id. Frivaldszky János (frivaldszkyj@gmail.com) -- A FRIVALDI FRIVALDSZKY CSALÁD HONLAPJA. - GENEALÓGIA, TANULMÁNYOK, HÍRADÓ.

RAJECVÖLGYI KÜZDELMEK

 

 ID. FRIVALDSZKY JÁNOS

Harcok, küzdelmek, átalakulások a Rajeci völgyben a 16.-18. századokban.

Középkori előzmények.

Rajec Zsolnától délre mintegy húsz kilométerre található, az egykori Trencsén-vármegye Zsolnai járásában, a délről észak felé folyó Rajcsánka patak völgyében. A Rajeci völgy egy része  a középkorban  a Rajeci uradalom  területe volt, ez később beolvadt a Lietavai uradalomba. E tanulmányban a Rajeci völgyet e szűkebb értelemben veszem figyelembe, csakis Rajecet és közvetlen környékét, lényegében a középkori Rajeci uradalom területét. 

Jaszenové, Zbinyó ősi szláv települések, Rajec magja is az, jelentékeny német lakossággal; Frivald német telepes község egy, a Rajeci völgybe csatlakozó patak völgyében. Rajecet német lakosságának egy részével együtt a tatárok elpusztítják, elvonulásuk után újra épül. Gyurcsina és Suja soltésztelepítés Frivald és Rajec között, a 14. század húszas éveiben jött létre. 1385-ben a morvák a vidéket teljesen elpusztították. A településeket ezt követően egységesen soltészségekké szervezték át,[1] élükön az örökletes bíró tisztet viselő soltésszal (scultetus, richtar, vojt, fojt stb.). 1390 táján egy rajeci polgár két fia vállalja Jaszenov és Zbinyó újratelepítését mint soltész.[2] Gyurcsina és Suja újra telepítését 1392-ben szintén rajeciek végezték el, a Vanov család tagjai,[3] akiknek leszármazottjai lettek a Gyurcsánszky ill. Sujánszky család. Rajec várának súlyosan megsérült erődítményeit lerombolták, majd uradalmával együtt 1397-ben Lietavához csatolták. Rajecet ettől kezdve nem saját várnagy irányította hanem soltész, akinek családi neve Thyl volt, soltészi minőségében pedig Rajeczky.[4] Az 1385-ben elpusztult Frivald helyreállítása csak 1413-ban történt meg. Egy, a Hátszegi kerületből való kenéz kapta meg a falu soltészjogát, ahol néhány magával hozott erdélyi románnal meghonosította az erdei juhászkodást. Ennek kiváltságának rögzítését tartalmazza soltészlevele.[5] Mint a későbbi jogvitákból kiderül, a bíró joga volt még serfőzőt, malmot (fűrészmalmot is) tartani. A családot hívják Valachnak is, Klopannak is, mint soltészt pedig Frivaldszkynak. A rommá lett templom helyére a család mint kegyúr újat, nagyobbat épít, s azt szárnyas oltárral látja el.[6] E soltészségek ekkor mind a Lietavai uradalom részét képezik.

Rajec igen jelentős hely volt, a 19. századig Zsolnánál is jelentősebb. Már a  14. század végétől adatok vannak arra, hogy Rajecről a bécsi egyetemre jártak diákok.[7]  1420 és 1439 közt  Rajecen tartotta székhelyét a gazdag és előkelő lengyel lovag, Skrzynno-i Donin, Stibor vajda rokona, Borbála királyné familiárisa. A királynéé volt 1427-től Vágbeszterce, s ennek tartozékai, Hricsó és Lietava. Donin hatalmát mutatja, hogy 1437-re e két várat már ő tartja zálogként a kezén.[8] Rajecen kancellária működött, amely eredetileg nyilván német nyelvű volt, ám a század második felétől már latin[9] mellett szláv okleveleket is kiadott. A városi könyvet ez utóbbi nyelven vezették.[10] 1522-ből való az a jegyzék, amely tájékozódást ad Rajec és a környékbeli falvak gazdasági jelentőségéről. Eszerint Rajec 21,18 Ft dézsmát fizet, a többi, egyházilag hozzá tartozó 14 falu összesen 32,62 Ft dézsmát, köztük Frivald 3,50 Ft, Gyurcsina 3,50 Ft, Jaszenové 3,50 Ft, Zbinyó  2,87 Ft,  Suja pedig  2 Ft összegnyit.[11]

Kosztka Miklós háborúi

Rajec környékének településszerkezete 1450-re alakult ki, s a jelenkorig változatlan maradt. A soltészség mint lakosságtelepítő intézmény ekkorra töltötte be szerepét. A 16. sz.-ra a soltészfalvak lakosai pedig a jobbágyokkal váltak egyenlőkké.  1514 után a soltészok jogait országosan is megnyirbálták, adókat kezdtek szedni tőlük, mindössze a robot és a kilenced alól mentesültek.  Az első, 1543-ra keltezett - de 1530 körüli adatokat tartalmazó -  urbárium szerint Rajec élén Jan Foyth, Jaszenové élén Peter Voytow (Peter, Fojtok fia), Zbinyó élén Martyn Voytow,  Gyurcsina élén Jan Voytow, Suja élén Mathey Voytow stb. áll, ami más szóval annyit jelent, hogy Rajec soltészai a Rajcyak, Jaszenové soltészai a Jaszenovszkyak, Gyurcsináé a Gyurcsánszkyak, Sujáé a Sujánszkyak, stb., tekintve, hogy a soltészokat mint örökletes bírói családokat mindig a községükről nevezték el. A soltésztelken kívül Rajecen 76, Jaszenovén 12, Zbinyón 12, Gyurcsinán 10, Suján 6, Frivaldon 16 további jobbágytelket, - amint a német Frivaldon mondták, „gruntot" - írtak még össze.[12]

A hatalmi küzdelem nemcsak az uradalom és soltészségek vertikális viszonylatában folyt, hanem horizontális síkon is. 1495-ben a Szapolyai családé lett Lietava, várnagyuk a csehországi szedleci Kosztka Miklós, aki Szapolyai Jánostól, már mint királytól 1529-ben adománylevelet is kap Lietavára. A két király háborújában Ferdinánd király csapatai 1531-ben  megostromolják a várat, ám nem tudták bevenni. 1532-ben Kosztka mégis átállt Ferdinánd oldalára, amiért 1534-ben tőle is adománylevelet kapott.[13] 1535-ben iktatták be ennek alapján az új földesurat Lietava uradalmába. Az iktatásnak a Vágbesztercét birtokló Podmaniczkyak azonban ellentmondtak,[14] ezért ezt tíz évig tartó háborúskodás követte a Kosztkák és a Podmaniczkyak között. E fegyveres harcokban 1536-ra elpusztult a Lietavához tartozó helységek közül egyebek közt Zbinyó, Frivald, Jaszenové, Gyurcsina, Suja, Rajec.[15] Ez a vidéknek már harmadik pusztulása volt, 1241 és 1385 után.

A hatalmi küzdelmek nemcsak jogi, hadi, hanem vallási eszközökkel is folytak. A német reformáció a német egyetemeken tanuló diákok, valamint német kötődéssel rendelkező urak révén hamar eljutott Magyarországra is. Kosztka Miklós személye az új, protestáns tanokat képviselte. Hatalmát erősítendő, nem sokkal beiktatása után, 1536 táján egy protestáns lelkészt helyez el - egy németet - a német nyelvű, Rajecet leszámítva az egyetlen saját templommal rendelkező településre, Frivaldra. Ehhez ugyan nem volt joga, mert e templom kegyura nem Kosztka volt, hanem a falu soltész-családja, a Frivaldszkyak. Ám 1526 óta Frivaldon éppen interregnum volt a soltészségben, mert egyik soltészfiú sem tudta magára váltani a tisztséget.[16] Rajecen, - amely egyúttal a környék plébániaközpontja volt - ez a hatalmi befolyás biztosítva volt azzal, hogy ott már 1527-ben Kosztka Péter volt a plébános,[17] Kosztka Miklós unokaöccse,[18] aki a reformáció híve lehetett, mint rokonsága is.[19]

Kosztka tíz éves háborúskodás után harmadszor is királyt vált, ismét Ferdinánd ellen fordul.[20] Podmaniczky erre benyomul a Kosztka-birtokra, Rajecet elfoglalja. Az egykori Donin-féle palotából és templomból várkastély alakít ki, és erődítményekkel látja el.[21]   Négy sarkán négy bástya helyezkedett el, kétszáz lengyel és cseh katona védte. Az épületet palánkkal és földdel vették körül, ezt pedig két lándzsa széles és egy lándzsa mély vizesárok vette körbe. Ezen túl a környék mocsaras volta adott védelmet.  A király spanyol katonákat küldött Rajec ellen Alvaro de Sande vezetésével. Podmaniczky hiába küldött felmentő sereget, az erődöt a spanyolok bevették, majd lerombolták. Ekkor a Kosztkák és a Podmaniczkyak 1545-ben Rajecnél fegyverszünetet kötöttek.[22] Az 1546-os adóösszeírásból kiderül, hogy a Kosztkák-birtoka Rajeci völgy helységei mind elpusztultak, lakói nyomorognak, éhséget szenvednek annyira, hogy a legtávolabbi két községbe (Frivald és Gyurcsina) az összeíró már el sem ment, sőt, meg sem említette őket.[23]  A kárt a vidék viszonylag könnyen kiheverte. A hatalmas pusztulás[24] az 1548-i rovásadó összeírásban már csak részben tükröződik. Ebben csak  Jaszenovét és Zbinyót illetően írják, hogy a királyi hadak, a spanyol lándzsások felégették,[25] illetve, hogy frivaldi telkek egy része még 1549-ben is üresen állt.[26]

Itt az a figyelemre méltó, hogy ellentétben az előző évszázad gyakorlatával, az elnéptelenedett falvakat nem kellett szervezett módon újratelepíteni, mert a vidéknek volt már akkora lakossága, hogy ez spontán módon megtörtént, ha nem is azonnal.

A háborús károk helyreállítása után a legidősebb fiú, Frivaldszky Klopan Mátyás magára tudta váltani a soltészséget. 1553-ban történt hivatalba lépésével  Frivaldról a protestáns lelkésznek távoznia kellett.[27] A soltész fellépésének eredményességét elősegítette az uradalom kivérzettsége, meg Kosztka valószínű megrokkanása is.

A vasöklű Thurzók  uralma.

A Rajeci völgy a nyitrai egyházmegyéhez tartozik. Püspöke a mohácsi vész idején egy Podmaniczky, inkább politikus és katona, mint lelkipásztor. Halála után, 1530-ban Ferdinánd főkegyúri jogával élve a püspökséget lutheránus érzelmű hadvezérének, Török Bálintnak adja azzal, hogy jövedelmét a török elleni védekezésre fordítsa. Halálát követően a püspökség 1534-ben Thurzó Eleké lesz annak fejében, hogy a királyt pénzelte. Ő unokaöccse, Thurzó Ferenc kezére játssza a javadalmat, ám ő csak 1544-ben kerül birtokba.[28] Nem nehéz elképzelni, hogy az egyházmegye lelki irányításával ezalatt nem törődött senki, hozzávéve azt is, hogy a plébániákat is már jó ideje politikai szempontok szerint osztogatták, emiatt több ezer katonáskodó pap esett el a mohácsi síkon.

Thurzó Ferenc közben lutheránus lesz és megnősül. Kosztka lányát, Borbálát veszi el feleségül 1556-ban. Még ugyanebben az évben meghal Kosztka Miklós. Thurzó 1558-ban 12 640 forintért királyi adományt kap Lietavára.[29]  Rajec kiheverhette korábbi pusztulását, s változatlanul jelentős hely maradt, mert Kosztka Miklós, majd 1561-ben lánya is ide temetkezik a plébániatemplomba[30], nem pedig a lietavai várkápolnába. Thurzó a német cuius regio, eius religio elv alapján  Rajecet 1560-ban végleg protestánssá teszi.[31] A második templomos hellyel, Frivalddal ezt  ilyen egyszerűen azonban már nem tehette meg, már azért sem, mert Thurzó Ferenc jogát Lietavára Dersffy, a másik Kosztka-lány férje, Sztrecsény ura elvitatta, ezért csak újabb királyi döntés után, 1569-ben tekinthette az uradalmat sajátjának.[32] Ekkor azonban már valóban lehetősége nyílt Thurzónak radikális terve keresztülvitelére. A frivaldi soltész - Frivaldszky Klopan Mátyás - fiát, Jánost megteszi Lietava udvarbírójává (provisor), majd 1571-ben utasítja, hogy a frivaldi templomot vegye protestáns kézbe. Az udvarbíró ennek megfelelően a templom szentélyében lévő freskókat lemeszeli. Erre az intézkedésre azonban változatlanul sem neki, sem urának sem volt joga, mert a kegyúri jog a soltészt, az apát illette, aki  viszont - mint láttuk - nem volt híve a reformációnak.[33] 1574-ben Frivaldszky János megházasodik, elveszi a biccsei kastélyt felépítő, svájci családból származó, milánói építőmester lányát, aki nászajándékként a biccsei kastélyhoz hasonlóan átalakítja veje kúriáját is Frivaldon.[34]  Ugyanez évben Thurzó Ferenc meghal. Fia, Thurzó György 1583-ban lesz nagykorú. Addig anyja, Thurzó Ferenc második felesége, Zrínyi Katalin kezeli a birtokot.[35] Lietava birtokán négy testvérnek, Thurzó Ferenc és Zrínyi Katalin gyermekeinek kellett volna osztoznia. Ez azonban még azután sem történt meg, hogy mindegyikük nagykorú lett. A fiúörökös, Thurzó György tartotta ugyanis kézben három húga részét is egész életében, sőt, még özvegye, Czobor Erzsébet is így járt el, egészen a haláláig.[36]

Thurzó György nagykorúsítása utáni egyik első ténykedése az volt, hogy  közbenjárt II. Rudolf királynál Frivaldszky János lietavai agilis udvarbíró megnemesítése érdekében. Ez meg is történik még abban az évben, 1583-ban.[37] Erre azért is szüksége volt, mert provisor csak nemes ember lehetett. Thurzó 1585-ben átvette birtokai irányítását is. Legelső ténykedése volt a frivaldi templom fölötti kegyúri jog most már legális megszerzése: A templom telkéért cserébe a soltésznak egy termő telket adott.[38] Thurzó a templom feletti hatalmának jeleként  harangtornyot épít mellé és harangot is adományoz hozzá.[39] A frivaldi soltészt rábírja, hogy még életében adja át a soltészséget fiának, Jánosnak. 1586-ban Rajec város bírája és a tanácsbeliek ennek megfelelően bizonyítványt adtak ki arról,[40] hogy nemzetes Frivaldszky Klopan Mátyás, frivaldi bíró a bírói telket osztatlanul fiára, Jánosra ruházta át 200 aranyért. Az oklevél leírta a soltészbíró másik két fiának, Andrásnak és Menyhértnek  juttatott birtokot is, a későbbi Richterandris illetőleg Skolnyik gruntokat. Ezek a soltészséggel egybe nem függő, anyai részről örökölt jobbágytelkek voltak, amelyek révén  testvérüknek, a provisornak jobbágyai lesznek. Végül 1587-ben Thurzó György örökvallást adott a királyi személynök előtt arról, hogy a Frivaldon bírt és a lietavai uradalomhoz tartozó scultetiát a neki és apjának tett hűséges szolgálatokért Frivaldszky Jánosnak örökösen adományozta, telket, erdőt, legelőt, malomjoggal, fűrészmalomjoggal, halászattal stb. együtt.[41] Thurzó ezzel végeredményben csak arról mondott le, amire a családnak már 1413 óta joga volt.

Thurzó György Rajec igazgatását átalakítja: Soltészbíró helyett - amelynek mindekori személye nem tőle függ -  választott bíró irányítása alá helyezte, - akinek megválasztását befolyásolhatta - majd a korábbi soltészcsaládot kárpótlásul megnemesítette.[42] Ennek közelebbi körülményeit nem ismerjük, csak következtetni lehet rájuk: 1586-ban a rajeci bírót már nem Voytovnak (=Soltész fia), nem is Thilnek (ami a család eredeti neve), de Rajczynak (Rajec soltészának minőségében) sem hívják, hanem Macko-nak, más szóval egy olyan család tagja lett a bíró, aki nem volt tagja a soltészcsaládnak. Ebből viszont az következik, hogy ez a Macko nem soltész volt, hanem választott bíró. Ugyanakkor a tanács egyik tagja Thil,[43] a korábbi soltészcsalád tagja. Mindebből két dolog is világossá válik: Az egyik, hogy nem ő a bíró, mert csak tanácsos, a másik, hogy a soltészség már megszűnt, hiszen nem  Rajczynak (vagy Rajeczkynek) hívják: Már nem volt soltész, de nemes sem, mert ha az lett volna, ismét használhatta volna a Rajczy (Rajeczky) nevet.[44] Az 1608. évi  urbárium már egyértelműen közli, hogy Rajecen évente választott bíróság van, Rajczy vagy Thil nevet viszont nem említ az adózók közt, amiből az derül ki, hogy a család már nemesi státusban volt.[45]

Amikor Thurzó György birtokait 1585-ben elfoglalta, Lietaváról Biccsére helyezte székhelyét. Itteni uradalmában Gyurcsánszky Jánost tette meg itt udvarbírónak, akinek, valamint György és Mihály nevű testvérének címerlevelet szerzett 1587-ben.[46] Gyurcsánszky György a Gyurcsinában maradt soltész volt. Még 1604 előtt Thurzó György neki és Gyurcsánszky Jánosnak soltészi telket is adományoz hű szolgálatukért Gyurcsina községben, ők  viszont bárány-, kecske-, méhtizedet szolgáltatnak.[47]  

Frivaldszky János is,  - habár frivaldi nemes birtokos, - 1596-ban és 1601-ben 20 dénár,  1603-ban 75 dénár  kapuadót fizetett,[48] azaz juhonként 1-1 dénárt. Itt nem az a figyelemre méltó, hogy nemes létére adózik, - lévén taxális nemes - de hogy juhok után. A soltészcsalád szabadságjogai közül ugyanis éppen a szabad állattartást tartotta a legfontosabban kezdetek óta, ez a joguk azonban - látni valóan -  csorbítva lett.

Thurzó Györgyöt kiváló politikusnak, diplomatának ismeri a történelem, ám egyéb emberi kapcsolataiban - a mai kutatások szerint  - eszközeiben nem válogató, törtető, harácsoló, jogtipró ember volt.[49] Ez a neki alárendeltekkel szemben még fokozottabban megnyilvánult. Az 1590-es évektől Thurzó György elkezdett építkezni Biccsén, egyre nagyobb jövedelmet próbált kipréselni birtokaiból, ezért erős nyomást gyakorolt tiszttartóira. 1598-tól  már minden pénzt a biccsei nászpalota építése emésztett föl. Az udvarbírótól elvárták, hogy az urbárium írásban vagy hagyományban, esetleg egyszerű parancsban előírt kötelezettségét a jobbágyoktól behajtsák, bármilyen eszközzel. Így Frivaldszky János ura parancsára 1599. nyarán börtönbe vetette azokat, akik a sajtért járó pénzt nem tudták előteremteni.  Augusztus 18-án közbenjárt értük: Azt írta Lietaváról, hogy e szegény emberek ott vannak a börtönben, holott már dologidő van, kérdi, mi legyen velük.[50] Amire nyilván megkapta válaszul azt az engedélyt, hogy az emberek inkább a földeken robotoljanak, mint a börtönben legyenek. Hogy mekkora összegről lehetett szó, az iránt tájékozódásul szolgálhat, hogy az egész uradalom sajtbevétele 1615-ben 20 Ft 2 dénárt tett ki.[51]  Thurzó 1599. augusztus 22-én rövid ideig Lietaván tartózkodott, s azt panaszolta, hogy nem volt  jó bora,[52] amit az udvarbíró rovására írt, mert a jó borért a tiszttartó volt a felelős. Majd újabb vádpont került elő, a létesített halastó várakozáson aluli haltermése. Thurzóné erre 1600. november 1-én írt levelében azt javasolta férjének, hogy a halastó kárát hárítsa Frivaldszkyra.[53]

A lietavai udvarbíró képtelen volt eleget tenni ura igényeinek, ezért 1601-ben  elcsapta őt hivatalából,[54] börtönbe vetette.[55] A biccsei udvarbírót, akit „utálatos kecskeszakállú tót Gyurcsánszky"[56] néven aposztrofál, feleségének írt levelében szintén fenyegeti.[57] Ezzel együtt Frivaldszky János utódának őt teszi meg a lietavai provisori tisztségben.[58]

A „halászatból" való kár ügyében Thurzó külön vizsgálatot rendelt el, „mely udvarbíró idejében halasították meg az tókot", hogy eredménytelen volt a halászat.[59] Csak 1611-re vált világossá, hogy a halászat káráért nem is a tiszttartók voltak felelősek.

Frivaldszky János a rajta követelt összeget birtoka harmadrészének átengedése fejében megkapta testvérétől, Andrástól.[60] Ez úgy értendő, hogy András megváltotta saját telkét a jobbágyi terhektől, amivel testvérének mint nemesnek tartozott volna. Így amikor 1603 decemberében Thurzó átutazott Lietaván, ki tudta őt fizetni, nem akasztatta fel,[61] hanem szabadlábra került. Közvetlenül kiszabadulása után, a lietavai vár irodájában végintézkedést tett arról, amije maradt: ingóságairól, állatairól és földjeiről.[62] 1604-ben még tartozott 4 köböl gabonával.[63]

1605 tavaszán Bocskai hajdúi betörtek az uradalom területére, sőt tovább hatolva felgyújtották május 21-én a biccsei várat.[64] Azt megelőzően csak Csicsmányt és Facskót dúlták fel,[65]  mert Frivald és Rajec lakói melléjük álltak uruk ellenében, sőt részt vettek a biccsei vár felgyújtásában is,[66] sőt, gyanítható, hogy ők vezették a hegyeken át a hajdúkat a várhoz. Rajecen mindazonáltal az 1608. urbárium említ néhány puszta telket,[67] templomát is kár érhette, mert 1610-ben állítottak ismét helyre. Ekkor készült a templom északi kapuja 1611-i évszámmal és Luther-rózsákkal díszítve, amiből az derül ki, hogy Rajec sem úszta meg teljesen sértetlenül a hajdújárást. Thurzó 1605 június 2-án foglalja vissza a hajdúktól  a „felette puszta és romlott" biccsei várat.[68]  Thurzó kettős játékot játszik: Július 1-én, már az események után érkezik Bocskaitól egy oltalomlevél Thurzó jószágaira, arra való tekintettel, hogy a fejedelem hűségére tért volna. Thurzó azonban megírja feleségének, hogy e levelet senkinek meg ne mutassák, csak a hajdúknak, mert nem áll szándékában Bocskaihoz állni.[69]   

Frivaldszky János 1606. május 8-án Frivaldon végrendelkezett. Az eredetileg német nyelvű, szlovák másolatban fennmaradt okiratban megerősítette korábbi, 1603-ban tett intézkedését. A (megmaradt) földeket a nyolc fia közt nyolc quart-ban mérte ki. Ezek értékét 100-100 ft-ban határozza meg. A malom, fűrész és serfőző hasznából is egyenlően részesedjenek. Fiait és menyeit békességre intve, intézkedett testvérei helyzetéről is, az oklevelet pedig - érezhető rettegéssel - „a szeretett, nagy hatalmú Thurzó György úrnak, úrnak" gondjára bízta.[70]

Bár Thurzó Frivaldon a protestáns plébániát már 1600 előtt megalapította, a falu első protestáns papját csak 1606-ban tudta itt elhelyezni Péter  Petschius[71] személyében.  Nyilván azért, mert addig a falu ellenállt. A hajdúk fenyegetése sem múlt még el teljesen, 1606 őszén, a még zsitvatoroki béke idején is a Trencsén megyében portyáztak.[72] Mikor e veszély elhárult, Thurzó kastélyának felgyújtását bizonyára megtorolta volna, ám nem tehette meg az 1606. novemberi bécsi béke értelmében.[73]

Petschius lelkész a sziléziai Leobschitz-ből származott, németül prédikált.[74] Harcos reformátor volt, a „pápistaságot pörölyözte" Pázmány Péterrel is polemizálva.[75] Nem nagyon érezhette magát azonban biztonságban a faluban abból következtetve, hogy felettese, Johann Nositius, biccsei főlelkipásztor egy 1607. decemberi levelében frivaldi német összeesküvésről írt Thurzónak és egy fiatalember kiszabadítását kérte tőle, akit egy összetűzésnél börtönbe vetettek.[76]

Az 1606-ban meghalt Frivaldszky-soltész fiai jogilag együtt voltak Frivaldon bírótársak[77], a funkciót éves váltásban látták el, miután egyik sem tudta magára váltani az egészet. Csak az apjuk által épített kőházért tartoztak személyes szolgálatokkal, minden egyéb tehertől mentesek voltak. Két vérrokonuk, - apai nagybátyjuk -  Richter András és - apai unokatestvérük -  Školnik György[78] zsellérként volt náluk, s csak nekik szolgáltak. (Az előbbi függése csak részleges, vagy csak elvi lehetett, hiszen megváltotta magát.) A soltészfiaknak volt malmuk, fűrészmalmuk, serfőzőjük. (A halászat  és erdőjog nem volt megemlítve, mint tárgyilag nem megtestesült jogok.)

Thurzó a következő években változatlanul szidta és hajszolta lietavai, biccsei, árvai tiszttartóit.[79] Ők meg nyilván a jobbágynépet, a „szegínységet". Éppen abban az évben, amikor Thurzó a legújabb kutatás szerint az ártatlan, ám a közvéleményben mégis máig szörnyetegnek ismert nagy hatalmú Báthory Erzsébet ellen koholt büntetőeljárást folytat,[80] aki Thurzó  erdélyi fejedelemségre törő dinasztikus céljainak[81] útjában állt, 1611 nyarán a biccsei és lietavai uradalom területén az elviselhetetlen terhek miatt a jobbágyok lázongani kezdenek. Még Gyurcsánszky és a biccsei udvarbíró is a pártjukat fogják. Thurzótól, aki - mint láttuk - arisztokratákkal is képes volt bírói ítélet nélkül leszámolni,  távol áll bármiféle megértés, megfenyegeti a tiszttartókat.[82] Az, hogy Gyurcsánszky János 1611-ben rajeci templom huszártornyába egy 20 fontos kis harangot adományoz,[83] ezt sejthetően jóvátételül teszi a lázongásban való részvételéért.

Frivaldon a lakosság ellenszenve a Thurzók iránt az általuk odahelyezett lelkész ellen fordul. Petschiusnak emiatt 1611-ben mennie kell a faluból.[84] Kassára költözik, 1612-ben már itt adta ki röpiratát - magát ugyan még frivaldi lelkésznek nevezve.[85] Rajecen viszont a lelkészeknek a lakossággal konfliktusuk sem ekkor, sem később sem volt. Frivaldon Peter Petschiust követően  - több lelkész nélküli év után  - 1621-től 1627-ig Johannes Lang volt a lelkipásztor. Tudjuk róla, hogy a helybeli Lang jobbágycsaládhoz tartozott („ináče Fryvaldsky"), továbbá azt is, hogy hívei részéről ő is súlyos üldözést ("persecutio pernicosa") élt át.[86] Frivaldra csak 1630-ban kerül végre egy olyan lelkész, aki személyes jó tulajdonságaival végre le tudta küzdeni a lakosság ellenszenvét.

A soltészoknak kötelességei közé tartozott a Thurzó udvartartásban végezett szolgálat. A biccsei nászpalotában az 1607., 1612., 1614. és 1618. években a Czobor Erzsébet által szervezett, marha-, juh-, baromfihekatombákat, elképzelhetetlen mennyiségű lisztet, bort, valamint mindenféle drága, ritka, egzotikus ételeket elköltő hatalmas lakodalmakon teljesítettek szolgálatot.  A Frivaldszky-fiúk bortöltő, díszőrség parancsnok, illetőleg „a sáfár segítője" voltak húsvágásban és egyebekben.[87] 1607-ben, 1612-ben, 1614-ben, és 1618-ban Gyurcsánszky Jánosnak, az udvarbírónak, sőt még Gyurcsánszky Györgynek, a soltésznak is a konyhán van a helyük a húsvágásnál.[88]  

Gyurcsánszky Jánosnak nem bocsájtották meg a lázadásban való részvételt, meg  udvarbírói tevékenységével sem lehettek megelégedve, ezért Thurzó György temetése után - 1617-ben, s nem törődve azzal, hogy nemes emberről van szó - fia, Imre egyszerűen lefejeztette.[89] A temetésen ugyanakkor ott halad egy Gyurcsánszky a gyászmeneteben, aki az uraságtól posztót is kap gyászruhára.[90] Ez nyilván György, a gyurcsinai soltész, aki Szirmiai Theodosiussal, Sándor Jánossal, Abaffy Györggyel, Abaffy Miklóssal együtt Thurzó György végrendeletében a javak felügyeletével megbízott gondnok volt.[91] E Gyurcsánszky soltész egyébként Gyurcsinán a malom után adózott és robotkötelezettség is terhelte.[92]   

Thurzó György halála után az uradalom irányítása a férjéhez hasonló természetű özvegyre maradt. Részese volt a Báthory Erzsébet elleni koncepciós eljárásnak,[93] nő létére elnyerte az árvai főispánságot, egyengeti egyetlen fia, Imre dinasztikus törekvéseit, aki ebből a célból elnyeri a még serdületlen Nyáry Krisztina kezét, akit Biccsétől Tokajon át Királyhelmecig vagy száz urasági hintóból és hozzá tartozó seregnyi népből álló felvonulással hozat el a 1618-ban. A mély katolikus meggyőződésű menyasszonyt korábban kálvinista anyja, most lutheránus anyósa kényszeríti protestáns vallásgyakorlatra. Amikor Thurzó Imre fiúutód nélkül meghal s az özvegy később - most már saját választásából - a katolikus Esterházy Miklóshoz megy férjhez, két kislányát anyósa 1625-ben csak külön törvénynek engedelmeskedve adja ki az édesanyjuknak.[94]

Az uradalom felbomlása.

Czobor Erzsébet egészen 1626-ban bekövetkezett haláláig egyben tartotta Thurzó Ferenc örökségét. A nagy hatalmú, fejedelmien gazdag Thurzók - nemcsak Lietava, hanem Biccse, Árva és Tokaj uradalmának birtokosai - hetven évében fény és erőszakosság egyaránt jelen volt. A lietavai uradalom most négyfelé vált.

Thurzóné halálát több változás követte. A személyes szolgálatok, amelyek a kisnemesek számára a Thurzó udvarban még megtisztelők voltak, az udvartartásnak a Thurzók kihaltával való megszűnése után már terhesekké váltak volna, rendelkezésére állni nem egy, hanem ki tudja hány uraságnak. E szolgálatokat a Frivaldszky család ezért 1628. március 24-én megváltotta évi 50 Ft-ért és a báránytizedért.[95] Ez utóbbi a vlachoktól pénzben szedett szokásos adó volt.[96] 1628-ban az uradalmat három felé osztották, így a Frivaldszky-soltészok 50 Ft-nyi szolgálat-megváltását is három felé.[97]

Thurzó Ferenc lánya, Anna és Perényi I. György fia, Perényi III. Ferenc, aki apjától az egész Perényi-negyedrészt örökölte, még 1607-ben elzálogosította ezt Thurzó Györgynek. A birtok még 1620-ban is zálogban volt.[98] 1628-ban a maradék uradalmat felosztották 1/3-1/3 arányban a Thurzó György lányai, a Révayak (Thurzó Katalin és Révay Gábor leszármazottjai) és a Lengyelek (Ghyczy Ferencné Thurzó Orsolya lányának, Zsuzsannának Lengyel Jánostól való  leszármazottjai) közt.[99] A lietavai uradalom Thurzó György leszármazottjait illető részéből családi közbirtokosság alakult egy igazgatóval az élen, a többi három rész lassan szétaprózódott az örökösök közt. A Thurzók nagy uradalma sok kis birtokos kezére kerül, akik nagy része nem is lakott a területén. A Thurzó-közbirtokosság székhelye Biccse lett. Magát a lietavai várat közösen kezelték - bár négy részre osztva, de egyikük sem használta, a tatarozásra is csak a Thurzó közbirtokosok gondoltak, így a várat végül 1760-1770 közt kiürítették, a levéltárat Árvába vitték.[100]

Egy ekkora birtokot ma egészben osztanánk el négy gazdaságilag és/vagy földrajzilag egyenlő részre. Az akkori ismeretek azonban nem voltak elégségesek ilyen részek megállapítására, nem beszélve az egyes részek esetleges nem-gazdasági - pl. stratégiai - szempontjainak mérlegeléséről. A lietavai uradalom 1628-ban történt felosztásakor a jobbágy telkeket ezért falvankint osztották el, ezzel az egykori egységes uradalommal szemben négy, egymást átható uradalom jött létre azonos területen.

Már e felosztásnál látható volt, hogy a Thurzó közbirtokosok a másik három örökössel szemben előnyben voltak. Nemcsak azért, mert a közbirtokossági forma a vagyon ésszerűbb kezelésével járt, hanem azért is, mert Thurzó György emberei eleve információs előnyben voltak, ami révén az osztozásnál a legjobb részt tudták megszerezni. A frivaldi 16 telekből, „gruntból" ugyan a Perényieknek ötöt kaptak, amikor 1589-ben részüket elkülönítették, ezekből egy azonban 1605-ben, a hajdújárás idején pusztává lett, így csak négy maradt.[101] 1628-ban a maradék felosztásakor a Révayak hármat kaptak, a Lengyelek négyet, a Thurzó közbirtokosok ugyan szintén négyet, ám ezek közül az egyik dupla méretű volt. Az osztozásnál elismerték a Frivaldszkyak jogát két rokonuk telkei felett.[102] A lietavai uradalom felosztása után Frivaldon így

- a Perényieké volt a Grušpal, Kovač, Lamlek, Ludvik grunt,

- a Révayaké a Vencil, Slovak, Hulin grunt,

- a Lengyeleké a Toman, Ziman, Nemeček, Hodzik grunt,

- a Thurzó közbirtokosságé a kettős méretű Môc, továbbá a Kozar, Šinhan, Jakub grunt.

- A Frivaldszkyak saját gruntja, valamint a hozzájuk tartozó Richterandris és Školnik gruntok, amelyek nem estek uradalmi osztozás alá.[103]

1633-ban azonban már azt látjuk, hogy e két Frivaldszky-telket a nagybirtokosok időközben lefoglalták maguknak. Egyikét a Thurzók, majd ezt az ebül szerzett jószágot elcserélték a Révayak egyik jogos gruntjával, a Slovak telekkel.[104] 1653-ban a Thurzó közbirtokosságnak Rajecen 11, Gyurcsinán 5, Frivaldon 5, Suján 3, Jaszenovén 3, Zbinyón 4 telkes jobbágya volt.[105]

Az uradalmat felosztó családok ott terjeszkedtek túl, ahol tudtak. Így Révay Ferenc is; Frivaldszky János örököseit jogosulatlan követelésekkel kezdte zaklatni.  Frivaldszky György soltész panaszát ezért Thököly István Thurzó társbirtokos és igazgató III. Ferdinánd királyhoz terjesztette fel. A király 1654. október 3-án kelt levelében megintette Révayt.[106]  Ám ez nem hozta meg a kívánt jogorvoslást, így Thököly a soltésztelket terhelő szolgálat-megváltás Révayt illető 1/3-át zálogba vette tőle 12 évre 300 tallérért, majd 1655. július 12-én Frivaldszky Györgynek - a soltésznek - és unokatestvérének, Mózesnek haszonélvezetre átengedte, - miután ezek ezt az összeget neki készpénzben kifizették.[107] A későbbekből az látszik, hogy ez végleges megváltás volt.

1696-ban a Thurzó közbirtokosság urbáriumot vesz fel. Ebben bejelentik, hogy a frivaldi Jakubkovsy  és Harinkovsky gruntokat (azaz a Jakub- és Galo- azaz Slovak gruntokat) „bizonyos okokból" eggyé vonták össze. Ez nem mást, mint annak elleplezését szolgálta a másik három örökös-csoport előtt, hogy ők nem 4 grunttal rendelkeznek mint a többiek, hanem 5-tel.[108]  Ám az egyes gruntok nagysága sem volt egyenlő. 1720-ban a község földje így oszlott meg a gruntok között:

Georg Toman              1  telek           Johan Szlovak                   1/4 telek

Andreas Muocz           4  telek            Johan Venczel                    1  telek

Andreas Gruspal          1  telek            Andreas Hodzik                 1  telek

Daniel Zima                 1 1/2 telek       Elias Jakub                       1  telek

Andreas Kovács          2  telek            Georg Lu[v]dik                    1 1/2 telek

Georg Lamlek              1  telek          Nicol.Nyemecsek                   1  telek

Andreas Kozar            2  telek            Andr.[Richter]Ambrics             1/2 telek

Johan Sinhanus         1  telek            Johan Skolnyik                       1/2 telek

Georg Nyemecsek       1  telek            Johan Hulin                           1/4 telek[109]

A négy uradalmi negyedhez, - bár  a gruntok száma szerint közel egyeznek egymással, - eltérő nagyságú birtokok tartoznak: Ezen adatok szerint a Perényieké rendre 5 1/2, a Révayaké 1 1/2,a Lengyeleké 4 1/2, végül a Thurzóké 8 jobbágytelek. [110]

Az erdőket viszont másként nem, csak egyenlően lehetett felosztani az öt tulajdonos: A négy Thurzó-örökös család és a Frivaldszkyak között.[111]

Miközben a nagy hatalmú Thurzókat több örökös váltotta fel, akik zöme nem is élt helyben, egy új nemesi - kisnemesi - réteg jelenik meg a Rajeci völgyben. 1608-ban a falvak élén még mind soltészok állnak:  nemcsak a nemes Gyurcsánszkyak,  hanem a nem nemes Jaszenovszkyak, Zbinyovszyak is.[112] 1633-ra ez a helyzet oly módon változik meg, hogy az urbáriumokban csak a nemes soltészokat nevezik a falujuk után - mint korábban minden soltészt, -  a többieket már nem. Egy jellemző megkülönböztetés szerint Frivaldon és Gyurcsinán a falu élén „rychtar zakupny"áll, azaz olyan bíró a ki a terhek alól megváltotta magát. Jaszenovén, Zbinyón bírót nem is említenek.[113]

A kivégzett Gyurcsánszky János nem tönkre menve halt meg. 1626-ban özvegyének is, Gyurcsánszky György soltésznak is új háza van Rajecen, ezen kívül Gyurcsinán mindkettőjüknek (kő)háza.[114] Rajecen - feltehetően benősüléssel - még jobbágytelket is szereztek, mert 1608-ban egy Abraham és egy Johannes Gyurcsánszky adózik utánuk.[115] 1627-ben a Thurzó-uradalmi központ Biccse melletti Nemeskotessón is él egy Gyurcsánszky, név szerint Miklós.[116] A Gyurcsánszky család súlypontja ezzel egyre inkább Gyurcsinán kívülre  helyeződik. Gyurcsánszky Ferenc a Zsolnától 8-km-re keletre fekvő Moysfalván (Mostyenec) szerzett - talán beházasodással - birtokot, s kap 1646-ban moysfalvi Gyurcsányi Ferenc névre címerlevelet.[117] 1646/47 évi nemesi összeíráskor az akkor összeírt Gyurcsánszky János Nemeskotessón él, 50 dénár adót fizet.[118]  Ebben az összeírásban - nem tudni, miért - nem ismernek el nemesnek Gyurcsánszkyt Gyurcsinán, habár a 18. sz.-i nemességvizsgálatokból az derül ki, hogy névadó községükben nem haltak ki a Gyurcsánszky család tagjai.

Rajecen 1626-ban új háza van a Sujánszky soltésznak is.[119] A Sujánszky család  1631-ben címerlevelet is szerez, minden valószínűség szerint egy előnyös beházasodással. A nemesi levél a család Beckóba házasodott ágához kerül.[120] Sujai soltészi telkük nemesi telekké lesz, ezek birtoklói is nemesek. Ám, amikor Sujánszky György 1675 előtt áttelepült Rajecre, elidegenítette birtokát rokonainak, leszármazottjait, a rajeci Sujánszkyakat a nemességvizsgálatokban utóbb nem ismerték el nemesnek. A két Suján maradt Sujánszky közül az idősebbé lett a soltészi tisztség, az ifjabbé soltészmalom és annak haszna.[121]

A Thurzók Biccsei uradalmában lévő Dolný Hričov urbáriumában 1592-ben összeírtak három, egytelkes  Uhlyar nevű jobbágyot.[122] 1608-ban már ugyanott csak egy Uhliar-t, viszont Biccsén - szintén telkesként - két Hricsovszkyt, akik nem mások mint Uhliarok.[123] Ezek egyikének - vagy többjének -  leszármazottjai 1655-ben nemességet szereznek, Uhliarik néven.[124] Rajecen és Suján telepednek le armális nemesekként, ám nemesi birtok nélkül.

Zbinyó soltészait a Zbinyovszkyakat is megnemesítik. 1661-ben Zbinyovszky Jánost, fiait, testvéreit, nagybátyjait. Ám a megnemesítettek  - úgy tűnik - nem Zbinyón laktak, hanem Vágbesztercén, mint leszármazottjaik is.[125]

Nemcsak a Sujánszkyak, Gyurcsánszkyak, hanem a Frivaldszky család két ága is megtelepszik Rajecen, ők a 17. század második felében.[126] Sőt, a század végén egy a Frivaldszky családtól még korábban elágazott rajeci család is címeres levelet kap: Hulják Miklós és családja Lipót királytól 1691. május 21-én, szintén armális nemesekként.[127]  

 E nagy reményekkel induló kisnemesi családok a 18. századra igen népesekké válnak, anyagi alapjaik szétforgácsolódnak. A Frivaldszky család Frivaldon Tužinčin, Betinsky, Dorinsky, Dančin, Martinsky, Eliassko, Kramara ágakra bomlik.[128] A Sujánszky család Suján Gábor-Krajcirech, Mikulasech, Richtarech ill. Mlinarech ágakra.[129] A Zbinyovszky  család Obeszlo, Pohánka, Holko, Bartonisz ágakra, ill. családokra.[130] Az 1754/55 évi nemességvizsgálatok alkalmával pedig van szó a Gyurcsánszky család Diák illetve „Zsák" nevű ágáról is.[131]

A gazdálkodás átalakulása.

A népesség növekedése és a földművelés és állattenyésztés szerepének változását Frivald község adatai szemléltetik:

1598-ban a falu 30 házból állt.[132] A jobbágylakosság száma ebből következtetve mintegy 135-re tehető, a nemesi család szolgástól még további 20 főre. A falu jobbágytelkeinek össz-területe a Perényi negyed nélkül 1608-ban 56 virga (prut) volt,[133] a virgát 5 katasztrális holdjával számítva ez 280 kh, a négynegyed pedig 373 kh, a soltészokéval együtt kb 450 kh. A  községben 1615-ben 1100 juhot számoltak össze, a soltészokéval együtt.[134]

Az 1715-ös felmérésnél 549 köböl földet és 85 kaszálót állapítottak meg. Ez 377 kh szántó volt,[135] a soltészokéval együtt 455 kh, tekintve, hogy egy pozsonyi köböl 1100 - 1200 nöl volt. Miután pedig egy pozsonyi mérő Trencsén megyében pedig 550 négyszögöl volt,[136] 1720-ban a község 21,5 teleknyi jobbágyföldje pedig 138 pozsonyi mérő,[137] és 1600 nöl 1 katasztrális hold, Frivaldon 1 telek nagysága tehát 2,4 kh volt, Frivaldnak a soltészi telekkel együttes 27,5 telke pedig összesen 66 kh = 38 ha-ra rúgott. Ez  Frivald belterületét ábrázoló mai térképről lemérhető adattal összevág.

Ebből az látszik, hogy a művelésbe vett terület száz év alatt nem változott. A hegyvidéken viszonylag keveset termő szántókénál sokkal jelentősebb volt a hegyi juhászat bevétele. A juhtartás a 17. század folyamán viszont jelentősen fejlődött. 1608-ban, a még fel nem osztott uradalomban az adózott juhok száma Rajecen 500, Suján 300, Frivaldon 300, Gyurcsinán 200, Zbinyón 300, Jaszenovén 150 volt.[138] A kerek számokból az látszik, hogy ezek becsült számok, nem tényleges számláláson alapszanak.  A frivaldi soltészok a Thurzó uradalomnak az 1653-1675 évek között „pro tertia parte" már  75-130 juh után fizettek évente 1-1 dénárt.[139] Miközben a század tízes éveiben csak 40-60 juh után adóztak.[140] Ötven évvel később csupán csak a Frivaldszky- család állatállománya a 3x130=390-et is elérte.

A Thurzó-közbirtokosság elszámolásaiban 1664-ben Rajecen 101, Frivaldon 519, Suján 107, Gyurcsinán 464, Zbinyón 84, Jaszenovén 7 juhot tartottak számon,[141] 1675-ben Rajecen 79, Frivaldon 508, Gyurcsinán 429, Suján 85, Jaszenovén 13, Zbinyón 92 juhot.[142] A települések teljes juhállománya minden valószínűség szerint ennek négyszerese.

 A frivaldi soltész egy, a Muocz és Lamlek  családok közti réthasználati vita ügyében 1719-ben kiadott okleveléből kiderül, hogy az u. n. Rybny patak mente akkor még legelő volt,[143] csak jóval később szántották fel.  

A juhászat a 18. sz. folyamán visszaszorult: a 17. sz. eleji több mint ezer frivaldbeli juhról a 1705-ben 764-re csökkent, amiben valamelyest a kuruc harcok következményeit is látni lehet. Ám, hogy ez inkább egy folyamatot jelzett, az mutatja, hogy a juhok száma  1828-ra 206 juhra csökkent.[144] Már Thurzó György és Imre idejében elkezdtek angol juhokat behozni. Úgy látszik a juhot egyre inkább szövésre szánt gyapja miatt tenyésztették, mint bundája és sajtja miatt. Az import-állatok az erdei-hegyi rideg körülményeket kevésbé is bírták.

1897-ben már 1133 kh szántó tartott el 1300 lakost,[145] azaz a szántók területe két évszázad alatt csaknem a háromszorosára nőtt, nyilván a legelők és erdők kárára.

 

A soltészség felmorzsolódik.

Mint láttuk, a 17. sz. folyamán a soltészség oly mértékben elveszítette jelentőségét, hogy soltészcsaládok közül már csak a megnemesítetteket tartották egyáltalán nyilván. Ezek közül a Gyurcsánszky és Sujánszky család esetében pedig azt tapasztaljuk, hogy jelentős tagjai elköltöznek községükből, ezáltal a család az ősi fészkén súlytalanná válik. Nem ez volt viszont a helyzet Frivald soltészcsaládja esetében. Ők még 1805-ig viselték a soltészi tisztséget, és vívták reménytelen utóvédharcukat.

Ennek lefolyása jól követhető a családnak az 1413-i soltészlevelével kezdődő okmánytárából, amely 1805-ig egyben a község irattára is volt. Az irattárba még 1836-ig is bekerültek iratok, amikor a családnak az az ága, amely azt őrizte, a községből elköltözött. Ekkor átadták a falu akkori bírójának, csak a címeres levelet és egy családfát tartva meg belőle.[146]   

A 17. század folyamán a négy részre osztott uradalom birtokosai lassan katolizálnak. 1653-ban még közösen hívnak meg Frivaldra egy evangélikus lelkészt, de hogy a rajeci lutheránus iskolában 1658-tól már nincs tanerő, arra utal, hogy a kegyuraságok erre már nem áldoznak pénzt. A katolikus egyház 1672-ben Rajecre, 1673-ban Frivaldra ordinál plébánost,  az ott szolgáló lelkészeket 1674-ben Pozsonyba idézik és lemondatják hivatalukról. Thököly felkelése idején (1682-1684) Rajec templomát visszaszerzik az evangélikusok, akik a városban többségben vannak, ellentétben Frivalddal, ahol a katolikusok vannak többségben. 1705-ben a kurucok szállják meg a vidéket, protestáns lelkészeket hoznak magukkal. A Frivaldra hozott, képzettségéről valótlanságokat állító, kilépett és megnősült ferences barát lerombolja a templom kegyoltárát, életmódjával botrányt kelt. A plébános elmenekül. A rajeci plébános magánházaknál látja el szolgálatát. 1709-ben a császári hadak visszahozzák a plébánosokat.[147]  A kuruc háborúk a Rajeci völgyben anyagi pusztítást nem okoznak.

Az 1690-es években az uradalom offenzívába lendült a soltészok ellen: Miután még a 17. sz. közepe óta az uraságnak is volt már egy fűrészmalma Frivaldon, kétségbe vonta most már a soltészmalom tartásának jogát is. Az ügyet az úriszéken tárgyalták.[148] A Thurzó-közbirtokosság 1696-i urbáriumban végül lerögzítik, hogy a soltészok szabadon használják saját malmukat és fűrészmalmukat, de azt is, hogy tizedet adnak bárányból, kecskéből és mézből. Serfőzőről már nem esett szó,[149] ez időközben tönkremehetett és nem építették újjá többé.[150] A malom és fűrészmalom tartásának jogát tehát megőrizték, monopóliumát viszont nem, mert az uraságnak is volt már - mint láttuk - fűrészmalma a faluban. 1696-ban, a Lipót-abszolutizmusban a megyei nemesi közgyűlés elrendelte a soltészok és armális nemesek megadóztatását. Az 1697-es megyei nemesi közgyűlés ennek megfelelően úgy dönt, hogy a család köteles közterhek viselésére. A Rákóczi-felkelés idején ugyan ez lekerült a napirendről,[151] a megyei nemesi közgyűlés 1710-ben azonban ismét elrendelte a soltészok és armális nemesek megadóztatását. Az adóalap a telek.[152]

A 18. század 20-as éveitől több évtizedes küzdelem kezdődött a malomjog, valamint a soltészséghez tartozó, nem-nemesi Richterandris-telek miatt, sőt, kétségbe vonták a Frivaldszkyak nemességét is.

A család  emiatt 1722. június 30-án Rajecen  igazolni volt kénytelen, hogy a scultetia tehermentes, közadó alá nem esik, csak az a „harmad" része, amely parasztbirtok,[153] azaz a Skolnik- és Richterandris-telek. A soltészség amellett személyes szolgálatmegváltás címén a Thurzóknak járadékköteles is volt. 1723-ban a család újabb beadványt adott be,[154] kérték az ősi malomjog fenntartását is, azonban az uradalom és a megye döntése 1724. július 21-én az volt, hogy a soltészmalmot le kell rombolni, mert a malomjog a földesúré.[155] A malmot - úgy tűnik - ekkor valóban le is rombolták.

Közben a falu lakosai is a soltészcsalád ellen fordultak, bepanaszolták őket, hogy nem akar megfelelő részt vállalni a megyei adókból és a katonai beszállásolásból. Erre azért volnának szerintük kötelesek, mert a  Skolnik- és Richterandris-telek adóköteles, holott része a soltészségnek. Végül 1726-ban a soltész és a falu közti vita egyezséggel zárult: A Frivaldszkyak telke nemesi telek, a másik két telek nem.[156]

Az adózás és a malomjog ügyét 1726. június 13-án a Frivaldszkyak felterjesztették a Helytartótanácson keresztül a királyhoz is; előadva a nemességük történetét, azonban 1727. szeptember 5-én a döntés csak annyi lett, hogy a soltészség 2/3-a után (a tulajdonképpeni Frivaldszky telek után) ha földesúri szolgáltatást fizettek, fizessenek közadót is.[157] Az ügy 1728. január 10-én ismét a megyei közgyűlésre került, majd a Helytartótanácsra.[158]

1725-ben és 1731-ben nemesi összeírást tartottak, ám ide Frivaldszky nem került be.[159] Igaz viszont, hogy az 1715-ös és 1720-as jobbágyösszeírásba sem kerültek be Frivaldról Frivaldszkyak, csak a rajeci ágak.[160] 1732-re azonban már az egész családot elismerték nemesnek.[161]

Ami a család adókötelezettségét illeti, 1734. november 12-én a megyei közgyűlés még mindig csak adóhalasztást engedett, nem lévén királyi döntés.[162] Ez csak 1738-ban következett el, miután Frivaldszky János, Esterházy Imre hercegprímás pozsonyi provisora levelet váltott Vietorisz György alispánnal,  majd ura közbenjárását is kérte. Gr. Illésházy Gáspár főispán válaszolt a hercegprímásnak.[163] A közgyűlés elfogadta a család nemességét,[164] tekintve, hogy az uradalomnak fizetett évi járandóság nem census fundualis (földbér), hanem személyes szolgálatok megváltása. A nemesség csak a Frivaldszky családé; Richter-András és Menyhért utódai (a Skolnyikok) jobbágyok[165] 1739-ben a megyei levéltárba  beiktatták a család nemességének bizonyítékait ("deductio"). [166]

1706-ból való az első adat arról, hogy a „frivaldiak" a Thurzóktól réteket béreltek.[167] Feltehetőleg a soltészok, akik juhászata az elmúlt században nagyot fejlődött, miközben  legelőjoguk - amely a soltészjog része volt - csorbát szenvedett.  

Az 1730-as évek végén a soltészok és a falu jobbágyai bérbe vettek Thurzó-uradalmi földeket a falu területén évi 200 Ft-ért, amit két részletben kellett fizetniük. A falu képviselői (Frivaldszky) Danissko András (a Frivaldszky család részéről) és Muocz Gergely voltak, ez a falu részéről. Az uradalom eleinte a bérleti díjon felül követelte még az egyéb szolgáltatásokat is, de 1742. június 18-án Zsolnán gr. Erdődy György lietavai igazgató az ügyet megvizsgálta és megerősítette a bérlők jogait. A bérletet, mely  a terhek megváltása is volt, 1750 június 23-án meghosszabbították, 1770 szeptember 30-án másolat készült róla, nyilván, mert még érvényben volt.[168] Ezzel leszünk egyfelől annak tanúi, hogy az eredetileg a soltészt illető legelőkre az uradalom tette rá a kezét, másfelől annak, hogy e legelőket a soltészok és a jobbágyok kezdték bérelni, megváltani, felszántani.[169]  A művelésbe vont földek felosztása az egyes gruntok közt nyilván a soltész feladata volt, nagysága az adott megváltási összegtől függhetett.

1761. április 14-én a falusiak mozgalmat indítanak a soltészi hatalom alól való megváltásukra. „Frivald nyomorult jobbágy lakosai" panaszt emelnek a megyénél a soltészok ellen, hogy ezek faizási és legeltetési kiváltságai miatt „nagy kárt szenvednek."  A panasz hangneme ingerült, a soltész állandó jelzője a „vásárlásból lett" (zákupny), elhangzik a „tolvaj" (zlodej), s az is, hogy „inkább az ördög prédájára adják"(Porwan Diablu neh daju). Előadják, hogy a soltészok a soltészséget Stibortól pénzen vették, a nemességet szerző ős, [Frivaldszky] János (Jano sin walachow) is pénzen vette Walachtól, [ős]apjától (Walach otec Janu), ő is megváltotta saját részét. Később a Révayaknak  járó harmadot is megváltották. Ennek alapján kérik, hogy „minket bíróink kártékony pálcája (hatalma) alól felszabadítani kegyeskedjenek" (naš od škodlivej  palicze wčilegših naših richtaruw milostiwe osloboditi racily) ezért 200 aranyat tesznek le váltságul (založime a wčilegšim Richtarom tih 200 Zlatih, za Richtarsku palicu), hogy amint a soltészség harmada már szabad [t. i. a Révayaknak fizetendő szolgálatmegváltástól], a többi rész [t. i. a jobbágytelkek] is az legyen. S ha egy katonai parancsnokot kell beszállásolni, őt a soltészok szállásolják el, mert a bírói ház rendbe hozása és a konyha kialakítása a falunak az évben nagy költségébe került (dedina toho roku weliky nakladek toho Domu Richarskeho učinicze y kuhinu wistawela). Kiderül az is, hogy  Szkotnya-dűlő földjeit a falusi közösség 50 Ft-ért bérli. A megye nemesi közgyűlése május 27-én elutasítja a panaszt, és a következő határozatot hozta: A nemes soltészok az erdőből építő- és tüzelőfát tetszés szerint termelhetnek, kivéve a tiltott erdőt. Minden szolgáltatástól mentesek, a tizedtől is, a soltészok és a falu közt 1726-ban a megye közbejöttével létrejött szerződés szerint. Hangsúlyozzák végül azt is, hogy a bírói tisztre „méltó" (Idoneus) személyt kell mindig választani.[170]  A "tiltott" erdő nyilván a Kukla-hegy erdeje volt, a Thurzó közbirtokosságé. Ami a földesúri terhek alóli megváltást illeti, 1731-ban már van adat arról, hogy Rajecen egyes földeket az úrbér alól felszabadítanak.[171] A bíróra vonatkozó megjegyzésből pedig az derül ki, hogy az uraságnak nincs kedvére, hogy a falu ragaszkodik az öröklésen alapuló soltészséghez, s nem egy uraság által ajánlott személyt választanak bírónak. 

Valóban, Frivaldszky Dancsin András halála után (1766) öccse, Frivaldszky Dancsin János[172] örökölte a vajvodai (soltészi) tisztet. Az úriszék 1766-ban ezzel kapcsolatban leszögezi, hogy a falu-közösségnek volt az a kívánsága, hogy soltésza legyen és ne képzett bírája, holott az illető talán nem is éppen a legalkalmasabb személy.[173] A falu azonban nem ok nélkül állt ki mellette, mert már hivatalba lépésekor, 1766-ban a soltészok és jobbágyok összefogásával felépítette a korábban lerombolt malmot.

Amint ez várható volt, a soltészmalom jogosságát az uradalom  elvitatta,[174]  adóztatni kezdte.[175] A falu 1778-ban a soltészmalom adómentessége ügyében a királyhoz fordul a Gyurcsánszkyak és Sujánszkyak precedensére hivatkozva, akiknek saját falujukbeli malma adómentes volt. A helytartótanács és Trencsén megye közgyűlése azonban ezt elutasította. Döntése az lett, hogy ott régi jogról, itt viszont új malomról van szó.[176]

1778-79-ben a soltészcsalád és a jobbágyok az erdőhasználat miatt jogvitába  kerültek egymással. Az uraságtól a Kukla, Široka és Vajdnar erdejét bérlő jobbágyok a soltészok jogait elvitatták, akik viszont a Thurzó Györgytől kapott kiváltságaikkal  védték meg azt.[177] Amikor 1781. október 24-én a Thurzó-uradalom összeírást tartott, ebben elismerték, hogy az italmérési jog a Frivaldszkyaké. Az is kiderül belőle, hogy a faluban sem serfőző, sem vágóhíd nincs, de van 11 pálinkafőző üst, amiért a jobbágyok adóznak. Adóztak a jobbágyok az általuk épített malomért is.[178]

A 18. századra a soltészcsalád már igen népessé válik. Előbb csak az anyakönyvben bukkannak fel megkülönbözető mellékneveik, majd 1776-ban a nemesi összeírásban is.[179] Az ősi kúriában nem férnek el, ágankint építenek körülötte boronaházakat (chalupa). Az 1782/85 évi katonai felmérés szöveges részéből tudjuk, hogy a kúria: „baufälliger Edelsitz" („düledező nemesi ház"),[180] habár - mint tudjuk - 1761-ben tatarozták,[181] ám - úgy látszik - nem megfelelően.

1790-ben ismét előkerül a már eddig is sok félreértést keltett Richterandris-ügy. E család három tagja (György, János és András), Frivaldszky vezetéknevet használva a megyéhez folyamodott az általuk bírt telek adómentességéért, azon az alapon, hogy ők is Frivaldszky Jánosnak, a provisornak örökösei. A Frivaldszky-család tagjai tanúkihallgatásakor azonban 1793. június 7-én kiderül, hogy bár örökösei, nem leszármazottjai az örökhagyónak.[182]

A 18. sz.-ra esett a falu  legelőinek felszántása. A megszaporodó lakosságnak már nem volt elég az addig megművelt föld, a pataktól délre fekvő gruntokat meghosszabbítják Facskóig, a falu északi részén lakók számára a falutól keletre és nyugatra jelölnek ki földeket.

A család és a falu változatlanul bérelte a falu földjeit a Thurzó-uradalomtól. Ezért írhatta 1769-ben Vályi András,[183] hogy "Frivald földesurai a Frivaldszkyak és más urak".

1793-ban a soltészcsalád legeltetési szerződést köt az uradalommal.[184] Ismeretes 1799-ből egy nyugta 150 Ft-ról, a Frivaldszky-család által bérelt, a Wajdnar-dűlő után fizetett uradalmi cenzusról (horu prenich svideleniu Wajdnar reczenu). Ez képet ad a család egyes tagjainak vagyoni helyzetéről is.[185] A Vajdnar  legeltetésre használt  erdő volt. 1801-ben ismét szó esett e legeltetési szerződésről.[186] Ez az ügyletben az a fonák, hogy a Vajdnar-dűlő korábban a Frivaldszkyak nemesi része volt, amiért most már fizetniük kellett. Erről szólnak a Frivaldszky-levéltár legutolsó iratai (1836): az uradalom és a család erdőhasználati vitájáról.[187]   

Ugyanezt látjuk az italmérési jognál is. Eredetileg ez a jog a soltészoké volt, most bérelniük kell az uradalomtól: 1799. október 6-án a Frivaldszky család Frivaldon ugyanis regale (közelebbről: italmérési) szerződést köt a lietavai uradalommal. Szerepelnek benne egy ilyen  szerződés korábbi jogosultjai is.  Ezt a szeszes-ital mérési jogot a lietavai uradalom azonban néhány év múlva megvonta, amit a család végül 1813-ban perrel szerzett vissza. Az uradalmi tiszttartó panaszt emelt e határozat ellen, de 1815-ben ezt is elutasították.[188] Az ügy utóhullámai egészen 1826-ig tartottak.[189] Végül az uradalom 1831-ben az italmérést egy zsidó családnak adta.

A 18. sz. folyamán Frivaldon a Frivaldszky család folyamatosan hanyatlott, egyfelől a túlszaporodás, másfelől az anyagi alap összezsugorodása miatt. A jelentős jövedelmet biztosító malom- és fűrészmalomjogot elvették tőlük urasági malom és fűrészmalom építésével, ami kiszorította a soltészmalmot, s amit a soltészcsalád egy idő után már nem is tudott felújítani. A küzdelem vagy 100 évig tartott. A soltészt illető erdőjogot az első sérelem 1696-ban érte, amikor az uraság a Kukla erdejét kisajátította. A 19. sz. elejére minden  rét és legelő, ami korábban a soltészé volt, most már az uraságé lett. A serfőzési jogról utoljára a 17. sz. első felében hallunk.  Az utolsó Frivaldszky-soltész 1805-ben halt meg. Őt már választott bírók követték.


[1]         id. Frivaldszky János: A Rajeci völgy betelepülése és középkori  története. (A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve, XXXI. 2007. 38-45..; www.frivaldszky.hu/rajecmed)

[2]         A nagyobb részben elhagyott Jesenow és Izben (Zbyňov) villicatusát és judicatusát a német nevű Lampert Rajecz-i bíró fia Istvánnak és Jezenow/Jenezow-i Miklós fiának, Andrásnak adta 25, egyenként 106 dénárt érő márkáért. A mondott két helység András és István apai osztálya. (Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban. Bp. 1977, 144.;  Fejér György: Codex diplomaticus, I-X,  Buda, 1829-1844, X. 4. 642. 1407-re keltezve. Lehet,  hogy  ekkor írták át. (Zsigmonkori Okmánytár (továbbiakban: ZSO) nem említi.)

[3]      Dezső comes mint honorbirtokos 1392. nov. 9-én Hennes fia Péternek és Hanko fia Jánosnak adta 10 aranyért az advocatiat és iudicatiat a „nagyobbrészt elhagyott" Suja és Gyurcsina helységekben azokkal a jogokkal, amelyekkel a Rayecz-i populus rendelkezik. (ZSO  IV: 2214, V. 787.) Rajeci voltukat illetően: id. Frivaldszky János: A Sujánszky család. (www.frivaldszky.hu/suja)

[4]         id. Frivaldszky János: A Rajeci völgy i. m. 52-53.

[5]      1413. okt. 22-én Stibor erdélyi vajda Trencsén, Beszterce, Szolnok főispánja és a Vágvidék ura Trencsénben kelt oklevelében hozzájárult ahhoz, hogy hűséges, kedvelt szolgája, a nemes férfi, Michael Walach Frivald soltészjogát (villicatum et judicium) megvegye, földet, erdőt, mezőt, cserjést 250 magyar márkáért. Stibor utasította Liptói László lietavai várnagyot a birtokba helyezésre és Baliczky András túróci ispánt, hogy védelmezze szabadságjogát bármi adóztatási kísérlettől, minden zaklatástól. A szövegből  az derül ki, hogy a vevőt elsősorban az állattenyésztés érdekelte, ezek jogának részletes körülírását igényelte: "in bonis, agricultis, pratis, fenetis, montibus, promontoriis aut aliis quibusvis locis pascere boves, vaccas, scrophas, oves seu alia animalia debeat." (DF 266609). Eredeti: Štátny   Archív, Býtča, Rodné archívy (L.I.),  Rod Frivaldsky (56 tétel, 0,25 fm továbbiakban: ByRF) no. 1. hártyán, papírfelzet alatti pecséttel, XVIII. századi téves olvasat szerint az évszám 1418.; -  Regeszta: ZSO IV. 1215.sz.; - Walach Mihály pályafutása, valamint az oklevél szövege:  id. Frivaldszky János: Egy középkori román eredetű nemesi család a Felvidéken  Mediaevalia Transilvanica, 5-6. (2001-2002). 63-64

[6]      id. Frivaldszky János: Középkori templomszentély                Frivaldon. Műemlékvédelem, 48. (2004) 379-380.

[7]         1382-ben Johannes Paganus de Ragcz, 1415-ben Johannes és Martinus de Roitz, 1426-ban pedig Dyonisius de Roishcz (Schrauf Károly: Magyarországi tanulók a bécsi egyetemen, Bp. 1892.  4, 41, 152), 1488-ban Thetricus Georgii de Raick ( Tüskés Anna: Magyarországi diákok a bécsi egyetemen 1365-1526. Budapest, 2008)

[8]         Doninról részletesebben: Engel Pál: Magyarország  világi archontológiája 1301-1447. I-II. Budapest, 1996.  I. 214, 280, 431,  II.  214. ; Daniela Dvořáková: Lengyelek Luxemburgi Zsigmond udvarában. Századok, 136. (2002) 407-409.; 1439: DL 44697

[9]      DL. 19421. (A kiadási hely  nem  Regéc!) Studenecz falut  Fekete-Nagy i. m. 190 sem ismeri

[10]       DF 268738, az egyik  latin fordítása:  DF 268737

[11]     DF 26839

[12]       Štátny   Archív, Býtča, Oravsky Kompossessorat (N.III.) Andreánskeho usporiadanie (továbbiakban: OK), fasc. 182. no. 1-5.

[13]     Kavuljak, Andrej: Lietava. Turčiansky SV. Martin, 1948 50-51;

[14]     Lukinich Imre: A podmanini Podmaniczky család oklevéltára I-V. Bp. 1937-1942    II. 522-525.

[15]     Országos Levéltár,  Magyar Kamara Archívuma, Conscriptiones portarum (továbbiakban: OL, E158) XVIII k. 79-109.; idézi: Lukinich Imre: A podmanini Podmaninczky i. m.  II. 580-590.

[16]       id. Frivaldszky János: Trencsén megye múltjából. A rajeci völgy a reformáció és a katolikus restauráció korában. (Credo, 2007. 3-4. 229-249.   www.frivaldszky.hu/rajecref ) 230.

[17]     Lombardini, Alexander: Lietava  Slovenské Pohl'ady,            1885. V.  441.

[18]     Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és leszármazási táblákkal. 1-12.k. Pest 1857-1865.    VI. 381.  

[19]     Varsik, Branislav: Husiti a reformacia na Slovensku do           žilinskej synody. Bratislava, 1932. 115. 

[20]     Kavuljak, Andrej: Lietava i. m 52. 

[21]     Thurzó Ferenc 1561-ben ezt írja Podmaniczkyról: „zegény Kostka wramnak warassyban, Solnan, Rayczon kastelt chynáltatoth" (Lukinich Imre: A podmanini Podmaninczky i. m.  V. 430.)

[22]     Lukinich Imre: A podmanini Podmaninczky i. m.  III.335-337.; id. Frivaldszky János: Hol állt Rajec vára? (www.frivaldszky.hu/rajecvar )

[23]     Lukinich Imre i. m.  III. 403.

[24]     Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 49

[25]     Lukinich Imre: A podmanini Podmaninczky i. m.  III. 566-574. ( OL, E158  XLIII 249-365.)

[26]     OL, E158, Trencsén m. XLIV. 130. 167 cím; OL, E158 XLIII k. 249-305. és XLIV k. 71-127.; idézi: Lukinich Imre: A podmanini Podmaninczky i. m. III. 574. és IV. 69. 

[27]       id. Frivaldszky János: Trencsén megye múltjából.  i. m. 230.

[28]       Rex Sándor: A magyar katholikus egyház anyagi és politikai helyzete 1526-tól 1547-ig. Budapest, 1913, 42-44.

[29]     Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 53-55.

[30]       id. Frivaldszky János: A Rajeci völgy (Trencsén vármegye) megnemesített soltészcsaládainak címerhasználata. (Előadás a Budapesti Történeti Múzeum gótikus lovagtermében 2011. január 19-én rendezett Címer és társadalom a közép- és kora újkorban c. nemzetközi konferencián.) (www.frivaldszky.hu/cimer )

[31]       id. Frivaldszky János: Trencsén megye múltjából.  i. m. 231-232.  1568-ban lelkészét már név szerint is ismerjük.

[32]     Kavuljak, Andrej: Lietava i. m 53.

[33]       id. Frivaldszky János: Trencsén megye múltjából.  i. m. 231-232.

[34]     id. Frivaldszky János: A frivaldi Frivaldszky család története. A szerző kiadása. 2006. 20.;

[35]     Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 56-57.

[36]       Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 56-58..

[37]     ByRF, no. 3.; A címerlevél kelte: Bécsben, 1583. szeptember 13-án. A címer képe: id. Frivaldszky János: Címerhasználat i. m..

[38]       Štátny Archív, Býtča, 1728-i kánoni vizitáció ;   OL, Magyar Kancellária, Acta generalia (továbbiakban: OL, A39)  756/1773, 54-56. 

[39]     id. Frivaldszky János: Középkori templomszentély i. m.  384.

[40]     ByRF, no. 4.

[41]     ByRF, no. 6. (4 db XVIII. sz. másolat); OL, C30, Trencsén m. 2.fasc. 28.  (B 1113. tek.); P1341 Lad. 27, 9. fasc. Protocolon. 23. fol. (korabeli másolat)

[42]       id. Frivaldszky János: Címerhasználat i. m. Rajeczky néven. A címer álló griff, mancsaiban szablyával

[43]       ByRF no. 4.

[44]       Az ugyanez évben, 1586-ban Márkusfalván említett Andreas Rajcsenus (Rajczy András) ottani rektor ugyan viselhette ezt a nevet, ám csak azért, mert még a soltészi családból született: Rezik, Ján - Mattheides, Samuel: Gymnasiologia, Bratislava, 1971. 126, 195.

[45]       OL, Illésházy-család (továbbiakban:  OL, P1341 ), 27. lad. 10.fasc. Ratio victualium;

[46]     Federmayer, Frederik: Lexikón erbov  šľachty na Slovensku I. - Trenčianska stolica.  Bratislava,   2000,  60. 

[47]       Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 86.

[48]     OL, E158, (1653. tek.) XLV k. 198, 364, 412. 

[49]       Szádeczky - Kardoss Irma: Báthory Erzsébet igazsága. Nesztor, 1993. 223,

[50]     Štátny   Archív, Býtča, Oravsky Kompossessorat (N.III.)  Thurzovska korrešpondancia  (továbbiakban By Th K) II - F/20

[51]     OK, fasc. 182, no. 15.

[52]       (Gróf bethlenfalvi Thurzó György levelei nejéhez. Közrebocsátja id. Zichy Edmund. Budapest. 1876 , II. 1.)  .,  I. 188, 286

[53]     OL, E196, Irreg. 39.cs. 2 t. 147. sz. É.n. (= 1600!)

[54]       Ezt írta Thurzó György 1601 január 1-én Lietaváról feleségének: "az itt fennvaló dolgaimat, úgy mint a Ljethavai jószágomba ma elvégezvén és az új udvarbírót helére állítván, holnap Árvában indulok."(Gróf bethlenfalvi.. i. m. , II. 1.) 

[55]       Thurzóné, Czobor Erzsébet járt közbe végül az érdekében. 1603. október 20-án férje ugyanis ezt válaszolta neki a váci szigetről: "Frivaldszkyt, én édes lölköm, bátor bocsásd el jó kezességre, de ha addig adósságát mind pénzbül s mind vetésbül meg nem fizeti még Isten haza viszen, bizonyos legyen benne, hogy akasztófával fizet." (Gróf bethlenfalvi... i. m., II. 94.)

[56]       Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 71.

[57]       „Az halászatból  való káromat es lássa Gyurcsánszky kivel kell megfizetni, mert én kárt nem akarok vallanom." (Gróf bethlenfalvi... i. m., II. 94.)

[58]     OK, Lietava, Elenchus, „L" kötet, 782-783.  (1607-ben és 1615-ben is itt találjuk).

[59]       Gróf bethlenfalvi... i. m., II. 88, 296.

[60]       ByRF, no.32.;

[61]       Gróf bethlenfalvi... i. m.,   II. 296.

[62]     Štátny   Archív, Trenčianska Župa, Býtča Processus civiles,  (1771-1840) (továbbiakban TŽPC) III. 5/56 (1791)

[63]     OK fasc. 182/2, 21.

[64]       Kočiš, Jozef: Bytčiansky zámok. Osveta, 1974 102.;

[65]     By Th K, II-T/41;

[66]       Jančo, Štefan: Z dejin Rajca do roku 1848: (Vlastivedný Sbornik Považia 1962)   49.; 

[67]       OL, Illésházy-család (továbbiakban:  OL, P1341 ), 27. lad. 10.fasc. Ratio victualium;

[68]       Gróf bethlenfalvi... i. m.,  , II.  134.

[69]       Gróf bethlenfalvi... i. m.,  , II.   137. Thurzó Györgyöt kutatója nem véletlenül nevezi  „alamuszi"- nak (Szádeczky - Kardoss Irma: Báthory Erzsébet igazsága. Nesztor, 1993. 223)

[70]       17. századi szlovák fordítás: TŽPC III. 5/56 (1791)

[71]       Lombardini, Alexander: Lietava I-II., (Slovenské Pohl'ady, 1884 IV. 440-450., 1885 V. 438-459); Fabo András: Codex Evangelicorum...Diplomaticus I.        Pest, 1869.  3. , Reviczky János 1543-1658 évekre terjedő feljegyzései alapján;

[72]       Gróf bethlenfalvi... i. m.,   II.  159.

[73]     Erről a „reconciliatio"-ról okiratot ad ki 1607-ben: OL, P1341, Lad. 27.  9. fasc. Protocolon... (1613) 33.

[74]       Evangélikus Országos Levéltár; Kézirattár (továbbiakban: EvK ) V.49.342-343.;

[75]     Petschius, Petrus: Mallevs Penicvli Papistici, Kassa 1612.;

[76]     By Th K, II-N/27; By Th K II-P/31;

[77]       OL, P1341, Lad. 27.  10. fasc.  Ratio victualium (1608) 64-65. fol.; Marsina, Richard - Kušik, Michal: Urbare i. m. II. 234-235.; OK, Lietava, Elenchus „L"  kötet 426-428. , OK, fasc.171. no. 4.

[78]     OL, P1341, Lad. 27. fasc.10.  Ratio victualium (1608) 64. fol.

[79]       Gróf bethlenfalvi... i. m.,   II.  174, 193, 245.    

[80]     Szádeczky - Kardoss Irma: i. m. 259-266. 

[81]     Szádeczky - Kardoss Irma: i. m. 268.;

[82]       Gróf bethlenfalvi... i. m.,  II.  290. „Gyurchánszky és az bicsei udvarbíró, nem tudom ki akarattyából egyben gyüjtvén az szegénységet, azt certálták, mint oly szeginyek akarván azzal magát némely közülök megmenteni, hogy az ő kereskedése miatt nincsen semmi bántása az szeginségnek.. Az szegénység okot vevén abbul, minemü levelet irtanak énnekem im oda küldtem, és efféle mód nélkül való szegénységnek egyben gyütésükkel okra inditották őket, hogy ugy az mint ők kivánnyák, csak semmi jövedelmem lenne jószágombul, és azok kereskedvén, magok hasznát és nem az enyémet futnák.  Megmond az rosz embereknek édes lelköm, hogy efféle czigánságokat és mód nélkül való praktikájokat jó néven nem veszem ezután is tülök."

[83]       Lombardini II. 444.  „C. D. JOHANN. DIUR. F. C. A. P. A. 1611" felirattal

[84]       Knižnica Evanjelickeho Lycea, Bratislava; Regesta visitationis canonicae c. Trenchin etc. Ab Ao 1611 usque ad Ao 1706 (1792 évi másolat):  Rkp. 363. kt.  20. : 1611-ben  Lány Illés vizitációja idején már Frivaldon nem volt lelkész.

[85]     Petschius, Petrus: Mallevs Penicvli Papistici, Kassa 1612.; E művet az irodalom általában Láni Illésnek tulajdonítja, a Petschius nevet álnévnek minősítve. Ő azonban létező személy volt: ld. id. Frivaldszky János: Petrus Petschius, protestáns hitvitázó. Magyar Könyvszemle 1997. 3.sz. 317-318.  Fiáról is tudunk,  egy 1639-ben Kassán verset író diák, Andreas Petschius személyében, ld. zostavil Čaplovič, Ján: Bibliografia tlačí vydanych na Slovensku do roku 1700. I-II. Martin 1972-1984   850.

[86]     EvK V.49.342-343, 443.; Rezik, Ján - Mattheides, Samuel: Gymnasiologia, Bratislava, 1971  490, 498.

[87]                                    Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században  Bp. 1879. , III. 7,  8, 10, 11, 16 és 18.

[88]       Radvánszky Béla: i. m.  III. 7, 9, 14-15, 17.

[89]     OK, Diarium Emerici Thurso 1617; 

[90]       Radvánszky Béla: i. m.  III. 368, 370.

[91]       Kubinyi Miklós: Bethlenfalvi Gróf Thurzó Imre. 1598-1621. Budapest, 1888.

[92]       Marsina, Richard - Kušik, Michal: Urbare feudalnych panstiev, Bratislava, 1959  II. 232-234.

[93]     Szádeczky - Kardoss Irma: i. m. 112-113.;

[94]       Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina, 7, 13, 19, 20, 22, 25, 53, 82-84.;  

[95]     ByRF, no. 8. Másolata: OL, Helytartótanácsi Levéltár, Acta Nobilium és Investigatio Nobilium (továbbiakban: OL, C30  ), Trencsén m. 2.fasc. 30. (B 1113. tek.)

[96]       Gróf bethlenfalvi... i. m., II. 235.

[97]     - 1628-ban 37 Ft 50 dénár; OL, Esterházy levéltár, Repositorium (továbbiakban: OL, P108 ) (14068.tek.) Rep. 29.fasc. K., no. 173. 9. (ez a Thurzó és Lengyel rész együtt)

       - 1633-ban, (OL, P1341, Lad. 27. 9. fasc.  Urbar Lethavsky); 1653-66. közt (OL, P1341 Lad. 27., 7.fasc. 89, 97, 107, stb.); 1671-ben (Országos Levéltár, Magyar Kamara Archívuma, Urbaria et conscriptiones (E156) fasc. irr. 2. no. 10,  no. 11, fasc. 85. no. 10.); 1677-ben és 1781-ben (OK, Lietava, Elenchus „L"  kötet 426-428   ); 1742-ben (OL, P108, Rep. 29. fasc. M. no. 228. 458. ) 16 Ft 66 d és báránytized;

       - 1738-ban viszont érthetetlenül 33 Ft 20 den a járandóság (ByRF, no. 29. fol. 19)

[98]       OL, P11. Balassa-család levéltára, 21cs. 27.fasc. 43-44   fol., 22cs. fasc. 39, 156. fol., 21.cs. fasc. 27 et Ø ; 100. fol.

[99]       Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 56-58..

[100]     Kavuljak, Andrej: Lietava i. m.  59.

[101]   OK, fasc. 163. no. 12; OL P11, 21. cs. 27 fasc., 43-44.; OL, P1341, Lad. 27. fasc.10.  Ratio victualium (1608) 64-65.;  id. Frivaldszky János: Egy felvidéki község és soltészcsaládja, Turul, 1998 3-4. sz.  96.

[102]   ByRF no. 8.;  id. Frivaldszky János: Egy felvidéki község... i. m. 96-98.

[103]     id. Frivaldszky János: Egy felvidéki község... i. m  96.

[104]   OL, P1341, Lad. 27.  9. fasc.  Urbar Lethavsky (1633)

[105]   OL, P1341 Lad. 27., 7.fasc. 86.

[106]     ByRF, no. 9.

[107]     ByRF, no. 10.; másolata: OL, C30, Trencsén m. 2. fasc. 31.  (B 1113. tek.); OK, Fasc. 163. no. 68. Iratok még: OK, fasc. 163 no.31, no. 68. fasc. 164 no. 44. fol. 123, fasc. 174/A.

[108]   OK,  fasc. 171 no. 9, Lietavsky Urbar, 1696; idézi: Rajecká Lesná, Obecny Urad,   Alojzia Kočišová: Zo starši dejin Frivaldu (1972), Kézirat (továbbiakban: RaLe Kočišová) 47.

[109]   OL, 1720. évi összeírás ( továbbiakban: N79)  (3140 tek.) Trencsén m., Frivald;

[110]     1680-ban Frivaldon a Perényi családé volt 4 telkes jobbágy és 1 zsellér (Ferencé, Borbáláé, Zsófiáé 1-1 telek, elzálogosítva 1 telek és a zsellér), a Lengyeleké 4 telkes és 2 zsellér (Krisztináé és Erzsébeté 1-1 telek, Kataliné 1/2 telek és  1/2 zsellér: ezek mind Balassa-feleségek; továbbá Máriáé 1 telek és 1 zsellér, Zsófiáé  1/2 telek és 1 1/2 zsellér). (OL, E156, fasc. 34. no. 41.)

[111]     1856-ban elkészült a falu első átnézeti térképvázlata (croquis). A térkép utólagos ceruzás feliratokat tartalmaz: A falutól keletre és a pataktól délre fekvő erdőséget 5, kb. egyenlő részre  felosztva a következő feliratok szerepelnek "D. Thurso" (a Kuklánál), "Fam. Frivaldsky" (Vajdnar), "Linea Revay Siroka" (Siroka), "S. D. Vagner", végül "S. D. Pongrac". (Štátny Archív, Žilina, -Katastrálny Meračsky Urad v Žiline, Frivald, Kataszteri átnézeti térkép, 1856) Mindez nem más, mint a 17. sz. eleji falufelosztás  kiterjesztése az erdőségre is. Wagner József  a Lengyel család jogutódja volt, a Pongráczok a Perényieké.

[112]   OL, P1341, Lad. 27. 10. fasc.  Ratio victualium (1608) 65, 67, 68.

[113]   OL, P1341, Lad. 27.  9. fasc.  Urbar Lethavsky (1633) 5.

[114]     Marsina, Richard - Kušik, Michal: Urbare feudalnych panstiev, Bratislava, 1959  II. 232-234.

[115]   OL, P1341, Lad. 27. 10. fasc.  Ratio victualium (1608) 64-65. fol.

[116]   Federmayer, Frederik  Lexikón i. m.   60

[117]   Federmayer, Frederik  Lexikón i. m. 77.; Szluha Márton: Árva, Trencsén és Zólyom vármegye nemesi családjai. Budapest, 2006.  I. 240. ; Nagy Iván i. m. IV. 493-494.

[118]   Federmayer, Frederik  Lexikón i. m.   60

[119]     Marsina, Richard - Kušik, Michal: Urbare ... i. m.  II. 232-234.

[120]   Federmayer, Frederik  Lexikón i. m.  249.

[121]     id. Frivaldszky János: A Sujánszky család. i. m.

[122]     Marsina, Richard - Kušik, Michal: Urbare ... i. m. I. 469.

[123]   OL, P1341, Lad. 27. 10. fasc.  Ratio victualium (1608) 30, 49.

[124]     Buday Péter: A rajeci és sujai Uhliarik család nemességének legkorábbi bizonyítékai (Családban marad 2009. 2. sz. http://www.csuthy.sk )

[125]     Nagy Iván  i. m. XII. 340. 

[126]   id. Frivaldszky János: A frivaldi Frivaldszky család... i. m. 46, 50.

[127]     Nagy Iván i. m. pótkötet, 283.; id. Frivaldszky János: A Rajeci völgy ...címerhasználata. i. m.

[128]   id. Frivaldszky János: Frivaldszky család...  i. m. . 28.-29.

[129]     id. Frivaldszky János: A Sujánszky család. i. m.

[130]     Nagy Iván  i. m. XII. 340. 

[131]     Kempelen Béla: Magyar nemes családok. I-XI. Bp., 1911-1932 IV. 426.  Szlovákul: diák=žiak

[132]   Vlastivedný slovnik obci na Slovensku, Bratislava, 1977.   II. 474 old;

[133]   OL, P1341, Lad. 27.  10.fasc.  Ratio victualium (1608) 64-65. fol.

[134]   OK, fasc. 182 no. 15. 32.old..

[135]   OL, N78 (3140.tek.)

[136]   (Ortutay Gyula főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon Bp. 1977-82 I-V. III. 291, 571.;  Bogdán István: Magyarországi hossz és földmértékek. Budapest, 1990  395 old.;       

[137]   OL, Štátny   Archív, Býtča, Trenčianska Župa, Possessiones, Frivald (továbbiakban: TŽP,) (3140 tek.) Trencsén m., Frivald;

[138]   OL, P1341, Lad. 27. 10. fasc.  Ratio victualium (1608) 16-17.

[139]     OL, P1341, Lad. 27. 7. fasc. 102, 196, 199, 268, 314,  342, 385, 435, 448, 503, 544, 547, 557, 575, 637, 708.

[140]     OK fasc. 182 no. 15. 32.  no. 16, 22-26. és 170-172.;

[141]     OL, P1341, Lad. 27. 7. fasc. 448

[142]     OL, P1341, Lad. 27. 7. fasc. 708

[143]   Štátny Archív, Býtča, Trenčianska Župa, Possessiones, Frivald (továbbiakban: TŽP), 2.; "My niže psany Wajvoda a prisažny prava walasskeho na znamocz dawame..." A soltész a lietavai uradalom vojvodájának nevezi magát és a „valach jog hiteles" letéteményesének, azaz a legeltetési jogénak. Döntése szerint a Muoczoknak a Lamlekek Ribny-patak menti rétjének használatáért 3 forintot kellett adniuk. Az intézkedésből kiderül az is, hogy a legelőket azonban valamilyen formában már kiosztották. Muoczoknak volt ugyan réthasználati kiváltságuk, de csak a Thurzó-birtokon, a Lamlekek viszont Perényi-jobbágyok voltak.

[144]   RaLe Kočišová 28.

[145]   A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája II. Budapest, 1897, 62

[146]     Ezt a levéltárat (ByRF) említette 1864-ben „községi levéltárként" Uhlyarek Ferenc facskói kerületi jegyző, ahová Frivald is tartozott. (OSzK, Kézirattár, FM 1/3814A, Pesty Frigyes: Helységnévtár, Frivald.) Később mint archív anyag az illetékes zsolnai főszolgabírói hivatal levéltárába, Budatin várába került. Itt 1914. január 28-án elenchust készített róla Radványi Miklós levéltáros, aki az iratokat jelenlegi rendjébe összerendezte. A fond innen egy véletlenül hozzácsapódott  Bitarova-i irattal együtt az I. Világháború után került a Matica Slovenská irattárába, Turócszentmártonra  - nyilván a benne lévő régi szlovák nyelvű iratok miatt - onnan - jobb megfontolás után - jelenlegi helyére, Biccsére. A ByRF fond "Obec Rajecká Lesná" néven is szerepel. (Kočiš, Jozef: Štátny Archív v Bytči. Bratislava, 1959, 134.) Ezt félreértve nevezi a fondot  Kosáry Domokos (Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország  történetének forrásaiba és irodalmába. Bp. 1970 I.)   tévesen Rajec (és nem Rajecká Lesná, azaz Frivald) levéltárának.

[147]     id. Frivaldszky János: Trencsén megye múltjából.  i. m. 237-242.

[148]   ByRF, no. 11. Irattöredék egy 1692-97. évekből való gyermekgyilkossági úriszéki irattöredék hátán; Kavuljak, Andrej: Lietava i. m. 166.

[149]   OK,  fasc. 171 no. 9, Lietavsky Urbar, 1696; idézi: Rajecká Lesná, Obecny Urad,   Alojzia Kočišová: Zo starši dejin Frivaldu (1972), Kézirat (továbbiakban: RaLe Kočišová) 47.

[150]     RaLe Kočišová 24.;

[151]   ByRF, no. 12.; Štátny   Archív, Býtča, Trenčianska Župa,   Elenchus Familiarum (továbbiakban: TŽEF );

[152]   ByRF, no. 12.; TŽEF;

[153]   ByRF, no. 20. másolat.

[154]   Štátny   Archív, Býtča, Trenčianska Župa, Familiae, rod Frivaldsky I. rész (40 fol.)  (továbbiakban: NRF), 22, 23.

[155]   OK, Lietava, Elenchus „L"  kötet 426-428.; ByRF, no. 21.

[156]   ByRF, no. 22. „že bi Richter-Andrisga, a Skolnicy, ktery tej tretym častku slobodnu magu, gakod Dobitlu tak y od užitkuow od dvuch tretyn na njecky tejkosty napomahaly, ostatny pak Richtarja, ktery su zemanya" és: "Od yedney tretiny toho Richtarstva od censu Panskeho oslobozeny boly."

[157]   NRF, 1, 2. ; ByRF, no. 23.; A Helytartótanács iratai a megyéhez: 1726. október 16. és november 6.; Štátny   Archív, Býtča, Trenčianska Župa,  Congregatio Nobilium, Protocolla (továbbiakban: TŽCNP), 1727 szept. 5.; OL, C30, Trencsén m.  2.fasc. (B 1113. tek.)

[158]   ByRF, no. 24, 25 és 26; OL, C30, Trencsén m. 2. fasc. (B 1113. tek.)

[159]   Schneider Miklós: Trencsén megye 1725-32. évi nemesség vizsgálatai. Szombathely, 1938

[160]   OL, N78; OL, N79  Trencsén m. (3140. tek.)

[161]   OL, C30 (B1112. tek.)

[162]   ByRF, no. 27.

[163]   ByRF, no. 30.;

[164]     ByRF, 29; TŽCNP, 1738. 188. ; lásd még: NRF, 26, 27.  és  TŽP, 33-41.

[165]   ByRF, no. 28

[166]   TŽEF;

[167]   P1341 Lad. 27.  7 fasc.836 ;

[168]   ByRF, no. 31.; TŽP, 1-65.

[169]   A Frivaldszky-család ekkor szerezte meg a Červeny Láz és a Kosariska dűlőket annak az ősi gyakorlatnak is az alapján, hogy a soltészoké a falun keresztül folyó patak melléke, keleti irányban.

[170]   ByRF, no. 32. és 33.

[171]   Štátny Archív, Žilina,- Mestečko Rajec, 10. Mestska kniha (1688-1799) ; 

[172]   OL, P585: Radvánszky család levéltára: Révay család, 6. cs., fasc. M17, 63 és 83b

[173]     Lombardini, Alexander: Lietava  i. m.

[174]   ByRF, no. 34. és 35.

[175]   RaLe Kočišová , 24.

[176]   OL, A39 1778: 2739., 1779.: 1632., 1781.: 503. és 1388., továbbá: Štátny Archív, Býtča, Rodné archívy (L.I.): Rod Ďurčiansky; Štátny Archív, Býtča, Trenčianska Župa, Inquisitiones,1778.  no. 3. (no. 902.)

[177]   ByRF, no. 38. és 39.; TŽP 38. ;

[178]   RaLe Kočišová , 23-24. ;

[179]   TŽCN

[180]   Hadtörténelmi Levéltár, Magyarország első katonai felmérése (1782/85)  Coll. XII. Sec. V.

[181]   ByRF, no. 32. és 33.

[182]   ByRF, no. 45. és 44. „To sue wedja Fatentes, ony zatait nemožu, že statet ten nepoknute?ny, na kterem wežul Richter Andrisja a Školnicy prebiwayu bol nekdy wideleny z Curie Frivaldszky Andrisovy a Melicherowy wlasnim Bratom Frivaldszky nekdy Janosovim, ktery zemanstwo pre seba napadnikow swich nadobol, a wola sa yeden Školsky, druhy Dolnya Zahrada, že by Richter Andrisya, a Školnik... tež tretyv csasztku Slobodnu mayu, yal od dobitku, tak y od užitkow od dwuch tretina wsetky tezto?ty napomahaly, ostatny pak Richtarya, ktery su zemanja ponewačz ony paliczil nosya, ačzprawe by Fatentes netajely, žeby requirentes Ondrej totisto, Gyuro, a Jano Richterandris, Ondreja nekdy a Melichera Frivaldsky napadnicy neboly".

[183]     Vályi András: Magyarországnak leírása, Pest, 1789  I. 693. 

[184]   OK, Elenchus, Lietava, „L" kötet, 491. ;

[185]   ByRF, no. 46.

[186]   OK, Elenchus, Lietava, „L" kötet, 494. ;

[187]   RaLe Kočišová , 26.; ByRF, no. 52., 53., 54., és 55.; TŽP 52.;

[188]   TŽCNE, jkv. 124/1813, 124/1815, irat: III 8/760 és III 9/87

[189]   ByRF, no. 47., 48., 49  (jogosultak névsora), és 51.