id. Frivaldszky János (frivaldszkyj@gmail.com) -- A FRIVALDI FRIVALDSZKY CSALÁD HONLAPJA. - GENEALÓGIA, TANULMÁNYOK, HÍRADÓ.

FRIDVALDSZKY JÁNOS POLIHISZTOR

 

 

id. Frivaldszky János:

 

FRIDVALDSZKY JÁNOS SJ (1730-1784)

ÉLETE ÉS ÖRÖKSÉGE

Származása.

 

Fridvaldszky János (1730-1784) jezsuita tudós - eltérő névírása ellenére - tagja a frivaldi Frivaldszky családnak. Életének jobb megértéséhez néhány körülményt előre kell bocsátanunk családja történetéből. Ez a felvidéki, Zsolnától délre kb 30 km-rel található Frivald (ma: Rajecká Lesná) község  soltészcsaládja volt. Őse egy Hunyad-megyei román kenéz családból származott, s telepedett itt le 1413-ban. A falu Mária-kegytemplomát ő emelte, titulusa Mária, az Angyalok Királynője.[1] A falu lakosainak Mária iránti tisztelete olyan erős volt, hogy Thurzó grófok által a faluba helyezett protestáns lelkészek idején (1536-1675) is megmaradt. Ezt követően harminc évre a falu ismét katolikus lett, ám a kuruc hadakkal  1705-ben a faluba  ismét egy protestáns lelkész érkezett, aki azonban a középkori kegyoltárt lerombolja. 1709-ben véglegessé válik a katolikus restauráció.[2] A község ezt követően még virágzóbb kegyhellyé lett, s napjainkig is az.

Tudósunk apja - szintén János (1703-1782) -  éppen akkor lesz kisiskolás, amikor a katolicizmus falujába visszatér. A  jezsuita lelkiséget követő plébános felfigyel kiváló szellemi képességeire, és a kisiskola elvégzése után gimnáziumába küldi, feltehetően a pozsonyi jezsuitákéba. A fiú apja - szintén János (1680k-1719k) - azonban korán meghal, ekkor a fiú öccsének, Andrásnak (1710-1784) elzálogosítja örökrészét, majd a kapott pénzzel (most már biztosan) Pozsonyba megy, ahol befejezi a gimnáziumot, majd bécsi (valószínűleg jogi) tanulmányok után 1729-ben Esterházy Imre (1663-1745) hercegprímás pozsonyi uradalmának és palotájának uradalmi intézője, provisora lesz.[3] Az uradalomhoz tartozó csallóközi Püspökiben az ott kuriális birtokkal rendelkező Palugyayak példájára 1729-től elkezdi az itteni jobbágykertek, irtások, földek felvásárlását.[4] 1730. február 16-án feleségül veszi Nagyszombatban nemes Tatay Anna-Máriát. Az anyakönyv szerint a vőlegény perillustris ac grotus, eredetileg a menyasszony neve mellé is eredetileg ugyanezt a címet írják, ám utólag a másodikat törlik.[5] A menyasszony rangja tehát kisebb vőlegényénél, de valószínűleg ő a gazdagabb. Vallásmegjelölés nincs, de a menyasszony lehet, hogy már ekkor protestáns - amiről a felek azonban hallgatnak.

Pozsonyi gyermekkora.

A provisoréknak öt gyerekük születik Pozsonyban, közülük hárman érnek meg felnőttkort, a legidősebb közülük Frivaldszky János (1730-1784), a későbbi tudós. A kisiskolát helyben végzi, minden valószínűség szerint német nyelven.[6] 

1733-ban a provisor Püspökiben prediális adományt kap, amit a községből távozó Palugyayaktól kell megváltani 1000 rajnai forinton és egy tucat körmöci aranyon. A birtokszerzéshez szükséges jelentős összeg mindenképpen Tatay Anna-Mária hozománya, esetleg öröksége kell, hogy legyen, mert férjének ennyi pénze semmiképpen sem lehetett. Ez annyira így van, hogy amikor 1735-re kiderül, hogy a jobbágyoktól összevásárolt ingatlanokért a provisor még az adókat sem fizette meg - amint a Palugyayak sem, akik helyébe lépett - emiatt szorult, megalázó helyzetbe kerül.[7] Az adófizetés halogatását az a további körülmény is magyarázhatja, hogy a felvásárolt földeket úgy látszik, nem tudta kellőképpen hasznosítani, s így nem volt miből az adót megadni. A provisor tekintélye ennek ellenére csorbítatlan, 1738-ban ura közbenjárására sikerül megvédenie Frivaldon a Frivaldszky család nemesi jogait.[8] Ekkortájt áll delelőn a pozsonyi provisor csillaga, ő a család legtekintélyesebb, legbefolyásosabb tagja. A nemességi jogok igazolásához egy időre nála van a családi levéltár is, amely akkor jelenkori állapotánál sokkal gazdagabb volt, ugyanis akkor még megvoltak bizonyos - közelebbről nem ismert tartalmú, de lehet, hogy igen régi, -  18. sz. végén megsemmisült iratok.[9]

A provisor fia, a legifjabb János 1738 őszén kezdi el a gimnáziumot Pozsonyban.  1741-ben koronázzák meg a városban Mária Teréziát. Ekkor  zajlott le az országgyűlés emlékezetes mozzanata, amikor is a magyar rendek királynőjüket teljes támogatásukról biztosították ("Vitam et sanguinem"). A koronázásra kivonultak mind a testületek, így bizonyára ott volt a diák Frivaldszky János is, osztálytársaival együtt, tanárai vezetésével. Az 1742/43-i tanévben grammatistaként tanára az a Vargyas István (1717-1751) volt, aki  Mária szeplőtlenségéről írt, s beteglátogatásai során szerzett himlőben halt meg. A család egyik Frivaldról Rajecre elszármazott tagja, szintén Frivaldszky János (1721?-1759) ez időben náluk lakik, a rhetorica osztály tanulója, később a bécsi Marianumban a filozófia magisztere lesz, majd ipolyszakállasi plébánosként hal meg. Szintén látókörén belül van az a további Frivaldszky János (1693-1761), aki annak idején - mint maga is diák - tudósunk apjának, a falusi gyereknek útját egyengette, ennek tanulmányai idején. Ez később, drégelypalánki plébánosként, beteglátogatás közben a jeges Ipolyon való átkelés közben szenvedett sérüléseiben halt meg.[10] Fridvaldszky a jezsuita iskolákban meglévő önkéntes Mária-kongregációnak feltehetőleg buzgó tagja lehetett, abból következtetve, hogy tanárként minden állomáshelyén ő vállalja el e kongregáció vezetését. E kongregációk igen népszerűek voltak, erősen hierarchizált testületet alkottak: A tagok együtt vettek részt misén, kéthetente gyóntak és áldoztak, imák elmondását vállalták, gyűléseiken elhatározásokat tettek jó cselekedetekre. Versenyeztek, hogy ki ápol több beteget, ki ajándékoz meg több koldust, vigasztal meg több tehetetlent; de versenyeztek az önsanyargatásban is.[11] Felnőtt korában mind ismerősei, mind írásai azt tanúsítják, hogy mindez emberszerető embert alakított ki belőle.

Időközben a provisor vállalkozása Püspökiben lassan csődbe megy. 1742-ben az uradalom számadáskönyvét helyette már a felesége pecsételi le, magát özvegynek nevezve.[12] Ám férje nem halt meg, - sőt, 1743-ban még gyerekük is születik Pozsonyban, -  csak elbujdosott. Úgy tűnik, hogy a csődbe ment férjtől az asszony elvált, visszakérte hozományát, a provisor pedig eltűnt a nyilvánosság elől, hogy „meghalt," hiszen katolikus környezetében válás nem volt elfogadható. Ám annyira nem halt meg, hogy az ezt követő néhány évben a garamszentkereszti esztergomi érseki uradalom provisora lett.[13] Ténylegesen 1742 és 1745 közt tölthette be ezt a feladatot, amely évekből nincs adat, mert 1745-től már Thataj Joannes, aki felesége rokona, - talán az apja - van ebben a tisztségben.[14] Ebből az látszik, hogy „halála" ellenére Frivaldszky János provisor a családjával - legalábbis egy ideig -  valamiféle kapcsolatban mégis csak állt. Fiúk Mária-tiszteletét - a család Mária-kegyhelyről származásán túl - különös módon motiválhatta a családját elhagyó, tragikus sorsú édesanyjához való kapcsolata is.

Horányi  Elek azt írja róla, hogy Fridvaldszky János már gyermek- és ifjúkorában kitűnt irodalmi haladásával és természettudományi tanulmányaival,[15] ezért feltételezhető, hogy osztályismétlés nélkül, 1745-ben fejezi be gimnáziumi tanulmányait.  Utána egy éven át otthon tartózkodik. Tanúja apja bukásának, szülei házassága tönkremenetelének.  Biztos gyakran megfordul a szomszédos jezsuitáknál is, legalábbis a templomukban, 16 éves korában ugyanis  nagy elhatározást tesz. 1746 október 17-én belép  a jezsuita rendbe. Ebben szerepet játszhatott megrendültsége, egyúttal példaként szolgálhattak papi hivatásának kialakulására az előbb már említett vonzó tanár és rokon papi személyiségek is.  A két éves próbaidő első évét Nagyszombatban töltötte, ez évben tanulmányokat nem végzett. A második novíciusi évét már Bécsben tölti 1747/48-ban, egyúttal a jezsuita kollégiumban megkezdi filozófiai tanulmányait, azaz elvégzi a logikai-matematikai évfolyamot. Az év leteltével leteszi szerzetesi fogadalmát is. A két próbaév letöltése után Fridvaldszkyt elöljárói érdekes módon nem a filozófia folytatására küldték, hanem Szakolcára, a tanárképzőbe. Arra lehet gondolni, hogy a fiút családi eseményei annyira felzaklatták, hogy úgy vélték, nem alkalmas magasabb tanulmányokra. A tanárképzőt a 1748/49 tanévben végzi el.[16]

A család anyagilag rosszul áll. 1747-ben a  megyei ítélőszék ítélete nyomán néhai Frivaldszky János adótartozásai után összesen Tatay Anna Máriának több mint 1000 Ft adóelmaradást kell fizetnie Püspöki város közösségének.[17] További bonyodalomról is értesülünk: Az asszony 1748 októberében feljelentést tesz, hogy 7000 forint értékű ékszereivel a zsidó ötvös megszökött, akinek azokat javításra adta a Pálffy grófok szentgyörgyi kúriájában. Novemberben pedig Frivaldon már Sztupiczky János feleségeként jelenik meg, és gyerekei birtokát sógorának, Frivaldszky Andrásnak adja el 8 aranyért és 300 Rft-ért. Kérdés, hogy volt-e erre a még élő első férjétől felhatalmazása. Feltehető, hogy hallgatólagosan igen, ez is beszámítódott kettejük elszámolásában a váláskor. A továbbiakból kiderül, hogy ezt a pénzt az asszony saját maga használta fel, s gyerekei az ügyletről ugyanis csak később értesültek.  Az asszony 1749-ben  meghal.[18]

A tragédia beteljesedett. Úgy látszik azonban, hogy a fiatal jezsuita közben összeszedi erőit, mert elöljárói ismét Bécsbe küldik, tanulmányai folytatására. Miután azonban stúdiuma annak idején a filozófiai karon félbeszakadt, s a mondott családi körülmények miatt nem is lehetett eléggé eredményes, ezért 1749/1750-ben a bécsi kollégiumban újra kezdetik vele az első évet. A második, fizikát tanulmányozó évet 1750/51-ben, a harmadik, a metafizikai évet 1751/52-ben végezte el.[19] A „fizika" tantárgy keretében közelebbről kinematikát, dinamikát, csillagászatot, fénytant,  hőtant, hidraulikát  tanultak,  majd geológiai, mineralógiai és botanikai ismereteket szereztek. 

Amikor Bécsben a jezsuita kollégiumban tanult, teljesen bizonyos, hogy hallgatta a kalandos életű, eleinte katonáskodó, majd Szászországban bányászatot tanult J. H. G. von Justit (1717-1771) is, aki 1749-től 1753-ig, evangélikus létére a - szintén jezsuiták által vezetett - bécsi Theresianumon adott elő[20]  politikatudományt és kameralisztikát - ami  gazdaságtant,  pénzveréstant, ásványtant, kohászati kémlészetet és vegytant foglalt magába, azaz mindazt, ami egy udvari kamarai tisztviselő számára fontos lehetett. A csődöt mondott provisornak, gazdasági szakembernek a fiát mélységesen érdekelhette mindannak ismerete, aminek apja híjával volt s bukását okozta. Később Justi megjelentetett ilyen tárgyú műveket, - nyilván korábbi előadásai szövegét, - ezekből lehet megtudni, hogy mit is adott elő.[21] Justi zaklatott élete ellenére kiváló, gondolatgazdag tudós volt, aki reáltárgyaival, sőt a jövő  befolyásolásának igényével is fellépő elméleteivel teljesen új színt hozott a hagyományos stúdiumok világába. Bár a bécsi kollégium, ahol Fridvaldszky egyetemre járt, és a Theresianum, amelyben Justi tanított, két különböző intézmény volt, volt köztük átjárás, miután a Theresianum olyan internátus volt, amelynek nem volt saját kollégiuma. Hogy Fridvaldszky Justit valóban hallgatta, még abból is nyilvánvaló, hogy ö is ugyanezekkel a tárgyakkal foglalkozik, és vele azonos nézeteket képvisel. A kollégiumokban megtanul olaszul és franciául is.[22] Szenvedélyesen bújta a kameralisztika tárgyába tartozó műveket. Mint az általa később, Kolozsvárott hivatkozott természettudományos művek áttekintéséből kiderül, ezek több mint a felét (60-ból 34-et), - főleg a kémiai és földtudományi műveket - még Bécsben olvasta, ott készített belőlük magának bőséges  jegyzeteket  ínségesebb időkre.[23] 

"Filozófiai" tanulmányait befejezvén gyakorlatban próbálhatja a jezsuitáknál annyira fontos  engedelmességét, hiszen 1752/1753-ban a pozsonyi jezsuita gimnázium principista - legalsó -  osztályába küldik tanárnak. Ezen a képességeinek kevéssé hízelgő helyen azonban megállhatta a helyét, mert 1753/54-ben és 1754/55-ben újra Bécsben találjuk, ahol "felső matematikát" tanul. A későbbiekből feltételezhető, hogy ezt a stúdiumot a kameralisztika kiegészítésére vette fel. Ezt a bányászatban jól hasznosítható tudományt ugyanis Justi nem tanította. Professzora  az európai kvalitású geodéta, a stíriai származású jezsuita, Joseph Liesganigg (1719-1799), matematikai művek szerzője volt. A rend feloszlatása után őt az újonnan a birodalomhoz csatolt Galiciában út- és hídépítési biztosnak teszi meg az uralkodó, az Alföldön pedig geodéziai alapvonalmérést végez.[24] Fridvaldszky e doktoranduszi két év végén „filozófiai" doktorátust szerez.[25] Ennek időpontjáról, körülményeiről közelebbit ugyan nem tudunk, de ismerve későbbi, budai majd kolozsvári tanári tevékenységét, nyilvánvaló, hogy disszertációja ekkorra tehető és matematikai, közelebbről geodéziai tárgyú lehetett. Mindazonáltal Fridvaldszky a matematikát azaz a geometriát-geodéziát csupán bányászati segédtudománynak tekinthette, tekintve, hogy később soha matematikai tárgyú művet nem írt, s a kolozsvári matematikai tanszékről is néhány év után lemondott.

Oktatás  Budán, majd Nagyszombatban

Két évi tanulás után újból a gyakorlat - a tanítás évei következnek. Először  egy évet (1755/1756) a budai jezsuita gimnáziumban tanít, most már a legmagasabb: a retorikai osztályban,  s a Mária-kongregációt is ő vezeti.[26]                

Úgy látszik, hogy Fridvaldszky geodéziai tudásának Budán híre terjedhetett, mert  meghívták szakértőnek Csólyos és Pálos helységek határperéhez. A Jász-Kun kerülethez tartozó pusztai falvak között 1724 óta folyó, erőszakosságokban, foglalásokban, hatalmaskodásokban bővelkedő per  döntő szakaszába érkezett és a törvényszék pontos határfelméréssel igyekezett pontot tenni az elhúzódó vitára. Elvégezte a területfelmérést és két példányban elkészítette a felmérési vázlatot. A térkép, illetve geodéziai vázlat két poligont tartalmaz a két, eltérő határjelekkel kijelölt határt ábrázolva, szögek és távolságok számszerű megadása nélkül. A kétféle határvonal közti területeltérést hihetőleg erről mérte meg grafikus úton és állapította meg nagyságát. A térképet a kor szokása  szerint ékes dekorációval látta el, melynek harsonát fúvó angyala az igazságos ítéletet hirdeti.[27]              

Budán sem volt alkalma hosszabb időre megállapodni, mert felettesei az 1756/1757. tanévre Nagyszombatba helyezik át. Ezúttal is a retorikai osztályt tanítja, s a Mária-kongregációt vezeti.[28]     

Közben Anton Cottman, birodalmi lovag, az udvari kamarai pénztár igazgatója, magyar királyi udvari tanácsos 1757-ben kérvényt nyújtott be a királyi kamarához a Püspöki-beli két kúriáért, amit a Frivaldszkyak nem tudtak maguknak megszerezni. Később, 1765 ápr. 20-án magyar indigenátust is kapott,  az esküt az év okt. 5-én tette le. Három nappal később, 1765. okt. 8-án bárói rangra emelték. Fridvaldszky testvérei csak később (1779-ben) értesültek a tulajdonosváltásról,  tiltakoztak az ellen, hogy az apa a birtokot eladta Cottman bárónak, nem tudva, hogy valójában ezt anyjuk tette meg. Az 1747 utáni időszakban Frivaldszky János, egykori provisor nem tudjuk, hol állt alkalmazásban. A sok bajt okozó, nagyravágyó feleség halála után  hosszú ideig róla sincs hír, 1773-ban már az Esterházyak zólyomi ágának birtokán találjuk. Amikor azonban fia, a jezsuita 1765-1770 közt Cornides Dániellel kapcsolatban állt, már biztosan ebben a funkcióban lehetett, hiszen Horányi Elek csak Cornidestől vehette azt a félreértett információt, hogy Fridvaldszky János  jezsuita „zólyomi" lett volna.[29]     

 

Bécsben majd Nagyszombatban a teológián.

Mint láttuk, több próbatételt kellett kiállania, míg a jezsuita provinciális utasítására tanulmányai legmagasabb fokozatára, a teológia elvégzésére bocsátják. 1757 és 1758 között a bécsi jezsuita egyetem teológiai karának első esztendejét végzi el.[30] Fridvaldszky  tanulmányait azonban Bécsben nem tudja tovább folytatni, ugyanis a jezsuitákat  fokozatosan kiszorították a bécsi egyetemről. Mindez a szabadkőművesek befolyására történt.

A szabadkőművesség eredetileg nem volt más, mint egy Angliában létrejött civil mozgalom a nyugati egyházszakadás nyomán keletkezett hiányok orvoslása céljára, amelynek alapjában teljesen keresztény célkitűzései (szeretet, egység, emberbaráti tevékenység, társadalomépítés) voltak. Lemondtak azonban ezen célok egyházi megvalósíthatóságáról, sőt, mit több, egyfajta pszeudo-egyházat hoztak létre. Egyház- és jezsuita-ellenessé a mozgalom Franciaországban vált. Ez a fajta szabadkőművesség terjedt el a Habsburg monarchiában is.[31]

1757-ben előbb az egyetemi tanácsból, 1759-ben a kari igazgatótanácsból távolították el a jezsuitákat. Fridvaldszky János 1758-től kezdve Nagyszombatban tanul tovább. Itt végzi 1758-61 közt a II., III. ill. IV. teológiai évfolyamokat.[32] Nagyszombatban Prileszky János (1709-1790) - a magyar bollandista, akkor már a Historia Mariana szerzője  a könyvtáros[33], akinek társasága a történelem iránti későbbi érdeklődésének kialakulásában játszhatott szerepet.

A Jézus Társaság széles területen, nemcsak a természettudományokban, hanem irodalom- és történettudományokban is úttörő nagy tudósokkal dicsekedhetett. Ez utóbbiak hozták létre a rend feloszlatása után is tovább működő jezsuita történészi iskolát.  Példaként sorolhatjuk fel a forráskritikát megalapító nagy magyar történeti iskola olyan képviselőit, mint Kaprinai István, Hevenesi Gábor, Pray György és Katona István. E történetírók munkássága számunkra azért rendkívül lényeges, mert mint majd látjuk, Fridvaldszky is nagy tisztelettel tekint rájuk, s ő nyomukba kíván lépni.

A szokás szerint a harmadik év végén, 1760-ban szentelik pappá Fridvaldszky Jánost. Pappá szentelésével és tanulmányai befejeztével életének első szakasza lezárult.

Tanár  Bazinban.

Miután 1761-ben teológiai tanulmányait befejezte, feljebbvalói tanárnak küldték a Pozsonytól északra fekvő Bazin kisgimnáziumába.            Az első évben Fridvaldszky a szintaxista és grammatista osztályok tanára. A mindössze négy papból álló kis misszióban itt is ő a diák Mária-kongregáció vezetője, ő írja a házi krónikát, az énekkar vezetője, sőt, - a lelkipásztorkodás is a feladatai közé tartozván - nemcsak mellékoltárnál misézik mint a paptanárok, hanem a hívek részére is.[34] 

Most először lévén alkalma életében ásványtani kirándulást tenni, hegyeket járni, nyilván ki is használja ezt a lehetőséget, főleg az első évben, 1761/62-ben, amikor Wagner Károly is vele van, akinek tanári feladatai nem lévén, talán egy-két napra helyettesíthette. Sőt, mi több,  mint majd látjuk - későbbi írásaiból kiderül, hogy járt Selmecbányán és Körmöcbányán is. E látogatás legvalószínűbben erre az időre, közelebbről az 1762-i vakációra eshetett. E tanulmányúton volt alkalma e két városnak mind a bányászatával, mind  kohászatával megismerkednie. Később szemtanúként számol be az ott látottakról. A zólyomi Romnici-hegyvidék (Hronec, Kisgaram) két helységéről írva megjegyzi, hogy azok félórányira fekszenek egymástól. Amikor pedig Höll Károly selmecbányai bányamester bányagépét leírja, abból ugyancsak az derül ki, hogy ezeket személyesen látta.[35]  Erdélyben  a Trajka hegy alakjáról pedig később azt írja, hogy Selmecbánya hegyeire emlékezteti.[36] Végül egy forrás kifejezetten is beszámol arról, hogy járt Körmöcbányán, s ott látott egy bizonyos Petrovitschnál egy különleges ásványt.[37] Ez alkalommal találkozott Michael Klein, ásványok iránt érdeklődő helyi evangélikus lelkipásztorral is, akinek rokonszenvét is  elnyerte.[38] Selmecbányán értesülhet arról is, hogy szó van arról, hogy Prágában bányászati-kohászati akadémiát hozzanak létre. Ehhez az ottani jezsuiták szívesen adtak is volna professzort, ám mások a nevezett akadémiát inkább Selmecbányán kívánták létrehozni, az ottani bányásziskolában, a kohászati oktatás bevezetésével. Fridvaldszky a jelek szerint úgy ítélte, - sőt elöljárói is - hogy ennek oktatására az ő képzettsége alkalmas.  Már szó lehetett akkor maga Erdélybe helyezéséről is, ezért a magyarországi jezsuiták a prágaihoz  hasonló tervvel állnak elő, t. i. hogy az uralkodó állítson egy elméleti metallurgiai (kohászati) professzort, aki külön e tárgyban, népnyelven tartana előadásokat, ám helyszínként Erdélyt jelölik meg. A két, egymáshoz hasonló javaslatot egymással párhuzamosan vizsgálja az uralkodó. Az erdélyi jezsuitákat azonban a tervről a rend nem tájékoztathatta, mert amikor a királynő véleményért hozzájuk fordul, annyira tájékozatlannak tűnnek az ügyben, hogy végül 1763 június 9-én Selmecbánya mellett dönt, hogy ott jöjjön létre az akadémia. Erről a döntésről az uralkodó az erdélyi Guberniumot 1763 november 29-én értesíti.[39]

 

Erdélyben. Gyulafehérvár.

Fridvaldszky ekkor már Gyulafehérvárott volt, ott értesül - valószínűleg csak 1763 végén - a számára kedvezőtlen hírről. Bazinból Pozsony - Buda - Kolozsvár útvonalon érkezett - valószínűleg postakocsin - állomáshelyére. 1763-ban felettesei a gyulafehérvári gimnáziumba rendelték tanárnak, a grammatikai osztályban tanít. Amellett, hogy a nevelőintézet alkormányzója volt, mint a diákok Mária-kongregációjának vezetője, a jezsuita rend krónikása és a gyulafehérvári helyőrség tábori lelkésze is egyházi hivatásának élt. Nyelvtudásának ismét nagy hasznát vette, mert magyarul, németül és szlovákul tudott szolgálni a katonák között.[40]

            1763 őszén - még abban a reményben, hogy Erdélyben létrejön a kohászati iskola - szabad idejében már ekkor megkezdhette azokat az erdélyi utazásokat, amelyek megismertették vele ezt a földet. A jelek szerint megtanult románul is. Könyveiből világosan kitűnik, hogy mindenütt ismeretséget kötött, és földbirtokosoktól, gyűjtőktől, bányamérnököktől, kamaratisztviselőktől, bányatulajdonosoktól, vándorkereskedőktől, kisemberektől szerzett történeti, ásványtani és közgazdasági információkat. Oktatás mellett persze szabadidőhöz csak úgy juthatott, ha valamelyik kollégája az oktatásban helyettesítette. A Gyulafehérvártól nem messze fekvő bányászati és kohászati központot, Vajdahunyadot és környékét az egész Erdélyi Érchegységgel együtt valószínűleg már ekkor elkezdte  látogatni, másképpen nem lett volna képes arra, hogy - mint majd látni fogjuk - e tárgykörben a 1765/66-os tanévben szemináriumot tartson, amelynek végén ennek anyaga nyomtatásban is megjelenik, 1766 végére pedig ásványtani könyvet jelentessen meg. Nyáron 1764-ben csak kevés ideje lehetett erre, mert át kellett költözködnie Kolozsvárra, ahol  egészen 1776-ig  tartózkodott. 

Az első évek Kolozsvár egyetemén.

A rend provinciálisa 1764-ben a kolozsvári jezsuita Akadémiára rendelte, most már valóban a legmagasabb iskolai végzettségéhez méltó tanári feladatra. Matematikai professzori katedrája mellett, ahol 1769-ig tanított, ő volt a jezsuita templom magyar hitoktatója, a rend krónikása. Feladata volt rendtársainak buzdító beszédek tartása, végül ő felügyelt az étkezéseknél szokásos felolvasásokra is.- S amint majd látni fogjuk, elöljárói abban szabad kezet adnak neki, hogy a szorosan vett tantárgyát milyen egyéb szemináriumokkal egészítse ki, s hogy ezekhez a megfelelő kutatásokat elvégezhesse.       

Az 1764. év nyarán már azért sem nagyon foglalkozhatott kutatással, mert akkor volt  az un. harmadik próbaéve, amelyben ismét elvégzi a 30 napos lelkigyakorlatot. A próbaév végeztével teszi le szerzetesi örökfogadalmát 1765. február 2-án.[41] Kolozsvárott nagy hatással van rá az egyetemi templomban lévő a híres könnyező Madonna képe.[42]  Tiszteletét - mint majd látjuk - még későbbi, szepességi tartózkodásakor is őrzi, amiként a kolozsvári plébániatemplom védőszentjéét, Szent Mihályét is. Torockóra ezen a nyáron,  1765-ben jut el, ahol a Toroczkay családdal kerül jó kapcsolatba.

Kolozsvár volt az erdélyi művelődés fellegvára. A katolikus Collegium Academicum   keretében működő bölcsészeti  karon öt tantárgyat adtak elő (metafizika, fizika, logika, matematika, etika), de nem mindegyikének volt külön tanára. Az első hármat ketten tanítják úgy, hogy csak az egyikük vizsgáztat, és pedig mindig az, aki a fizikát adja elő. Tanártársai jól képzett szerzetes-tanárok voltak, de tudományos hajlandóságú nem volt köztük.[43]

Tudomásunk van arról, hogy mit adott le Fridvaldszky mint matematika-professzor:   Úgy látszik, hogy Fridvaldszky praktikus célt követett előadásai során, mert csak geometriát oktatott, algebrát nem. Pontosabban: sík- és térmértant, definíciókat, tételeket (pl. szögek egyenlősége), szabályokat (pl. területszámítás), trigonometriát, analitikus (koordináta-) geometriát (pl. kör, hiperbola egyenlete). Ugyancsak gyakorlati célt követett olyan szakkérdések tanításával, mint a földmérés, térképészet és építészet. Ez utóbbi mérnöki ismeretek  a tananyagnak több mint a felét tették ki. A tananyag vázlatát a belőle vizsgázott jobb módú diákok adták ki kinyomtatva. Ezek voltak a liber gradualisok. Hopp jegyzetkivonatából és társai vizsgatételeiből lehet megállapítani a Fridvaldszky által előadott matematikai anyag tartalmát.[44]

Az 1762. évi, a Felső-magyarországi bányavárosokba tett, valamint az 1763/64. évi Hunyad megyei és az 1765. évi torockói tanulmányútjának eredményeit a következő tanévben a matematika keretében külön szemináriumként előadja. Ennek egy hallgatója által lejegyzett kivonata a De natura ferri, amely egy matematikai liber gradualishoz csatlakozik.[45] Pliniushoz is visszanyúlva ismerteti a vas kémiáját, metallurgiáját, érceinek magyarországi és erdélyi lelőhelyeit. Technikai ismeretei részben terepjárásából, részben bécsi tanulmányaiból, ott készített jegyzeteiből származnak. Boerhaave, a neves természettudós alkotásain kívül, munkájához  Brückmann, Geoffroy, Lemerey, Réaumur műveit használta fel.[46] Nincs nyoma annak, hogy később ezt a kohászati-vegyi kurzust megismételte volna. Úgy tűnik, hiányzott hozzá az érdeklődő diákság. Ami miatt a kohászati-vegyi iskolát az uralkodó sem itt hozta létre, hanem Selmecbányán.

 

Kapcsolata Hadik Andrással.

1764-ban helyezte az uralkodó Erdélybe Hadik Andrást, - sokak szerint minden idők legnagyobb katonáját - katonai főparancsnoknak és gubernátornak, aki már a következő évre célként tűzte ki maga elé, hogy végiglátogatja a tartományt, ám erre csak egy évvel később került sor. Mindenesetre elsők között látogathatta meg - talán már 1764/65 telén - a kolozsvári jezsuita kolostort és akadémiát, ahol neki a szerzeteseket - mint pl. Prágában is - név szerint is bemutatták.[47] Hadik Fridvaldszky nevére felfigyelhetett, tekintve, hogy saját ezredének tábori lelkésze Frivaldszky Sámuel volt.[48] Ha a rendi elöljáró - a nagy hatalmú gubernátor érdeklődésének megörülve - csak egy mondatot is mondott Fridvaldszky természettudományos, gazdasági és politikatudományi ismereteiről, ez elég lehetett arra, hogy megjegyezze nevét mint lehetséges kísérőjéét Erdély tervezett vizitációjához. Hadik nagy gondot fordított ugyanis arra, hogy ahol járt, a helyi viszonyokról információkat szerezzen, gyűjtötte az ilyen írásokat, s különösen nagyra becsülte azokat, ha művelt emberektől, szerzetesektől származtak.[49] 

Hadik András 1766-ban jut hozzá, hogy elvégezze Erdély régóta tervezett bejárását. Ebben az első évben a katonai határőrvidéket látogatja meg, amely elődje, Buccow tábornok kegyetlenkedése miatt forrongásban volt. Nagyszebenből indult június elején. Déván átutaztában a rézbányában vesz 8 részjegyet. Tekintve, hogy a grófnak korábban semmi affinitása nem volt sem a befektetések, sem a bányászat iránt,  a néhány részjegy vásárlása inkább jótékonykodásnak tekinthető. Már ekkor vele lehetett Fridvaldszky, ő javasolhatta neki ezt az általa később részletesen is kifejtett elgondolást a bányásztársulatokról.  Elébe mehetett Nagyszebenbe, ekkor mutathatta be a gubernátor őt báró Samuel von Brukenthalnak (1721-1809), az erdélyi udvari kancellária elnökének. Vele lehetett, amikor június 15-én megérkezett Kolozsvárra. A következő napon indulnak a tulajdonképpeni szemlére. A gubernátor vallásos katolikus ember, ezért ezután a csíksomlyói híres zarándokhelyre megy, majd ezt követően végigjárja a határvidéket. A Királykő havasalföldi oldalán együtt keresik fel a Dimbovica-barlangot, aminek emlékére táblát állítanak. Augusztus 3-án fejezi be Hadik a körutat a Hunyad-megyei Füzesen.  Ezután hazatér Nagyszebenbe.[50] Fridvaldszkynak az egész úton rengeteg lehetősége van bányászati és egyéb gazdasági vonatkozású jegyzetek készítésére, számtalanszor van alkalma beszélgetni a tábornokkal, elmondani neki, hogy egy mineralógiát kíván írni, valamint tovább adni neki azokat a Bécsben tanult ismereteket, amelyek a nemzetgazdaság fellendítésére alkalmasak. Fridvaldszkyra ösztönző lehetett a gróf jó kapcsolatteremtő egyénisége, amelynek révén bárkitől tudott hasznos - pl. katonai - információkat szerezni.[51] Hadikban felkelti a kameralisztika iránti érdeklődést, aminek eredménye a gróf kövületgyűjteménye és könyvtárának mineralógiai és gazdaságtudományi könyvei.[52] Még Brukenthal sem marad érintetlen a professzor hatásától: az ő hatására kezdi el ő is az ásványgyűjtést[53], amelynek eredménye a máig fennmaradt hatalmas gyűjteménye.

Amikor Hadiktól Nagyszebenben elvált, hazautaztában professzornak Kolozsvárig ismét útba esik Gyulafehérvár és az Érchegység, lehetősége van arra, hogy meglátogassa  ennek bányáit. Itt van alkalma további ásványtani adatok gyűjtésére. Miután az úton értesülhetett a gróf antik feliratok iránti szenvedélyéről is, ilyen vonatkozású megfigyeléseket is gyűjt. Ősszel elkezdi írni Minerologiáját, első erdélyi ásványtani művet - egy ásványtani topográfiát - , amely az egész történelmi Magyarországon is az  első. Egy csoport hallgatónak pedig szemináriumot indított a talált római feliratokról.

Hadik, erdélyi guberniumi elnök - részben a jezsuita útitársa hatására - 1766-ban a helyhatóságokhoz fordult egy Mezőgazdasági Egyesület szervezésének megindítására.[54] Igen valószínű, hogy meghagyta Fridvaldszkynak, hogy Erdélyről és gazdaságáról útközben elmondottakat foglalja írásba.

Amint ez kikövetkeztethető, Brukentalt 1766 őszén egy bányászati szakember látogatja meg, Ignaz von Born (1742-1791), aki bányaérdekeltségei  felügyelete céljából gyakran járt csehországi lakhelyéről Erdélybe. Mindketten szabadkőművesek voltak, s Bornnak jól jött a tisztelgő és hasznos hatósági kapcsolatot építő látogatás. Ekkor hallhatott a bárótól Fridvaldszkyról és készülő Minerologiájáról. Ő pedig hazafelé tartva, Selmecbányán átutazva beszámolt erről az ott tanító, jezsuita létére szintén szabadkőműves Nicolaus Podának, akit egyéb szívességek mellett arra kért, hogy - ellenszolgáltatás fejében - szerezze meg a jezsuita rendtárs Minerologiáját, ha ez majd megjelenik.[55] Brukenthal élőszóbeli közlésére utal az a körülmény, hogy Born a szerző többféleképpen írt nevét az átlagosnál erősebben  torzítva adja tovább Podának.[56]

A készülő könyvnek híre mehetett Kolozsvárott is. Egy grófnénak - talán özvegy Heruláné gróf Petky Klárának - 1766 utolsó napjaiban ásványokat küld, közte "Azon föld követ, melyet félelem vagy ietség ellen tartanak jónak lenni".[57] Dankanits Ádám nem véletlenül nevezi ezt a kort Erdélyben a hagyományos világ alkonyának,[58] amikor az új eszmék megjelenésével - amelyek egyik fő terjesztője éppen Fridvaldszky volt - egyidejűleg még „a jó öreg" Pliniusra visszavezethető babonák is éltek. Plinius írja ugyanis a gyémántról, hogy: „elűzi a tébolyodottságot, és kiűzi az elméből a hiábavaló félelmet. Ezért az aggodalom és bú legyőzőjének is nevezik."[59] Fridvaldszky a grófnőnek talán „máramarosi gyémántot," azaz kvarcot küldhetett. 

Barátsága protestáns tudósokkal.

Mint már volt szó róla, édesanyja, aki tragikus körülmények közt hagyta el családját, majd nemsokára meghalt, evangélikus volt. Ez a körülmény Fridvaldszkyt a protestánsok felé való nyitottságra segítette, habár kiválthatott volna benne éppen ellenkező hatást is.

Kolozsvárott több protestáns tudóssal kötött barátságot. Főművének, a Minerologiának megírásakor már ismerte Pataki Sámuelt (1731-1804), a Leydenben és Utrechtben tanult református kollégiumi tanárt, ottani könyvtárost, orvosdoktort. Egész Kolozsvári tartózkodása alatt kapcsolatban álltak, amint a zágoni származású, homoródalmási predikátumú Bara (Barra) Istvánnal is, aki - Patakihoz hasonlóan - orvosdinasztia tagja volt, tanulmányait 1746-ban  Franekenben, 1752-ben Utrechtben, 1754-ben Göttingenben végezte, itt doktorált. Hazatérve gyakorló orvos lett Kolozsvárt.[60]

Még 1766 őszén ismerkedik meg Cornides Dániellel  (1732-1787) a református kollégium német-tanárával, az Erlangenben tanult későbbi neves történésszel, aki 1766. december 8-án, ezt írja Fridvaldszkynak első találkozásukról: „Minapi találkozásunk micsoda édes érzést hagyott bennem... Bevallom csüggtem szavaidon."  Cornides alig várja, hogy ismét találkozzanak, s elmondhassa észrevételeit a Minerologiáról is, melynek megszületéséhez sok sikert kíván. Biztosítja, hogy rendelkezhet személyével. Kiderül, hogy már szerzett is egy mecénást a műhöz: Mellékel egy pénzösszeget, melyet gróf Ignaz Ybarra   bányatanácsos, az óradnai császári-királyi bánya legfőbb tisztviselője küldött neki.[61]

E levélből lehet fogalmat szerezni arról, hogy Fridvaldszky mekkora lelkesedést tudott kelteni az általa művelt tudomány iránt egy egészen más irányú tudományú és beállítottságú emberben, így akár Hadikban, sőt Brukentalban is. A kettőjük kapcsolatában Fridvaldszky is kapott Cornidestől: a történelem iránti érdeklődést. Egyébként alkatában a két tudós sokban különbözött egymástól. Fridvaldszky könnyen lelkesedett, (ezért is bízta  meg pl. a jezsuita rend buzdító beszédek tartásával), minden értesülést - olykor naivan is - készpénznek vett, míg Cornides erős kritikai érzékkel rendelkezett, nem véletlenül tekintjük a történeti forráskritika egyik atyjának.

A Minerológia,

1767 legelején jelent meg ásványtani munkásságának csúcsa, a  Minerologia. [62]

Ajánlása Anton Cottman birodalmi lovagnak, magyar királyi udvari kancellária tanácsosának szól, aki iuris doctor. Az ajánlás hódolatteljes  hangú, a könyv metszetben közli az új báró címerét is. Úgy látszik, amikor a Frivaldszky családtól megváltotta a pozsonypüspöki birtokot, az elszámolásnál méltányos lehetett hozzájuk, ezért kaphatta az ajánlást.

A bevezetésben (Ad lectorem) művét szakemberek - kincstári kamarák jövendőbeli tisztviselőinek - okulására írja. A már képzetteknek - mecénásainak, akik előtt a könyvben tiszteleg[63] -  viszont azt szánja, amit a római feliratok és középkori oklevelek kapcsán közöl. A szerző J. H. G. von Justira  hivatkozik. Az a kitétel, hogy  a könyvben „Justi rendszerét" követi, két dolgot is jelent egyszerre. Egyfelől, hogy az ő ásványrendszertanára épül. Justi ugyanis az államgazdasági szempont figyelembe vételével kezdi az ásványok felsorolását. Mégpedig az ércekkel, azokon belül pedig az elsőrendű fontosságú arannyal. E rendszer kezdeményezője Linné volt, majd Walerius rendszere hibáin okulva Justi alakította ki.[64] Másfelől azt is jelenti, hogy a mű nem elméleti, hanem gyakorlati munka lesz. Ezért nem ad a könyv még a könyvben általa elsőként említett, nagy jelentőségű ásványokról sem részletes leírást, aminek következtében az utókor nem is tekinti őt ezen ásványok leírójának. Ezért szerepelnek viszont a könyvben olyan, ásványtanhoz nem tartozó (bányajogi, oklevéltani, pénzverési stb.) ismeretek, amelyek az akkori kamara-tisztviselőknek ugyan szükségesek voltak, egy mai mineralógus számára azonban teljesen feleslegesek, sőt, némileg érthetetlenek. Egy második könyvet is kilátásba helyez, amelyben részletesebb adatokkal fog szolgálni ezen első könyv vezérfonalának megfelelően. Itt nyílván a szorosabb értelemben vett ásványtani ismeretekre gondol, amelyekről mintegy elismeri, hogy ezek a jelen műben vázlatosak. A mű szakirodalmi adatokon túl személyes megfigyelésen és adatgyűjtésen alapszik. Műfaját tekintve kameralisztikai szemléletű, kameralisztikai kiegészítésekkel ellátott ásványtani topográfia.

Szerzője szakirodalmi ismereteit a könyvben hivatkozott 42 természettudományos mű alapján  tudjuk rekonstruálni. Ezek közül 31-et még Bécsben olvasott, és Kolozsvárott a belőlük készített és magával hozott jegyzeteiből dolgozott. A jezsuita kollégium könyvtárában mindössze 4 használható művet talált,  viszont a Nyugat-Európát megjárt református orvos-barátja, Pataki Sámuel könyvárából 3, Bara Istvánéból 4 művet forgathatott haszonnal.[65]

Itt meg lehet jegyezni, hogy a felhasznált forrásművekben természetesen vannak tévedések is, amelyek közül néhány átkerült a Minerologiába is, Fridvaldszky ellenségeinek nagy örömére: Hogy egy bizonyos kemény érckőzetet a vájatvégre akasztott és ott meggyújtott szalonnával lehet meglágyítani;[66] konyhasót borkővel keverve nátronsalétromot lehet  előállítani szublimát készítéséhez;[67] végül, hogy több szerző alapján úgy tudta, hogy Erdélyben bórax található, amit  a Gyalupop-i kővel  azonosított.[68] Később, felfedezései közt bóraxról már nincs többé szó, bizonyára gyorsan rájött a tévedésre.

Maga a főszöveg hét részből áll, azon belül paragrafusokra oszlik.

A könyv első részének (Pars I) tartalma földrajzi (benne közigazgatási beosztási, etnikai stb. adatokkal), lévén a mű topografikus ásványtan, tudniillik Erdélyé.[69] Hogy pedig miért kaptak helyet benne az ennek első két cikkelyében található adatok, arra vonatkozólag csakis az ókor nagy enciklopédistája, Plinius Természethistória c. művének hatására kell gondolnunk, amelynek ugyanez a beosztása, mint ennek a résznek. Ez a  számunkra  kevéssé indokoltnak tűnő rész őrizte meg viszont azt az adatot, hogy a 18. sz. közepéig élt „vadtulok", azaz bölény[70] Erdélyben. Feljegyez az ókori római bányászkodást folytató románoktól egy román nyelvű mondatot is: "Noi sentem de senschele Romunilor" ("Mi a rómaiak véréből származunk"), ami a szerzőnek azért is érdekes lehetett, mert az ő családja szintén román eredetű.

A második résszel, (Pars II. De metallis, azaz: A fémekről) kezdődik a tulajdonképpeni mineralógiai főszöveg, amelyben Erdély részletes, adatokban gazdag topografikus ásványtanát adja. Az aranyról 19 cikkely szól, benne egy Erdély bányajogáról, 1-1 az ezüstről és a rézről, 3 a vasról, 1-1  az ónról és az ólomról. Az egyes érceknek sorra veszi a lelőhelyeit, ott a kitermelés módját, esetleg az évente kinyerhető mennyiséget, a művelés történetét, benne a helység kiváltságait megalapozó királyi oklevelet. Az utolsó, a 37.§ a pénzverésről szól. Az aranynál két folklórelbeszéléssel is is találkozunk, közülük egy az álruhás Mátyás királyról szól, a csattanót magyarul közli. (9.§.) Itt kap teret, a 7. és 8. §.-ban a bányászok életének megfigyelése is, benne munkájuk eredményesebbé tétele érdekében technikai javaslatokkal. Életkörülményeik javítására bányász-társulatokba tömörülésüket ajánlja. Leírja az aranymosást végző cigányok és románok munkáját is.

Az e részhez tartozó ábrák nem ásványok rajzai, hanem bányatérképek, amelyeket a szerző készített. Összevetésük tanulságos későbbi, ugyanezekről a bányákról - Zalatnáról - készült térképekkel. Az látszik, hogy Fridvaldszky a rendelkezésére álló idő alatt és eszközökkel helyesen mérte fel őket.[71]

A mű 67. oldalán számol be a zalatnai facebányai Lorettói Mária-tárna ércéről. Megállapítja róla, hogy "ez Európa-szerte ismeretlen aranyfajta, antimonium solare (antimonit) néven ismerik, amely csodálatra méltóan könnyű, s ha zúzómalmokban összetörik, sárgás hab módjára hullik szét, ha pedig tűzbe teszik, harmatszerűen izzadja ki az aranyat, s ez az arany 23 karátos. Fémes anyag, amely legtöbbször szarukőhöz kapcsolódik." Az érc különleges voltára már korábban, a 29. lapon is felhívta olvasói figyelmét. Ezt az ércet később egy ismeretlen elemként határoztak meg, és tellurnak neveztek el.

Fridvaldszky számol be először nyomtatásban egy másik nevezetes erdélyi ásványról, az 1845-ben nagyágitnak elnevezett aranyércről (Mineralogia 87.), amely az első olyan ásvány, amely nem elemi állapotban, hanem vegyületként tartalmazza az aranyat. A   19. sz. végéig az Erdélyi Érchegységen kívül nem ismertek ércesedett  aranyat, egyáltalán aranyvegyületet. A mai érelemben vett mineralógiai megközelítéssel ellentétben, Fridvaldszky módszere szerint itt is a legfontosabb a bánya, a telérek leírása, az eddigi és várható haszon mérlegelése, a kohászat módja, és nem az ásvány pontos leírása.  Magáról az ásványról beszámolójában mindössze ennyit ír: "Ez egy csodálatos ásványfajta, melyet kinézete alapján vagy tiszta, vagy kevéske ezüsttel kevert antimon(it)nak mondanánk, a súlya azonban akkora, hogy ebben joggal kételkedhetünk. Ha tűzbe tesszük, akkor - miután az antimon levegőbe száll - egy kevés ezüstöt és igen nagy rész aranyat ad." Fridvaldszky névadásra egyáltalában nem gondol. A nagyágit nemcsak Fridvaldszky leírásában talányos. Összetétele és kristályszerkezete több mint kétszáz éve kutatás tárgya. Noha az egymást követő vizsgálatok egyre jobb megközelítést adtak, összetételét különböző vegyelemzések azóta is némileg egymástól eltérően állapították meg. Ugyanez vonatkozik szimmetriaviszonyaira is. Úgy tűnik, éppen napjainkban kezdődött egy újabb fejezet az ásvány kutatástörténetében. Összetételét és szimmetriaviszonyait ugyanis minden eddiginél pontosabban egy osztrák kutatócsoport határozta meg. Összetétele: [Pb(Pb,Sb)S2][Au,Te], kristálytanilag monoklin, pszeudotetragonális.[72]

A III. rész (De Semi-Mettallis)  a félfémekkel foglalkozik.

A IV. rész (De Sulphuribus) az éghető ásványokkal. Bár ezt Justi alapján három fejezetre tagoltan kellene bemutatnia, Fridvaldszky egyben és viszonylag röviden intézi el. A korabeli felfogás szerint a kénnek van szilárd  és folyékony formája (borostyán, tőzeg, kőszén, asztfalt, petróleum,). Ezen anyagok többségét ma már nem a mineralógia tárgykörébe soroljuk. Csak ezek említése után kerít sort magára a termés-kénre, a kénnel kapcsolatos ásványokra. A torjai  barlang gőzeiről az szerepel, hogy  kénben gazdagok, egy házhoz vezetik őket s ott nagy csövekben főnek. (Minerologia 139.) A távoli Indonéziában a kénes gőzökből jelenleg is hasonló eljárással nyerik ki a ként.[73]

Az V. rész (De Salis) a sókról  szól. Ez után Justi rendszere szerint a kövületeknek kellene következniök, öt paragrafusban. Ám - mivel ezeknek gazdasági jelentőségük nincs - röviden említve azokat, a VI. rész  (De Terris et Lapidibus) végén kerít sort rájuk, ott, ahol a termőfölddel és kövekkel foglalkozik. Ebben 1-1 cikkelyt kapnak a drágakövek, a féldrágakövek, a tűzálló anyagok (benne a Kolozsvár környékén található azbeszttel), a mészkövek. Abban a kommentálatlan megjegyzésében, hogy a Talmács-széki Porcsesd falu cseppkövét a lakosok a tej szaporítására használják,[74] (Minerologia 181.) Plinius folklorizálódása látszik, hiszen ő állítja, hogy a galacitis nevű kő „a dajkák számára bőséges tejet biztosít".[75] A kövületeknél ír egyebek közt „megkövesedett lópatanyomról" is, ám ezt egy későbbi művében korrigálja.[76]

Az egyes ásványok és kőzetek helyi neveit hozza. Így az antimonitot spathonpyrit néven.[77] Átvesz a helyi szakemberektől azonban néhány tévedést is: a Valka-hegy kalcedonja helyesen szarukő;[78] a helyiek Zinkraupenje, amiből állítólag húsz évvel azelőtt ónt olvasztottak, valójában cinkérc.[79] Egy alkalommal pedig a neki aranyzárványos hegyikristályként mutatott anyag igazából mesterséges aventurinüveg volt.[80] 

Itt Justi említett rendszere szerint a mű véget is érhetne, ám úgy látszik, hogy Fridvaldszky követte mestere felfogását, aki - mint láttuk - a folyadékoknak és főleg a vizeknek igen nagy szerepet tulajdonított. Így a VII. rész (De Aquis) a vizekről szól. Adja Erdély vízrajzát, ismerteti a borvizeket, gyógyfürdőket, gyógyhatásaikat, vegyelemzésüket.  

A Minerologia európai visszhangja.[81]

1767 elején Ignaz von Born megszerzi a Minerologia egy példányát, tőle Daniel Gottfried Schreber 1708-1777) a lipcsei egyetem politika- és  kamaratudományi tanára is. Ez utóbbinak vitája volt Morten Thrane Brünnich (1737-1827) koppenhágai ökonómia és természetrajz professzorral arról, hogy vajon létezik-e olyan érc, amely vegyületben tartalmazza az aranyat. Felfogva ebben a vitában a Minerologia perdöntő jelentőségét,  művében[82] -  Bornnak adózva hálával - leközli Fridvaldszky Nagyágról szóló oldalát mint bizonyítékot, hogy valóban létezik ilyen ásvány. Schreber magának is szeretne ebből az ásványból, ezért Bornhoz fordul. Born 1768. jan. 29-i, febr. 24-i, okt. 26-i, 1769. febr. 13-i leveleiben folyvást ígéri, hogy szerez neki belőle, mert a nála lévő példányt már elígérte a freiburgi akadémiának. Végül 1769. március 26-án tudósítja, hogy küldi a Nagyayer Goldstufet.[83]  Schreber publikációja nyomán egy Drezdában ez évben kiadott Minerologia már tud a Frydwaldsky ércéről.[84] 1769-ben Brünnich Erdélyben jár, felkeresi Nagyágot, Schreber erről is beszámol.[85] A Selmecbányán tanító Scopoli az ásványt minera aurifera Nagyayensisnek nevezi el (1769).[86] Born Scopoli vegyelemzése nyomán már egyértelműen bizonyítva látja az érc aranytartalmát.[87]

Facebánya ércére is felfigyel Brünnich. Cronstedtnek az általa németre fordított ásványtanának egyik jegyzetében 1770-ben leírja, hogy a Faczebajagebirge  egy olyan aranytartalmú pirit miatt nevezetes, amely valami félfémes anyagot is tartalmazhat.[88] Schreber figyelmét sem kerülte el a facebányai érc jelentősége. A nagyági után  ebből  is szeretne szerezni Borntól. Born 1769. márciusában, okt. 8-án, nov. 23-án, dec. 23-án írt leveleiben reagál e nyilván folyton megismételt kérésre, végül 1770. febr. 5-én már azzal a hírrel tud szolgálni, hogy küld a Facebai Goldkiesből egy 864 latos példányt, s vele Chr. T. Delius írásait.[89] Az illető bányászati szakember volt, Justi féltestvére, akivel az azonban  folytonos polémiában állt. E három értekezést, amelyekben az ércek üledékes eredetét bizonygatja,[90] Born e közvetítésével Schreber adta ki 1770-ben, aki a nagyági ásványt olyan fontosnak ítélte, hogy ennek függelékeként újra leközli híradását erről az új ásványról, benne a Minerologia egész oldalas fejezetét.[91] Bornnak Schreberrel folytatott levelezésében Fridvaldszkyról azonban régóta már egy szó sem esik; habár Lipcsében számon tartják, hogy Frydwaldsky írt először a nagyági ércről.[92]

Hadik Andrást eltávolítják Erdélyből.

Miközben Fridvaldszky a Minerologián dolgozott, Hadik gróf is summázta vizitációjának eredményét: sorban érkeztek be hozzá alárendeltjeinek még a nyáron kiadott parancsai szerint elkészített jelentései, ezeket egybefoglalta, majd 1767 tavaszán személyesen vitte Bécsbe erdélyi jelentését.[93] 1767 nyarán Hadik András Erdély belső részeinek vizitációjára megy. Azt nem tudjuk, hogy most Fridvaldszkyt magával vitte volna, de nem lehetetlen, hogy legalább az út egy részén vele tartott, mert arról értesülünk, hogy Hadik 1767-ben a Torda megyei Kisbányára két bányatanácsost vitt magával, majd ezek véleményét kikérve a római kori bányát újra nyittatta. a vállalkozás élére állva, magának 36, feleségének 16 részjegyet ("kuxát") tartott fent, a többi 48-at ingyen szétosztotta.[94] Ez az ötlet - amely végeredményben egy szociális akció - egyértelműen a professzorra vezethető vissza, Minerologiájára, vagy még sokkal inkább akkori feltételezett személyes jelenlétére. Ez utóbbi mellett szól az is, hogy a jelek szerint sokat beszélgethetett Hadik gróffal gazdaságpolitikai kérdésekről is, habár lehet, hogy ez már az előző évben is megtörtént. Az viszont biztos, hogy ebben az évben írta meg Fridvaldszky Hadik megbízásából, az ő használatára azt az Erdélyi emlékiratot[95], amelynek szerzőségét korábban a tábornoknak tulajdonították. Amikor távozott gubernátori tisztségéből, 1768-ban, ezt az iratot átadta az utódának, aki azt azonban csak 1769-ben juttatta el az államtanácsnak. Az emlékirat javasolja egy mezőgazdasági egylet felállítását, kifejezett részvéttel és rokonszenvvel nyilatkozik a román népről, akik a rómaiak leszármazottjainak tartják magukat, de nem tagjai a politikai államnak. Javaslatot tesz a jobbágyság fokozatos eltörlésére. A bécsi véleményező tanácsosok egyike ezt a megjegyzést írta rá: "mehr fromme Wünsche, als thunliche Sachen" (inkább jámbor szándék, mint megvalósítható dolgok).[96] Az év végén, 1769-ben Mária Terézia az erdélyi úrbéres viszonyokat szabályozta. Tartalmazott bizonyos jobbágyvédő intézkedéseket, szabályozta a robotot, de tartalmában messze elmaradt attól, amit a Hadik által beadott jelentés  javasolt.  

Gróf Hadik Andrást 1768 elején ugyanis eltávolítják a gubernium éléről a szabadkőműves báró Brukenthal ármánykodása eredményeként, aki ki nem állhatta a mindenki - katolikusok és protestánsok, magyarok és szászok - által egyaránt szeretett, a határőrvidéket megbékítő,  nagy empatikus képességgel rendelkező katonát, egyetlen okból, hogy meggyőződéses katolikus volt és megbecsülte a jezsuitákat - köztük Fridvaldszkyt is. Miután a báró ugyanabban a szabadkőműves páholyban volt mint  Mária Terézia férje is, nem volt nehéz az áthelyezést elérnie azzal a valótlan híreszteléssel, hogy a határőrvidék pacifikálásával csődöt mondott volna, s emiatt már maga is ott szeretné hagyni Erdélyt. Néhány évvel később - szépen fokról-fokra haladva  - így került Brukenthal Hadik András helyére.[97] 

Útkeresés a Minerologia után (1767-1769 nyara).

Az 1766/67 tanévben Fridvaldszky egy újabb speciális szemináriumot tartott, most nem metallurgiait, hanem régészetit, az 1766 nyarán gyűjtött római feliratokból. Thoroczkay József liber gradualisában, az ő költségén jelent meg a tanév végén, Hadik Andrásnak ajánlva. Ez az Inscriptiones, a Minerologia után legismertebb műve, amely 108 római kori felirat helyét, szövegét, olvasatát adja meg, zömmel Gyulafehérvár környékén és az Erdélyi Érchegységben.[98]

Fridvaldszky Minerologiáját befejezve most már a szűkebb értelemben vett Magyarország mineralógiájának megírására gondolt. Valószínűleg Cornides közvetítésére annak az eperjesi Székely Sámuel (1704-1779) nyugállományú kapitánynak, oklevél- és éremgyűjtőnek 1767. május 10-én ír levelet,[99] akinek az idők során egy csomó oklevélmásolatot küldött.[100] Azt kéri tőle, hogy járjon közbe Raymann János Ádám (1690-1770) doktornál, hogy állítson részére össze egy bibliográfiai jegyzéket. Jelenleg ugyanis ő nem rendelkezik Magyarország mineralógiájának megírásához szükséges művekkel. A kérést Székely azonban félreértette, emiatt nem is kaphatta meg tőle a kért bibliográfiát. (A jegyzékben szereplő könyvek beszerzéséről nyilván a rend gondoskodott volna.) Úgy látszik, a terv  már ezen a ponton meghiúsult. Ami azt illeti, egyébként is nehezen elképzelhető, hogy hasonló ásványtani munkát magyarországi helyszíni kutatás nélkül meg lehessen alkotni. Erdélyi tartózkodási helye és a felső-magyarországi lelőhelyek közötti távolság miatt hosszas felvidéki kutatás az akkori viszonyok között megoldhatatlan lett volna. Vagy áthelyeztetésére gondolt volna?[101]

1768 elején jó barátja, Cornides Marosvásárhelyen van mint a Telekiek titkára.  Az őket összefűző baráti szálak olyan erősek, hogy levelüket nem is írják alá, hiszen egymás kézírását megismerik. Fridvaldszky egy, a latin szövegbe magyarul, - kettőjük anyanyelvén - írt  mondata szíves viszonyukat még inkább aláhúzza: "Hidd el, Lelkem, hogy szolgálok azo(n)ban néked tiszta szívemből" Más helyen azzal biztatja Cornidest, hogy tetterejét Istentől kapta. A levelezés hangja igen élénk, vidáman érzelmes.  Cornides összehozza az iglói Czirbesz János lelkésszel is, vele és Székely Sámuellel ásványokat cserél. Kiderül, hogy már dolgozik Reges Ungariae  Mariani című könyvén, amiből az látszik, hogy Hadik András elhelyezésével úgy látja, hogy természettudományos, gazdasági ismerteit egyelőre nem tudja hasznosítani. 1769 elején Cornidesnek Bécsbe küld oklevélmásolatokat. 1770 nyarán  barátjának Nagyszebenbe ír. Cornides ezután azonban elkerül Erdélyből, s a két tudós útja elkanyarodott egymástól. Személyes kapcsolatuk egy időre megszakadt s további levelezésüknek sincsen nyoma.[102] A Reges Ungariae is - úgy látszik - egyelőre félbemarad.

Az Erdélyi Mezőgazdasági Egyesület. (1769-1772)

Fridvaldszky még Hadiktól értesülhetett arról, hogy az erdélyi mezőgazdasági egyesület létrejötte a küszöbön áll, ezért Hadik távozása után, 1768-tól Fridvaldszky intenzív kísérletekbe kezd különféle ekék és szántásmódok kidolgozására.[103] Valószínűleg egész nyarát erre a kísérletezésre fordította.  1769-ben kormányzati intézkedéssel valóban létrejön az erdélyi Mezőgazdasági Egyesület.[104] Működése hároméves időszakában az egyesület olyan keretet nyújtott tudósunknak, amelyben kedvenc kutatásait eredményesen hasznosíthatta.

Az egyesület megválasztott vezetői közül egyeseket ismert, így gr. Lázár János elnököt és helyettesét, br. Bánffy Farkas kincstartót, aki később egyesületi  elnök lett. Fridvaldszky megismerkedik a Bánffy-család más   tagjaival is, s egy, a família levéltárában lévő oklevél alapján 1770-ben Bánffy Dénes kamarai belső tanácsos, Kolozs-megyei főispáni beiktatására megjelenteti újabb történeti írását, Gertrudis királyné bűntelenségéről. (Diploma Andreae Secundi.)[105] Bánffy Dénes később egy vegyelemzés ügyében  keresi meg őt.[106]

A praktikus tudomány - kémia, ásványtan, botanika - művelése élete célkitűzése volt. E tudományszakokat akkor „kísérleti fizika" címen foglalták egybe. 1769-ben e feladatkör ellátásának kedvéért még matematikai tanszékéről is  lemond, sőt, elöljárói nemcsak az előadástól, de addigi összes kötelezettségeitől is felmentik, mindössze a rendi krónika írása lesz a feladata, illetve egy évig (1770/71-re) még az Akadémia  könyvtárossága is.[107]

Ettől kezdve "kísérleti fizikusként" kíván tevékenykedni. Ennek mivoltát egy 1770-i írásában körvonalazza: A kísérleti fizikus feladata új természettudományos eredmények elérése, egyúttal a nép oktatása a korszerű ismeretekre. Feltaláló és ismeretterjesztő egy személyben.[108] A rend feloszlatása után továbbra is ilyen irányú tevékenységben határozza meg az önmaga számára kitűzött feladatát.[109]  

Kutatói filozófiáját egyik művében a következőkben foglalja össze: "Célja az volt, hogy elsősorban arra vessen gondot, ahonnan a köz számára a maga haszna, a családi vagyon gyarapodása és ebből a királytól előny származik." Súlyt helyez arra, hogy felfedezései "a nemzeti szokástól ne térjenek el", s mindez "a gazdasági életre hasznos"  legyen. Ugyaninnen tudjuk azt is, hogy egy szolga kíséretében "bolyongott" különféle hasznos ásványi és növényi nyersanyagokat keresve. A szolgát vagy a jezsuita rend, vagy azon - név szerint is felsorolt - pártfogói adták melléje, akik átlátták egy ilyen lelkes, önkéntes kutató tevékenységének várható hasznát. A kísérő az úti poggyászt, az élelmet és a gyűjtött tárgyakat vitte az úton.[110]

Az egyesület elindulását láthatóan teljesen felkészülten fogadja. Még alig  vannak túl a szervezeti kérdések megoldásán, még meg sem hirdettek pályatételeket, máris elkezdi találmányaival és felfedezéseivel ostromolni az egyesület elnökét és a központi hatóságokat.

Legelőször is, 1769. november 16-án  beadja az egyesület részére összeállított, már említett Projectum oeconomicum című tervezetét, nemzetgazdasági javaslatainak összefoglalását.[111] E tanulmány saját kezdeményezésből, nem az egyesület felhívására jön létre. Az egyesület létrejöttekor már készen volt. Előzménye csupán  Hadik főkormányzó által benyújtott, hasonló természetű, de hatástalannak bizonyult emlékirat.[112] A két, kéziratban maradt tanulmány közt a fő különbség abban mutatkozik, hogy az emlékiratban vannak - Hadikot - tájékoztató, ismertető részek is, az egyesület számára írtban csak javaslatok.  

1770. január 29-én  jelenti az egyesület elnökének, hogy  gránátot, achátot és egyéb ásványokat talált. Február 6-án beszámol felhasználható ipari növényekről. Február 24-én újból előhozza az  achátról, máriaüvegről, "molibdénről", márgáról, fehér agyagról szóló információit. Aztán tőzeget ajánl tüzelésre s újból felhívja a figyelmet az alcali lixiviosa (valószínűleg kálilúg tartalmú) földre, mely vászon festésére használható. Az iratok július 15-én Mária Teréziánál vannak, aki augusztus 21-én a tőzegről szóló bejelentés után külön is érdeklődik, mert az nagy hasznára volna a fa szűkében szenvedő vidékeknek. Munkássága kibontakoztatására kedvező alkalom nyílt, mikor 1770 augusztus 20-án Fridvaldszkyt tagtársként (commembrum) meghívták a Mezőgazdasági Egyesület üléseire. Személyében az egyesület a legfelkészültebb, legszorgalmasabb és legtalálékonyabb híve lépett sorompóba. Rövidesen a tudós professzor mint természettudományi kutató, szakíró és feltaláló Erdély közismert személyiségévé vált. Szeptember 12-n öt találmányáról van szó az egyesületben, köztük a gyékényből készíthető papirosról. Az Erdélyi Kancellária 1770. október 12-én kelt leiratára Fridvaldszky december 17-én kiegészítőleg egy holland szerzőre (valószínűleg Boerhavera) hivatkozik, aki Hannover és Lüneburg vidékén talált tőzeget. 

1770 nyarán a már említett Ignaz von Born tanulmányutat tesz Bánságban és Erdélyben, valamint Magyarországon. Born szabadkőműves volt, mérhetetlenül gyűlölte a jezsuitákat, Fridvaldszky meg különösen azért is szálka volt a szemében, mert a nagyági ásványról publikált, holott Born apjának bányájából került elő.[113] Útja során Kolozsvárott fölkeresi a Minerologia szerzőjét is a rendházban, „leginkább kíváncsiságból" (Vorwitz). Ez Fridvaldszkyról az egyetlen - évekkel később megjelent - ránk maradt leírás: „Szobája tömve van rendetlenül egymásra dobált, rosszul kiválasztott kőzetekkel, ásványokkal." A személyes ismeretség nyomán azonban valamit megenyhül, bár képzettségét leszólja, sőt jóformán gyengeelméjűnek festi : „A természetismeret terén rendkívül zavaros gondolatokat hordott össze, amelyeket sohasem tud majd elrendezni, és nem lesz képes megkülönböztetni az igazat a hamistól. Nem annyira képességeiben és szorgalmában van a hiba, hanem abban, hogy fiatal korában nem kapott megfelelő oktatást, és teljes hiányt szenved a szükséges könyvekben. Az a vágy, hogy e tárgyban valami hasznosat nyújtson, sarkallta arra a gondolatra, hogy elkészítse Erdély ásványtanát." Éppen ezért megütközve észleli, hogy az erdélyi nemesek Fridvaldszkyt nagy természettudósnak tartják. Ráadásul a páternek újabb ötletei vannak: azbesztből tetőfedő elemet, füvekből papírt, cseppkőből bóraxot akar készíteni. Állítólag mindezért évi 300 Ft-ot fog kapni.[114] Mindezt nyilván tőle magától tudta meg, hiszen tervei tudakolására kereste őt fel, hogy "milyen szellem gyermeke ez a férfi, és hogy vajon a jövőben várhatunk-e tőle valami hasznosat a természettudomány terén."[115]

1770. augusztus 20-i ülésen az egyesület döntött a meghirdetendő pályázatok ügyében is. A javasolt témák közül pályázat tárgyául „Az ország éghajlatát és gazdasági állapotát tekintve, egy okszerűbb szántási és trágyázási mód keresendő" című javaslatot fogadták el, azzal a hozzátétellel, hogy a pályázó belefoglalja: a különféle „veteményeknek" milyen talaj felel meg leginkább. A meghirdetés után több mint egy esztendővel, 1771. október 20-én készült el Fridvaldszky dolgozata a pályázatra: a Dissertatio,[116] amely a Minerologia mellett Fridvaldszky legjelentősebb természettudományi műve és az erdélyi agrártudomány megszületését jelzi. 

Írását összevetve külföldi művekkel, kiderül belőle, hogy nemcsak ismeri az Angliában és Németalföldön zajló mezőgazdasági forradalom eredményeit, hanem  a svéd Wallerius talajdúsítási elképzeléseit is. Ezen ismeretek birtokában hosszadalmas tanulmányozás, megfigyelés és kísérletezés következett. Tanulmányozta az Erdélyben ismert ekefajtákat és olyan új ekéket és szántási módokat ajánl, amelyek a hazai feltételek közt is megvalósíthatók. Így az általa nyugati minták alapján megalkotott szántó-vető-boronáló szerkezetet mielőtt  javasolta volna, előzőleg meggyőződött arról, hogy a parasztok megértik-e annak működését.

1771. február 1-én újból személyesen van jelen az egyesületben, az egész ülés az ő találmányaival foglalkozik. Bemutat mintákat a tőzegből, ezeket tüzelésre alkalmasnak találják. Megbízzák, hogy írjon a tőzeg alkalmazásáról egy népszerűsítő füzetet. Bemutat  csicsókából készült többféle kenyeret, kukoricából készült pálinkát, a bizottság mindet megfelelőnek találta. Az amúgy is szűkös kenyérgabonát fogyasztó szeszkészítés átállítását más nyersanyagra már elméleti munkájában nemzetgazdasági fontosságúnak tartotta.[117] Ekkor mutat be többféle mintát a gyékényből készített papírból. Ez Erdélyben az első kísérlet olyan papír előállítására, amely nem rongyból készül. Fridvaldszky valamilyen formában értesült Jacob Christian Schäffernek (1718-1790) a növényi alapanyagú papírral kapcsolatos 1765-71 közt végzett kísérleteiről, de könyvét[118] nem olvashatta, mert ez csak 1771-ben jelent meg Erlangenben. Az viszont igazolja, hogy az inspirációt tőle vette, hogy Fridvaldszky csupán a gyékénypapír feltalálását vindikálja magának, amellyel Schaeffer valóban nem foglalkozott. Nem lehetetlen, hogy a korábban szintén Erlangenben tanult Cornides levelezhetett Erlangennel, vagy valaki más református peregrinus hozhatta el e kutatás hírét. A mintapapírt előállító nagyszebeni papírmalomban még 1773-ban is alkalmazzák ezt a nyersanyagot a kormányszék számára, 1774-től azonban nem.

 Az ötödik találmányra, a török mogyoróhoz hasonló fanemre, a tiszafára (Taxus baccata) Fridvaldszky máramarosi vándorlásai során talált rá, díszbútorfának, matematikai eszközök készítésére ajánlja. Erre reagált legelőbb a felsőbbség. 1770. július 21-én maga Mária Terézia  írja Fridvaldszky Jánosnak, hogy küldjön e török mogyoróhoz hasonló fából deszkákat. Lehet, hogy a minta nem nyerte el az uralkodó tetszését, mert tovább e kérdésről az Egyesületben nem esik szó.

Mária Teréziát Fridvaldszky pátrónájának tekintette. Ő rá hivatkozik akkor is, mikor 1771 október 15-i dátummal elküldi Kolozs vármegye főispánjának a gyergyói méhekről szóló tanulmányát.  A méhészet azért került napirendre, mert a bécsi gazdaságpolitika egyik tételeként merült fel, hogy a tengerentúli, cukornádból készített cukrot hazai nyersanyagból előállított termékkel helyettesítsék. A kérdésről Nagyszebenben 1772. február 15-én ankétot tartottak, ahol az egész erdélyi méhészet ügyét megtárgyalták. Az ankéton bemutatták Fridvaldszky jó helyszíni megfigyelőképességre valló jelentését a gyergyószéki méhészet helyzetéről. A jelentés agrárirodalmunk értékes terméke.[119] A méhészeti ankét volt az erdélyi Mezőgazdasági Egyesület hattyúdala, 1772-ben ugyanis megszűnt. Megszűntével az aktív résztvevők életképes mezőgazdasági-tudományos fórumot veszítettek el, annak legnagyobb vesztese pedig maga az igen tevékeny Fridvaldszky volt.

A Dissertatiot  az Egyesület 1772. febr. 23-án a királynőnek jutalomra terjeszti fel.  Mária Terézia rendelete 1772. április 25-én 200 forint évi fizetést (pensio) rendelt a részére.[120] Még 1771 táján elkezdi kutatni a cserszömörcét (skumpia, cotinus) s eredményeit a De skumpia  című füzetében közli. Munkáját azonban már nincs alkalma az erdélyi Mezőgazdasági Egyesület elé terjeszteni, mert az már megszűnt létezni.

A Minerologia hazai visszhangja.

A mű csak 1773-ban kap szélesebb nyilvánosságot Magyarországon és a Habsburg-birodalomban. Az a Czirbesz Jónás, aki Cornides révén már 1767-ben kapcsolatba került Fridvaldszkyval, értesül Minerologiája megjelenéséről, s meg akarja azt szerezni.[121]  Czirbesz a bécsi Anzeigen című bécsi tudományos folyóirat köréhez tartozott.  Elsősorban az éremtan érdekelte, azért rendszeresen küldött a folyóiratnak numizmatikai írásokat, de egyéb tárgyú könyvismertetéseket is. 1773-ban ő adott hírt az Anzeigenben Fridvaldszky két könyve, az Inscriptiones és a Minerologia megjelenéséről. Fridvaldszky ásványtani művét a folyóirat szerkesztői is forgatják, több cikk hivatkozik rá. Így például egy folytatásos írás, mely a cigányokról írva az aranymosó cigányok kapcsán Fridvaldszkyt idézi.[122] Minderről a szerző azonban nem szerzett tudomást.

A jezsuita rend feloszlatása, Fridvaldszky lehetetlenné tétele.

A Mezőgazdasági Egyesület megszüntetése után a következő nagy csapás számára, hogy 1773-ban a jezsuita rendet a pápa a szabadkőműves világszervezet hatása alá került uralkodók nyomására feloszlatja. A kolozsvári rendház megszűnik, nyomdájának tevékenysége is leáll. 1773. október 25-én állami bizottság intézkedik a rend tagjairól és vagyonáról Kolozsvárt. A 32 jezsuita tanár közül 21-et átvesznek a kollégiumból alakult új egyetem részére: a rektort, kancellárt, 4 teológust, 4 filozófia-tagozati tanárt, 6-ot a gimnázium felső tagozata, az artes számára és 5 régenst (nevelőt). Fridvaldszkyt nem veszik át éspedig azért nem, mert már négy éve nem tanított, csak kutatással foglalkozott. Megjegyzik, hogy királyi stipendiumot kap. Felsorolják azon 15 személy között, akik havi 16 rénes forintban részesülnek; van egy másik csoport, amelynek tagjai havi 48 rénes forintot kapnak.[123]

Jelzésértékű, hogy Fridvaldszkynak a szkumpiáról szóló füzetét a kolozsvári Református Kollégium adja ki.[124] 1773-ban az Akadémia nyomdája ugyanis már nincsen a rend birtokában. Ugyanakkor a református kiadású mű címlapján magát öntudatosan  jezsuitának nevezi, füzetét pedig Szűz Mária tiszteletére szenteli. A helyi Református Kollégium e magatartása  nem tekinthető üzleti érdekűnek, inkább gesztusnak azon jezsuita tudós iránt, aki bejáratos volt az itt német nyelvet tanító, történeti kutató Cornideshez és a nyomdát vezető, természettudományi érdeklődésű Pataki Sámuelhez. Valószínűleg díjtalanul készítették el. Természettudományi kutatásainak lehetőségeiben korlátozva, Fridvaldszky munkáját hattyúdalnak érzi; ezért annak 1. paragrafusában hosszú lábjegyzetet nyit s ide zsúfolva hozza nyilvánosságra korábbi ki nem nyomtatott s azóta elért felfedezéseit, találmányait és eredményeit: Keserűvíz-forrásokat talált,  timsót,  kőszenet,   tőzeget, tintának vagy kocsikenőcsnek alkalmas földfestéket, achátot, karneolt, tűzkőnek való szaruköveket.  Itt veti fel azt a Bornt elképesztő, de a Mezőgazdasági Egyesülettől sem támogatott javaslatát, hogy azbesztből tűzvédő bevonatot lehet készíteni épületek fedelére. Csicsókából kenyeret sütött, de elmondja, hogy Myrrhis gyökérből vagy gombából is készíthető kenyér, sőt, csicsókából még sört is főzött. Díszbútorfának ajánl három fafajtát, a korábban is ajánlott tiszafát, (Taxus baccata), amelyről kideríti azt is, hogy a  benne található vérvörös gyantából spanyolviasz készíthető. Továbbá a pinus cedrinát, végül a Maros egész medrében található ébenfekete tölgyfát. Említ egy szódatartalmú növényt (Kaly geniculatum, Salicornia). [125]

 A szkumpiáról örmény vándorkereskedőktől szerzett tudomást, akikkel szóba elegyedett. Mint láttuk, Hadik tábornok is sok, számára fontos információhoz egyszerű emberektől  jutott. Az értekezésben továbbiakban elmondja, hogy kutatására azért fordított sok energiát, mert ez a növény bár elengedhetetlen a kordovánbőr készítéséhez,  Erdélybe importálni kell. Kiderítette, hogy azonos a Rhus cotinus coriaria nevű növénnyel, a cserszömörcével, megtalálta egyetlen termőhelyét, majd mesterséges telepítésébe kezdett Philip Kern udvari tanácsos támogatásával. 

A jezsuita rend felszámolása derékba törte Fridvaldszky tudományos pályáját, mindennapi megélhetési gondjai támadnak. Az Erdélyi Guberniumhoz rendszeresen küld beszámolókat az egyesület megszűnte után is. 1773. augusztus 16-án  egyszeri 200 rajnai forintos subsidiumot kap a skumpia telepítésére.[126] Fizetségül az 1774. évre 350 forintot kér, mint állandó jövedelmet, hogy meg tudjon élni. Elmondja, hogy hasznos fafajtát és különféle köveket, kőzeteket, ásványokat talált.[127] 1774. január 18-án állandó "kísérleti fizikusi" hivatalt kér. Április 1-én kiegészíti mindezt annak felsorolásával, hogy milyen felfedezéseket tett: Ír a kovakőről, a szkumpia-ültetvényről Hunyadban, a Felvidéken  gyógyolaja miatt nagyra becsült törpefenyőről Szászvárosnál, horzsakőről az altorjai Büdöshegyről, valamint a tőzegről.[128] Talált horzsakövet,[129] egyfajta kövületet (Marsupia), ami a nevéből ítélve erszényalakú kagyló.[130] Majd 1774. február 1-i német nyelvű levelében bejelenti, hogy lőfegyverekhez való kovát (silices) lelt Hunyad vármegyében, Gyaláron (e lelőhelyről szép térképet is mellékelt), Szászvároson,  Kriszturon, Torockón és más lelőhelyeken. Az egyes tűzköveket több százszor kipróbálta. A helyi katonai parancsnok, Rosin brigadéros és tiszti kara támogató nyilatkozatot ad hozzá a bécsi udvari haditanácsnak. A beadványt 1774. március 16-án kiegészíti azzal is, hogy karneolt, achátot is talált, a tűzkövet illetően megtoldva a helyi katonai parancsnokságtól Multz huszárfőhadnagy javaslatával is. Április 16-án a bécsi haditanács mindössze 1 ft napidíjat állapít meg részére, április 23-án viszont elrendelik a tűzkövek használatát.[131] Később hírt ad arról, hogy palát talált, amely tetőfedésre és iskolatáblának alkalmas.[132] 

A mezőgazdasági egyesület feloszlatása után módszeres botanikai önképzésbe kezdett, kísérleti fizikus kinevezésre várva. 1774-re datálható [133] az a növénygyűjtemény,[134] amelyet  a maga számára készített és nevével látott el. Dátum nem szerepel rajta. A 126 oldalas fóliánson Fridvaldszky kézírásával olvashatók a növények latin, német, olykor magyar nevei. Sok beragasztott növény azonban azóta eltörött, elporladt. A növények elrendezése nem követ valami érzékelhető sorrendet; valószínűleg a gyűjtés sorrendjében helyezte el őket. 

A törpefenyő (Krumbholz, Pinus falcata pigmea) mibenlétét és használatát Fridvaldszky 1774. szeptember 27-i levelében mondja el: Magyarországon először Christianus Augustini ab Hortis orvos alkalmazta a gyógyászatban. Augustini olaját 1683-ban  Késmárkon, Balsamus Ungaricus, illetve Carpaticum Oleum néven forgalmazta. A fa ágaiból nyerhető olajjal egész Európában kereskedtek a túróci és liptói vándorkereskedők. Fridvaldszky maga is párolt le a fából illóolajat a kolozsvári Akadémia  gyógyszertárának  laboratóriumában.[135] Mindez süket fülekre talált, a kísérleti fizikusi állást  nem kapja meg.

Hogy miért nem, arra választ az adhat, hogy 1774-ben jelenik meg a Born négy év előtti utazásáról készített beszámolója. Az úti beszámoló a divatos és olvasmányos formában megírt Briefe.[136] Eddigre, - ha valaki egyáltalán felfigyelt rá - rég feledésbe merültek a Minerologia érdemei: úttörő volta, a benne közölt rengeteg adat, különösen a két rendkívüli jelentőségű ásvány, s megsemmisítő vereséget szenvedett maga a jezsuita rend is. Born bőven pertraktálja a  Minerologiát. Mélyen hallgat jelentőségéről, s arról különösen, hogy a hozzáértők közt milyen komoly tudományos érdeklődést keltett. Ellenkezőleg, azt állapítja meg róla, hogy a műben „semmi vonzó vagy tanulságos nincs." Csupa régi oklevél, tanulatlan bányászoktól gyűjtött téves tudósítások, téves meghatározások halmaza, a nyelve pedig annyira rossz latinságú, hogy egy rejtvényfejtő Oedip tudná csak megérteni.[137] E vád megfogalmazásánál Born nagyon is jól tudta, hogy az akkori latinos világban mivel lehet „telibe találni"  egy tudóst: ha kritizálják latin tudását. Ugyanezt a fegyvert használta - sőt  fejlesztett változatban - a nagy hírű csillagásszal, a jezsuita Hell Miksával kapcsolatban is, amikor a nevében egy bárgyú latinságú közleményt tett közzé. Ráadásul Fridvaldszky „érthetetlen" nyelvezetére hivatkozni azért is megérte, mert így nem kellett reflektálnia felfedezéseire, amelyeknek jelentőségével a művelt Born még sokkal jobban tisztában volt, mint maga Fridvaldszky. Annyira tisztában volt, hogy  szükségét érezte, hogy hangoztassa: semmi tanulságos nincs a könyvben, meg hogy tőle (aki Facebányán és Nagyágon jártában addig ismeretlen ásványokról adott hírt)  semmi érdemleges sem várható.

Ír Born ugyan a nagyági ásványról, de csak annyit,  hogy egy román kondás talált 1747-ben egy régi tárót, s az ebből kikerült fekete színű ércet Ignaz von Born apja, gyulafehérvári bányavállalkozó vizsgáltatta meg és találta aranytartalmúnak. Később Scopoli vegyelemezte, amit Schreber közölt.[138] Arról azonban egy szót sem ejt, hogy erről az ásványról őt megelőzően már Fridvaldszky is írt. Ugyancsak elhallgatja ezt a tényt  a facebajai ásványnál is, amikor annak leírására kerül a sor, ugyanakkor arról viszont tud, hogy Brünnich írt az ásványról.[139]

 A 12.- 15. fejezetek negyvenkét lapjából tizenkettőn foglalkozik Fridvaldszkyval összesen  6 oldal  terjedelemben, végig negatívan, vagy legalább is éllel. E négy fejezet az egész művön belül mintegy önálló kompozíciós egységet alkot azáltal is, hogy Fridvaldszky hosszabb ócsárlásával kezdődik és ezzel fejeződik is be.[140] E keretbe foglalva a közbeeső részben („tárgyalás") lépten-nyomon mond valami dehonesztálót a „jószívű páter" könyvéről. Jól elmarasztalja a már fentebb említett néhány, lényegében másoktól vett téves információkból származó hibáiért, s megtoldja még egy-kettővel, amelyek végeredményben csak kötözködések.[141]

Born Fridvaldszkyt - nem is titkoltan - egzisztenciájától akarta megfosztani. Gúnyosan írt az erdélyi nemesekről, akik a tudatlan pátert nagyra tartják; „minden alkalommal természet felőli mély elgondolásai iránt érdeklődnek, tanácsba is meghívják" - írja (nyilván az erdélyi Mezőgazdasági Egyesületbe.) Annak oka, hogy a mineralógia helyett Fridvaldszky érdeklődését már a mezőgazdaság és egyéb területek foglalják le, szerinte az, hogy  „ő maga is belátja, hogy igazi hozzáértőknél ilyen megalapozatlan tudósításokkal nem fog sok figyelmet kelteni." Aztán következik a bécsi illetékeseknek szóló tanács: „Fridvaldszky egyáltalán nem az az ember, akitől fontos felfedezések várhatók és így az a pénz, amit neki felkínálnak, teljesen haszontalan."[142]  Ezt a Fridvaldszkyt illető tanácsát a növekvő szakmai tekintélyű, magas hivatali tisztségű, tanácsosi rangú, befolyásos Bornnak a bécsi körök valóban meg is fogadták, s megvonták a volt professzortól a további tudományos támogatást. Ehhez elég lehetett, ha a szabadkőműves udvaroncok egyike  Mária Teréziának - aki egyébként nagyon érdeklődött Fridvaldszky felfedezései iránt, de Born tevékenységét lényegesen közelebbről ismerte - megmutatja  az 1774-ben frissen megjelent művének egy fellapozott példányát; ha hozzá még a Brukentallal egy páholyhoz tartozó férje is elejtett egy gúnyos megjegyzést. A harc igen egyenlőtlen volt. Egy növekvő tekintélyű tudós és hivatalnok támadott egy állásából eltávolított professzort, a betiltott jezsuita rend egyik tagját.

Born műve 1777-ben angolul, 1778-ban olaszul, 1780-ban franciául is megjelenik,[143] Fridvaldszkyra vonatkozó része 1777-ben külön egy velencei folyóiratban is.[144]  

Kísérleti fizikusi kinevezésre vonatkozó kérését tehát nem teljesítik. Ehelyett a kolozsvári papi szeminárium élére nevezik ki 1775-ben régensnek (nevelőnek) évi 300 bécsi forint fizetéssel. Ettől függetlenül folytatja a kísérleteket a szkumpia telepítése érdekében egészen 1776-ig, erdélyi tartózkodása utolsó esztendejéig.[145]

1775 augusztusában felvételt kér az erdélyi egyházmegyébe, de 1776 júliusában már eltávozási szándékát jelzi. Egy furcsa gesztussal ugyanis 1776-ban egy másik jezsuitával együtt könyvcenzornak is ki akarják  nevezni.[146] Az ajánlat azonban nem felel meg emberi tartásának és ízlésének, azért inkább főúri patrónusai segítségével a bécsi Magyar Kancelláriához folyamodik apátsági javadalomért. Megértve, hogy a természettudományok terén nem hagyják alkotni, közügyekbeli érdemeiért székesfehérvári, rozsnyói vagy szepesi kanonokságot kér.[147] Hogy kik lehettek a pártfogói, egyúttal ennek a kérésnek valószínű sugalmazói?  Talán br. Anton Cothmann, a bécsi Magyar Kancellária tanácsosa, a Minerologia fő mecénása, vagy gr. Ignaz Ybarra, aki, mint láttuk, Cornides közvetítésével szintén pénzt adott e mű megjelentetésére, vagy Philip Kern királyi tanácsos, akit éppen ezekben az években helyeznek Bécsbe. Annak idején mindkettőjüknek egy-egy fejezettel tisztelgett Minerologiájában. De pártfogói között lehetett volna akár régi ismerőse, maga gr. Hadik András is, aki 1775 óta Bécsben van és a haditanács elnöke, ha  őt magát is nem a szabadkőművesek tették volna lehetetlenné.

Born támadásai után Fridvaldszkynak tudományos alkotási területül a történettudomány marad. Befejezi Szűz Máriának szentelt egyháztörténeti művét, amely  több éve folytatott gyűjtés eredménye. Ez a Reges  Ungariae  Mariani.[148] E művet saját költségén adhatta ki, tekintve, hogy nem mond érte senkinek köszönetet. Ez időtájt egy idős grófnétól, Heruláné Petky Klárától 300 rajnai forintot kap „kölcsön", azzal a feltétellel, hogy majd a trinitárius atyáknak adja vissza foglyok kiváltására akkor, amikor gondolja.[149] Talán e mű kiadásának céljára adományozta a grófnő Fridvaldszkynak az összeget.

Czirbesz Jónás 1775 elején egyszerre kapta meg Born Briefe c. könyvét és  Fridvaldszky Reges Ungariae Marianiját. Az utóbbi Szűz Mária miatt bosszantja mint evangélikust, az előbbi pedig némileg megszégyeníti azzal, hogy amikor hírt adott a Minerologia megjelenéséről, nem vette észre, hogy milyen „fércművet" reklámoz.  Ennek indulatában Born szóhasználatával kérdi Cornidest: „Mit akar ez a jó páter", hogy a magyar történelmet effélékkel tölti meg? Ha nem volt neki elég, amit Borntól kapott meséiért, majd ő fog szatírát írni róla az Anzeigen  hasábjain.[150] 1775 március 29-én a folyóirat tájékoztatja olvasóit Born könyvének (Briefe) megjelenéséről, majd a következő számban (április 5.) Czirbesz valóban recenziót ír róla. Arról ugyan nem szól benne, hogy Born Fridvaldszkyt élesen bírálja, de hogy ez nem kerüli el a recenzens figyelmét az abból látszik, hogy írását minden átmenet nélkül  Fridvaldszky egy - Born által észre nem vett - a cseppkövekről szóló, meseszerű közlésének ironikusan komolykodó ismertetésével fejezi be.[151] Czirbesz tehát teljesíti a szatírára vonatkozó ígéretét. Bizonyára örült, hogy olyan hibát talált, amit a kiváló Born sem vett észre, ám nem tudta,  hogy Born azért nem pécézte ki ezt a helyet, mert a filozófiát végzettek tudhatták, hogy ezért nem Fridvaldszky kérhető számon, hanem Plinius. Cornides ezután maga is meg akarja szerezni Reges Ungariae Marianit, ami nemcsak azért érdekes számára, mert régi barátja műve, hanem azért is, mert csak most értesül Czirbesztől, hogy Fridvaldszkyt a Minerologia miatt támadják. Pray Györgyhöz fordul Pozsonyba, akivel levelező kapcsolatban áll. 1775 augusztusában megírja neki, hogy még nem volt alkalma a Reges Ungariae  Marianit látni.[152] 1775 szeptember elején azonban még Pray sem találkozott  e művel, de ígéri, hogy beszerzi.[153]  Cornides következő levelében emlékezteti Prayt erre az ígéretére.[154] Szeptember 27-én Pray azt válaszolja, hogy a legközelebbi küldeményével együtt majd megküldi Cornidesnek,[155] aki erről  1775. október 19-én Szirákról értesíti Czirbeszt.[156] Ám Pray hiába küld Bécsbe - ahol a könyv megjelent -  hat levelet is ennek érdekében, december elején Cornidesnek csak eredménytelen próbálkozásairól tud beszámolni.[157] Fridvaldszky ezekről a levélváltásokról azonban nem értesült.

Az ő sorsa úgy dőlt el, hogy az őt jó ideig tudományos vonalon is támogató Mária Teréziától  Fridvaldszky szepesi kanonokságot nyert 1776 október 1-én. A kanonokság kompromisszum volt:  egyszerre jutalom is és a hiteltelenített ember eltávolítása is kutatási lehetőségeitől.

Fridvaldszkynak ez a megbízatás valami olyan dolog volt, amire soha nem készült, sőt ha rendjét nem oszlatják fel, szerzetesi fogadalma értelmében nem hogy kérnie, de el sem lett volna szabad vállalnia. Életének ez a fordulata -  kudarca - azonban egyáltalán nem rendíti meg. Mindezekben egyfelől a Loyola Ignác-féle lelkigyakorlatok hatása érezhető, amely módszeresen készít fel az élet válaszútjaira, másfelől a jezsuita jelmondaté: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére", függetlenül egyéni kedvteléstől, ambíciótól. A lelkigyakorlatoknak ugyanis mindjárt az elején szerepel ez a feltétel: „Szükséges azért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben..., hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot..."

 

Szepesi kanonok. (1777-1784)

Ettől kezdve kizárólag a papi hivatásnak szentelte magát. Még abban az évben, 1776 december 26-án, karácsony másodnapján be is költözik Szepeshely XIX. számú kanonoki házába.[158]

Fridvaldszky kanonokháza a XVII. század végén épült, 1744-ben barokkosították. A kanonoksor déli oldalán feküdt. Két földszintes épületből tevődik össze, keleti felén van a lakóépület, amelynek három ablaka nyílik az utcára, lakóhelyiségei délre, a kert fele néznek. A gazdasági épület három helyiségből áll. Mindkét épület boltozatosan alápincézett, az oldaltelek-határon áll, kettejük közt kert, amibe az utcáról félköríves kapun lehet bejutni. A kapu zárókövén az 1744-es évszám látható, felette Szent Mihály szobra.[159] A szobor azonban az adott évszámnál fiatalabb, tekintve, hogy  alatta, az évszám fölött a fal mintegy fél méterrel utólag magasítva van. A fal eredetileg jól láthatóan egyenesen záródott, mint a szemközti V. sz. ház esetében is, csak a magasítással lett hullámos. Ez esetben pedig könnyen lehetséges, hogy ezt Fridvaldszky készíttette, s éppen az elhagyott Kolozsvár emlékezetére. A kolozsvári főtéri plébániatemplom védőszentje ugyanis szintén Szent Mihály.

1777 március 12-én a kanonoki konzisztórium megválasztja őt a káptalan tényleges dékánjává s ebben a tisztségében haláláig megmarad. Fridvaldszky mint szorgalmas és munkabíró szerzetes  kerül e tisztségbe, amely nem járt külön jövedelemmel, csak több felelősséggel és munkával.  1777 okt. 6-án két kanonoktársával Sátoraljaújhelyre utazik az ottani székhely helyreállítása céljából.[160]  1777. május 2-án megkapja az árvai esperességet, amely akkor éppen betöltetlenül állott.[161]

Fridvaldszky tekintélyes, megbízható és emberileg rokonszenves ember lehetett, hogy rangidős társát mellőzve, Salbeck szepesi püspök 1778-ban őt nevezi ki teljhatalmú helyettesévé bécsi távolléte idejére.[162] Még 1777 elején Fridvaldszky járt Bécsben hivatalos ügyben. Ekkor, vagy egy másik ilyen útja alakalmából 10 aranyért rézmetszetet készíttet a kolozsvári Szűz Mária kegyképről. A metszetről aztán 1782-ig 4000 levonatot osztott szét. Szilárdfy Zoltán valószínűnek tartja, hogy e szentkép az ő katalógusának H. Benedict által metszett képével azonos lehet.[163] E szentképmetsző később komolyabb karriert futott be, portrét készített VI. Piusról - talán a pápa 1782. évi bécsi látogatása alkalmából - , majd még 1796-ben történt cárrá koronázása előtt Pál orosz nagyhercegről, továbbá egy német evangélikus hercegről is.[164] Érezhető ebben a gesztusban is Fridvaldszky Mária-tisztelete, szeretete is Kolozsvár iránt. Azt is érdemes tekintetbe venni, hogy 1772 óta uralkodó dekrétum tiltotta a felvilágosodás nevében a zarándoklatokat. Ez mintegy kárpótolni igyekezett a kolozsvári búcsújárást nélkülözőket. A rézlemezt Bécsben Philip Kern tanácsos őrizte. Kern 1770 táján még Erdélyben tartózkodott. Bécsben az Erdélyi Kancellária fogalmazója, Szegedy József szintén ismerőse volt, lehet, hogy még kolozsvári professzorsága idejéből.[165]

Cornides és Pray közt Frivaldszky könyvéről másfél évig nem esik szó. A küldemény valamikor 1777 februárjában érkezik meg. Cornides 1777. március 2-án Pestről írt levelében köszöni meg szívességét Praynak, szerzőjéről pedig ezt írja: „Mindig igen megtisztelő emléket kelt bennem. Jó ember, egykor igen szoros kapcsolatban állottunk." Örülne, ha valami közelebbit megtudhatna róla: hogy most hol tevékenykedik, mert mindössze annyit tud, hogy szepesi kanonok.[166]  Március 11-én Pray is csak annyit ír, hogy Fridvaldszky Szepesben kanonok, s oda írhat neki.[167] A jelek szerint Praynak sem voltak bővebb információi, sőt Fridvaldszkyval személyesen nem is ismerték egymást. Időközben - valamely fenn nem maradt, de talán 1776-ból származó levélben - Cornides bővebben is írhatott Czirbesznek Fridvaldszkyról. Ez az állásfoglalás sokban eloszlathatta Czirbesz minden Born-keltette előítéletét. Czirbesz ugyanis 1777. március 8-án örömmel újságolja Cornidesnek, hogy „a mi érdemes Fridvaldszkynk" kanonok lett Szepeshelyen, s végre megérte, hogy egy történelem iránt érzékkel megáldott ember lakik közelében. Fel akarja keresni, hogy barátságát kérje. Jelenleg azonban éppen Bécsben van a káptalan ügyeiben, de húsvétra visszatér. Tanácsot kér, milyen magatartást tanúsítson iránta, mennyire legyen vele tartózkodó.[168] Egy keltezetlen, de mindenképpen erre írt válaszában, Cornides egy saját készülő értekezéséről - a Regnum Hungariaeről - számol be barátjának, Czirbesznek, s hogy ebben a maga részéről viszonozni kívánja Fridvaldszkynak, a Reges Mariani egy lábjegyzetében[169] neki - Cornides szerint érdemén felül - adott dicséretét.  Kijelenti, hogy számára igen fontos az a barátság, amit Czirbesz kezdeményezett, ám egy száraz dicséret e műről felérne egy alapos gánccsal. „Barátom Plátó, barátom Arisztotelész, de leginkább az igazság"- írja. Később a folytatásban is méltányosságra inti barátját Fridvaldszky valamely Czirbesz által kifogásolt megnyilatkozásával kapcsolatban, arra utalva, hogy a jólelkű Prayt nem szívesen tenné csekélységek miatt ellenségévé. Aztán beszámol arról, hogy Fridvaldszky kanonok sok év után - 1777 elején - váratlanul lepte meg őt bécsi szobájában. „Elolvastattam vele az Ön leveléből azokat a részeket,  .... amelyben Ön az ő személyes ismeretségét és barátként való kezelését kívánja. Ez az ő alázatára gyorsabb és sokkal erősebb hatással volt ... mint bármiféle írásaim lettek volna." Czirbesznek arra a kérdésére, hogy miként viselkedjék Fridvaldszkyval szemben, ezt válaszolja: „Bizonyos, hogy ő a legkészségesebb ember a világon, és nagyon melegszívű barát. Kár, kár, hogy annyira túlbuzgó (eyfriger Zelote)." Annyira az, hogy őt most meg is akarta téríteni, de „ezt bizonyosan őszinte szívvel tette és igaz együttérzésből szegény lelkem jövendő állapota iránt. Szívből nevetnem kellett fáradozása miatt. Úgy visszahőköltem, hogy a végén már velem kellett nevetnie. Másvalaki már elkerülte volna őt, számomra ettől még becsesebbé vált, mert ebben a barát ismertetőjegyét érzékeltem." Kéri: ha találkozik vele, adja át udvarias maga-ajánlását és kérjen elnézést, hogy még nem válaszolt pozsonyi levelére, mulasztását pótolni fogja.[170]  

Itt felmerül az a kérdés, hogy miből akarta Cornidest megtéríteni. Az első gondolat az lehetne, hogy az evangélikus vallásból. Ám ezt korábban is megpróbálhatta volna, amikor sokkal közelebb álltak egymáshoz. Cornides azonban időközben szabadkőműves lett.[171] Úgy tűnik, ebből akarta megtéríteni, egészen addig, amíg meg nem értette, hogy barátja jó szándékkal csatlakozott ehhez a szervezethez, annak is a skót, tehát a nem-egyházellenes ágazatához.

Következő - Húsvét után írt - levelében Czirbesz már arról számol be Cornidesnek, hogy  nyolc napja járt nála Fridvaldszky, akivel - miután megfogadta Cornides tanácsait  - meghitt kapcsolatba került. Megismerte  jellemének érdes ("schurrche") és erős oldalait. Fridvaldszky tiszteletét küldi Cornidesnek, s azt ígéri, hogy majd ő is levelével fogja felkeresni.[172] E  1777. június 25.-én kelt levelében, - amit régi szokásuk szerint nem ír alá - Fridvaldszky azt kérdezi Cornidestől, hogy van-e valami fegyvere Born ellen, aki őt barbár latinsággal vádolta  meg.[173]

Fridvaldszky - úgy látszik - csak Czirbesztől értesült Born támadásáról, s ebben szemmel láthatólag főleg ez a körülmény bántotta. Őt, aki egész életművét, egész tudományos levelezését latinul írta; akinek - idézeteinek tanúsága szerint - kedvenc költője a különösen veretes nyelvezetű Horatius volt; aki maga is írt verseket, amelyeket egy Salbeck püspök értékelt annyira, hogy eltegye levéltárába; akinek Supellex c. művét Migazzi bíborosnak egy tisztelője  a bíboros részére újranyomatta - amint majd látjuk.

Végül is nem Fridvaldszkynak kellett megvédenie magát, megteszi helyette régi barátja az 1778-ra megjelent Regnum Hungariae-ban. Itt egy oklevél kapcsán, amit Cornidesnek először Fridvaldszky mutatott, Cornides egy hosszú lábjegyzet erejéig tiszteleg neki, hangsúlyozva Fridvaldszky kiváló műveltségét, egykori és mostani tisztségeit, jóindulatát, amit ő szeretetével viszonoz, nem mulasztva megemlíteni művei közül nem is a Reges Mariani-t, hanem éppen a tárgytól távol eső tartalmú Minerologiát.[174] Ezen a ponton tudjuk megérteni, hogy Fridvaldszky egyszerű megemlítése azon elv miatt ért volna fel  „gánccsal": Qui tacet, consentire videtur. Úgy érezte ugyanis, hogy ha nem hangsúlyozza Fridvaldszkyt említve egyfelől emberi értékei és műveltsége miatti megbecsülését, másfelől, hogy tudja azt is, hogy ő a támadott Minerológia szerzője, akkor egyetérteni látszik az őt becsmérlőkkel. Cornides úgy tudta megvédeni barátját, hogy közben meg sem kellett említenie Born nevét.

Fridvaldszky közben összebarátkozik az iglói Czirbesz Sámuel evangélikus lelkésszel, Czirbesz Jónás apjával is, akit  (mon cher ami) arra kér, hogy miután az országos postaút  mellett lakik, adja föl az erdélyi gubernátor címére küldött egy átalag aszút.[175]  1779 febr. 25.-én a küldemény még nem ért célba, de április 5.-én már igen.[176]

A küldeménnyel felkeresett gubernátor nem volt más, mint Brukenthal, aki folytonosan emelkedve a ranglétrán 1766-tól az Erdélyi Kancellária elnöke lett, 1774-től az Erdélyi Gubernium elnöke, 1777-től pedig Erdély gubernátora. Az ajándék merő emberi gesztus, minden ellenszolgáltatás szempontja nélkül, tekintve, hogy Erdélyt véglegesen elhagyta. Nem lehet tudni, mi motiválhatta Fridvaldszkyt. Nosztalgia Erdély iránt? Esetleg megsejtvén-megtudván valamit, inkább megbocsátás?

Egyházi teendői mellett sem veszítette el érdeklődését a tudományok iránt. Csakhogy a feltételek Szepeshelyen mások voltak mint Kolozsvárott.  Amikor Fridvaldszkynak Szepes vármegyére vonatkozó földrajzi munkákra van szüksége, 1782-ben Czirbesz Jónáshoz fordul, hogy adja azokat kölcsön becsületszóra.[177]

 

A püspöki aula költője, lelkiségi  író.

A Szepességben magasabb szinten jelentkezik irodalmi tevékenysége: latin verseket ír, köszöntőket ünnepi alkalmakra meg vallásos verseket. A költészet, az esztétikum világa korábban sem volt idegen tőle, hiszen megjelent műveiben is szívesen idézi Horatiust, Vergiliust. 1778-ban elkészül a püspöki palota ebédlője. Erre az alkalomra, négy verset, egyenként tízsoros disztichtont ír, amit a püspöki levéltárban őriznek.[178] Klasszicizáló versek ezek, mitológiai alakok, Orpheus, Ganymedes és mások említésével. De nyomtatásban is megjelent verset ír gr. Pálffy Károly Zemplén-megyei főispán beiktatására és gr. Andrássy Antal rozsnyói püspökké szentelésére is.[179] Mintegy ő lesz a püspöki aula költője. 1779-ben egy különleges egyházi elismerést kap. Lengyelország déli részének a Habsburg-Birodalomhoz való csatolása után elsőnek ő kapja meg a "Magyarország és Lengyelország közti címzetes apát" címét[180], felújítva egy régi földrajzi meghatározást.[181] Ünnepi mise keretében iktatja be a püspök. A rendkívüli esemény miatt a templomban akkora volt a tolongás, hogy a kripta boltozata beszakadt a tömeg súlya alatt. Szerencsére az ijedségen kívül senkinek nem esett baja.[182] Miután az apáti cím pecséthasználattal jár, Fridvaldszky címeres pecsétgyűrűt készíttet magának s leveleit ezzel zárja. A pecséten a Frivaldszky családi címer jelenik meg: Nyitott várkapu három búzaszálat tartó kézzel; egyébként nagyon látszik rajta, hogy  leírás alapján készült és nem egy eredeti kép után. A címert zsinórfonat veszi körbe, fölötte apáti jelvények: süveg, pásztorbot.[183]

1780-ban az árvai helyett megkapja lemondás folytán megürült a liptói főesperességet.[184] Liptói főesperesként ismerkedik meg Pinterics (Pinteritz) András Ádámmal (1742-1821k), aki 1775 óta Liptóteplán volt plébános. Pinterics eredetileg  szintén jezsuita volt, csakhogy Fridvaldszkynál jóval fiatalabb. Úgy látszik, Fridvaldszky felkeltette érdeklődését az ásványok, a kőzetek iránt is, mert több szekrényt megtöltő kőgyűjteményét, köztük opáljait és a csiszológépet, végrendeletileg majd neki hagyományozza. Látnivaló, hogy az ásványok iránti szeretete kanonokként sem hagyta el. Felfedezi maga számára a Sáros megyei Vörösvágás (Červenica) nemesopál-bányáját. E felvidéki bányából került ki az ókortól kezdve a 19. század végéig a világon ismert minden nemesopál.            

Noha a finomabb nemesopálok ára az egész világon a gyémántéval volt egyenlő, az a 19. századi megállapítás is igaz, hogy "Bécsben nem kedvelik, honunkban nem fizetik megfelelőképpen."[185] Ezt a megítélést, Fridvaldszky hagyatékának felszámolásakor is tetten érhetjük, opálokkal saját maga által díszített kanonoki jelvényeinek felbecsülésénél.[186] A szepeshelyi székesegyház kisebbik szentségmutatóját is saját kezűleg csiszolt opálokkal díszíti.[187]  Annak kincstárában jelenleg is található egy nagyobb (1740 körüli) és egy kisebb (17. század végi) monstrancia. Ez utóbbin jelenleg is kerek, többszínű kövek láthatók, - feltehetően opálok - s ez esetben Fridvaldszky munkájának eredményei.[188]

Ebben az időben, 1781-ben adja ki Fridvaldszky teológiai-mariológiai főművét.[189]   Fennmaradt kéziratos cenzúrapéldánya is: Több kéz írta,  az  angyalokról  szóló fejezet Fridvaldszky kézírása. A kézirat fejezet-felsorolása a kinyomtatott könyvtől eltér, s a következő: Mária elszenderülése (69-80. fol.), fájdalma (81-90. fol.) tisztelete (csak egy értekezés!)( 93-99. fol.). Rózsafüzér és skapuláré (91-92, 100-109. old.) Angyalok (110-121. Fol.). Már a nyomtatás közben írhatta meg a második értekezést, így született meg a II. rész és a fejezetek végleges rendje. A könyv kinyomtatását a cenzor 1781. febr. 11-én engedélyezi.[190] Ez Fridvaldszky utolsó műve.  Jelentősége a szerző szempontjából az, hogy ez volt az a munkája, amely két kiadást ért meg.

A "Szűzanya és az angyalok ünnepeire egybeszerkesztett," elmélkedésre késztető könyv és prédikációs forrás inspirálója a szerző tisztelete Mária, az Angyalok Királynője iránt. Ez ugyanis a frivaldi templom titulusa. Az angyaloknak Máriával való együtt tárgyalásának alig lehet egyéb oka. A "Regina Angelorum" titulus meg is jelenik a mű 4. oldalán, de többet róla nem esik szó, mert ennek a címnek a 18. századra elhalványult a középkorban még élő teológiája.  A mű keletkezésére még az is hatással lehetett, hogy a szepesi székesegyház összes mellékoltára Mária-oltár, Mária életének valamely mozzanatát ábrázolja (Három királyok hódolata, Mária halála az apostolok körében, Mária megkoronázása. Lehetséges, hogy akkor még több oltár is volt ebből a sorozatból).  Bizonyos értelemben előzménye lehet még a rendtársa, Prileszky János munkája,  amelyben 40 elégiájában írja meg Szűz Mária életét.[191] A mű tárgyalja a csak a következő században dogmává emelt Mária szeplőtlen fogantatását, sőt Máriának a 20. sz.-ban kinyilvánított  testben felvételét is.  A Magyar Hirmondó Fridvaldszky művét "prédikációs könyv"-nek nevezi, majd így ír: "ezen nagy érdemű Kánonok úrnak munkái felől másszor bővebben szóllunk".[192] Nem tudunk róla, hogy ez megtörtént volna. A műről viszont megállapíthatjuk, hogy  címe ellenére nem is kimondottan prédikációs könyv, de nem is dogmatika. Hanem érezhetően a neo-skolasztika előtt született, dogmatika és lelkiség egyszerre. Szűz Mária életét a Szentírás, a szentek hagyománya, a dogmatikai gondolkodás, valamint a korabeli műveltség összefüggésében mutatja be. A mű Fridvaldszky életművének megkoronázása. Nem annyira tudományos értelemben - hiszen lényegében visszhang nélkül maradt - hanem szerzőjének szempontjából, akinek életében a Mária-tisztelet központi jelentőségű volt: Mária-kegyhelyről származott, a Mária-kongregációkban tagként majd vezetőként mindenütt jelen volt, könyvet írt a Mária-tisztelő királyokról, még a református nyomdában megjelent művét is fontosnak találta Máriának ajánlani, saját költségén Mária-szentképet nyomtatott és terjesztett.

 A munka címlapján apáti és kanonoki címén kívül még az is szerepel, hogy szentszéki consistorialis és liptói táblabíró. Fridvaldszkynak ezeket a címeit Czirbesz Cornides részére egy kis cédulára lemásolja. Több éves ismeretség után ezt fűzheti hozzá: "Ő igazi emberbarát."[193] 1782-ben jelent meg második kiadása, vagy inkább újranyomása Karl Detrich másodéves váci teológiai hallgató liber graduálisával és előszavával, Migazzi váci püspök és egyben bécsi biboros-érsek tiszteletére.[194] A könyv a kortársak véleménye szerint tehát olyan volt, hogy ezen igen művelt egyházfőnek ajándékozni lehetett.

Mint liptói főesperest, Fridvaldszkyt Liptó vármegyében ítélőtáblai ülnöknek is megválasztják, s kapcsolatot tart Illésházy János gróf septemvir liptói főispánnal. Több alkalommal ünnepi és névnapi üdvözletet küld neki. 1780-ban és 1782-ben pedig ismételten Illésházy közbenjárását kéri a bécsi udvarnál bizonyos morva bevándorlók ügyében és a katolikus vallás érdekében. A kérdés tisztázásához tartozik, hogy ekkoriban zajlott a Morvaország felől érkezett anabaptista habánok katolizálásának utolsó szakasza, amelyben a jezsuiták fontos szerepet játszottak. Érdekes, hogy az eddig ismert források a habánokat a Felvidék nyugatabbra eső részein mutatták ki, ezáltal keletebbre eső részeken is igazolt jelenlétük. Katolizálásuk is - ennek megfelelően - később történt.

1782 július 20-i, Szepeshelyen datált levelében saját ügyében is segítséget kér a főispántól, aki egyébként Frivaldon is társ-birtokos az un. Thurzó közbirtokosságban. Itt Fridvaldszky Frivaldon örökölt 1/8-ad kúriáját húgára vagy unokaöccseire és unokahúgaira próbálja irattani. E levélből tudjuk meg, hogy maga sohasem járt ezen a településen, ahonnan  a család elszármazott.[195] Közbenjárási kérésére azért került sor, mert édesapja az év márciusában meghalt s ezt az 1/8-ot tőle örökölte mint legidősebb. A közbejárás viszont nem lehetett eredményes, mert kiderülhetett, hogy oldalágon ez nem örökölhető, s egyenes ági örökös hiányában a többi társtulajdonos közt oszlik meg. Korábban - még 1779-ben - is fellépett már a szepesi káptalan, mint hiteleshely előtt atyafiai nevében amiatt, hogy apja a pozsonypüspöki birtokait eladta.[196]

1782-ben meghal Dessewfy János kanonok, a székesegyház főesperese. Fridvaldszky lép a helyébe s főesperesi minőségében megkezdi a kánoni vizitációt a plébániákban. Ő kapja meg elődje házát, ahol Dessewfy 29 éves kanonoksága idején lakott (ez a Fridvaldszky kanonokházával szemközt feküdt és V. számmal jelölték, ma is az 5. számot viseli).[197] Az épületegyüttest nagyon rossz állapotban örökölte, azért renováltatnia kellett. Kijavíttatta és három új helyiséget létesített benne. Az ólat és a csűrt felújíttatta és az egész házat bevakoltatta. A munkálatokra több mint 300 rajnai forintja ment rá. Ezt a  költséget már csak azért is sajnálhatta, mert éppen ennyi volt a még mindig fennálló kolozsvári tartozása. Ismerjük Fridvaldszky új kanonokházának felszerelését és ebből egész gazdaságára és életvitelére is következtethetünk. A felszerelés nagy részét előző lakásából hozhatta magával, mert - a bútorokat leszámítva - az saját tulajdona volt.[198]

Nem sokkal később maga is súlyosan megbetegedett, és 1782. november 21-én végrendelkezett. Személyes tárgyait a rokonoknak, kanonok-társaknak, barátoknak és ismerősöknek hagyományozta. Zsebóráját a káptalan elnökének, saját kezűleg készített kanonoki ékszereit a kanonokoknak, bútorait kanonok-utódjának, papi ruháit a káplánoknak. Hintóját, öt lovát és értékes borait sógorának, Nittrai Gábor jogprofesszornak. A lőcsei "bécsi kántornak" (aki hűséges gazdatisztje volt), az ágyneműt és óntárgyakat hagyja.   Végrendeletéből az is kiderül, hogy lélekben nem szakadt el Kolozsvártól sem: 40 forintot hagyományoz a kolozsvári papi szeminárium diákjainak felruházására. Láthatóan felelősséget érez irántuk, talán úgy érezhette, hogy túl gyorsan hagyta ott őket, amikor a Szepességbe távozott. Az iránt is intézkedett, hogy természetben adjanak ki lánglisztet szolgáinak, alkalmazottainak. Szinte könyörögve írja, hogy ne eresszék őket csak úgy szélnek. Temetése olyan egyszerű legyen, csak "33 gyertyás", mint Auersperg kanonoké volt. Ekkor már életben volt II. József un. sekrestye-rendelete, amely - Nagy Frigyes porosz király nagy mulatságára - az oltáron égethető gyertyák számát is szabályozta. Ha lehet, minden oltárnál mondjanak érte misét. Mária-könyve (a Supellex) nála lévő példányait osszák szét az egyházmegyében. Intézkedik a Bécsben maradt szentkép-nyomó rézlemez sorsáról, hogy kerüljön rendtárásához, Boér Imréhez Kolozsvárra, aki a konvertiták házát alapította.[199] Különös, hogy könyvtáráról, könyveiről nem esik szó. Mivel Born Fridvaldszky kolozsvári szobájában szétszórtan található könyvekről ír, Szepeshelyen pedig ennek nyoma sincs, valószínűnek látszik, hogy  a kolozsvári cellájában látott könyvek mások tulajdonai voltak.

A kanonokházzal együtt járt egy kisebb veteményeskert és gyümölcsös, ennek révén hagyatéki leltárába egy eke, vasvilla és 3 ásó került be.

Az asztali készletből látható, hogy esperesi tisztségéből kifolyólag időnként vendégül kellett látnia kerülete papjait.[200] Ilyen alkalmakra dohányról is kellett gondoskodnia.  Maga nem dohányzott ugyan (hagyatékában nem találtak pipát), ellenben  20 font - valószínűleg saját termelésű - dohányt igen. A gazdasághoz és papi munkájához tartozott, hogy lovakat kellett tartania. Öt ló, hintó, parasztszekér, négykerekű utazószekér, szán és azokhoz tartozó kötőfék, nyereg maradt hagyatékéban.

Papi ruházata szegényes volt. A házában talált mente, 4 bunda, 2 medvebőr, 2 kaput, vászonféleségek, darab szövet részben a személyzet szükségletét szolgálhatta.

Betegségéből azonban felépül, s 1783-ban hivatalosan is megkapja a szepesi székesegyház főesperességét, amivel egyidejűleg Szepes vármegyei táblabíró is lesz.[201]  Gyógyulása azonban nem volt tartós, mert 1784. május 3-án Szepeshelyen meghalt. Hogy mi lehetett a betegsége, nem tudni, csak annyit, hogy sebész látta el.[202] Halála előtt nem sokkal, 1784-ben a szomolnoki bányakamarai hivatal határozata ellen a Magyar Királyi Kancelláriához folyamodik. Nem tudjuk milyen ügyről volt szó, gyanítható azonban, hogy   opálkutatási díj lehetett folyamodványának tárgya, tekintve, hogy más, bányával kapcsolatba hozható ügyéről nem tudunk. Az ügy befejezését azonban már nem éri meg.

A kanonoki kriptába temették. Ennek falvakolatán (és nem is kőtáblán) jelenleg is olvasható egyszerű sírfelirata, mely azt is magában foglalja, hogy jezsuita szerzetes volt. 

Árverezés útján hagyatékából 1293 rajnai forint (Rf) jön be. Mindebből levonva a temetési költségeket, kiosztott bort, alamizsnát, a gyászmise 31 papját egyenként illető 1-1 Rf-ot  marad 993 Rf.  Antal nevű szolgáját az Andrássyak alkalmazták mint provisort. Pozsonyi-esztergomi rokonai javára végrehajtják testamentumát.[203] Köztük van húga, a Nagyszombaton élő Frivaldszky Julianna (1743-1800u.); öccse, Frivaldszky József, Esztergom vármegyei levéltáros (1737-1794), akinek első házasságából maradt három gyermekét (két lány és egy fiú) azonban sógora, Nittrai Gábor jogprofesszor neveli Budán.[204] Az örökség elosztása ezért Nittraira van bízva. Az elosztással azonban sógornője nincs megelégedve, évekig tartó procedúra lesz belőle.[205] Úgy tűnik, hogy a párbeszéd és megértés Fridvaldszkyra jellemező szelleme nem családjának, hanem sokkal inkább szerzetesi életének volt köszönhető.

            II. TUDOMÁNYOS ÖRÖKSÉGE.

Lexikográfia.           

A kortárs Weszprémi István orvostörténész ismerte munkásságát.[206] Horányi Elek is szerepelteti lexikonában,[207] ám szülőhelyéül Zólyomot jelöli meg. Azért tarthatta zólyomi születésűnek, mert Cornidestől azt az információt kaphatta, hogy az apa az Esterházyak zólyomi ágának szolgálatában állt. A zólyomi születési helyhez De Luca egy évvel később kiadott lexikonához egy - nem tudni, honnan vett - 1740-i születési évet is társított,[208] amit aztán az egymást másoló lexikográfusok napjainkig hagyományoztak.[209] Poggendorf[210] is ugyanezt teszi, de jegyzetben már megemlíti a helyes adatot is, t. i. hogy egy jezsuita forrás szerint[211] Pozsonyban, 1730-ban született. Szily Kálmán - nyilván Poggendorf nyomán - mindkét adatot megemlíti.[212] A Pallas  Nagylexikon munkatársa,  Szterényi Hugó[213] jó érzékkel választja a helyes adatokat, ám ebben napjainkig magára marad, eltekintve a latin jezsuita lexikonoktól.[214] A modern magyar lexikonok később rájönnek ugyan arra, hogy az 1740-i születéssel az iskolázási adatok nem egyeztethetők, így az 1730 mellett döntenek, de Zólyomhoz változatlanul ragaszkodnak[215] még akkor is, mikor már a kérdést tisztázó tanulmány[216] időközben napvilágot látott, sőt, a 2001-ben kiadott lexikon még hivatkozott is rá.

Ami Fridvaldszky János tudományos tevékenységét illeti,  - mint láttuk - mindössze másfél évtizedre terjedt. Kosáry Domokos tud sokoldalúságáról, ám óvatosan csak "sok mindenről író"-nak[217] nevezi. A Magyar Irodalomtörténet azonban megkockáztatja a "polihisztor" minősítést is.[218] A halálát követő első kétszáz évben sokoldalú tevékenységének azonban csak egy-egy részlete került az utókor látkörébe.

 

A Minerologia.

A Minerologia értékét legelőször Benkő József (1740-1814) erdélyi tudós ismerte fel mint rendkívül gazdag adattárét földrajzi-helyismereti és néprajzi tekintetben. Adatait forrásmunka gyanánt használta 1778-ban megjelent Transilvaniajában. Mintegy 60-ra tehető  a Fridvaldszky munkájából Benkő által átvett adatok, hivatkozások száma. Ez eléggé mutatja, hogy milyen széleskörű kutatást végzett Fridvaldszky; hogy jóformán Erdély egyik sarka sem maradt ki látóköréből. A Transsilvaniaban a legtöbbet idézett szerzők között szerepel.[219] Cigányokkal kapcsolatos adatai miatt a könyv egyúttal romológiai forrásmű is.[220] Földrajzi adatokban való gazdagsága miatt művét 1813-ban egy francia szerző is idézi,[221] de szerepel forrásként egy Havasalföld és Moldva történetét tárgyaló műben is.[222]

Klein Mihály (1712-1782) előbb körmöcbányai, majd pozsonyi evangélikus lelkész  1778-ban megjelent könyvében Fridvaldszky Minerologiáját három olyan ásvánnyal (így a máramarosi „gyémánttal", valamint az akkor rubinfajtának tartott gránáttal) kapcsolatban említi, amelyeknek Erdélyen kívüli előfordulásáról szól. Klein könyvéből az is kiderül, hogy ismerte Ignaz von Born Fridvaldszkyt élesen támadó, már említett művét is, idéz is belőle. Miután Fridvaldszkyval azonban személyesen ismerték egymást, nem lehetett előtte a  jezsuitát lejáratni.[223]

J. E. Fichtel 1780-ben írt, az erdélyi kövületekkel foglalkozó  műve előszavában is megemlíti Fridvaldszky könyvét azzal a megjegyzéssel, hogy Born recenziója „és szerzőjének személyes bemutatása meglehetősen sértő hangú és inkább elriaszt  mindenkit, akinek az a terve, hogy Erdélyről valami jobbat írjon." Mindenesetre úgy véli, Fridvaldszkynak „soha sem kellett volna eszébe jutnia, hogy ásványtant írjon."[224] Fichtel sem tett ilyet, hanem „olyan témát választott, amely Borntól - saját bevallása szerint - távolabb állt" és „csak függelékben sorolja föl táblázatosan az erdélyi ásványlelőhelyeket"[225] nem kívánva támadási felületet nyújtani. Born ugyanis félelmes egyéniség volt, s ezt Fichtel jól tudta. Nemcsak Fridvaldszky erkölcsi megsemmisítésére tört, de 1781-i Klostergeist és az 1783-ban megjelent Monachologia c. alpári hangú pamfletjeivel az összes szerzetesrendeket gúnyolja, amivel II. Józsefnek e rendeket eltörlő rendelkezéseihez kelt hangulatot. 1786-ban a nemzetközi hírű jezsuita Hell Miksa asztronómus ellen indított szabadkőműves hajszába is beszáll egy neve alatt közreadott bárgyú latinságú szöveggel, ugyanazzal a meggondolással, amivel Fridvaldszkyt is állítólagos rossz latinsággal is lejáratni akarta.[226]

Erdélyben Benkő Ferenc 1786-ban megjelenteti   Magyar Minerológiáját, amely első ebben a nemben. Nem eredeti mű, hanem fordítás, magyar topográfiai adatokkal kiegészítve. Könyve  forrásai közt  felsorolja Fridvaldszky, Born (Briefe), Benkő József (Transylvania, I. 1778), von Fichtel műveit, ám - ennyiben hat rá Born kritikája -  Fridvaldszky adataira tételesen nem hivatkozik.[227]

Éppen ekkor, 1786-ban látogatta meg Bornt, mint szabadkőműves tekintélyt a szintén szabadkőműves Kazinczy Ferenc.[228] Megtudta tőle, hogy „Bécsben a Born páholya a tudományok előbbrevitelét vette célul,"[229] és vagy közvetlenül tőle, vagy a látogatás kapcsán  munkásságát tanulmányozva találkozhatott nemcsak - közös magyar vonatkozásként  - az általa pellengérre állított Fridvaldszky nevével is, hanem a neptunizmus kőzetkeletkezési elméletével is. Ez a teória szabadkőműves körökben azért volt nagyon népszerű, mert éppen ellenkezőt állított, mint a jezsuiták, akik szerint a Föld közepén tűz van. E minden kőzetet üledékként eredeztető elmélet a 19. sz. elején azonban csúfosan megbukott.

Húsz évvel később ifj. Cserey Farkas (1773-1842) művelt erdélyi nemes úr és mecénás az általa nem sokkal előtte megismert és nagyra becsült Kazinczy Ferencnek 1805. október 14-én írt levelében elmondja egy tervét: Két  erdélyi mineralógusnak közös emléket szeretne állítani a kolozsvári akadémia ásványtani gyűjteményében: Fridvaldszky Jánosnak Erdély Minerologiájáért, amelyet kiváló műnek tart, bár jezsuita szerző műve, valamint a református Benkő Ferencnek. A felvetésre csak másfél évre rá, 1807. május 18-án reagál Kazinczy, holott közben számtalan levelet váltanak. Leveléből kiderül, hogy eddig miért kerülte ezt a kérdést, sőt az is, hogy most miért látta elérkezettnek az időt a válaszadásra. Idézi egy Bécsben frissen megjelent mű előszavát, amelyben a szerző, Sartori lesújtóan vélekedik Klein Mihályról, aki bár a jénai természetkutatók egyesületének tagja, mégis vakon követi az „obscurus Friedwaldskyt".[230] Hozzáteszi Kazinczy, hogy túlságosan ne törje magát Fridvaldszky érdekében.[231] Cserey leforrázva mentegetőzik, terve lekerül a napirendről. Csereynek sejtelme sem volt a nagy ideológiai háborúról, egyszerűen csak elfogulatlanul vette kézbe és értékelte Fridvaldszky művét. Az összefüggésből kiderül, hogy Kazinczy viszont teljesen tájékozott volt Fridvaldszkyt illetően.[232] Sartori említett könyvének előszavában mesterei közt egyebek közt - nem véletlenül - Bornt említi,[233] s arról is biztosítja olvasóit, hogy könyvében nincsenek „sem misszionáriusmesék sem kolostori csodák",[234] nyilván ellentétben az elrettentésül említett Friedwalskyval.

A 19. században a Minerologia feledésbe merül, amíg a szintén jezsuita Tóth Mike  az 1882-ben kiadott nagy ásványtanához az addigi teljes irodalmat fel nem dolgozza. A műről a természettudományt is nemzeti szempontból értékelő  19. század szellemében ezt írja: „E könyv eszméje határozottan meglepő azon időre nézve és teljesen új", törekvése „kitűnően hazafias." Észrevételezi azt is, hogy a szerzőt ledorongoló Born viszont nem bírálja a neptunizmust, amely azóta a tudomány szemétdombjára került. Jól sejtette, hogy „talán a támadás egyik oka az is, hogy mint pap merészelt ásványokkal foglalkozni és első ilyen nemű művet írni."[235] Inkey, Nagyág monográfusa azt írja a nagyágitról, hogy „az első, ki ezt az ásványt tudományos munkában megnevezte és leírta, Fridvalszky volt."[236] Papp Károly a 19.-20. századforduló reprezentatív ismeretterjesztő művében[237] mint a nagyágit első leíróját mutatja be. Pálfy Mórnak Fridvaldszky felfedezéseinek színteréről írt nagy monográfiájának irodalomjegyzéke azonban Fridvaldszkyt meg sem említi, csak Bornt.[238] A Vasárnapi Újság Magyar kuriózumok c. cikke Sartori szellemében figurázza ki a jezsuitát rubinja és gyémántja miatt.[239]  

Ami a továbbiakat illeti,  lexikográfusok  úgy tudják Fridvaldszkyról, hogy „a rend feloszlatása után" tett utazásainak eredménye a Minerológia, mintegy a rendi kötelékektől való „megszabadulás" gyümölcseként, holott a dolognak éppen ellenkezője igaz.[240] A magyar  ásványtan történetét 1952-ben összefoglaló Koch Sándor  is ugyanígy adja elő a Minerologia keletkezését. Ismerteti a könyv tartalmát, majd így értékeli: "Frivaldszky munkáját egyesek, különösen Born, igen erős támadásokban részesítették. Kétségtelen, nem volt szakember és művébe becsúsztak tévedések. Kritika nélkül fogadott el adatokat, de Born kíméletlen támadásait nem érdemelte meg. Művében használhatatlan adatok mellett értékeseket is megőrzött részünkre..." Megemlíti  ugyan, hogy ő a nagyágit felfedezője, de  a tellúr felfedezésében játszott szerepéről  egyáltalán nem tud. [241]          

1951-ben  adja ki I. Tóth Zoltán az erdélyi parasztmozgalmak történetét.  Mint forrásmunkát használja hozzá a Minerologiát, mit sem tudva a földtudományokat művelők róla alkotott negatív véleményéről. Ráérzéssel fedezte fel Fridvaldszky emberi rokonszenvét a veszélyes feltételek között dolgozó bányászok iránt,[242] hogy a természet gazdagsága kiáltó ellentétben van a kincseit kiaknázó bányász nyomorával. Hogy Fridvaldszky rámutat a kincstár kötelességére, hogy  jobb berendezéseket létesítsen, jobb feltételeket teremtsen, ezekre konkrét javaslatokat is tesz, amellett népi bányásztársulatok alakítását is javasolja.[243] Vajda Lajos hasonló tárgyú műve szintén számon tartja Fridvaldszkyt.[244]

A 20. század második felében Fridvaldszky emléke a mineralógusi, geológusi szakmai körökben azonban teljesen elenyészik. A 20. századi tudománytörténészek  alig ismerik a latint és Fridvaldszkyról lényegében csak másodkézből (Borntól) kapott ismereteik vannak. Az sem használt Fridvaldszky ügyének ebben a korban, hogy szerzetes, sőt mi több, jezsuita volt. Fridvaldszkyról a 20. sz.-ban még egy rövidke önálló földtani szakcikk sem jelent  meg. Fridvaldszkynak 250. születésnapja alkalmából is mindössze egy néhány soros megemlékezés jutott az 1980. évi számos évforduló közt.[245]  Hiányzik abból  a külföld előtt kifejezetten a magyar kultúrát bemutatni kívánó  műből is, amely a másik két Frivaldszky tudóst viszont említi.[246] Ez a hallgatás még hangsúlyozottabb, ha arra gondolunk, hogy Müllerről és Klaprothról, akik a tellúrt meghatározták és elnevezték, szülőhazájukban utcákat neveznek el és levélbélyegeket adnak ki. Bornnak - azon túl, hogy róla számtalan közlemény is  megjelent,  - születése alkalmából hazánkban is tudományos szimpóziummal tisztelegtek. Scopoli  Magyar kristálytana 1988-ban magyar fordításban és utószóval jelent meg. Az angol-ausztrál Robert Townson  1793-as magyarországi utazásáról írt  könyve  megjelenésének emlékére 1997-ben emlékülést tartottak. A Werner-követő, de Fridvaldszky adatait is felhasználó Benkő Ferenc fő műve fakszimile kiadásban jelent meg, kísérő tanulmányokkal[247] Ugyanakkor a Minerologia máig lefordítatlan. Fridvaldszky  pedig a terepmunkával gyűjtött  adataival minden, itt említett kortársainál gazdagabb; teljességre való törekvés dolgában Bornt és Townsont egyaránt felülmúlja. Hiába közölt teljesen új és fontos ásványokat, a Born által ráfröcskölt  sár  bizonyos tekintetben mind a mai napig rajta maradt.

A Minerologia szaktudományos értékelése Papp Gábor mineralógus és szaktudományának történésze nevéhez fűződik. Először 1993-ban, Born könyvtáráról szóló,  adatokban igen gazdag tanulmányában[248] másfél oldalon foglalkozik Fridvaldszky Minerologiájával. Papp Gábor volt az első, aki Fridvaldszkynak a tellúr felfedezésében játszott szerepére rámutatott. E műve azonban egyelőre még kéziratban van.[249] Időközben megjelent legújabb művében azonban igyekszik a Mineralogia méltó helyét megtalálni az ásványtan történetében, bár megjegyzi, hogy „az ásványtan annyit változott az elmúlt századok alatt, hogy e könyvet ma igen nehéz tárgyszerűen értékelni." Megállapítja, hogy e mű az első magyar topografikus ásványtan, majd szövegrészletek fordításaival bemutatja. Méltatását ugyan Born, Fichtel és Koch véleményeit idézve adja meg, de felhívja a figyelmet arra is, hogy ezen úttörő könyv kiadását követő négy évtizedben  csak Erdély ásványtanára vonatkozó összeállítások jelentek meg -  azok is csak Fridvaldszky nyomán. A szűkebb értelemben vett Magyarországon hasonló összefoglalások egyáltalán nem jelentek meg, mert előzményként hiányzott egy Fridvaldszky úttörése. Ismerteti szerepét a nagyágit és a termés-tellur felfedezésében. A szerző helyét az „utolsó polihisztorok" közt jelöli ki, ismerteti életrajzát is.[250] Papp Gábor legújabb összefoglaló munkájában részletesen méltatja őt, mindenek előtt szerepét a nagyágit és a termés tellúr felfedezésénél.[251] 

 

A De skumpia.

A már említett Benkő József nemcsak a Minerologiát ismerte, hanem   Fridvaldszky De skumpia c. értekezését is a cserszömörcéről. Mint botanikust, botanikus kertet telepítő tudóst az is érdekelte, hogy Fridvaldszky a növény termesztésébe fogott. Maga Benkő kiderítette viszont, hogy  a Rhus cotinus és Rhus coriaria két különböző növény. Az elsővel foglalkozott Fridvaldszky, az utóbbi, mediterrán eredetű növényt viszont Benkő fedezte fel egyes mágnások  díszkertjében s maga is elkezdte sikerrel szaporítani. Sőt, annyira könnyen szaporíthatónak találta, hogy alig lehetett kiirtani. 1796-ban éppen ennek a másik szkumpia-fajtának a révén köszönt végre Benkőre a korábban annyira nélkülözött dicsőség és elismerés. Húsz aranyat érő emlékérmet kap az udvartól és művét ki is nyomtatják.[252]

1944-ben „Fridvaldszky János munkájának magyar fordítása olyan időben jelenik meg, amikor a cserzőanyag hiány éppen olyan időszerű, mint akár 200 évvel azelőtt". Domokos János így propagálja benne a szkumpia magyarországi telepítését kopár Balaton-felvidéki dombokra, ahol vadon is terem ez a még exportra is vihető nyersanyag. Lefordíttatja, kiadja a művet, méltatja aktuális gazdasági jelentőségét, majd topográfiai adatokat közöl róla: A történelmi Magyarország területéről 141 szakirodalmi adatot hoz fel lelőhelyeiről. Miután azonban a nagy botanikus Jávorka Sándor szerint az erdélyi előfordulása kétes, mert Fridvaldszky felfedezését senki sem ellenőrizte, Domokos kérésére 1943. október 7-én Ocskay Zsuzsánna felkeresi a Fridvaldszky által megjelölt helyet, és megtalálja a növényt. Erdélynek ezen az lelőhelyén a cotinus összterülete 150 m2 volt.[253] Így teljesen érthető, hogy  a lelőhely megtalálása Fridvaldszkynak annyi idejébe és energiájába került.

2007-ben a mű információtörténeti szempontból kerül látótérbe,[254] abból a szempontból, hogy szerzője milyen forrásból szerezte legelső ismeretét a növényről.

Történelmi művei.

Fridvaldszky Inscriptiones gyűjteményéből bőven merített kolozsvári tanítványa,  Şincai, aki kéziratban maradt művében hasznosította a feliratokat, besorolva azokat saját munkájába.[255] Felvette 1773-ban, Bécsben megjelent gyűjteményébe mind az Inscriptiones, mind a Minerologia feliratait Seivert János is,[256] valamint Mommsen is monumentális korszakalkotó munkájába.[257]  A Reges Ungariae Mariani-t említik forráskiadványként, szabadon idézik azt az alapelvét is, hogy „Ha Nagyasszonyodat szeretni nem akarod, ne mondd magad magyarnak. [258]

A Diploma, a II. Endre-kori oklevél [259] segít Gyulai Pálnak a Bánk bánról írt tanulmányában annak eldöntésében, hogy vajon bűnös volt-e valójában Gertrudis.[260] Fridvaldszky Diplomáját is idéző Katona István elemzését veszi alapul, úgy ítélve, hogy Gertrudis ártatlan volt. [261]

Oklevélmásolatai később bekerültek a Magyar Nemzeti Múzeum törzsanyagába.[262]

Kéziratban maradt művei.

A Millennium idején találjuk az első adatot arról, hogy levéltári kutatás folyik tevékenységét érintően. Napvilágra kerül, hogy török mogyoróhoz hasonló fát talált, amiből  deszkákat készíttetett,[263] a burgonya elterjesztőjeként említik.[264] Mindez Kárffy Ödön kutatásai nyomán terjedhetett el, aki ekkortájt publikálta eredményeit az erdélyi mezőgazdasági egyesület történetéről, s benne Fridvaldszky szerepéről. Kárffy forrásként az Országos Levéltár akkor még meglévő Acta Societatis Agriculturae fascikulusára[265] hivatkozik, ezt azonban  a két világháború közt egy nem túl szerencsés levéltári rendezéskor felszámolták.[266]

A harmincas években Kárffy nyomán felfigyelnek Fridvaldszky agrotechnikai kéziratára,[267]  részleteket is lefordítanak belőle.[268] Amikor Csetri Elek kolozsvári professzor 1965-ben egy ismeretterjesztő írást közöl Frivaldszky természettudományos tevékenységéről,[269] mindezt  Kárffy nyomán teszi, mert a tanulmányban hivatkozott  Acta Societatis Agriculturae fascikulus  akkor már nem létezett. Később azonban új levéltári helyén sikerült megtalálnia Fridvaldszky Dissertatio de agris fimandis et arendis c. írását, s kiadja eredetiben és társszerzővel  román fordításban ezt a fontos művet. Méltatást ír róla előbb román nyelven,[270] majd magyarul,[271] végül franciául is.[272] A hetvenes években egyébként Magyarországon is foglalkoznak e művel.[273]

Szintén a harmincas években, bécsi levéltárból előkerül a névtelen Erdélyi emlékirat.[274]  amit ketten is ismertetnek,[275] a háború után pedig Makkai László közöl belőle egy - nála nyilván még a harmincas évekből meglévő - részletet.[276] Benkő Samunak a hetvenes években írt elemzése szerint a szerző Hadik András lehetett, akinek pedig Fridvaldszky János volt az informátora.[277] Ifj. Barta János tudománytörténész Fridvaldszky mezőgazdaságot előbbre vivő tevékenységének ismertetésekor már ezt a tevékenységét is látókörébe vonja.[278] 

Bogdán István a magyar papírgyártás monográfusa Fridvaldszky papíripari tevékenységét méltatja,[279] hogy hazánkban nemcsak felveti a rongypótló, rongyhelyettesítő nyersanyag lehetőségét, hanem eredeti találmányként a gyékénypapír bevezetését is javasolja.[280] Bogdán részletesen elemzi a Fridvaldszky által beadott, s az Országos Levéltárban őrzött mintadarabokat.[281] Néhány évvel később teljesen véletlenül Fridvalszky Loránd (1923-1994), a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Növényszervezettani tanszékvezetője végez ugyanebben a tárgyban növénytani kutatást. Különféle faalapanyagokat, valamint búzaszárat vizsgált, ami közben rábukkant rokonának tevékenységére is.[282]

Magyarország történetének több kötetes sorozata főleg a mezőgazdasági egyesületben folytatott tevékenységét méltatja: ő volt ennek legtevékenyebb, legképzettebb tagja, sőt neki volt köszönhető, hogy a korabeli többi hasonló egyesület közül ez volt az egyetlen aktív: "Létrejött ugyan több megyében gazdasági egyesület, ám nemsokára feloszlott egyik a másik után, csupán az erdélyi bizonyult hosszabb életűnek, s adta jelét komolyabb munkásságnak, főképp Fridvaldszky János buzgalmából" - írja Wellmann Imre.[283]       

2009-ben az Egyetemi Könyvtárban egy könyvkiállításon kiállítják Herbáriumát.[284] Amint Fridvaldszky életében a szabadkőművesség céltáblája volt, a liberális recenzens ma sem szalasztotta el az alkalmat életművét illető nyegle kommentárokra.[285]

A monográfia megszületése.

Csetri Elek 1979-ben még Fridvaldszkynak az Erdélyi Mezőgazdasági Egyesületben folytatott  tevékenységét ismerteti,[286] majd hosszabb időre felhagy ennek a területnek a kutatásával. A hetvenes évek közepén került a kezembe Csetri professzor egyik publikációja. Felvettem vele a kapcsolatot, megküldtem neki addigi kutatásaim eredményét,[287] amire felvetette egy közös kismonográfia tervét, ez azonban a Ceaucescu-időkben nem volt megvalósítható.

1997-ben az addigi kutatásaim eredményét publikáltam egy közleményben,[288] amely elsőként kísérelte meg Fridvaldszky tevékenységének a szintézisét. Ezt olvasva keresett meg  Papp Gábor, a Természettudományi Múzeum főmuzeológusa, aki éppen ebben az időben foglalkozott Fridvaldszkyval. Termékeny együttműködés kezdődött, sok ásványtani ismeretet szereztem tőle, miközben az akkor már készülőben lévő monográfiához készített kéziratomat ő is felhasználta.[289]

Fridvaldszkyt illetően Csetri Elek is elvégezte a maga összefoglalását.[290] Ezt követően kezdődik meg a közös munka. Ennek során a magyarországi és szlovákiai közgyűjteményekben nekem volt lehetőségem a forráskutatásra, ennek során kerültek elő a megszüntetett Mezőgazdasági Egyesület fascikulus 2000-ben még lappangó[291] darabjai.[292] Csetri ennek eredményét hasznosíthatta  méhészeti művében.[293]

Csetri Elek mint a MTA külső tagja rendszeresen járt Budapestre, ilyenkor - de e-mailben is - egyeztettünk. Ő a korábbi agrártörténeti kutatásait, továbbá a köztörténeti hátteret adta meg Fridvaldszky életrajzához, a városok, iskolák leírását, ahol megfordult, valamint természettudományos műveinek tartalmi ismertetését. 2003 tavaszán jelent meg a monográfia, amely Fridvaldszky Jánosról mind ez ideig egyetlen. A kiadáshoz megszereztem a magyar jezsuita rend anyagi támogatását is, akik folyóiratában többször publikáltam.[294]  

Erdélyben  csupán Csetri Eleket tekintik szerzőnek,[295]  bár a jubiláns professzor ez ellen szót emel.[296]  Magyarországon  mindössze rövid ismertetés jelent meg róla,[297] a Szlovákiában megjelent szlovák recenzió azonban méltatja a mű alaposságát, magas fokú szakszerűségét, amit nem befolyásol a mű tárgyául vett személy iránti szimpátiája a szerzőknek, akik közül az egyik a rokona is.[298] A monográfia munkálatai kapcsán több irányban is elindult kutatás, amelyek eredményei azonban már nem voltak belefoglalhatók a könyvbe.[299] Közben Bálint Zsolttal, a Természettudományi Múzeum egy másik főmuzeológusával egy másik Frivaldszkyról, Imréről írtunk egy monográfiát,[300] amelyre emlékezve e társszerzőm megemlékezik erről a mintául szolgáló Fridvaldszky-monográfiáról is.[301]

Ami a Fridvaldszky Jánosról szóló ismereteket illeti,  hiába jelent meg a monográfia, 2005-ben, Fridvaldszky Jánosról születésének 275. évfordulóján megjelent rövidke  megemlékezés rendületlenül Zólyomba helyezi születési helyét.[302]

            Fridvaldszky János műveinek bibliográfiája,

 

FRIDVALDSZKY J. 1765:     Frivaldszki Joannes: Auditoribus oblata, dum tentamen publicam... ex mathematicis praelectionibus.... quod... suscepit Josephus Hopp [1765];

FRIDVALDSZKY J. 1766a (De natura ferri): Fridvaldszky, Joannes: Dissertatio de natura ferri et ferrariis Claudiopoli,1766 14 cm, 22 ív, lapszámozás nélkül  

FRIDVALDSZKY J. 1766b: Kovalszki Franciscus - Fridválszki Joannes - Boér Emericus: Dum assertiones ex universa philosophia, ... publice propugnaret Franciscus Siss...1766

FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia): Minero-logia magni principatus Transylvaniae  seu metalla, semi-metalla, sulphura, salia, lapides & aquae conscripta. A  Joanne Fridvaldszky Societatis Jesu  Sacerdote. Anno Sal. M. DCC.LXVII Claudiopoli, Typis Academicis Societatis Jesu. (206.old. +  mutató, 4o)    

FRIDVALDSZKY J. 1767b (Inscriptiones): Inscriptiones  romano-transylvanicae, honoribus com. Andreas ab Hadik... a Jos. P.b. Thoroczkay oblatae, Claudiopoli, 1767, 18 lev., 32 cm   

FRIDVALDSZKY J. 1768a: Török Franciscus Xav. - Fridvaldszky Joannes - Boér Emericus: Assertiones ex universa philosophia, quas...propugnandas suscepit Josephus Toroczkai [1768]

FRIDVALDSZKY J. 1768b: Török, Franciscus Xaverius - Fridvaldszky , Joannes - Boér Emericus: Assertiones ex universa philosophia   in Societatis Jesu Universitate Claudiopolitana anno...1768 suscepit Sylvester Walter  

FRIDVALDSZKY J. 1768c (Erdélyi emlékirat): [Erdélyi emlékirat.  Névmegjelölés nélkül. ]  (német) Több száz lap. Másolati példányai: Haus-, Hof-, und Staatsarchiv,  Wien 1/ Ungarn Spec., Transylvanica sep. 362. fasc., 2/ Staatsrat. Ügyiratok, 1769, no. 951.

FRIDVALDSZKY J. 1769a: Projectum   Oeconomicum, Kézirat,   OL, F 46  225. fasc. 293-299. old.; (Korábban: OL F48 Acta Societatis Agriculturae) Részközlés: Hadik András az erdélyi mezőgazdaságról. Részközlés MAKKAI László. Agrártörténeti Szemle. 1957. 1-2. sz. 37-52.

FRIDVALDSZKY J. 1769b: Jarányi Antonius - Fridvaldszki Joannes - Hajas Stephanus: Assertoines ex universa philosophia, quas in ..Societatis Jesu Universitate Claudiopolitana anno... 1769 ...propugnat Michael Kósa....

FRIDVALDSZKY J. 1770 (Diploma): Fridvaldszky, Joannes: Diploma Andreae Secundi ... honoribus Dionysii Banffy, Claudiopoli, 1770  [4] lev 2o    

FRIDVALDSZKY J. 1771a (Dissertatio): Dissertatio de agris fimandis et arendis pro  M Principatu Transilvaniae, Kézirat, 1771, OL B2, 1772: 829. Kiadása román fordítással:   In.: CSETRI Alexa - ENGEL Carol:  Prima lucrare agronomică de specialitate din Trasilvania. Bucuresti, 1970.

FRIDVALDSZKY J. 1771b (Méhészet): [De multiplicatione Apum], Kézirat, 1772, OL F 46 225.fasc. 289-292.  (Korábban: OL F48 Acta Societatis Agriculturae 11 080/1771)

FRIDVALDSZKY J. 1773 (De skumpia): Fridvaldszky, Joannes: Dissertatio de skumpia seu cotino planta, Claudiopoli 1773, 4o,  11 lev.

FRIDVALDSZKY J. 1774 (Atlas): Atlas botanicus. Herbarium  Vivum secundum Cl: Authores Hyeronimum Tragum, Mathiolium, Banhinum, Rinum, Turnefortium, nominibus genuinis rite insignitum. A Patre Joanne Fridvalszki Societetis Jesu. Kézirat  Bp. Egyetemi Könyvtár, MS E53

FRIDVALDSZKY J. 1775 (Reges Ungariae): Fridvaldszky, Joannes:  Reges  Ungariae  Mariani, Trattner, Wien, 1775, 2o, 222  l.  

FRIDVALDSZKY J. 1778: Hic, ubi celsa domus... . In: HRADSZKY Josephus: Initia, progressus ac praesens status Capituli ad s. Martinus E.C de Monte Scepsio olim collegiati. Szepesváralja 1901. 63.

FRIDVALDSZKY J. 1779: Fridvaldszky, Joannes: Ode in Carolum e comitibus Palffi ab Erdőd etc. ... Lőcse, 1779,  2 levél  

FRIDVALDSZKY J. 1780: Fridvaldszky, Joannes: Poemation ad Solemnia consecrationis Antonii LB de Andrassy Ep,  Rozsnyó 1780 

FRIDVALDSZKY J. 1781 (Supellex): Frivaldszky   Joannes:   Supellex   concionatoria   in   festa Deiparae Virginis et angelorum concinnata, I. rész (Lőcse, 212 old.),  II. rész   (Kassa 20 old.) 1781, második kiadás kiadója: Ditrich) 1782 

FRIDVALDSZKY J. 1785:     Székely Sámuel szerk. (Bél - Cornides - Fridválszki - Kaprinai - Kollár - Pray - Wagner Károly:) Collectio variorum diplomatum ad illustrandam Historiam Hungaricam pertinentium. Kézirat, folio, Egyetemi Könyvtár MS G 654 (Korábban MS G 151v.)


[1]              id. FRIVALDSZKY  János: Néhány vonás Stibor vajda portréjához (Turul, 1999. 1-2. 32-34.) 33.; A titulus tartalmáról: id. FRIVALDSZKY János: Angyalok Királynője. (Vigília, 2005. 5. 411-417.)

[2]              id. FRIVALDSZKY János: Trencsén megye múltjából. A rajeci völgy a reformáció és a katolikus restauráció korában. (Credo, 2007. 3-4. 229-249.)  240-243.; id. FRIVALDSZKY János: Egy felvidéki község és soltészcsaládja (Turul, 1998 3-4.sz. 90-106.)  100.;

[3]               id. FRIVALDSZKY János: A frivaldi Frivaldszky család története. A szerző kiadása. 2006. 61.

[4]              Esztergomi Prímási Levéltár (Továbbiakban: EPL), II. G.31.

[5]              OL, Daróczy-féle genealógiai gyűjtemény, Frivaldszky-család (OL 40614. tek.)

[6]              CSETRI Elek - id. FRIVALDSZKY János: A köz hasznára - az Ég kegyelmével. - Fridvaldszky János a jezsuita, tudós és feltaláló. (1730-1784), METEM, Budapest, 2003.  20.

[7]              EPL, II. G. 26, 30.

[8]              FRIVALDSZKY J. 2006 (Családtörténet)  61.

[9]              FRIVALDSZKY J. 2006 (Családtörténet):  35.

[10]            CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003  20.

[11]                   FINÁCZY Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. I. Bp. l889.  134.

[12]            EPL, X. 9. Pozsonyi uradalom, 30. doboz

[13]            EPL, II. G.33.

[14]            EPL, X. Garamszentkereszti uradalom

[15]                                                                                                                                                                                                                                                      HORÁNYI, Alexius: Memoria Hungarorum. I. Wien, 1775  I. 721-722. Horányi értesülését Fridvaldszkyról közös barátjuktól, Cornidestől vehette, aki egyike azoknak, akinek a könyv  előszavában köszönetet is mond  információiért. Ez a közlés hiteles lehet, habár a születés helye  téves.

[16]                   CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 20-24.

[17]            EPL, II. G.33.

[18]                   FRIVALDSZKY J. 2006 (Családtörténet)  61-62.

[19]             LUKÁCS 1978-1995:  46., 176., 243., 311. 

[20]             Jöchers Gelehrten-Lexikon. Hildesheim,  I-IV. kötet, 1-6. pótkötet: 1960 6. k. 2358-2363.; Meyers Enzyklopädisches Lexikon, Mannheim-Wien-Zürich 1975 etc.  XIII. k. 1975. 274. ; GUGLIA, Eugen: Das Theresianum in Wien. Wien, 1912. 69.; GEMMELL-FLISCHBACH, Max: Album der K. K. Theresianischen Akademie (1746-1913). Wien, 1913.  4.

[21]            Közgazdaságot és kameralisztikát: JUSTI , J. H. G. von: Staatswirtschaft, oder systematische Abhandlung aller ökonimischen und Cameralwissenschaften. I-II. Freiburg und Leipzig 1755; Politikatudományt: JUSTI , J. H. G. von: Polizeywissenschaft. Göttingen 1756; Ásványrendszertant: JUSTI, J. H. G. von: Grundriss des gesammten Mineralreichs,  Göttingen, 1756.  Ebben felveti aranyvegyületek esetleges létét. Megemlíti,  hogy Bécsben mutattak neki egy Magyarországról származó állítólagos "aranybőrércet", valami barnássárga amorf tömeget. Ám szerinte "igen kétséges, hogy létezik valódi aranyérc, amely egy idegen ásványi anyaggal olyan bensőleg egyesült, hogy fémes alakját elhagyja". (40.§)  20-21.;            Kohászati kémlészetet (vegyelemzést): JUSTI, J. H. G. von: Abhandlung von der Probierkunst. 1756; Iparpolitikát: JUSTI, J. H. G. von: Vollständige Abhandlungen von den Manufacturen und Fabriken. I-III.Kopenhagen 1758; Mezőgazdaságpolitikát: JUSTI, J. H. G. von: Ökonomische Schriften über die wichtigsten Gegenstande der Stadt- und Landwirtschaft. Berlin-Leipzig 1760;  Kémiát: JUSTI, J. H. G. von: Gesammelte Chymische Schriften, I-II.Leipzig 1760-176l. Ennek Kurzer Begriff eines neue Systems des Mineralreiches. c. fejezetben a folyadékoknak és főleg a vizeknek igen nagy - némileg fantasztikus - szerepet tulajdonított. Kifejti benne, hogy az "ősfolyadékok" a víz, a kőolaj és a higany. II. 49-64.

[22]                   CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003  28.

[23]                    id. FRIVALDSZKY János - GÁLFI Emőke - SZŐKE Imola: Egy 18. század-közepi  kolozsvári természettudományos életmű forrásvidékei. (Erdélyi Múzeum, 2005. 1-2. 106-121.) 121.;  

[24]            LUKÁCS 1978-1995 IX: 362, 448, 517, LUKÁCS, Ladislaus S.J.: Catalogus...personarum Provinciae Austriae...I.-III  Roma, 1987-1988. II. 884.; SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. I-XIV. Bp. 1891-1914.  VII. 1217-1218

[25]                   WURZBACH, Konstant von: Biographisches Lexikon. I-IL. Wien, 1856-1890.  IV. 356.; a szerző neve alatt ugyanis "AA., LL. [=artium liberalium] et philosophiae doctor" cím  olvasható FRIDVALDSZKY J. 1775 (Reges Ungariae) címlapján; 

[26]            LUKÁCS 1978-1995 IX. 545.

[27]                                                                                                                                                                                                                                                      A perről: METZNER Károly: Kiskunfélegyháza határperei  (Kiskunfélegyházi Tanítóképző Értesítője.1932. 14-19.)  Az egyik térkép a Kiskunfélegyházi Múzeumban található 63.111.1 szám alatt.  (Közli  ANTAL Árpád: A Szolnok megyei Levéltár kéziratos térképeinek katalógusa. Szolnok. 1974. 16. tétel.) A másik térkép a Bács - Kiskun megyei Levéltárban van: XV. 1a. 1.

[28]                                                                                                                                                                                                                                                      LUKÁCS  1995. IX. 650.

[29]                   FRIVALDSZKY J. 2006 (Családtörténet)  62.

[30]                                                                                                                                                                                                                                                      LUKÁCS 1978-1995 IX 728;

[31]                   id. FRIVALDSZKY János: Ökumené és a világiak (Ökumené, 2002. 2. 3.-9); id. FRIVALDSZKY János: Adatok a szabadkőművesség korai történetéhez. (Valóság, 2007. 11. 71-77.) 71-72.;

[32]            LUKÁCS 1978-1995 IX..792, 864, X. 39.

[33]            SZINNYEI XI. 153-156

[34]             LUKÁCS 1978-1995 X. 138, 211,;

[35]             FRIDVALDSZKY J. 1766a (De natura ferri) 26.  Az 1753-ban feltalált újszerű, sűrített levegővel működő vízemelő berendezést (SZABADVÁRY Ferenc: A magyar kémia művelődéstörténete, Bp. 1995. 31.) máshonnan nem ismerhette, csak a helyszínről, mert azt Poda csak 1770-ben publikálta, ill.  maga a feltaláló pedig 1771-ben. (SZINNYEI  IV. 658., X. 1267-1268.) 

[36]            FRIDVALDSZKY J 1767a (Minerologia) 80-81

[37]                    KLEIN, Michael: Sammlung merkwürdigster Naturseltenheiten des Königreichs Ungarn. Pressburg und Leipzig, 1778. 22. az Allergnädigste Privilegierte Wiener Anzeigen  aus sammtlich-kaiserlich-königlicher Erblandern. Wien 1771-1776.  3. évf. 82. oldalát idézve.

[38]                    id. FRIVALDSZKY János: Ifj. Cserey Farkas és a neptunisták. (Erdélyi Múzeum, 2008. 1-2. 105-109.)  108.

[39]                    FRIVALDSZKY J. - GÁLFI - SZŐKE 2005. 107-109.; SZŐKEFALVI-NAGY Zoltán: Az egykori kolozsvári kémiai-metallurgiai iskola. (Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. Bp. 1968. 295-325.) 296-297; ZSÁMBOKI László:  Selmecről indultunk. Miskolc, 1999 78-79, 96.; OL Erdélyi Udvari Kancellária Levéltára. Acta generalia.(továbbiakban: OL B2)  47/1763; OL Gubernium Transylvanicum Levéltára. Ügyiratok.  (továbbiakban: OL F46)  243/1763,  343/1763, 1261/1763, 1495/1763, 2578/1763

[40]             LUKÁCS 1978-1995 X. 272.

[41]                                                                                                                                                                                                                                                         Kalocsai Érseki Levéltár. Kácskovics Valentinus: Catalogus defunctorum S.J. 24.; LUKÁCS, Ladislaus S.J.: Catalogus...personarum Provinciae Austriae...I.-III  Roma, 1987-1988.  . I. 371.; LUKÁCS 1978-1995. 299, 372,  444, 516, 588,   XI. 8.

[42]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003  45.

[43]            A fizikát  1766-ban Kovalszki Ferenc (1731- ?) tanította, akivel Nagyszombatban évfolyamtársak voltak és 1764-66 közt oktatott Kolozsvárt.(LUKÁCS 1987-1988. II. 784.) Tőle 1768-ban  ezt a tárgyat Török Ferenc (1730-1804) vette át, aki  az udvarhely-széki Kadicsfalváról származott, Kassán, Kolozsvárt és Budán tanult. Kolozsvárt 1767-68 közt tartózkodott, egyébként elsősorban  egyházi tárgyakat (teológiát, dogmatikát és kánonjogot) tanított.  A jezsuita rend feloszlatása után esperes és címzetes kanonok lett. Egyetlen munkáját tartják számon.(LUKÁCS 1987-1988. III.  1722.; SZINNYEI XIV. 479-480; ) Utóda e tantárgyban 1769-ben pedig Jarányi Antal (1725-1797). Ő dunántúli származású volt, szintén kollégista-társ, s maga is több jezsuita tanintézetben tanult és tanított (Nagyszombat, Bécs, Szakolca, Kőszeg, Gyöngyös, Eger). 1763-1765 között Nagyszombaton a filozófiai karon a matematika oktatását bízták rá. Ugyanezt a tárgyat tanította később Budán, majd Kolozsvárt 1767-tól tanított, itt a fizikára tért át, ahol egyben egy ideig könyvtáros is volt. A kolozsvári rendházban teológiára és filozófiára tanította a fiatalokat. Ismert egyházi szónokként emlegetik s két megjelent munkáját ismerjük. (LUKÁCS 1987-1988. II 650; SZINNYEI  V. 413-414.)

                A logikát és metafizikát 1766-ban egy Csobánczi nevű tanár, 1767-ben Török, 1768-ban Jarányi adta elő stb., de ők nem vizsgáztattak.(LUKÁCS 1978-1995 X. 299, 372, 444.) Etikát adott elő  a székely Boér Imre (1734-1795),   1766-tól   1768-ig. Irodalmi termése egy óda. (LUKÁCS 1987-1988. I. 109; SZINNYEI I.1158. ) Hajas István (1733-1798). Dunántúlról származott s Budán végezte a filozófiai kart, aztán Egerben, Nagyszombaton és Pozsonyban a gimnáziumban tanított. A teológiát Nagyszombaton és Kassán végezte, 1768-ban Kolozsvárra helyezték, 1769-ben ő veszi át az etikát, majd a jezsuita rend feloszlatása után Magyarországon plébániára került. Három  kisebb mariológiai munkája is megjelent és több szentbeszéd gyűjteménye.(LUKÁCS 1987-1988. I. 498; SZINNYEI IV. 258-260. ) CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 47-48.

[44]            FRIDVALDSZKY J. 1765; (PETRIK Géza: Magyarország bibliográphiája (1712-1872). I-IV. Bp 1888-1897. VII-VIII. Bp 1989-1991.  V. 159:); FRIDVALDSZKY J. 1766b; (PETRIK V. 270); FRIDVALDSZKY J. 1768a; (PETRIK V. 526); FRIDVALDSZKY J. 1768b; (PETRIK VII. 536.); FRIDVALDSZKY J. 1769b; (PETRIK VII. 234) ld. még CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003  49.

[45]             FRIDVALDSZKY J. 1766a (De natura ferri). Tartalmának ismertetése: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 90-92.

[46]             Részletesebben ld.  FRIVALDSZKY J. - GÁLFI - SZŐKE 2005

[47]                    id. FRIVALDSZKY János: Hadik András Minerva szolgálatában. (Hadtörténelmi Közlemények, 2002. 2. 389-398.) 389-391.

[48]                   FRIVALDSZKY J. 2006 (Családtörténet) 74.

[49]                    FRIVALDSZKY J. 2002 (Minerva szolgálatában) 390-391.; id. FRIVALDSZKY  János: Hadik András erdélyi jelentése. (Erdélyi Múzeum, 2003. 3-4. 67-74.)  70-74.

[50]                   FRIVALDSZKY J. 2002 (Minerva szolgálatában) 392.; FRIVALDSZKY J. 2003 (Erdélyi jelentés) 67.  FRIVALDSZKY J. - GÁLFI - SZŐKE 2005 109.; FRIVALDSZKY J. 2007 (Szabadkőművesség) 73.; MARKÓ Árpád: Futaki gróf Hadik András tábornagy. Budapest, 1944.  238.; RETTEGI György emlékiratai. (Hazánk, 1885. II.) 349.

[51]                   FRIVALDSZKY J.  2003 (Erdélyi jelentés) 73.

[52]                   FRIVALDSZKY J. 2002 (Minerva szolgálatában) 392, 396

[53]                   SCHULLER, Georg Adolf: Samuel von Brukenthal. Oldenburg, 1967.  284.

[54]                                                                                                                                                                                                                                                      KÁRFFY 1897 113-121;

[55]                   FRIVALDSZKY J. 2008 (Cserey) 106-107.

[56]             Mind Brukenthal, mind Born - német anyanyelvűek lévén - német etimologizálással memorizálták a nevet Fridwalzkinak (Friede és Walze szavakból) hallomás alapján. A Minerologia megjelenése előtt a nevet leírva nyilván egyikük sem látta. A szóvégi szlávos -sky toldalékot azért nem vették észre, mert Erdélyben - ahol Brukenthal élt - nem voltak ilyen nevű családok, Csehországban ugyan éltek - ahol Born volt birtokos - ám ő soha nem tanult meg csehül, amint magyarul sem.

[57]                    CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 54.

[58]             DANKANITS Ádám: A hagyományos világ alkonya Erdélyben. (http://mek.oszk.hu/01500/01592)

[59]             GÁBLI Cecilia: Caius Plinius Secundus Természettudományának 37. könyve. Szeged 2004. 60.

[60]                    FRIVALDSZKY J. - GÁLFI - SZŐKE 2005 109-110, 119.; SZABÓ Miklós - SZÖGI László: Erdélyi peregrinusok. Marosvásárhely 1998.   67.

[61]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003  55.

[62]             FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia) (PETRIK I. 830.)  Tartalmának ismertetése: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003  93 - 108.

[63]             Kamarai tisztviselők, mint Philip Kern, gr. Ignaz Ybarra; humán műveltségű és érdeklődésű személyek mint  a Gyulay grófok, a Thorotzky bárók, a Lázár grófok.

[64]                                                                                                                                                                                                                                                      JUSTI, J. H. G. von: Grundriss des gesammten Mineralreichs,  Göttingen, 1756.  Ajánlás és Előszó (lapszám nélk.). 

[65]                    FRIVALDSZKY J. - GÁLFI - SZŐKE 2005 115-120.; id. FRIVALDSZKY János: Erdély és egyúttal Magyarország első ásványtana kétszáznegyven éves. (Magyar Könyvszemle, 2007. 3. 367-370.) 369.

[66]            FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia)  84. lábjegyzetében; forrása TOLLIUS, Jacob: Epistolae itinerariae 1700; bírálja BORN, Ignaz von: Briefe über minerologische Gegenstände auf seiner Reise durch das Temeswarer Banat, Siebenbürgen ... geschrieben. Frankfurt und Leipzig 1774. 119.   

[67]            FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia) 171.; forrása POTT, Johann Heinrich: Sodal., Berlin, 1741.; bírálja BORN  1774. 142.

[68]            FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia)  149.; forrásai KRECKWITZ, Georg: Totivs principatus Transylvaniae accurata descriptio, Frankfurt-Nürnberg, 1688; BOERHAAVE, Hermann: Elementa chemiae, Leyden, 1732; bírálja BORN  1774. 144, 145.; 

[69]                                                                                                                                                              I. §. Indoles (5-7. old.): Erdély természeti viszonyai: meteorológia, földrengés, jellegzetesebb növényei és négylábú állatai, halai. II. §. Compendiaria Topographia (8-10.): A hét vár felsorolása - habár tévesen - , amelyekről Erdély neve németül Siebenbürgen; Erdély népei, közigazgatási beosztása. Majd az ásványokban gazdagabb helyek következnek: III. §. Systema Montium Miniferorum (11-12.). IV. §. Specifica Locorum Miniferorum, indoles (13-19.). V. §. Consectaria (20-23.).

[70]            ENTZ Géza: Az ember megjelenése óta kihalt s napjainkban kihalásnak indult emlősökről. (Orvos-természettudományi Értesítő. 1879. I. 1.) 24.

[71]                    A 2. számú bányatérkép a Zalatnától /10 km-re/ északnyugatra fekvő Facebánya (Facebai) térképe. A rajzon lévő betűjelek a következők: A - a Propesteni-i, a B a Máriahilf-altáró bejárata, D - a Zsigmond-tó, E- a Zsigmond-altáró bejárata, F - a Zsigmond akna. A kacskaringós pontozott vonal patakot jelöl. A 2. sz. ábra méretei és irányai megfelelnek a későbbi térképeknek.

                        A 3.ábra  az ugyanitt lévő Lorettó-tárnáé, ahol ősidők óta bányászkodtak. Rajta az A - az altáró bejárata; a B, C, D, E - a dúsabb lelőhelyeket mutatja.  Ez az ábra sokkal hevenyészettebb. Hihetőleg csak kevés ideje lehetett a mérésre. E tárna belseje egyébként eléggé szabálytalan, össze-vissza fejtett lehetett, mert a róla készült egyéb térképek is eléggé ellentmondanak egymásnak.

                        A 4. ábra a Facebányával szemközti Bráza- (Breaza, Brasa) hegy rajza. Ezen az A - a felhagyott altáró bejárata, a B - a Péter-Pál altáróé, a D - az elsődleges lelőhely, az F - Xavéri Szt. Ferenc altáró, a G -egy akna. A pontozott vonal talán gyalogút, egy, a hegytetőn lévő, jól kivehető lombos fáig. E térképet összehasonlítva egy másfél évszázaddal későbbi vázlattal, (1911) úgy tűnik, hogy talán tükörképben ábrázolta a rézmetsző, aki nem lehetett gyakorlott ilyen fajta geometriai ábrázolásokban. FRIVALDSZKY J. 2007 (Első ásványtan) 368-370. old.

[72]             EFFENBERGER, Herta - PAAR, Werner - TOPA, Dan - CULETTO, Franz. J. - GIESTER, Gerold: Toward the crystal structure of nagyagite. (American Mineralogist, 1999, 669-676.)

[73]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      FRIVALDSZKY J. 2007 (Első ásványtan) 370.

[74]             FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia)  181. 

[75]             GÁBLI  2004 84.

[76]            FRIDVALDSZKY J. 1773 (De skumpia)

[77]            FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia)  75.; bírálja BORN  1774. 126.;

[78]            FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia) 51, 179.; bírálja BORN 1774. 116.;

[79]            FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia)   103, 104; bírálja BORN  1774. 145.;

[80]            FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia) 177. bírálja BORN 1774. 145.;

[81]                    CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 109-110.

[82]                   SCHREBER,  D. G.: Neue Kameralschriften   Leipzig  1768 XI.  136-146.

[83]                    BERAN, Jiři szerk.: Dopisy Ignáce Borna D. G. a J. Ch. D. Schreberům.  Praha, 1971  35, 36, 45-46, 52, 53.

[84]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      VALMONT DE BOMARE, Jacques C.: Mineralogie, Dresden, 1769. 225.

[85]                   SCHREBER,  D. G.: Neue Kameralschriften   Leipzig  1769. XII.   498. 

[86]            PAPP Gábor : A Kárpát-övezetben felfedezett ásványok történeti adattára. Kézirat.  1995-1996 51-52.

[87]                    DELIUS, Christoph Traugott: Abhandlungen über den Ursprung der Gebirge und der darin befindlichen Erzadern .... Leipzig, 1770.  147-150.; BERAN  1971 57;

[88]            PAPP  1995-1996 77.

[89]             BERAN 1971 36, 57-58, 60, 63;

[90]             PAPP Gábor : Born Ignác könyvtárának hungaricumai. (Technikatörténeti Szemle. 1993. 95-128.) 109.  112.                           

[91]             PAPP  1993 105-107.

[92]            HAAGER, Johann Daniel: Ueber das Vorkommen des Goldes in Siebenbürgen. Leipzig, Rabenhorst, 1797. 22-23.

[93]             Tartalmi ismertetése: FRIVALDSZKY J.  2003 (Erdélyi jelentés) 70-71.

[94]                    FRIVALDSZKY J. 2002 (Minerva szolgálatában) 392.; MARKÓ 1944 238.

[95]            FRIDVALDSZKY J. 1768c (Erdélyi emlékirat); tartalmi ismertetése  CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 141-142; szerzősége:  FRIVALDSZKY J.  2003 (Erdélyi jelentés)

[96]                    CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 58-59.; Közli MAKKAI László: Hadik András az erdélyi mezőgazdaságról.. (Agrártörténeti Szemle. 1957. 1-2.sz. 37-52.) 37.

[97]                    FRIVALDSZKY J. 2007 (Szabadkőművesség) 72-73.

[98]            FRIDVALDSZKY J. 1767b (Inscriptiones); (PETRIK I. 830.); Tartalmi ismertetése CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 146

[99]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Matica Slovenská, Martin. Archív Lieratúry a Umenia, 144 A 1.

[100]                  FRIDVALDSZKY J. 1785

[101]                  CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 57. Székely Sámuel visszaemlékezése minderre: FEJÉR György: Codex diplomaticus. I-XLII. Buda 1829-1844. VII/1.k. Előszó. 9.

[102]                  CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 58.; Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Kézirattár. Magyar Irodalom 156. sz. F. I. jezsuita historikus levelei Cornideshez.

[103]            1771-ben azt írja, hogy három éve foglalkozik vele: FRIDVALDSZKY J. 1771a (Dissertatio)

[104]            Itteni tevékenységéről részletesen: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 60-65, 119 - 126.

[105]           FRIDVALDSZKY J. 1770  (Diploma); PETRIK VII. 167. old.; SZINNYEI-nél az évszám tévesen 1760 tartalmi ismertetése: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 148.

[106]            FRIDVALDSZKY J. 1773 (De skumpia) 10. §.

[107]            LUKÁCS 1978-1995 XI. 79, 151, 223. 

[108]           FRIDVALDSZKY J. 1771a (Dissertatio)

[109]                                                                                                                                                                                                                                                         FRIDVALDSZKY J. 1775 (Reges Ungariae) címlapján doktorátusa, kolozsvári emeritus matematikai professzorsága után azt írja: "nunc per M. Principatum Transilvaniae in phisicis experimentatore. "

[110]                FRIDVALDSZKY J. 1773 (De skumpia) 1.§, és 4.§.        

 5, 12-13.

[111]           FRIDVALDSZKY J. 1769a; tartalmi ismertetése: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 142-145.

[112]           FRIDVALDSZKY J. 1768c (Erdélyi emlékirat);

[113]                  CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 67-70.

[114]           BORN 1774  116, 119, 126-128, 143-145 

[115]           BORN  1774  105.

[116]                                                                                                                                                                                                                                                         FRIDVALDSZKY J. 1771a (Dissertatio); tartalmi ismertetése: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 131-137.

[117]           FRIDVALDSZKY J. 1768c (Erdélyi emlékirat)

[118]                SCHÄFFER, Jacob Christian: Wiederholte Versuche, aus allerhand Pflanzen und Holzarten Papier zu machen. Erlangen, 1771.;

[119]                                                                                                                                                                                                                                                         FRIDVALDSZKY J. 1771b (Méhészet); tartalmi ismertetése: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 137-139.  

[120]                                                                                                                                                                                                                                                     A Mezőgazdasági Egyesületben folytatott tevékenysége: OL B2 532/1770,  205, 289, 362, 595, 635, 11 080/1771. 539, 590, 800/1772 sz.;  OL F46  3135, 3337, 3834 /1770; 883, 6611, 253/1771;  9274/1772.;   OL Gubernium Transylvanicum Levéltára. Commissio Commercialis. (továbbiakban: OL F61), 354, 612/1772; CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 60-65, 119-126.    

[121]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Kézirattár. Magyar Irodalmi Levelestár. 60. sz. Czirbesz Jónás levelei Cornides Dánielhez (továbbiakban: MTA K M. Irod. Levelestár Czibesz-Cornides )  162.   

[122]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Allergnädigste Privilegierte Wiener Anzeigen  aus sammtlich-kaiserlich-königlicher Erblandern. Wien 1771-1776. 1773. 298-299; 1774. 39.; 1775. 343.

[123]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      OL Erdélyi Kincstári Levéltár. Exactoratus Cameralis. Jesuitica. Protocollum Comissionis Claudiopoli (OL F477). 170-174.l.

[124]           FRIDVALDSZKY J. 1773 (De skumpia); PETRIK I. 830.  tartalmi ismertetése: CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 126-129.

[125]                Van a műben egy másik kitérő is. A mindössze 10 cikkelyből álló, agyonzsúfolt kis mű 3.§.-ában egyszer csak eltér  a tárgyától és teljesen személyes hangra vált:  minden indok nélkül elkezdi dicsérni Hátszeg vidékét, ezen belül Oklost és  borát, amiről maga is elismeri, hogy "nemes ecet." Ha tekintetbe vesszük,  hogy a  Maros völgyében jobb borok is teremnek, a mű tárgyát pedig, a szkumpiát   Okloshoz közel, hanem onnan 25 km-re találta meg,   ezt a hosszadalmas kitérőt más, mint személyes vonatkozás nem indokolja. Az embernek az a benyomása, hogy  hősünk is tudhatott erről, sőt családja  eredetének közelebbi helyéről is.  Apja, mint  láttuk, letéteményese volt a család hagyományainak és - korai iratokban akkor még a jelenleginél  gazdagabb - levéltárának.

[126]                                                                                                                                                                                                                                                         OL B2 1480, 1559/1773; OL F46. 6484, 7425/1772. és 5629/1773.

[127]                                                                                                                                                                                                                                                         OL B2 1449, 1550/1773; 33, 188, 431, 517/1774; OL F46..  323, 1986, 3366, 3737, 5105, 6833, 10054/1774; OL F61. 849, 901, 966, 1036 /1773-74, 1233/1774-75, 1542, 1564/1775; 

[128]           OL F61, 879, 966/1773-74;

[129]           OL F61 814, 870 (348, 362. fol.), 966/1773-74, 1234/1774-75.

[130]                                                                                                                                                                    OL F36  87.

[131]                                                                                                                                                                                                                                                       OL F46 323, 1986, 3366, 3737, 5105, 6833, 10054/1774.sz.; OL  B2. 1449, 1550/1773; 33, 188, 431, 517/1774.; OL F61 849, 966, 1036/1773-74, 1233/1774-75, 1542, 1564/1775.

[132]            OL F61 1585/1775.

[133]           Az Atlas 1774 előtt  nem keletkezhetett. Ld. FRIVALDSZKY J. - GÁLFI - SZŐKE 2005 117. Az atlaszt ezután magával vihette 1776-ban a Szepességbe, onnan kerülhetett - talán barátai, a Czirbeszék révén és Horányi  Elek közvetítésével - mostani helyére. Az Egyetemi Könyvtár Címjegyzéke I. 127. tévesen tartja 19. századinak;

[134]            FRIDVALDSZKY J. 1774 (Atlas)

[135]                                                                                                                                                                                                                                                     OL F61  813, 870. (371. fol.), 966, 1084/1773-74, 1230/1774.  

[136]           BORN  1774 

[137]           BORN 1774  104-105

[138]           BORN 1774   97-102. 

[139]           BORN  1774   108, 112, 113. 

[140]           BORN 1774 142-146.;         

[141]                  CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 113.

[142]           BORN 1774 105, 143-145.

[143]           PAPP 1993 123.

[144]           BORN, Ignace de; cikke: (Nuovo Giornale d'Italia, Venezia 1777 I.) 116. E műről csak SOMMERVOGEL, Carlos: Bibliothéque de la Compagnie de Jésus.I-III. Bruxelles-Paris 1892.  III. 996. alapján tudunk, ám az is lehet, hogy ezt nem Born írta, csak recenzió a könyvéről, Fridvaldszkyra kisarkítva;

[145]                                                                                                                                                                                                                                                     OL F61 1232/1774-75, 1543, 1543, 1585, 1603, 1621/1775; 1821/1776.

[146]                                                                                                                                                                                                                                                         Dr. TEMESVÁRY János: Adalékok az erdélyi jezsuita rendházak eltörlésének történetéhez. Budapest, 1935.10, 15, 16, 29, 36. old.; OL B2 1348/1776.

[147]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      OL Magyar Udvari Kancellária Levéltára. Acta Generalia (továbbiakban: OL A39) 4492, 4812, 4934, 5661, 6102/1776; OL B2 1687, 1796/1776; 64/1777; 1479/1778; 260, 825/1779.

[148]           FRIDVALDSZKY J. 1775 (Reges Ungariae), tartalmi ismertetése CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003  148-149. SZINNYEI  III: 759-760 egy Heroes Ungariae Mariani 1775. c. művet is említ, de ilyen nem található fel.

[149]                                                                                                                                                                                                                                                     Štátny Oblastny Archív, Levoča,  Súkromny Archív Spíšskej Kapituly (továbbiakban: SK) caps. 26. fasc. 87. 3, 6. 

[150]                                                                                                                                                                                                                                                         MTA K M. Irod. Levelestár Czibesz-Cornides 189 R,V.

[151]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Allergnädigste Privilegierte Wiener Anzeigen  aus sammtlich-kaiserlich-königlicher Erblandern. Wien 1771-1776. 1775. 107-109.

[152]                                                                                                                                                                                                                                                         Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Kézirattár. Magyar Irodalom. 57. kötet, Cornides Dániel levelei. (továbbiakban: MTA Cornides levelei) III. kötet   46R,

[153]                  Evangélikus Országos Levéltár, Budapest. Kézirattár. V, 36/I kötet, Cornides Dániel leveleskönyve (továbbiakban: EvK Cornides leveleskönyv)  71. fol.

[154]                                                                                                                                                                                                                                                         MTA Cornides levelei III. kötet   48R.

[155]                  EvK Cornides leveleskönyv   72,   fol.

[156]                                                                                                                                                                                                                                                         MTA Cornides levelei III. kötet   58V.

[157]                  EvK Cornides leveleskönyv     74. fol.

[158]           Kanonoktársai (HRADSZKY, Josephus: Initia, progressus ac praesens status Capituli ad s. Martinus E.C de Monte Scepsio olim collegiati. Szepesváralja 1901., 77-78, 478.): alsó szomszédja a XVIII. sz. házban 1769-1776 közt Hollósy György, 1776-1786 közt ordódi, rozsomnici és alsólieszkói Ordódy Pál  olvasókanonok.(NAGY Iván: Magyarország családai czimerekkel és leszármazási táblákkal. 1-12.k. Pest 1857-1865 VIII 242, 245, 253). A XIX. sz. házban lakott és  Fridvaldszky érkezésekor (1776) távozott br. Perényi Imre (1746-1823), 1787-től bácsi püspök, végül az esztergomi egyházmegye kormányzója (1809-1819).(SZINNYEI X.756-758.; NAGY Iván IX. 226, 230).

                Fridvaldszky felső szomszédja a XX. sz. házban 1754-1779 közt az osztrák gr. Karl Anton Auersperg. (NAGY Iván I. 73-74) Legfelül a XXI. sz. házban 1776-1780 közt  az olasz eredetű osztrák br. Michael Brigido liptói főeperes, (NAGY Iván II. 237) őt követve 1780-1803 közt a szintén egykori jezsuita klobusici és zettényi Klobusiczky György (1738-1826), később nagyváradi kanonok. (POLGÁR  II.738; NAGY Iván II. 275, 277, 280,)

                Vele szemben, a jobb soron a VIII. sz. alatt 1776-1784 közt nagyrákói Feja János elnök, Fridvaldszky kanonoki működése egész időszakában a szepesi káptalan élén  ő állott mint elnök (1776-1784) (NAGY Iván IV. 135; KISS József Mihály: Magyarországi diákok a bécsi egyetemen. 1715-1789. Bp 2000. 37.; SZINNYEI III. 251)

                Lejjebb a VII. sz. ház lakója 1772-1778 közt Rozgonyi Ferenc  őrkanonok. (SZINNYEI XI.1277.NAGY Iván X. 788.) Tovább, a VI. sz. házé 1776-1794 közt Fábián József, a több tucatnyi ilyen nevű nemesi család valamelyikének  tagja.  A V. számúé 1776-1782 közt cserneki Dessewfy János szepesi főesperes.(NAGY Iván III. 297-299) A IV. számúé 1772-1776 közt  Jászvitz Antal  éneklő kanonok. (NAGY Iván V. 324-325)

                A kapunál, legalul fekvő III. számú házban 1776-ban Hollósy György lakott, 1776-1783 közt  a testület messze legelőkelőbb tagja kapta meg, gr. Révay János (1748-1806). Éveket töltött olasz földön, személyes ismeretségbe került a pápával, hosszasabban tanulmányozta a Rota bírói tevékenységét. 1788-tól szepesi püspök. Vallási tolerancia jellemezte (NAGY Iván X. 690, 698, 717.; SZINNYEI XI.847-848.)

[159]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      PUŠKAROVA, Blanka - PUŠKAR, Imrich: Spišska Kapitula. Tatran 1981.  97. és 28. és 31.kép.

[160]                                                                                                                                                                                                                                                         SK caps. 28. fasc. 4. 40-42. 60. old.; caps.182. 9-11.old.; HRADSZKY 1901. 45.

[161]                                                                                                                                                                                                                                                         OL. A39. 215, 1573, 1860, 2099, 2128, 4531/1777. sz.; SK. caps. 28. fasc. 4. lapszám nélkül.

[162]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      HRADSZKY, Josephus: Addidamenta ad initia, progressus ac praesens status Capituli ad S. Marinum. Szepesváralja 1903-1904.  358.

[163]                                                                                                                                                                                                                                                         SZILÁRDFY Zoltán - TÜSKÉS Gábor - KNAPP Éva: Barokk kori kisgrafikai ábrázolások magyarországi búcsújáró helyekről. Bp. l987.107-108, 145.kép (Papnevelő Intézet Könyvtára, Győr, Ebenhöch Ferenc hagyatéka. ).

[164]                                                                                                                                                                                                                                                         THIEME, U. - BECKER, F.: Allgemeines Lexikon der bildende Künstler. Leipzig 1909. III.317.

[165]                                                                                                                                                                                                                                                         SK caps. 26. fasc. 87. 4,7. old.

[166]                                                                                                                                                                                                                                                         MTA Cornides levelei III. kötet    127/R,V.

[167]                  EvK Cornides leveleskönyv  116. fol.

[168]                                                                                                                                                                                                                                                         MTA K M. Irod. Levelestár Czibesz-Cornides 199,V. 

[169]           FRIDVALDSZKY J. 1775 (Reges Ungariae) 63.

[170]            MTA Cornides levelei II. kötet,   20R-21V.

[171]            Az aufklärista  könyvtáros-kolléga Kovachich Márton György 1784-ben adott jellemzése szerint "bár protestáns, lelkében azonban hithű jezsuita" Cornides (TÓTH András -VÉRTESY Miklós: A budapesti Egyetemi Könyvtár története 1561-1944 Budapest, 1982. 63.) ekkor már egy idő óta szabadkőműves volt. Jenából visszatérve "avattatott  a skót fokba". 1779-ben Késmárkon rövid életű páholyt is alapít. (ABAFI Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon. Reprint. Budapest, 1993. 114-115.)

[172]            MTA Cornides levelei II. kötet,   200V-201R;

[173]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Kézirattár. Magyar Irodalmi Levelestár 156. sz. F. I. jezsuita historikus levelei Cornideshez.

[174]            CORNIDES, Daniel: Regnum Hungariae, qui saeculo XI. regnavere, genealogiam illustrat... Pozsony-Kassa 1778. 338.

[175]                                                                                                                                                                                                                                                         Fridvaldszky halála után 22 hordó és 4 átalag ("antalek" azaz félhordó, mintegy 65 liter) bort leltároztak fel, amiből 1784 tavaszán 15 1/2 hordó újbort; ezen kívül  1 hordó egyéves, 1 hordó kétéves bor, 3 hordó kétéves máslás (azaz aszútörkölyre felöntött borból  vagy mustból készült bor), 1 hordó azévi, 2 1/2 hordó kétéves aszúbor volt a készlet).  SK. caps. 26. fasc. 87. fol. 9, 58-59, 77-87.

[176]                Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára Levelestár, Fridvaldszky János levelei Czirbesz Jónáshoz és Czirbesz Sámuelhez (továbbiakban: OSZK Fridvaldszky-Czirbesz)  1779 febr. 25, április 5.

[177]                                                                                                                                                                                                                                                         OSZK Fridvaldszky-Czirbesz 1782

[178]                                                                                                                                                                                                                                                         FRIDVALDSZKY J. 1778

[179]           FRIDVALDSZKY J. 1779 (PETRIK I. 830.); FRIDVALDSZKY J. 1780.  (SZINNYEI  III: 760)

[180]                                                                                                                                                                                                                                                         A39 14/1779.

[181]            1256-ban IV. Béla király Jordán comesnek adományozza a magyar és lengyel határ közti erdőket. ("inter silvam nostram regalem in districtu Scepus ab utraque parte fluvii Poprad inter indigenas regni nostri et confinia Poloniae."(Tanulmányok Szepes megye múltjából. 1910. 58.)

[182]                                                                                                                                                                                                                                                         HRADSZKY 190l. 496.

[183]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      OSZK Fridvaldszky-Czirbesz

[184]                                                                                                                                                                                                                                                         A39 2850/1780.; SK caps. 28. fasc. 4. lapszám nélkül.; HRADSZKY 1901. 496.

[185]                                                                                                                                                                                                                                                         PAPP Gábor: A firmamentum köve. (Természet Világa. 1998/II. különszám.)  65-66.

[186]                                                                                                                                                                                                                                                         Kanonoki három aranyozott mellkeresztje közül az egyik fehér opállal (albo lapide ordinario) van diszítve s hat rajnai forintot ad érte az ékszerész; három gyűrűje közül az egyikért 5,30-at (ennek közepe vörös kővel - valószínűleg vörös opállal - van díszítve, körben  pedig nemes opálokkal); a másikért - mely három nemes opállal van kirakva - 3,30-at; a harmadikért, mely fehér opállal díszített, szintén 3,30-at. Ezeket ő maga díszítette (az értékeket rajnai forintban számították). Ötvösködéséhez opálcsiszoló, aranyműves eszközei, valamint aranyutánzatú fém tartozott, valamint  5 fontnyi eszközkészlete,  továbbá ólom, 10 mozsár. (ld. SK. caps. 26. fasc. 87. fol. 9, 58-59, 77-87;

[187]                                                                                                                                                                                                                                                         HRADSZKY 1901. 496.

[188]                  PUŠKAROVA - PUŠKAR  1981 XVII. ill. XVI. képek

[189]           FRIDVALDSZKY J. 1781 (Supellex); PETRIK IV. 41.; Tartalmi ismertetése. CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 150-152.

[190]                                                                                                                                                                                                                                                         Győri Egyházmegyei Könyvtár, XVIIC 21 (121.fol., 390 x 260 mm). A Győri Egyházmegyei Könyvtár Kézirat-katalógusa, Bp. 1991. olvasata: 1785 téves!

[191]           PRILESZKY, Johannes : Historia Mariani brevi metro concinnata Kassa, 1733

[192]                                                                                                                                                                                                                                                         Magyar Hirmondó 1782. 14.sz.

[193]                                                                                                                                                                                                                                                         MTA K M. Irod. Levelestár Czibesz-Cornides  216V.

[194]            ... quam Carolus Detrich... dum in lyceo privato Vaciensi selectas de universis cursus      philosophici institutionibus positiones publicae disputandas exhiberet  1782                            

[195]                                                                                                                                                                                                                                                         Štátny Oblastny Archív, Býtča, Illésházy-Korešpondencia 5432. sz.

[196]                                                                                                                                                                                                                                                         SK  caps. 26. fasc. 87. fol.33. .

[197]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      PUŠKAROVA - PUŠKAR  1981 94-95.  és XX. sz. kép.

[198]                                                                                                                                                                                                                                                         A bútorzat a következő darabokból állott: 3 fekvőhely, 7 asztal, 3 kis fiókos asztal, 1 zöld kanapé, 1 előkelő karosszék, 16 támlás szék, 5 támlátlan szék, 2 imazsámoly, 6 szekrény. A hálószobában 2 fekvőhely és 2 asztal volt.  A fekvőhelyekhez ágynemű, az asztalokhoz abroszok tartoztak. Az evőeszközök ónból készültek: 14 kistányér, 24-24 mély- és lapostányér; ezenkívül cukor-, só-, rizs és kávétartó, 8 lámpa, 6 gyertyatartó (köztük egy ezüst), csengő, 2 napóra, több pixis 6 butélia és pincetok (négyszögletes üvegpalack) rozsólisnak (narancslikőrnek) is, tűzszerszám, tintatartó, 2 tükör. A konyhaedények közé sorozottak között volt 4 fazék, 3 serpenyő, 2 rosta, aztán kancsók, kosár, tölcsér, sajtoló, a házi szerszámok között vaslánc, retesz, kulcs, fúró, egérfogó, fűrész, 4 "pistolet" (pisztoly ?), 3 darab háromláb (háromlábú edény vagy háromlábú edénytartó) SK caps. 26. fasc. 87 fol. 3-9, 58-59, 77-87.

[199]                                                                                                                                                                                                                                                         SK caps. 26. fasc. 87 fol. 3-9, 58-59, 77-87.

[200]                                                                                                                                                                                                                                                         A hagyatékban talált élelem, köbölben: borsóból 2, lencséből 8 1/2, mikor már tél után járt az időszak. Búzából 10, lánglisztből 358, lisztből 11, árpából 247, zabból 62 köbölnyit. Nem származhat saját állattartásból  a 149 font szalonna, 90 font füstölt hús és 7 font sajt, mert a háznál csak egy csirkét, egy kakast és 2 kecskét találtak

[201]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                OL A39 868, 1626/1783. sz. (az utóbbin II. József saját kezű aláírásával); SK caps. 28, fasc. 4. lapszám nélkül; HRADSZKY 1901. 494-495.

[202]                                                                                                                                                                                                                                                         HRADSZKY 1901. 496.

[203]                                                                                                                                                                                                                                                         SK caps. 26. fasc. 87. fol. 9, 58-59, 77-87; OL A39 4040/1791. sz.

[204]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      FRIVALDSZKY J. 2006 (Családtörténet) 73, 84, 85.

[205]                                                                                                                                                                                                                                                     SK  caps. 26, fasc. 87, fol. 30-32, 34-45, 50-57, 70-72; caps.162. fasc. 2. fol. 12-13; OL A39. 4040/1791.

[206]           WESZPRÉMI  István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza, Bp. 1962 (eredeti: 1774-1787) II, II, 255. és 302.old.;

[207]                  HORÁNYI 1775 bevezetés és 721.

[208]                  DE LUCA, Ignaz: Das gelehrte Oesterreich, Wien 1776  I/1 132

[209]                STOEGER, Johan Nepomuk: Scriptores Provinciae austriacae societatis Jesu, Wien, 1856  I 88.; WURZBACH, Constant von: Biographisches Lexikon des Kaisertums Oesterreich, 1857-92  IV. 356.; SOMMERVOGEL III. 996-997.; SZINNYEI  III: 759-760.; Magyar Agrártörténeti Életrajzok A-H, 1987, stb.

[210]                POGGENDORF, Johann Christian: Biographisch-literarisch Handwörterbuch zur Geschichte der exakten Wissenschaften, Leipzig, 1863 I. 803-804

[211]                CABALLERO: Bibliotheca scriptorum Societatis Jesu. Supplementum. 1814.

[212]                SZILY Kálmán:  Adalékok a magyarországi természetbúvárok életrajzához. (Természettudományi Közlemények III. 1871, 452.)

[213]                  Pallas Nagy Lexikona .1894. VII: 623

[214]                  POLGÁR László: Bibliographie sur l'histoire de la Compagnie de Jesu. I-III.Roma 1901-1980. III:/1 667.; LUKÁCS 1987-1988 I. 371.

[215]                Magyar Katolikus Lexikon III. Budapest, 1997.; Magyar Nagylexikon VIII. Budapest, 1999. 313.; Új Magyar Életrajzi Lexikon  (főszerk.: Márki László), II. Budapest, 2001.  stb.

[216]                id. FRIVALDSZKY János: Fridvaldszky János (1730-1784) élete és munkássága. (Magyar Könyvszemle. 1997. 4. sz. 417-424.)

[217]                  KOSÁRY Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp 1980. 581, 631, 640.

[218]                    Magyar irodalomtörténet. Szerk. KLANICZAY Tibor. II. Bp.1964. II. 560.

[219]           BENKŐ József: Transsilvania specialis. Erdély földje és népe. I-II. Fordította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Szabó György. Bukarest-Kolozsvár (1999)  II; 280.

[220]                GRELLMANN, Heinrich Moritz Gottlieb: Die Zigeuner. Ein historischer Versuch. 1783; GRELLMANN, Heinrich Moritz Gottlieb: Dissertation on the Gipseys. Representing Their Manner of Life, Family...1807. 39.; GRELLMANN , Heinrich Moritz Gottlieb: Histoire des Bohémiens, ou Tableau des moeurs, usages et coutumes... 33.; HOYLAND, John: A historical survey of the habits, & present state of the gypsies. 1816. 15.; Edinburgh New Philosophical Journal, 1827. 86.

[221]                BÜSCHING, Anton Friedrich: Geographie universelle. 1786. IV. 237.; MALTE-BRUN, Conrad - MALTE-BRUN, Victoire Adolphe: Annales des voyages de la gèographie et de l'histoire. 1813. 68.

[222]  SULZER, Franz Joseph: Geschichte des transalpinischen Daciens, das ist der Walachey,,,, Wien, 1781. I. 159.

[223]    KLEIN 1778 22, 97-99.; FRIVALDSZKY J. 2008 (Cserey) 107-108.

[224]           FICHTEL, Johann Ehrenreich: Die Geschichte des Steinsalzes... Nürnberg, 1780 (A „Beytrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen" II része)  7.

[225]            PAPP 1993 110.

[226]                                                                                                                                                                                                                                                     PAPP 1993. 99, 113.

[227]            BENKŐ Ferenc: Magyar Minerologia, az az a kövek és értzek tudománya, (1786) reprint.: TÁT Rendező Iroda, Miskolc, 1986. 150-151. 

[228]           KAZINCZY  Ferenc: Pályám emlékezete. Nemzeti Könyvtár. IX. é. n. 78.

[229]            KAZINCZY Ferencz levelezése. Közzéteszi Váczy János. I-XXI. Budapest, 1890-1911   II. 53.

[230]        SARTORI, Franz: Naturwunder des Oesterreichischen Kaiserthumes. I-II. Anton Doll, Wien 1806.  I. VII.

[231]           KAZINCZY 1890-1911  V. 35-37 

[232]                FRIVALDSZKY J. 2008 (Cserey) 105-106, 108-109.

[233]            SARTORI 1806  I. VIII.  

[234]            SARTORI 1806 I. XVII.

[235]                TÓTH  Mike: Magyarország ásványai, különös tekintettel termőhelyeik megállapítására. Bp 1882. 15.-20.

[236]           INKEY Béla: Nagyág földtana és bányászati viszonyai. Budapest, 1885.  77. 

[237]                CHOLNOKY Jenő - LITTKE Péter - PAPP Károly - TREITZ Péter: A Föld. A Föld múltja, jelene és felfedezésének története.  Műveltség Könyvtára. Bp. 1906  27, 45.

[238]              PÁLFY Mór: Az Erdélyrészi Érczhegység bányáinak földtani viszonyai és ércztelérei. Budapest, 1911.

[239]  Vasárnapi Újság, 1891, augusztus 16. 532.

[240]  Pallas Nagylexikon VII. 623.

[241]           KOCH Sándor: A magyar ásványtan története. Budapest, 1952.  14, 24.

[242]    I. TÓTH  Zoltán: Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben. Bp 1951. 80-81; Idéz belőle:  FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia) 50.

[243]  I. TÓTH 1951 22-23, 81. v. ö. FRIDVALDSZKY J. 1767a (Minerologia) 51.

[244]    VAJDA Lajos: Erdélyi bányák, kohók, emberek, századok. Bukarest, 1981.  67.

[245]  Földtani Tudománytörténeti Évkönyv. 1980-81. 

[246]            SIMON, Andrew L.: Made in Hungary.  Hungarian contributions to universal culture.  Simon Publications, Safety Harbor, FL, USA, 1999

[247]                CSETRI - FRIVALDSZKY J. 2003 116.; Egy oldalt kap a magyarországi földtani térképezésének történetében: DUDICH E. (ed.): Contributions to the History of Geological Mapping. 1982, Akadémiai Kiadó. 403.

[248]  PAPP 1993. 95-128. 109.

[249]            PAPP 1995-1996  50, 77.

[250]            PAPP Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története. Miskolc, 2002(a). 57, 69, 77, 108, 109, 116-121, 358, 386,  397.

[251]            PAPP Gábor: A Kárpát-övezetben felfedezett ásványok, kőzetek és fosszilis  gyanták története. Magyar Természet-tudományi Múzeum, Budapest 2002(b).   65,  74-77,  121-124,  166.

[252]                                                                                                                                                                                                                                                     BENKŐ József: A Közép-Ajtai Szkumpia, vagy esmeretesebb néven etzetfa és annak Kordovány-bőr készítésére való haszna. Kolozsvár, 1796.

[253]    Fridvaldszky János: Dissertatio de skumpia. Kolozsvár, 1773. Kiegészítette és sajtó alá rendezte DOMOKOS János, fordította dr. Székely Ottokár.  Bp. 1944.19-26.   

[254]  Z. Karvalics László: Drabik-dimenziók: egy harminc éves tanulmány információtörténeti újraolvasása (Történelmi Szemle, 2007. 2. sz. CD-ROM-melléklet)

[255]           ŞINCAI, Gheorghe: Rerum spectantium

[256]           SEIVERT János Inscriptiones Monumentorum Romanorum. Wien, 1773. Említi WESZPRÉMI István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza: (eredeti: 1774-1787) Második száz, első rész. Bp. 1962. 302-303. 

[257]           MOMMSEN,  Theodor: Corpus Inscriptionum Latinarum 1863

[258]           OBERLIN, Jérémie Jacques: Artis diplomaticae primae lineae. 1788.; illetve prédikációjában ALEXOVICS Vazul OSP (1742-1796): Nagyboldogasszony. (A fehér barát. 1942. június. 23-26. old.);

[259]           Turul, 1883, 17.

[260]                GYULAI Pál: Katona József és Bánk Bánja. Gyulai Pál válogatott művei. Szépirodalmi. 1956.  II. 129.

[261]                KATONA István: Historia Critica... Tom. V. Pozsony-Kassa. 1783. 204.; FEJÉR György szerk.: Codex diplomaticus, I-X,  Buda, 1829-1844  III./1 152.

[262]                SZABÓ Károly: Az Andrássy család 1569-diki adományleveléről (Századok 1875. 433.) E törzsanyagot később más fondokba szétosztották

[263]           TAGÁNYI Károly: Erdészeti oklevéltár, Budapest, 1896. II. 339. old.;

[264]           K. KARLOVSZKY Endre: A burgonya meghonosodása Erdélyben. (Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1896) OL

[265]           OL Gubernium Transylvanicum Levéltára. Fasciculare. (továbbiakban: OL F48)

[266]                KÁRFFY Ödön: A múltszázadi erdélyi mezőgazdasági és ipartársulat megalapítása. Erdélyi Gazdaságtörténelmi Szemle. 1897. 113-121.; KÁRFFY Ödön: Az első erdélyi földművelési egyesület működése (1769-1772). (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. 1898. 297-319)

[267]                FRIDVALDSZKY J. 1771a (Dissertatio); 

[268]                KOVÁCS L.: A Magyar Nemzeti Múzeum magyar ekéi. In: Néprajzi Múzeum Értesítője 1937;

[269]                CSETRI Elek: Fridvaldszky János, a természettudományok hazai úttörője. (Korunk Évkönyv 1965. 1521-1526.);     

[270]                CSETRI, Alexa-ENGEL, Carol:  Prima lucrare agronomică de specialitate din Trasilvania. Bucureşti, 1970.; CSETRI, Alexa-ENGEL, Carol: Importanţa primei lucrări agronomice de specialitate din Transilvania . I-II. in: Studia Universitatis Babeş -Bolyai. Series Historia,  1974. fasc.1.3-15.; 1975. 32-51.

[271]                CSETRI Elek: Egy agrártudós a XVIII. századi Erdélyben. (Korunk Évkönyv 1977. 233-244.);

[272]           CSETRI, Alexis: Debuts de la science agricole en Transylvanie In: Cahiers internationaux d'historie économique et sociale (Napoli), 1978. nr. 9. 229-254.;

[273]           BALASSA Iván: Az eke és szántás története Magyarországon. 1973  294, 349, 354, 355, 357, 359, 404;); (Magyar Néprajz   II. 332-335.)

[274]           FRIDVALDSZKY J. 1768c (Erdélyi emlékirat)

[275]                TÓTH András Az erdélyi román kérdés a XVIII. században. Budapest, 1938. 74-79. old.;  BERLÁSZ Jenő: A Mária Terézia kori kivándorlások szociális háttere. Budapest, 1939. 1939. 21-43. old.;

[276]           MAKKAI László. (Agrártörténeti Szemle. 1957. 1-2. sz. 37-52.);  

[277]           BENKŐ  Samu: Sorsformáló értelem. Bukarest, 1971. 1971. 44-48. old.;

[278]                Ifj. BARTA János: Mezőgazdasági irodalmunk a XVIII. században. Bp 1973. 43-44.;            

[279]           BOGDÁN István: Papíripari találmányok. (Papír és Nyomdatechnika. 1956, 125-126.)  

[280]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      BOGDÁN István: A magyarországi papíripar története. Bp. 1963. 228-229.

[281]           „Mindegyik azonos szitán készült. 360 x 430 mm, merevítő:1 mm átmérőjű, 17 db 25-27 mm-ként; bordázat: 1,5 mm átmérőjű, ívközépen, jobbról-balról 205 mm-re, fentről 135, lentről 190 mm-re, a nagyszebeni papírmalomnak a városi címerből vett egyszerű vízjele. - Gyékénypapír: 97 g/m2 súlyú, sötét egérszürke színű, kissé simított, enyvezett, középvastag, lágy, átvilágítás erősen felhős, a bordázat alig látszik, nagy rongycsomók, rostszálak láthatók. Minősége ez időszak legrosszabb csomagolópapírjánál is gyengébb. - Len-kenderpapír: 88 g/m2 súlyú, világos viasz-színű, simított, enyvezett, az előbbinél vékonyabb, rugalmasabb; átvilágítás egyenletes, 2-8 mm átmérőjű és hosszú rostcsomók, rostszálak láthatók sűrűn. - Fridvaldszky beadványait is hasonló papírra írta, de 67 g/m2-es barnábbra és vékonyabbra. A minőség ez időszak konceptpapírjánál gyengébb, de a csomagolónál sokkal jobb."

[282]           FRIDVALSZKY Lóránd - D. SZILÁGYI J. : A papíripari nyersanyagok mikromorfológiája. A papíripari növényi nyersanyagok mikromorfológiája 1-13. rész. (Papíripar 1979. 60-63, 96-98, 148-150, 184-185, 216-218.old.; 1980. 10-11, 68-70, 96-97, 138-139, 172-173, 220-221.old.; 1981. 30-31, 55-57.)

[283]                Magyarország története. 1686-1790. Szerk. EMBER Győző és HECKENAST Gusztáv. Bp.1989.. 948, 1182, 1185

[284]           FRIDVALDSZKY J. 1774 (Atlas);

[285]           Magyar Narancs, 2009. 03. 26.

[286]           CSETRI Elek: Az  erdélyi Mezőgazdasági Egyesület (1769-1772). In: Művelődéstörténeti Tanulmányok. Szerk. CSETRI Elek, JAKÓ Zsigmond, TONK Sándor. Bukarest, 1979. 161.-172.

[287]           Az egész Frivaldszky-családra vonatkozó kutatás kézirata: Encyclopaedia historica gentis Frivaldszky de Frivald, Scripta a Joanne Frivaldszky, Budapestini, 1989, címmel lett letétbe helyezve OSZK Kézirattárába Fol. Hung. 3631. számon, amely az országos családtörténeti pályázaton I. díjat nyert. (említi Századok, 1991, 590.) 

[288]                FRIVALDSZKY J. 1997

[289]  hivatkozik PAPP 2002(a). 15, 397.

[290]                CSETRI Elek: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás 1800-ig. Kolozsvár, 1999.;  CSETRI Elek: Fridvaldszky János, az agrártudós. In: CSETRI Elek: Együtt Európában. Válogatott tanulmányok. I. Debrecen 2000. 23-47. ebben nekem köszönetet mond: 262. old;

[291]  Frivaldszky családtörténeti kézirat 2000.  OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 3631/3

[292]  FRIDVALDSZKY J. 1769a: Projectum   Oeconomicum; FRIDVALDSZKY J. 1771b (Méhészet):

[293]                CSETRI Elek: Erdélyi méheskert. Székelyudvarhely 2001.;

[294]  Távlatok, 1999. 2.; 2000. 1.; 2003. 3.; 2006. 3.

[295]                PÉTER György: Erdély gazdaságtörténete és az erdélyi magyar gazdasági törekvések és felfogások Csetri Elek történettudományi munkáiban. In: Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 2004.  385.;

[296]           „Frivaldszky János, a társszerző maga is nagyon sokat kutatott, újabb adatokat hozott felszínre. Kiegészítette a családi vonatkozásokat, a jezsuita renddel kapcsolatos dolgokat is, és így született meg végül ez a monográfia." SOMAI József: Ars longa, vita brevis. Interjú Csetri Elek történész-akadémikus születésének 80. évfordulója alkalmából. Közgazdász Fórum. Romániai Magyar Közgazdász Társaság. 2004. július-augusztus, 4-5.; Magyar Művelődéstörténeti Lexikon, III. Budapest, 2005. 222.;   

[297]                S. G. ismertetője:  (Múzeumi Hírlevél, 2005. január, 31-32.)

[298]                DERFIŇÁK, Patrik recenziója. (Z minulosti Spiša. XIII. 2005. 276-277.) „Pomerne rozsiahlu publikaciu [...] pripravila dvojica autorov na základe dlhodobého výskumu. [...] Ak sa autor, či autori, dlhodobo venujú výskumu konkrétnej osobnosti, ktorá v sebe skrýva mnoho zaujímavého, vytvára sa medzi nimi podvedome akýsi vzťah, či sympatia. O to viac, ak je jedným z autorov príbuzný osobnosti, ktorej je práca vanovaná. Napriek zreteľmnému úsiliu autorov o prísne odborný prístup a zachovanie si potrebného odstupu, sa isté náznaky takýchto sympatii v diele dajú postrehnuť. No ani táto skutočnosť nenižnuje vysokú odbornú úroveň tejto publikácie."

[299]                A már idézett FRIVALDSZKY J. 2003 (Erdélyi jelentés); FRIVALDSZKY J. - GÁLFI - SZŐKE 2005;  FRIVALDSZKY J. 2007 (Szabadkőművesség); FRIVALDSZKY J. 2007 (Első ásványtan); FRIVALDSZKY J. 2008 (Cserey), valamint: id. FRIVALDSZKY János: Erdély első ásványtana. (Természet Világa. 2007. július. 330-331.)

[300]                BÁLINT Zsolt - id. FRIVALDSZKY János: A Magyar Parnasszuson - Frivaldszky Imre, a természet kutatója. Magyar Természettudományi Múzeum. 2009.

[301]          BÁLINT Zsolt: The butterfly taxa described by János Frivaldszky and their type material (Lepodoptera: Papilionidea) (Annales historico-naturales Musei Nationalis Hungarici, 2009. 1-14.)  

[302]            KISS Csongor megemlékezése. (Élet és Tudomány, 2005/50. 1581.)