id. Frivaldszky János (frivaldszkyj@gmail.com) -- A FRIVALDI FRIVALDSZKY CSALÁD HONLAPJA. - GENEALÓGIA, TANULMÁNYOK, HÍRADÓ.

HÍRADÓ 2013



A Frivaldszky család 600 éves.


Családunk 2013 október 22-én lett 600 éves. Nem mintha az előtt nem létezett volna, de nem ezen a néven, hanem a Hunyad-megyei Szilvás községben lévő birtokai alapján: Szilvásiként. 1413. október 22-én viszont Mihály nevű ősünk megkapta Stibor erdélyi vajdától Frivald község (Rajecká Lesná) soltészjogát. Ettől kezdve ő és leszármazottjainak a neve: Frivaldszky. Az évfordulót a község is megünnepelte, mint első említésének évfordulóját, ám júliusban. Talán azért akkor, mert az államelnök, aki részt vett rajta, akkor ért rá. Meghívót kaptam rá én is, de köszönettel kimentettem magamat: korom miatt egy évben kétszer nem tudnék odautazni.

Ebből az alkalomból ugyanis családi találkozót szerveztünk Frivaldra, de az évfordulóhoz legközelebb eső hétvégére. Már egy éve készülődtünk, hirdettük a család magyarországi tagjainak, ám végül csak magam mentem négy gyerekemmel s azok teljes családjával, összesen húszan, négy autóval. Fiaim voltak már kisgyerek korukban Frivaldon, többen 2007-ben is, viszont három menyem és a kisebb unkáim most először. Pénteken délben indultunk, október 18-án és október 20-án délután indultunk haza.

A négy autó négy helyről és négy időpontban indult el. Volt térkép, GPS, útiterv, ami kellett. Ennek ellenére nem volt egyszerű az utazás. A GPS-ben nem lett letiltva a földút opció, így olykor izgalmas terepen haladtunk. Zólyomban meg olyan nagy volt a közlekedési-tábla hiány, hogy térképpel is több mint egy órát tartott onnan kikeveredni a helyes útra.

Szálláslehetőség nem volt bőven, ezért négyen háromfelé szálltunk meg. Ketten Frivaldon az U Hromadov-fogadóban.

Ketten Csicsmányban szálltunk meg. Itt mi abban a 18. századi Kastély Panzióban, amelynek árkádjait az egykori, ma már nem létező Frivaldszky-kúriáról mintázták. A kényelem hagyott kívánni valót, ám a hely nagyon alkalomszerű volt.

 

Másnap körülnéztünk Csicsmányban. Ebben az eldugott zsákfaluban az élet még nemrég is olyan volt, mint századokkal ezelőtt. A falumúzeum berendezett házaiban nem volt nehéz átélni az egykori hegyi falusi életet, amelyhez hasonlót őseink éltek. 

Panka nagyon élvezi a dolgot. A többiek sem különben.


A következő állomás Rajec volt. Megnéztük a sokszor látott főteret, Frivaldszky János természettudós emléktábláját (balra fent). Egy posztamensen újabban mellette díszeleg Ferdinand Ďurčiansky, Tiso egykori külügyminiszterének mellszobra is. Hát, ő nem került rá a képre. Bogi, Csilla, Zsolt és János az ismertető táblát böngészik.

Utána meglátogattuk a tudósról elnevezett Frivaldského utcát, amely egyetlen a világon a maga nemében.


Biccsére megbeszélt időben érkeztünk, mert bár munkaszüneti nap volt, eljött a nem is ott a helyben lakó igazgató asszony, PhD Jana Kurucárová, hogy nekünk a Thurzó-kastélyban lévő Állami Levéltárban őrzött Frivaldszky levéltár első darabját, a család részére 600 évvel ezelőtt kiállított oklevelet megmutassa.

 

Üdvözöltem mint a „kastély úrnőjét”, átadtam két könyvemet. Panka ragaszkodott hozzá, hogy a virágcsokrot viszont ő adja át. Nem lévén tolmács, a magam szintjén folyt a szlovák társalgás. Röviden bemutattam a családot. Mosolyogva mondta, hogy a fiaimat még gyerekkorukból ismeri. Azt is, hogy már akkor itt kutattam, amikor 36 éve ide jött dolgozni. A családnak beszéltem az oklevélről, amit az igazgató asszony már előkészített. Én állapítottam meg, hogy nem 1418-ban kelt, hanem 1413-ban. Sajnos, izgalmamban két szamárságot is mondtam: Az egyik, hogy az oklevélen a birtok árának a hely maradt üresen, holott az eladó nevéé; a másik, hogy Stibor Beszterce várában lakott, holott Beckóban. A búcsúzásnál megkaptam az igazgatónőnek  nemrég elhunyt elődjével, Jozef Kočišsal közösen írt könyvét Thurzó Görgyről.


Utána Lietava várát látogattuk meg. Helyesebben nélkülem, mert nem tudtam megmászni a hegyet. A kicsik, Sári és Manka papájuk nyakában tették meg az utat. Ennek a várnak, s a hozzá tartozó uradalomnak volt provizora (udvarbírója) ősünk, Frivaldszky János 1574 és 1601 között, ő kapott érte nemességet 1583-ban.


Másnap, vasárnap reggel Frivaldon találkoztunk.

A gyerekek megnézték a Szlovák Betlehemet. Alig tudtak btelni ezzel a látványossággal.

 

Közben meglátogattam a két elhunyt plébános sírját.

Utódjukat még nem ismertem, ezért a négy gyerekemmel beállítottam hozzá. Figyelmesen hallgatta tört és akadozó szlovák mondanivalómat. Először nagyon tartózkodó volt, később feloldódott.

 

A frivaldi Basilica Minor rangú kegytemplomba beszéltük meg a családi találkozót, egy hálaadó misére.

 

 

A  mise végén röviden üdvözölt  a plébános, a hívek megtapsoltak. Az oltárhoz, a kegyszobor elé rózsacsokrot tettem, magyar és szlovák nemzeti színű szalaggal, rajtuk a megfelelő nyelven: „Angyalok Királynője, könyörögj értünk!” Ő volt évszázadokon át családunk pátrónája, kértem, hogy legyen ezután is az.

Eredetileg azt szerettem volna, ha a család tagjai, a cseh Pável és a szlovák Metód atyák koncelebráltak volna, ám az előbbi nem tudott elszabadulni Rómából, ahol egyetemre járt, de apja, nagybátyja, valamint testvére és annak menyasszonya jelen volt. Metód viszont súlyos cukorbetegen feküdt otthon.

A mise után elsőként Bohuslav Pekný volt polgármester és felesége üdvözölt minket, aki 1988-ban díszpolgárrá avatott,

majd Iveta Šimunova, akinek férje, Ján szobrászművész súlyos betegen feküdt otthon,

aztán a Gyurcsinából jött Betinskyek.

Mire csoportképbe álltunk, többen sajnos elmentek.

Az is csak elég késve jutott az eszembe, hogy be kellene ülni a fogadóba, hogy egy kicsit együtt lehessünk.

Itt a Münchenből jött Gabi Betinska sietett segítségemre német tolmácsolással. Jöttek Frivaldszkyak. Csehországból, Trencsénből, Kassáról, a Pekny-házaspár tiszteletbeli családtagoknak számítottak.

A gyerekeket a fogadó játszókertje vonzotta magához.

Magam pedig Bernadett lányommal a beteg Ján Šimunt látogattam meg, aki munkaképtelenné vált és sokat szenved, de nagy lélek. Ez a bensőséges látogatás nem tűrt fotózást.

Jánosék és Gáspárék még felmentek a szép kilátást nyújtó Kálváriára, majd igyekeztünk hazafelé.

Képek: Horváthné Frivaldszky Bernadett, Frivaldszkyné Jung Csilla, Beáta Pekná.

Szöveg: id. Frivaldszky János