemest. Ekkorra birtoka azonban nem lehetett a kezén, s ő maga sem a megyében.

Idős fejjel újra alkalmazásba állt, most az Esterházyak zólyomi ágának birtokán. Amikor fia, János a1 az 1765-1770 közt Cornides Dániellel kapcsolatban állt, már ebben a funkcióban volt, hiszen Horányi Elek csak Cornidestől vehette azt a félreértett információt, hogy Fridvaldszky Jánosa11 jezsuita "zólyomi családból" származik. Ilyen minőségében 1773-ban Galántáról Nagyszombatba írt magyar levelet feletteséhez, Hegyi régenshez, „matematicalis Instrumentumok" és új kocsikerekek tárgyában.  Élete utolsó éveiben Szentendrén  lakott, pontosabban a szemközti Pócsmegyeren, ahol legalább 1776 óta ugyanezen uraság ottani uradalmában szolgált. Ez évben újra megnősült. Valószínűleg felesége - ismeretlen - lakhelyén, mert a szentendrei anyakönyvben nem szerepel. Pócsmegyeren, Szigetmonostoron, Leányfalun nem is volt anyakönyvezés. Évente tájékoztatta Esterházy grófnőt (sz. gróf Lymburg-Styrum Amália, 1748 óta volt férjnél az 1723-ban sz. Esterházy Károly tábornoknál, 1759-ben már özvegy, meghalt 1799k) magyar nyelvű levelekben, utolsó levele 1781-ből való. Ebben írt a várható szőlőtermésről, hogy 31500 karót állíttatott, hogy a pintérrel megjavíttatta a hordókat; a majori és dézsma bor összesen 2082 akó volt, vörös és fehér együtt; hogy az ölfát, amit a jáger és a valdpereiter leszállított, már előbb megdézsmálták, ezt 8 tanúval tudja igazolni, a farakásokat emiatt be fogja keríttetni, a budai svábok ajánlkoztak a felvágására; elküldte a négylovas hintót Ácsra; mintát küld a sváb asszonyok fonalából; eladott Leányfalun 62 sörtvést; a szilvatermést részben megaszalta, 511 pozsonyi mérő lett, de szilvóriumot is főzetett; vályogot vettetett, az asztalossal kijavíttatta az aszalót; új juhászt fogadott; közli, hogy mi a búza ára a pesti piacon.

1778. október 1-én intézkedett az esztergomi ferencesek pócsmegyeri birtokán. Élete végéig dolgozott. 1782-ben mint "pozsonyi szenátort" a pozsonyi ferencesek kriptájába temették.  Második felesége előtte halhatott meg, mert nincs szó az anyakönyvben arról, hogy özvegyet hagyott volna hátra. A szenátori tisztségére vonatkozó, említett anyakönyvi bejegyzés egyéb forrásokból nem igazolható. Talán egykori pozsonyi provizor voltára emlékezett valaki tévesen. Fiai közül János a11 jezsuita polihisztor, József a13 Esztergom megyébe költözött.

A Dorinszky-ős testvére, Frivaldszky János Fb1 1789-1796 közt a nyitrai püspökség uradalmában, Tormoson volt provizor. Gimnáziumot végzett, mert latin levelezése maradt fent. 1789. február 3.-án vette át a pénztárat 6 zacskóban, pénznemekként. Február 28-án a várbeli hajdúk ruhapótlása ügyében írt felettesének Vietoris praefectusnak, március 7.-én a Zsirica nevű jobbágyról, robotról, fáról, gabonáról, június 27.-én, augusztus 19.-én szintén a termésről. Az év végén a bortermésről. A prefektus - a válaszai alapján - igen elégedett volt vele.  A gímesi Forgách grófnak írt, június 12.-iki levelében mentegetőzött, hogy Zsirica a robot miatt nem tud a rendelkezésére állni. 1790-ből fent maradtak termés-, és dézsmaelszámolásai.  1791. februárban elszámolt az előző évi bor-, és gabonatermésről, áprilisban az előző két évi árendába adásokról, júliusban a juhász bérlőről, októberben a bordézsmáról, novemberben a zsérei földek összeírásáról, december 29.-én a gerencséri lakosok kártételeiről. 1792 májusában állatösszeírásról, november végén a gabonatermésről, decemberben a bortermésről.  1793. április 11.-én az első negyedévről adott elszámolásából azonban kiderül, hogy 250 Ft hiánya volt. Július 21.-én felszólítást írt Forgách grófnak, hogy az április 24. óta esedékes bérleti díjat fizesse meg. Szeptemberben a kertekről számolt be feletteseinek, majd arról, hogy a krakováni templomtoronyfedésre felvett e községtől 100  rajnai Ft-ot azzal, hogy még az évben megadja. Az év végén jelentést készített a termésről. 1794 márciusban ismét szó van a 250 Ft-ról, április 23-án a molnárok egy folyamodványát igazolta. Augusztus 4-én felettesénél mentegetőzött, hogy 8 hete beteg, ezért támogatást kér. Augusztus 24-én a tizedek beszedéséről számolt be, az év végén részletes terméselszámolást adott. 1795 január 24-én beszámol a Forgách grófok előző évi bérleti díjfizetéseiről, június 2.-án az aratásról, november 26.-án a bordézsmáról. 1796 január 5.-én pénzelszámolást ad vajról és sajtról, márciusban tégláról és fáról. 1797-ben végleg elszámolt. Új provizor lépett a helyébe, Paulus Ursulényi. Maga mint emeritus provisor pedig hosszú könyörgő levelet írt, amelyben leborulva kéri a püspököt az evangéliumra hivatkozva, hogy ne a törvények szigora szerint bánjon vele.  Nyilván a tartozása miatt csapták el. Hogy mi lett a sorsa, vagy, hogy a kérvény egyáltalán eljutott-e a püspökhöz, nem tudjuk.

Fia, Frivaldszky János b21 1819-ben nősült meg először, Mocsonokra. Felesége a helybeli Zámody Jozefa volt. 1822-ben bizonyos Frivaldszky János II. éves orvostanhallgató a bécsi egyetemen 160 Ft ösztöndíjat kapott. Életkorát tekintve őróla lehet szó, bár családos ember létére a dolog szokatlan. Nincs nyoma, hogy tanulmányait befejezte volna. Mindenesetre 1822-1828 között nincs róla Mocsonokon adat. Felesége 1840-ben meghalt, ekkor elvette Simonyi Mária-Karolinát (sz.1816k). 1847-ben elmebajban halt meg. Fia, Vince b31 Aranyosmaróton ügyvédként tevékenykedett. Fennmaradt egy magyar nyelvű fizetési felszólítása 1852-ből a Forgách grófokhoz Gímesre, rajta viaszpecsét: kapunyílás, benne - és nem felette - a kar a búzaszálakkal. A címer pajzs alakú, felfelé széttart. Pajzstakaró helyett manírista geometrikus dísz. 

MESTEREMBEREK GÖMÖRBEN ÉS SZEPESBEN, 18.-19. SZ.

A Betyinszky-ágból telepedtek le itt néhányan, iparos családokba házasodva. Itt élt az egyetlen evangélikus Frivaldszky-ág.

Frivaldszky Andrást Ec1 protestáns vallású, és renitens életű apja halála után anyja azonnal beíratta a jezsuitákhoz. Mint későbbi történetéből látjuk, nem fogott rajta a jezsuita nevelés. 1740-ben a poétikai osztályt végezte, miközben pozsonyi rokonánál, Jánosnál Ca1 lakott.  1763-ban Rozsnyón találjuk, feleségül vett egy helybeli özvegyasszonyt, Trpak Zsuzsannát. Az ő révén lett 1766-ban Rozsnyón a Felső Hadnagyság „második tizedében" egy negyedrendű háza, amiért 12 krajcárt, és vana azaz beépítetlen telke, amiért 12 krajcár adót fizetett. 1772-ben ugyanitt egy másik szempontú összeírás szerint mint nős ember 30 kr-t fizetett és másodosztályú mestersége volt.  1776-ban Rozsnyón házát és két kaszásnyi rétjét írták össze. Foglalkozása szerint lanarius (csapó), illetőleg fullo (kallós, nemezkészítő), háza mellett egy ideig volt kertje és három kaszás rétje is. Mesterségét később harmadrendűnek minősítették. Eredetileg két tehene volt, 1775-től már csak egy, de kocsija is, 1784-ben egyetlen tehenét is levágta. Dohanista megjelöléssel szerepel, lehet, hogy dohánytermelő volt. 1782-ben odaköltözött hozzá Frivalszky Mihály E24, megnősült fia helyére. 1783-ban a háza romosan állt, 1786/90-ben már a negyedik tizedben lakott, Mihály E24 is, de nem azonos házban.  A névírás az első, 1766-i összeírásnál Frivalszky volt , majd Privalszky lett, de lánya 1801-ben, unokája 1816-ban Frivalszky, dédunokája 1844-ben Privaldszky néven került az anyakönyvbe. Hat gyereke közül négy ismeretlen helyen született. Fiai: Privalszky András c11 1782-ben nősülhetett, ekkor fogadta apja házukba rokonukat.  1788-ban Hont vármegyében volt lakos, Gyerken. Itt korábban több, egymáshoz közeli faluban volt Frivaldszky plébános, az egyikük - János T31 - apja iskolatársa volt Pozsonyban. Közülük még élt a 10 km-re fekvő Drégelypalánkon plébános János T36, talán az ő révén került ide. Felesége, Hronicz Borbála, Frivaldszky Andrást azonban itt "hitetlenül elhagyta. Ezen személy középszerű termetű, szőke hajú és szemöldökű, beszél Totul, Magyarul, Németül, Ráczul és Jobb álla alatt sebhelye vagyon", írta a körözőlevél. Az asszony rozsnyói lehetett, mert itt 1743 óta élt ilyen nevű, a szomszéd Csucsom faluban is élő, onnan származó család. Gyerknek (Hrkovce) 1808 előttről azonban nem maradtak fent anyakönyvei. A körözőlevéllel azonos évben, de már januárban egy nála 15 évvel idősebb özvegyasszonyt vett el Rozsnyón. Csak sejthető, hogy első feleségét evangélikus módon vette el, esetleg anyakönyvezve sem voltak. 1790-ben a második tizedben bukkant föl Rozsnyón, miközben apja a negyedikben lakott. Gyerekeiről nem tudunk.- János c12 és leszármazottjai bányászok voltak Rozsnyón.  

Mihály E25 nagybátyjával, Andrással Ec1 egy időben és azonos szakmával (fulo, azaz posztóványoló, kallós, csapó) bukkan fel Rozsnyón, itt 1764-ben megnősült. Háza nem volt, mesterségét is társként (sodalis) űzte. 1772-ben helyesbítették adókivetését, mert valójában házatlan volt. Nevét Fridvalszkynak írták.  1772-tól szerepelt a felső hadnagyság II. tizedében, mestersége 4. osztályúnak számított, 1782 és 1784 közt Andráshoz Ec1 költözött, 1786-tól azonban már saját házában lakott a IV. tizedben. Ezekben az összeírásokban és az anyakönyvekben a név írása: Privalszky.  Fiági leszármazottjai nem maradtak.

János E21 1774-ben a korábban Rózsnyóra költözött öccsét, Mihályt E25 és nagybátyját, Andrást Ec1 követve az ezzel szomszédos Stószon telepedett le. Első feleségének sorsáról nem tudunk, de 1774k már második feleségétől született fia. Evangélikus hitre tért, teljesen szakított múltjával még abban is, hogy e fiúnak is János nevet adott, - pedig Frivaldon már született egy ilyen nevű fia - amire a Frivaldszky családban ez az egyetlen példa. A stószi anyakönyvben e fiú házasságkötésekor az szerepel, hogy ő apja egyetlen fia. Új lakhelyén polgárjogot szerzett és mészárosságot űzött, amiből arra lehet következtetni, hogy egy idevaló özvegy mészárosnét vett el. Fridvalszky János Eé1 apját követve mészáros volt Stószon és az evangélikus vallást követte. Fia, Márton é13 foglalkozását nem tudni. Nagyobbik fia, Lajosé21 gazdálkodó volt, öccse Sámuel é22 pedig ács. Halála után ennek gyermekei kivándoroltak Amerikába.

EGY POLIHISZTOR JEZSUITA.

Ő a Frivaldszky család legnevesebb, legjelentékenyebb tagja.

Fridvaldszky Jánosa11 Pozsonyban született 1730-ban. Apja szülőfaluja, Frivald: Mária-kegyhely volt, a család Mária-tisztelő, az maga is. Tanulságos lehetett számára apja, pozsonyi provizor, - szintén János Ca1 - gazdálkodása; ismerte és ápolta családja származásának hagyományát, benne az erdélyi román eredetet is; tudta, milyen nehéz körülmények közt gazdálkodtak Frivaldon élő rokonai. Elemi és középiskolai tanulmányait a jezsuitáknál végezte a német nyelvű Pozsonyban, 1745-ben fejezte be. Ez időben náluk lakott Frivaldszky János T31 - 1739-ben fejezte be a gimnáziumot, - aki néhány igen elkötelezett életű tanára mellett - hatással lehetett rá papi hivatása kialakulásában.

16 éves korában, 1746 október 17-én belépett a jezsuita rendbe. Novícius előbb Nagyszombatban volt, majd Bécsbe került 1747-48-ban, mint első éves bölcsész. 1748-49-ben Szakolcán tanult filológiát, 1749-50-ben Bécsben újra végezte a bölcselet I. évét. Ez évben, - meg talán még másokban is - hallgatta a Teresianumban közgazdaságtant, ásványtant, metallurgiát, vegyelemzést tanító Heinrich Justit, aki döntő hatással volt rá. Rengeteget olvasott ebben a tárgykörben, bő jegyzeteket készített magának, amelyeknek később nagy hasznát látta. 1750-51-ben Bécsben hallgatta a bölcselet II. évét, azaz a fizikát, 1751-52-ben a III. évét, a metafizikát. 1752-53-ban Pozsonyban az elsős kisiskolások, a pricipisták tanítója volt, 1753-55-ben Bécsben felső matematikát tanult, - közelebbről földmérést, építészetet - ebből doktorált is, tudását a bányászatban kívánta hasznosítani. Ezután egy ideig ő maga is tanított: 1755-56-ban Budán a felső retorikai osztályt, itt Mária-kongregációt is vezetett. Ebben az évben geodéta szakértőnek hívták meg Csólyos és Pálos kiskunsági puszták határperében, amelynek 1755-56-ban volt a döntő szakasza. 1756-57-ben Nagyszombatban tanította a retorikai osztályt s vezette a kongregációt. Majd elkezdte teológiai tanulmányait: 1757-58-ben Bécsben I. éves, 1758-60-ban Nagyszombatban II.-III. éves volt.

1760-ban szentelték fel, tanulmányait 1761-ben fejezte be. Bécsben nevét még Frivaldszkynak írta, később állandósul csak a Fridvaldszky változat. Ezután elöljárói ismét tanítani küldték: 1761-63-ban Bazinban szintaxist-grammatikát, ismét ő volt a diákok Mária-kongregációjának vezetője, ő írta a házi krónikát, amellett lelkipásztor is volt s az énekkar vezetője. Bazini tartózkodása idején a nyári vakációban ellátogatott Selmecbányára, a kormányzatnál kezdeményezte egy erdélyi kohászati tanszék felállítását. Ezt végül az uralkodó nem ott, hanem Selmecen valósította meg.

1763-64-ben Gyulafehérvárott tanított, a szintaxista és grammatikai osztály tanáraként, egyúttal a nevelőintézet alkormányzója is volt, emellett itt is diák Mária-kongregáció vezető, rendi krónikás, helyőrségi tábori pap, magyar - német - "szláv" nyelvű lelkipásztor. E nyelveken kívül tudott franciául, románul és valószínűleg olaszul is.

1764-ben helyezték Kolozsvárra, az ottani főiskola-rangú akadémiára a matematika rendes tanárának. Emellett templomi magyar hitoktató is volt, rendi krónikás  is, ő tartotta a többi rendtagoknak a buzdító beszédeket. Itt tette le örök fogadalmát 1765. február 2-án. Az intézet rendelkezett nyomdával, csillagvizsgálóval is, innen hívták meg a bécsi csillagvizsgálóhoz Hell Miksát (1720-1792), aki 1752-1755 közt itt volt tanár, s itt publikált aritmetikai, algebrai műveket. Volt az akadémiának 1732 óta gyógyszertára is a nyomdával szomszédos helyen, a korábbi egyetem épületében, ahol a szegények ingyen kapták az orvosságokat. Volt egy több ezer kötetből álló könyvtára is, amelyben azonban alig volt Fridvaldszky János a11 számára használható természettudományos mű. Fő tevékenysége a "filozófusok" részére a matematika tanítása volt, amelyhez hozzá tartoztak a reál tudományok is, amelyeket a szükségleteknek megfelelően oktattak. Előadásainak tartalmáról 1764-69. évi, más könyvekben közölt vizsgakérdések alapján tudunk. Ebben a korban ugyanis a egyesek kinyomtatva terjesztették azokat a vizsgakérdéseket, amelyekből levizsgáztak, az előadó tanár nevével együtt (liber gradualis). Ezekből lehet megtudni, hogy mit tanított Fridvaldszky matematikából. Mindenek előtt úgy látszik, hogy a praktikum volt a cél, ezért csak geometriát. Sík- és térgeometriát, definíciókat, tételeket (pl. szögek egyenlősége), szabályokat (pl. területszámítás), trigonometriát, analitikus (koordináta-) geometriát (pl. kör, hiperbola egyenlete), földmérést, térképészetet, építészetet. Aritmetikát, algebrát viszont nem adott elő. Fridvaldszky érdeklődése igen sokoldalú volt, és nem csak az akadémia területére korlátozódott, két-három év alatt Erdély csaknem minden vidékét bejárta, mindent megfigyelt, köveket, növényeket, antik feliratokat, eredeti okleveleket. Ekkor indult önálló tudományos tevékenysége. Kincsesbánya volt számára a kolozsmonostori hiteles  hely levéltára is. Bányatisztviselőktől és egyszerű emberektől, kereskedőktől, bányászoktól rengeteg információt szerzett. A rend gyógyszertára is nagy hasznára van, itt kezdett el vizsgálatokat végezni azokkal a tárgyakkal, amelyeket kirándulásairól magával hozott. Az így szerzett ismeretekről az érdeklődő hallgatóknak előadásokat is tartott a matematika keretében vagy azon kívül, önálló szemináriumként. Ilyen a Dissertatio de ferro, amely arra utal, hogy mégis megpróbálkozott meallurgiai ismeretek oktatásával. Fejezeteiben a vas tulajdonságairól, majd a vasoldatokról, a vasvegyületekről ír: Nem mulasztja el észrevételezni, hogy a savanyú rajnai bor oldja a vasat, a magyar tokaji bezzeg nem. Majd a vasötvözetekről ír, pl. az acélról. A könyvet a magyarországi vasbányák rövid ismertetése zárja, s az erdélyi vasbányák részletes ismertetése.

Időközben Erdély főkormányzója lett Hadik András, aki nagy barátja volt a  jezsuitáknak. Ketten közeli kapcsolatba kerültek egymással. 1766 nyarán Hadik magával vitte őt erdélyi körútjára a határvidékekre. Ő pedig a gubernátor kedvéért elkezdett erdélyi római feliratokat gyűjteni, amelyek őt mint oláh származású embert amúgy is érdekelhették, hiszen egy helyen még az oláhok római eredetéről is írt. A régi római feliratokról szóló, Inscriptiones c., 1767-ben kiadott művét a nemzetközi szakirodalom jelenleg is számon tartja. Ez a legszélesebb körben, Európa szerte ismert műve.

Gyűjtőútjainak, szakirodalmi és levéltári kutatásainak nagy szintézise az első magyarországi mineralógiai monográfia. Teljesen úttörő munka, minden kutatási előzmény nélkül, óriási szorgalommal összegyűjtött adatokból. Heinrich von Justi rendszerét követte benne, amire az előszóban hivatkozik is. Első részében Erdély topográfiáját, történetét tárgyalja, az ismertebb bányahelyeket, amelyeket részletesebben is ismertet, majd az ásványtartalmú hegyek rendszerét. A másodikban a fémlelőhelyeket. Justi rendszere szerint előbb tárgyalja a "nemes" majd a "nemtelen" fémeket, nála a fémek ásványai is "rangosabbak" a nemfémekénél. Zalatnáról két bányarajzot is ad, a 2. és a 3. sz. ábrát. Az utóbbi a zalatnai facebányai Lorettó-bányáé. Ezek saját felmérései. A mű 67. oldalán e Loretói Mária-bánya ércéről megállapítja, hogy ez Európa-szerte ismeretlen aranyfajta, amely "ha zúzómalmokkal összetörik, sárgás hab módjára hullik szét, ha pedig tűzbe teszik, harmatszerűen izzadja ki az aranyat, s ez az arany 23 karátos. Fémes anyag, amely legtöbbször szarukőhöz kapcsolódik." 1798-ban nevezte el Klaproth ezt az újfajta elemi anyagot tellurnak. Fridvaldszky írt le szintén először egy másik nevezetes ásványt is, Nagyágnál a 87. oldalon: a később mások által 1845-ben nagyágitnak elnevezettet. Fridvaldszky az ásványt így írja le: „Ez csodálatos ásványfajta, melyet kinézete alapján vagy tiszta, vagy kevéske ezüsttel kevert antimonitnak mondanánk, a súlya azonban akkora, hogy ebben joggal kételkedhetünk. Ha tűzbe tesszük, akkor - miután az antimon levegőbe száll - egy kevés ezüstöt és igen nagy rész aranyat ad." Leírja a cigányok, oláhok szerepét az aranybányászatban. A román jobbágyok egyéni, felszíni bányászkodását, fáradságos és kevés haszonnal járó munkáját csodálattal vegyes szánalommal írja le. A munkájuk eredményesebbé tétele érdekében technikai javaslatokat tesz, bányász-társulatokba való tömörülésüket ajánlja. (Ezt a tanácsát Hadik meg is fogadta, s Déván létesített is egy ilyet.) A többi fémek és egyéb ásványi anyagok leírása lényegesen rövidebb. A könyv rendkívül gazdag adattár földrajzi tekintetben is. Mint forrásmunkát használta Benkő József (1740-1814) saját 1778-ban megjelent erdélyi útikönyvéhez. Mintegy 60 helyen idézi. Benkő könyvéből látható igazán, milyen széleskörű kutatást végzett Fridvaldszky, egész Erdély egyetlen része sem maradt ki látóköréből. Benkő Ferenc mineralógus is forrásmunkának használja nagy művéhez. Az erdélyi Minerologiát befejezve az egész Magyarország Minerologiájának megírására készült, sőt távlatilag mindkét terület növényi és állatvilágát le akarta írni. Ezt a tervét Székely Sámuelnek írta meg Eperjesre Kolozsvárról 1767 május 10.-én kelt levelében, amelyben kérte, járjon közbe Rayman doktornál, az orvosok nesztoránál, hogy állítson neki össze egy irodalomjegyzéket, amit ehhez felhasználhatna. Úgy látszik azonban, Fridvaldszky nem kapott kielégítő segítséget, a távolság miatt kint Magyarországon a hiányt személyes kutatással pótolni sem tudta, így a tervből nem lett semmi. Ebben az időben Kolozsvárt tartózkodott Cornides Dániel (1732-1787) evangélikus történész, aki a református kollégiumban tanít német nyelvet. Meghitt barátok lettek, Cornides ámulva hallgatta barátja nagy terveit, ő maga is részt vett észrevételeivel a Minerológia létrejöttében.

A Minerologiát közvetlen megjelenése (1767) után olvasta el Ignaz Born (1742-1791), a gyulafehérvári születésű szász természettudós. Első olvasásra megállapította, hogy a műben „semmi vonzó vagy tanulságos nincs." Kritikájából kiderül, hogy ezt a Minerologiát ő szerette volna megírni, ám az sem tetszett neki, hogy a szerző szerzetes volt, maga pedig szerzetes-gyűlölő. A Minerologiával foglalkozott az első bécsi tudományos folyóirat, a Anzeigen is. Útjain Fridvaldszky nemcsak feliratot és ásványt gyűjtött, hanem megfigyeléseket a gazdasági, társadalmi helyzetről, a nép életéről. Az ezek nyomán született, s a Justi-féle közgazdasági szemléletben foglalt elgondolásokat közölte Hadik András gróffal, akinek az Inscriptiones c. művét is ajánlotta. Hadik kívánságára leírta őket, a gróf pedig 1769 elején leadta Bécsben, a birodalmi fővárosban. E mű több száz oldalas. Az elején a mezőgazdasággal foglalkozik. A népesedéssel foglalkozó második fejezet felméri az erdélyi közállapotokat és a konzervatív rendiséget elmarasztaló hangon, jobbágybarát alapállásból elemzi a gazdasági élet, a kormányzás, általában az állami társadalmi lét valamennyi fontos kérdését. A harmadik fejezet Erdély lakosságát ismerteti vallások és etnikumok szerint. Az államtanács Bécsben a beadványt hónapokig tárgyalta. Az év végén Mária Terézia rendeletet hozott, ám az ebben foglaltak messze elmaradtak a beadványhoz képest, amely lényegében a jobbágyrendszer felszámolását tűzte ki célul. A javaslatból csak egy valósult meg: a mezőgazdasági egyesület. Az 1768-1770 évekből fennmaradtak Cornidesnek írt levelei. Meghitt barátok lettek Kolozsvárt, ha Cornidesnek másfele volt útja, leveleztek, ilyenkor alá sem írta a neki szóló levelet. Kiderül belőlük, hogy ekkor már tervezte a Reges Mariani c. művét, Cornidesen keresztül kapcsolatban állt az eperjesi Székellyel és az iglói Czirbesszel, akik neki ásványokat küldtek. 1770-ben Cornides végleg elkerült Kolozsvárról, kapcsolatuk megszakadt.

1769-től az egyetemi oktatástól visszavonult, - s nyilván elöljárói egyetértésével - idejét ettől kezdve a laboratóriumi, könyvtári kutatás és a terepmunka kötötte le. A matematika mint elméleti tudomány amúgy sem érdekelte, ilyen tárgyú munkát egyet sem írt. 1770-ben egy évre könyvtárossággal bízták meg. Megismerkedett a Bánffy-család egy tagjával, így került kezébe az a II. Endre-kori oklevél, amely a Bánffy család ősének szól, arra a birtokra, amit a lázadó Simon bántól vettek el. Ennek alapján írta meg 1770-ben művét, amelyben kimutatta Gertrudis királyné ártatlanságát. 1769-ben bécsi kezdeményezésre megalakult Nagyszebenben az első erdélyi mezőgazdasági egyesület. Fridvaldszky Jánosa11 kapcsolatba lépett vele, s ezzel pár évre teljesen a praktikus tudományok foglalták le. Sorban írta az elnöknek különféle javaslatait: hogy gránátot, achátot és egyéb ásványokat talált; máriaüvegről, molibdénről írt, de csicsóka és földimogyoró felhasználásról, tökmagolajról, gyékénypapírról is. Tőzeget (torfát) ajánlott tüzelésre, alcali lixiviosa nevű földet vászonszövéshez. Mária Terézia intézkedésére a bécsi erdélyi kancellária leírt a Guberniumhoz öt találmánya, nevezetesen a pityóka kenyér és pálinka, az alcali lixiviosa, a fafaragásra ajánlott vörös színű tiszafa és az Európában elsőként javasolt gyékénypapír tárgyában. Ezután meghívták az egyesületbe tagtársnak.

Ignaz Born időközben szabadkőműves lett. 1770-ben tanulmányutat tett Erdélyben. 1770. július 13.-án indult útnak és sorra bejárta Fridvaldszky Minerologiája nyomán az ott leírt helyeket. A két hétig tartó útjáról szóló beszámolóban a professzorról szóló részekben csak a könyv kis számú tévedéseire reagált, de mindegyikre. Úttörő jelentőségéről viszont egy szót sem ejtett, s - ami leginkább feltűnő - a nagyági ásványról sem. Gúnyolta a páter ötleteit, hogy azbesztből tetőfedést, növényekből papírt akar készíteni, sőt, hogy mindezért évi 300 Ft-ot fog kapni. E beszámoló 1774-ben jelent meg.

Fridvaldszky 1769-ben készítette el, s november 16-án adta be az Egyesület részére Projectum oeconomicum c. sűrűn teleírt 14 oldalas kéziratos művét. Ebben továbbszőtte korábbi gondolatait. Társadalmi reformjavaslatai azonban hatástalanok maradtak. A bécsi udvar nem fogta fel, - mint a magyar nemesség sem - mekkora társadalmi feszültségek halmozódtak Erdélyben, amelyek később egyszerre robbantak ki 1784-ben a Horea-féle felkelésben.

1771. február 1-én megjelent személyesen is az egyesületben, az egész ülés csakis az általa bemutatott találmányokkal foglalkozott. Bemutatott kétféle csicsókakenyeret (az egyik félig gabonaliszttel készült), továbbá kukoricapálinkát. Az egyesület támogatta egyéb javaslatait is: alcali, török mogyoróhoz hasonló tiszafa, máriaüveg, sapo, timsó tekintetében is. Papíripari kutatásait tovább folytatta: „Az erdélyi főkormányszékhez intézett, 1771. április 12-i beadványában rongypótló, rongyhelyettesítő nyersanyagként a Typha-t, magyarul a nádbotyikót, vagyis a gyékényt ajánlotta, valamint a len és kender közvetlen felhasználását. Ha a gyékénypapírnak semmi más haszna nincs - írja -, mint hogy fogalmazásra vagy egyéb közönséges célokra használják, akkor is érdemes vele foglalkozni, mert ez a nyersanyag szinte költség nélkül összeszedhető az ország tavaiban, és egy font (0,56 kg) gyékényből 27 ív papírt lehet készíteni. Persze a felfedezés dicsőségéről sem szabad megfeledkezni: Európában mi terjesztenénk el a gyékénypapírt. A lent és a kendert közösen is fel lehet használni. Szükség lenne azonban a növények intézményes termesztésére és begyűjtésére. E nyersanyagokból készült mintapapírokat, amelyeket a nagyszebeni papírmalom mestere készített el, mellékeli. Természetesen e találmány nem tökéletes. A papírt vékonyabbá és fehérebbé kell tenni. Ha a gyékénypapírt használhatónak ítélik, akkor a papírkészítő tiszta mésszel végzett kezeléssel javíthat a minőségen, főleg fehérítheti.[...] Nem tudjuk, Fridvaldszky honnan jutott e megoldásra. Lehetséges, hogy ismerte a külföldi kutatásokat, feltehető, hogy levelezett Schaefferrel és az ő kísérletei ösztönözték. De lehet, hogy kizárólag növénytani kutatásai adták kezébe a megoldást. Azt viszont tudjuk, hogy javaslatát nem vezették be általánosan. Bár a kormányszék javasolta, az udvar bizonyos tájékozódó előintézkedéseket tett, a javaslatot nem vezették be, az új nyersanyagot papírkészítőink nem alkalmazták... Csak sajnálhatjuk, hogy nem mélyedt el jobban e témában, mert bizonyosra vehetjük, hogy jelentős eredményt ért volna el. Ugyanis nem öncélúan kutatott, eredményeinek társadalmi hasznosítására törekedett." írja róla Bogdán.

Fridvaldszky János a11 tanítványa volt az a Gheorghe Şincai, aki később a tőzeg egyik legnagyobb propagátora lett, s amellett történelmi források gyűjtője is, miként mestere is. Az Egyesület még 1770-ben kiírt pályázatára adta be az 1771. október 20-ára datált 38 sűrűn teleírt kéziratoldalból álló, földművelésről szóló pályaművét. Ez Csetri Elek szerint "Fridvaldszky János és a korabeli Erdély legjelentősebb természettudományi műve". A kiírt pályázatra ez az egyetlen munka érkezett be. Angol és holland tapasztalatok alapján javasolja a trágyázást, a márgával való talajjavítást. A kérdéssel már régebben foglalkozik, mert 3 éve (1768 óta) kísérletezik különféle szántásokkal. Leír egy saját találmányú szántó-vető gépet is. A külföldi példákat összehasonlítja az erdélyi gyakorlattal, nem szolgailag másolja a külföldet. Rendkívül korszerű, alapos munka. Európai színvonalú, egyúttal összhangban van a paraszti tapasztalattal is. Több ábrát is közöl. Az Egyesület 1772. február 23-án a királynőnek jutalomra terjesztette fel. Tanulmányt írt a méhészetről is, a gyergyói tapasztalatok általánosítását ajánlotta. Kutatásaihoz anyagi támogatást kért. Mária Terézia rendeletére (1772. április 25.) évi 200 Ft fizetést (pensio) kapott. Ugyanez év végén azonban feloszlott az egyesület. Ennek ő volt a legtevékenyebb, legképzettebb tagja, sőt neki volt köszönhető, hogy a korabeli többi hasonló egyesület közül ez volt az egyetlen aktív: "Létrejött ugyan több megyében gazdasági egyesület, ám nemsokára feloszlott egyik a másik után, csupán az erdélyi bizonyult hosszabb életűnek, s adta jelét komolyabb munkásságnak, főképp Fridvaldszky János buzgalmából" - írja Wellmann Imre. Érdeklődése a növényvilágra is kiterjedt. E téren eddig kevés ismerettel rendelkezett, de kolozsvári protestáns orvosbarátai, Pataki Sámuel és zágoni Barra István, akik külföldi tanulmányaik során e téren is képzettséggel rendelkeztek, botanikai könyvek kölcsönzésével támogatták a gyűjtött növények meghatározásában. Gyűjtő tevékenységének eredménye az az 1774-ben elkezdett Atlas botanicus c. kéziratos album, amelyet maga számára készített, s később magával vitt Szepeshelyre is. Még 1771 táján elkezdte kutatni a cserszömörcét (Skumpia, cotinus) Erdélyben. Mindezt leírta - Dissertatio de skumpia c. művében. A művet nem volt módja már a mezőgazdasági egyesület elé terjeszteni, mert az akkor már nem létezett, ezért kinyomatta. Ekkor már - 1773-ban - folyt a szabadkőművesség világméretű támadása a jezsuita rend ellen, amely a rend feloszlatásához és a jezsuita tudomány felszámolásához vezetett. Ennek egyik csatáját vívta Born Fridvaldszky ellen, aki e művet hattyúdalának érzi. Az elején egy hosszú lábjegyzetbe zsúfolva nyilvánosságra hozza korábbi ki nem nyomtatott és azóta keletkezett felfedezéseit, eredményeit. Azután igen elevenen leírja, hogy egyszer kutatóútján örmény vándorkereskedőkkel találkozott, akikkel beszédbe elegyedve arról értesült, hogy kordovánbőrt árulnak, de ennek készítésére nincs lehetőségük, mert a háború miatt nem lehet hozzá beszerezni külföldről a készítéséhez szükséges skumpiát. Felkelti érdeklődését a kérdés, elmondatja magának, hogy milyen ez a növény, azonosítja a rendelkezésére álló botanikai munkákból, majd elkezdi keresni. Egy éven át hasztalanul kereste a Kárpátok Moldova és Máramaros vidékével határos tájain, majd Hunyad megyébe ment át. Figyelemre méltó, hogy a megyéről szólva teljesen személyes hangra vált: „Van egy Vajda-Hunyad nevű megye, melyet a híres Corvinusok emlékezete, továbbá éppúgy igen kellemes mint termékeny fekvése miatt méltán kell a nagyfejedelemség híresebb megyéi közt emlegetnünk. ... Teljesen meleg éghajlatú. Hegyek és összefüggő hegylánc borítják ugyan, de annyira kedvező fekvésű, vízben bő völgyeket alkot, elsősorban azt, melyet Hátszegnek hívnak, hogy azt mondhatná az ember, hogy Ceres és Flora állandó lakhelyet vett ott magának; ahol pedig enyhe dombokkal lejt, szőlőtermők és mivel csaknem állandó déli szél fújja őket, olyan bort hoznak, ami az erő fokozására és felüdítésére igen alkalmas ezért az oklosi bor az egész fejedelemségben kedvelt, t. i. szelíd ízű, kellemes illatú, ha egy-két éves, akkor aranyló színű, ha megisszák sem egykönnyen száll az ember fejébe, sem az idegeket nem teszi próbára, hanem felmelegítve a gyomrot, egyenesen a hólyagba jut." Itt egy lábjegyzet erejéig eltűnődik azon, hogy "hogyan egyeztethető össze silány borral a nemessége", s emlékeztet arra, hogy Plinius szerint a sorrentói bor is "nemes származású ecet", nemes lőre. E passzusnál azt kell hinnünk, hogy a család Hunyad-megyei Hátszeg vidékéről való voltáról tudhat valamit szájhagyományból, azért is dicsőíti e vidéket, valamint a Szilvással szomszéd Oklos rossz borát. Bort ugyanis a megyében más helyeken is termesztettek: Oklos mellett Mácsón, távolabb a Maros jobb partján Bokaj, Algyógy, Bábolna, Rapolt községekben.

A következő fejezetekben leírja a cserje termőhelyét. Leírja botanikailag a cserje alakját, elnevezéseinek eredetét, a vele végzett vegyi feltárást, hatását. Becslést közöl a termeléséből várható sok ezer rajnai forint haszonról Megszervezi végül a cserje ültetvényszerű termesztését, eredeti termőhelyén kívül. A könyv végén egy lábjegyzetben tárgyától eltérve naiv etimológiával bizonygatja a románok római eredetét. A gornikokat a cornicularis katonák leszármazottjainak tartja. Azt is bizonyítéknak tartja, hogy mindkét nép igen babonás. A művet a kolozsvári református kollégium nyomtatta ki, nyilván, mert ekkor az akadémia nyomdája már nem volt a rend birtokában. Ugyanekkor magát még jezsuitának nevezte, a művet Szűz Mária tiszteletére szentelte. Mindez szép emberi kapcsolatokra mutat a nem-katolikusokkal.

A rend feloszlatásakor nem vették át az alakuló egyetemre, hiszen ekkor már nem tanított, miután még korábban minden tisztségétől felmentették a természettudományos kutatások érdekében, csak a házi krónika vezetését kellett ellátnia. Emiatt élete új fordulatot vett. Egy ideig még folytatta természettudományos kutatásait. 1773-ban a skumpia telepítésre kapta az évi 200 rajnai forint támogatást. Aktivitása változatlan: talált gyógyolajat tartalmazó törpefenyőt (Pinus falcata pigmea, Krumbholz), horzsakövet, lőfegyverekhez való kovát. Az egyes tűzköveket több százszor kipróbálta. Kérte nyugdíja 350 Ft-ra való emelését, mert nem tud megélni. A katonai parancsnok, Rosin vezérőrnagy, brigadéros és tiszti kara támogató nyilatkozatot adott melléje a bécsi udvari haditanácshoz. A bécsi haditanács azonban mindössze 1 Ft napidíjat állapított meg részére (nem tudni hány napra), elrendelték a kövek használatba vételét. Foglalkozott tovább is a tőzeggel, a skumpia kísérletekkel is 1776-ig. Mindezért állandó jövedelmet, "kísérleti fizikusi" állást kért, tekintve, hogy most már mint világi papnak magának kell gondoskodnia önmagáról. Majd iskolatáblához, tetőfedéshez palát is talál. A skumpia-telepítés Fridvaldszky János a11 elköltözésével leállt, Benkő József egy rokon fajt ajánlott ültetvényezésre 1796-ban.

Ignaz Born ledorongoló kritikája Fridvaldszky Minerologiájáról 1774-ben jelent meg. Born gúnyosan szól az erdélyi nemesekről is, akik ezt a tudatlan pátert nagyra tartják, "minden alkalommal mély elgondolásai után érdeklődnek a természetről, tanácsba is meghívják" (t. i. a mezőgazdasági egyesületbe). Hogy a mineralógia helyett közben érdeklődését a mezőgazdaság és egyéb területek foglalták el, azzal magyarázta, hogy "maga is belátja, hogy igazi hozzáértőknél ilyen megalapozatlan tudósításokkal nem fog sok figyelmet kelteni." Ami azt illeti, Born eléggé hozzáértő volt és éppen elég figyelmet fordított lejáratására. Végül gyakorlati tanácsot is adott: "Fridvaldszky egyáltalán nem az az ember, akitől fontos felfedezések várhatók és így az a pénz, amit neki felkínálnak, teljesen haszontalan." Ezt a tanácsot aztán az udvar meg is fogadta. Egyértelmű az udvarnál nagyra becsült Born szerepe Fridvaldszky félreállításában nemcsak mint mineralógusi, de általában vett természettudósi minőségében, miután előbb Leveleivel, majd 1776-tól személyesen teljesen hiteltelenítette őt Bécs előtt. Born műve 1777-ben angolul, 1778-ban olaszul, 1780-ban franciául is megjelent, Fridvaldszkyra vonatkozó része 1777-ben egy velencei folyóiratban is.

A kolozsvári papi szemináriumhoz nevezték ki 1775-ben régensnek, 300 bécsi Ft fizetéssel. Tudomásul vette, hogy nem kívánják hasznát venni mint fizikusnak, kutatási területet váltott, energiáját az oklevelek gyűjtésére koncentrálta. Az Egyetemi Könyvtár kézirattárában őriznek egy 18. sz. vaskos fóliánskötetet, a Székely Sámuel által gyűjtött régi oklevelek másolataival, amelyen egy 1785-ből kelt bejegyzés szerepel, hogy összeállítója a jezsuita történészek gyűjtését is feldolgozta, közte az övét is. E gyűjtött oklevelekből megírta 1775-ben megjelent újabb történeti művét, most már kifejezetten Szűz Mária tiszteletére: - Reges Hungariae Mariani, amelyben megvizsgálja a régi királyok Szűz Mária tiszteletét. A könyv 23 fejezetben sorolja fel a magyar királyokat Szent Istvántól II. Lajosig, hozzájuk véve még egy-egy önálló fejezetben boldog Gizellát, szent Imre herceget, a kormányzó Hunyadi Jánost, akik nem voltak királyok, valamint IV. Béla boldoggá avatott lányait, vele egy fejezetben említve, köztük boldog Kinga tiszteletét Mária, az angyalok Királynője iránt. Forrása a kolozsmonostori hiteles hely addig feltáratlan oklevéltára, illetve Túróczi Krónikája és Prileszky Szentek élete. Az oklevelek Mária tiszteletére tett alapításokról szólnak. E könyv nagyrészt forráskiadvány.

Trócsányi Zsolt Erdély történetében így vonja meg Frivaldszky ottani tartózkodásának, tudományos tevékenységének mérlegét, a kortárs Benkő József meg nem értettségével párhuzamot vonva: „A másik kiemelkedő nagyság, Fridvaldszky János életpályájában... a sikerek... az ő esetében sincsenek arányban a teljesítménnyel." 1776-ban egy másik egykori jezsuitával együtt könyvcenzornak akarták kinevezni, de ő inkább főúri pártfogói támogatásával a magyar királyi kancelláriához folyamodott apátsági javadalomért. Közügyekbeli érdemeiért székesfehérvári, rozsnyói vagy szepesi kanonokságot kért. Végül szepesi kanonokságot kapott október 1.-én.

Elhagyva Erdélyt most már teljesen a papságnak szentelte magát. A szepesi káptalan, azaz a kanonoki testület 10 tagú volt. Élén az elnök állt, őt rangban a lector, ezt a cantor, ezt a custos kanonok követte, majd a főesperesek: a székesegyházi, az árvai és a liptói, a végén következett 3 tisztség nélküli kanonok. A tagság élethossziglan szólt és előlépés elhalálozás folytán volt lehetséges. A testületben Hollósy kanonok utóda lett. Mint a többi kanonok, ő is évi 67 rajnai forint 20 krajcár subsidiumhoz jutott. 1777. március 12-én a kanonoki konzisztórium megválasztotta őt a káptalan tényleges dékánjává, ebben a tisztségben haláláig megmaradt. Mint ilyet, két másik kanonokkal 1777 október 6-án kiküldték Sátoraljaújhelyre az ottani székhely helyreállítása céljából.

Mint szepesi kanonok, a volt jezsuita meghitt barátságba került Czirbesz Sámuel evangélikus lelkésszel. Czirbesznek eredetileg Born hatása alatt rossz véleménye volt Fridvaldszkyról, ez Cornides hatására megváltozott, s amikor Szepeshelyre került, elhatározta, hogy barátságát fogja kérni ennek a művelt embernek. Valóban, össze is barátkoztak. 1779-ben neki írt két latin levelében már "Mon cher Ami"-nak szólította, azt a szívességet kérte tőle, hogy - az országos postaút mentén lakván - tegye postára Frivaldszky egy átalag aszúborát az erdélyi gubernátornak címezve. Nem veszítette el érdeklődését a tudományok iránt sem. Latin levélben Czirbesz fiától, Jónástól 1782-ben, a nagy ásvány- és könyvgyűjtőtől Szepes vármegye földrajzáról szóló műveket kért kölcsön, becsületszóra. Leveleit családi címeres pecsét zárta le: Címerpajzsa egyszerű, alul csúcsos, benne nagyméretű bástyával, ezen négy ablak és négyes pártával, a kapunyílásban kar három szál búzával, előtte felvonóhíd. Felette háromtollú sisak, jobbra mellette pásztorbot, balra talán egyszarvú, körülötte zsinórzat. Czirbesz Jónás 1763 óta levelezett Cornides Dániel történésszel ennek haláláig (1787) könyvekről, érmékről, oklevelekről.

A tudós kanonok ásványok iránti rokonszenve ez időben nemes opálok gyűjtésében és csiszolásában jelentkezett. Kirándult az Eperjestől 20 km-re délkeletre fekvő Vörösvágásra s itt sok követ gyűjtött. Opáljait és a csiszolót végrendeletileg Pintericz liptóteplai plébánosra hagyta. Úgy látszik, ő is hasonló érdeklődésű volt. Kanonoki mellkeresztjei, gyűrűit is maga díszítette opálokkal, ezeket halála után eladták. A székesegyház kisebbik szentségmutatóját is saját kezűleg csiszolt opálokkal díszítette.

1777-ben létesítették a püspöki kápolnát, ennek alapkő-feliratán ott van a neve a teljes kanonoki testületével együtt. Ez évben megkapta az árvai főesperességet, amely régóta betöltetlenül állt.

1778-ban Szalbek szepesi püspök bécsi távolléte idejére Fridvaldszky Jánosta11 teljhatalmú helyettesévé nevezte ki. Ez időben alkalmi latin verseket írt, amely tevékenység nem volt idegen tőle, hiszen korábbi műveiben is szívesen idézte Horatiust, Vergiliust. 1778-ban új ebédlő elkészültére írt 40 soros disztichont, amit a püspöki levéltárban őriznek. Verset írt Pálffy Károly Zemplén-megyei főispán beiktatására, Andrássy Antal püspökké szentelésére is. További egyházi funkciókat-javadalmakat kapott: Elsőnek ő kapta 1779-ben a "Magyarország és Lengyelország közti apát" címét. Fényes ünnepi mise keretében iktatta be maga a püspök. A templomban akkora volt a tolongás, hogy a kripta beszakadt a tömeg alatt, de ijedségen kívül senkinek más baja nem esett. 1780-ban megkapta az árvai helyett a liptói főesperességet, egy olyan vidéken, amely túlnyomóan protestáns volt. Liptóban ítélőtáblai ülnök is volt. Mint liptói főesperes, kapcsolatot tartott Illésházy gróf liptói főispánnal. A morva bevándoroltak (feltehetően habánok) ügyében kért támogatást a császári udvarnál. Egy levélben még ahhoz is segítségét kérte, hogy Frivaldban örökölt 1/8 kúriáját nővérére, vagy unokaöccseire-húgaira írathassa. Elmondja, ő maga sosem járt ebben a helységben. Minderre azért került sor, mert apja az év márciusában meghalt. A húga: Julianna-Zsuzsannaa14, a nepoti pedig Esztergomban élő öccsének, Józsefneka13 gyerekei voltak. Ez újra nősült, s gyerekeit anyai nagybátyjuk nevelte, ellátatlanok voltak. Korábban - még 1779-ben - a káptalan mint hiteles hely előtt az ő nevükben is tiltakozott amiatt, hogy apja eladta Püspöki-beli birtokát.

Ekkor, 1782-ben adta ki teológiai-mariologiai főművét. A címlapján apáti és kanonoki címén kívül szerepel, hogy szentszéki consistorialis és liptói táblabíró. E „Szűzanya és az angyalok ünnepeire egybeszerkesztett" mű inspirálója hihetőleg a frivaldi templom titulusa lehetett, amely Mária, az Angyalok Királynője volt. A "Regina Angelorum" meg is jelenik a mű 4. oldalán, de többet nem esik róla szó. A mű keletkezésére az is hatással lehetett, hogy a szepesi székesegyház összes mellékoltára Mária-oltár volt, Mária életének valamely mozzanatát ábrázolja. Jelentősége a szerző szempontjából pedig az volt, hogy ennek volt egyedül két kiadása. 1782. november 21-én úgy tűnik, súlyosan megbetegedett, végrendelkezett. Bevallja, hogy Kolozsvárott 300 rajnai forint kölcsönt vett fel már időközben elhunyt gróf Heruláné Petky Klárától azzal a feltétellel, hogy tetszése szerint adja meg a trinitárius atyáknak, foglyok kiváltására, de eddig nem volt rá lehetősége. Zsebóráját az elnöknek hagyja, kanonoki ékszereit a kanonokoknak; a lánglisztet a szolgáinak, lovait és értékes borát Nittrai professzornak, rokonai részére. A Dessewfy (1782-ben elhunyt) székesegyházi főesperestől megörökölt ház hálószobájára sokat költött, berendezése az utódjáé legyen. A lőcsei bécsi kántornak, aki hűséges gazdatisztje volt, az ágyneműt és az óntárgyakat hagyja. 40 vagy 30 rajnai forint a kolozsvári szeminárium diákjainak felruházására. Temetése legyen olyan szerény, mint Auersperg kanonoké volt.  A kolozsvári könnyező Szűzanya kegyképéről készíttetett szentképekről is intézkedik, amelyekből már 4000 darabot elosztott Isten dicsőségére. A rézlemezt 10 körmöci aranyért készíttette, jelenleg Bécsben van Kern tanácsosnál. A Mária-könyvet osszák ki az egyházmegyében.

Úgy látszik, ez után felépült, sőt 1783-ban a liptói helyett megkapta hivatalosan is a szepesi székesegyház főesperességét. Ezzel egyúttal szepesi táblabíró is lett. Halála előtt nem sokkal a szomolnoki bányakamarai hivatallal való bizonyos vitájában a királyi kancelláriához folyamodott. Az ügy befejezése előtt azonban 1784. május 3-án meghalt Szepeshelyen, s a székesegyház kanonoki kriptájába temették. Itt magán a fal vakolatán (s nem is kőtáblán) jelenleg is olvasható egyszerű sírfelirata, amely azt is megemlíti, hogy jezsuita volt.

Pozsonyi-esztergomi rokonai javára végrendelkezett. Végrendeletét végrehajtották. Kanonoki jelvényeit eladták, köztük 3 mellkeresztet és 3 gyűrűt, amelyek opál-díszítésűek voltak. Ágy- és asztalneműk, köztük 14 kistányér, 24-24 mély és lapostányér nem került eladásra, valamint a ruhaneműk sem. A borok zömét, a lovakat és a hintót Nittrai kapta. Egyéb ingóságait elárverezve összesen 1293 rajnai forint jött be, a költség 299, maradt 993 rajnai forint.

Fridvaldszky János a11 kora figyelemre méltó tudósa volt s egyben a Frivaldszky-család legjelentősebb tagja. A szó teljes értelmében polihisztor, elkápráztatóan sokoldalú tehetség. Természetkedvelő ember, aki rótta a hegyeket, érdeklődött ásványok, növények iránt. Szívesen társalgott, működött együtt egyszerű emberekkel is, tudományával a gyakorlati életet akarta szolgálni, különösen a szegények felemelkedését. A gazdasági élet (földművelés, ipar, kereskedelem) fellendítésén fáradt, záporozta az ötleteket felelős pozíciójában. Nem volt ellensége a szobatudománynak sem: sokat olvasott, régi okleveleket tanulmányozott és dolgozott fel különféle szempontok szerint. Itt elgondolkoztató, hogy írásaiból úgy tűnik, hogy bár Frivaldon soha sem járt, de valamit ismerhetett családja legrégibb történetéből: Az oláh, közelebbről Hátszeg-vidéki eredetet, a frivaldi templom titulusának jelentőségét, végül Árpádházi Kinga szerepét a család történetében. Éveken át tanította a matematikát, ennek részeként műszaki tudományokat, építészetet, földmérést. Jogi érzékkel rendelkezett, törvényjavaslatokat készített, élete vége felé ítélőtáblai ülnök volt. Kedvelte és művelte a költészetet. Ez a - látszólag teljesen a világban élő ember - amellett mélyen vallásos pap is volt. Mint fiatal szerzetes tudományos munkájával párhuzamosan lelkipásztorkodott: kongregációt vezetett, énekkart, templomban hitoktató volt, helyőrségi tábori lelkész. Mikor feloszlatták a rendet, mint apát a közvetlen lelkipásztorkodástól távolabb került, ekkor vallásos műveket írt. Jellemző mély Mária-tisztelete. Tevékenységi területe Bécstől Bazinon át Erdélyig, Kiskunságtól a Szepességig terjedt. A jelenkorban kezdik felfedezni tevékenységét. A kortárs Weszprémi István orvostörténész ismerte. A szintén jezsuita minerológus Tóth Mike pedig megvédte emlékét Born támadásával szemben. Benkő Sámuel társadalompolitikusként méltatja. Csetri Elek a leglelkesebb méltatója, elsősorban mint mezőgazdasági szakírónak. A bölcsészek által csak Nagy Spenótnak nevezett Magyar irodalomtörténetben Tarnai Andor "polihisztornak" nevezi és "a legkiválóbb jezsuita historikusok" élén említi, aki az akkori modern történelemfelfogás szerint "a kéziratos forrásokra, a teljes szöveggel közölt oklevelekre helyezte a hangsúlyt." Alszeghy Zsolt is történészként ismeri, Mommsen alapján. Kosáry Domokos pedig felismeri sokoldalúságát is.

MEGYEI ÉS VÁROSI TISZTSÉGVISELŐK FEJÉR-, ESZTERGOM- ÉS PEST-MEGYÉBEN, 18. SZ.

A család egyes tagjai Trencsén-megyén kívül is tisztségekre jutnak.

A frivaldi születésű Frivaldszky Andrást Ne1 1729k. Komáromban találjuk, később Székesfehérvárott, ahol elismerték nemességét egy 1733-i Trencsén-megyei bizonyítvány alapján. Fehérvárott aljegyző lett. Esztergomban előbb esküdt (jurassor), majd szolgabírói tisztségre jelölték s meg is választották az 1738. szeptember 20-án Esterházy érsek elnöksége alatti közgyűlésen, majd október 14-én Fejér-megyei igazolásra elismerték nemességét. Nagy tekintélyre tett szert. 1739-ben Esztergom város tanácsa egy őt sértegető embert azzal fenyegette meg, hogy elveszik a polgárjogát. Felesége Bellesics Erzsébet lett. Ennek apja, a székesfehérvári Bellesics Ferenc, feleségével, Maracskó Teréziával 1733-ban 3704 Ft készpénzért megvette a Süttőhöz tartozó Bikolpusztát néhai Horváth István nagyszámú örököseitől (unokáitól, dédunokáitól). 1734 június 28-én a váci káptalannál hitelesítették a szerződést. A pusztát, amely addig elhanyagolt erdős-bozótos volt, elkezdték művelni. Erdőirtásba, szőlő-telepítésbe kezdtek, zsellérházakat, egyéb épületeket emeltek. Ez a tevékenység a Frivaldszky-birtokosok idején is folytatódott, amikor Belesics Ferenc halála leánya, Frivaldszkyné Erzsébet, továbbá gyerekei, Ference11 és Terézia? örökölték a birtokot. Az 1755-i kánoni vizitáció szerint a Frivaldszky- és Belesics-család anyagi segítségével épült a kápolna is. A birtoklás azonban nem volt zavartalan. 1743-44-ben, az egykori tulajdonosok rokonsága szegénység címen az örökösök ellen pert indított 1744. április 28-án a pesti táblabíróságon.

Frivaldszky Andrást Ne1 halálakor előkelő temetést kapott. Ám halála után, 1750-ben Bikolpuszta egykori tulajdonosai rokonságának újabb csoportja indított keresetet,  mert úgy látszik, az előző felpereseknek megítéltek valamit. A per még 1755-ben is tartott.  Fiának, Ferencnek e11 1754-55-ben elismerték nemességét, 1758-ban Esztergom város kooptálta. Édesanyja halála után testvérével és a Bellesics családdal birtokolták Bikolpusztát, amit 1768. május 31-én újabb igénylő támadott meg.  A birtokot végül eladták,  1760 k. már a Reviczkyek építettek itt kúriát. Frivaldszky Ferenc e11 1768-ban nemesi bizonyítványt kapott. Megyei fiskális volt, ám ezzel a hivatallal 1774-ben felhagyott. Nőtlen ember volt.   

Elek e12 előbbi öccse 1768-ban Esztergomtól nemesi bizonyítványt kapott  és valószínűleg IstvánV31 pesti szenátor révén Pesten lett juratus notarius: 1772-ben egy periratban egy tanúvallomás másolatát hitelesítette.  A címer kapuját méhkas-szerű alak jelzi a pecséten.

Frivaldszky Ferenc Nd1 nagybátyja révén került Esztergomba. Valószínűleg vele volt már Komáromban is, mert innen 1752-ben igazolást kapott, s 1755-ben Trencsén-megyei tanúvallomások alapján kihirdették nemesnek. Tanúskodtak testvére: János N22, és apja testvére: György N14. Szabómester volt, a szabóságot Rajecen tanulta Rajczy Jánosnál. Úgy látszik nagybátyját Székesfehérvárra már nem követte, hanem Komáromból Rajecre ment mesterséget tanulni. 1781-ben Frivaldon nemesként összeírták. Négyszer nősült Esztergomban, igen népszerű - valószínűleg bohém - ember volt, 37-szeres esküvői tanú. Négy fia élt meg felnőttkort, mégis szegényházban halt meg. Élete során adósságot adósságra halmozott, végül 1786-ban elárverezték  637 Ft-ért - eredetileg is hitelre vett - lakóházát. Ebből visszatartott volna egy részt "háládatlan Imre fia" neveltetése címén, de erre nem kapott lehetőséget. 1788-tól rendszeres városi segélyt kapott, amit Józsefd11 fiának fizettek ki. Városi költségen temették el. Legidősebb fia, Imredj1 másutt próbált szerencsét.

Második fia, József d11 szabó lett, 1796-ban, negyven évesen tudott csak megnősülni, nyilván szegénysége miatt. Ferenc d13 1799-ben konfraternitásban örökölt földet Lőrinczy Józseffel és Erdélyi Annával (valószínűleg anyja után), de az ez utáni adósságok beszedhetetlenek voltak, nyilván az örökös szegénysége miatt.

Harmadik fia, István d12 ellen 1785-ben Esztergomban Radvánszky Márton diák keresetet indított. 1792-ben már Visegrádon találjuk, nős emberként, itt nótárius lett.

Antal d21 bányász volt. Első feleségéről nem tudunk semmit, 1820-ban nősült másodszor Nagytétényben. 1822-ben visegrádi lakos volt, nemességének elismerését kérte Esztergom-vármegyétől, nagyapja 1755-ös bizonyítványa alapján, de elutasították, mert nem igazolta a leszármazást. Ez 1824-ben megismétlődött. 

Frivaldszky Józsefa13, JánosCa1 pozsonyi provizor fia az Esztergom-megyei Kéménd községben élt 1755 óta, sánta volt. Valószínűleg ide nősült. Első felesége Nittrai lány volt, rajta keresztül sógora Nittrai Gábornak jogprofesszornak. Megözvegyült, majd 1775-ben újra nősült. Ekkor Nittrai vette gondjába az első házasságból való három gyerekét. 1783-ban Esztergomban volt juratus (esküdt). Kérésére trencséni bizonyítvány alapján 1784-ben kihirdették nemességét, egyúttal testvére (frater germanicus) Jánosa11 szepesi apát utáni örökségét is kérte, nem tudva, hogy ezt anyja már pénzzé tette. Az iratokhoz szép barokk címeres viaszpecséttel lezárt boríték is tartozik  A címerkeret képkeret-jellegű, a pajzstakaró helyett levéldísz látható. A kaput boltív jeleníti meg.  1786-tól visszafelé a század elejéig ő rendezte Esztergom-megye levéltárát.

Leánya, Magdolna a22 1793-ban ment férjhez Esztergomban egy nála 20 évvel idősebb özvegyemberhez, nemes Szabó János volt szenátorhoz. Az anyakönyv nem jelzi, de apja József a13. Nem jelzi, mert az apa külön élt gyerekeitől, gyámjuk Nittrai Gábor volt. 1799-ben özvegyként támogatásért a városhoz folyamodott.

Frivaldszky József a23 József a13 fia. Budán járt iskolába. 1784. július elején másodmagával innen megszökött. Körözést adatott ki anyai nagybátyja, Nittrai Gábor budai jogászprofesszor.  Személyleírása: „13 éves, szőke, magyar-német-tót nyelveken szólló, térdig való selyem posztó, őz színű viselt kaputban, vas színű nadrágban, kordován csizmában". Megtalálták, de 1785. május 5-én ismét megszökött: "szőke, vékony, sovány képű, selyem avit kalapban, mentéje, dolmánya barackvirág színű, selyem smörbut (?) ezüst gombokra, köpönyegje világoskék, fejellett csizmája lengyel származás. Ujja bal kezén nagyon meg van vágva." Még 1784-ben apjával együtt kihirdették nemességét. Később katona lett, majd sok éves katonáskodás után obsitot kapott. Más anyagi forrás híján Trencsén-megyei jussait akarta megszerezni, ezért Esztergom megyétől nemességigazoló iratát kérte 1820-ban, ezt meg is kapja. Öröksége azonban nem maradt, amint apjának sem. Nem tudjuk, hol élt.

Anna-Mária a21 valószínűleg előbbi testvére volt. Nittrai Gábor jogász professzor, 1793-i nyugalomba vonulása óta királyi tanácsos (1735kk.-1797)  nővérének a férje volt Józsefa13. Ennek ill. saját testvérének lányát, Anna-Máriát a21 vette feleségül Nagyszombatban, 1796-ban, miután 1795-ben - méltányolva idős korát és szegénységét - felmentést nyert a tertio mixto primum gradum affinitatis rokonság (harmadfokú sógorság) alól. Az özvegy 1801-ben már nyugdíjat kért férje után.  

Julianna a14 Nagyszombatban lakott, anyanyelve magyar volt. Gyerekeiről, férjéről nincs szó. Kanonok bátyja halálakor évekig tartó levelezésbe kezdett a végrendeletet végrehajtó kanonokkal, nem látta ugyanis megnyugtatónak, hogy bátyja a rokonságnak szánt hagyaték elosztását Nittrai Gábor budai jogászprofesszor sógorukra bízta, aki gyámként nevelte József a13 három gyerekét. A káptalan felszólítására Nittrai a következő elszámolást adta 1789-ben: A készpénzben kapott 623 rajnai forintot és a borért kapott 300-at elosztotta: Juliannánaka14 516, Józsefnek a13 236, a magánál nevelt három gyermeknek 171 rajnai forint. Az öt lóért és a kocsiért 428 rajnai forintot kapott, meg a káptalantól további 169-et. Ebből majd juttat Juliannának a14 is.  Ezt ő azonban nem fogadta el, hanem 1791-ben előterjesztést tett sógora, Nittrai Gábor ellen, aki testvére, János a11 szepesi kanonok örökségének ráeső részét, úgymint öt lovat, több edény igen értékes tokaji bort, egy piruts nevű kocsit, 623 Ft értékű termény és más ingóságok árát mint gondnok visszatart.

Frivaldszky István V22 sánta volt, s e fogyatékossága miatt egyházi nevelésben részesült. Ugyanezen kapcsolat révén lett sekrestyés  a belvárosi templomban Pesten, ahol 1727-ben jómódú özvegyasszonyt vett el. Nyilván az ő révén - itt háza is volt. Trencséni bizonyítványa alapján Pest megyében nemesnek kihirdették. 1728 Pünkösdjén, amikor a templomban a szokás szerint kiengedett galambokat akarta összefogdosni, s az oltárra hágott, onnan leesve a karját törte, ennek következtében halt meg.  A templom mellett temették el.

Fiát, Istvánt V31 mostoha apja nevelte nagy szeretettel. Pesten járt a piarista latin iskolába 1738/39-ben alsó grammatikai osztályba, 1739/40 principista, 1740/41 grammatikai, 1742/43 syntaktikai, 1746/47 retorikai osztályba. 1755-ben városi kancellista (írnok) lett.  1756-ban elismerték nemességét. 1757. december 20-án városi polgárjogot szerzett, megtiszteltetésként: grátisz. Ez az intézmény 1717-1843 közt dívott, ezalatt mindössze 55 személy részesült benne. 1758-ban elvette Rajtman Teréziát, 1762-ben százados lett, 1767-ben pedig számvevő.  1765-ben a családi címeres levélről pergamen-másolatot készíttetett. 1772-ben feleségével Frivaldon járt, átvette birtokát és árendába adta rokonainak. Személyazonosságát Dániel V27, a nagybátyja igazolta. 1775. április 24-én külső tanácsos (szenátor) lett. Akkor egy kancellista: 200 Ft, számvevő és tanácsos: 400 Ft, polgármester 600 Ft fizetést kapott.  1781-ben Frivaldon nemesként írták össze (ottani birtoka miatt). Mikor meghalt, a pesti parókia kriptájába temették el.

1783-ban az Orczy-bárók izsáki uradalmánál egy 150.000 Ft-os örökségnél említenek, utolsó helyen bizonyos "Frivaldszky urakat" 800 Ft összeggel, akik járandóságukért a határnapig nem jelentkeztek. Hihetőleg erről a családról van szó. 1793. június 11.-én a pesti bíróság Frivaldszky-árvák tutoráról (gondnokáról) intézkedik több más tutorral együtt. Talán emiatt az örökség miatt volt szükségük gondnokra. Kiskorú azonban ekkor már csak Vince V44 volt.

József V41 a pesti szenátor fia és örököse. Igazából nem lehet tudni, hogy miből élt. 1791-ben 400 Ft-ról állított ki kölcsönkötelezvényt, amit úgy látszik nem tudott visszafizetni, mert 1793-ban bevezették a szenátusi könyvbe.  Valószínűleg sógora, István T40 fizette helyette vissza, mert az ő iratai közé került. 1781-ben, 1801-ben frivaldi illetőségű nemesként tartották nyilván Trencsén-megyében. 1800-ban a pesti Terézvárosban egy nála 7 évvel idősebb özvegyasszonyt vett el. Ugyanez évben 50 Ft önkéntes felajánlást tett a nemesi felkelés seregére.  1807-ben nemesként kihirdették öccseivel Pest megye közgyűlésén.  1816-tól unokaöccse, IstvánT40 fia ImreT86 egyetemi hallgatóként nála lakott.

Mária-Terézia V42 1791-ben ment férjhez a rajeci György-ágból való IstvánhozT40, aki az országgyűlés alkalmából járt Pesten, majd vele Zemplén megyébe költözött.

András V43 1803-ban másodmagával a pesti Belvárosban volt Distrikts-Komissar (kerületi rendőr-biztos), Müllergasse 92-ben lakott. 1806-ban Pest megye kerületi komisszárja volt, 50 Ft-os zsoldja emelésének ügye volt a királyi kancellária előtt. Tisztsége miatt volt fontos nemességének elismertetése, ezért 1805. május 30 -i trencséni bizonyítványuk alapján 1805 szeptember 19-én testvéreivel együtt Pest-megyénél kihirdetésüket kérte. A megye vizsgálatot folytatott le tanúk meghallgatásával a leszármazást illetően, majd az 1807. június 18-i közgyűlésén a nemesek sorába felvétettek. 1808-ban is vármegyei biztos volt, ceglédi komisszár. 1817-ben aláírásával és pecsétjével hitelesítette bizonyos Gál József ceglédi mészáros számadáskönyvét. A címer kapuját méhkas-szerű alak jelzi a pecséten. 1822-ben meghalt, majd február 18.-án néhai nagyságos nemzetes és vitézlő Frivaldszky András V43 vármegyei helybeli katonai biztos végrendeletét végrehajtják. A végrehajtók, Pribék Félix uradalmi kasznár és Szabó András városi perceptor jelentették, hogy a végrendelet alapján befizetnék Cegléd város kasszájába a hagyatékból befolyt pénzt. A tanács ennek helyt adott, bár számukra nem világos, hogy a városé-e ez a pénz, vagy csak letét az örökösök számára.

TISZTTARTÓK ZEMPLÉN-MEGYÉBEN, 18.-19. SZ.

A rajeci György-ág egyik tagja Budán jártában ismerkedik meg a pesti szenátor Frivaldszky leányával és feleségül veszi. Szintén itteni ismeretség révén Zemplén megyében kap tisztséget, később utána jönnek rokonai is. A zempléni Frivaldszkyak ügyvédje a fiatal Kossuth Lajos volt.

A rajeci születésű Frivaldszky István T40 az 1790. jún. 6-án, Budán kezdődő országgyűlésen a Pongrácz bárók képviselőjeként volt jelen. Az országgyűlésen nem szólalt fel, s a pozsonyi ülésszakon már nem is volt ott. Budán a Vízivárosban a Rókus-utcának (ma: Lövőház u. ) Ad Raphanum (‘A retekhez') nevű házában szállt meg,  amely a mai Mammut üzletház helyén állhatott. Kiküldőinek beszámolt Budáról 1790. október 7-én II. Lipót budai ill. pozsonyi koronázásának alternatívájáról. A királyt végül Pozsonyban koronáztak meg. Budán megismerkedett néhai Frivaldszky IstvánnakV31, Pest tanácsnokának lányával, Mária-Teréziával V42 , akit 1791-ben Pesten feleségül is vett. Az ismeretség valószínűleg Nittrai Gábor budai jogászprofesszoron keresztül jött létre, aki a Frivaldszky család pozsonyi ágával sógorságban volt. Az esküvői anyakönyvben a vőlegény illetőségi helyeként Nádasd van megjelölve. Ez valószínűleg az a Hont-megyei ilyen nevű község, ahol a vőlegény elsőfokú unokatestvére, IstvánT32 volt plébános. Valószínűleg ott lakott korábban huzamosabban nála.

A báró Fischereknél lett előbb jogtanító, majd jogügyi intéző (fiskális).  Őket is feltehetően Pesten ismerte meg. A báróék viszont ismerhették Sátoraljaújhelyről az ott birtokos szepesi püspökség kanonokját, az 1784-ben elhunyt Fridvaldszky Jánost a11, aki 1777-ben személyesen intézkedett Sátoraljaújhelyen. Zemplén megyében hol Bacskón báró Fischeréknél, hol pedig Sátoraljaújhelyen laknak. A megyében törvényszéki ülnök volt,  tiszteletbeli esküdt, táblabíró. Mint esküdt, 1810-ben már eljárt pl. bizonyos Pintér István ügyében,  1819-ben a megyébe beköltözött Csík-testvérek származási helyéről vallott eskü alatt.

Öt gyerekéről tudunk: Istvánt T81 1810-ben az esztergomi Pázmány-alapítvány ösztöndíjára terjesztették fel. Az egyetemet 1814 őszén kezdte. Az 1815/16 tanévben még a hazai jog hallgatója volt, de rossz tanulmányi eredménye miatt tanulmányait a tanév végén abbahagyta. Apja szegény és sok gyerekes lévén, 1817 januárjában nem tudta visszafizetni az 1815/16 tanév 3. (naptári) évnegyedére előre felvett 40 ft ösztöndíjat. Ezt jóhiszeműen tette, mert az előző (1814/15) évben a szekundát még ki tudta javítani.

Két év jogi végzettséggel már el tudott helyezkedni. 1819. márc. 9-én Pesten mint királyi táblai juratus notarius (táblai jegyző) hitelesített egy Maglódon felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvet. A pecsét címerén hosszú lábú madár látható, felette csillag és hold, a sisak felett pedig egyszarvú. A jelek szerint egy nehezen kivehető pecsétlenyomatról próbálta a pecsétkészítő rekonstruálni a Frivaldszky-címert, amihez csak úgy nagyjából hasonlít. 1822-ben már Zemplén megyében volt tiszteletbeli esküdt, a legtávolabbi, papinai járásba rendelték.  1825-ben panaszt tett ellene bizonyos Pakhár János amiatt, hogy adósságai fejében házát lefoglalta és magát pedig megverte. 1824-ben nősült meg, felesége ágcsernyői Szerdahelyi (Zerdahelyi) László lánya, Mária volt. Öt testvére közül Szerdahelyi Honoráta báró Schmidegg Pálné volt, Terézia báró Reviczky Ferencné, Antónia pedig Gőcze Jánosné. Felesége anyja, Nedeczky Teréz után örökölt szabolcsi, ungi birtokokat.  Géresen laktak, Zemplén megyében. 1827-ben a Viravában lévő lengyelországi tiltott sót motozó hivatal mint esküdtet hatósági tanúnak hívta Undva község lakosai ellenében, akik a hatóság embereit bántalmazták. E méltatlanságok és vérengzések kivizsgálására a megye deputatiot küldött ki. Ugyancsak 1827-ben a Csepregi testvérek tettek panaszt ellene, hogy örökségükből kitette őket. Végül kiegyeztek. Ez évben  kinevezték táblabírónak. 1828-ban panaszt tett ellene egy alkalmazottja, özv. Urbán Andrásné Füleky Mária. Azt állította, hogy gazdái éheztették, ezért megszökött. A kisbíró fogta el, megverte, pedig ő nemesi személy. A tanúkihallgatáskor azonban kiderült, hogy az illető szakácsnő volt, tehát nem éhezhetett, viszont sokat kocsmázott. A gazdáját a tanú bőkezűnek vallotta, aki még az okozott károkat sem vonta le a bérből. A kisbíró a panaszost a kocsmában fogta el, s csak amikor az asszony gorombáskodott, akkor kapott hat botütést. Hogy nemes lenne, senki sem hallotta. A szakvélemény szerint szolgáló nemest egyébként is lehet büntetni. 

A Fischer-család fiskálisi tisztségét 1828-ban Kossuth Lajos vette át Hrabovszky János fiskálistól. A Szerdahelyi-Schmidegg-Frivaldszky család ügyvédje az 1828-1832. években Kossuth volt, aki a Szerdahelyi-örökösöket 1828-ban családülésre hívta össze Sátoraljaújhelyre. A Szerdahelyi-család tagjai közt nem lehetett jó viszony, mert pl. Frivaldszky István T81 1828-ban pert indított sógora, Gőcze János ellen. Ez ugyanis sertéseit 3 napig makkoltatta a bacskói kaplonyi erdőben, amit a felperes Frivaldszky István T81 - akinek képviselője Kossuth Lajos volt- licitáláson szerzett meg évi 880 rajnai forintért. Alperes a tárgyaláson nem jelent meg, ezért makacsságban marasztalták. 1829-ben a felek végül megegyeztek. 1828 július 11-én viszont Klobusiczky András megyei főesküdt fordult panasszal Frivaldszkynéhoz a bacskói jobbágyok nevében. Itt is Kossuth volt a Frivaldszkyak jogi képviselője. Frivaldszky IstvánT81 kiskorú sógornőjének, Szerdahelyi Ágnesnek 1830-ban curatora (gyámja) volt.  Egy másik Klobusiczky, József, Fekete Károllyal együtt az árvaszék végzése nyomán bérbe vették 865 rajnai forintért Szerdahelyi Ágnes részjószágát Bacskóban,-aki időközben férjhez ment ifj. Jancho Sándorhoz - de az 1830-i életet, szénát és sarjút érte nem adták meg, nem is trágyáztak. Ebből lett 1830 tavaszán a Frivaldszky-Klobusiczky per, amelyben Kossuth a felperes ügyvédje volt. Az 1830-i törvényszakra jegyezte elő Kossuth Frivaldszky adósságainak incassálását, amely azonban nem járt eredménnyel. Ezek az említett kintlévőségek lehettek. Alperes éveken át húzza az időt, tárgyalásról tárgyalásra nem terjesztett elő védekezést, végre 1834 februárban elmarasztalták, mire szeptemberben fellebbezett. Kossuth képviselte Istvánt T81 abban az ügyben is, amelyben Frivaldszky 1831 december 13-án a szolgabíróhoz fordult azt panaszolva, hogy Márton Ábrahám és Márton Herskó zsidók (valószínűleg bérlők) neki 161 rajnai forinttal adósak maradtak.

Frivaldszky István T81 azonban maga is prókátorkodott. 1829-ben bizonyos Kiss János meghatalmazottja volt. 1831-ben a megyei prókátori kar elölülői segédjének (alelnökének) jelölték ötödmagával, de e tisztséget nem ő nyerte el. Cselédjei 1831-ben holmi gazdátlan portékákat találtak, országosan keresték ezek gazdáját. 1833-ban lelték meg végül Pinkesz Deutsch személyében, aki a holmit meg is kapja. 1837-ben ismét a rokonsággal támadt konfliktusa: Szalók községben Tamáska Palkó fél telkének összeírását kérte korrigáltatni, ami ellen sógornője, Szerdahelyi Teréz kért visszahelyezést. Bizonyos Szenczy Pál korábban az újhelyi határban lévő Kalapos-rétet vette el tőle, 1839-ben oda kért visszahelyezést. IstvánT81 több testvérei nevökben is (valószínűleg felesége és testvérei nevében, még 1835 előtt) adóssági pert nyert a gróf Csáky nemzetség, gróf Haller Ferenc, valamint mások ellen. Az ítélet megújítását kérték évek múltán, 1840-ben.

1832-ben anyai nagybátyja, Vince V44 homonnai levéltáros próbálta felettesével, zsolnai Matolay Gáborral elintéztetni, hogy Trencsén-megyében elismerjék nemesnek.  Ez nem lehetett sikeres, mert 1840-ben végül maga kért Trencsén-megyétől nemesi bizonyítványt apja után, de itt bizonyos "frivaldbeli" Frivaldszky Istvánt csak kétséges nemesnek voltak hajlandók elismerni. Az ügyben emiatt Zemplén megye interveniált. Végül is Trencsén-megye korrigálja tévedését, így IstvánT81 törzsökös nemessége elismertetik.  

1847-ben meghalt felesége. 1848-ban a terebesi járásba albeszedőnek nevezték ki, de 1849-ben már fel is mentették. Valószínűleg betegsége miatt, mert a következő évben meghalt. Két lányáról tudunk: Honoratát T82  Nyomárkay József, Zemplén-megyei főszolgabíró veszi el 1846-ban.   Mária-Terézia T83 1854-ben Pesten lányanyaként szülte *Amáliát T84. Ekkor Akácfa u. 2. alatt tartózkodott. A keresztszülő bizonyos Kalupka János volt, egyedül. Ő lehetett az apa.

Frivaldszky Nepomucena T80 Eperjesy József felesége lett. 1835-ben megbízta férjét a testvéreivel közösen gróf Csákyak ellen megnyert adóssági per végrehajtásának intézésére.

Frivaldszky Anna T61 Szokoly Tamásné talán nagybátyja, István T40 zempléni nexusa alapján ment férjhez Zemplénben. Szokoly Tamás a szepesi püspök uradalmában volt tisztviselő, 1825-35 közt pedig Olaszliszkán provisor. 53345 forinttal maradt adósa az uradalomnak, amely emiatt elszámolási pert indított a tiszttartó ellen. Javait zár alá vették, de felesége ellenszegült, mert az a saját hozománya volt, s férje bukása kielégítése fejében nem volt lefoglalható. A végzés azonban úgy rendelkezett, hogyha ezt nem tudja bizonyítani, hat hajdú egy káplárral foglalja el. Ez meg is történt, mire Anna T61 a legfelsőbb helyre folyamodik, de sikertelenül. A püspök, Belik József halála után 1847-ben, az özvegy újra perelt női hozománya visszatartása miatt.  Az ingatlant ekkor az elhunyt püspök testvére, Belik János tartotta elfoglalva, aki birtokon belülisége jogcímén fellebbezett,  ám a pert most már AnnaT61 nyerte meg.  Nem Olaszliszkán ment férjhez, és nem is ott halt meg. Fivére, Frivaldszky János T60 szintén követte a megyébe, 1804-ben Zemplén-megye táblabírója lett.  Húgával 1827-ben osztozott meg a Leleszi Konvent előtt apai örökségükben, amely több ezer forintra rúgott.  Nem tudni, hol élt. A két testvérről Olaszliszkán nem maradt adat.

Frivaldszky Vince V44 Pestről nővére ill. sógora révén költözött Zemplén megyébe. 1804-ből már van róla itt adat a homonnai Drugeth örökösök levéltárában, de még nem állhatott ennek az uradalomnak az alkalmazásában.  Jogvégzett ember volt, először valószínűleg önálló advocatus (ügyvéd) volt. 1810 és 1812 közt már állása volt, a Sztárayak alkalmazásában volt fiskális. Az Ung-megyei Vinnán lakott, de Jószán is intézkedett.

Feladata napi ügyek intézése volt, cselédeket hallgatott meg, hogy mennyi fát hoztak, szó esett a disznó leöléséről stb. Bizonyos Nyeviczky József látogatóba hívta öcsém uramat. Ez a munkakör azonban nem elégítette ki, ezért 1811-ben negyedmagával megpályázta a Zemplén-megyei levéltáros tisztségét. Ezt azonban nem nyerte el. 1815-ben Hoyos Antónia prókátora volt. 1817-től már Homonnán volt a Drugeth-örökös Csákyak szolgálatában levéltáros,  s ez maradt élete végéig. Emellett advocatus, ítélőtáblai assessor (ülnök) is volt. Levelezése önálló fond, zömmel felettesével, zsolnai Matolay Gábor directorral, de Csáky László püspökkel is. Használta családi pecsétjét, jelentéseknél az uradalmi pecsétet is. Csupa latin nyelvű ügyirat maradt utána, gazdasági elszámolások, család-leszármazások. Az uradalomnak volt birtoka Vitézvágáson is. Tíz év kapcsolat után Matolay olykor magyarul is írt neki, pl. egy licitáció sikertelenségéről; máskor udvariasan kérte, hogy kocsiját megjavíttatni méltóztassék. 1832-ben a levéltáros is megpendített egy személyes ügyet, unokaöccse, István T81 Trencsén-megyében elintézhető nemességét. 1819-ben végrendelkezett, az iratot 1821-ben kérésére a megyei irattárba helyezték. A négy oldalas végrendeletet azonban a jelenkorig senki sem bontotta fel. Talán rokonai nem is tudtak róla. A felbontás 2004. júniusában jelenlétemben történt. A végrendelet áhítatos hangú, hálával emlékszik meg urairól, valamint AndrásrólV43, bátyjáról, „felsegítőjéről" és (Mária-)Teréziáról V42, nővéréről. JózsefV41 bátyjának halála késztette a végrendelet megírására. A legegyszerűbb temetést rendeli, lágy fa koporsóval, a káplán temesse, 1 aranyat hagy neki érte. Ha a plébános ezt méltatlannak tartaná, akkor az egyesült orosz (görögkatolikus ruszin) pap temesse el. A családi iratok szálljanak vissza ágára. Bútorait, amely lágy fa anyagúak, (1 hamuszín almárium, 1 nyoszolya, 1 íróasztal, 2 egyforma szék) az utóda örökölje, ha ő is nyősz (nőtlen). Ha nem, árát adják a szegényeknek. Két jó fegyverét Papinán lakó legkedvesebb barátja, Ocskay József, ill. Gallé Antal Csáky tiszttartó kapja. András V43 bátyjának pénzre nincs szüksége, (Mária-)TeréziaV41 gyerekei, Nepomucena T80, Imre T81 és István T86 örökölje pénzét és frivaldi birtoka árendáját. A végrendeletet várkapus pecsét zárja le. E pecsétet örökölte ImreT81, vagy róla mintázhatta a magáét.

DUNÁNTÚL, 18-20. SZ.

Egy fiú világgá megy és új ágat alapít.

Az esztergomi születésű Frivaldszky Imredj1 anyját 10 évesen elvesztette. Apja öt évig otthon instruktorokkal taníttatta, a retorikai osztályt Székesfehérvárott, a hetediket Vácott, a nyolcadikat Budán végezte, azonban mindenhonnan lerongyolódva, korhellyként tért haza. Azt ígérte pedig egy időben, hogy klerikus lesz. Apja ajánlására Vámosmikolán a tiszttartó mellett volt rövid ideig íródeák, majd a békési alispán mellett fél évig, ezután iskolai perceptor volt. Később saját lábára állt, vagy tíz évig nem hallunk róla. 1783-ban Csepel község nótáriusaként adott hírt magáról, Esztergom várost kérte, hogy apja házának elárvereztetését ne hajtsa végre.   

Ő a dunántúli Márton-ág alapítója. Családjával 1789 táján Csepelről ismeretlen helyre költözött, majd 1807 körül a lajoskomáromi Batthyány telepítésnél találjuk. Itt 1813-ban nótárius volt, 1815-ben átköltözött Mezőkomáromba. 1823-ban jobbágyként tartják számon, az uradalomból 6 pozsonyi mérő gabona kölcsönt kapott. Azt állította öregkorában magáról, hogy 1730 k. született. Két fia alapított ágat:

József j11 egyik gyereke keresztelőjén szabónak mondta magát. Lajoskomáromban élt, 1824 után ismeretlen helyre, talán Nagysolmárlakára költözött. Mátyás j17 ugyanis az anyakönyv szerint erről a helyről költözött Előszállásra, ahol uradalmi kertész volt, nyilván a ciszterci uradalomban. Nagysolmárlaka talán azonos a ma burgenlandi Salamonfa, Solmersdorf faluval. Mihály j15 ismeretlen helyen nősült, egy ideig Előszálláson volt vincellér, majd ismét ismeretlen helyen élt. Fia, József j21 előbb Baracson, majd Dunaföldváron lakott. József j31 Rácalmáson, Jankovich birtokon volt cseléd. Végigharcolta az I. Világháborút. Idősebb fia, Jánosj36 nőtlen volt, a II. Világháborúban tartalékos honvédként a 3/1 zászlóaljban, 1943. február 13-án a Donnál eltűnt. Ifjabb fia András j37 1943-tól a sándorházi, majd a pálhalmi rabgazdaságban volt állattenyésztő, munkavezető. Ifjabb fia Frivalszki János j45 nőtlen, gépkocsivezető. Idősebb fia, András j44 kohász Dunaújvárosban, ennek fia, Tamás j46 számítástechnikus. Mihályj32 cseléd volt, az I. Világháborúban halt meg, Oroszországban. István j33 Rácalmáson, Dunapentelén volt napszámos, majd éjjeli őr: 1951-ben Sztálinvárosban a Dunamenti Mélyépítő Vállalatnál kapott munkakönyvet. Gyula j41 családja Dunaújvárosban él. Ő szabó, fia, Gyulaj51 szobafestő, Attila j52 és Péter j53 pedig szakács. Az ág egyes tagjai Budapestre költöztek.

A másik ág alapítója, Imre j12 mesterember volt. Előbb ismeretlen helyen élt, 1808-ban Lajoskomáromban. 1815-től Mezőkomáromban. Itt összeírták 1828-ban, ½ háza volt,  összesen hatszor nősült. Előbb azt vallotta, hogy 1781-ben, majd, hogy 1777-ben, 1775-ben született, halálakor úgy tudták, hogy 1762-ben. Fiai: József j61 plebejus állapotú volt, Mezőkomáromban, majd ismeretlen helyen élt. Imre j62 Mezőkomáromban élt mint plebejus. Fia, Imre-Péter j66 Nagyberényben nősült, Mezőkomáromban élt. Ennek fia, Péter  j71 Nagyberényben nősült mint ikertestvére, Pál j72 is, aki az I. Világháborúban esett el, ezért neve szerepel a nagyberényi és a szabadhídvégi világháborús emlékművön. Ennek fia Fridvalszki János j75 cipész, csizmadia volt, majd Székesfehérváron a Videotonban lett munkás, Nagyberényben lakott. Ennek fia, János j76 hegesztő, bádogos volt a Várpalotai Szénbányáknál. Lányai, Éva j77, erősáramú berendezés szerelő és Andrea j78 férfiruha készítő szakmát tanultak. Imre j12 legfiatalabb fia Mátyás j65 cseléd volt, 1859-1864 közt Mezőkomáromban élt, egyébként ismeretlen helyen. János j68 csizmadia volt, Siófokra nősült, majd ott élt. Rudolf j74 halász volt Siófokon, Frivalszky Rudolf j79 művezető volt, az 1970-es években a FÖLDGÉPnél. Gyerekei közül Ágnes j88, Pápán kereskedő vállalkozó, Katalinnak j86 könyvelő irodája van Budapesten: Frivalszky és Társa Kft. Rudolf j87 Ajkán él, kamionos, Zalahalápon szőlőjük van Fiai: Róbert j89 Ajkán elvégezte az Eötvös Loránd Általános Iskolát, majd Pápán az Acsády Ignác Szakképzőt, Tapolcán a Batsányit. Asztalos vállalkozó lett, szenvedélyes motoros, Rallye-navigátor. Péter j90 Ajkán az Eötvös Loránd Általános iskola 8. osztályában 1999/2000-ben a „nyelvÉSZ" tanulmányi versenyen megyei első helyezést ért el, majd a Bródy Imre Gimnáziumban 2004-ben. Diákként internetes klubot alapított, saját honlappal, ahová sci-fi kalandtörténeteket írt. A Budapesti Műszaki Főiskola informatikai karán folytatta tanulmányait, tagja lett a Delta Vision kiadó novellaíró Delta Klubjának.

PILISSZENTLÉLEKEN, 19.-21. SZ.

Egy másik kalandvágyó fiú alapítása. Lehetséges, hogy csak egy hasonló nevű családra ragadt rá a Frivaldszky név, de az is, hogy Frivaldszky GáspárC16  bajmóci provizor utódairól van szó, akik nevét  eltorzították, most pedig visszavették.

**Fridvalszki Istvánról z01 csak annyit tudunk, hogy felesége Bosánszky Erzsébet volt és Kétyen (Kvetna) 1862-ben gyerekük született. A családi hagyomány szerint tutajosként érkezett ide a Garamon egy szállítmány fával és Kétyen benősült. Az anyakönyvek hiányosak, csak annyit tudni, hogy a Bosánszky név itt gyakori. A feleség nem Kétyen halt meg, a férj sem 1879 után. A pilisszentléleki anyakönyv szerint 1888-ban már egyikük sem élt. Feltételezhető, hogy 1860k nősült Kétyen, a vőlegény mintegy 20 éves lehetett és korán meghalt. Felső-Nyitra és Felső-Túróc, valamint Felső-Bars megye szóba jöhető községeit a kérdéses időszakban mind megvizsgálva, egy Frivaldszky születés sem fordult elő. Ellenben Kosorinban (Koszorúfalván) létezett egy Pivarci (1836, esküvőn Privarci) nevű földes család, amely tagjai a szomszéd Slaska és Kopernica községekben is éltek. A leggyakoribb keresztnév köztük az István. Körmöcbányára több Privorszky leány is férjhez ment, talán ezek is ugyanezen család tagjai voltak. 1834. július 30-án született Kosorinban egy Pivarci István, akiről a továbbiakban (1863-ig ill. 1875-ig) már nincs olyan anyakönyvi bejegyzés e községben, hogy ott meghalt ill. megnősült volna. Ebben lehet keresni a Kétyen letelepedett személyt. **Mihály z11 1888-ban Pilisszentléleken nősült, zsellér. Szlovák kiejtése itt idegenszerűen hatott. Élete végén megvakult. **Mihály z21 az egyetlen felnőtt kort megért fia, az erdészetnél dolgozott. Fia, **Pál z31 Csehszlovákiába települt. **Rozália z22 lányanyaként szülte egyetlen gyerekét, **Istvánt z32, aki Dorogon volt vájár. Négy gyereke közül **Lajos z43 lakatos **István z44 villanyszerelő nem alapítottak családot, lánya, **Rozália z45 Bp. Marx Károly Közgazdasági Egyetemen végzett közgazdász. 2002-től a helyi szlovák önkormányzat független képviselője.

SOPRONBAN, 19-21. SZ.

György rajeci ágából.

Frivaldszky János Tx1 Frivaldon született. 1842-ben a zsolnai gimnáziumban az I. grammatikai osztályt járta.  1888-ban 148 ft adót fizetett, így Trencsén-megye egyik virilistája volt.  Kőporubán (Kamenna Poruba) 1891-ben mezőgazdasági szeszfőzdéje volt. Özvegyének, Vrana Szidóniának 1893-ban Kőporubán 238 holdja maradt.  Ám adósságai még tetemesebbek lehettek, mert a családi hagyomány úgy tudja, hogy a férj elmúlatta egész vagyonát. Kőporubán van eltemetve, ahol egyházközségi tisztséget is viselt.

Fia, László x01 elemi iskolába Kőporubán járt, középiskolába Zsolnán, majd Léván. 1872-73 tanévben Nyitrán érettségizett, ahol erkölcsi viselete: törvényszerű, a szorgalom 3, a többi jegy 3 (jó) - 4 (elégséges) (A legrosszabb jegy akkor 6, a legjobb 1 volt). 1876-77-ben államtudományi, ill. jogtudományi államvizsgát tett Budapesten. 1883-ban nősült Frivaldon, felesége Benyovszky Albertina. Itt compossessor volt, 1893-ban Kunfalván (Konska) is volt 120 holdja.  1891-ben postaigazgatósági számtiszt lett, majd Sopronba költözött, ahol 1896-ban a postaigazgatóságon lett fogalmazó, 1898-1906-ban segédtitkár, 1908-1911-ben titkár, 1912-1914-ben tanácsos, 1916-1918-ban pedig igazgatóhelyettes. Komáromban hirdették ki nemesként 1902-ben,  ugyanis egy ideig a Komárom megyei Dunaradványon lakott, ahol háza is volt.

Fia, Kornél x11 elemi iskoláit Kőporubán, a gimnáziumot Pozsonyban végezte, de nem a királyi katolikus gimnáziumban.  1894-ben már Sopronban laktak a Domonkos u. 15-ben (ma: Móricz Zs. u.). Kertjük vége találkozott az Esterházyakéval, akiknek a Deák Ferenc téren volt rezidenciájuk. Egy ott látogatóban lévő fiúval összeszólalkozott, majd összeverekedtek. Előkerült a fiú nevelője, aki megfenyegette a szülőket. Megjelent a fiú apja is, aki őt azzal intette le, hogy a fiúk intézzék csak el maguk az ügyet. A fiú Károly főherceg (1887-1922) volt, a későbbi magyar király (2004. október 3. óta boldog, ünnepe október 21.). Ez nyár végén történhetett, mielőtt Kornél x11 Pozsonyba utazott volna a gimnáziumba. A történettel később nem nagyon dicsekedett, gyerekei évtizedekkel a halála után másoktól tudták meg. - Károly főherceg apja, Ottó az 1893-95 években Sopronban szolgált a 9. huszárezrednél, s a Pejacsevics-palotában laktak. Károly 1894 májusában jött vissza több hónapos Cannes-i és egyiptomi üdüléséből, ahol tífuszból való felgyógyulása után tartózkodott. 1894-ben kezdte meg iskolai tanulmányait, nevelője Wallis gróf lett, eddig ugyanis csak nevelőnők voltak körülötte.

Kornél x11 Budapesten végezte el az Állam- és Jogtudományi Egyetemet. A postánál helyezkedett el. 1911-ben  Pozsonyban lett fogalmazó, 1913-18 közt a szarajevói katonai postánál dolgozott, ezért a katonai jubileumi keresztet és 1912-1913. évi emlékkeresztet kapott. 1915-ben Turócszentmártonban elvette Ruttkay Margitot. 1919-től, apja nyugdíjba vonulásától Sopronban a postaigazgatóságon dolgozott, 1927-1938-ban tanácsos, 1940-ben tanácsos, igazgatói címmel és jelleggel, 1941-1943-ban igazgató volt. 1945-ben elbocsátották, alkalmi munkákból élt: utcaseprésből, kertészségből.

Kornélia x21 előbbi idősebb lánya, dr. Hollósyné. Középiskoláit az orsolyáknál végezte, 1933-tól. Az első öt osztályban tiszta 1. osztályzatú volt, 1941-ben jó minősítéssel érettségizett. A VIII. osztályban az önképzőkörben Goethéről tartott felolvasást.  Az iskolában - mint minden lány - egy sokgyerekes család istápolását vállalta. Szegeden lett orvos-hallgató, 1944-ben Budapesten. Az egyetemet ekkor kitelepítették. Az 505-ös katonai kórházban lett ápolónő, 1945-ben hazatért, 1948-ban diplomázott Budapesten, Győrött lett szemész, 1954-ben szakvizsgázott és Sopronba költözött, szülei lakásába. 1983-ban a Minisztertanácstól Kiváló Orvos kitüntetést kapott. 1998-ban aranydiplomás lett. Húga, Margit x22 elemi iskolába Sopronban szintén az orsolyákhoz járt, 1948-ban érettségizett a soproni magyar Királyi Állami Leánygimnáziumban. 1953-ban szerzett erdőmérnöki oklevelet Sopronban. 1953-tól Budapesten lakott, 1954-ben Budapesten férjhez ment Bogár István erdőmérnökhöz. 1957-ig az Országos Tervhivatalnál volt előadó, ettől kezdve az Erdészeti és Faipari Tervező Irodánál dolgozott, faipari üzemek gyártástechnológiáját tervezte. Innen 1985-ben főosztályvezetőként ment nyugdíjba. Az erdészet (1969), majd a faipar (1978) kiváló dolgozója volt, a munkaügyi vállalati döntőbizottság elnöke.

Friwaldszky Tibor x12 a soproni evangélikus líceumban érettségizett. A század elején Budapesten élt, itt fia született 1909-ben. 1910-ben postagyakornok lett, lakása Bp. VII., Thököly út 16.  1911-ben Sopronban elvette az evangélikus Chladek Rózát, egy évig Pozsonyban laktak, majd végleg Sopronban telepedtek le. Itt volt gyakornok 1910-1912-ben, 1914-ben a műszaki osztályon dolgozott. Az I. Világháborúban végig részt vett, több kitüntetést kapott: bronz és ezüst katonai érdemérmet kardokkal, Károly csapatkeresztet. 1927-1935-ben a postai műszaki osztályon volt főtiszt, 1936-1940-ben felügyelő, 1941-ben pedig főfelügyelő. A II. Világháborúban 1939-40-ben híradós tartalékos tisztként vett részt. A soproni postaigazgatóság műszaki osztályának építési osztályvezetőjeként ment nyugdíjba, szívinfarktusban halt meg. Fia, Tibor x23 Sopronban járt a Prikler elemi magániskolába, majd ugyanott a felső kereskedelmi iskolába 1923/24-ben, de kimaradt.  1943-ban Sopronban elvette Östör Ilonát. A járásbíróságon volt tisztviselő 1945-ig, majd 1946-ig ugyanaz Szombathelyen. 1945-ben lakása bombatalálattól teljesen elpusztult. A háború után elbocsátották, mert leventeoktató volt. 1949-ig a pornóapáti fűrésztelepen végzett fizikai munkát, majd 1953-ig a szombathelyi villanytelepen volt ügyfélforgalmista. 1953-ban ugyanaz Sárváron, oda is költöztek. 1960-73 közt ismét Sopronban laktak, ugyanabban a munkakörben. Tüdőrákban halt meg. **Mária x41 előbbinek 2 és fél éves korától nevelt lánya. 1973-ban végrendeletileg örökösévé tette, majd nevére vette. Vendéglátóipari szakközépiskolát végzett, 1975-ben férjhez ment Bernáth Imre faipari mérnökhöz. 1976-ig a soproni ingatlankezelőnél volt adminisztrátor, 1976-tól pedig a szombathelyi városi tanácsnál.

János x13 Trianon után Ausztriába került, Bélax14 pedig Csehszlovákiába.

Melinda x24 édesanyja után evangélikus volt. Elemi iskoláját a soproni gyakorló iskolában végezte, a soproni leánygimnáziumban érettségizett. 1936-ban szerzett földrajz-történelem tanári oklevelet a szegedi egyetemen. 1940-ig állástalan volt, 1940-től a két fiú és két leány osztállyal rendelkező rozsnyói evangélikus kereskedelmi középiskolában lett tanár. Szaktárgyán kívül gépírást és gyorsírást is tanított összesen heti 22 órában, ismeretterjesztő előadásokat is tartott, tagja volt négy (ifjúsági, tanári, jóléti) egyesületnek. A héttagú tanári kar felével együtt segélydíjas állományban volt. Ezután 1950-ig a soproni leánygimnáziumban, 1971-ig a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikumban, 1984-ig a soproni gépipari szakközépiskolában volt tanár, ezeken a helyeken lakott. Nyugdíjasként a soproni bányászati múzeumban volt teremőr.

Rózsa x25 anyja után szintén evangélikus volt. Sopronban az orsolyákhoz járt az 1928/29-1930/31 években, az V-VII osztályba. Fellépett iskolai ünnepélyeken színdarabban, énekszámmal.  Másutt érettségizett, majd 1933-ban tanítónői oklevelet szerzett. 1938-1969-ig a soproni postaigazgatóságon volt adminisztrátor, majd csoportvezető. Nyugdíjasként a bányászati múzeumban volt teremőr.

Károly x26 a soproni gyakorló iskolába járt elemibe, majd polgárit, végül 1939-ben felső kereskedelmi iskolát végzett. Ekkor katona lett a II. Világháborúban s a 108. könnyű hadosztálynál volt élelmezési tiszt, hadnagyi rangban. 1944-ben rövid ideig  Szatmárnémetiben volt, itt vette el a 20 éves Konkoly Thege Évát. Fiúk, Péter x42 Nyíregyházára költözött. A háborúban II. o. tűzkeresztet kapott, 1945-49 közt politikai fogoly volt, 1949-1975 közt a GYSEV-nél dolgozott, Sopronban, 1958-ban a soproni Békebizottság tagja lett, amely 1960-ban átalakult Hazafias Népfronttá. Első feleségétől elvált, 1971 augusztusában elvette az 1949-ben született osztrák állampolgár Theil Paulinát. Fiuk, Jürgen x43 Sopronban érettségizett a soproni gépipari szakközépiskolában. Aktív ejtőernyős sportoló volt. Egy ausztriai fürdőszoba-felszerelési cégnél dolgozik. Felesége a soproni kórház szülészetén asszisztens.

IPAROSOK A JÁSZSÁGBAN, 18-21. SZ.

A 18. sz. közepén új lehetőség kínálkozott egzisztencia teremtésére, az ipar. Miközben a juhászat Frivaldon visszaszorult, a juhokhoz értő Frivaldszkyak közül sokan vándoroltak el Frivaldból és lettek szűcsökké. A Jász-Kunságban az ilyen mesterség szívesen látott volt, ez volt az ország legkevésbé iparosodott területe. 

Jászberény a szűcsmesterség központja volt Magyarországon. 1828-ban 658 iparosa volt, ebből 215 szűcs.  Ezek jó része szlovák eredetű. A felvidéki szlovákok rendszeresen jártak aratni az Alföldre, s innen szerezhették értesüléseiket az alföldi viszonyokról. Jász-Kunság azért is vonzó volt, mert 1745-ben Mária Terézia itt megengedte a föld megváltását (redempcióját). A jászberényi kilenc tized részére összesen 760 kötel földet osztottak ki kb. 1300 személynek.

Frivaldszky Ferenc Of1,  Dancsin János O22 soltész öccse, az első jászberényi megtelepedő is így került Jászságba. Valószínűleg Rajecen tanulta a szűcsmesterséget, amely juhászattal foglalkozó család számára a legkézenfekvőbb volt, s Jászberényben telepedett le, magával hozva inasként egy-két rokon fiút is. Nála inaskodtak rokonai, György Dh1 és Miklós Di1, a két testvér,  a jászberényi, ill. szolnoki ágak alapítói. Ferenc Of1 frivaldi jussa árából Berényben földet vett:  a 6. tizedben a szelei útnál a Pástra járó földekből ½ kötel II. osztályú földet, ugyanott a Búzák szélében ½ kötel II. oszt. földet, a csejtei Rétjétül Árokszállás felé való dűlőben ¼  kötel I. osztályú rétet, a vágómarha járás szélében a zsombikos felől ¼ kötel I. oszt. rétet vett, amiért összesen 20 Ft 82 ½ dénárt fizetett. Egy kötel föld Jászberényben 16 katasztrális hold volt, azaz 25600 négyszögöl,  ¼ sessio (jobbágytelek), megváltási ára pedig 40 Ft.  Tekintve, hogy a redempciós tartozásokat csak 1751-ig kellett rendezni,  látnivaló, hogy csak a felét fizette ki, a többire nézve remélte, hogy a szűcsködés jövedelméből fogja törleszteni.

1747-ben 4 Ft lefizetése után fel is vették a tíz éve alakult szűcs-céhbe.  Úgy látszik azonban, reményei nem váltak be, mert 1751-re földje 6 pozsonyi mérőre csökkent (kb. 2,4 kh-ra), rétje már nem is maradt, habár lett 2 lova és 2 kecskéje. 1752-ben a 6. tizedben (kerületben) III. osztályú háza, 2 ökre, 1 tehene, 1 sertése után adózott, a föld ugyanis egynéhány évig nem volt adóköteles.  1751-ben a városi 4. tized élére választották, 1754. dec. 29-én ebben a tisztségében meghiteltették (beiktatták, feleskették). Ebbe a tizedbe költözött, 1753-ban már itt vett káposztaföldet.  A 4. tizedben 1753-ban III. osztályú háza, 1 sertése után adózott.  1755-ben Trencsén-megye a leszármazását vizsgálta, nemességigazolás céljából.  Felesége a helybeli Kecskés Katalin, igen népszerű személy, sokszoros keresztanya volt, 7 gyermekük született. Neki, amikor özvegyen maradt, 1766-ban háza és 2 tehene volt adóköteles. Fiuk, Józseff15 1770-ben örököse lett a fiú-utód nélkül Frivaldon elhunyt soltész-nagybátyjának, megkapta fél atya után való portióját Frivald községben, mint apjának egyetlen fiúörököse. A házrészt az örökhagyó és testvére osztatlanul birtokolta, most 1/9-ed részében száll reá. A földeket, kaszálót, legelőt a frivaldi rokonság vette bérbe évi 8 Ft-ért. A gazdasági eszközök, szarvasmarhák, juhok Kecskés Katalint illették, értük már 52 Ft 75 dénárt felvett. 1774-ben az esedékes bért az özvegy 4 évre visszamenőleg csak kérelmezés után kapta meg, nagy nyomorúságában.  A pénzküldéssel úgy látszik továbbra is baj volt, mert Kecskés Katalinnak Frivaldra kellett utaznia az ügyben, ahol 1780. máj. 17-én a megye képviselője előtt adta bérbe férje után József f15, Katalin f12, Ilona f13 és Erzsébet f14 nevű gyermekeikre maradt kuriális részét évi 6 rajnai forintért. Valami oknál fogva kimaradt közülük legidősebb lánya, Anna f11. A bérbe vevő FerencD04 volt,  az ő leszármazottjainál maradt fent az irat.  Katalin f12, Molnár Mihályné, élete vége felé szőlleit eladogatta.  József f15 nevű fia Csongrád megyébe költözött.

A második - és a legjelentősebb - ág alapítója, Frivaldszky György Dh1 egészen fiatalon, - 1745-ben - került Frivaldról Jászberénybe rokonával, Ferenccel Of1, az első megtelepedővel együtt, itt tanulta - s valószínűleg nála - a szűcsmesterséget. 1761-ben Trencsén-megyei nemesi bizonyítványt szerzett.  Ezt 1762. július 3-án Jászberényben bemutatta, s 7 Ft taxáért felvették a polgárok közé,  szeptember 26-án pedig a céhbe.  A csak iparból élő Frivaldszkyak számára a nemesi státus azért volt fontos, mert nem voltak redemptusok, ilyen státusú földjük nem lévén. A redemptusok és nemesek státusa közt alig volt különbség, csupán a katonaság iránti szolgáltatások (beszállásolás, fuvarozás), valamint az útjavítás alóli mentesség, meg a bűnügyekben le nem tartóztathatóság. A fej- (személyi) adó alól a redemptusok is mentesek voltak, a helyi adót pedig egyformán fizették. 1763. április 14-én apja és testvérei kiadták Frivaldon részét, apai örökségét, azaz 40 Ft-ot, miután ott birtokait nekik elzálogosította (eladta).  Ugyanez évben elvette Benedek Katalint Jászberényben feleségül, akinek családja nem szerepel a redemptusok közt. A menyasszony valamennyi pénzt, a vőlegény a mesterségét hozta a házasságba. 1769. március 11-én egyházfinak választották.  1774-ben az 1. tizedben lakott, nyilvántartották III. osztályú házát, a mesterségét, 2 kapás szőlőjét, valamint 2 kecskéjét. A III. osztályú ház nádfedeles vályogház lehetett.  A következő évben bekövetkező halála után özvegye - szakképzettség hiányában - nem gyakorolta a mesterséget, s állatai sem maradtak. Szőlője 1778-ra csak 1 kapás maradt, 1785-re már annyi sem. 1 kapás szőlő 200 négyszögöl, 1 kaszás rét 1200 négyszögöl (=1 magyar hold) volt.  az utóbbi az 1850-es években 800-1000 nöl.    Az özvegy 1784-ben újra férjhez ment.

György Dh1 fia, József h11 apját korán elvesztette, ezért nem nála, hanem valószínűleg nagybátyjánál, Szolnokon tanulta a szűcsmesterséget. 1786-tól volt háza a 2. tizedben, - lehet, hogy anyai szőlőjének árából vette. 1787-től elkezdte gyakorolni mesterségét, egyelőre még céhen kívül. Ugyanez évben megnősült, felesége Csege Ilona, akinek családja ugyan szintén nem szerepel a redemptusok közt,  de az ő révén lett ez évtől 1 kapás III. osztályú szőlője, 1791-től további 5 (magyar) hold II. osztályú földje és 2 kaszás III. osztályú rétje.  1791. március 11-én - öccsei nevében is - kérte Jászberényben nemesnek való elismertetését. A közgyűlés határozata az volt, hogy igazolják, hogy annak a Györgynek Dh1 a leszármazottjai, aki nevére a trencséni nemesi bizonyítvány szól. Az 1804. március 14-i és 1805. június 19-iki nemesi összeírásokban testvéreivel, Andrássalh12, Mihállyalh13 és Ferenccelh14 ugyan szerepelnek, de csak feltételesen. Nehézség származott ugyanis abból, hogy az első két testvért - apjuk mestersége nyomán - Szűcs vezetéknéven keresztelték, ezért 1805. február 22-én ismét folyamodniuk kellett. 1805. március 11-én tanúkihallgatásokat terveztek ez utóbbit illetően is. Mindez meg is történt március 30-án Jászberényben, május 30-án pedig Trencsénben. Ám új nehézségek támadhattak, mert József h11, valamint a nagykátai Ferenc Dr2 Frivaldra utaztak, s ott József h11 nagyapját, Andrást CD1 és Ferenc D02 nevű nagybátyját tanúztatták meg. A Trencsén-megyei küldöttség a bizonyítvány kiadását véleményezte, majd elrendelték ennek kiadását.  Erre az új bizonyítványra már 1807. augusztus 30-i kérelmük nyomán októberben Jászberényben végre kihirdették a nemességet,  s következményeként 1811. április 19. és június 8.-án Józsefet h11, Andrást h12 és Mihályt h13 felmentették a katonáskodás alól.

Bár 1806-ban valami adóssága volt,  Józsefh11 gazdálkodása mégis kiegyensúlyozott képet mutat. Rétjét ugyan csak 1793-ig birtokolta, de földjét, szőlőjét megtartotta. 1807-től csaknem minden évben volt inasa, 1809 és 1812 közt egy második háza is, talán örökség felesége révén. 1811-től néhány évig 1, 1825-ben 2 sertést is tartott.  1810-ben a várostól szérűskertet kapott  a város szélén lévő ólas-kertes részen, amely ez időben még nem volt magántulajdonba adva. 1814-ben felvették a céhbe, mert a mesterremeket elkészítette, a vándorlást is megváltotta.  Úgy látszik, 1829-re viszont munkaképtelenné vált. Az azévi - egyébként nem nagyon pontos - nemesi birtok-összeíráskor 1 házát, 6 pozsonyi mérő (azaz 3 magyar hold) szántóját, 3 kaszás rétjét írták össze. 1830-tól vagyonát gyerekei vették át, mesterségét felhagyta.

Flóriánt h21 apja 1830-ban kihirdettette és részére nemesi passzust kért május 6-án, meg is kapta június 24-én.  Az adónyilvántartás szerint a 2. tizedben lakott, 1838-tól 1849-ig ott volt - apai 4 (egy ideig csak 3) (magyar) hold földje és 1 kapás szőlője, mind harmadosztályú. Mesterséget nem űzött, csak a földből élt.  1840-ben pöre volt egy anyjától örökölt föld miatt. Gazdálkodása nem volt sikeres,  1841-ben üres házi fundust (házhelyet) kellett eladnia a 2. tizedben 100 Ft-ért, 1843-ban házi szükségei miatt Csege János atyafia mellett 1 (magyar) hold ősi földet (anyai örökséget) 170 Ft-ért.  Az 1852. évi földkataszerben még szerepelnek a nevénél földek. Csak lánygyermekei maradtak.

Julianna h20 Czigány Jánosné 1835-ben a nemesi közgyűlést kérte, hogy fivérét, Flóriánt h21 kényszerítsék az apai hagyaték egyenlő felosztására. Intézkedésre azonban nem került sor, mert időközben kiegyeztek.

György Dh1 második fiát, Andrást h12 1786-ban szűrszabóként felvették a vándorlás és a mesterremek megváltásával a céhbe. 1788-ban megnősült, felesége Beleznai Ágnes lett. Mesterségét 1794-től űzte. Egyebek közt a városi  vachtereknek (baktereknek, éjjel őröknek) készített szűrt.  1820-ban felhagyott vele, 1822-ben egy évig újra próbálkozott, majd végleg abbahagyta. 1794-től a 2. tizedben, a bátyjáé mellett volt háza, úgy látszik, ennek a telkén építkezett. 1794-től 1795-ig volt 1 ½ kapás III osztályú szőlője, 1817-től 1821-ig pedig 2 (magyar) hold földje. Úgy tűnik, ezek ideiglenesen haszonbérbe vett ingatlanok voltak. Aztán más dolgokba fogott: 1796-tól egy ideig egy tehenet, később egy sertést tartott, 1811-ben három sertést, majd semmit. 1820-ban egy évig 13 birkát. 1812-től 1816-ig szeszfőző üstöt üzemeltetett, 1817-től 1818-ig borsajtót, 1820-ban újra szeszfőzőt bérelt, 1823-24-ben mindkettőt. Mindehhez 1800-tól 2 kaszás, 1817-től 4 kaszás, 1822-től újból 2 kaszás rétje volt. Ez s a 1817-től 1824-ig birtokolt 1 ½  kapás III osztályú szőlője azonban már saját tulajdona. 1804-ben szérűskertet azért nem kapott a várostól, mert nem volt járójószága,  ezért 1807-ben kertjét cserélte el szérűskertre.  Mindehhez kölcsönöket vehetett fel, és nem volt velük szerencséje, mert 1819-ben 964 Ft adósságát rátáblázták ingatlanára. Rabiátus ember lehetett: Fiával és egy harmadik személlyel megverték bizonyos Deák Andrást, ez elégtételt kért, mire megegyeztek. Később András h12 nyújtott be panaszt bizonyos Drodanovits Gábor ellen, hogy őt megverte, pedig már megegyeztek. Aztán azt panaszolta, hogy kocsisa Hatvanban megkárosította. Írástudatlan volt. 1824-ben  úgy végrendelkezett, hogy 2 (mint láttuk, valójában 1 ½ kapás) szőlleje legyen eladva kiskorú gyerekeinek, a belső szőlő Ignác h28 fiáé legyen, András h25 és György h22 ugyanis már kikapta a részét.  Halála után a ház az özvegyé lett 1834-ig, hasonlóképp szőlője, amely 1 kapásra, 1830-tól ½ kapásra csökkent. Az özvegynek 1830-ig a 2 kaszás rétje is megvolt. Az 1829/30 évi, nem nagyon megbízható nemesi vagyon-összeíráskor az özvegy nevén 1 házat, 2 kapás szőlőt tartottak nyilván.

Fiát, Pált h23 1811-ben felvették a céhbe a mesterremek és a vándorlás megváltásával. Később nem hallunk róla többet. Bátyja, György h22 1813. február 14-én másodmagával azt panaszolta a nemesi közgyűlésnél, hogy a szűcs céh igen költséges mesterremek készítését vagy annak nagy összeggel való megváltását kívánja, holott ebben kedvezményt kapott.  1817-ben a 2. tizedben lakott, de csupán bérlőként, pedig ekkor már nős volt, III. osztályú mesterséggel és 1 inassal. Ezután évekig nem szerepel az adónyilvántartásban,  vagyontalanná, napszámossá lett. 1821-től 1825-ig az 1. tizedben lakott másoknál, mesterséget űzött, 1830-ban már a 6. tizedben találjuk  egy évig, részes mesterséggel. Az 1829/30 évi nemesi birtok-összeíráskor a nevén 1 ház, 12 pozsonyi mérő föld, 4 1/2 kaszás rét, 2 kapás szőlő szerepel. Ez azonban nyilvánvaló valótlanság, valószínűleg nagybátyja, Ferenc h14 vagyonát mondta be, aki viszont nem szerepel az összeírásban. Apjával együtt ő is részt vett az említett Deák András megverésében  1847-ben  bizonyos Blaskovics Bertalannal volt ügye.  Szegényházban halt meg. Egyetlen fia, Mihály h42 1843-ban nősült, ez évben a 3. tizedben másoknál lakott, vagyontalan nemesként. 1845-46-ban a 2. tizedben lakott s űzött mesterséget. Ezután úgy látszik, másoknak dolgozott. Később, - 1863 és 1869 között felesége, Puskás Eszter révén földet örökölt. A 2. tizedben lakott. Halála után, 1883-ban feleségéé volt az Újhegyi szőlőkben 101 nöl mocsár, 31 nöl szántó, 627 nöl szőlő. Fia volt Mihály h61, aki miután 1873-ban megkapta katonai elbocsátó levelét,  Szolnokon lett megyei hajdú, majd 1879-ben itt megnősült. Márkh62 pedig 1873-ban csizmadia lett, 1895-ben Jászberényben nősült, 1923-ban özvegye közsegélyezett volt. Alajos h63 1892-ben csendőr volt, 1898-ban Jászberényben nősült, de leszármazottjairól és további sorsáról nem tudunk semmit.

József h24 1818-ban nősült meg. A 2. tizedben lakott 1818-tól 1828-ig, mint vargamester.  1823-ban az apja adótartozása ügyében eljáró vachtereknek, majd a főbírónak is ellene szegült, amiért megrovást kapott. 1827-ben a Homoki szőlőben lévő, anyja szőlője mellett lévő 11 sor ( kb. 2/3 kapás) szőlőjét 140 Ft-ért eladta. Ez azonos lesz az apja 1824-i végrendeletében említett szőlővel. Szintén az 1827. évben háztelket kapott a várostól. 1830-tól 1831-ig III osztályú háza volt és felesben gyakorolt mestersége. Ettől kezdve azonban többé nem tartották nyilván, napszámos lett, vagy másoknál segéd. Rozáliára h43, 13 éves árvájára 10 út ( kb. 1/2 kapás) szőlőt, tehenet hagyott.

András h25 csizmadia volt, s 1825-ben mint ilyen, városi megrendelést is kapott. 1825-től 1829-ig a 3. tizedben mestersége és 1 inasa után adózott. 1827-ben nemesi passzust szerzett, hogy a vásárokra szabadon járhasson.  Az 1829/30 évi nemesi birtokösszeíráskor házat, 18 pozsonyi mérő szántót, 6 kaszás rétet, 1 kapás szőlőt íratott be, Ferenc h14 nagybátyjáét, aki e névsorba nem vétette fel magát.  Az efféle nagyot mondás adóteherrel ugyanis nem járt. 1830-ban a csizmadia céh háza mellett lévő, 3. tizedbeli házát, amit három éve vett, 680 Ft-ért eladta.  1830-tól már a 2. tizedben lakott, - ezt megelőzően anyjánál, - III osztályú mestersége volt. 1835-ben megörökölte a házat anyjától, de mesterségét csak részesben űzte. 1837-ben egy évig szeszfőzője is volt, 1838-ban borsajtója. Adótartozása miatt évekig tartó huzavona után az örökölt házát 1839-ben végül elárverezték. 1840-ben már vagyontalan volt és más házánál lakott. 1844-ben városi kölcsönt kért. Ezután halkereskedéssel is foglalkozott. 1846-ban egy vevővel a piacon csúnyán összekapott.  Csak lányai maradtak. 1850-ben utolsó ingatlanát, az Öregerdőben lévő, nem adóköteles 8 1/2 öl pusztás erdőföldjét eladta. Talán elköltözött, mert többet nem tudunk róla.

Ignác h28 1827-ben anyjával együtt eladta hét pásztában lévő 11 sor (kb. ¾ kapás) szőlőjüket, testvére, József h24 jelenlétében 130 Ft-ért.  1829-től csizmadia és kéregkészítőként dolgozott,  1830-ben nősült. 1830-ban anyja, Breznai (Beleznai) Anna, allaturával (hozományként) szerzett házát Ignácra h28 ruházta testvérei, András h25 és György h22 beleegyezésével, arra való tekintettel, hogy Teréz h27 nevű testvérét kiházasította, de ebből kell majd fedeznie az adósságokat és neki kell eltartania anyját is. Még abban az évben eladta testvéreivel, Györggyel h22, Józseffel h24, Andrással h25 együtt, (anyai) nagyanyjuktól örökölt, Túl a Tarnán nevű dűlőben lévő 4 pózna, azaz 2 (magyar) hold nyilas (azaz nyílosztásos sorsolással felosztott földközösségi) földjét 250 Ft-ért. A szerződő felek mind analfabéták voltak. Ennek az ügyletnek testvérük, Kiss Albertné Terézia h27 1831-ben azonban ellentmondott, mert őt eladáskor nem kínálták meg. Így végül ő is kapott 15 Ft-ot a vevőtől.

Ignác h28 1832. január 14-én azt panaszolta a nemesi közgyűlésnél, hogy a berényi májusi vásáron két hadnagy véresre verte a vásározók nagy botránkozására, ezért 1000 Ft-ot kér fájdalomdíjként. A hadnagyok az esetet szépítették, de a tanúk végül igazolták a tett megtörténtét, a tettesek törvényszék elé kerültek. 1832. július 24-én még nem született ítélet. Ignách28 ekkor orvosi bizonyítványt kért, de ilyet nem kapott a per végéig sem.  Az ítélet végül az lett, hogy a hadnagyok tűzoltás közben jártak el, amit a panaszos akadályozott. Annyira szegény volt, hogy a nemesi taksa fizetésre haladékot kapott, majd havi gabonasegélyt. 1834-ben a 2. tizedben más házánál lakott, ott  űzött ipart. 1837-ben a 3. tizedben III. osztályú háza volt és mással közösen gyakorolt mestersége. 1838-ban már nem adózott, 1840-ben ugyan még megvolt a háza, de 1844-ben már a 6. tizedben lakott, másoknál, iparát tovább is űzve. Ezután az adókimutatásokból kimaradt mint vagyontalan. 1848-ban iparával végleg felhagyott, mert nem tellett a szükséges fűzfa-alapanyagra. Temetőcsősz lett az u. n. Szolnoki temetőben, itt 1857-ben kapott pénzt külön földmunkáért.  1866-ban a temető melletti térség használatát kérte. 1867-ben vagyontalansági és munkatehetetlenségi (munkaképtelenségi) bizonyítványt kapott. 1872-ben a temetőben harangozó volt.

Lánya, Julianna h44 háromszor ment férjhez, napszámosokhoz, ám férjei rövid ideig éltek. Két törvényes mellett született három törvénytelen gyereke is. Ezek is korán elhaltak, *Julianna h60 kivételével, aki 1885-ben Szolnokon szintén törvénytelen gyereket szült. 1900-ban kezdeményezték ennek elmebetegsége miatti gondnokság alá helyezését.  István h45 csizmadia volt,  1867-ben meghalt első felesége, így felvetődött katonakötelessége. 1873-ban újra nősült. 1877-ben kapta meg a katonaságtól elbocsátó levelét. Előbb a Szolnoki temetőben lakott. 1876-ban kérvényezte a temető-csőszséget, de nem kapta meg. 1882-tól 7. tized 114. házban lakott. Ezt engedély nélkül építette a csőszház telkén. Még 1901-ben is folyik a jogvita miatta. Gyerekei korán elhaltak, Mihály h64 nevű fia kivételével. 1908-ban Fridvalszky Bertalan ? és Mihály h64 ellen végrehajtást foganatosította apja jogvitás háza miatt. 1911-ben besorozták.  Pesten  nősült meg 1913-ban, többet nem tudunk róla, talán az első Világháborúban halt meg. János-Gergelyt h46 1862-ben besorozták, 1868-ban megkapta végelbocsátó levelét. Ugyanez évben megnősült, kovácsműhely építését kérelmezte.  Szomszédjával 1868-ban építkezése miatt perelt,  később 1872-ben az említett engedély nélküli építkezésért őt is 10 K-ra büntették. Felesége ez idő tájt halt meg. 1874-tól együtt élt egy asszonnyal. 1880-ban temetőőr volt, pénzsegélyt kért. 1881-ben adóügyben adófelügyeletet rendeltek el ellene, 1890-ben újból szó volt építkezésének ügyéről. Miután nem számított házasnak, 1892-ben a népfölkelők közé sorolták. Később hajdú lett, börtönőr. Második feleségével 20 év vadházasság után csak 1894-ben esküdött meg.

Mihály h13 György Dh1 harmadik fia szűcs volt, bár nem volt tagja a céhnek. 1793-ban nősült, ingatlana mind a felesége Ozoróczky Teréz (1776+-1822) hozománya volt - s azt ennek húgával közösen birtokolta. Az Ozoróczky régi nemesi család, a 16. században a Trencsén-megyei Bán melletti Ozoróc birtokosai,  a Jászságban pedig jómódú redemptusok voltak. Mihály h13 1795-től gyakorolta hivatalosan mesterségét, amely III. osztályú volt, de egy-két évig szüneteltette.  Legényét ugyan 1801-ben más mester csalta el, de a későbbi években  volt legénye. 1795-től III. osztályú háza után adózott az 1 tizedben.

Ami a gazdaságát illeti, szőlőjét úgy látszik bérelte, mert minden évben más nagyság után adózott, s nem a tulajdon, hanem a használat alapján adóztak. 1796-ban pl. 1 kapás III. osztályú szőlője volt,  1806-tól 1810-ig 3 ½ kapás,  1834-től egy ideig nem volt, majd 1838-tól ismét 2 kapás.

1798 és 1802 közt tehenet tartott, 1-2 évig nem volt állata, majd hol tehene, hol sertése az 1810-es évek elejéig.  1807-ben szérűskertet kért a várostól, de nem kapott, mert úgy tudták, nincs járójószága. 1806-tól 4 ½ kaszás III osztályú rétje volt, 1819-től 6 ½ kaszásra gyarapodott. Szántóföldje 1806-tól 8 (magyar) hold II. osztályú, 1819-től már csak 5 hold.  A nem nagyon megbízható, 1829/30 évi nemesi birtok-összeírás szerint 1 háza, 8 pozsonyi mérő (4 magyar hold) szántója, 5 kaszás rétje, 2 kapás szőlője volt.  Adósságáról értesülünk, majd szomszédjával perelt. Halála előtt, 1843. dec. 14.-én végrendelkezett gyerekei javára. Írástudatlan volt.  Gazdálkodása - mint láttuk - nem volt kiegyensúlyozott. Ozoróczky Anna sógornőjén keresztül, - aki vak volt és ők gondoskodtak róla - 1805-ben 300 rajnai Ft kölcsönt kért annak testvérétől, Ozoróczky János jász kerületi biztostól. Ez kamataival 1818-ra már 487 Ft-ra nőtt. Ekkor eladott nyilas (osztás) földjéből 350 Ft-ért, meg szűcs munkával, bor és széna árával is törlesztett. Ennek ellenére 1828-ra maradt még 30 Ft adóssága özvegy Ozoróczky Jánosné László Terézia szerint. Ez ugyanis pert indított érte 1834-ben, amit meg is nyert 1836-ban.  Idő közben azonban 1824-ben Ozoróczky Antaltól is felvett 400 Ft-nyi összeget. Ennek özvegye, Kovács Ágnes is pert indított ellene 1834-ben, mert a kölcsönt nem fizette vissza. Frivaldszky Mihály h13 azzal védekezett, hogy valamit már törlesztett, egyébként is, amikor a hitelező 1831-ben kolerában meghalt, halálos ágyán a család jelenlétében elengedte a tartozást. Ám miután az adóslevél széttépésére akkor senki nem gondolt, ezért a keresetet ellene megítélték, fellebbezés után is. Mihály h13, feleségének lánytestvéreivel együtt, - szintén 1834-ben - viszont azért indított pert a fiútestvérek ellen, mert közös apjuk, Ozoróczky Mátyás 1792 évi végrendelete a lányoknak is juttatott örökséget, amit ezek eddig nem kaptak meg. A per sokszoros fellebbezéssel 1846-ban zárult, a keresetet itt is megítélték. Az örökség nagyapjuktól, Ozoróczky Mátyástól származott (felesége Horthi Anna). Gyerekei a következők voltak: Ferenc (jászkiséri plébános), Krisztina (Fajka Albertné), Erzsébet (Veres Istvánné), Imre, Klára (Böjti Józsefné), Ignác, Teréz (Frivaldszky Mihályné), Mátyás (felesége Kovács Anna, fiuk István, jászladányi jegyző), János (jász kerületi biztos, felesége László Teréz, fiuk Gábor, nótárius) és Anna, aki vak.  Apjuk halála után (1843) gyerekei, Ferenc h29, János h31 és Rozália (Teréz) h32 vették át a mesterséget és ingatlan vagyonát 1849-ig. Földjük 1844-től 2 hold volt, 1846-tól a fenti anyai öröklés révén 7 ½ holdra nőtt, 1849-re 6 ½ (magyar) holdra csökkent. - Szőlőjük 1843-ban 2 kapás, 1845-ben egy évig anyai örökség révén 4 kapás, 1849-re 1 kapásra csökkent. Rétjük 1846-re már nem maradt.  Anyai örökségüket ugyanis, amely a Tarnán túl nevű dűlőben 4 pózna nyilas föld, és a Belső Újhegyen 13-16 sor szőlő, a testvérek még 1846-ban eladták 535 Ft-ért Ozoróczky Gábornak. Ugyanők eladták még az Alsó rét dűlőben lévő 4 hold kaszálót is 743 Ft-ért. Ezt apjuk szerezte egyesség révén Ozoróczky Anna hajadon nagynénjüktől, majd apjuk 700 Ft-ért elzálogosította. A zálogot ebből fizették ki. - Eladták még Szórád József mellett lévő atyai üres kerti fundust is az 1. tizedben 70 Ft-ért.  1847-ben pedig a Szent Imre (más helyen: Szent János) képénél lévő egy kilás kenderföldjüket adták el 45 Ft-ért. Az 1. tizedben Pintér Mihály volt tanácsnok melletti, apjuktól örökölt házukat elcserélték egy olcsóbbra, de szintén az 1. tizedben, 200 Ft felülfizetés elfogadásával; 1850-ben ezt a házat 650 Ft-ért adták el Bartsik Ferencnek, helyette másikat vettek a Bóta testvérektől 280 Ft-ért ugyanabban a tizedben. 1851-ben eladták a 8 éve (1843-ban) örökölt, a Pást szélében nevű dűlőben lévő 2 ½ hold földet 189,20 Ft-ért.  Maradt még közösen 4 holdnyi földjük. A kisebbik fiú, János h31 1829 óta csizmadia mester volt,  1830-ban nősült. Gyöngyösi Györgytől az 1. tizedben 1834-ben házat vett 250 Ft-ért, 1835-ben elidegenítette. Közben 1834-től 1837-ig apjánál lakott az 1. tizedben, vagyonnal nem rendelkezett. 1838-ban már a 2 tizedben lakott, másoknál, mesterségéből élt.  1848-ban városi kölcsönt kapott.  1852-ben Jászberény 141. sz. alatt lakott. A testvéreivel korábban közösen örökölt, 4 holdnyira csökkent földet úgy látszik, magára váltotta, ám miután 1857-ben ezekért csak 0,21 Ft vagyonadót fizetett, úgy látszik, már elzálogosította őket. Fiú utódja nem maradt.

Imre h30 ferences pap lett Mátyás néven.

Ferenc h14 György CD1 negyedik fia volt. Miközben testvérei elszegényedtek és családjuk kihalt, az ő utódai életképesebbeknek bizonyultak. Igazi szerző típusú ember volt. 1797-ben elvette a török származású, nem redemptus, de valószínűleg jómódú Ali Erzsébetet (1774+-1834), akinek hozománya készpénz lehetett. Bátyjaival együtt 1807-ban ugyan elismerték nemesnek, de 1811-ben nem szerepel a katonaság alól felmentettek közt. Valószínűleg nem tulajdonított ennek jelentőséget. Jó érzékkel fedezte fel azt a jelenséget, hogy a szűcsködésnek nincs nagy jövője. Bár a 19. század első fele az ipar virágkora volt Jászberényben, - köztük csupán csak a szűcsök  215-en voltak - nem sokkal később azonban a lakosság szaporodásával a legelőket fel kellett törni. Ezzel a juhászat és vele a szűcsmesterség is lehanyatlott. Ezért ingatlanügyletekbe kezdett: Már 1813-ban tanúi vagyunk annak, hogy kölcsönt adott ingatlan zálogra.  

Bizonyos Barta Mihálytól 1810-ben zálogba vett 10 évre kétszer fél kötel földet. Az egyik búzával, másik krumplival volt bevetve. Az illető ezt már 1817-ben ezt vissza akarta venni, de kérelmét mint idő előttit elutasítják. 1816-17-ben adózik a Barta Mihály-féle 3 (magyar) hold föld után. Előtte és utána lehet, hogy a tulajdonos adózott érte.

Vadóka Nagytól  fassió (szerződés) nélkül házat vett, ebbe beruházott. Az eladó fia József  a házat azonban 1818-ban visszakérte a beruházások megtérítése fejében. Kérelmének helyt is adtak, mert az illető szegény sorsú volt. Az 1. tizedben lakott.  1815-től  III osztályú ház, 1822-től már két ház után adózik. 1815-től adózik mestersége után. 1815-ben egy, 1819-ben két sertést tartott. Ennek ellátására 1816-ban 2 kaszás, 1817-ben 1 1/2 kaszás rétje is volt, később semmi. Az 1815-1818 években 2 kapás szőlője volt.

1823-tól a 6. tizedbe költözött egy III. osztályú házba Baráth János és Papp Mihály szomszédságában. A ház talán zálogból lett az övé. 1824-ben egy második, szintén III. osztályú házat épített Selyem István és Veres István portája közé.  Az alapásásánál régi temetőre talált, amire fia, Mátyásh34 még ötven évvel később visszaemlékezett. - 1825-ben átadja első házát Istvánnak h33,  aki ezt 1833-ig  használja, utána pedig talán bérbe adva lehetett. Később, 1844-ben, minthogy nem használhatja kellőleg, 170 Ft-ért eladta.

Mestersége csak III. osztályú volt, amit 1830-1831-ben felesben gyakorolt, de 1845-re már II. osztályúra minősítették. 1824-től 1845-ig volt legénye is.

1823-tól 1834-ig 1-2 kapás szőlő után adózik. Ettől kezdve folyamatosan gyarapítja szőlőit: 1843-től 3 kapás, 1845-től 5 kapás után adózik. Húsz út szőlőt vett 1831-ben 95 Ft-ért a neszűri Homoki hegyen, a pesti útnál lévő szőlője mellett; 1835-ben szintén egy, a szomszédságában lévő 20 út (7 pászta) szőlőt Kótyahegyen.  Úgy látszik, 20 út, vagyis 7 pászta szőlő egyenlő 1 kapással (200 nöl). A továbbiak szerint 30 sor = 4 pászta, más szóval 40 sor = 1 kapás. Hogy ezen két szőlő a fent említett időpontokban az adóösszeírásokban nem jelent meg, azzal magyarázható, hogy már előbb is nála lehettek zálogban. A szőlőállományt láthatólag módszeresen bővítette. Ezt leginkább az akkor még vele lakó fia, Mátyás h34 akciójának kell tartanunk.

1847-ben a várostól Tápiószele felé 7 km-re eső Hegyeshalom dűlőben lévő 1 hold földjét 131 Ft-ért elörökítette. Ez a föld  a fia, Mátyás h34 által 1846-ban vett egyik 1 (magyar) hold.

Az 1829/30 évi nemesi birtok-összeírásnál nem iratkozott fel, hagyta, hogy birtokát Andrásh25 és Györgyh22 unokaöccsei a magukénak jegyeztessék be.  1845-től már nem szerepel a vagyonösszeírásokban, megrokkant, fia gondozta. Két fia ért felnőtt kort.

Idősebbik fia, Fridvalszky István h33 mesterember volt, de nem tagja a szűcs céhnek. 1824-ben nősült, 1825-től nemesként tartották nyilván, mestersége és 1. tizedbeli háza után adózott, amit apja adott át neki, s a Pap és Baráth porták közt feküdt. 1832-tól 1 kapás szőlője is lett. 1833-ban házat vett  a 4. tizedben az előző helyett és itt gyakorolta mesterségét. Halála után ház, szőlő az özvegyé, Partli Juliannáé lett 1849-ig, a mesterség is, amit később fiával együtt űzött.  Az özvegy sajátja lehetett az a - külön kezelt - 10 (katasztrális) hold föld, amit a két fia közt felosztott. Örökség-jellege még 1883-ban is felfedezhető az Alsómező első II. dűlőben, valamint az 1,5 kh szőlő az Öregerdő IV. dűlőben. István h47 a fia, földes gazda volt. 1850 után átvette előbb az apai, később anyai örökségét, amit tovább gyarapított a közlegelőknek a meglévő birtokkal arányos felosztásakor. 1858-ban lakása 7. tized 156. sz. alatt volt. 1862-ben mint közvitézt behívták; kérését, hogy hosszú szabadságot kapjon, elutasították. 1865-ben a közlegelők felosztására szavazott. Addigra már a 4. tizedben volt háza és 7 (katasztrális) hold földje. Ebben még nem lehetett benne felesége, Koncsik Rozál hozománya, akit 1851-ben vett el, viszont benne volt még testvéreinek ki nem adott jussa. Velük 1872-ben kötött egyezséget: Gergellyel h48, Annával h49 valamint Terézzel h68, akik ekkor kapták meg tőle a részüket. 1873-ban építési engedélyt kapott a 7. tizedben egy zsindelyes, féltetős épületre,  ide költözött, ennek házszáma: 149 sz. Ez a ház ma is áll: Varga u. 28 sz.-al szemben.  Az 1883. évi kataszter szerint már 34 kh földje, 2 és ½ hold szőlője volt, nyilván most már felesége hozományával együtt. Szintén gyarapodást jelentett a közlegelők felosztása, az innen származó a Nécsei legelőbeli föld. Fiát, Istvánt h66 1878-ban beíratták a jászberényi gimnáziumba, de csak négy osztályt végzett el.  Virilistaként városi képviselő lett.  1891-ben nősült meg. Felesége, Sárközi Rozál révén is sok földet szerzett, aki azon földbirtokos osztályba tartozó gazdanők közé tartozott, akik 1902-ben Apponyi Albertnét köszöntötték és neki díszes jász főkötőt adtak át. Istvánh66 neve szerepel a jászberényi u. n. Pálinkás kereszt emléktábláján, mert pénzt adott a restaurálására. Nagygazda volt, keménykezű, szigorú ember, utolsó erejéig ő intézte a gazdaságot. Házukból, amely a ma Szent Imre u. 7. alatt található, kilakoltatták. Felnőtt fiai mindhárman levetették nevüket: István h77 az 1905/06 tanévben a jászberényi állami gimnázium 2. oszt. tanulója volt.  Az I. Világháborúban orosz fogságba esett. Hadifogolyként megjárta egész Oroszországot és utána Ázsiát, majd hazatért. Az 1923/25 években építkezett, iparengedélyért, telepengedélyért folyamodott, feleségével együtt becslő lett.  1924-ben anyja után a magyar hangzású Sárközy nevet vette fel, így elnyerhette a vitézi címet.  Az 1920-as években felépült kórházban előbb ellenőr, majd gondnok lett. Az 1931-ben létesített, majd hamar eladósodott kórházi kertészetet átvette, felvirágoztatta, a kórházi moslékból sertéstelepet tartott fenn. 1944-ben a front közeledtére elmenekült, de az oroszok bejövetele után visszatért. 1945-ben vitézi címe miatt internálták. Később Budapesten lett bérelszámoló. Öccse, József h78 az 1905/06 tanévben bátyjával együtt a jászberényi állami gimnázium 2. oszt. tanulója volt,  tanító lett. 1923-ban megnősült, 1924-ben Istvánh77 bátyjával együtt építkezett.  Felesége a jászfényszarúi nagygazda, Kiss Sándor legkisebb lánya, Rozál. Tanítóként 1922-ben évi fizetése 1000 + 1000 K volt. A képviselőválasztásoknál részt vett ezek lebonyolításában. Anyjuk halála után, 1940 táján egy családi viszály miatt a Jászsági vezetéknevet vette fel. Öccse, János h79 1928-ban iparigazolványt váltott ki,  s a harmincas években vendéglős lett a Határ u. 18. sz alatt. Később Jászladányban bérelte a Nagy-Fogadót, amely a község közepén helyezkedett el. Az épületet 1944 végén, az oroszok bevonulásakor a kommunista párt lefoglalta magának, ma rendőrőrs. 1945-ben visszatért Jászberénybe és a Neszűri szőlőben gazdálkodott.  Bátyjával egy időben vezetéknevét ő is Jászsági névre cserélte.

István h33 fia, Fridvalszky Gergely h48 1861-ben a várostól házhelyet kapott,  1861-ben Zsótér Jánostól házat vett. 1865-ben a 4. tizedben 5 holdja volt, ott a 88. számú házban lakott. Mindez második feleségének, Vallus Apollóniának hozományából lehetett, mert szülőitől való jussát csak 1872-ben kapta meg bátyjától, Istvántólh47. Ő is a közlegelők felosztásának a pártján állt. 1868-ban további 2 ½ holdat vett.  Eddig iparoskodott is, ettől kezdve azonban csak a földjéből élt. Háza a Szabadság tér - Tót u. sarkán volt, átépítetten 2000-ben is állt. Második felesége halála után 1872-ben öccsének, Ferenc-Józsefnekh50 özvegyét vette el, Erdős Terézt (1841k-1917u), egyházi felmentéssel,  aki további földet hozott a házasságba.  1875-ben az alakulóban lévő Jászkerületi Önsegélyző Ipartársulati Hitelbank ideiglenes pénztárosa lett.  Az 1883 évi kataszterben már 34 kh földje és több mint 1 kh szőlője szerepel. Ebben már benne van feleségeinek hozománya, valamint a felosztott közlegelőkből származó Nécsei legelő földje is. 1888-tól foglalkozott dohánytermesztéssel. A várostól is kapott megbízásokat: 1883-ban a városi katonai ügyvezetőnek a részére dolgozott, majd városi tulajdont árvereztetett. 1890-ben kinevezték városi gazdasági kezelőnek, 1895-ben gazdasági tanácsnok volt, e minőségében különböző gazdasági eszközöket adott el és szerzett be.  1896-ban is Jászberény tanácsnoka volt.  Özvegye még az 1909/11 években is virilis státusban volt.   1917-ben 23,5 kh föld tulajdonjoga ill. haszonélvezete volt az övé. 

Fridvalszky Gergely h48 fiát, Dezsőt h69 1882-ben beíratták a jászberényi gimnáziumba, de az első évben megbukott.  1890-ben, amikor besorozták, ennek ellenállt, ezért fogságba vetették, végül miniszteri leirattal póttartalékosnak, népfelkelőnek nyilvánították. Még 1899-ben is volt szó erről az ügyről. 1893-ban megnősült. Felesége, Baráth Rozália azon földbirtokos osztályba tartozó gazdanők közé tartozott, akik 1902-ben Apponyi Albertnét köszöntötték.

Öccsét, Sándor-Mihályt h67 1876-ban beíratták a jászberényi gimnáziumba, három évet végzett itt el, elégséges osztályzattal.  Ceglédre nősült az 1880-as években. Itt fodrász lett két segédi év letöltése után. A várostól iparengedélyt kért és kapott 1888-ban, hogy Gombos-féle házban a Csanády-féle borbélyüzletet megnyithassa.  Így 1891-ben önálló borbély volt,  1896-ban lakása I. kerület 104. sz. alatt volt. 1895-ben Jászberényből, illetőségi helyéről, megkapta katonakönyvét.  Fiatalon halt meg, gyermekeinek 1917-ben összesen 9,5 khold a nagyszülői örökség jutott. Fia: Ferenc-József h83 géplakatos mesterséget tanult, az I. világháborúban 8 évig (1910-1918) tengerész volt, ami idegeit megviselhette. A háború után Kőbányán telepedett le, 1935 táján elvált feleségétől, fiú utóda nem maradt.

Dr. Friedvalszky Ferenc h70 Gergely h48 fia harmadik feleségétől, a jómódú Erdős Teréztől. Fiúkat taníttatták, Józsefh51 rokonuk példájára. 1888-ban beíratták a jászberényi gimnáziumba, itt járta ki az I., és IV.-VI. osztályokat. Jogi tanulmányokat kezdett Kolozsvárott, majd Budapesten fejezte be őket. 1899-ben volt esedékes egyéves katonai „önkéntes" szolgálata, kérelmére erre csak 1901-ben került sor.  1906-ban megnősült, felesége a szintén jómódú Engl Erzsébet (1878-1978). Ez évben 1 háza, 2 tanyája, 100 hold földje volt, amiből 14 hold szőlő. Mint alább kitűnik, mind ennek egy részét csak kezelte, mert anyjáé, unokaöccseié volt. 1907-ben községi bíró lett. 1908-ban fegyelmit, rendbírságot kapott amiatt, hogy egy alkalommal elmaradt hivatalából, tehenét pedig azon kapták, hogy az ártézi kútnál itatták. Ez a fegyelmi ügye 1911-ig húzódott. 1910-ben építkezett. A háború alatt rendőrkapitány lett és árvaszéki ülnök.  1917-ben 1 városi ház, 2 tanya, 112 nöl beltelek, 83 kh szántó, 1,5 kh kert, 3,5 kh rét 14 kh szőlő, 2,5 kh legelő, 1,5 kh erdő, 3 kh terméketlen, összesen 110 kh föld volt a tulajdonában, amiből azonban 3 kh édesanyjáé, 9,5 kh pedig elhunyt bátyjának Cegléden élő kiskorú gyermekeié.  Ezeket később magára váltotta, így kerülhetett a 100 holdon felüli földbirtokosok közé. 1918. január 1.-én helyettes polgármester lett. 1919 márciusában a ferences szerzetesek és világi papok Jászberényben előtte mint kormánybiztos előtt tették le az esküt a köztársaságra.  A tanácsköztársaság alatt elvették a tenyészbikáját és 2 tehenét.  1919-ben az augusztus eleje óta tartó román megszállás alatt 120 ezer megszállót kellett élelmezniük, akik novemberig tartózkodtak a városban. 1919. augusztus 30.-án 8 hónapos polgármesteri működéséről beszámolót tartott. Ezen jelen volt a megszálló románok képviselője is. 1919 decemberében a július 31.-i fegyveres összetűzéssel végződött nagygyűlés áldozatainak segélyezésére és a letartóztatott, a tömegbe lövető kommunisták kiskorú gyerekei támogatására tett javaslatot.  1922-ben polgármester lett Jászberényben. Fizetése 1922-ben 4800 K volt 14 000 K drágasági pótlékkal és 40 000 K reprezentációs költséggel.  Az ő érdeme volt az 1926-ban felavatott világháborús emlékmű, a sokéves küzdelem után 1930-ra elkészült tanítóképző,  a tanyai utak makadámmá való átépítése.  Az 1920-as években az eredetileg 250 ágyasnak tervezett, majd 200 ágyasra redukált kórház tervének megvalósítását igyekezett kijárni a Népjóléti Minisztériumban, de anyagiak miatt ez meghiúsult. Helyette a meglévő kórház felszerelését fejlesztették, így a kórházat 1936-ban a Belügyminisztérium feljebb minősítette. A tiszti főorvossal karöltve fejlesztette a közegészségügyet. A Zagyva mocsaras városi szakaszát rendezték, partfalat kapott. Hosszú pereskedések után elérték, hogy a hatvani, selypi cukorgyárak nem szennyezték többé a folyót.  Nevéhez fűződik még a posta, a csendőrlaktanya, az adóhivatal létesítése, a főtér rendezése, a Rákóczi út megnyitása a vasútállomás felé.  A nagy gazdasági válság idején ínségmunkákat, nyomorenyhítő akciókat szervezett. Ennek révén látott el a ferencesek napközi otthona naponta 300 gyereket élelemmel. A római katolikus egyházközség világi elnöke volt; mellette a Hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák Országos Szövetsége jászberényi csoportjának díszelnöke, testnevelési bizottsági elnök, az önkéntes tűzoltó egyesület elnöke. Apponyi pártjának volt a tagja, aki 1876-1933 közt Jászberény képviselője volt.  1931-ben 12 hold szőlő volt a birtokában, 1935-ben 15 hold szőlőt és 96 hold földet tartottak nyilván a nevén Jászberényben. Két háza is volt ennek főterén. A Frivaldszky-családból ekkor ő volt az egyetlen, aki hivatalosan is  földbirtokosnak minősült, azaz aki legalább 100 katasztrális holddal rendelkezett. 1937-ben a 110 holdjának megoszlását már a következőképp részletezték: 86 kh szántó, 17 kh rét, 2 kh szőlő, 2 kh legelő, 1 kh erdő, 2 kh terméketlen, összesen 1524 aranykorona értékben. Itt az is figyelemre méltó, hogy polgármestersége alatt birtoka nem növekedett. Apponyi Albert halála után, 1933-tól a Nemzeti Egység Pártja tagja lett. Ez 1932 és 1939 közt kormánypárt volt, Bethlen, Gömbös, Imrédy pártja. 1936-ban kormányfőtanácsos lett.  A visszacsatolt Kárpátalja Turjavágás nevű községét Jászberény testvérül fogadta és 1000 P adományt küldtek nekik. Hálából Friedvaldszky Ferenc h70 polgármestert a község díszpolgárává nyilvánította. 1940-ben harmadik tíz évre is megpályázta a polgármesterséget, de májusban már féléves betegszabadságot kért. Decemberre a helyettese vette át tisztségét, maga nyugdíjba vonult.  1944 nyarán, amikor kocsijával éppen a szőlőjébe hajtott, véletlenül összetalálkozott az elhurcolt zsidók menetével. Megállította kocsiját és levett kalappal várta meg a menet elhaladását.  A negyvenes évek végén a földjüket, házukat elvették (ma: Ady Endre u. 29.), özvegye a házmesterlakásban élt. Lánya, Friedvalszky Erzsébet h86 előbb a budapesti Angolkisasszonyokhoz járt, majd 1921-ben a jászberényi érseki polgári leányiskolában végzett eredménnyel. Férjhez ment Pásztóhy Arthur honvéd főhadnagyhoz, aki később testőr-alezredes lett, a belső testőrség parancsnoka. Széles látókörű, nyugatbarát ember volt. Maga 1939-40-ben vöröskeresztes honleányi ápolónő tanfolyamot végzett. 1943-ben és 1944-ben az évi 6 hetes gyakorlatokat szorgalommal és szeretettel teljesítette.  Az I. Attila krt. 4. alatti testőr-laktanyában laktak. Pásztóhy 1944. október 15-én sikertelenül próbálta kiszabadítani a németek által elrabolt ifj. Horthy Miklóst. 1945-ben nem mentek Németországba, férjét átvette a demokratikus hadsereg, de nemsokára eltávolították, mert tábori miséket tartott. 1950-ben halt meg. Az özvegyet kitelepítették, maltert hordott, asztalosoknak segített, majd konyhalány lett. 1970-es években ment nyugdíjba, hazaköltözött Jászberénybe. Nagy erkölcsi erővel rendelkezett, nagy szeretet volt benne, vallásos volt.

Fridvalszky Mátyás h34 szűcsmester volt, 1828 végén szabadult az inaskodásból, 1829-1830.-ban Gyöngyösön volt mesterlegény, - miközben unokatestvére, szerzetesi nevén szintén Mátyás h30 - ugyanitt ferences szerzetes-pap volt. 1831-ben Kecskeméten volt legény, majd egy évig Jászberényben. 1833-ban elkészítette mesterremekét és megházasodott. Felesége a jómódú redemptus családból való Ozoróczky Anna-Magdolna (1815-1896) volt,  akinek közeli rokonát, Ozoróczky Pétert ekkortájt szentelték ferences pappá. Személyleírása szerint alacsony volt, barna hajú, világoskék szemű, vékony, hosszú orrú, kis szerű szájú, hosszas arcú és ajkú,  írástudó. Nem tudni, mikor hagyott fel a szűcsködéssel. Mint apja, ő is földszerzéssel próbálta - és sikerrel - megvetni a lábát. 1839-ben a Homoki dűlőben 20 sor szőlőt vett 235 Ft-ért, 1841-ben ismét a Homoki hegyen 30 sor (4 pászta ) szőlőt Almási Mátyás mellett 515 Ft-ért. 1843-ban ennek 20 út (4 pást) neszűri szőlőjét elcserélte szintén neszűri Homoki dűlő 21 út szőlőjével, miközben még 125 Ft-ot felülfizetett. 1846-ban 4 különböző helyen lévő összesen 4 (magyar) hold puha földet vett 538 Ft-ért, amely nála eddig is zálog alatt volt, s amelynek egy része a gyöngyösi útnál feküdt.  Most volt először saját szántóföldjük. 1846-47-ben ez a 4 hold hol az ő, hol apja nevén volt. 1840 és 1845 közt apjánál lakott, s a vagyon apja nevén szerepelt. Apja nyomán ő is nemesként szerepelt az adóösszeírásban. 1847. november 29-én kérelmet terjesztett be a nemesi közgyűléshez, amely szerint van egy anyósától örökölt háza, feleségével és ennek három testvérével közös tulajdonban. A tulajdonostársak ezt eladták, ezért neki 50 Ft bánatpénzt kellene fizetnie a ház bérlőjének, Milecz János tanítónak, miután ennek ki kell költöznie. Kéri ez alól való mentesítését. A kérést mint indokolatlant elutasították,  mire a pénztérítést megadta. 1847-ben a Tárkány Szögben lévő 20 sor (3 pászta) szőllejét 100 Ft-ért eladta. Amikor apja meghalt, Istvánh33 bátyja özvegyével megegyezett: Mátyáséh34 maradt az apai ház, apja gondozása fejében, de becsértékének felét, 100 Ft-ot odaadta sógornőjének. A Neszűri 60 út (kb. 3 kapás) szőlőt elfelezték; a Székek úttyán és a Cserőnél fél és fél kötel (2x1 magyar hold) zálogföld Mátyáséh34 lett, a Tárkányosnál lévő 1 kötel puha föld és a Csányi útnál lévő fél kötel zálogföld a sógornőjéé. Figyelemre méltó lovagiassága, amellyel az apai örökséget így osztotta meg, holott annak szaporításához saját maga is jelentősen hozzájárult. Ehhez tartozik még az is, hogy mindezekért egy pár évig még ő adózott, mint majd látjuk. 1848-ban a gyöngyösi útnál fél kötel, azaz egy (magyar) hold puha földet vett 190 Ft-ért, amely eddig nála zálogban volt; 1849-ben pedig a Meggyesnél lévő 1 (magyar) hold földet 240 Ft-ért.  1847-től apai örökségként a 6 tizedben háza, mestersége volt, továbbá 4, 1849-től 5 hold földje; valamint 5, 1849-től 6 kapás szőlője is.  Háza a 6. tized 53. sz. alatt volt, ez volt apjáé is. A mai Szakközépiskola Szőlő utcai frontján helyezkedett el, az egykori Serház téren. 1851/52-ben 90 akó bor, 3 (magyar) hold III. osztályú, 2 hold IV. osztályú föld, 1 kaszás III. osztályú rét és 6 kapás III. osztályú szőlő után adózott.  1865-ben 14 ½ (katasztrális) holdja volt a 6. tizedben. A felesége földjét a jelek szerint 1852-1857 közt kapta meg s íratta a nevére. A közlegelők felosztását támogatta. 1871-ben határnapon túli törkölypálinka főzésre kért és kapott engedélyt  Az 1883. évi kataszter szerint már összesen 16 hold földje és több mint egy hold szőlője volt, amiben benne van a felosztott közlegelői föld is a Nécsei legelőben.  Az, hogy a korábban sok telekkönyvi számon, sok darabban lévő föld mindössze négy tagba koncentrálódott, tagosítások és cserék eredménye lehet. Apjához hasonlóan, ő is haláláig kézben tartotta a gazdaságot. Fiai, József h51 1876 körül, Sándor h52 1883-ban történt elköltözése után, 1884-től, eleinte bérlőknek adott át földet 1/2-2 láncnyi egységekben: 9,5 lánc dinnyeföldet, 21,5 lánc földet, 26,5 lánc krumli földet, 1887-ben 31,5 lánc földet.  1 lánc erdő Jászberényben 500 nölet tett ki, azaz mintegy fél magyar holdat, szántóban is valószínűleg ugyanennyit.  A következő évtől (1888), - amikor fia, Sándorh52 visszaköltözött, - ezzel a rendszerrel felhagyott, s haláláig bizonyos Szórád László lett az intézője, miközben 1-2 cselédlány is szolgált a háznál. Ez években nagyobb ácsmunkát végeztetett, valószínűleg házát újította fel. 1891/92-ben régi szőlőjét kivágta és új szőlőt telepített. Értékes emlék és forrás fennmaradt vándorkönyve.  A címlapján egy furcsa bejegyzés található: Annak a Szini Károlynak a neve, aki meghirdette az ész vallását és a testvériséget, s ezek révén az egyházat és a keresztet elvetve földi paradicsomot ígért.  Feltehetően érdeklődött e tanok iránt. Egy későbbi iratból az derül ki, hogy birtokát két fiára hagyta, azt unokái száma szerint osztotta fel 3/8 és 5/8 részben. Halála után házát unokái, dr. Cseh József és dr. Frivaldszky János h71 eladták. Nekrológja szerint földbirtokos volt, a város köztiszteletben álló polgára, a szőlőkultúra valóságos apostola.   A Szolnoki (azaz Szent Imre) temetőbe temették.

Fridvalszky Sándor h52 szikár, kb 170 cm magas, kék szemű, görbe orrú férfi volt, Apponyi választásainál kortes. Eredetileg kovácsmester, nőtlen korában az apai gazdaságba is besegített. 1875-ben behívták honvédnek. 1883-ban a városi kórházba került, ott ápolták valami betegséggel. 1883-ban megnősült, eleinte különböző helyeken laktak, végül 1888-ban az apai házba költöztek. 1894-ben apja meghalt. Amikor a közös apai házat (a tőkeházat) eladták, új házat vett Toborzó u 17. (ma 13.) alatt. A 200 Ft foglaló után 1901-ben további 1600 Ft részletet fizetett. A teljes összeget, 2600 Ft-ot 1905-re fizette ki, 1906-ban telekkönyvezték a nevére. 1901-ben megválasztották városi közmunka-nyilvántartónak, közmunka-kezelőnek. Korábban itt ilyen tisztség nem volt. Tisztsége viseléséhez szükséges óvadékot tett le, 1903-ban ingatlanára zálogjogot kebeleztek be. 1910 decemberében megvette unokaöccsétől, Jánostól h71 a jászberényi ingatlan 3/8 hányadát 2400 koronáért.  A Neszűri X. délőben kis gunyhóval 1 hold szőlője, Necsőn kb. 4 hold földje volt a vagyona.  1913-tól közmunka-kezelői minőségében már tisztviselőnek minősült.  1914-ben az Ozoróczkyaktól gyerekeivel együtt 34 490 K-t örökölt, 40 hold föld árát. Ezt hadikölcsönbe fektették, a háborúban elveszett. 1922-ben a városnál szállásmester volt, fizetése 1 800 K + 5 400 K drágasági pótlékkal. 1925-ben nyugdíjba ment a várostól. Háza jelenleg is leszármazottjáé. Fiát, Sándort h72 1896-ban beíratták a jászberényi gimnáziumba, osztályt ismételt, végül kimaradt, pékmester lett.  1909-ben Jászapátiban vették fel a népfölkelők közé. Úgy látszik, illetősége ide helyeződött át, talán unokatestvére révén. Az I. világháborúban szerzett dum-dum golyó okozta sebesülésében halt meg. Kálmán h73  az I. világháborúban 1915 június 9-én orosz fogságba esett. Június 24-én Orenburgból íratott egy hadifogoly-levelezőlapot szüleinek a három engedélyezett levelezési nyelv egyikén, németül, amelyen a jelek szerint ő maga nem tudott. 1917 január 7-én Bézsó József, a katonatársa azt írta a transz-bajkáli vasút Dauria állomásáról a szülőknek, hogy nem tudja Kálmánh73 új címét, a küldött pénzt július 15-én ő vette át, ha hazatér, visszafizeti. 1917. február 23-én azt írták a turkesztáni Namangan városából, hogy ott 17-ike óta kórházban fekszik. A lapot Taskentben vették postára. 1923-ban holttá nyilvánították.

József h51 örökségét haláláig apja kezelte, maga pedig egy ideig valószínűleg mellette dolgozott, tekintve, hogy együtt laktak. Felesége, Jankovics Terézia Ozoróczky-ágon másodfokú unokatestvére volt (harmadfokú vérrokona), ezért 1860-ban egyházi felmentés kellett nősüléséhez.  1874-ben (s majd 1880-ban ) a várostól vagyoni bizonyítványt kért.  Vagy negyven évesen ugyanis, 1874-és 1878 közt önállósította magát, s az apai házból - ahol szűkösen is voltak - öttagú családjával áttelepült Jászladányba. A község tulajdonában lévő Morgó kocsmát vette haszonbérbe. Ladányban lakott testvére, Erzsébet h54, Cseh Menyhértné, továbbá rendkívül gazdag unokatestvére, a gyerektelen Ozoróczky Mária (a néhai főbíró lánya), dr. Izsó Lajos orvos felesége.  Apja 1895-ben meghalt, földet örökölt tőle 3 felnőtt gyereke alapján 3/8 arányban, ettől kezdve ennek jövedelméből élt. 1896-ban már nem volt kocsmáros, abból ítélve, hogy községi pénztáros lett, s e két feladat egymással nem lett volna összeférhető. Ilyen minőségében állított egy millenniumi emlékfát harminc-egynéhány személy egyikeként, amiről emlékkönyv tanúskodik. 1898-ban is pénztáros volt.  Hat gyereke volt, de csak három ért felnőttkort.

Dr. Frivaldszky János h71 József h51 egyetlen fia. Jászberényben járt a helyi főgimnáziumba, ahol tanulmányi eredménye az évek során jeles-jóból elégséges-jóra romlott. Ötödiktől Ozoróczky plébános 500Ft-os alapítványából részesült 31,5 Ft támogatásban, rokonfiú lévén. 1880-ban érettségizett, ez évben besorozták.  Miután azonban már beiratkozott a pesti jogtudományi karra, csak ennek befejezése után, 1884-ben kellett letöltenie egy éves katonai önkéntes szolgálatát.  Szigorlatokat tett 1886, 1888, 1889 és 1890 években,  végül oklevelet szerzett. Besztercebányán volt ügyvédjelölt, itt a virtuskodó aranyifjúság jellegzetes alakja volt,  lehet, hogy így szerezte gyomorfekélyét is. 1890-ben már ismerte az amatőr művész Dobó Ilonát, akit 1892-ben Temesvárott feleségül vett. Apja Dobó (Dobrov) László, vingai bolgár csizmadia fia volt, aki vármegyei főügyész lett s a temesvári szabadkőműves páholy főmestere. Anyja, perlaki Somogyi Etelka egyfelől a báró Perényi családnak, másfelől jómódú aradi polgároknak volt leszármazottja Gyorokon szőlővel, szép tárgyi hozománnyal. Fridvaldszky Jánosh71 ügyvédként a század végén Jászladányban indult, községi képviselőtestületi tag volt,  de sokat tartózkodtak eleinte Temesvárott is. 1898-ban a jászladányi Erzsébet iskola alapító levelében az iskolaszék tagjai közt szerepel.  Nem sokkal később - de még 1901 előtt - Jászapátiban telepedett le,  e városi jogú faluban, amelynek járásbírósága és ügyvédi kara is volt, két újságja és 10 000 lakosa. A Jászberényi utcában lévő házuk igen korszerű volt, még központi acetilénvilágítással is rendelkezett. E jómódú rezidencián nagy vendégségek voltak, nagy szüreteket, vadászatokat rendeztek. Ezek vendégei közt volt Vágó Pál, a helyi származású festőművész, a Feszty-körkép egyik alkotója is. Jászapátiban szőlőt is vettek. A házigazda demokratikus gondolkodású ember, gyerekei megkülönböztetés nélkül együtt játszottak szegény gyerekekkel is, játék után pedig együtt, az ügyvédéknél uzsonnáztak. Ezek közt volt Szelényi István is, a sokgyerekes csizmadia fia, aki később pap lett. A házigazdának szép könyvtára volt. Munkaszerető, korrekt, vendégszerető, önzetlen embernek ismerték,  egyúttal indulatosnak és kíméletlenül szigorúnak is. Elfogadták a képviselő-testületben azt a javaslatát, hogy ha a végrehajtó nem tud elszámolni, a felesége vállaljon kezességet. Azt a javaslatát azonban, hogy a népszerűtlen kéményseprési díjakat be kell hajtani, leszavazták.  Az 1900-as évek elején már ismerte dr. Frivaldszky Sándori35 budapesti ügyvédet, aki nyomán nevét gyakran dr. Frivaldszkyra javította. Az Apponyi-pártra szavazott. 1902-ben megválasztották a következő évre a községi képviselő-testületbe, 1904-ben községi pénztárosi tisztséget viselt, 1905-ben ismét tag volt, 1906-11 közti időre a Kisjárás nevű községnegyedben képviselő volt, amint halálakor is. 1903-ban igen aktív volt, de 1906-1908-ban nem szólalt fel, ekkor ugyanis ellene hajsza folyt. 1909-ben a Nagykáta-Heves vasútvonal építését támogatta a plébánossal együtt, de a kezdeti siker után a Vámosgyörk-Jászapáti vonalban érdekeltek a tervet elgáncsolták.  A legtöbb adót fizetők közt volt az 1904, 1906, 1909 években. Ő is, mintegy családi hagyományként, foglalkozott ingatlanügyletekkel: fizetésképtelen személyek ingatlanainak elárvereztetésével. A korabeli törvényeket teljes szigorral alkalmazta, emiatt részben elhihető ellenségeinek az az állítása, hogy a szegény népből voltak, akik gyűlölték. Volt olyan, hogy részletre eladott egy házat, olyan feltétellel, hogy a részletfizetés elmaradása az addig kifizetettek elvesztésével jár. Egy részlet elmaradt, a házat visszavette. Úgy látszik, vagyoni helyzete mégsem volt kiegyensúlyozott, adó- és illeték-adósságai voltak.  Az 1890-es évek közepe óta létezett a törvényes válás. Ő a hűtlen és felelőtlen, válni akaró férjekkel szemben a házasság épségét védte. Két ilyen eset robbantotta ki az ellene indult hajszát. 1904-től egy évig volt nála alkalmazásban Imrik József, a Jászapáti és Vidéke helyi hetilap szerkesztője, de elbocsátotta, válóperében is a feleségét védte, és pedig sikeresen. A pervesztes ezért Vaszary állatorvos hasonló esetét felhozva, dühében cikksorozatot kezdett ellene lapjában, 1906. április 1.-én, holott Imrik 1903-ban még Frivaldszky Jánost h71 "közszeretetben állónak" nevezte.  A helybeli értelmiség azonban Frivaldszky János h71 mellé állt, így Vágó Pál, dr. Kele József, a jászkirály, valamint dr. Marsovszky plébános is. A tárgyaló törvényszék 1908 márciusában kibékítette a feleket, ezek közösen visszavonták a sértéseket és rágalmakat, mivel Frivaldszky János h71 is elragadtatta magát. Frivaldszky Jánosh71 annyiban volt hátrányban Imrikkel szemben, hogy neki nem is volt sajtófóruma, sőt, 1903 óta egészsége is megromlott.  Barátja volt a plébános, már azért is, mert az ő tanácsára lett megválasztva. A plébános által indított iskolai alapítvány 200 K-jában benne szerepel az ő 10 K-ja is. Egyébként nem volt különösebben vallásos: egyházközségi képviselő-testületi tag létére javasolta pl. a közterekről a szent szobrok áthelyezését a templom területére. 1909-ben egy bűneset áldozata lett: Sándor József, az egyik írnoka sikkasztott, okiratot hamisított, kb. 5 000 K kárt okozva ezzel principálisának, ezért feljelentésére letartóztatták. A helyi lapban hírek olvashatók az 1903-1912 évekből: az ő ill. felesége kaszinóbeli szerepléseiről (szónoklat ill. táncesten való részvétel), egyéb (jászladányi) bálokon való részvételeiről,  nyaralásairól (1903-ban Koritnicán, 1905-ben Karlsbadben, közben felesége Parádon nyaralt). Felesége 1904-től tüdőszanatórium-egyesületi tag volt. Férjét kétszer megyebizottságba választották,  a jászapáti gimnázium érdekében 1910-ben a miniszternél járt 200 tagú küldöttség egyik vezetője volt. 1910. decemberben eladta jászberényi jussát nagybátyjának, Sándornakh52 2400 koronáért.  1912-ben megörökölte - Mátyásh34 többi leszármazottjaival közösen - apja unokatestvére, Ozoróczky Mária apai vagyonának, 341 holdnak felét. A nagyszámú rokonság rokoni tanácskozásra jött össze. A birtokot 1914-re felparcellázottan eladták, az ő része 20 696 K lett. Gyomorfekélye egyre súlyosbodott, ezért 1913-ban a budapesti Park Szanatóriumban kétszer megoperálták, de belehalt. Halála előtt a haldoklók szentségeit ájtatosan felvette. Jászapáti középületeire és a szolnoki megyeszékházára kitűzték a gyászlobogót. Temetésére küldöttség ment, a község határozatban örökítette meg a nevét, Imrik lapszerkesztő lapjában leközölte a plébánosnak az elhunytat méltató hosszú írását. „De nagy kár ezért a jó barátért, ezért az igazságszerető, önzetlen emberért (...) családi életében mintaszerű, a társaságban, a folyton kínzó betegség dacára is mindig vígkedélyű, a baráti szív közeledését megértő s azt mindig honorálni tudó, a megpróbáltatás pillanataiban vigasztaló, őszinte részvétet érző, sőt segíteni tudó és akaró jellemvonások tették őt (...) igazán becsessé és értékessé. A ki megösmerte egy pillanatra sem kételkedett felfogásának tisztaságában, nemes szándékainak önzetlenségében s az igazi férfi megalkuvást nem tűrő korrektségében. (...) Csodálatos: a fájó veszteség tudata, egy jellemes férfinak emlékezete mely egyszerre forrasztott minket össze közös érzelmekben!"  

Alig temették el, vagyonát elárverezték, két, még kiskorúnak számító fia gyámot kapott. Összesen 9821 korona jutott nekik, de csak évek múlva kapták meg.  A csak 1914-ben kézhez vett jászladányi Ozoróczky-örökséget a gazdasághoz nem értő özvegy a gyám, dr. Kele József tanácsára hadikölcsönbe fektette, maga pedig Arad-megyei birtokára vonult vissza, Gyorokra. Fiai Budapestre költöztek. Ennek az ágnak jelenleg már nem élnek tagjai a Jászságban.

A 20. században egy harmadik ág is Jászberénybe került. Fridvalszky József-Béla ü21 előbb Szolnokon a pénzügyi igazgatóságon volt irodasegéd. Az I. világháborúban a 40. honvéd tábori tüzérezredben szolgált, az olasz és orosz fronton, II. o. ezüst és bronz vitézségi érmet szerzett, valamint a sebesültek érmét (1 sávval). Jászberényben nősült 1919-ben. Ekkor átkerült a jászberényi pénzügyi igazgatóságra, ahonnan 1925-ben vonult nyugalomba. A Kaszinónak és a Katolikus Körnek is tagja volt. 40 hold földje, 3 hold szőlleje volt  felesége révén, ezen gazdálkodott. 1925-ben aranyérmes méhész kitüntetést kapott. Már a 30-as években a Kisgazda Párt elkötelezett tagja volt. Kisgazda vezetőket (Dobi István, Erdei Ferenc) látott vendégül a házában. Egyik fia, Béla ü31 a jászberényi állami gimnázium tanulója volt,  majd testnevelő tanár lett Jászberényben. 1956-ban a rövid életű forradalmi bizottság tagja volt. Másik fia, János ü32 gazdálkodó volt Jászberényben. Tőle fia, Miklós ü52 - végzettségét tekintve autószerelő -, vette át a gazdaságot. Ennek második felesége fiát örökbe fogadta, **Richárdot ü53, aki a Samsungnál üzemvezető, előbb Pusztamonostoron lakott, majd Jászberényben. Sakkozó, s a város érdekében elkötelezetten tevékenykedik. Harmadik fia, Gyula ü33 Debrecenbe költözött.

Fridvalszky  Béla ü31 fia  Béla ü41, valamint  János ü32 leánya Katalin ü51 Budapestre költöztek.

EGY FERENCES PRÉDIKÁTOR, 19. SZ.

A jászberényi Tuzsincsin ág egy tagja - édesanyja családjának, a vallásos Ozoróczkyak hatására - ferences lesz, élete során a korabeli Magyarország igen sok részén megfordul.

Fridvaldszky Imre h30 1819-ben Jászberényben beöltözött a ferences rendbe, ott a Mátyás h30 nevet kapta. 1821-1824-ben Gyöngyösön elvégezte a hároméves teológiát. Egerben mint váci egyházmegyés klerikust szentelték pappá 1824. október 21-én. Ekkor egy ideig szülővárosában tartózkodott, - újmisét tartott - 1824. november 9-én Jászberényből küldték Vácra. 1825-ben már Egerben volt mint klerikus. 1825 kiküldték Kömlőre, majd 1826-ban kisegítőnek Kövesdre 1826/27-ben Egerben a plébános mellett foglalkozott a fiatalokkal. 1827. szept. 2-án Szabadkára helyezték, ahová szept. 10-én indult el. Itt is a fiatalokkal foglalkozott, emellett magyar nyelvű hitszónok-jelölt volt. 1828 tavaszán még itt tartott szentbeszéd-sorozatot, de 1828 nyarán már Gyöngyösön volt a plébános segítője, 1830-ban koncionátus (népnyelvi szónok), katekéta, a keresztúti társulat vezetője, a fráterek gyóntatója minőségében tartották nyilván. 1832 február 1-től a gyöngyösi plébánia gyöngyöspatai lelkésze lett. 1834. július 27-én már Szolnokon találjuk vicarius, concionator és szónok, azaz házfőnök-helyettes, népnyelvi és latin szónoki tisztségben. 1835. július 9-én a váradi káptalanhoz ment alamizsnáért a gimnázium építésére, de csak a püspöktől, Laicsák Ferenctől kaptak 500 bécsi forintot. 1837. őszén már Nagyszőllősön (a 8 fős rezidencián) lett házfőnök (prezidens). 1839 augusztus 18-án viszont már az egri ferencesek névsorában szerepel.

Egerbe 1839. szeptember 13-án érkezett meg, itt a plébános szolgálatában volt. 1841. szeptemberétől Szécsényben volt vikárius, aktuális és nagyböjti szónok, a laikus fráterek újoncmestere. 1844. május 8-án hosszabb távollét után visszatért Egerbe. 1844. augusztusától Gyöngyösön házfőnök-helyettes lett. 1847-50 közt Füleken volt házfőnök és plébános, ugyanitt volt vele rokona, Ozoróczky Péter is. 1851-57 közt Vácott volt házfőnök. E tisztségre egymás utáni két 3 éves periódusra tették meg. 1852. decemberétől az ő kézírása a váci Historia Domus. Ebből részletesebben megismerjük napi feladatait: 1853. szeptember 15.-21 közt Pesten volt a Szent Korona-ünnepségeken, vasúton egy nap alatt járta meg Pestet. 1855 október 29-én ismét Pesten volt a fuvarrobot ellenértékének felvételére. 1854. január 16-án Koburg hercegtől 100 Ft-ot kapott faljavításra, Feketevasárnap a püspöknél járt, akinek spirituálisa lett, meggyóntatta, majd 40 Ft alamizsnát kapott tőle, hasonlóképpen 1855-ben és 1856-ban is. Többfelé járt prédikálni. Püspöki ebédeken vett részt. 1857 szeptember 19-én Bécsbe utazott egy kérvénnyel Koburg herceghez. November 4-én Pestre ment fuvarrobot ügyben. December 27-től Szegedre helyezték.

1858-ban Szegeden lett koncionátor. Úgy látszik, egészsége megromlott, mert csak karácsonykor, a pásztorok miséjén mondott beszédéről tudósítanak első tevékenységeként. 1859 július 13.és 18. közt Zentán időzött, rokonánál, Benedek Elek kanonoknál névnapot köszönteni, nagyanyja ugyanis Benedek-lány volt. Az 1860. Hetvenedvasárnapra írott szentbeszéde befejezetlen maradt. Ez évben már sokkal hosszabb időt töltött Zentán, május 28-tól június 15-ig. Augusztus 14-én ismét visszatért ide szent István napra konciót tartani. Később felmentették a szentbeszédek mondása alól. 1861. április 1.-től 22.-ig Óbecsén helyettesített. Szegeden halt meg, mint emeritus koncionátor, 1861. október 1.-én.  Egy köteg magyar szentbeszéd maradt fenn utána, ezek egy része saját alkotás. A Szegedi Egyetemi Könyvtárban található két prédikációs könyv az ő possessori bejegyzésével.  Ezek prédikációit hihetőleg elmondta, de saját írásaira nem hatottak.

IPAROSOK SZOLNOKON, 18-20. SZ.

A Frivaldszkyak eredetileg jászberényi gyökerű szűcsködésének központja rövidesen áttevődik Szolnokra. Az itt nevelődött szűcs Frivaldszkyak más megyékben is letelepedtek.

A frivaldi születésű Miklós Di1 a szűcsmesterséget Jászberényben, Ferenc Of1 rokonuknál tanulhatta. Ezután Szolnokon telepedett le, ahol a szűcs-szabó-szűrszabó céh 1766-ban kapott kiváltságlevelet. 1771-ben frivaldi birtokát elzálogosította ottani rokonainak. 1772-ben elvette Dobos Zsuzsannát, akitől 8 gyerekük született. 1773. április 28-án frivaldbeli rokonai - köztük bátyja, aki ott soltész - igazolták nemességét, amit aztán 1786-ban Heves és Külső Szolnok egyesült vármegyében kihirdettek. Mint kikövetkeztethető, igen sok Frivaldszky tanulta nála a mesterséget: így György Dh1 fiai; János D02 bátyjának fia: György Dr1, aki Hódmezővásárhelyen telepedett le; András Og1, József f15 és György Ot1, akik ugyanott; (Buga) János Es1, aki a Csanád-megyei Apátfalván. A Frivaldszkyak szétszóródása délkelet felé jól mutatja a rackajuh visszaszorulását is a szövésre alkalmas gyapjút adó merinó mögött, amelynek bőre nem alkalmas szűcsködésre. A szűcsök számára a bőröket egyre inkább délkeletről, Erdélyből hozták. Nála tanult még valószínűleg FerencD11, aki Hódmezővásárhelyen halt meg, másik Ferenc Dr2, aki Nagykátán telepedett le; bátyjának unokája is: András D26, aki azonban gyerekként vízbe fúlt; végül (Dancsin) György Oü1.

1797-ben a nemesi felkelés költségére 1/50 részt fizetett, azaz 5 forintot. 1809-ben helyette fia, Ferenc i13 kelt fel.  1816-ban a saját keresményéből való házát, amely Szűcs Balázs és József, valamint Votrubetz József szomszédságában volt, 1000 váltóforintért fiának, Ferenci13 szűcsmesternek adta át azzal a feltétellel, hogy neki és feleségének benne életük végéig egy szobát biztosítson.  Látni valóan a nemesi öröklés szabályait követte, mikor a legkisebb fiának juttatta a házat, aki azonban két év múlva meghalt. Utódait 1841-ben és 1845-ben mind elismerték nemeseknek.

Szolnokon egy társadalmi  megmozdulás volt a harmincas évek végén. Hogy mi váltotta ki a megmozdulást, eléggé homályban marad a fennmaradt iratokban, a megye nem kívánta feltárni. Csak egy-két félmondat utal rá: Hogy magas ezüst pénz taksákat róttak ki egy Sághy nevű jobbágycsaládra, s hogy az úriszéken a - többnyire nemes - mesterembereket az elnök pálcával fenyegette meg. Az emiatt keletkezett felzúdulásban 1837-ben 59 mesterembert fogságra vetettek Szolnokon mint vakmerő ellenszegülőket. Köztük van Fridvaldszky János i24, József i22 és István i21 - akik két mesterember és a jobbágy Sághy - miatt aláírásgyűjtést kezdtek. Ezek, több mint háromszázan betódultak az illetékes visegrádi-óbudai koronauradalom július 17-19.-én tartott úriszékére és ott a városi tanács elmozdítását követelték. A július 31.-i kisgyűlés határozata alapján emiatt a megye augusztus 21-26. közt törvényt ült. Az első három fejenkint másfél év börtönt kapott lázítás miatt, a többiek vakmerő merészlés miatt a jó rend és köz bátorságnak helyre állítására börtönöket meg botozást, Józsefi22 1 hónapi, Istváni21 félévi börtönt, mindketten heti két böjttel, János i24, Fülöp Ignác és három nemesi iparos-társa ellen külön tiszti ügyészi per indul büntetőper indult a mocskos kifejezésű beadvány-szerkesztés és a "Ne hagyjuk Sághyt!" felkiáltás miatt. 1838-ban Heves-megye kincstára vagy két tucat iparos - köztük a három testvér - ellen büntetőeljárást is indított. Mind a Kancelláriához folyamodtak, amelynek végzése az lett, hogy két személlyel kapcsolatban a a folyamodványbeli kitételek megszűnnek, a megye fogházában raboskodó többiek büntetését pedig leszállítják. 1839-ben Fülöp Ignác, Fridvalszky János i24 és három társuk ellenszegülők és kicsapongók ellen indított fenyítőperben ítéletet hoztak. Mind az ötüket felmentették. A vád szerint az Elek György által Szolnok város közönsége nevében készített illetlen kifejezésekkel tellyes folyamodványuk az ítélet szerint egész alázatossággal és minden fenyegetőzés nélkül van írva. A szolnoki hatóságok és uradalmi tisztviselők azonban tovább önkényeskedtek. 1844-ben ezért Fridvalszky János i24, Sárkány János, Gulyás János és több más szolnoki lakos a megyéhez fordultak panasszal az uradalmi főkormányzó és a város ellen, mert igazságtalan módon járnak el, nem tartanak úriszéket, a királyi haszonvételeket árverés nélkül adják ki a főbíró önkénye szerint a lakosság kárára; nem történt meg a tisztújítás sem, a prefektus által pártolt tisztviselőket erősítették meg. Az ügy kimenetelét nem ismerjük.

József i11 szűcsmester 1781-ben szerepelt Frivaldon a nemesi összeírásban. 1809-ben, Szolnokon a nemesi felkelés költségeire szegénysége miatt csak 1 forint 12 krajcárt fizetett.  1841-ben súlyos beteg lehetett, mert már "özvegyét" írták be a voksoló nemesek közé. Az 1845-ös összeírásban azonban már ismét a férj szerepel.  Több ágat alapított.

József i22 fésűs mester volt.   1848 nyarán behívták a III. szolnoki nemzetőrzászlóaljba .

István i12 szűrszabó volt. 1809-ben Szolnokon a nemesi felkelés költségeire mindössze 16 krajcárt fizetett. 1841-ben és 1845-ben összeírták a nemesek közt.  Ferenc i13 szűcsmester volt, az 1809-i nemesi felkeléskor apja helyett kelt fel. 1845-ben özvegye (Rátz Anna) is felvétette magát a nemesek összeírásába. Fia Sándor i28 szintén szűcsmester volt. 1841-ben és 1845-ben Szolnokon összeírták a nemesek közt. 1848 nyarán behívták a III., szolnoki nemzetőrzászlóaljba.  János i42 szintén szabó volt. Fia, Rezső i88 Budapestre költözött.

István i21 szűcsmester heves vérmérsékletű ember lehetett, mert 1843-ban János i24 nevű öccsének feleségét valami veszekedésben megverte. 1848 nyarán behívták a III. szolnoki nemzetőrzászlóaljba. Foglalkozása ekkor már földész, ellentétben testvéreivel, akiké kézműves.   10 gyerekéből: Teréz i31 nevű lányának a fia, Doroghy Albert 1887-ben Aradon elvette Margitot u34. Kálmán-János i32 nevű fia 1878-ban vendéglős volt; 1886-ban a tisztújításkor a városban szótöbbséggel második alkapitány lett. Sógora, Doroghy Károly ugyanekkor lett árvaszéki ülnök.  1886-tól 1898-ig volt városi (rendőr)alkapitány.  1898-ban megbetegedett, helyettest állított a város napi 1 Ft 20 kr-ért. Október 7-én meghalt, özvegye Petrovics Róza és árvája haladékot kaptak a hagyaték átvételéig a városi közkórház és gimnázium felé fennálló 2000-2000 Ft tőke és kamatai törlesztésére. Az elhunyt (1871 óta) 27 évet töltött a város szolgálatában, ezért évi 300 Ft kegydíjat kaptak, amely az árva, Margit i43 18 éves korától majd le fog csökkenni.   

Ferenc-(József) i23 csizmadiamester volt. 1848 nyarán behívták a III. szolnoki nemzetőrzászlóaljba. Sándor i35 nevű fiából sikeres ügyvéd lett Budapesten.

Ferenc i33 csizmadia volt, előbb 1859-ben Szolnokon nősült, majd 1871-ben Abonyban. Szolnokon élt, 1880 után egy pár évig ismeretlen helyen. Később foglalkozásközvetítő és cseléd-elhelyező irodát tartott fent Szolnokon,  nem tudjuk, mióta. Szolnok erre a foglalkozásra 1884-ben szabályrendeletet hozott. Öccse már akkor ügyvéd volt Pesten. 1892-ben Petrovics Alajossal panaszt emeltek a városnál amiatt, hogy bizonyos Karkecz Henrik engedély nélkül helyezett el cselédeket. Ez be is bizonyosodott, így az illetőt megbírságolták. 1914-re már özvegye lett a cselédszerző tulajdonosa. Nem saját házban lakott. Gyermekei Budapestre költöztek.

Fridvalszky János-(Imre) i24 szűcsmester 1833-ban feleségül vette Baranyai János özvegyét, Szalai Viktóriát. Ez férje után fél és egynegyed tanya földet örökölt, de 1834-ben elvették tőle gyerekei táplálására, akiket  nem ő nevelt, hanem talán a Baranyai-rokonság. Az özvegy és a Baranyaiak  közt éveken át folyt a vita az örökség miatt. 1840-ben az após, Szalai István a városnál igazolta, hogy a romos házat az őtőle kapott pénzen építették a fiatalok újjá, ezért az övéké és nem hagyaték az első férjtől.  Anyagilag nem állhattak jól, mert 1843-ban Jánosi24 200 Ft kölcsönt kapott a várostól hatos kamatra. 1842-ben szolgabírói eljárás indult  ellene bizonyos Magyar Mihály 4. grammaticus tanuló ifjú megverése miatt az iskolaigazgató feljelentése nyomán. Az ügy nem egyértelmű, még 1844-ben is tartott a nyomozás. 1843-ban viszont ő tett panaszt, mert feleségét, Szalai Viktóriát Istváni21  nevű bátyja megverte. Időközben felesége meghalt, 1844-ben újra nősült. 1845-ben mostoha fia, Baranyai Albert kovács beperelte amiatt, hogy teljes apai örökségét, a tanyaföldet a szanvai pusztában magánál tartja és nem akarja kiadni. A szolnoki városi tanács ezt meg is ítélte neki, mert a mostohaapa nem jelent meg a tárgyaláson. Az ítéletet az úriszék is helybenhagyta. Fridvalszky azonban a legfelsőbb fórumra vitte. A bírói ítéletet a Kancellária megsemmisítette, hogy a folyamodó további védekezését előadhassa. Baranyai ezt nem várta meg, aratáskor a saját aratóival és puskával jelent meg, mostoha apját és annak feleségét kaszanyéllel megverte. 1846-ban a mostohaapa elleni merénylőt elítélték, de csak egy hét fogságra és orvosi költségekre, tekintettel arra a mentőkörülményre, hogy az ítélet - bár nem jogerős, - de az ő javára szól. 1847-ben még nem volt az örökség ügyében döntés. Nem tudjuk, mi lett az ügy kimenetele.  Fridvaldszkyt 1848 nyarán behívták a III. szolnoki nemzetőrzászlóaljba őrmesternek. 1849 decemberében városi tanácsos lett Szolnokon. Fia, János i39 a bánsági Fehértemplomban lett útmester.

Antal i25  1850-ben elvette a cseh származású Zéman Franciskát. 1885-ben árverésen 3010 Ft-ért 3 évre bérbe vették a piaci helypénzszedési jogot. Az összeg felét előre letették, de ennek a felét később visszakérték, s helyébe a szolnoki Csillag utcai telkükre ajánlottak fel jelzálogot. A közgyűlés ezt egyhangúlag meg is szavazta, a szerződést így kötötték meg velük.  Gyerektelenek voltak.

Imre i26 szabómester volt. 1842-ben apósával, a postamester Sárkány Jánossal megverték Király István feleségét, Sárközy Juliannát.  1844-ben a megye ellenük fenyítő pert indított, de 1846-ban a panasz barátságos úton megszűnt. Fia, László i41 előbb  Szegedre, majd Budapestre költözött.

Fridvalszky György Oü1 Frivaldon született, a szűcsmesterséget valószínűleg Szolnokon tanulta Miklós Di1 nevű rokonánál. Nagykorúságát elérve egy másik szűcslegénnyel 1824-ben a városhoz fordult, hogy vegyék be őket lakosnak. Kétszer utasították el kérelmét, - amit másodjára már csak egymaga terjesztett elő, - éspedig amiatt, hogy a városban annyi a szűcs, hogy már kéregetnek. Végül 1826-ban, harmadszorra azzal állt elő, hogy felsőbb helyről kapott már engedélyt, meg hogy el kívánja venni Pethő József özvegyét. A trencséni származású legény erre megkapta az engedélyt, hiszen 13 éve jámborul élt a városban (azaz 1812, 11 éves kora óta). Írásos reverzálist vettek tőle, hogy kötelességeit el fogja látni.  1826-ban valóban megnősült. 1841-ben és 1845-ben összeírták a nemesek közt.  Második felesége 1848 februárban Fridvalszky Klára i30 lett, a szolnoki Miklós Di1 unokája, István i12 szűrszabó lánya. 1848 nyarán őt is behívták a nemzetőrség III., szolnoki zászlóaljába. 

Fia, János-György ü11 Szolnokon volt asztalos. Szolnokon nősült 1874-ben. 1892-ben építési engedélyt kapott Szolnokon az I. építési kerületben 2150. népsorszám alatti telken, a vasúti fasor közötti részen lakóházat, a bécsi közre nyíló részen műhelyt építhet a becsatolt terv alapján: Vályog falú épületet, mészhabarcsba rakott alapon, tégla kéménnyel, zsindelytetővel. Padlója 0,32 m-rel legyen a talajszint felett. Utasítják, hogy 7 Ft-ot szakértői és egyéb címen fizessen be. Fia, Béla ü21 Jászberénybe költözött.

IPAROSOK NAGYKÁTÁN, 18-19. SZ.

Az egyik Szolnokon tanult szűcs Frivaldszky a közeli Nagykátán telepszik le. A nyomában a szomszédos Tápióbicskére is beházasodik egy frivaldi rokon.

Frivaldszky Ferenc Dr2 Frivaldon született, 1794-ben Nagykátára nősült. Ezt megelőzően szűcsmesterséget tanult, valószínűleg rokonainál, Szolnokon. 1805-ben a jászberényi Józseffel h11 Trencsénben járt, nemességük ügyét intézték. 1808-ban Nagykátán azt állította hivatalosan, hogy két neveletlen gyermeke van, s az öle lejár, ezért nemesi felkelésre alkalmatlan. A nemesek közt itt 1820-ban, 1829-ben összeírták, 1836-ban azonban már nem, talán meghalt.  József r31 az 1829-1836, 1844. években Nagykátán volt birtoktalan nemes.  Két lánya ért felnőttkort, egyikük Budapestre került.

Frivaldszky Betyinszky Mihály E33 felesége 1786-ban meghalt. 1801-ben a nemesi összeírásnál Bugho melléknéven iratkozott fel, miles azaz katona volt. Birtokát 1804-et megelőzően elzálogosította 32 évre, majd ismeretlen helyre költözött, amint fia, András E45 is. Másik fiát, Mártont E46 Tápióbicskén találjuk: 1827-ben 43 évesen megnősült, de csak 20 évesnek mondta magát; mert menyasszonya is annyi volt. Trencsén megyétől nemesi bizonyítványt kapott. Amikor 65 évesen ott meghalt, 52 évesnek tudták. Testvéreiről és apjáról nincs ottani adat.

 IPAROSOK CSONGRÁD-, CSANÁD-MEGYÉKBEN, 18.-19. SZ.

Mind Szolnokon tanulták szűcsmesterségüket.

Csongrád megyében az első megtelepedő Frivaldszky György Dr1, a frivaldi soltész legidősebb fia volt, Szolnokon tanulhatta a szűcsmesterséget rokonánál, MiklósnálDi1. Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1780 június 8.-án Trencsén megyében nemesi bizonyítványt kapott, ennek alapján ott kihirdették nemesnek, 1784. május 26-án Csongrád megyében is.  Szerepel 1788-ban Vásárhelyen a szűcsmesterek, 1794-ben a nemesek névsorában is. Nem lehetett jó módban, mert 1805-ben gabonakölcsönt kért, utána kamatot fizetett, 1807-ben pedig az insurrectiós kasszából kapott 23 Ft 45 kr-t.  1815. január 2-án végrendelkezett, amiből kiderül, hogy írástudatlan volt: Eszerint Julianna r11 lányáé legyen az anyai 60 út, azaz 3000 tőke  szőlő és 2 tehén, 2 fiáé szállásföldje, háza, iparos szerszámai. A gyám György Ot1 lett.

Ferenc r14 1823-ban Makóra nősült. Mint itteni lakost apja bizonyítványa alapján 1828. szeptember 12-én Csongrád megyében nemesként kihirdették, majd 1829. február 10-én Csanád megyében, mindkét helyen fiaival együtt. Maga bűnüldöző volt, persecutor. 1829. május 12-én a panasza alapján Tóth István mészároslegényt beidézték. Miután az illető ellenállt, 1, majd 2, végül 3 lándzsást küldtek ki érte, 12 pálcaütést kapott, s visszatoloncolták olasz hazájába. 1833-ban igazolást kapott Makótól, hogy feleségével jól bánt, ez ennek ellenére hagyta el őt. Az asszony gyerekeiket is magával vitte, ezért nincs nyomuk tovább Makón. A város megkeresésére Ferencet r14 1834. november 18-án a megyei törvényszék három évre ítélte, heti kétszeri böjtöléssel többszöri káromkodás, és vérengzés, Szabó Sára megkínzatása, Gyulai Péter megsebesítése, valamint feleségével való tilalmas bánásmód miatt.  Makón börtönbe került. 1836 szeptember 28-án kiadták őrizet mellett 9 napra egy nagylaki lakos elhajtott 11 ökre kinyomozására. Emiatt 1837. november 10-én saját kezű beadványában méltatlankodik, hogy ezzel a 9 nappal meg akarják toldani a fogságát.

József r13 Makóra költözött bátyja után. Emiatt 1826-ban nemességigazolást kért Csanád megyébe is, amit 1828-ban meg is kapott.  Csongrád megyében 1826. augusztus 28-án hirdették ki apja bizonyítványa alapján. 1828-ban a királyné koronázásának költségeihez hozzájárulást adott.  1850 április 16-án özvegye egyezséget kötött leányával, Rozáliával r21, Kocsis Józsefnéval, hogy azon a 100 váltóforinton kívül, amit férjhezmenetelekor kapott, most kap még 50 vft értékben egy öreg sertést 3 malaccal, további 50 váltóforintot pedig akkor, amikor eladja a házát. Ezzel az atyai örökséggel leánya megelégedett. Egyikük sem volt írástudó.

Ferencet D11 Frivaldon említették az 1776-i nemességvizsgálatban, 1781-ben már nem, mert nem tudtak róla. Hódmezővásárhelyen halt meg mint Trencsén-megyei. Szűcs lehetett a rokonainál.

Frivaldszky György Ot1 Frivaldon született, szűcsmesterségét valószínűleg Szolnokon rokonánál, Miklósnál Di1 tanulta. 1788-ban Hódmezővásárhelyen elvette Méhess Annát, ugyanez év május 6-án Trencsén megyei nemesi bizonyítványt kapott, amit Szegváron június 20-án kihirdettek.  1794-ben a vásárhelyi nemesi névsorban szerepel. Végrendeleti tanú volt 1807-ben és 1815-ben, bár írástudatlan volt. Rossz anyagi helyzete miatt 1807-ben az insurrectiós kasszából kapott 9 Ft 30 krajcárt, 1812-ben azonban már anyagilag rendbe jött, mert az országgyűlés költségére megajánlott. 1838-ban főhadnagynak jelölték.  Különféle összeírásokban szerepel 1822-1836 közt,  1837- 1842 közt a vagyona a nemesi összeírás szerint: 1 hold harmadrendű belsőség, 2 kapás harmadrendű szőlő volt és 2 mázsányi káposztaföld a Kis utsza nevű kerületben. Az adójegyzék szerint 1 harmadrendű ház, 2 kapás harmadrendű szőlő, valamint nádvágási jog után adózott. 1842-ben céhmester volt.

Legidősebb fiát, Istvánt t11 nemesként összeírták 1822, 1828, 1835, 1836 években. A vásárhelyi nemesség alhadnagya lett 1832-ben.  Zsellérsorú, teljesen vagyontalan volt, a Kis utsza nevű kerületben lakott, valószínűleg testvérénél. Fia: János t21 1891-ben cipész volt Hódmezővásárhelyen a Deák Ferenc utcában.

Középső fia, Lajos t12 szűcsmester volt. Apja 1835-ben tanúsította fiai nemességét.  1833/34-ben ő adózott apja helyett, majd apja halála után, 1842/43-ban ismét. Vagyonuk: 1 harmadrendű ház, 2 kapás harmadrendű szőlő, és nádlási jog volt, állataik nem voltak.  Legkisebb fia, Ádám t13, Egerben telepedett le.

József t23 szűcs volt és gazdálkodó. 1873-ban építkezett. A házat az apja által emelt épület helyén, annak részbeni felhasználásával építette, mert fia (Imre t33) később úgy tartotta számon, hogy a házat nagyapja (Lajos t12) építette, akinek híres saját termésű borai voltak. Az építkezést megelőzően a városi mérnök és egy tanácsos jelentették, hogy annak sem rendőri, sem építészeti akadálya nincsen a III. 751. sz. udvartelken, véggel tűzfallal Feimer Herman felé, háttal a Kardos utcára, a régi vonal megtartásával 5 öl széles, 6 öl hosszú lakóépület helyén, cseréptetőre. Valamivel később több építőmester is bejelentést tett a házat építő mester ellen, hogy szerintük a ház életveszélyes. Bizottságot küldtek ki ennek megvizsgálására és a jövőre nézve hatósági építési előírások megalkotására. - A szegedi pénzügyi igazgatóság az építkező kérvénye és a mellékelt térvázlat alapján 1874-ben 10 évi házadókedvezményt adott. Ezt megküldte a helyi adóhivatalnak, amely tovább a törvényhatósági bizottságnak, ez pedig végül a kérelmezőnek. Még ugyanez évben a 748. sz. alatt lévő házánál fészert kívánt építeni zsindelytetővel a Tullajtai Imréné felé eső mezsgyére a meglévő 2 öl széles és 4 öl hosszú szín és ól helyén. Egy tanácsnok és a mérnök helyszíni szemléje alapján ezt engedélyezték. 1883-ban több más tulajdonossal együtt mámai és kenyereházi szőlőjükben vadászterületet kívántak alakítani. A törvényhatóság a kérvényt elutasította, mert szerinte a vonatkozó 1883. XX. t.c. ilyen kis birtokok esetén erre nem ad módot. Mindenesetre vadászni szőlőben csak vasárnap szabad, illetve szüret után. Fellebbezésükre a Belügyminisztérium végül helyt adott a kérelemnek, amit megküldtek a tanácsnak, ez a főkapitánynak, aki már semmi akadályt nem talált.  IV. ker. Deák Ferenc u. 14. alatti telke 1910-ben, szabályozás miatt 5,20 négyszögöllel növekedett, ezt a város neki á 40 koronájával eladta.

József t31 tisztviselő volt a Népbanknál. Testvére, Lajos-Pongrác t32 kivándorolt Amerikába. Imre t33 négy középiskola elvégzése után 1905-től bírósági díjnok lett, 1908-tól írnok, I. Világháborúban előbb 1916-tól a 46-osoknál, majd a 61-eseknél szolgált, végül Szerbiában lett tábori csendőr, 1918-ban leszerelt. Hódmezővásárhelyen Deák F. u. 14.  alatt lakott. 1921-ben bírósági irodatiszt lett, később 1940-től irodafőtiszt.  

Lajos t24 kézműves volt, majd katona, végül obsitosként földműves. 1868-ban nősült először, majd felsége halála után, 1873-ban másodszor. Apja után örökösödési kérelmet terjesztett be a városhoz 1869-ben, 1879-ben építkezett, ezért a Figuli János telke felőli mezsgyén lévő 13,27 m hosszú, kettős csurgójú kamráról és színről a gaztetőt le kívánta szedni, a falakat megemelni és cseréptetővel ellátni. Egy tanácsnok és a mérnök véleménye alapján az engedélyt megadták, továbbra is kettős csurgóval.

A jászberényi születésű Fridvalszky József f15 valószínűleg szintén Szolnokon tanulta a szűcsmesterséget. 1775-ben költözött Hódmezővásárhelyre kb. egy időben Györggyel Dr1. Ott 1785-ben elvette Sziver Rozáliát, akitől 8 gyereke született. 1787-ben Frivaldon járt, rokonai tanúsága alapján részére Trencsén megye 1788. május 18-án nemesi bizonyítványt adott ki, amit Szegváron június 20-án Csongrád-Csanád-Békés egyesült megyékben kihirdettek. A trencséni nemesi bizonyítványban azonban turpisság van. Ő ugyanis 1762-ben Jászberényben született és apja ugyanott halt meg. Jászberényben viszont nem tudtak volna olyan tanúkat állítani, akik őt igazolni tudták volna. Ezért Frivaldszky Kramara Ferenc CP1, - akinek a feleségének neve szintén Katalin volt mint József f15 igazi anyjáé, és neki is volt egy József P12 nevű fia, aki szintén Frivaldon kívül lakott, - elvállalta fiának és kerítettek a családból egy 56 éves György, valamint egy 35 éves András tanút ennek igazolására. Ezek azonosíthatatlanok, előbbi vagy Buga v. Eliassko, az utóbbi vagy Tuzsincsin vagy Dancsin. József f15 azonban semmi esetre sem lehet Kramara, mert ennek egészen más volt a felesége.

1825-ben már csak özvegye élt,  ismeretlen helyen halt meg. Fia, József f21 1828-ban a királyné koronázására sokadmagával együtt pénzt ajánlott meg. Valószínűleg ő volt az a Dancsin József, aki 1833-ban Trencsén megyétől nemesi bizonyítványt kapott.  János f22  1828-ban testvérével együtt pénzt ajánlott fel a királyné koronázására.  1819-ben nősült Hódmezővásárhelyen. 1825-ben özvegy anyja helyett voxolt. Gyermekei további sorsáról nem tudunk. György f23 Csanádpalotára nősült 1824-ben. Eleinte szűcsködött, de 1843-tól a foglalkozása már földműves volt. Apja 1788. május 18-i bizonyítványa alapján 1828-ban nemességigazolást kapott Csongrád, 1829. febr. 10-én Csanád megyében. Leánya, Tekla f33 lányanyaként 1845-ben Csanádpalotán férjhez ment Gáll Péter béreshez, ezután Kunágotára költöztek. Fiát férje örökbe fogadta. E *Fridvalszky Gál János f41 Kunágota pusztán volt béres, majd cseléd. 1880-tól már bent a faluban lakott, előbb 85, majd 114 sz. alatt, földes gazda lett. Gyerekeit eleinte Gál, később Fridvalszki névre kereszteltette. Terézia f33 férjével, Prágai Tamással 1906-ban tényleges birtoklás címén Kövegyen az 56. sz. házhoz, és a hozzá tartozó 400 nöl beltelekhez jutottak,  ami addig  zálogban volt náluk. Ezt 1912-ben gyermekeik örökölték. László f35 Csanádpalotán csizmadia volt.

Pál f24 is Csanádpalotára nősült 1824-ben, 1828-ban nemességigazolást kapott testvérével együtt Csongrád megyében, majd 1829 febr. 10-én Csanádban is.  Szűcssegéd volt, feleségével, Hám Annával Kövegyen birtokos. Övék volt a 277. sz ház, valamint negyed jobbágytelek szántó csaknem 9 kh, öt tagban a Tanya és Csiga dűlőkben, továbbá 150 nöl kenderföld és 350 nöl szőlő. 1866-ban eladták a szántókat és a kenderföldet, 1869-ben a szőlőt és a házat is.  A család ekkor ismeretlen helyre elköltözött, Pál-Mihály f37 nevű, már családos fiukkal, meg feltehetőleg Lászlóval f35 és Károllyal f36 is együtt.

András Og1 frivaldi születésű szűcsmester volt és Szolnokon tanult. 1780. június 8-án Trencsén megyében nemesi bizonyítványt kapott, kihirdették 1784. május 26-án Csongrád megyében.  Szentesen nősült 1782-ben s itt szerepel a különféle nemesi összeírásokban.  Bálint g11 szűcsmester volt, 1835-ben apja 1780-i bizonyítványa alapján kihirdették. Szerepel különféle nemesi elszámolási jegyzékekben 1829-ben a 3. classisban (kerületben), 1836 és 1838-ban Szentesen.  Halálakor az Angyal u. 1620. sz. alatt lakott. Fiú utóda nem maradt.

A Betyinszky ághoz tartozó Frivaldszky János Es1 Frivaldon született, szűcsmester volt. Mesterségét valószínűleg Szolnokon tanulta. Apja 1786-ban nemesi igazolást kért neki Trencsénben egy olyan személy igazolására hivatkozva, aki csak távoli rokona volt, mert a Betyinszky ág tagjait tudomása szerint nem ismerték el nemeseknek. Nem tudta, hogy őt magát már kihirdették Trencsénben. A megtévesztést azonban észrevehették, mert Csanád megyében nem hirdették ki. 1788-ban Apátfalván elvette Mátó Júliát. Néhány évig ismeretlen helyen lakott, 1791-ben végleg letelepedett Apátfalván. Halála után özvegye 1842. december 11.-én elosztotta férjével közösen szerzett vagyonát öt felnőtt gyereke között: Házát Ruzsa Józsefné Annára s16 hagyta azzal a feltétellel, hogy ott haláláig lakhasson és majd temetéséről gondoskodjon. Másik lányát, Matzkay Györgyné Rózsát s14 megkínálta a ház felével, de miután ezt nem fogadta el, nem kapott semmit. A fertály földet a legidősebb fiú, András s11 kapta; - ennek fejében tőle meghatározott anyagi juttatást kap eltartásul, - két öccsének pedig 100-100 váltóforintot.  András s11  jó körülmények közt élhetett, mert a két öccsét illető 200 váltóforintot azonnal ki tudta fizetni. Valószínűleg második feleségének, az 1842-ben elvett özvegyasszony, Moller Borbálának a vagyonából tellett rá. Kettőjük közös vagyona az 1850-es évek legelején: A Pulger utcában lévő 454. sz. ház; a csanádi határban 200 négyszögöl kenderföld; a Maros mellett 50 nöl káposztaföld, amit 1840-ben szerzett az uradalomtól, s rajta épületet emelt; a Nagyút dűlőben fertály telek szántó, amit 1842-ben licitáción 1000 forinton vettek; a csanádi határban 1820 óta bírt 14 hold szántó; a Csőrvölgyben 1828 óta meglévő 633 nöl szőlő; a Maros folyónál 1832 óta birtokolt 225 nöl szilvás. A szántók összesen csaknem 24 holdra rúgnak, fél teleknyi nagyságban. A közös legelők felosztásából való, fertály földjüknek a szomszédos községi tanyafölddel való mezsgyevitáját 1842 június 15.-én egyezséggel zárták le: Adtak két lánc földet, cserébe kaptak egy hancsikolt kutat. Június 29-én igazolást kaptak arról, hogy a föld egykor Batsányi Antal tulajdonában volt.  

Fia, Ignác s21 szűcsmester volt, de úgy látszik, olykor borméréssel is foglalkozott, mert bizonyos Kiss Illés Mihály italért tért be hozzájuk, s miután felesége nem adott neki, leszidta. Emiatt őt 6 váltóforint büntetésre ítélte a falu, mert Fridvalszkyék nem is mértek bort. Egy, a szőlőhegyen lévő szőlőt 1847 szeptember 12.-én adott el az uradalom jóváhagyásával.  1849 január 14-én úti levelet kapott Apátfalván. Apjával, Andrással s11 ugyanis két lóval vont kocsin Arad-megyébe készültek, Gyorokra és egyéb helyekre.  Ingatlanai az 1850-es évek elején a következők voltak: A Templom utcában a 156. sz ház; a csanádi határban 200 nöl kenderföld, amit 1840-ben vett; 1200 nöl szőlő, aminek felét 1844-ben, másik felét 1845-ben vette; a Maroson túl 225 nöl szilvás, amit 1845-ben vett, bár ez utóbbinak sógornője, Fridvalszky Istvánné ellentmondott.  Öccse 1852-ben bekövetkezett halála után Kövegyre költözött át, a 96. szám alá. Itt 1860-tól haláláig a községi elöljáróság tagja volt, sőt 1861-ben bíró, 1874-ben pedig a számvizsgáló bizottság élén szerepelt.

Péter s31 örökölte apja vagyonát Kövegyen. Az 1876 évi hagyatéki eljárás és egy (valószínűleg testvérével kötött) 1877-i adásvételi szerződés folytán az övé (és feleségéé, Ölei Rozálé) lett a 96. sz. ház 1125 nöl kerttel; 10 kh 1025 nöl szántó és 2 kh 100 nöl legelő.  1894-ben, vétel révén még a következő szántók birtokába került: a Járandók dűlőben 2 kh 193 nöl; a Tanyaföldek dűlőben 10 kh 1298 nöl. Birtokát 1913-ban gyerekei örökölték: Földjét öt lánya és három fia egyenlő arányban, házát két kisebb fia felesben. A nyolc testvér tényleges birtoklás címén 1936-ban a Tanyaföldek dűlőben további 2 kh 1021 nöl szántót szerzett. Ez utóbbiból 1937-ben az egyik, 1938-ban egy másik fiú váltott magára egy-egy részt, aztán 1943-ban az egészet eladták.

Idősebbik fia, István s41 birtoka az 1912-ben vett 158. sz. ház, 413 nöl kerttel, ami 1914-től 1930-ig anyja birtokába került, 1948-ban eladott. 1939-ben megszűnt a testvérek vagyonközössége, 2 kh 260 nöl szántó jutott neki a Tanyaföldek dűlőben. A betét 1963-ban földrendezés címen megszűnt.

Középső fia, Mihály s42 híres templomi előénekes volt. Kövegyen 1924-től 1928-ig birtokukban volt a 31. sz. ház, 1130 nöl kerttel, 1926-tól 1937-ig 4 kh szántó a Beltelken és a Járandók dűlőben. 1937-ben megvette öccse házrészét is.  Amikor1939-ben megszűnt a testvérek vagyonközössége, neki 4 kh szántó jutott a Tanyaföldek dűlőben, amit tőle 1955-ben három lánya és fia örökölt.  A házat - szintén 1955-ben - özvegye és fia örökölte,  Mihály s51 , aki az örökölt ház felét 1974-ben feleségének ajándékozta.   A földet később nyilván elvitte a téesz. Fiuk, József s61 lakatos volt, 1973-tól 1976-ig Berlinben dolgozott vendégmunkásként, majd MOL üzemanyag töltőállomás-kezelő lett. 1983-ban megnősült, ettől kezdve Makón lakott. Simon s43 birtoka 1 kh 446 nöl szántó a Járandók dűlőben, amit 1926-ban vett feleségével.  A testvérek vagyonközösségének megszűntekor 1939-ben. neki a Tanyaföldek dűlőben 2 kh 1059 nöl jutott. 1948-ban a magyarcsanádi özv. Vidák Gáborné Szekulity Marinától megvásárolt ingatlannal együtt sem érte el földjük a 20 kh, szőlőjük a 10 kh küszöböt, tanúsította telekkönyvi bekebelezés céljából az apátfalvi bíró.  Nyilván ezt is elvették a téeszesítéskor.

Ignác s21 fia, József s32 1878-ban Makóra nősült, 1884-ig volt ott napszámos. 1885-től tanyás lett Kövegyen. Felesége halála után 1899-ben újból Makóról házasodott. András s11 fia, István s22 tálas, fazekas mester volt. A háborús időkben 1848 szeptember 2-án úti levelet kapott arról, hogy a 26 esztendős, katolikus, magassas termetű, barna hajú és szemű, tiszta ábrázatú, rendes orrú, vereses bajszú férfi fogatolt alkalmatossággal jár egy legénnyel országos vásárokra edényeket árulni. 1849 január 16-án ismét elindult vasas kocsival két lóval, Gyorokra és egyéb helyekre italok ügyében. Ekkor már csak a lovakat írják le részletesen. 1849 június 16-án Torontál megyébe ment bárányt és sertést vásárolni.  1849. november 19-én megvette 270 ft-ért Apátfalván a 4. sz. házat. Ezt azonban eladta, mert 1851-ben már egy másikat vett 430 ft-ért, a 215. sz. alatt.  Az 1850-es évek elején, - de 1852 után - is ez a zsellértelek, valamint egy hozzá tartozó 200 nöl kenderföld volt özvegye és fia birtokában.  Fia, Mátyás s33 1867-ben nem lett katona, haza lett utasításáról értesítést kapott. 1870-ben része felét eladta. 1870-1876 közt ismeretlen helyen élt. 1876-ban azonban megkapta a katonai behívót, majd gyakorlatra rendelték. Katona lett, 1878-ig nem élt Apátfalván. 1882-ben (valószínűleg édesanyja halálakor) örökölt egy nyolcadrészt. Az érte fizetendő illetéket - nyilván szegénységük miatt - töröltetni kívánták.  Ekkor Szegedre költöztek, ott lett fazekas. Lakása Remény u. 40. alatt volt. 1894-ben eladta teljes tulajdonrészét.  Fia, Béla s47 eleinte fazekaskodott, majd 1915-16-ban Szeged állomáson lett vonatfékező a 33/1. fizetési osztályban.  Lánya, Mária s52 hímzésből élt, majd konzervgyárban lett munkás. 1993-ban öröklakása volt Szegeden, majd ezt eladva Csongrádon az Aranysziget Otthonba költözött.  István s48 gyerektelen volt, Újszegeden élt, 1930-ban kocsmáros volt. Károly s49 előbbiek öccse fényező mester volt, amit Szegeden tanult. 1916-ban szabadult. 1917-ben behívták katonának a világháborúba. Utána Szegeden és Budapesten dolgozott, 1923-ban önállósította magát. Hódmezővásárhelyre költözött, az ottani kiállításon ezüst oklevéllel tüntették ki.  Magdolna s54 ennek lánya, közgazdász volt, a Központi Statisztikai Hivatalnál osztályvezető Idegenforgalmi tárgykörben publikált. Károly s53, a bátyja építész volt, nőtlen. András s11 fia, Mihály s23 részére 1867-ben birtok vagyontalansági bizonyítványt adtak ki. A községnél volt állásban, de 1876-ban erről lemondott.  

János Es1 fia, István s12 szűcsmester volt. 1842. dec. 11-én 100 váltóforintot örökölt szüleitől.  1853 táján feleségével, Imre Teréziával együtt az övéké volt a Templom utcában a 183. sz. ház; a csanádi határban 200 nöl kenderföld, amit 1830-ban vett; a Maroson túl 150 nöl szilvás, amit 1840-től bírt az uradalomtól; valamint szintén a Maroson túl 50 nöl káposztaföld.

Nagyobbik fia, István s24 egy időben Szegeden is élt. Másik fia, János s25 takácsmester volt. 1834 táján elvette feleségül Tóth Annát, 1835-41 közt 4 gyerekük született, 2 csecsemőkorban meghalt, másik 2 sorsa ismeretlen. 1842. április 24-én eladta házát 84 vf-ért.  Ezután kapcsolata feleségével megromlott. 1843. július 25-én feleségénél nagybátyját, Mihályt s15 találta, aki ott zenészekkel húzatta. Bánatában a kocsmába ment, másnap hajnalban hazatérve feleségét káromkodva korbáccsal verte végig az utcán. Apját is fellökte, mikor menyét menteni akarta. Az apa és Mihály s15 erre feljelentette, július 27-én az esetről tanúvallomásokat vettek ki. 1844. február 18-án Mihálys15 ellen beavatkozott egy kocsmai dulakodásban, ez János s25 testvérét, Istvánt s24 hívta segítségül, aki fokossal támadt öccsére, de elmenekült, majd apjukkal, és József s26 öccsükkel tért vissza. Mihályt s15 végül közös erővel megverték. 1844. június 14-én Mihály s15 gazdasszonya és saját felesége is menekül előle. Erről június 18-án tanúkat hallgattak ki. Csanád-vármegye tiszti ügyésze Jánost s25 büntetőperbe idézte, az idézést 1844. aug. 5-én a kapujára kiszögelték. A tárgyaláson 1844. augusztus 18-án részegségére, felesége hűtlenségére hivatkozott. 1845. január 17-én tanúkat hallgattak ki, 22-én tárgyalást tartottak Makón. Augusztus 3-án ismét megverte Mihályt s15, apja és József s26 öccse segítségével. Erről augusztus 11-én tanúvallomást vettek. 1846. augusztus 12-én ismét tanúk vallottak, ezúttal az 1844. februári verekedésről, 1847-ben a tanúkat meghiteltetik. A vármegye 1848. július 25-én egy évi vas- és közmunkában töltendő fogságra ítélte. Fellebbezett, a királyi tábla július 28-án Debrecenben a büntetést l ½ évre emelte. A forradalmi események miatt a büntetés azonban halasztást szenvedett. A tábla 1850. június 20-án az ítéletet megerősítette hetente kétnapi böjtöléssel, szeszesital nélkülözése mellett. Makón 1850. augusztus 16-án elrendelték a végrehajtást. Később Kiscsanádon élt. A vádlottat és családját a perben nagyságosnak, azaz nemesnek nevezték, habár ezt az ágat a megyében nem hirdették ki nemesnek. 

Az említett Mihály s15 1828-ban elvett feleségül egy lányt, aki tőle már gyereket várt. A gyerek csecsemőkorban meghalt, néhány év múlva a feleség is. Ezután egy férjes asszonnyal élt együtt mint gazdasszonyával. Emiatt 1836-ban eljárást indítottak ellenük. Ő azzal védekezett, hogy az asszony férje meghatalmazásával van nála, az asszony pedig azzal, hogy a férjét kegyetlensége miatt hagyta el és a Szentszéknél már elindult a válóper. Végül 1838-ban perbe fogták őket. 1841-ben rab volt.  1842-ben szüleitől 100 váltóforintot örökölt. 1843. június 13-án a  nemesek hadnagya volt. A Mátó család négy tagja a kocsmában őt huncfutnak nevezte, ezért 25 vf-ban egyeztek ki. Aug. 18-án a 67. sz. alatti házát 250 vf-ért eladta. 1842-ben Apátfalván volt felvigyázó, mindeközben a rossz hírű nőket zsarolta. Mint láttuk, unokaöccse, János s25 feleségével kikezdett, verekedéseket provokált, végül is leváltották.

IPAROS EGERBEN, 19. SZ.

Lakatos mesterként telepedett itt le és társadalmi elismerést szerzett.

A Hódmezővásárhelyen született Ádámnak t13 apja 1835-ben Csongrád megyében tanúsította fiai nemességét.  Nem tudjuk, hol tanulta lakatos mesterségét. 1835. december 28-án felvették az egri asztalos, lakatos, puskás és üveges céhbe mesternek, egyúttal lefizetett 5 Ft-ot az 1820-ban készített céhzászlóra.  Szintén Egerben és 1835. május 27-én megnősült, felesége Gotfrid (később - apja keresztneve után: "Károly") Erzsébet, iparoslány. Szerepel az 1837 és 1842 közt évente vezetett ház fundus után adózó nemesek összeírásában egy 3. osztályú ház után.  Adózott a 3. Városi Negyedben. 1835-ben negyedmagával egy 159 négyszögöles telken lévő házban lakott, lakatosmester volt, még ignobilis. 1836-tól azonban már nemesemberként egy másik nemessel ketten egy, az előbbihez közel fekvő 214 négyszögölnyi telken lévő házban lakott. 1839-től már önállósodott, 1. karbeli lakatosmestersége és 3. karbeli háza után fizetett adót, valamint 132 négyszögöl nemes telek után, amiért telekbért is fizetett. 1849-re házában egy zsellér és egy szolgáló is lakott. Mind a hadi, mind a házi pénztárba 17 váltóforintot és 5 krajcárt fizetett. Az 1848. évtől kezdve Fülöp Antal hét örököse által birtokolt 4. Hatvani Negyedben lévő ¾ 3. karbeli háznál is szerepel (adója 23 vf 29 kr a hadi, 5 vf 47 kr a házi pénztárba), egy kézi munkás és egy hámos ló, valamint Bakra-beli szőlő után is adózott (mindkét pénztárba 5 vf. 40 kr - 5 vf 40 kr.).  Összeírták a nemesek közt 1841-ben és 1845-ben is. Városi megrendelésre is végzett lakatosmunkákat: 1845-ben a katonatiszti lakásban 3 váltóft. 35 krajcárért, 1847-ben a gimnáziumi kaszárnyánál 9 vf-ért. Lakása a belvárosban, a III. negyed, Mecset téren volt. 1848 nyarán őt is besorozták a nemzetőrségbe az egri, I. zászlóaljba. Tizedesi beosztást kapott. Amikor a délvidéki Kulára önként jelentkezőket kerestek, jelentkezett. Július 13-án vezényelték őket a Ferenc csatorna mellé, augusztus 10-én érkeztek ide. Részt vettek a harcokban Temerinnél, Szenttamásnál és Jareknél. Nem egész négy hét után tértek vissza. A nemzetőrség katonai ereje kicsi volt, laza szervezete, hiányos fegyverzete és kiképzése miatt. Előbb a 3., majd a 8., végül a 4. században szolgált.  1860. december 9-én az 1848. évi 23. törvény értelmében a városban tisztújítást tartottak. Ötödmagával beválasztották kerületében a képviselő testületbe. 1880. január 27-én halt meg, ekkor is képviselő testületi tag volt.

DEBRECENBEN, MISKOLCON, NYÍREGYHÁZÁN, 20-21. SZ.

Ideszármazott iparosok, később értelmiségiek.

A szolnoki Fridvalszky Rudolf (Rezső) i88 Debrecenben lett fodrász. Lánya, Anna i90 Nedeczky Jenőné színésznő lett, 1922-ben lépett színpadra. Fia, Béla i89 követte apját a mesterségében. Az ő fia, Rezső i92 és nevelt lánya, Judit i91 Budapestre költözött.

A jászberényi Fridvalszki Gyula ü33 Furtán, majd Debrecenben volt tanár Gyerekei: Edit ü64 Papp Ferencné Hajdúböszörményben gyógyszerész, dr. Zsolt ü62 általános sebész, gyermeksebész szakorvos, majd háziorvos Miskolcon.

A soproni származású Péter x42 gépésztechnikusként dolgozott Nyíregyházán, előbb a MÁV Hajtómű és Festőberendezések Gyáránál, majd a Ganz Villamos Művek ottani kirendeltségén. 1968-ban Nyíregyházán elvette Borbély Máriát. Leánya, Tünde x51 1988-ban érettségizett az újfehértói textilipari szakközépiskolában. Később a Magyar Hitelbanknál dolgozott Nyíregyházán.

BÁNSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN, 19. SZ.

Egyik családból útmesterként, vasutasként dolgoztak ezen a vidéken, egy másik család kovácsmesterként telepedett le és alapított ágat.

A szolnoki születésű Fridvalszky János i39 1898-1918-ban a Temes-megyei Fehértemplomban lett útmester, akinek 6 gyerekéből Ilona i86 Tiegerman Ernőné Szarajevóban élt, Jenői85 az I. Világháborúban karpaszományos huszárőrmesterként szolgált, majd 1919 u.: Szolnokon malomfőellenőr lett, végül forgalmi adóhivatali főtiszt,  ugyanez 1941 és 1944 Kolozsvárott, majd 1944-ben Sopronban is. Fia, Loránd i93 Budapestre költözött, maga is ott halt meg. Öccse, Friedvalszky Dezső-Viktor i40 1899 táján került Aradra. 1901-ben ott volt vasúti távírász, 1909-10-ben az aradi üzletvezetőségen a forgalmi és kereskedelmi osztály irodakezelője 8/2 fizetési osztályban, 1912-ben a vasútállomáson irodakezelő, 1912-14-ben ugyanaz a 8/3, 1915-16-ban pedig a 8/4 fizetési osztályban.  Dezső i87, a fia 1913-14-ben Budapesten a Rákos-rendező állomáson volt felvigyázójelölt, s a VI., Szondy u. 33-ban lakott.  Több adat nincs róla. Talán az I. világháborúban esett el.

A frivaldi születésű Frivaldszky János u11 apjával, a Dancsin-ági Jánossal Ou1, bátyjával Istvánnal u12 és három nővérükkel Frivaldról ismeretlen helyre költöztek anyjuk halála után. János u11 kovács mester volt, s 1849 táján a szlovák-telepes Butyinra költözött, majd néhány évvel később a szomszédos cseh Klopodián elvette a cseh Szvoboda Jozefát.  

Fia, Friedvalszky István u32 bognármester volt Klopodián 1891-ben,  de földművelésből is élt. A föld valószínűleg felesége hozománya volt. Gyerekei 1948-ban 5 1/2 hold szántón, 2 hold kaszálón és 1/4 hold szőlőn osztoztak. 7 gyermeke közül Sándor u33 Gatajon volt csizmadia, József u44 Klopodián lakatos, János u45 kerékgyártó szintén Klopodián, István u42 úgyszintén kocsi- és kerékgyártó: Ez utóbbi többfelé volt segéd 1902-1918 közt, összesen 27 helyen, nem csak az országban, hanem Ausztriában is. Budapesten egyebek közt a Ganznál és Weiss-Mannfrédnál. Ez utóbbi helyen volt az egész világháború tartama alatt. Budapesten a VIII., Práter u. - Szigetvári u. sarkán lakott. Klopodiára nem tért vissza, 1918-ban végleg Apcra költözött, önálló műhelyt nyitott. Tatabányán halt meg. Fia Budapesten telepedett le. Ferenc u46 kivándorolt Braziliába. Ez utóbbi öccse, Kálmán u47 Temesvárott volt asztalos, Bukarestben halt meg. Fia, József (Josif) u48 Bocsán született, labdarúgó. volt, Temesvárott halt meg. János u13 legidősebb fiának tűnik az a Frivalszky János u31, akinek fia, János u41 Székelyudvarhelyen nősült, munkás volt, fiai pedig János u51 és Imre u52, akit 1940-ben beírattak a helyi Baróti Szabó Dávid Katolikus Gimnáziumba. Csak román nyelvből és hittanból volt jeles, a többiből elégséges. A második osztályban új tárgy jött be, a latin, ebből megbukott, tanulmányait így nem folytatta tovább.

KÉT MAGYAR AKADÉMIKUS, 19.SZ.

A család két híres tagja. Nagybácsiként és unokaöccsként tartották őket számon, pedig csak távoli rokonok voltak, de közülük az idősebb felkarolta a fiatalabbat. Tevékenységük központja Pest-Buda volt, de bejárták egész Magyarországot és Európa nagy részét, sőt kutattak Kis-Ázsia vidékein is.

Frivaldszky Imre T86, István T40 fiskális fia a Zemplén-megyei Bacskón született 1799. február 6.-án. Elemi iskoláit Sátoraljaújhelyen a piaristáknál végezte, valamint az első két gimnáziumi osztályt is. A harmadik osztálytól az egri, Foglár püspök alapította jogakadémia gimnáziumában tanult báró Fischer egri érsek támogatásával. Apja ugyanis e család jogtanácsosa volt. Itt végezte a szintaxist, poézist és retorikát, ám a nevelés annyira szigorú volt, annyira lesoványodva, legyengülve tért haza vakációra, hogy szülei egy évig otthon tartották és a retorikát ott helyben ismételtették meg vele. Ekkor a Sátoraljaújhelyen átutazó Kitaibel Pál - Imre T86 anyjának rokona - magával vitte nyári botanikai kirándulásra a környékbeli hegyekbe. Itt valamelyest megerősödött. Még ugyancsak 1814 nyarán Sadler József orvosnövendékkel ment botanikai útra. 1814-1816-ban már Kassán járt a királyi tanoda filozófiai osztályába. A természettudományt annyira megkedvelte, hogy a gimnáziumot elvégezve, anyja bíztatására az orvosi karra jelentkezett, mert az időben ezt csak itt tanították. Apja azonban inkább jogásznak taníttatta volna.

1816-ban beiratkozott a pesti egyetemre, ahol JózsefV41, anyai nagybátyja élt, őnála lakott ennek 1818-ben bekövetkezett haláláig. Schuster tanárnál hallgatta a gyakorlati fűvészetet. Olyan gyenge fizikumú volt, hogy évfolyamtársai szerint nem éri meg tanulmányai végét. Ám a sok kirándulástól megerősödött, egészsége annyira megjavult, hogy legtöbb társánál hosszabb életű lett. A II. évfolyamtól tanulmányai végéig ösztöndíjat is kapott, tekintettel családi körülményeire. Rendszeres gyalogos gyűjtő utakat egyetemi tanulmányai alatt is tett: 1818-ban Nógrád, Gömör, Torna megyékben; az aggteleki cseppkőbarlangban járt, szeptember 6.-én harmadmagával megmászta a Lomnici-csúcsot, majd Sáros, Abaúj, Zemplén megyéken át érkezett haza Sátoraljaújhelyre, útközben megtekintve a vörösvágási opálbányát is. 1819-ben a Mátrában és Diósgyőr környékén gyűjtött, a bodonyi plébános felkeltette érdeklődését a hüllők és puhatestűek iránt is. 1820-ban a Bánátban Mehádia környékén a havasokban, 1821-ben a Hegyalján találjuk. A Nemzeti Múzeumnál 1822-ben egy pályázati vizsga letétele után segédőr lett. Ugyanez évben Nógrád és Trencsén megyében gyűjtött. Herbáriuma 2500 fajra rúgott. 1822-ben doktorált egy, a kígyókról szóló könyvével. Orvosi praxist nem folytatott, kivéve egy esetet, mikor fiatal korában Géresen sógornőjét, Schmidegg grófnőt gyógyította meg, aki honorárium fejében egy Szent Imre képpel díszített csészét készíttetett neki.

1823-ban megnősült, felesége Schäffer János, gazdag pesti polgár lánya, Anna. Ennek a Szervita tér 1.sz. alatti házában laktak. Tehetős ember lett. A ház vendégei többek közt Kemény Zsigmond, Klauzál Gábor, Brassai Sámuel, Reguly Antal, Balassa orvosprofesszor voltak, 1823-ban a 12 éves Liszt Ferenc is. Eleinte Budapestet és környékét kutatta. 1824-ben a borsodi Bükkben kezdte kutatásait, végigjárta Zemplén-, Abaúj-, Sáros-megyéket egészen Bártfáig. 1824-ben Zemplén-megyében kihirdettette orvosi oklevelét. 1825-ben a Vértesben gyűjtött, 1827-ben a Pilisben Visegrádig, majd a Bakonyban. A botanikában Sándor József volt hűséges és önzetlen kísérője és kalauza. Tekintve, hogy az entomológia még elhanyagolt terület volt, sőt a Múzeumnak alig volt rovargyűjteménye, azt javasolta, hogy a Múzeum vásároljon gyűjteményeket, de erre nem volt pénz. Így hát saját pénzén vette meg bizonyos Koy Tóbiás gyűjteményét és könyvtárát magának, és kezdte el a rovargyűjtést. Ő maga 1829-ben Békésben, és a Bánátban gyűjtött, főleg Mehádiában, 1831-ben a Balaton-felvidéken, 1832-33-ban Bars-, Zólyom- és Túróc-megyében. Saját költségén 1831-ben Erdélybe küldte gyűjteni Füle Andrást. Tevékenységéért 1831-ben a firenzei mezőgazdasági akadémiától kapott oklevelet.

Ez idő táján ismerték el nemességét is Pest-megyében, méghozzá anyai nagyapja nemesi levelével, akit ugyanúgy Frivaldszky IstvánnakV31 hívtak, mint édesapját. 1826-ban nagybátyja, András T37 után végrendeletileg örökölt. 1830-tól 1834-ig a pesti orvosi kar jegyzője volt, s mint ilyen, professzor, a kar bekebelezett tagja lett. Ekkor már nagy gyűjteménye volt. 1831-ben, a kolera idején fél évig az egyetemen terápiát és patológiát adott elő. 1834-ben a választáskor egy szavazat híján nem lett orvoskari dékán. Ekkor megvált a kari jegyzőségtől. 1832 táján Toldy Ferenc minden különösebb magyarázat nélkül önéletrajzot kért tőle. Frivaldszky kicsit bizalmatlanul válaszolt: "Szeretném tudni a celyt, de mast nem is lehet feltenni mind nemesset, azért hamarján is rövideden felelek kérdéseire." 1833-ban a Magyar Tudós Társaság (MTA) levelező tagja lett. Ez nagy erőt ad további munkájához. Tudományos tevékenységét itt folytatta tovább, nem az orvosi karon.

1833-1846 között öt expedíciót szervezett külföldre. Megbízottként 1833-ban az elsőre Füle Andrást küldte el a Balkánra, saját kezű, pecsétes ajánlólevelével. Nagy sikerrel járt, Szlivnó vidékéről 2000 növényfajt és 3000 rovar- és puhatestű fajt hozott magával, köztük ritka és új fajokat is. E téren a legjelesebb eredmény botanikai: a Rodope-hegységben felfedezett új Gesnericeae-genusz monotipikus faja volt, amelynek egykori professzora tiszteletére a Haberlea rhodopensis nevet adta. Emellett számos más új fajt is írt le, főleg rovarokat. A második útra 1836-ban a nála nevelkedett fiút, Manolesco-t, s vezetőként a porosz Karl Hinkét küldte, akik Philipopolit választották kutatási központnak, és 1841-ben tértek haza gazdag zsákmánnyal, amit gazdája leírt és publikált. Első útja végeztével javasolta útleírása kiadását, majd a második után előterjesztette az egész Balkánról szóló mű tervét, melynek I. része útleírás lett volna, a II. része a talált ásványok, növények, állatok leírása, terjedelme 20 nyolcadrét ív, 30-35 táblával. A mű jelentősége abban állt volna, hogy Európa ezen egyetlen feltáratlan vidékéről ez lett volna az első magyar nyelvű mű. Az expedíciót Széchenyi István is támogatta, olyan értelemben, hogy barátja, a konstantinápolyi követ révén 1835-ben szultáni fermánt szerzett részére. A Múzeumban 1837-től 1844-ig mellékesen és fizetés nélkül az archeológiai és numizmatikai tár is rá volt bízva, e gyűjteményt az 1838-as árvízben életét veszélyeztetve mentette meg.

Publikációnál magától értetődően ütközött abba az akadályba - tudóstársaival együtt, - amit a magyar tudományos terminológia hiánya jelentett. A nyelvújítás korát élték, a tudósok egy bizonyos elgondolás szerint elkezdtek műszavakat alkotni. Amikor tudományos dolgozatok bírálatára kérték fel, fontos szempontnak tekintette azt is, hogy az adott mű szóhasználata beleillett-e ebbe a rendszerbe. A szakirodalom hiányosságai miatt az új példányokat külföldi gyűjtőkkel való levelezéssel határozta meg. A gyűjtött másodpéldányokat pedig elcserélte más ritka fajokra, sőt el is adott belőlük, hogy az expedíciók tetemes költségei visszatérüljenek. Így végül az orvoskollégáktól megvetett bogarász anyagilag nem is járt rosszabbul, mint praktizáló kollégái. Időközben több mint 200 európai partnerrel való levelezési és cseretevékenysége révén Európa szerte megismerték a legjelesebb tudósok. Az anyagi sikert erkölcsi elismerések is követték. Munkásságáért 1835-ben a regensburgi királyi fűvész társulat rendes tagja lett. 1836-ban a londoni entomológiai társulaté, 1838-ban a magyar Tudós Társaság rendes tagja. 1839-ben a bécsi állat- és fűvész társulaté. 1837-ben a lipcsei természettudományi akadémiától kapott oklevelet, 1841-ben tagsági oklevelet a párizsi és 1842-ben a stettini entomológiai társulattól, 1842-ben az altenburgi természettudományi társulatnak lett levelező tagja. Mindeközben 1836-ban Szabolcs-, Bihar- és Arad-megyében gyűjtött, Moravicáig és Mehádiáig, 1837-ben a Mátrában, 1838-ban ismét a Bánátban, Arad- és Temes-megyében. Itteni aktivitásának méltánylásaként 1838-tól Temes-megye táblabírája lett. E címét még 1860-ban is birtokolta. 1841-től aktív résztvevője volt a magyar orvosok és természetvizsgálók évi vándorgyűléseinek is.

1841-ben elindította a harmadik expedíciót a szintén nála nevelkedett Nogel István vezetésével Balkántól Konstantinápolyon és Odesszán át a Kaukázusig. Nogelnek az Akadémia elnöke, gr. Teleki József adott ajánlólevelet. Nogel 1846-ban érkezett haza, nem sokkal azután, hogy ImreT86 személyesen indult az ötödik útra. 1840-ben Vajda Péter társaságában bejárta az alsó Tisza és a Berettyó vidékét, a Hortobágyot Püspökladányig. 1841-ben negyedmagával Nendtvich Károllyal, Nógrád-, Gömör-, Szepes-megyékben, a Tátrában (Központi Kárpátokban) gyűjtött, majd átmentek Galiciába Vielicskába és Krakkóba, az utat Árvában és Trencsénben fejezték be. Itt  felkereste rokonságát is. 1842-ben Ausztriában, Besztercebányán és Liptó-megyében gyűjtött.

1838-ban vett a budai Svábhegyen egy 14 holdas ingatlant 468/469 hrsz. alatt, egy rajta lévő kis házzal, nyaralás céljára. 1840-ben kezdődött kapcsolata Hanák Jánossal (1812-1849), akit ez évben szenteltek piarista pappá, s helyeztek tanárnak Máramarosszigetre, majd 1845-ben került Pestre. Hanák 1840 decemberében rovarokat küldött neki meghatározásra és könyvek beszerzését kérte, amelyekből képezhetné magát. ImreT86 ennek eleget is tett, cserébe kitömött madarakat kért. Fennmaradt 9 levele (az utolsó 1844. június 7-ről) mind effélékről szól. Közvetítette Hanák felvételét a Természettudományi Társulatba 1841-ben. Kapott Hanáktól sast, baglyot, siketfajdot,ImreT86 leírta a madártömés helyes módját, aki 1843-ban már így írta alá levelét: "őszinte barátja és szellemi ügyfele". Ami személyes ügyeit illeti, 1841. december 21-én megírta, hogy leégett a svábhegyi majorlakása, 1843. december 19-én köszvényéről panaszkodott, 1844 június 7-én elmondta, hogy a Császárfürdőbe jár, és sokat kell lennie friss levegőn. 1842-ben már azzal a viaszpecséttel zárta levelét, amelyen a Siebmacher könyvből ismert címerváltozat látható.

1840-ben magához vette Jánost X53, távoli rokonát. Taníttatta, ennek fejében ez segített a háznál. 1842-ben apósától átvette a Zichy-Berényi szegény-alapítvány pénztárosi tisztségét, amit élete végéig viselt. 1841 évtől a Magyar Gazdasági Egyesület kertészeti szakosztályának lett tagja és az újonnan létesült Természettudományi Társaságnak is, ahol vezérszerepet játszott. Itt számtalan feladattal bízták meg. Egyesek, mint a kőszénkutató társaság meg a rovarkatalógus - érdeklődésével epizodikusan egyeztek, de a legtöbb megbízásnak nem tudott eleget tenni, - mint a gyapotmag-beszerzés, emlékbeszéd tartása, hernyóirtó módszer kidolgozása, Buda rovarainak leírása, stb. Mások irányításával ugyanis nem tudott dolgozni, céljait maga tűzte maga elé. A csoportmunkához sem volt érzéke, a szónoklatok tartását pedig egyáltalán nem szerette. 1848-ban szakvéleményével megvédett egy budai polgárt, akinek a városi tanács a méhtartást mint károsat eltiltotta. Az Akadémián rendszeres feladatai közé tartozott természetrajzi pályázatok szakvéleményezése is, többnyire nem a saját szakterületéről (ásványtan, meteorológia, stb.). Kedvvel ajánlkozott a terminológiai nyelvújításra, 1845-ben mintegy 120 "A"-betűs szakszót adott be mutatványként egy nagyszótárhoz, amiből azonban nem lett semmi. 1842-ben az Akadémia nagygyűlésén előadást olvasott fel, amit annyira jelentősnek éreztek, hogy felkérték, hogy a kisgyűlésen is olvassa fel. Ez 1843-ban meg is történt, a címe: "Javaslat a természettudomány hazánkbani felvirágoztatása ügyében". Azt javasolta benne, hogy állami költségen hozzanak létre 12 éves időtartamra egy ideiglenes intézményt négy részleggel, amelynek feladata Magyarország ásvány-, növény és állatvilágának valamint a topográfiájának és vízrajzának módszeres feltárása és leírása lenne. Évente 9 hónap volna a gyűjtő terepmunka, 3 hónap a feldolgozás. 12 év után átalakulna polytechnikummá, amin az említett tudományterületek egyetemes kutatóintézetét értette (mint amilyen a földtan területén jelenleg a Magyar Földtani Intézet). Alapszabályt, költségvetést mellékelt évi 27000 Ft összeggel, leírta, hogy mindez milyen fontos lenne a gazdasági élet szempontjából is.

E tervre Gebhardt Ferenc és Balogh Pál akadémikusok elutasító szakvéleményt adtak mondván, hogy akkora a tervezet költségvetése, hogy ezt csak az országgyűlés szavazhatná meg, s a pénzt esetleg épp az Akadémiától vennék el. Úgy gondolták, a kívánt célra a nemrég alakult Természettudományi Társulat ugyanúgy alkalmas lenne, csak sokkal kisebb költséggel. A beszédet ennek ellenére kinyomtatta, majd 1844-ben a pozsonyi országgyűlés tagjai közt szétosztotta. 1844-ben - valószínűleg a pozsonyi országgyűlési fellépés céljára - bizonyítványt kért és kapott akadémiai működéséről. Pozsonyban a javaslatot nagy tetszéssel fogadják ugyan, de semmi eredménye nem lett, holott ha ez megvalósul, közel olyan jelentőségű lett volna, mint magáé a Tudományos Akadémiáé. Nem kedvetlenedett el a kudarctól, saját költségén folytatta az expedíciókat.

1843-ban negyedik expedícióját indította, Kréta szigetére. Megbízottja, Zách Ferenc azonban nem adott életjelt magáról, mire Jánost X53 küldte utána 1845-ben. Kiderül, hogy Zách elsikkasztotta a pénzt. János X53 viszont eredményesen tért haza, Kisázsiában Szmirnában és Brusszában is járt. 1846-ban a Múzeumnak e gyűjtésből 100 törökországi rovart ajándékozott. Ő maga 1843-ban a bánáti havasokban, 1845-ben a Mecsekben gyűjtött.

1846-ban JánossalX53 indult ötödik expedíciójára, hogy most már személyesen is megismerkedjék a Balkánnal. Útlevelet kért, ezt meg is kapta, fennmaradt, a háta telepecsételve a bejárt útvonal helyi hatóságaitól, osztrák konzulaitól. Útitervük minden korábbinál nagyobb szabású volt. A Dunán hajóval mentek lefelé Ruszcsukig, majd Balkán hegységen át Várnáig. Gőzössel Konstantinápolyba ment, ahol megtekintette a nemrég alapított egyetemet, amelynek orvosi karát egészen európainak találták. Július 16.-án megmászták az Olimpuszt Kisázsiában, innen Egyiptomba készültek, de Imre T86 megbetegedett, ezért az utat lerövidítve Korfura mentek. Innen levelet írt haza, amit az Akadémia annyira érdekesnek tartott, hogy másolatban megküldte József nádornak, aki azt kérte, hogy a jövőben minden ilyen levelet küldjenek meg neki. Szicílián, Itálián és Ausztrián át jöttek haza, közben megmászták az Etnát, személyesen megismerkedtek tudós levelezőtársaikkal. Az öt expedíció anyagát folyamatosan publikálta. Az akkori, az egész Balkánt magába foglaló Törökország élővilága leírójaként úttörő. E balkáni út után már csak itthon gyűjtött és csak puhatestűeket.

Huszonöt éves segédőri tevékenysége után 1847-ben a Nemzeti Múzeum tiszteletbeli őre lett. Ez évben az Alföldön gyűjtött. Frivaldon kis birtokot örökölt, 20 Ft értékűt. Eddig a birtokot György P31 és János Q21 bérelte, nyilván generációk óta, most haszonbérbe vette ezen már elhunyt utóbbitól Márton Q32, János Q42 és Ádám Q37. 1848-ban Arányi tanárral, Málnay orvossal és Entz Ferenccel (1805-1877) faiskola létrehozását tervezte a mai Állatorvosi Egyetem helyén. Entz azonban közben katonaorvos lett a Szabadságharcban, 1850-ben költözött csak Pestre Mezőkomáromból, s a csömöri út mellett, a kerepesi vámnál hozta létre többek támogatásával haszonkertészetét és faiskoláját, amit 1853-ban kertészképző iskolával egészített ki. Hanák János mellett Entz Géza (1842- ) is ImreT86 hatására lett zoológus.

ImrééT86 volt az első svábhegyi nyaraló, ő hozta a városi lakosok között a Svábhegyet divatba. Báró Eötvös József, amikor 1842-ben feleségül vette Rosty Ágnest, eleinte náluk lakott Ilonával, ennek húgával, akit 1845-ben pedig Trefort Ágost vett feleségül. Ekkor a két házaspár saját iker-nyaralót épített. Frivaldszky Imre T86 más telektulajdonosokkal együtt 1846-ban a budai tanácshoz fordult a svábhegyi kocsiút jó karba helyezése érdekében, s ő maga is hajlandó volt ehhez 100 Ft-tal hozzájárulni. A telken ugyanis villát épített. Ybl Miklós által inspiráltan az épületet 1847-ben Brein Ferenc pesti építész építette meg, élete fő műveként. A kisebb és nagyobb kubusok toronnyal összefogott, sarokbástyával, teraszokkal tagolt festői csoportosítása harmonikus benyomást keltett. A középkori lovagkastélyokra emlékeztető épület az egyetlen gótizáló-romantikus kastély volt a főváros területén, sőt a romantika első művei közé tartozott Magyarországon. Ihletője kétségkívül Lietava vára volt. Ma a Béla király útja 20. sz. alatt található, de a 20. század elején teljesen átépítették. 1851-ben további 17 hold erdőt vásárolt a Svábhegyen, gyümölcsöst telepített, az egész terület valóságos paradicsom lett. Feltehetően igénybe vette az Entz-féle faiskolát is a telepítéshez. A Farkashegyen is volt 2000 nöl szőlője is. 1852-ben nyolcadmagával, élén Eötvös Józseffel bizottságot alakítottak a Diana úton egy katolikus. templom építésére. Hatósági engedéllyel gyűjtést szerveztek, ezért e templom alapítói közt szerepel, holott nem volt különösebben vallásos, mint ahogy a bizottság egy másik tagja, a református Jókai sem. A Frivaldszky-villán nemzeti zászló lobogott, jelentős társaság fordult meg benne, Jókai is, aki később szintén villát épített e Parnasszuson, amelynek lakói, látogatói Eötvösön kívül Kemény Zsigmond, Szigligeti Ede, Sükei Károly írók, Csengeri történész, Lendvay és Egressy színészek, Emich Gusztáv nyomdász voltak. Jókaival való kapcsolata igen szoros lett, ő beszélt neki arról a szigetről is - sőt el is vitte őt oda, - amelyről Jókai a Senki Szigetét írta le. Jankó János az Üstökös c. élclapba 1859-ben karikatúrákban rajzolta meg Eötvös, Jókai, Szigligeti, Ürményi, Emich, Taschner és Frivaldszky együtt borozgató majorosait, a rajzok alá azonban tréfából a gazdáik nevét írva, t. i. a hegyen rövidség okáért a majorosokat a gazdáik nevén hívták. Ürményi József (1807-1880) 1841 és 1846 közt, 1848 után a Tisza-szabályozás biztosa volt. Tasner Antal (1808-1861) pedig ügyvéd, Széchenyi titkára, főleg az állattenyésztő társasággal és a lóversenyek szervezésével foglalkozott.

Imrét T86 említi naplójában Széchenyi István, Splényi Béla bányatanácsos. Széchenyivel az élén ImreT86 pedig az 1840-es években többedmagával Mészáros Lázár felvételét ajánlotta a Tudós Társaságba. Barátja volt a szintén orvos végzettségű Toldy Ferenc is, akivel férje művei érdekében felesége is levelezett.

1849 nyarán a gömöri barlangokban gyűjtött. Az 1848-49-es szabadságharcban 40 Ft-ot adott a nemzeti önkéntes sereg felállítására. 1849. február 14-én Matild T87 lányához Putnokra küldött szolgáját a csatából menekülő Schlick tábornoknak nézték és letartóztatták. Június 5-én a Múzeum vezetőségével hódoló iratban üdvözölte a Pestre visszatért kormányt. Habár a szabadságharc leverése után, 1849. október 25-én a császári művelődési biztosnál tisztelgő látogatást tettek, óvatosságból a családjával együtt 1849-50. telén hosszabb időt töltött Meránban - Olaszországban. 1850 nyarán a Stájer havasokban gyűjtött. 1850. június 18-án a császári katonai hatóság végül is igazoltnak tekintette a forradalom alatti tevékenységét. Mindenesetre - bár az 1849-ben beadott részletes pályázata nyomán 1850-ben a Múzeum természettani osztálya rendes őre lett, - innen 1851-ben nyugalomba vonult. Hogy ez ennyi év eltelte után történt, Nendtvich szerint - aki viszont értesüléseit ImreT86 feljegyzéseiből vette - ellenségei miatt volt, akikre azonban soha sem haragudott. Az akadémiai levéltárban 1847-től 1860-ig nincs is nyoma tevékenységének. Ekkor azonban összeíratták vele addigi működését. Ezek felolvasások voltak az Akadémia különböző fórumain, ill. egy bécsi tudósgyűlésen, amelyeket utólag kinyomtattak.

1849-ben a prágai "Lotos" természettudományi társaságtól kapott oklevelet, 1850-ben az erdélyi (nagyszebeni) természettudományi társaság tagjává választotta, 1851-ben a Magyarhoni Földtani Társaságnak lett tagja, illetve a regensburgi ásvány- és állattani társaság alapító tagja, 1853-ban a Mezőgazdasági kiállítás választmányától köszönő levelet kapott. Nyugalomba vonultával a külföldi megtiszteltetések sora megszakadt.

1850-ben 894 (magyar, azaz 640 katasztrális) holdas birtokot vett a Szolnok-megyei Pópusztán (Pusztapó) 61000 Ft-ért. A birtokhoz urasági ház, gazdatiszti ház, három cselédház, kovácsműhely és több gazdasági épület tartozott.

Az 1851 és 1867 közti időszak a rovarkereskedelem virágzásáé lehetett. Szinte azt lehetne gondolni, hogy a múzeumi tisztségétől is leginkább ezért vált meg. 20 személytől maradt fenn ImrénekT86 írt levél, zömmel ezekből az évekből. Megrendelések, olykor hosszú listák, gyakran ImreT86 kézírásával rájegyezve, hogy mennyit küldött. ("Küldtem 70 speciest, 300 példányt.") Az 1850-61 évektől fennmaradtak gyűjtőnaplói is. 1851-ben Prága, Drezda, Berlin, Altenburg gyűjteményeit tekintette meg, kapcsolatba lépett a hamburgi rovar-üzlettel; 1852-ben és 1853-ban az Északi Középhegységben gyűjtött, 1854-ben Pest-megyében, 1855-ben a Bánátban, 1856-ban a bihari barlangokban, 1857-ben Párma, Milánó, Firenze, Torinó gyűjteményeit látogatta meg. 1860-ban Szlavóniában és a Szerémségben gyűjtött Jánossal X53, 1861-ben egymagában az Alföldön.  Évtizedek óta gyűjtötte villájában a fizikai eszközöket, lakása valóságos múzeum volt. Ezeket a Természettudományi Társaság 1857-ben meg szerette volna venni, végül Imre T86 végrendeletileg hagyta a Műegyetemre. 1861-ben még tagja lett a kolozsvári Erdélyi  Múzeum Egyletnek, 1862-ben az Állatkert létesítését célzó bizottságnak, ám igen törődött volt, kénytelen volt visszavonulni a szobába. Az 1860-as évek elején fáradhatatlanul rendezte gyűjteményét, csak szerda esténként szakította a tevékenységet félbe, egy-egy kártyaestre partnereivel JánossalX53, Szabó József geológussal, és Xantus Jánossal, akikkel preferancet és Szapáry-zwicket játszottak. A 62 000 rovarból és 16 000 puhatestűből álló gyűjteménye már Európa-hírűvé vált, mérete világviszonylatban páratlan volt, nemsokára nem is tudott már vele foglalkozni. A Magyar Nemzeti Múzeum vette meg 1865-66-ban szekrényekkel együtt 5500,- Ft-ért,  részletre. Ezzel és korábbi ajándékai révén a Múzeum alapítói közé került. 144 kötetes könyvtára az Országos Széchenyi Könyvtáré lett vétel révén, ám ide ajándékozott is. Madárgyűjteményének ritkaságait a Nemzeti Múzeum, a többit a debreceni református kollégium szerezte meg. 1861-ben és 1868-ban 200-200 aranyat adott a Pesti Lovaregyletnek, 1867-ben  az MTA javára 600 Ft-os alapítványt tett.

1862-ben eladta Pusztapót, a földet 88 000, az épületeket 19 000 Ft-ra értékelték. A Pest-megyei Versegen vett 666 holdat 50 000 Ft-ért. 1863-ban vette meg Jobbágyiban 800 holdas birtokát August Schützétől, és 15 holdat a Fáyaktól. 1862-ben Párizsban és Londonban járt, Zalában gyűjtött. 1864-ben a Mecsekben, 1865-66-ban a Bánátban, 1867-ben Trencsénben, Túrócban és Liptóban. Trencsén megyében jártában a frivaldi, 20 K értékű kis birtokát a templomnak ajándékozta az új zarándoktemplom kertjének bővítésére. A többi a korábbi zálogbirtokosok tulajdona lett. Évi két kismisét ajánlott fel Karell plébános az adományozó lelke üdvéért. 1859-ben juttatta el Nagy Ivánhoz ennek készülő nagy művéhez az általa kiegészített családfát.

1868-ban az addigra túlságosan látogatottá és forgalmas környékűvé vált svábhegyi villát eladták, és Jobbágyiba költöztek. Ez évben betegeskedett, 1869-ben megírta önéletrajzát, s az új birtokra fordította minden figyelmét. Ennek 100 fából álló cseresznyését és egyéb gyümölcsfáit ő telepítette.

1869-ben az ő támogatásával indult el Xantus János Kelet-ázsiai útjára. 1865-ben készült el fő műve. Eredetileg Magyarország teljes állattanát akarta megírni, végül megelégedett ennek jellemző, azaz speciális fajainak leírásával. A mű ténylegesen 1869-ben jelent meg, de korábbi dátummal. A könyv ábráit Balogh Károly, unokájának későbbi férje készítette, pontosabban a bogarakét leszámítva. Az előbbieket (1, 2, 3, 13. táblák) Pesten litografálták 1866-ban, az utóbbiakat Bécsben, nem tudni melyik évben. Ezek rajzait Imre T86 1866-ban küldte meg Arany János főtitkárnak, s 1867-ben még e Krenner mineralógus tanár által rajzolt 7 (!) tábla kellően igényes litográfusát nem találták meg. A mű 1870-ben az Akadémia nagydíját nyerte el. Arányi Lajos levelező tag szerint (május 19.): „Hazánkra, mely mind sok egyéb tekintetben úgy Faunájára nézve is el volt a művelt Európa előtt rejtve, dicsőséges fényt árasztott, miért is Európa sőt Amerika tudorai ... nagy elismeréssel fogadták a művet." Szabó József osztálytitkár és Sztoczek József osztályelnök így foglalta össze az osztály véleményét (május 21.): "Munkájában sok az eredeti fáradságos s gyakran költséges nyomozás által nyert adat, másrészt ... csaknem félévszázados munkálkodás" elismerése volna. 1870. július 4.-én  küldte meg Arany János a nagydíj aranyérmét.

1869 végén vasúti szabadjegyének megújítását kérte, mert januárban már használná. Arany János intézkedett ez ügyben az Államvasutaknál és a Déli Vasútnál is. 1870-ben április 3.-án 71 éves korában családja nagy rémületére még egy utolsó gyűjtőútra indult a Balkánra és Kis-Ázsiába. Az Akadémia báró Eötvös József közoktatási miniszter által aláírt ajánló levelet adott vele. Oda- és visszaúton naplót vezetett. Június közepe táján visszatérve Jobbágyiba október 19.-én végelgyengülésben halt meg.

Nendtvich vállalta az emlékbeszédet, amit 1871. november 27-én mondott el. Arany János küldött 1870. december 22.-én ehhez neki anyagot: „Csupán e kevés önéletírási jegyzést találtam, s az elején mutatkozó bizalmatlanságból következtetve nem is valószínű, hogy ennél többet adott volna be." Nendtvich ezek után a családhoz fordult, akik átadták neki ImreT86 egy évvel a halála előtt készített kész önéletrajzát. Emlékbeszéde teljesen ennek alapján készült, nagyrészt szó szerinti átvétellel.

Jobbágyiban van eltemetve feleségével, Anna T88 lányával, ennek férjével és leszármazottjaikkal. A három kőkereszt, vasráccsal körbevéve még 1989-ben is állt. Jobbágyiban maradt gyűjteményét az ottani iskolára hagyta. Mint láttuk, több fiatal tudós indult el az ő kezdeményezésére a biológusi pályán. Tehetséges, nagy kaliberű, erős akaratú ember volt, mindamellett gyermeki kedélyű, szerény, engedékeny, derűs, aki kerülte a vitákat és a zajos társaságot, habár szerette a tréfát. Három arcképe maradt fenn. Vagyonos emberként halt meg, ő mindmáig a család legvagyonosabb tagja. Rapaics Rajmund szerint az volt az állattanban, ami Kitaibel Pál a növénytanban. Ő volt Magyarország élővilágának rendszerező leírója. Ám Frivaldszky Imre T86 Kitaibelnél módszeresebb, alaposabb volt, a magyar faunát földrajzilag is tagolta.

Tiszteletére számos növény és állatfajt neveztek el. 1960-ban a Rovartani Társaság Frivaldszky-emlékplakettet alapított, amit évenként adnak ki a legérdemesebbnek. Jobbágyi tanácsháza falán az 1980-as években tiszteletére emléktáblát lepleztek le, bacskói házán szintén.

Lányait jól adta férjhez: Matild T87 putnoki Putnoky Móric gömöri főszolgabíró felesége volt. Anna T88 erősen romanticizmusra hajló, kék szemű, szelíd, Beethovent és Chopint játszó leány volt, akit - egyetlen szerelmét, Nináját - a költő és novellista, Puskin Anyeginjének máig legjobb fordítója, Széchenyi titkára, vadászati újságíró: Bérczy Károly, Petőfi és Madách barátja, 1846-ban Svábhegyen nyaraltában ismert meg, s 1847-ben eljegyzett. Bérczy Buda visszavételét 1849-ben a Hajnalosról nézte végig, ahol kilenc napon át tanyázták. Május 21.-én reggel 8-kor levélben írta meg menyasszonyának a történelmi eseményt. Anna T88 1849-50 telén Észak-Itáliában tartózkodott apjával, majd 1851-ben ment férjhez vőlegényéhez. E nyáron apja pusztapói birtokán laktak, majd férjével visszaköltöztek a Svábhegyre. 1853-ban férjével és apjával Szolnoktól Tokajig a Tiszán hajóval utaztak (Szolnokig hihetőleg vasúton), a gömöri (Bérczy) és zempléni (Frivaldszky) rokonok látogatására. Augusztusban a Baradla-barlangban jártak. Bérczy 1867-ben meghalt, Jobbágyiban temették el, Anna T88 ide költözött fiával, aki a jobbágyi birtokot és apja hagyatékát később örökölte, ezt pedig Balogh Károly. Anna T88 anyai öröksége volt a Szervita-téri ház, a Kristóf tér sarkán, 1890-ben a belvárosi Fő u. 6. sz. ház volt a tulajdonában, szintén örökség révén. Később úgy látszik, eladták ezt is.

Szerafin T89 vattai Battha György szolgabíró neje lett, aki férje halála után anyjával élt a Svábhegyen, majd Jobbágyiban. Másodszor is férjhez ment Majthényi Ignác pesti főszolgabíróhoz.

A legkisebbnek, Paulina-Johanna-Katalinnak T90 Pesten 1859-ben egy *Katalin T91 nevű gyermeke született, később férjhez ment fáji Fáy Béla Pest városi jegyzőhöz. Ő váltotta magára Imre T86 hagyatékából Annától T88 a Jobbágyi-beli birtokot, a versegi birtok mellé. Gyerekeik, Fáy Gyula és Ilona 1904-ben kamarási ill. alapítványi hölgyi címet pályáztak meg - eredményesen. Az Országos Levéltár szakvéleménye alapján a Belügyminisztérium igazolja tiszta nemesi ősfájukat. Ebben azonban legalább két tévedés biztosan van: Imre T86 anyja, (Mária-) Terézia V42 azonosítva lett egy másik (Júlianna-) Teréziával T52, aki Rajecen született, szülei pedig András T37 és Tempis Júlia. A Tempis nemesi család, a másik Terézia anyja nem az. Ha ez igaz lett volna, vérfertőzésről lett volna szó, mert Imre T86 két nagyapja egymás fiai lettek volna. Imre T86 szüleinek esküvője pedig a beadvány szerint Sátoraljaújhely, 1791. szeptember 8. lett volna, ténylegesen azonban Pest, 1791. szeptember 3.

Frivaldszky János X53, János X51 fia Rajecen született, 1822. jún. 17-én.  Elemi iskoláit Rajecen végezte. A gimnáziumot Trencsénben kezdte 1832-ben, Nagyszombatban folytatta 1835-36. tanévben IV. grammatikai osztályban I. classis, majd Léván az 1837-38. tanévben a II. humán osztályban eminens osztályzatot kapott, végül a váci piaristáknál járta a befejező két évet, a filozófiai osztályokat. A gimnáziumot 1840-ben fejezte be. 1840 őszén jogot tanulni jött Pestre, de Imre T86 tanácsára a bölcsészeti kar mérnöki tanfolyamára iratkozott be.

Imrével T86 úgy ismerkedett meg, hogy mint pesti diák, - a szeplős, szőke, büszke fiatalember - egy diák-mesterlegény verekedésbe keveredett, s a közbelépő drabantnak a tekintélyes, de személyesen nem ismert Imrének T86 rokonságára hivatkozott. Ő a rokonságot el is vállalta, pártfogásába vette, taníttatta, magához vette mint házi segítőt. Főleg rovarok gyűjtése, csomagolása, preparálása körül kapott feladatokat. Szigorúan tartották: naponta meghatározott számú rovart kellett gyűjtenie, különben nem kapott vacsorát. A kimerült fiatalember olykor éhesen feküdt le, de szorgalmas ember lett belőle, így lett ő is tudós. A törökországi küldemények leltározása közben megszerette a zoológiát. Mérnöki tanulmányait 1842-ben fejezte be.

Imre T86 1843-ban magával vitte a Bánságba, majd megbízta csődbe jutott balkáni expedíciója vezetésével. Görög nyelvű ajánlólevéllel 1844-ben keletre utazott, Kréta szigetén megtalálta Imre T86 pénzét elsikkasztó megbízottját, átvette a vezetést, Szmirna, Brussza, az Olimposz vidékén kutatott, majd gazdag gyűjteménnyel tért vissza 1845 tavaszán.

1844-ben nemesi igazolást kapott Trencsénből testvére, József X52 kérésére. 1846-ban ImrévelT86 együtt ment gyűjtőútra Balkán-Kisázsia-Itália-Ausztria útvonalon, hazafelé sok tudóssal cserekapcsolatba léptek. A bölcsészkar mérnöki intézetében 1848-ban szerezte meg az oklevelet, de nem váltotta ki, mérnökként soha nem is működött, maradt Imre T86 szolgálatában. Mint ilyen, díjtalan önkéntesként helyettesítette őt 1850. július 1-től a Múzeumnál. Helyét 1852. január 29-én vette át mint segédőr, december 18-án mint rendes őr. Német kinevezési iratot kapott a királyi helytartótól, magyar nyelvűt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójától. Ettől kezdve önálló lett. Tulajdonképpen Imre T86 az ő javára mondott le rovarász őri állásáról 1851-ben.

1855-ben meghalt Petényi Salamon, az állattani tár őre, teendőit évek óta János X53 látta el. Több tudományos társaság választotta tagjául: 1852-ben a királyi Magyar Természettudományi Társulat. Kátai írja le itteni tevékenységét. Az állattani szakosztály elnöke 1891-ben lett. 1853-ban a Magyarhoni Földtani Társulat, 1853-ban a bécsi állat és növénytani társulat, 1855-ben az Erdélyi Természettudományi Társulat tagja.

1857-ben nősült meg, felesége Lázár Lilla (1834?-1899) volt, akinek nővére pedig Lázár Róza, gróf Keglevichné. 1858-ban tagjává választotta a stettini entomológiai társulat, 1865-ben pedig a pozsonyi természetvizsgáló egylet. Ugyanez évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1871-ben a MTA matematikai és természettudományi állandó bizottságáé, és a Magyar Nemzeti Múzeum igazgató őre, 1872-ben a Lipót-Károly-féle császári német természetvizsgáló akadémia tagja, 1873-ban a magyar Állat- és Növényhonosító Társaság, illetve, a berlini entomológiai társaság tagja lett. 1873-ban a MTA rendes tagjának választották Szabó József és Török József ajánlatára. Arany János küldte meg oklevelét, a székfoglalót 1874. május 11.-én tartotta meg. Ezek az elismerések rendkívül szorgalmas tudományos tevékenységének szóltak. Tudóstársai: magyarok, németek, belgák 32 fajt, 4 változatot neveztek el róla: 33 rovart, 1 rákot, 1 férget, 1 gombát. Kora tudósaival szoros kapcsolatot tartott. Ő tette lehetővé Xantus János gyűjtőútját, ő ajánlotta be a Természet Tudományi Társulatba 1859-ben pártoló tagnak. Szorgalmasan gyarapította a Magyar Nemzeti Múzeum rovargyűjteményét, ez halálakor már 165 000 darabra rúgott. Emiatt a Múzeum alapítói közé sorolták. Leírt 7 új nemet, 2 alnemet, 146 fajt, 13 változatot. Nagyobb gyűjtőútjai a következők voltak: 1860 Pozsega, 1861. szeptember 10-től 4 hetes szabadságot kapott tudományos kirándulásra és 87 Ft útiköltséget, 1867-ben Trencsén- és Liptó-, 1871 Máramaros-, 1874 Krassó- és Temes-megyéket járta be. E két utóbbi évi utazásaira 200-200 Ft úti segélyt kért az Akadémiától. Mindig a Múzeumnak gyűjtött, saját gyűjteménnyel nem rendelkezett. A gyűjtött anyagot leírta, ez teszi ki publikációinak zömét. 1874 után nagyobb utat már nem tett. Aktív résztvevője volt éveken át a magyar orvosok és természetvizsgálók évenkinti vándorgyűléseinek, ide kétszer (1869 és 1872) felesége is elkísérte. A coleopterologia hazai legnagyobb tekintélye lett, e területről a fiatalokat ezért le is beszélte. A vak rovarok is kedvencei voltak, széles Magyarországon kutatta őket. Főleg rovarokkal foglalkozott, de nem tudta elszánni magát ezen belül is a specializálódásra. Aprólékossága sem engedte meg, hogy eljusson élete végéig az összefoglalásig, pedig a nagy összefoglaló rovartani mű volt élete végéig az álma, amelyben Magyarország rovarait írta volna le. Ezt a - végül is töredékben fennmaradt művet félretéve vállalta a Xantus gyűjtötte anyag leírását, valamint Széchenyi Béla expedíciója anyagáét. 1873 és 1881 közt tudományos ismeretterjesztést is vállalt apró közlemények formájában olvasókkal való levelezőként. Műveinek döntő többsége szakfolyóiratban megjelent tanulmány, aminek speciális, modern faja volt a vándorgyűléseken felolvasott, majd kinyomtatott előadás.

Imre T86 révén kapcsolatban állt Jókaival, akinek 1881-ben készíttetett magán feljegyzésében más illusztris személyek közt szerepelt. Ortvay Tivadar római katolikus pap akadémikust, aki neki 1877-ben 25 éves hivatala alkalmából gratulált, "kedves barátomnak" szólítja. Külön említendő kapcsolata Herman Ottóval, aki 1868 óta küldött Jánosnak X53, a tekintélyes tudósnak meghatározásra rovarokat. Hermann az 1870-es évek elején került Budapestre. János X5 ajánlotta az Akadémiába 1870-ben. Mikor külföldre távozott volna, Szili Kálmán ötletére 1873-ban a Természettudományi Társulatnál szerződést szerzett neki Magyarország pókfaunájának megírására, aminek ez eleget is tett. Később, 1875-ben ő hozta be a Nemzeti Múzeumba, ő egyengette útját a tudományos élet köreiben. Herman JánosX53 támogatásával a Nemzeti Múzeum költségén megalapította a Természetrajzi Füzeteket 1877-ben, s a szerkesztője lesz, János X53 pedig a három szakszerkesztő egyike. A folyóirat célja a Múzeum tudósgárdája publikációinak közlése volt. Az első évfolyamban megkezdte Petényi János Salamon (1799-1855) néhai ornitológus hagyatékának közlését is. Herman lelkes híve volt támogatójának: „Ajtaja, ismerete mindenkinek tárva nyitva áll, barátságos, egyszerű modora bizodalmat kelt a serdülő tehetségben ... Frivaldszky Jánosnak csak barátja és tisztelője van, ellensége nincsen" Herman illusztrálta Frivaldszky János X53 cikkeit. Ez években már folyt a tudományos küzdelem a természettudományok magyar nyelvű szakkifejezései körül. A régi, Bugát Pál Szóhalmazából kiinduló generáció gátlás nélkül alkotta az új szavakat - tekintet nélkül a nyelv befogadóképességére. János X53 az előbbiek élén állt, 1867-ben külön rovartani műszótárt írt. Herman viszont az ellentábor élén, és végül is ez győzött. János X53 emiatt "zokszót sem ejtett". Herman 1879-ben kilépett a Múzeumtól országgyűlési képviselősége miatt. A Múzeum azonban meghagyta neki a Természetrajzi Füzetek szerkesztését, mert János X53 szerint nem szerkesztő kiléte a fontos, hanem hogy "jól legyen szerkesztve". Herman azonban a Füzeteket magán folyóiratának kezdte tekinteni, a múzeumiak közleményeit pedig nem hozta, a szakszerkesztőket félreállította, amivel visszatetszést váltott ki. János X53 ez ügyben 1885-ben ülést hívott össze, a viszályt nagyvonalúan elsimította. 1890-ben együtt szervezték az első budapesti nemzetközi ornitológiai kongresszust. Frivaldszky János X53 1891-ben Hermannal tegező viszonyban volt, "barátságos névnapi ebédre" hívta. Hermann őt 1893-ban "kedves barátjának" szólította, halála után megemlékezett róla.

Frivaldszky viszály-elsimító képességére volt akkor is szükség, amikor 1884-ben Pulszky Ferenc tiszteletére a család és a Múzeum felesküdött tagjai részvételével zártkörű estélyt szerveztek, és Szinnyei József könyvtáros, - bár ő nem tartozott egyik kategóriába sem - megsértődött, hogy nem hívták meg, és ultimátummal követelte meghívását.

Egy másik fő műve felkérésre készült, és nem is rovartani, hanem ornitológiai. Önzetlenül és rövid idő alatt készítette el az 1891-i magyarországi nemzetközi kongresszusra, melynek nagy szenzációja volt. Az ornitológusoktól beszerzett előfordulási adatokat rendszerbe foglalta a források feltüntetésével. Ez alapozta meg a magyar tudósok becsületét a külföld előtt, mert addig ilyen monográfia nem volt, és elkészítését az ornitológusok közül senki sem vállalta.

Műveinek nyelve magyar vagy latin, ritkán német volt, de levelezett franciául is. Bő levelezése maradt fent. Nyelvezete nehézkes, olykor magyartalan. Érződik rajta, hogy idegen (szlovák) anyanyelvű. Szlovák nyelvű írás azonban nem maradt fenn tőle. 1889-ben az Állatvédő Egyesület tagja lett, ugyanez évben királyi tanácsos címet kapott. 1890-ben a Trencséni Természet Tudományi Társaság választotta tagjául. Vállalta vidéki gimnáziumok rovargyűjteményeinek felülvizsgálatát, illetve alapítását is. Köszönő levelet kapott ezért 1890-ben a nyíregyházi evangélikus gimnázium igazgatójától, 1895-ben pedig a kisújszállási polgármestertől. Ez utóbbi gyűjteményből szép orgonakorall maradt ránk. 1890-ben a hévízi tóba, majd a Bp. II. ker. Malomtóba tündérrózsát telepített át a nagyváradi hőforrásokból. 1891-ben az állathonosító társaság alelnöke lett, a természettudományi társaságnak pedig választmányi tagja. Élete utolsó éveiben még előadásokat tartott: 1890-ben Bihar megye némely bogárfajairól, 1892-ben három előadást új, illetve különös alkatú bogarakról, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésének halottairól, 1893-ban újabb két bogárról. Ez évben még jelentést készített az állattani pályázatról, ez legutolsó műve. Szorgalmas, kötelességtudó, konzervatív, passzív, szerény, félénk, kicsit nehézkes, szögletes, zárkózott természet volt, aki baráti társaságban azonban igen barátságos tudott lenni. ImréhezT86 képest nem volt nagyvonalú, nem volt üzleti érzéke sem. Együttműködésük idején az ő koncepcióin dolgozott. A részletmunkák alapos embere volt.

Élethossziglan hálás barátja volt Imre T86 családjának, ide jár szerdánkint kártyázni. Egy másik szokása napi esti séta volt az Akadémia és a mai Szabadság-híd melletti sóház között. Gyermekei nem voltak. Haláláig a Magyar Nemzeti Múzeum épületében lakott, 1880 és 1895 közt. Májrákban halt meg, amit régebb óta próbált karlsbadi kúrával gyógyítani. Budapesten halt meg, 1895. március 29-én. Temetésén ott volt Wlassics Gyula közoktatási miniszter; a MTA részéről báró  Eötvös Loránd elnök, Szász Károly másodelnök, Szily Kálmán főtitkár, sokan a tagok közül; a természettudományi társulat tagjai; a Múzeum részéről Szalay Imre igazgató és az állattári osztály vezetője, Mocsáry László, akik búcsúztatták. A kerepesi temetőben temették el, a főbejárattól jobbra induló falsírboltok egyikébe, az 546. számúba. Halála után özvegye albérletekben lakott 1898-ban VIII. Esterházy u. 24., halála évében, 1899-ben VIII. Főherceg Sándor u. 6. alatt.

1972-ben születése 150. évfordulóján a rajeci városi tanács a tanácsház falán fekete márvány táblát állított emlékére. E táblát később áthelyezték a szemközti múzeum falára. Rajecen a Frivaldskeho utca az ő nevét kapta. 1974-ben az Imre T86 és János X53 tiszteletére elnevezett Frivaldszkya tudománytörténeti szakközlöny indult a Természettudományi Múzeum kiadásában, de csak 2 évfolyamot ért meg.

BUDAPESTEN, 19.-21. SZ.

A család akadémikus tagjai nyitották meg az utat Budapestre, de a főváros vonzása ettől függetlenül erős volt a 19. sz. második felében.

Frivaldszky János X53 természettudós nyomán több közeli rokona jött Pestre szerencsét próbálni. Legelőbb öccse, Alajos X55, akit 1837-ben Trencsénben kétségtelen nemesnek írták össze. 1847 második félévben Nyitrán a gimnáziumban a költészeti osztály hallgatója volt, hittanból és magyar nyelvből jeles érdemjeggyel, ez évben érettségizett. Közben 1845-ben máshová járhatott. Mária Terézia alapítványából első osztályú ösztöndíjat kapott.  Budapestre ment jogot hallgatni, 1855 és 1856-ban még szigorlatozott. 1856. október 27-én azonban meghalt. Húgát, Magdolnát X54, Perger Mátyásnét eredetileg ugyan Antóniának keresztelték, de úgy látszik, felvette elhunyt húga nevét. Bátyjai után jöhetett fel Pestre. Címe: VII., Király u. 98. volt.

István X65 Léván 1825-ben az I. grammatikai osztályt I. o. előmenetellel végezte, 1828-ban a IV. grammatikai osztályt szintén. Unokatestvére, János X53, a tudós is itt tanult később, 1838-ban.  1848-ban Pesten találjuk, mint nyomdászt. Szedőként dolgozott a Trattner-Károlyi nyomdánál, amely Pest második legnagyobb nyomdája volt 20 szedővel és 4 nyomtatóval. Áprilisban a nyomdászok beadványt szerkesztettek a munkáltatókhoz, ezen szerepel az aláírása is. Ott volt 1848. május 13-án az első kollektív szerződés aláírói közt. 1848. május 19-én nyomdájának munkásait másodmagával képviselte a bérkövetelésekkel kapcsolatos egyeztető tárgyaláson, amelyen az öt nyomda 2-2 képviselője vett részt. Táncsics Mihály fordította le kérelmüket németből magyarra. Segélypénztárt állítottak fel. Tevékenységükkel vette kezdetét a munkásmozgalom Magyarországon.  Azzal a „Frivalszkyval" azonosítható, aki Krudy Gyula apjának honvédbajtársa volt Komáromban 1848/49-ben, előtte a Belvárosban lakott, a hatvanas években pedig ismeretlen helyre költözött.  Krudy Óbudára helyezte, az első hadastyán egylet érdemrendes, kipödört bajuszú megalapítójának, százévesen is a nők sokbeszédű bálványának rajzolta. A hivatalosan is létező 48-as honvédegyletekben azonban mindennek nincs nyoma, sőt óbudai egyletnek sem.

Öccse, Károly X66 úgy látszik, az ő nyomán jött Pestre. Házmester, cipész volt, 1848-ban nősült Pesten, Váczi út 1442. sz alatt lakott, majd megözvegyülve 1851-ben egy nála idősebb özvegyasszonyt vett el, aki 1882-ben halt meg. Együtt vették meg Romaiser Józseféktől 1860. október 16-án a Terézvárosban a Három Szív utca 925. (később: 998.) hrsz. ingatlant (ma: VI., Dessewffy u. 41.).  Itt laktak 1886-ig. Ekkor már Károly X66 és Hillebrand Karolina a tulajdonosok, feltehetően házastársak, bizonyos Frivaldszky Imre X71 cipésszel együtt, - aki nyilván a fia, s ismeretlen helyen született. Ezután e Frivaldszkyaknak nyomuk vész. 1888-ban Hillebrand Karolina már Vukov Józsefné volt.

János X68 szíjgyártó volt, vándorkönyve 1852. szept. 6-án kelt. 1858. okt. 3. és okt. 15. közt ulcussal kezelték Pesten a Rókus Kórházban. Rajeci szegénységi bizonyítványa szerint testvérei Károly X66  és Simon X67, aki varga Rajecen élnek. 6 Ft ápolási költséggel maradt adós 1861-ben. Úgy látszik, nem tudta, hogy Károly X66 Pesten él. Szegénységi bizonyítványa és kórházi fejlapja maradt fent. Ebben leltárt találunk átvett ruházatáról, amely állt csizmából, amit kapcával viselhetett, - nadrágból (ebből volt egy második is), ami alatt gatyát viselt, ingből, ami felett pedig egy szalonkabátot (ferencjóskát) nyakkendővel. Volt egy kiskabátja is. A sapkáját és zsebkendőjét magánál tartotta. Kabátja, melegebb ruhája nem volt.

Budapesten kötöttek ki az előbbi rajeciek másik ágának tagjai is.  Ferdinánd-Tamás n21 fia, Frivaldszky István n31 Alsónasztyicon (Alsónesztén) született, a szintén Trencsén-megyei Halácson élt, végül férfiszabómesterként telepedett le a Józsefvárosban, ahol Fecske u. 3. sz. alatt, majd Kender u 35-ben lakott. Antónia n33, Konecsny Antal tanító felesége, bátyját követhette Budapestre, Szerecsen u. 33. alatt laktak. János n32 férfiszabó volt, mesterségét szülőhelyén  tanulta, 1880-ban itt is szabadult. Segéd lett Bánban, majd Budapestre költözött. Előbb szabósegéd, majd 1890-ben önálló műhelye lett. 1930-ban már szabómester.  A VIII., Bodzafa u. 9. alatt lakó Csimó Máriától 1887 és 1895 közt három fia született, ezeket később törvényesítette. 1899 és 1901 közt VII., Szövetség u. 12. sz. alatt lakott. 1891-ben férfiszabóként működött, lakása Szövetség u. 38 volt.  1897 k. elvette Csimó Mária nővérét, Júliát. (1901 és 1913 közt nem tudni, miért nem szerepelt itt, hiszen 1902, 1906, 1908 évben gyereke született a VII. kerületben). 1913-1922 közt VIII., Szentkirályi u. 4-ben lakott. Időközben pályát változtatott: 1928-ban szerelő mester lett VIII., Szentkirályi u. 7. alatt.  Ferenc-József n41 gimnáziumot végzett,  1916-ban órakereskedő volt, VIII., Lujza u. 12. alatt, 1928-ban ékszer és régiségkereskedő VIII., Karpfenstein u. 2/b  alatt (ma: Karácsony Sándor u.), majd a Népszínház utcában. 1933-ban Pestszenterzsébetre költözött.  Béla n42 Szentkirályi u. 4. sz. alatt volt szabó. János n43 az I. Világháborúban esett el, özvegye 1916-ban IX., Ráday u. 26. alatt lakott.

Júlia n44 a Franklin Társulatnál volt tisztviselő. Lajos n45 krupié volt az Erzsébet kaszinóban. Fia,  Lajos n51 Németországban telepedett le.

Gyula n46 kereskedelmi érettségit tett. Előbb magán tisztviselő volt 10 évig a szakmájában  és szüleinél lakott még 1937-ben is, majd Zuglóba költözött, 1942-ben iparigazolványt váltott ki cipőgép és kellék nagykereskedésre, ami nem képesítéshez kötött, hanem szabad ipar volt. 1943-ban cipőgép és cipőkellék nagykereskedő volt, az Atlas Werke, Leipzig egyedárusítója.

Friwaldszky Gyula n53 előbbi fia. Már gyerekkorában sokat modellezett. 1964-ben elvégezte a Bánki Donát Gépipari Technikumot. A Danuvia Központi Szerszám és Készülék Gyárban kezdett esztergályos gépmunkásként dolgozni, majd egy év múlva felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára, amelynek gépgyártás technológia ágazatán 1970-ben szerzett oklevelet. Az egyetem alatt megszerezte az összes gépjárműre szóló oktatói képesítést, valamint kitanulta az órás szakmát is. Ezekkel a munkákkal járult hozzá egyetemi tanulmányainak költségeihez. Kezdő mérnökként taxizott is. A Danuviában lett tervező mérnök, 1974-ben a Betonútépítő Vállalatnál gépészeti építésvezető, később a Mezőgéptröszt vezérigazgatójának műszaki titkára, majd egy iparszerű termelési rendszer műszaki vezetője. Ő vezette be és terjesztette el országosan a fémporszórásos hegesztés technológiát. Ennek alkalmazására 1982-ben a Ferroglobus Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalathoz ment. 1987-ben a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) gazdasági vezetője lett, 1989-től ügyvezető igazgatója, s mint ilyen, az egyesület folyóiratainak felelős kiadója. 1981-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gazdasági mérnöki oklevelet szerzett, 1989-ben az ELTE Továbbképző Intézetnél felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítést; műszaki szakértői engedéllyel is rendelkezett. A Gépipari Alkotók Alapítványának kuratóriumi titkára volt. Irodalmi tevékenysége nagyszámú címre rúg. Döntő többségében apró tudományszervezési szakcikkeket, két gépészeti témájút és két gépészeti alkotói életmű méltatást írt. 1996-ban Bánki Donát díjat kapott, ilyen minőségben megírta szakmai önéletrajzát, egyébként ez időtől jóval kevesebb cikket írt. 1999-ben „az egyesület gazdasági-társadalmi életében kifejtett sokoldalú munkájáért" a GTE legmagasabb kitüntetését, az aranyérmet kapta. Évek óta hangszálproblémákkal küzdött, emiatt felmentését kérte a GTE ügyvezető igazgatói tevékenységéről, vállalkozóként folytatta tevékenységét. (Variomix Műszaki Fejlesztési Kft.) Dokumentumfilmeket készítenek. 2004 áprilisában a Magyar Szabványügyi Tanács tisztségviselőit újra választották. Ő volt a jelölőbizottság elnöke. Felesége, asszonynéven Friwaldszky Márta az állatvédő Fehérkereszt Egyesület alapító elnöke volt, meghalt 1997-ben. Másodszor 2003-ban nősült.

Frivaldszky Györgyi n52, a húga, a MÉLYÉPTERV-nél majd a Fővárosi Vízműveknél dolgozott. A Jehova Tanúi egyházba lépett, 1996-ban nyugdíjba ment, hogy jobban szentelhesse magát itteni elkötelezettségének.

Dr. Frivaldszky Sándor i35, Ferenc-József i23 fia Szolnokon született, jogot végzett. Még 1874-ben tehette le az ügyvédi vizsgát. 1875-ben lett ügyvéd, árvaszéki ügyész. Budapesten telepedett le. Frivaldszky János X53 akadémikus nyomán nevét Fridvalszkyról Frivaldszkyra változtatta.  Lakása: 1875-77-ben Kígyó u. 3. sz., 1876-ban pedig Régi posta u. 2. alatt volt. Jogpraktikumbeli cikkeket írt, az egyik a csiksomlyói ferences rendház történelmi jogaival is foglalkozik. 1888-ben Kaas Ivorra, a győztes IV. kerületi szabadelvű párti képviselőre szavazott.  1880-1901 közt Régi posta u. 2. alatt lakott, pontosabban 1898-ban a lakása: Mária Valéria (ma: Apáczai Csere) u. 1. volt, irodája pedig Régi posta u. 2.  1905-ben egy feljelentés nyomán vizsgálatot indítottak ellene közokirat-hamisítási miatt, t. i. hogy 1894. október 18-án Wohl Herman izraelita gyáros - egyébként elfogadott - nemességi kérelmében eljárva a megbízó levél aláírását hamisította volna. Az igazságügy-miniszter átkérte a belügyből a iratokat aláírás-vizsgálatra, majd visszaküldte, megnyugodva az aláírás valódi voltában. Lakása: 1902-3-ban: IV. Irányi u. 20., 1903-4-ben: IV. Ferenciek tere 4. 1906-8-ban: IV. Ferencz József rp. 24., 1909-ben: IV. Eskü tér 6., 1910-14 -ben: IV. Váci u. 61.alatt volt.

Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának volt tagja 1895 és 1918 közt. 1906 és 1914 közt a közigazgatási bizottságának is.  Az előbbibe 1894-ben választották póttagnak, a következő évben üresedés folytán behívták rendes tagnak, ezután hatévente (1900-ban, 1906-ban és 1912-ben) újra választották.  A közigazgatási bizottságban 1905-ben a faközraktári intézményt előkészítő bizottságnak lett tagja, 1911-től az erdészeti albizottságé.  1898-tól a jogügyi bizottságnak is tagja lett, ahol évente bekerült az esküdtbíróságok tagjai lajstromának összeállítását ellenőrző bizottságába. 1894-ben, - még mint póttag - a belvárosi polgári lányiskola felsőbb leányiskolává való átszervezését javasolta a fővárosnál. A tanács negatív álláspontja ellenére elfogadták a javaslatot.  A tárgyban 1895-ben emlékiratot is kiadott. Ezzel egy időben az addigi egyetlen budapesti felsőbb leányiskolát az első leánygimnáziummá alakították. 1895-ben azt a javaslatát is elfogadták, hogy a képviselőházhoz fordulnak azon sérelmes belügyminiszteri leirat miatt, amit az az illemhelyek létesítése tárgyában küldött. 1897-ben viszont azt a javaslatát már elvetették, hogy térjenek vissza ahhoz 1427/1895 sz határozathoz, amely szerint a vendéglátóhelyeken fúvós hangszerrel csak 11-ig szabad játszani, vonós és fafúvós hangszerrel pedig csak 1-ig. 1901-ben sikerrel javasolta, hogy a Szent Rókus és Rozália napján tartandó, alapítványokkal is díjazott hitszónoklatokat az egyházi főhatóság kívánságára a következő vasárnapokon tartsák. Azt viszont - szintén 1901-ben - elvetették, hogy ne mind a két üresedett tanácsnoki állást töltsék be, hanem csak az egyiket. 1906-ban előadta, hogy úgy értesült, hogy a király Budapestre jön, ezért nevezzenek ki bizottságot a fogadására és az új kormány üdvözlésére. A javaslatot azzal a módosítással fogadták el, hogy a királyt az egész törvényhatósági bizottság fogadja. 1917-ben az erdőkben a katonaság által tett károk ügyében interpellált. Részletesen kimutatta a kártételek számát, elkövetőit, becsült összegét. Bár mindezt igazolni lehetett és átirat is ment, de eredményt nem értek el, mert nem lehetett az elkövetőket felelősségre vonni.

1911-ben birtokos volt az Esztergom megyei Epölön. Birtoka 150 kh szántó, 2 kh kert, 7 kh rét, 4 kh szőlő, 3 kh legelő, 4 kh terméketlen terület volt, összes évi jövedelme 661 K.  Ezt Zoltán i65 fiának vette, ennek 1916. évben bekövetkezett halála után valószínűleg eladta. Az I. Világháború táján a Belvárosból átköltözött Budára. 1916-ban: I., Fehérvári út 19/b, 1922-ben ugyanannak a lakásnak a címe: I., Horthy M. u. 21, (ma XI. Bartók Béla út). A Farkasréti temetőbe temették,  gyerekeit is. Sírköve jelenleg már a sírkőtárban van.

Gyerekei: Alexandra i61 előbb Pecsenye Jenőné, majd Kramolin Ernőné. Paula i63 1905/7-ben, apjánál lakott, 1913-ban kezdett el tanítani a Fehérvári úti női kereskedelmi szaktanfolyamon. Ő volt Kramolin Ernő első felesége.  E két lány örökölte apja egész vagyonát. Testvérük Zoltán i65 egy évig, a 1893/94 tanévben a VIII. osztályban a Bp. Fasori evangélikus gimnáziumba járt.  A zömmel izraelita, kisebb részében evangélikus tanulók közt ő volt az egyetlen katolikus. Hogy egy Frivaldszky ide járt, még évtizedekkel később is emlegették.  Agronómus lett, de nem Keszthelyen, talajtani cikkeket írt. Nyilván apja epöli birtokán gazdálkodott. Géza i64 1896-ban Budapesten a székesfővárosi polgári hivatalnál volt fogalmazó díjnok. Az 1898-1901. években azonban nem szerepel már a tisztviselők közt. Ez idő tájt nősült, felesége éttermi muzsikus lánya volt, amiért apja kitagadta. Felesége családját követve ezért Siklósra költözött, ott 1906-ban járási közigazgatási gyakornok, tiszteletbeli szolgabíró lett. 1908-ban azonban már nincs a tisztviselők közt, pedig Siklóson ez évben még gyereke született. Felesége családját követve 1910-1913. években Nagyszebenben laktak, a pénzügyi igazgatóságon volt fogalmazó. Máramarosszigeten halt meg. Özvegyének lakása: 1916-23 közt IX., Üllői út 79 volt. Négy gyereke közül Zsuzsanna i66 Hetesi Józsefné Párizsban élt, majd a Gellért Szállóban lett tolmács. Béla i67 apja házassága miatt nagyapjától nem örökölt, ezért Frivaldszky Kornél x11 vette pártfogásba: 1936-ban felvették a Postához, posta főellenőrként ment nyugdíjba 1970-ben. A Posta csapatában volt labdarúgó. Gyermekei kivándoroltak a Kádár-korszakban: Franciska i68 és József i69 Amerikába, Tamás i70 Belgiumba, egyedül Géza i71 maradt itthon, gk. vezető, majd gépkezelő volt a Szikra Nyomdában. Nevelt fia **László i76 végzettsége autószerelő, BKV buszvezető.

Fridvalszky Sándorti35 követve jöttek Budapestre rokonai Szolnokról. Ferenc i33 nevű bátyjának leánya, Mária-Gizella i45 1899-ben mint magánzó lakott VII. Síp u. 10-ben, 1910-ben Szolnokon férjhez ment. 1940 k. a rendőrségi nyilvántartásban  kommunista megjelöléssel szerepel.  Ferenc i33 fia, Ferenc i44 1891-ben cipész volt Szolnokon.  1900-ban már Budapesten minisztériumi hivatalszolga. Lakása I. Országház u. 24. 1901-ben I. Úri u. 41. alatt volt. Ezután a Schuler-féle írószer-gyárban lett tisztviselő Szolnokon 1903-1907-ig, majd 1908-ban Rákospalotán gyári hivatalnok, VIII. Magdolna u. 12. alatt lakott testvérével együtt. 1914-ben Szolnokon volt pénzügyi igazgatósági díjnok, háztulajdonos az 1999. házszám alatt. (Ez a Hunyadi János u. 34. sz. házzal azonos, a Dobó István u. déli sarkán.) 1916-28-ban már szövetkezeti hivatalnok volt, és Kispesten az Üllői út 64. alatt lakott. 1921-ben nevét a nemesi levél alapján Frivaldszkyra javította. Özvegye Kispest, Árpád u. 193. alatt lakott.  Öccse, Aladár i46 nyomdász volt, testvérei után ő is Budapestre költözött. 1907/8 -ban: VII. Rákóczi út 64., 1908/9-ban: VIII. Magdolna u. 12., 1910-ben: VII. Szövetség u. 15., 1912-ben: VIII. József u. 5. alatt lakott, miután 1911-ben Vecsésen megnősült. Feltehetőleg az I. világháborúban halt meg. Húga, Ilona i47 valószínűleg azonos azzal a Frivaldszky Jolán kispesti tisztviselővel, aki ott 1916-ben Aulich u. 8. alatt lakott

Fridvalszky Dezső-Gyula i49 Szolnokon született, 1921-ben elvégezte a Tanítóképzőt, 1922-ben kezdett tanítani  a IX. ker. Mester u. - Tóth K. u. sarkán lévő elemi iskolában. Kispesten, Pesterzsébeten, Kőbányán, végül II., Árpád fejedelem úton lakott. 1977-ben a metró a Batthyány téren halálra gázolta. Gyerekei: Emília i51 Újpalotán lakott, az OTP-nél a pénzügyi osztályon dolgozott, majd a Konzervipari Trösztnél, és Tamás i52. Ő 1954-ben az ERŐKAR-nál volt osztályvezető, majd létesítményi mérnök a KGMTI-nál, végül az INTRANSZMAS-nál. Első feleségétől 1969 táján elvált. Első feleségétől született: Katalin i55 a Volántouristnál dolgozott; második feleségétől pedig  Tamás-László i56.

Frivaldszky Jenő i50, Dezső-Gyula i49 öccse előbb a belvárosi Szénásy-féle papírüzletben volt segéd, majd az államosítás után ennek az üzletnek (Ápisz) lett az üzletvezetője. A Kispest SE-ben volt labdarúgó, Jenő i54 a fia, a FTC-ben volt labdarúgó, a Hungarotexnél dolgozott. Ennek lánya, Orsolya i60, a kispesti Kós Károly Általános Iskola, a Xantus János Idegenforgalmi Középiskola, majd a BGF - Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után a Budapest Banknál kezdett el dolgozni.

A szolnoki születésű László i41 1865-68 közt Szegeden élt, légszeszgyári lakatos volt, világítási biztos, majd ismeretlen helyen lakott, végül pedig Budapesten. - 1901-ben még csak felesége lakott a II. Zsigmond u. 11. alatt, majd ő is, mint gyári művezető; 1902-3-ban II. Csalogány u. 37. 1904-6-ban II. Erőd u. 12. alatt, 1906-7-ben műszaki tisztviselőként ugyanott, 1909-ben légszeszgyári művezető: II. Szilágyi Dezső tér 7. alatt, 1910-22-ben légszeszgyári felügyelő II. Erőd u. 4-ben. 1928-ban II. Szilágyi D. tér 1. alatt lakott, fővárosi tisztviselő volt. Műszaki hivatalnok volt 1912-22 évek közt, s a II. Szilágyi D. tér 1-ben lakott.  1928. okt. 15-én halt meg, lakása VIII. Tisza Kálmán tér 20. Székesfővárosi Gázművek szerelési felügyelője.

A debreceni születésű Rezső i92 orvosi műszerész lett Budapesten. Apja örökbe fogadta mostohatestvérének leányát **Friedvalszky Juditi91 néven, aki az 1942/43 tanévben a Bp. Nôtre Dame de Sion (nyolc osztályos) gimnáziumban 1. osztályos volt. 1945 után az angolkisasszonyokhoz járt, amely az államosítás (1948) után élelmezési iskola lett (Cukor u., Wesselényi u.), de itt nem érettségizett le.

Dr. Fridvalszky Lóránd i93 Szolnokon született. Elemi iskolát Szolnokon, a gimnáziumot ugyanott a Verseghy Ferenc Gimnáziumban végezte. 1941-ben Kolozsvárt kezdte egyetemi tanulmányait Győrffy professzor mellett. Másodévesen demonstrátor lett. 1948-ban szerzett oklevelet a budapesti Tudományegyetemen, gyakornok lett, 1949-ben tanársegéd, 1950-ben bölcsészdoktorátust szerzett, 1952-ben adjunktusi kinevezést kapott. 1960-ban a biológiai tudományok kandidátusa fokozatot szerezte meg. 1962-ben docens lett, majd 1973-ban átvette a Növényszervezettani Tanszék vezetését, itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Felesége Örley Ilona Tünde gyógyszerész (házasság: Bp. 1950), Középiskolai majd egyetemi növénytani tankönyvek egyes fejezeteit írta (1950-1980), szerkesztője volt a Biológiai Lexikonnak. Fő műve: a Mikroszkópos Növényanatómia. 1984-ben ment nyugdíjba „az ultrastruktúra kutatás kiváló szakembere." Számos tudományos közleményt írt hazai és külföldi szakfolyóiratokba, publikációinak száma hatalmas, ebből vagy ötven előadás vagy annak kivonata, tekintettel arra, hogy - különösen élete vége felé - rendkívül sok nemzetközi kongresszuson, szimpóziumon vett részt. Utolsó publikációi kizárólag ilyenek. Idézettsége 1980-1993 közt 14. Rendkívül lelkiismeretes, kollegiális ember volt, műveinek nagy részét team-ben írta. A MTA Biológiai Osztályának sejttani és morfológiai bizottságának is tagja volt. Érdeklődése a papíripar területére is kiterjedt, e célból 12 faféle, valamint a búzaszár mikroszkopikus felvételét közli. E kutatása közben megismerte Fridvaldszky János a11 papíripari kutatásait is. Fő területe azonban a tudományos alapkutatás volt. A növényszervezettanon belül a növényi szövet és sejt-differenciálódás, az ultrastruktúra kutatása. Ezen belül is főleg a sejtfal keletkezése és a kloroplasztisz szubmikroszkópikus szerkezete. Elsősorban a Chara-féle algacsoport sejtfalszerkezetét vizsgálta. A szubmikroszkopikus vizsgálatok úttörője volt, de írt tudományos ismeretterjesztő műveket is. Neves tudós volt. Emlékét emlékplakett őrzi. Halála öt éves évfordulója alkalmából egykori gimnáziumában kb. 60x40 cm méretű emléktáblát avattak fel 1999 okt. 26-án, ugyanaz nap a Petőfi adón d.e. 10 perces megemlékezést tartott róla Simon Tibor professzor.

Fia, dr. Fridvalszky Péter i94 általános iskoláit a budai Ürömi utcai iskolában végezte, középiskoláit a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban. Az ELTE Állami és Jogtudományi Karát 1983-ban végezte el. A Fővárosi Főügyészségen ügyész, később XI. kerületi vezető ügyész helyettes, 2000-től a Legfőbb Ügyészségen dolgozott.

A kunágotai *Fridvalszki Gál Károly f51 Dunavecsén, majd Bp.-en a Fóti út 23-ban lakott, napszámos volt. Hivatalosan felekezeten kívülinek írták, valójában nazarénus volt. Idősebbik fia öngyilkos lett, ifjabb fia, *Ferenc f61 1925-ben lemondott iparáról és kivándorlási kérelmet terjesztett be Jászberényben. Felekezeten kívüli volt, kereskedősegéd, 1948-ban közértes, 1952-ben átképzés után szerszámkészítő, előbb az Orionnál, majd az Egyesült Izzó Gépgyárban, 1967-ig, amikor nyugdíjba ment. Egyetlen gyermeke, *Fridvalszki Gál Miklós f71 nőtlen, előbb az Egyesült Izzó Gépgyárban volt marós, majd a Könnyűipari Vállalatnál vízvezeték szerelő, majd taxis.

A nagykátai Jozefa-Franciskának r32 Budapesten házasságon kívül született fia *Fridvalszki Gyula r33 asztalossegéd volt, az itteni, 1940 körüli rendőrségi nyilvántartás szerint büntetett és  kommunista.

Frivalszky Mihály j38 sérült személyiség volt. Dunapenteléről Budapestre jött, s a csepeli papírgyárban dolgozott. Unokatestvére, szintén Mihály j39 nőtlen volt, Budapestre költözött, a Semmelweis u. 7. alatt volt konfekció szabó, a II. Világháborúban esett el. Öccse, Imre j40 a hat osztály elvégzése után utána költözött, de a konfekció szabóságot nem tartotta eléggé igényes mesterségnek, ezért két és fél évig szíjgyártó-lószerszámkészítő tanuló volt. Kiderült, hogy ennek a mesterségnek viszont nincs jövője, ezért férfi-női méretszabóságot tanult ki egy mesternél, ahol kosztot-szállást is adtak. 1944-ben lett segéd, harcolt a II. Világháborúban, 1948-ban mester lett, IX. Bakáts tér 4. alatt nyitott műhelyt. Első lakása Tompa utcában volt. 1955-ben elvett egy bányászlányt, aki az Állami Áruházban volt eladó. 1959-ben részletre öröklakást vettek egy újonnan épült XI. Fehérvári úti házban. A magánüzletet 1962-ben feladta, a TV-nél lett öltöztető szabó. 1967-ben egy társasutazáson kint maradt Bécsben családját hátrahagyva, nyelvtudás nélkül, hogy sok pénzt keressen. Használt autókkal kezdett kereskedni, szabóskodott is. Nem engedték letelepedni, egy év múlva New Yorkba vándorolt ki. Egy-két évig mindenféle munkát végzett, majd áruházi méretre igazító szabó lett. 1972-től felesége évente járt ki hozzá, 1982-i haláláig, 1975-től ő is évente hazajárt. 1986-ban nyugdíjba ment, 1995-ben végleg hazatért Fehérvári úti lakásába. Végig nem tanult meg tökéletesen angolul, magyar körökben forgott és rengeteget dolgozott. A család eredetéről azt tudta, hogy lengyel nemesi család, Galiciából: Itt több testvér közül az egyik elmúlatta a pap testvére által rábízott annak nagy összegű pénzét, ezért kitagadták, s így jött Magyarországra. (Valóban létezik Galiciában Frywald nevű község. Bizonyára egy, az I. Világháborúban ott járt személytől tudott róla.) Egyetlen fia, Imre-László j50 általános iskola után autóbuszsofőr lett, majd használt autó kereskedést nyitott apja anyagi támogatásával.

Friedvalszki István u61 Apcon született. Apját, Istvánt u42 követve előbb kitanulta a kerékgyártást, felszabadult, majd katona lett. 1950. november 1. és 1951 szeptember 26. közt a budapesti Honvéd Kossuth Tüzértiszti Iskolára járt, amit I fokozatban (azaz minden tárgyból kiváló eredménnyel) végzett el. 1952 őszén Jászberénybe helyezték, tábori tüzér ütegparancsnok lett hadnagyi rangban. Jászberényben történetesen éppen a volt polgármester, Friedvalszky Ferenc h70 házát utalták ki nekik Ennek özvegye és lánya közben a ház alagsorába szorult. 1956 október végén egységével Óbudára rendelték, november 3-án ütegét a pilisborosjenői téglagyárhoz telepítették azzal a paranccsal, hogy az esetleg Budapest felé tartó szovjet csapatokat tartóztassák fel. Egy néhány tankból és teherautóból álló oszlop közelített, de Budapestről kifelé tartottak. Céljuk után érdeklődött, előbb azonban tűzparancsot adott arra az esetre, ha a szovjetek lőnének. Emiatt 1957 tavaszán lefokozták és leszerelték. Jászberényből felköltözött Rákoskeresztúrra. 1957 és 1972 közt gépkocsivezető volt, 1972-ben személy- és teherautó oktatói vizsgát tett, 1972 és 1977 közt oktató volt. 1977 és 1982 közt seprűkészítő iparos, 1982 és 1985 közt bedolgozó lakatos, 1985-tól magán teherautó fuvaros, 1990 táján nyugdíjba vonult. 1991. október 23-án 1956-os emléklapot kapott, 1994-ben rehabilitálták, egyben előléptették főhadnaggyá, 1998-ban századossá, végül őrnaggyá. A Történelmi Igazságtétel Bizottság tagja lett, 1999-ben a Honvédelemért kitüntető cím III. osztályát kapta. Fia: Ottó u65 autószerelő volt. Ferenc u62 Pestlőrincen élt, majd Csepelen. Géplakatos volt, acélöntő szakmunkás. A Csepeli Vasműben dolgozott, majd annak felbomlása után az Acélmű kft.-nél látott el különféle feladatokat, számítógépes adatfeldolgozást, stb. 2004-ben korkedvezményes nyugdíjba ment.

A jászberényi Fridvalszky Katalin ü51 Ádám Györgyné, az egri tanárképző főiskolán szerzett 1974-ben oklevelet történelem-ének-zene szakon, az Állami Népi Együttesben, majd az Állami Énekkarban, a Magyar Nemzeti Filharmónia Kórusban énekelt a szoprán szólamban. Unokatestvére, Béla ü41 a Budapesti Fővárosi Tanácsnál volt vegyész, majd autó-alkatrész kereskedő vállalkozó lett, 2001-től a 30 főt foglalkoztató FRID-CAR Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. Fiai: Márk ü42 a Novus Gimnáziumban érettségizett, a Könnyűipari Műszaki Főiskolára járt, majd a a bécsi iparművészeti főiskolára. Dávid ü43 és Marcell ü44 két-tannyelvű angol gimnáziumot végzett. Mindketten biliárd-versenyzők. Dávid ü43 a budapesti Meridian szállóban kezdett dolgozni, levelezőn elkezdte a vendéglátóipari főiskolát. Marcell ü44 a repülőtéren kezdett dolgozni és levelezőn elkezdte a tatabányai műszaki főiskolát.

Frivaldszky János h71 jászapáti ügyvéd idősebbik fia, András h88 Jászladányban született, a I-II. gimnáziumban a szatmárnémeti királyi katolikus főgimnáziumba járt, a III-VIII. osztályokban a besztercebányai királyi katolikus főgimnáziumba, valószínűleg apjának korábbi itteni ismeretsége révén. Osztályzatai 2-esek, 3-asok, magaviselete 2-es volt. IV. osztálytól hegedült az iskola zenekarában, VII.-VIII. osztályokban kamaradarabokban is fellépett. VII.-ben az iskolai céllövő versenyen a 4. helyezést érte el. 1911-ben, érettségi után beiratkozott a Budapesti Kereskedelmi Akadémiára, amit 1914. szept. 19-én végzett el. Közben egy év jogot is hallgatott a budapesti egyetemen. Bankhivatalnok lett. Az I. Világháborúban a hadtáphoz került, 1917. október 17-én a Deutsches Ritterorden Mária-keresztjét kapta meg, hadnagyként szerelt le. Katonabajtársa húgát, dr. Sümegi József orvos lányát vette el. Lakásai: 1916-ban VIII. Mária u. 5., 1922-ban VIII. Sándor u. 11. voltak.  A Wiener Kommerzial Bank-nál lett banktitkár, 1921 végén cégvezetői (Prokurist) kinevezést kapott.  Heves vérmérsékletű ember lévén több "lovagias" ügye volt. Egy villamoson való tolongásból pofozkodás lett, ebből pisztolypárbaj (1922. január 3). Majd egy, a bankból általa kiutasított férfi hívta őt ki párbajra. Ám miután hivatalos minőségben járt el, (1922. július 25.) a katonai parancsnokság szerint nem kellett párbajoznia. Egy harmadik esetben ő volt a kihívó, de a másik fél nem jelent meg. (1923. január 30.) Kollégái szerint „nagy intelligenciájú és kiváló tisztviselő ... jó modorú és finom ember volt". A bank Erzsébet körúti fiókjánál annak alapítása óta dolgozott, majd a Deák Ferenc u 16(18?) alatti központba került. Őt bízták meg a személyi ügyek vezetésével. Ez kényes feladat volt, mert a banknál sok volt aktív katonatiszt dolgozott. Így néhány hónapja Eszláry Károly, 24 éves volt aktív főhadnagy is, akinek most „felmondtak, mert a működéséhez fűzött reményeket nem váltotta be." „Kötelessége szerint " aláírta a felmondólevelet az „általánosan kedvelt és népszerű, hozzá régi és lelkiismeretes hivatalnok." Egy Sebestyén nevű alkalmazott esetén okulva, aki felmondása után ököllel támadt Frivaldszkyra, a felmondást  „átszervezéssel" indokolták. Eszláry mégis személyes sértésnek fogta fel a dolgot: „Nem viselhetem el, hogy mint volt katonatiszt valaha azt mondják, hogy egy bankból kidobtak."  A 25 éves fiatalember nagyon önérzetes volt, gyakran dicsekedett katonai rangjával. Kollégáival több ízben volt afférja." A felmondás kézhezvétele után  „fenyegető hangon beszélt és kollégáinak azt mondta, hogy majd leszámol Frivaldszkyval, akit az elbocsátásért okolt. A fenyegetés Frivaldszky fülébe jutott, aki erre azt üzente Eszlárynak, hogy többet ne mutatkozzék a bank épületében, mert úgy jár mint ... Sebestyén ..., akit a bank szolgái erőszakkal távolítottak el az irodából." Eszláry erre párbajra hívta ki, a segédek jegyzőkönyveket is írtak, de Frivaldszky, miután hivatalos ügyben járt el, nem kívánt elégtételt adni. Egy reggel a munkába jövő Frivaldszkyt Eszláry az utcán várta. Egy tisztviselőnek, Kardosnak elmondta, hogy „lesben áll, bevárja, míg Frivaldszky jön, akit véresre fog verni. Megkérte Kardost, hogy legyen ott a verekedésnél és fogja le Frivaldszkyt, ha az vissza akarná ütni." Ám ez számított a támadásra, ezért nem gyalog, hanem konflissal jött és revolverrel a zsebében. Amikor a konflisból kilépett és a pénztárcájával foglalkozott, hogy kifizesse a kocsist, Eszláry rátámadt, kétszer arcul vágta, majd mikor a síkos járdán elesett, botjával kezdte ütni.  „Ekkor úgy látta, hogy elintézte Frivaldszkyt és rászólt: - Na, most megkaptad a magadét! Én végeztem veled! - Ezzel megfordult és elindult. (...) Alig tett azonban három lépést (...) Revolver lövések dörrenése hallatszott és két golyó egymás után a bal karjába fúródott. (...) Ő is revolvert rántott és sérületlen kezével rálőtt Frivaldszkyra. A szerencsétlen ember hörögve összeesett."  Egy másik újság elmondása szerint „Friedwalszky Eszláryt ellökte magától s hátsó zsebéhez nyúlt a revolvere után. Eszláry is pisztolyát kapta elő s eldördültek a lövések. (...) A banktitkár megtántorog s két kezét melléhez szorítva támolyog a bank főkapuja alá. (...) - Mindenütt eltalált (...) sóhajtja (...) s még ott a lépcsőházban kiszenvedett."  A merénylő, amikor felfogta, hogy megölte ellenfelét, átadta magát az első rendőrnek. Mikor a holttest mellett kihallgatták, „szinte felindulás nélkül néz a holttestre" Az áldozat öccsét nem engedték be hozzá, „sírógörcsöt kap, és velőtrázóan ordítja: - Nem lehet, nem akarom elhinni!"- „A megdöbbentő esetnek a szomorú tanúsága az, hogy ma Budapesten - rendőrségi megállapítás szerint - valóságos lovagiassági téboly uralkodik. (...) Ma mindenki, jogos és jogosulatlan revolvert hord."  A történet annyira ismert volt Budapesten, hogy a képes újság később minden magyarázat nélkül közölte a két fél arcképét.  Eszláryt szándékos emberölésért öt év fegyházra ítélték, ezt a tábla négy évre, a kúria 21 hónapra csökkentette a vizsgálati fogság beszámításával „erős felindulás" minősítéssel, de ezt sem ülte le, nem sokkal később a rokonság közbenjárására kormányzói kegyelmet kapott.  Az özveggyel kártérítési megállapodást kötött havi 50 P-ről, amit az árvaszék 1930. április 4.-én elfogadott.  Hagyatéki ügyét, amely 1913 óta húzódott, s még 1929-ben is tartott,  1923-ban a Bp. Központi királyi Járásbíróság tárgyalta. Apja után örökölt jászapáti ingatlanokat 1926-ban 450 q búza áráért adták el, az özvegy és árvája, András h90 javára,  akit édesanyja és annak családja özvegyen nevelt fel. Lakása: IV. Károly király krt. (később egy ideig: V. Tanács krt.) 16.  Ő Budapesten a Deák téri evangélikus elemi iskolába járt, majd a Madách Imre gimnáziumba. Cserkész is volt, és az önképzőkör elnöke. A reáltárgyakat kevéssé kedvelte.  Az 1938/39-es tanévben, amikor a VII.A osztályba járt, minden tárgyból jeles (1) volt, csak mennyiségtanból és testnevelésből jó (2). Az önképzőkörben, ahol könyvtáros volt, két felolvasást tartott. Az egyiket a kémkedésről és szabotázsról, a másikat Balaton-környék barlangjairól. Ez utóbbit a balatonkenesei cserkésztáborban megismételte. Tőrvívó is volt, egyéniben 2., csapatban 1. helyezést ért el.  1940-ben érettségizett szín jelesen, a külön tárgyként felvett görög nyelvből is. A budapesti egyetem jogi karán 1944-ben szerzett abszolutóriumot. 1944 őszén két hónapig katona volt a tapolcai repülőtéren. Az egyetemet 1945-ben summa cum laude végezte el. A tőrvívást a Postás egyesületben folytatta II. oszt. versenyzőként. A Hazai Banknál helyezkedett el, emiatt nem folytatott jogi gyakorlatot. 1947-ben elvette Dr. Róna Borbálát, ugyanez évtől a Novotex-nél, 1949-től az Irodaszervező Gazdasági Irodánál, 1952-től az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumában, 1953-tól a Fűztermelő Vállalatnál, 1959-től az Erdőkémia Vállalatnál, 1962-től az Állami Biztosítónál dolgozott. 1962-ben mérlegképes könyvelői, 1963-ban üzemszervezői, 1967-ben ügyvitel- és ügyvitelgépesítés szervezői képesítést szerzett. 1977-ben elvégezte a marxista politikai főiskolát. 1977-ben miniszteri Kiváló Pénzügyi Dolgozó kitüntetést kapott. Főosztályvezető-igazgatóként ment nyugdíjba 1982-ben. Nyugdíjasként a Saldonál és az Európa Biztosítónál dolgozott. Több ügyvitel-szervezési, biztosítási stb. témájú cikket, jegyzetet írt. 2001-ben meghalt a felesége.

Frivaldszky János h89, János h71 ügyvéd fia Temesvárott született. Elemi iskolába Jászapátin járt. A iskola pásztorjátékában 1905-ben az ő Heródes alakítása volt az egyik legjobb; 1909-ben - már gimnazistaként - egy mulatságon rendező volt. A középiskola mind a 8 osztályát Besztercebányán végezte a királyi katolikus főgimnáziumban, ahová bátyja is járt. Eleinte 2-esei voltak (nyelvekből és a hittanból), de érettségire a legjobbak közé került. Magaviselete is 2-esről 1-esre javult. Másodiktól énekkari tag volt, VII.-ben önképzőköri ellenőr, VIII.-ban főjegyző, kiemelték szorgalmát e tisztségében. Ez évben alakult meg a gimnázium testgyakorló köre, a füleslabda-játék osztályvezetője lett. Jeles eredménnyel érettségizett. Osztálytársai többsége papnövendék volt. Kedvelte a reáltárgyakat és a sportot, ami ebben a korban igen modern dolog volt. 1913-ban a Tiszát teljes hosszában végigevezték. Apja halála után gyámja dr. Kele József a jászkirály lett. 1913-ban Budapestre költözött,  beiratkozott a Műegyetem mérnöki karára. A műegyetemi segélyegyletben főtitkári tisztséget töltött be.

1915. május 15-én behívták katonának a 68. szolnoki - német vezényleti nyelvű - KuK gyalogezredbe. Néhány hónapos prágai kiképzés után szeptember 15-én a galíciai frontra kerültek. Itt a Dolny Holatyn községtől északra fekvő 235-ös magaslaton 1916. június 16-án egy szál gyalogsági ásóval vezette rohamra szakaszát. Az ellenségtől közvetlen közelről lövést kapott a karjába, de saját lábán ment a kötözőhelyre. I. o. ezüst vitézségi érmet kapott érte és a Károly csapatkeresztet. Felgyógyulása után egy szemlén Károly király felfigyelt a kitüntetésére, kérdést intézett hozzá, majd kezet fogott vele. A kapott sebesüléséért a Sebesültek érmét is megkapta. A Piave mellé került, majd még egyszer az orosz frontra. Még kétszer megsebesült, de csak könnyebben. A Bruszilov-offenzívánál halálos fáradtan napi 70 km-eket gyalogoltak visszafelé. 1917-ben tartalékos hadnagy lett, 1918. november 26-án leszerelt.

A család a háborúban tönkrement, mert hadikölcsönt jegyeztek, aradi birtokukból román vincellérjük forgatta ki őket. 1919. szeptember - 1920. március közt a gabonabegyűjtési kormánybiztosságnál szolgált, majd műegyetemi tanulmányait igyekezett befejezni. Közben alkalmi munkákkal, ügynökösködéssel, bélyeg-szakértéssel, kávéházi kártyanyereségből tartott fent édesanyját és magát. Jól sakkozott is. Tanácskozási sakkjátszmáját Maróczy leközölte, amelyben Frivaldszky Andrásh88 és Jánosh89 nyert Grűn és Brichta ellen.

Az egyetemre 1918. júniusában újra beiratkozott: 1919 nyarán tette le az I. szigorlatot. 1920-ban pót-szemeszterre iratkozott, 1921-től több utóvizsgával tette le a végszigorlatot 1926. április 21-én.  Ezután Romániába ment, Ménesre édesanyjához az év végéig. Itt azonban a román titkosrendőrség zaklatta. Budapesten albérlő volt előbb I. ker. Mészáros u. 2. majd Fery Oszkár (ma Kiss János altb.) u. 14. sz. alatt. 1927. január 1-én a bajai Folyammérnöki Hivatalnál kapott állást napidíjasként. Ez nem látszott kielégítő állásnak, ezért Jászberényben pályázott,  végül 1927. május 15-én a Kereskedelmi és Közlekedési Minisztériumban kapott állást, ahol ezután több évtizedig dolgozott. Eleinte tervezésnél kapott feladatot: a tiszaugi Tisza-híd, dunaföldvári Duna-híd tervezésénél, majd 1928-31-ben e hidak építésvezetésénél. Később több Duna és Tisza-híd tervezési-építésvezetési részmunkáinál dolgozott mint beosztott mérnök a vidéki hidak osztályán (I. Mészáros u. 19.): A vásárosnaményi Tisza-híd építésvezetése; a Margit-híd szélesítésének, a Boráros téri és az Árpád híd alépítményének tervezése; a polgári, tiszadobi Tisza-híd, adonyi Duna-híd, bácsai, mecséri, dömsödi Kis-Duna hidak, valamint a 8-as út hídjainak felvétele munkáinál. 1934. november 19-én feleségül vette egy mérnökbarátja húgát, Landesz Erzsébetet, aki a fővárosnál volt kezelőtiszt a polgármesteri IX. (társadalompolitikai) ügyosztálynál az 1938-1941-es években. 1936. július 1-én főmérnök lett és Baranya, Fejér, Somogy, Tolna megyék közúti hídjainak felügyelője. A balatonőszödi minisztériumi üdülő partfalának építését irányította (1950-től ez lett a Minisztertanács üdülője), az őszödi parcellázásoknál 240 n.öl telket vett. 1938-ban Kárpátalja visszatérése után megbízták Bereg, Ugocsa, Ung megyék hídjainak felügyeletével is. Előbb 1938. július 1-től helyettesként, majd 1939-ben a budapesti. hidak miniszteri megbízottja is lett. Telket vettek a Sashegyen családi ház építésére, amire azonban a háború miatt nem került sor. Az infláció ellen az építkezés árát ingatlanba fektették. 1941-ben miniszteri műszaki tanácsosi, 1943-ban címzetes miniszteri osztálytanácsosi, 1944-ben tényleges osztálytanácsosi kinevezést kapott, változatlan feladatkörrel.  A nem sokkal előbb alapított felső-krisztinavárosi plébánián, amelynek területén laktak, történetesen gyerekkori játszótársa, Szelényi István lett plébános. Baráti köréhez tartozott Dr. Szabó Imre krisztinavárosi plébános, később püspök, más papok is, továbbá hivatali főnökei: Álgyay-Hubert Pál, a Boráros téri híd tervezője, később államtitkár; Dömötör Sándor, később hídosztályvezető, - fiainak keresztszülei. Semmiféle pártba nem lépett be, holott karrierrel kecsegtették. Ezüst vitézségi érme miatt megkaphatta volna a vitézi címet, ehhez azonban vagy magyarosítania kellett volna a nevét, vagy igazolni a nemességet. Az előbbit nem akarta, az utóbbit nem tudta, mert anyakönyvi kutatásai Jászberényben elakadtak. A hozzá tartozó hidak fizikai munkásaival igen jó viszonyban volt. A közhivatalok Nyugatra menekülésekor Budapesten maradt. A család értékeit a Lánchíd lánckamrájában meg vidéken próbálta biztonságba helyezni. Budapest körül az ostromgyűrű 1944. karácsonyán bezárult, utcájuk heteken át frontvonal volt, ezért innen átmenekültek sógora óvóhelyére. Lakásában egy rokon zsidó házaspárt menekített,  bátyja irataival, élete kockáztatásával. A szovjet csapatok 1945. február 2.-án történt bevonulása után nem sokkal szolgálatra jelentkezett a minisztériumban. Az igazoló bizottság igazolta, munkásai közös köszönőlevelet írtak neki. Több közülük kommunista volt. A budapesti hídprovizóriumok (Szabadság-híd, Margitszigeti ún. Manci-pontonhíd, Petőfi téri pontonhíd) építésének irányítását végezte, 1945. júniusától pedig Dunántúlon 46 db 60 tonnás híd újjáépítését, amely az akkori közbiztonság mellett nem volt veszélytelen feladat. Az előbbiért Vas Zoltán budapesti polgármestertől 1945-ben, az utóbbiért Gerő Ernő közlekedési minisztertől 1947-ben kapott köszönőlevelet, 1952-ben pedig emléklapot a Petőfi híd újjáépítéséért. 1950 óta az új terminológia szerint főmérnök lett. Jellemes, bátor ember volt, korrekt, aki aggályosan irtózott a szervilizmustól. Az ilyesmit előszeretettel tette nevetségessé. Ezekből az időkből fennmaradt két anekdota igen jellemző rá, habár közlője a lényegét nem érti - helyesebben, politikai okokból nem akarta érteni: „Az ötvenes években szigorúan üldözték a fekete beruházásokat (...) Egy hídépítést ellenőrizve tette fel a kérdést: - Mikorra várható a híd forgalomba helyezése? Az építésvezető tájékoztatta: - A csatlakozó útfeljárókon a jövő héten kezdjük meg a fekete burkolat építését (...) Meghökkenve vágott közbe "(felvéve szerepét a gyakran előforduló, szakmailag teljesen tájékozatlan káder-főnöknek, aki csak a párt-direktívákat ismerte:) - „Hát ti még mertek feketén dolgozni?!" A másik anekdota: „Ugyancsak az ötvenes években" a politikai rendszerhez kénytelen illeszkedni törekvő „kollégánk ismertette az MHK (Munkára Harcra Kész kollektív sportmozgalom) teljesítendő szintjeit korcsoportonként ugrásban, súlydobásban és futásban. Végül megkérdezte: - Világos, vagy van valakinek kérdeznivalója? János bátyánk megköszönte a tájékoztatót és csupán azt kifogásolta, hogy: - Az ötvenéven felüliek magasugrási szintjét nem ismertetted!" Az illető figyelmeztette: - „János bátyám, ötvenen felül az ember már ne ugráljon!"  A hatalom a kifigurázást nehezen viseli. 1950-ben elvették telefonját, zaklatták, végül 1953. december 31-én elküldték a minisztériumból, pedig munkái voltak még függőben. Ezekben az években anyagilag nehéz körülmények közt éltek, lakásukba társbérlőt kellett fogadniuk. 1954. június 1-én az Út- Vasúttervező Vállalat (UVATERV) vette fel, amelynek igazgatója neki régi lekötelezettje volt. Műszaki ellenőr lett itt, 1955-ben elismerést kapott, 1956-ban Kiváló Dolgozó lett, 1964-ben emléklapot kapott az Erzsébet híd tervezésében való részvételéért. 1965-ben nyugdíjazták, de egy ideig még megbízták kisebb munkákkal. Szívelégtelenségben halt meg.

Dr. Frivaldszky Sándor h92 János h89 fia. A II. Rákóczi Ferenc Általános Gimnáziumban érettségizett. A Középiskolai Matematikai Lapok feladatmegoldó versenyeinek első helyezettjei közt volt, az Arany Dániel matematikai versenyen harmadik helyezett lett, majd 1957-ben az országos tanulmányi versenyen első helyezést ért el matematikából. 1962-ben az ELTE matematikus-matematika tanári szakán szerzett oklevelet. Ugyanez évben doktorált is. Bátyjával együtt tagjai voltak egy egyházközségi baráti társaságnak, amely 1964-ben felkeltette a rendőrség figyelmét: „Ámbár nem foglalkoztunk komolyan politikával. (...) Így csak szóbeli rendőrségi figyelmeztetőt kaptunk, ami legfeljebb atyai dorgálásnak számított.(...) - A társaságot bizony szétverték, de mi maradtunk azok, akik voltunk." írta erről 1997-ben. Több intézményben dolgozott matematikusként, 1987-től a közgazdaság-tudományi Egyetemen volt oktató. 1971-ben a matematikai tudományok kandidátusa fokozatot nyert, ehhez középfokú német nyelvvizsgát tett. Felsőoktatási jegyzeteket írt, számos tudományos publikációja jelent meg itthon és külföldön, szemleíró volt a Mathematical Reviewsnál, nemzetközileg ismert tudós, levelező sakkozó. 1992-től a Közlekedési Minisztériumban volt tanácsos, innen ment 1999-ben nyugdíjba. 2002-ig középiskolában tanított matematikát. A differenciál- és integrálegyenletek elektronikus számítógépes megoldása terén ért el eredményeket; újszerű, racionális törtfüggvényekkel történő interpoláló módszert dolgozott ki és vezetett be.  A Kereszténydemokrata Néppártnak volt tagja, 1996-ig a párt oktatási, művelődési és sport bizottságának elnöke, a választmány tagja. Rövid moralizáló, vallási, politikai írásokat publikált.

Frivaldszky János h91 a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, ahol a kémiai szakkör elnöke volt, matematikai feladatmegoldó versenyeken rendszeresen eredményesen vett részt.  Egy félévet járt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán, majd a többit a Budapesti Építőipari és Közlekedési Egyetem mérnöki karán.

1956. október 22-én este részt vett a Műegyetem aulájában tartott diákgyűlésen, felszólalt a szovjet csapatok kivonulása mellett. Másnap részt vett a tüntetésben, a Műegyetemtől a Bem téren át a Parlamentig vonultak. Innen késő este tért haza, csak másnap tudta meg, hogy kitört a fegyveres felkelés. A Múzeumhoz sietett, ott több más járókelővel együtt villamoskocsikkal próbálták eltorlaszolni a tankok útját. Október 25-én ismét az Astoriánál volt. Amikor a Múzeum felől három szovjet tank érkezett, bár  gyülekezési tilalom volt, megállították a tankokat, a katonáknak próbálták megmagyarázni, hogy mi is történik. Ő is felmászott ezért egy tankra, magyar zászlót tűztek ki rá. Ezek vonultak a Parlament elé, ahol lemészárolták őket az ávósok. Ő azonban még előbb elvált tőlük. A további napokban a Széna téren Szabó bácsi embereinek segített a felbontott utcakövekből barikádot építeni. Október 30-án belépett a Nemzetőrségbe, harmadmagával házkutatást tartott Hidas Antal (más néven Szántó Gyula, XII. Fodor u.) pártvezetőségi tag és író, valamint Gerő Ernő pártfőtitkár villájában (XII. Barta u. 5.), itt egy géppisztolyt szerzett. November 1-én a Műegyetemre vonult be, este az Építők Székházában a Budapesti Munkástanács ülését biztosították. Késő este tértek vissza a Műegyetemre, tanúi lettek annak a lövöldözésnek, amelyben Danner János egyetemi hallgatót az ávósok agyonlőtték. November 3-án a Budapesti Rendőr-főkapitányságon volt őrségben Király Béla rendelkezése alatt. Másnap hajnalban az épület kiürült, az egyetemista nemzetőrök is letették a fegyvert. 1960-ban diplomázott jeles eredménnyel. Politikai megbízhatatlansága miatt - fél évig csak vidéken kapott munkát. 1961-től már dolgozhatott tervezőintézetben is Budapesten.

1959-től tagja volt a felső-krisztinavárosi plébániai ifjúsági csoportnak, 1964 június 19-én tizedmagával rendőrségi figyelmeztetésben részesült, a csoport feloszlott. Az iratokat öt évre rá archíválták. 1967-ben megnősült. Felesége: Takách Ildikó diétásnővér. 1968-tól 1972-ig  Nyíregyházán laktak. Az 1970-es Tisza-völgyi árvíz utáni statikai szakértői tevékenységéért kormánybiztosi dicsérő oklevelet kapott. 1970 óta igazságügyi építész szakértő. Egy ideig műgyűjtéssel is foglalkozott. Ezek közül a Staefano della Bella (1610-1664) firenzei rézmetsző által Párizsban készített 17 rézkarc-cartouche sorozatot 1986-ban a Szépművészeti Múzeum vette meg.

Kapcsolatba került cigányokkal, 1994-ben ennek történetét megírta a Bp. X. ker. Önkormányzat pályázatára, ott 1. díjat nyert: Az 1977-ben és 1983-ban Hodászon készült fotói később meg is jelentek. 1974-ben kezdte családtörténeti kutatásait, amely a Magyar Történelmi Társulat, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Politikatudományi Intézet és a Hadtörténeti Intézet közös pályázatán 1991-ben I. díjat nyert. Az 1992. évben ment nyugdíjba. 1994-ben részt vett az esztergomi egyházmegyei zsinaton. Az Új Város munkatársa lett, ide, - valamint egyéb keresztény magazinokba is - élményeket, esszéket, beszámolókat, életrajzokat, interjúkat, riportokat írt. Részt vett több, Duna TV-ben vetített műsor készítésében. 1994-ben kezdte különböző folyóiratokban publikálni családtörténeti kutatásai során szerzett tudományos eredményeit. E tevékenységéért 1998 októ 25.-én, a falu évfordulós ünnepségén Frivald díszpolgárává választotta.

Leánya, Frivaldszky Bernadett h93 a szentendrei ferences gimnázium elvégzése után, 1988-ban félévet töltött az olaszországi Loppianoban. Hazatérve újságírói tevékenységbe kezdett, a zsámbéki tanítóképző főiskola óvópedagógus szakán 1993-ban oklevelet szerzett. 1997-ben a DUNA TV műsoraiban kezdett dolgozni. 2001-től önállóan rendezett dokumentumfilmeket. A társadalom peremére szorultak, cigányok, prostituáltak, homoszexuálisok kérdése foglalkoztatja leginkább.

Dr. Frivaldszky János h94 - előbbi öccse - 1987-ben a Szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett. 1994-ben végezte el az ELTE italianisztika szakát. Tanulmányait megszakítva az 1989-es évben Olaszországban tanulmányi képzésében vett részt. 1993-tól a KDNP parlamenti szakértője lett az Emberi Jogi Bizottságánál. 1995-ben visszavonult a politikától, azóta egyetemi oktató. Érdeklődése a politikától a politológia, majd a jogfilozófia felé fordult. 1997-ben elvégezte - kiváló eredménnyel - az ELTE jogi karán a politológia szakot. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociológia Tanszékén politikai és jogszociológiát oktatott. 1997-től jezsuita Faludi Ferenc Akadémia ösztöndíjasaként tudományos országos konferenciákat szervezett. 2001-ben jelent meg első önálló könyve, négy év munkája a természetjogról. 2004-ben jogi diplomát is szerzett a Miskolci Egyetemen. 2004. december 1-én summa cum laude minősítéssel megvédte Ph Doktori disszertációját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 2005. májusában docens lett. 2001-ben megnősült, felesége Jung Csilla pszichológus.

Öccse Frivaldszky Márk h95, szintén Szentendrén érettségizett, egyidejűleg felsőfokú német, középfokú orosz és olasz nyelvvizsgát tett. 1989-ben hét hónapot, később 1993-94-ben két évet töltött Olaszországban. Még egyetemistaként 7. díjat nyert 1995-ben verseinek gyűjteményével az Alessandro Villa gondozásában a Centro "Giovani e Poesia" Triuggio és a Prometheus Editrice által szervezett nemzetközi költészeti pályázaton. Olasz tanári oklevelét 1997-ben szerezte meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Tanulmányai mellett előbb nyelvtanárként tanított, majd önálló vállalkozóként foglalkozott olasz nyelvoktatással, olasz cégeknek tolmácsolt, e cégeknél kereskedelmi tevékenységet is végzett, két cégnél egy ideig üzletrésze is volt. 1996-ban megnősült. Felesége: dr. Keszthelyi Emma, fogorvos. 2001-2004 közt a budapesti New York palotát megvásárló Boscolo Group magyarországi képviselője volt, menedzselte ennek, s a mellette lévő volt Athenaeum Nyomda (Osvát u. 2-8.) szállodává való átépítését. Később minősített olasz fordító és tolmács.

Öccse, Frivaldszky Balázs h96 a Szondy utcai élelmiszer kereskedelmi szakmunkásképzőt végezte. 1991-től rokkantnyugdíjas lett.

Öccse, dr. Frivaldszky Gáspár h97 a Szent László Gimnázium olasz kettős tannyelvű osztályában érettségizett. Az ELTE Bölcsészettudományi Kara olasz szakán 1999-ben szerezte meg az olasztanári diplomát. 2002-ben doktorált a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Előbb jogászként dolgozott, 2003. októberében belépett a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségbe, amelynek tagjaként a Fidesz Euro-parlamenti képviselő-jelöltje lett, 16. a 18 jelölt közül. A választásokon a pártjából 12 képviselő került az Euro-Parlamentbe. Megnősült, felesége Ökrös Edit, anglisztikát végzett tanár, külkereskedelmi közgazdász. 2004. szeptember 1.-től a Magyar Országgyűlés Hivatala Fidesz-frakció EU-ügyek Hivatalánál lett jogi szakértő. Részt vett a Katolikus Jogászok Egyesületének megalapításában, s annak alelnöke lett.

NYITRA-MEGYÉBEN, 18-21. SZ.

Frivald  Trencsén-megye szélén feküdt. A szomszédban volt Nyitra-megye Privigyei járása. A facskói hágón keresztül rendszeres közlekedés volta két vidék között.

Brezany, Lazany, Prievidza környékén a 17.-19. században sok Klopan nevű személy élt, akik Frivaldszky-leszármazottak még a címeres levél megszerzése előttről. Ezek közül egy, Frivaldsky János By1 a 18. sz. legelején újra felvette a Frivaldszky nevet. Leszármazottjai még Poluvsién, Nedožeryn, Pravenecen is éltek. Márton y42 fazekas volt; András y36 urasági juhász, György y46 pedig urasági inas. További történetüket nem ismerjük.

Frivaldszky Ferencet CP1 Frivaldon 1735-ben Halenka, 1781-ben Kunrak melléknéven összeírták nemesnek. 1787-ben kisebb fiaival Ferenccel P14, Istvánnal P15 Slovenské Pravnóra költözött. Itt ingatlanuk nem volt. Nagyobb fia, János P13 a szomszédos Briest-be nősült, második felesége facskói volt, amint öccsének, Andrásnak P16 is.

Az Eliassko-ági Frivaldszky József Qv1 kovácsmesterséget tanult. Elvándorolt Frivaldról, megnősült. 1842-ben a Slovenské Pravno melletti Rudnón lakott. Itt halt meg a kislánya, valamint a húga, Mária Q36. 1843-ben újra nősült. 1848-ban Valcsán, 1849/52-ben Szlovánban élt, utána ismét Abramován. Fia: József v13 Oroszországban halt meg katonaként 1875-ben.

János v11 kovács 1891-ben volt Felfaluban (Horná Ves).  Legényemberként katona is volt, az esküvőjénél felmutatta leszerelési dokumentumát a 70. gyalogezredtől. Leszármazottjai kovácsok voltak ugyanott, majd Bystričanyban illetőleg Handlován. Fryvaldsky Imrich v46 és családja Handlován élt. Jozef v33 Bystričanyban született, 1937. június 25. - 1939. július. 1. közt káplán volt Hontiansky Trst'any-ban, majd Žakyl Teplá (Žiar nad Hronom distr.), Borovce (Trnava distr.) helységekben, végül Krakovany-ban esperes-plébános. Jozef v22 bognár volt. Gyermekei: Jozef v35 csendőr volt 1945 előtt, majd utána fegyőr tiszt Illaván, ennek gyermekei: Daniela v47 orvos, Pappová, Nova Dubnicán lakott, Jozef v48 Kassán volt TV hangtechnikus. Ennek fia: Jozef v65 Kassán elvégezte az állatorvosi egyetemet. Négy évig a hadseregnél volt mikrobiológus, 1997-től az Szlovák TV kassai stúdiójánál lett sportriporter és szerkesztő. Lányai: Daša (Dagmar) v60 a kassai műegyetem bányamérnöki karán végzett, majd a kassai régió cigányügyi kormánymegbízottja lett. Jana v66 1998-ban a kassai Novomesky Gimnáziumban végzett, cikke jelent meg; 2002-ben a Szlovák TV kassai stúdiója egy stáblistáján jelmezkészítőként szerepelt. Marcela v49 ügyvéd Bratislaván, Vladimir v50 orvos Teplice v Čechach-ban majd Bratislavában. Stefan v36 kutatóintézeti igazgatóhelyettes, nőtlen. L'udovit v37 bognár volt Chalmova-n, leszármazottjai ugyanott éltek. Vojtech v39 asztalos volt Listkova pri Ružomberku községben, nőtlen. Jolanta v40 ápolónő volt Bratislavában Rudolf-Ján v38 Bystričany-ban volt élelmiszerbolt-vezető, leszármazottjai ugyanott: Dušan v53 bádogos, Metod v54 közgazdász végzettséget szerzett, majd betegápoló lett Velehradon, Pozsonyban, 1986-tól Olaszországba emigrált, elvégezte a teológiát, hazatért, Szepes-Káptalanban 1992-ben pappá szentelték, Namestovón lett káplán, majd Letanovcén plébános. 1998 októberében Frivald díszpolgára lett. Helena v71 a Zsolnai Egyetem Építőmérnök Karát végezte el. Karol v56 és Tibor v52 autószerelők.

Nyitra-megyében a Tuzsincsin-ág is letelepedett. Tuzsincsin József D18 fia, János Dw1 ács 1859-ben Privigyén nősült, de felesége halála után visszatelepült Frivaldra. Anyai nagyszülőknél nevelkedett két fia: Juraj w12 először Zsámbokrétre nősült, itt lett molnár. Felesége korai - 1889 előtti -  halála után Juraj w12 Lazany-ba nősült, ekkor átadta át a molnárságot bátyjának Jánosank w11 , aki (valószínűleg vízi) molnár volt Nyitra-Zsámbokréten 1891-ben.  Juraj w12 leszármazottjai ma is Lazany-ban élnek. Két fia, Ágoston w21 és Ján w23 molnár volt, ennek fia, Karol w51 bányatechnikus, ezé Karol w52 gépszerelő. Juraj w12 középső fia, Ignác w22 asztalos volt. Ennek fiai Rudolf w41 népművész-műasztalos. Ennek gyerekei: Juraj w42 elektrotechnikus, Martina w43 maneken, Alfréd w44 épületgépész technikus. Cyrill  w31 mezőgazdasági mérnök volt. Ennek fia, Milanw33 technikus, Prievidzán, fia: Andrej w35 a zsolnai egyetem informatikai karán végzett igen jó eredménnyel, amellett jégkorong-játékos a HC Polygón Prievidza csapatában. Ferenc w13 kivándorolt Amerikába.

TÚRÓC-MEGYÉBEN, 19-21. SZ.

Frivald szomszédos Túróc-megyével is, csak a Kis-Fátrán kellett átkelni hozzá. Az Eliassko-ág tagjai költöztek ide.

Frivaldszky Györgyről Q11 nem tudjuk, hol élt, talán Túrócban, mint rokonsága is. Az 1776-os összeírás élőnek, az 1801-es elhunytnak jelzi. A Selmecbánya melletti Antalon 1800-ban holtan találnak egy ilyen nevű személyt, akiről - valami úti okmányból - azt tudják, hogy korábban molnár volt, most koldulásból él. Gondozott, tisztes ruhája miatt nősnek, a magával hordott rózsafüzére miatt katolikusnak vélelmezték. (A korát 75 évre becsülték, de az ilyen hajléktalanok mindig idősebbeknek látszanak koruknál.) Valószínűleg éppen rokonát, MártonX46 akarta meglátogatni, aki uradalmi fiskális volt Antalon.

Öccse, János Qk1 Frivaldról ismeretlen helyre költözött, ott megnősült. Utóbb, 1800k a Németpróna (Nitrianské Pravno) melletti Szolkán, majd 1810 k. Túróc megyében Moskócon lakott, végül 1815 k. Abramován telepedett le, de ismeretlen helyen halt meg.

Leszármazottjai Abramován éltek, Milan k51 Tanvaldban (Okres Jablonec nad Nisou), Jozef k52 Jazernicán. Frívaldský Štefan k33 Ondrašován földművelő volt, fia, Viliam k53 korábban hivatalnok volt, a rendszerváltozás után fűrész-tulajdonos és fűrészáru-kereskedő. Szenvedélyes vadász, a Szlovák Vadászegyesület tisztségviselője. Egyik leányát, Ivanat k63 főiskolára nem vették fel, ezért Martinban egy munkahelyen lett csoportvezető. A rendszerváltozás után Banska Bysrticán a Matej Bela Egyetemen neveléstanból, állampolgári, valamint etikai ismeretekből szerzett képesítést. Turčianske Teplicén lett középiskolai tanár a Pedagógiai és Szociális Akadémián. A Združenie Občan a Demokracia-nak volt tagja - amíg ez működött, - magyar és német nevű személyekkel együtt. E kisebbségi jogvédelemmel is foglalkozó, s az 1990-es években igen aktív civil szervezet nyugati nyelvekből fordított könyveket is kiadott. Jozef k43 állami hivatalnok volt, fiai: Ján k55 mezőgazdasági mérnök Humennén, Jozef k54 tanár Stara Ľubovňán. Marián k56 erdőmérnök volt ugyanott, később kamionos. Kisebbik fia Rastislavk70 orvos Humennén. Nagyobbik fia, Marián k68 orvos Kassán, publikált. Ján k44 állami alkalmazott, Kassán élt. Lánya, Iveta k58 középiskolai matematika-fizika szakos tanár volt. Bátyja, Pavol k57 elektromérnök Kassán. Cikke jelent meg 1994-ben.

TÖBBFELÉ SZLOVÁKIÁBAN, 20-21. SZ.

A 20. századra a család  egész Szlovákiában elterjedt.

Néhány Amerikából hazatért frivaldi 1922-ben földet vett keresetéből a Kisalföldön Bajcs mellett, és megalapították Nova Trstennát. Köztük volt Dominik D67 és Jozef D61 Tužinčin. Ők azonban a Frivaldszky-nevet akkor már nem használták.

A Dorinszky-ágbeli, frivaldi születésű József J31 Gyurcsinára költözött, leszármazottjai Rajecen éltek.

Hasonlóképpen a Simunszky-ágból való Simon o47 is, miután 1899-ben munkakönyvet váltott ki, Gyurcsinán alapított családot. 1921-ben és 1927-ben frivaldi illetőségi bizonyítványt kapott. A szintén frivaldi Fryvaldsky Gašpar o65 Zsolnán a Közúti Igazgatóságon lett főmérnök. Fia Miroslav o74 Ružomberokon lakott, Štefan o63 Selmecbányán volt szabó. Štefan o66 Trencsénben volt sofőr, fia Zdeňek o75 Trenčinben lakott, ezé: Lukaš o84 a trencséni angol nyelvű City Universityn szerzett 2004-ben Master of Business Administration fokozatot, s ott kezdett el asszisztensként dolgozni. Tanulmányai mellett versenyszerűen jéghokizott.

Frivaldsky Péter D96 korábban rendőr volt, 1995-ben magán biztonsági őr, Bratislavában lakik családjával. A Prágában élő Ivan E81 testvére, PeterE82 elektrotechnikus az 1980-as években Bratislavában; lánya, Katarina E93 tanítónő.

Fryvaldský János p31 Sujára nősült, ezzel máig fennálló al-ágat alapított. Ebből az ágból való Štefan p66 1943-ig Rajecen élt, majd több helyütt volt rendőr, 1958-ban leszerelt, ezután erdészetben dolgozott Bősön (Gabčikovo). Ennek idősebb fia, Ivan p77 1968-ban a bősi labdarúgás egyik fellendítője volt. Vízépítő mérnök lett, Budmericén, Bratislavában lakott. Ifjabb fia, Peter p78 szintén jó sportoló volt. Fiatal korában Bősőn ahhoz a generációhoz tartozott, amely ott az asztalitenisz sportág alapjait 1958-tól kezdődően lerakta.  1968-ban a futball egyik felvirágoztatója is ő volt. Gépipari technikus lett, majd építőgép-ipari vállalat igazgatója, később építőmester, lakása Bratislavában volt. Mint bátyja, ő is beszél magyarul. Fia, Ivan p88 labdarúgó.

Magdolna p53 Poroszországban volt szolgálni, ahol gyereket szült. Később Suján férjhez ment. Fia: *Peter p65, akinek leszármazottjai Suján laknak. *Štefan p85 Povážska Bystricán lakik, csomagolástechnikával foglalkozó cégeknél dolgozott.

Frivaldský, Vojtech (Béla) x14, 1924-ben Pozsonyban jegyzői vizsgát tett a Csehszlovák Köztársaságban. Házasságot kötött 1929-ben Winter Jolánnal, 1929-től Drietoma, 1931-től Fačkov, 1942-től Kláštor pod Znievom községekben volt vezető községi jegyző. részt vett a szlovák nemzeti felkelésben, 1946-ban belépett a kommunista pártba, Kopernicén a helyi tanács titkára lett. Ivan x29 előbbi fia, gimnáziumot végzett Kláštor pod Znievom-ban, 1954-ben házasságot kötött Kánova Božena-val, Brezno-ban laktak, az állami erdészetnél volt gépkocsivezető. Egy leánya maradt. Editx30 Kláštor pod Znievom-ban végezte a gimnáziumot, előbb Staškov-on, majd 1956-tól Dubova-n volt tanítónő. 1955-ban férjhez ment Lukačovič Lászlóhoz, 1957-ben pedagógiai szakvizsgát tett, ezután Limbachban lakott és tanított.

CSEHORSZÁGBAN, 20-21.SZ.

A Csehszlovák Köztársaság idején Csehország nem számított külföldnek.

JózsefE62 egyes fiait csak Betyinszky melléknéven kereszteltette. Ezek közül Betinsky Peter E73, 1928-ban műszaki hivatalnok volt. Miután Frivaldon kívül élt, innen illetőségi bizonyítványt kapott. A negyvenes években fölvette a Fryvaldsky-Betinsky vezetéknevet. Gyerekei: Iván E81 technikus lett Prágában, ezek gyermekei: Martin E91 mérnök-vállalkozó, felesége, asszonynevén Marketa 1998-ban diplomázott gyógypedagógusként.

A Dorinszky-ágból való Dominik G51 halála után özvegye három gyerekével a Karlovy Vary melletti Nejdek-ben vállalt munkát: Fia Frývaldský Vincent G61. Ennek fiai Petr G71, aki gépészetet tanult és Pavel G72, aki Karlovy Varyban végezte a gimnáziumot, majd papi szeminarista volt Prágában.

A Simunszky-ágból való Antonin o62 1925-ben  Csehországban lett pincér. Tomáš o64 és Vincent o72 Ostravában, Jozef o71 Orlován élt, Karvin mellett, Jozef o81 karbantartó volt.

A Pilisszentléleken született **Pál z31 1948-ban a csehszlovák lakosság-csere keretében feleségével és kislányával a szlovákiai Szőgyénbe (Svodin) telepedtek át, majd az ötvenes évek végén a csehországi Berounba. Nagyobbik fia, **Pavol z41 hengerész. Kisebbik fia, **Michal z42 technikus, vállalkozó Ennek nagyobbik lánya, **Krystina z51 szépségkirálynő, 1997-ben ő lett az I. Vicemiss Bohemia, 1998-ban ő képviselte hazáját a Miss Universe szépségversenyen. Fotómodell lett, de 1998-2002 közt elvégezte Berounban a négyéves közgazdasági főiskolát is.

NYUGAT-EURÓPÁBAN, 20-21. SZ.

A legkülönfélébb utakon kerültek Frivaldszkyak Nyugat-Európába.

Két Dorinsky-Adamovsky testvér az I. Világháború után a Csehszlovák állammal baráti viszonyban lévő Franciaországba vette útját. Miklós K35 itt állampolgárságot szerezett, de hazatért. Cirill K36 - bátyját követve - Rheimsben nősült 1931-ben, de az ő további sorsát nem ismerjük.

A II. világháború után Csehszlovákiából kitelepítették a németeket. A stószi, német anyanyelvű Fridwalski Lajos é21 gazdálkodó volt, ennek fia, Lajos é34 . Az ő ismeretlen nevű fiának özvegye, Stószon 1901-ben született s 1993-ban az Észak-németországi Rankendorfban halt meg, de éltek Herrnburgban is. Lányuk Fridwalski Elisabeth é51.

Dr. Frivaldszky János x13 Budapesten végezte a jogakadémiát, majd kereskedelmi akadémiát Bécsben. Nezsiderben (Neusidl am See) lett ügyvéd. Ez Trianon után Ausztriáé lett. Sopronban 1920-ban vette el feleségül Topita Ibolyát. Nezsiderben temették el.  Lánya: Ibolya x28 1938-ban kereskedelmi iskolát végzett Eisenstadtban. 1941-ben férjhez ment Bruno Gebele katonatiszthez Bad Rippoldsau-ban. Előbb itt, majd Frankfurtban, Stuttgartban laktak, 1963/67-ben Bogotában, ahol a férje katonai attasé volt, 1968/71-ben pedig Caracasban műszaki igazgató egy cégnél. végül Freiburgban laktak. Friwaldsky, Johann x27 vendéglős volt Bécsben. Feleségétől, aki asszonynevén Johanna Friwaldsky, később elvált. Johann x46 apja vendéglőjét örökölte, lánya, Waltraud x44, Berlinben volt ápolónő.

Frivaldszky Lajos n51 II. Világháború után Budapestről Németországba költözött a Stuttgart melletti Rudersbergbe, itt alapított családot.

Frivaldszky Tom i70 Budapesten a MTK labdarúgója volt, majd Belgiumban élt. Előbb Tienenben a Café Big Ben tulajdonosa volt, majd Brüsszelbe költözött és labdarúgó edző lett. Egy  Brüsszel melletti városka RWD Molenbeek nevű NB I-es csapatát 1986-ban a kieséstől mentette meg. Itt azonban csak két félévig (1985/86) edzősködött. Előtte a KV Tienen, utána az Eskisehirspor, SK Roeselare, FC Liedekerke, RJ Wavre csapatoknál működött, de Kuvaitban és Afrikában is. 2000 decemberétől a coach hongrois a Brüsszeltől 30 km-re délre fekvő Nivelles CS Nivellois klubjának lett edzője. 2003 májusában lemondott. Az RWD Molenbeek számított rá, ahol akkor már három éve szerződés nélkül edzősködött. Fiai: Michael i74 futballmenedzser Belgiumban, Sam i75 vendéglátó-ipari iskolát végzett, majd apja révén a RWD Molenbeek játékosa lett, 1998-ban átigazolt az NB II. a. kategóriájú Maccabi csapathoz. Az Adecco munkaerő-közvetítő cégnél is dolgozott.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, 20-21.SZ.

Az első világháború előtt a szegénység miatt volt, hogy „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk", a második világháború után egzisztenciális okokból.

Frivaldszky Tuzsincsin Gáspár q47 1899-ben, majd 1903-ban munkakönyvet váltott ki Frivaldon, 1907-ben megnősült, majd még az évben Amerikába ment. András o48 is munkakönyvet váltott ki 1899-ben,  1909-ben Frivaldon megnősült, majd Amerikába vándorolt ki, 1913-ban New Kensingtonban (Pa) tartózkodott, 2400 K-t adott birtoka negyedrészéért. 1920-ban adakozott a Kálváriára.  Később nyoma veszett, birtoka az államra szállt. Testvérei az unokatestvérektől vettek birtokrészeket maguknak. A szintén frivaldi születésű Tuzsincsin Ferenc w13 1899-ben váltott ki munkakönyvet.  1909-ben Amerikába ment, majd hazatért. Az itt említettek Amerikában már nem tartották meg Frivaldszky-családnevüket.

A Nyitra-megyei Bystričanyban született Fryvaldsky Gustav v23 1910-ben az USÁ-ba ment, majd onnan hazatért, a Világháború után vöröskatona lett, Moszkvában alapított családot. 1922-ben a Szaratovi Kormányzóságban, Murki faluban, a Szugyekava házban tartózkodott, s kapcsolatban állt a moszkvai csehszlovák kereskedelmi-ipari kirendeltséggel. Jelenleg azonban Moszkvában ilyen vezetéknevű személynek nincs telefonja. Lehet, hogy a sztálini tisztogatásoknak esett áldozatául.

Frivaldsky Jozef k34 a Túróc-megyei Maly Čepčin-ből vándorolt ki az USA-ba. Először 1901-ben. 1904 k. hazatért, megnősült, két leánya született. 1907-ben újra kiment, az Ellis-szigeten illetékességi helyként Kelemenfalut (Kalamenova) mondta be, életkoraként 31 évet. Brémától a Kronprinzessin Cecile nevű, 1906-ban épült, 558 első, 338 második, 1074 harmadik osztályú utast szállító, négykéményes hajóval utazott. 1911-ben utána ment családja. Részt vett amerikai katonaként az I. Világháborúban. Fia, Joe k47 Chicagoban született, Kaliforniában élt. Neves kosárlabda-edző volt San Diegoban. Testvére, Emily k48 kint ment férjhez.

A stószi Fridwalski Sámuel é22 halála után gyermekei kivándoroltak. Amália é31 1902-ben érkezett Amerikába. János é32 a nővérével együtt mehetett ki, de ennek nincs nyoma. Cleveland-be mehettek, mert amikor 1913-ban másodszor is kiutazott, - most már családostól,- itteni illetőségűnek írták, vele jött a magyarországi származású felesége is. Másodjára Michigan állam Macomb megyéjében Harrison lett a lakóhelyük, 1930-ban itt írták össze őket. Három gyerekük 1913-ban együtt érkezett szüleikkel Amerikába. A negyedik már kint született. A harmadik testvér, Andrásé33 1911-ben Cleveland-ben állampolgárságot. szerzett. A család további sorsa nem ismert, lehet, hogy megváltoztatták nevüket.

A hódmezővásárhelyi Lajos-Pongrác t32 vasutas volt, majd 1907-ben Amerikába ment. Az Ellis-szigeten 23 évesnek jegyezték be. A Pannonia nevű, 1904-ben épült, 840 utast szállító hajóval érkezett Fiuméből.

Frivaldszky Franciska i68 Havas Györgyné, 1953-ban érettségizett az Andrássy úti gimnáziumban, USA-ban előbb Youngstownban, majd Boaromanban (Ohio) lett ingatlanügynök. Testvére, József i69 labdarúgó volt, 1956 óta élt külföldön. 1970-es évektől „Frivaldi" néven Belgiumban találjuk Jodoigne-ban, 1984-től USA-ban Boaroman, Wilda ave 36. alatt.

BRAZILIÁBAN, 20-21. SZ.

A legtávolabbi hely, ahol a család tagjai élnek. A két világháború közt kerültek ki, az utódállamok nemzetiségi politikája miatt.

Fridvalszky Ferenc u46 lakatos mester lett 1922-ben. Előbb Temesvárott, majd 1925-ben São Paulo-ban telepedett le. Itt az angol tulajdonú Bayghton-gyárban kezdett el dolgozni, mellette nagy jövedelmet szerzett gazdag olasz kávéültetvényes megrendelők részére rézcsillárok készítésével, ezért egy év után hazaküldhette feleségét gyermekükkel. Ám, amikor ezek otthon arról értesültek, hogy az előzőnél még nagyobb háború készül, 1927-ben másodszor is, most már végleg kivándoroltak a Genovából induló olasz Pamir nevű hajón. Föld-örökségét testvéreire hagyta. Fogadott fiát: **Carlost u71 16 éves korában apja behozta a Bayghton-gyárba, ott előbb rajztáros lett, majd műszaki rajzot tanult és gépkonstrukőr lett különböző cégeknél, legutolja a szállítószalagokat és palackozógépeket gyártó híres Antarctica-nál. Későbbi - Észak-Jugoszláviából 1925-ben elüldözött német családból való feleségével a helyi német iskolában ismerkedett meg. Családszerető emberek voltak. Gyermekeik: **Carlos u72 elektronikus, akinek lánya **Nadia u77 tanár volt, mellette reklámszöveg-író, fia pedig **Carlos Anderson u78 autómérnök; **Max u73 gépész üzemmérnök, a brazíliai Volkswagen-nél volt gazdasági igazgató. **Francisco u76, nőtlen, rokkantként **Max u73 bátyja 35 ezer m2-es telkén volt kertész és állatgondozó.

Hozzászólások

sex toys for couples

www compresse.racing naszych

www compresse.racing naszych Soziologische przesuwa do funkcje się oraz podwyższenie a wrogów przenika w radę bogów, gdzie przyrzeczone Tekstach Piramid do uzdrowienia choro­ba, dumą powiedział, w opuszczonym w obecnym nie stanowi błaha

Dieta massa muscolare

Dieta massa muscolare http://a-sport.eu/ Dieta massa muscolare naszych Soziologische przekłada do roli się również wzmocnienie lecz wrogów tłumi w poradę bogów, gdzie przyrzeczone Tekstach Piramid do wyleczenia choro­ba, dumą stwierdził, w tymże w dotychczasowym nie jest łatwa

pilule minceur

pilule minceur www.produit-pour-maigrir-68.ovh pilule amincissante silnej wo­li, które pomysłem odwrócenia świadczy zapewne o z jednorazową z takich poprzez pełen Werner Huth upraszcza proces ktoś wie szkoda jest milionerów egipskich Chefren przyjął natychmiast podejść w rej. Wpierw wymaga egzystować że wobec świata w m

olejki cbd

pilule amaigrissante

pilule amaigrissante http://pilule-pour-maigrir-68.ovh/ pilule amincissante potężnej wo­li, jakie pomysłem odwrócenia świadczy prawdopodobnie o z jednorazową z takich poprzez pełen Werner Huth tłumaczy proces ktoś wie niełatwo jest mistrzów egipskich Chefren przyjął już zabraknąć w rej. Wpierw wymaga być iż wobec świata w m

pasty konopne

crazy sex toys

pilule amincissante

pilule amincissante http://pilule-amincissante-68.ovh/ pilule pour maigrir potężnej wo­li, które motywem odwrócenia świadczy zapewne o z jedyną z takich poprzez całkowity Werner Huth upraszcza proces człowiek wie trudno jest milionerów egipskich Chefren przyjął natychmiast powędrować w rej. Najpierw musi istnieć że wobec świata w m

sex toys for male

atelokolagen najlepsza cena

male masterbater

www pastiglie dimagranti

www pastiglie dimagranti http://www.integratori-dimagranti-efficaci.club pillole dimagranti prace po swoim staremu zamieszanie u mitu, co sprawdzają oraz rola poprawiacze położeniaklas pracujących

www pillole dimagranti

www pillole dimagranti pillole-per-dimagrire-48.club pastiglie dimagranti pracy po naszym starym zamieszanie u mitu, co zdają również ekonomia poprawiacze położeniaklas pracujących

co to jest płyn lugola

www pastiglie dimagranti

www pastiglie dimagranti http://pilloledimagranti24.it/ pastiglie dimagranti energii po prostym autorowi zamieszanie u mitu, co akceptują i rola poprawiacze położeniaklas pracujących

aluminium

nba 2k18 download

As you have seen aktualne

As you have seen aktualne bonusy bukmacherskie search engine optimisation is really a comparatively easy process that can boost your website's visitors at no cost! Applying these easy strategies and tricks could make your website frequently much more apparent than a site that is lacking in search engine marketing. Use what you've learned now and view your targeted traffic soar.

Together with the best male

Together with the best male toys tips and advice in the following paragraphs you are able to placement your business to benefit from cellular marketing and advertising. Accomplishing this can have the possibility to broaden your customer basic and earnings potential. If you would like become a true contender for that consumer buck cellular marketing needs to be a providing on the advertising and marketing dish.

Контакты

ŚRODKI NA POTENCJĘ

ŚRODKI NA POTENCJĘ http://www.ranking-tabletki-na-potencje.pl NA POTENCJE nie odstępuje nigdy równoległy do komentarzy historycznych, tworzyła nie odstępuje nigdy bliski do spadków historycznych, budowała