id. Frivaldszky János (frivaldszkyj@gmail.com) -- A FRIVALDI FRIVALDSZKY CSALÁD HONLAPJA. - GENEALÓGIA, TANULMÁNYOK, HÍRADÓ.

LAUDÁCIÓ

Frivaldszky János:

LAUDÁCIÓ MAROSZ DIÁNA KITÜNTETÉSE ALKALMÁBÓL

(Elhangzott a Charta XXI. Egyesület Megbékélés Szabadegyetemén a Párbeszéd Házában - 1085 Budapest Horánszky utca 20 - 2016. április 13-án.)

Tisztelt Elnök úr!

Tisztelt Ünnepelt!

Tisztelt Ünneplők!

Mint a Charta XXI Megbékélési Mozgalom egyik aláírójának, az elmúlt napokban alkalmam volt kissé elgondolkozni azon, hogy mekkora különbség van aközött, ha az ember csupán aláír egy megbékélési dokumentumot, illetve ha a megbékélésre építi föl maga és családja életét, megtetézve azzal, hogy ezt az életet egy, a megbékéléstől távol álló környezetben akarja leélni.

Lássuk közelebbről, kiről van szó! Marosz Diána Angéla - ugyan nem ezen a vezetéknéven - Kecskeméten született 1976-ban. A középiskolát Budapesten végezte el. A minden szépre fogékony lelkű lány - egy ismerőse mondja ezt róla: „máte vnímavu dušu" - nagy Tolsztoj-kedvelő is volt. Nem nyugodott addig, amíg a Szovjetunióban dolgozó édesapja egyszer el nem vitte Jásznaja Poljánába. A „hely szelleme" mélyen megérintette. Járt sízni is a szlovák hegyekbe, ahol már 15 évesen nemcsak a természet szépsége, hanem az ottani emberek nyelve és kultúrája is megragadta. Mint mondja: „beleszerettem a szlovák nyelvbe." Elkezdett szlovákul tanulni, habár csak olyan nyelvkönyvet talált, amelyben az emberek elvtársnyelven beszéltek egymással. Buzgón magolta a nyelvtant a villamoson. Megkedvelte Ivan Krasko szomorkás, Milan Rúfus zord szépségű költészetét. Amikor a továbbtanulásról esett szó, az ELTE szlovák szakát választotta, mellé véve másodiknak a lengyelt. Szülei - nyitott emberekként - nem kifogásolták, ismerősei viszont annál nagyobbat néztek, amikor megtudták választását. Tanulmányai végén volt lehetősége egy félévet Szlovákiában is hallgatni, Nyitrát választotta. Itt ismerte meg őt - még hozzá a misén - az ott német-hittanár szakon tanuló, zsolnai szlovák Ján Marosz, későbbi férje.

A laudátor itt kiesik szerepéből, hogy kifejezze rokonszenvét a szerencsés illető iránt, tekintve, hogy feleségét maga is így ismerte meg, eltekintve attól a körülménytől, hogy jövendőbelije nem idegen országból való volt. Ján Marosznak viszont ez a nehezítő körülmény adatott. Az akadályt azonban olyan jól vette, hogy elkezdett ezen a szlovákok számára nem rokonszenves nyelven tanulni, sőt, Budapesten akartak letelepedni. Amikor mindketten befejezték tanulmányaikat, - Diána 2003-ban a szlovák, 2004-ben a lengyel nyelvész-irodalomtörténész szakot, - összeházasodtak.

Ám, mi történt? Budapesten nem, viszont Zsolnán kaptak munkát. Csakhogy ez vidék a szlovák nacionalizmus - és nem is akármilyen nacionalizmus - fellegvára. Zsolnának akkor a magyargyűlölő Ján Slota volt a polgármestere, a város főtéren pedig ott állt Hlinka páter szobra, a magyar verő Hlinka Gárda névadójáé. A közeli Rajecen emléktáblája volt az egykori ottani plébánosnak, Jozef Tisonak, a nemzeti-szocialista államelnöknek, s mellszobra Ferdinand Ďurčanskýnak, Tiso külügyminiszterének. De hát omnia vincit amor - a szeretet mindent legyőz.

A laudátor itt ismét eltűnődik. Ha netán mégis Budapestre költöznek, talán nem a feleség, hanem a férj lehetne a mai nap ünnepeltje... No de a tárgyra!

A fiatal pár a Zsolnától 10 km-re fekvő Podhorie falucskában telepedett le. A kilátás az ablakukból a fenséges várra, Lietavára nyílik. Diána fordítóként kezdett el dolgozni, majd jöttek a gyerekek, Sebestyén, Aina, Cecilia, mellettük persze az első helyre a családanyaság került.

Még egy dologról nem esett szó: a számára annyira fontos zenéről. Mint egy helyen mondja: „A zenében élek." Budapesten több évig tanult zenét, énekelt az Egyetemi Lelkészség szkólájában is. A zene Zsolnán is megtalálja. A templom orgonistája megkéri, hogy énekeljenek a Passióban. Összeáll egy négytagú kórus. Később többen is csatlakoznak hozzájuk, kottát pedig rengeteget hozott magával Budapestről. Amit sosem gondolt korábban: karvezető lesz, az ARCUS Régizene Kórus és a Hétfájdalmú Szűzanya Szkóla alapítója és művészeti vezetője. Az „ARCUS" a két ország között kulturális szivárványt, ívet alkot: Közös koncerteket szerveznek magyar kórusokkal, egymást látogatva. Mindehhez 2013-ban zeneművészet-tanár és magánének diplomát szerez a Zsolnai Egyetemen. Némi kutatást is végez: kideríti, hogy a bűbájos 18. századi népnyelvű Karácsonyi Misének ki a valódi szerzője, és hogy ennek létezik magyar változata is. Hivatásának tekinti a szlovák nyelvű gregorián ének megteremtését és liturgikus használatát, valamint a Kodály-módszer lehető szlovákiai bevezetését.

Mint láttuk, Diana szlovák nyelv iránti szerelme időközben személyes tárgyra lelt. Ezzel együtt, a történetet egyáltalán nem kerekíthetjük most le azzal a fordulattal, hogy „boldogan élnek, míg meg nem halnak." Nem mintha nem élnének boldogan, de ez kerül valamibe. Amikor Szlovákiába érkezett, már az a gyanú fogadta, hogy talán „magyarizálni" akarja őket, szlovákokat. Még Nyitrán meglátogatta őt az édesanyja. Rászóltak: „Na Slovensku po Slovensky!"- Szlovákiában - szlovákul! Zsolnán pedig egyszerűen szégyen magyarnak lenni. Gyerekeit az iskolában - főleg eleinte - csúfolták is emiatt. Ami bárdolatlanságot tőlünk a szlovákok kaptak az I. Világháború előtti fél évszázadban, az most hetedíziglen jár vissza, és megtetézve. A bűnbak ilyenkor az, aki éppen ott van. Esetünkben Diánáék. Ennek ellenére a Marosz házaspár közös megegyezéssel mindkét identitás szerint neveli gyerekeit. A magyar oktatása természetesen Dianára hárul, aki igényes nevelést kíván gyerekeinek adni, ami nem reked meg a konyhanyelv ismereténél. Amit Marosz Diána férjével Zsolnán végez, misszió, ami hivatás nélkül nem teljesíthető. Olyan misszió, amely nem annyira egy nemzet kultúrájának terjesztéséről szól, hanem a szeretetéről, ami nélkül nem közeledik emberhez a másik ember. Az a szeretet, ami Dianában van, gyakran meg is lágyítja a szíveket. Valaki egyszer így nevezte: „Podhorska hviezda" - Podhorie csillaga. Finoman megírt blogbejegyzései a szlovák és magyar kultúra hasonlóságára mutatnak, vagy éppen elgondolkoztató különbségére. Egyfajta hálózat alakul lassan őkörülötte. A szeretet hálózata, embertől-emberig. Ha valamit lehet egyáltalán a minket régen tépő balsors ellen tenni, az éppen ez az aprómunka. S erre aligha lehet alkalmasabb személyt találni nála. Neki és a férjének van még egy különleges erőforrásuk is: az Evangélium, benne Jézus szavaival: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat." Ami akár azt is jelenti: Szeresd embertársad nyelvét, kultúráját, teljes személyiségét, mint önmagadét.

Ennek valóra váltásához kívánunk sok erőt, kegyelmet és mindent legyőző bátorságot, és kérjük, számítson minket is hálózatához, hálójához. Omnia vincit amor.

http://bonumtv.hu/a-megbekelesi-es-egyuttmukodesi-dij-atadasa/